Darabjaira hullik a világ...
Darabjaira hullik a világ
nincs más, csak Te
fölém magasodó istenség
örök gyermekem
szemeidben isteni ragyogássá válik
a lámpa zöld-sárga fénye
amely úgy vesz körül minket
mint csillagokat az űr
Ölellek
s mindent elfelejtek
elfelejtem, ki vagyok
mi a nevem
s miért jöttem ide
lefoszlik rólam mindez
s nem marad más, csak a Lényeg
Hullámzik velünk a világ
a kelő nap felsikolt
potyog a mész a falakról
Nem tudom, hol vagyok
nem tudom, miért vagyok ott
s mégis, életemben először vagyok valahol
Csókolsz
s belőlem előtörnek a világmindenség
rég elfeledett dalai
millió éves ódák tekintenek rád
szerelmemen keresztül
Vagyok
mert veled vagyok
Élek
Mert megtanítottál lélegezni.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
