Alkonyatban várlak
Hamvasan kék és áttetsző már az alkony,
augusztus ledéren, aprót, glóriásan int;
most gazdag vagyok: az emlékezés segít -
szeptember rubintgyűrűs ujja megérint.
Ülök a teraszon és várom a lépted,
csikordul-e a kavics bölcs talpad alatt; a nap
átbotlott már a fenséges esti hegyek csúcsán,
gyönge fény szűrődik át a fák zsolozsmás lombján.
Jó így az alkonyatba alámerülve rád várni,
olyan fényes a csönd mint a kristályos pala;
így ér itt engem az alázatos, hűs este, az
izzadt fák közt már lábamhoz ül a naplemente.
Ma elbúcsúzott a forró, sárga ragyogás, a
boldog nyár könnyen suhanó perce tízezer évvé
ringatja magát -, én itt bóklászom az édes
alkonyatban, és tízezer éve várok rád.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.