Megérinthetem az aranyló kalászok selymes tetejét,
suhanva széllel a kéken izzó ég alatt.
Érezhetem az enyhülést, mit fáradt vándornak
az agyagon futó, sekély patak enyhe vize ad.
Ősz illatában lehetek a bomló avar gilisztás ápora,
vörösen izzó juharlevél nesztelen sóhaja.
Bomló nádtetőn én vagyok a harmatcsepp a mohán,
párologtat a Nap, lelkem illan éltem alkonyán.
