Ballada egy szabványos emberkérõl



Kockafejű szabvány-ember,
léte fakó, élni nem mer.
Szabályosak a léptei,
egyenesek a tettei.

Kockafejű szabvány-ember,
öltöny, zakó ,  úri pendely...
Haja sima, bőre csillog.
Vajon
az esze is mindig villog?

Kockafejű szabvány-ember,
világjáró főmenedzser.
Nála a sors kiszámított,
de a szeme vajon nyitott?

Kockafejű szabvány-ember
szalad-robog, mint úthenger...
Őrlik porrá vén és árva.
A szíve talán be van zárva?

Kockafejű szabvány-ember
villák, jahtok , bőség-tenger...
Konszolidált minden napja...
Már el is készült a sírhantja.

Kockafejű szabvány-ember
szája teli förtelemmel...
Lába deszka, hasa dagadt...
Anyja méhe bennemaradt?

Kockafejű szabvány-ember
torka teli félelemmel...
Halkan köhög - hányni nem mer...
Mit kezdjek az érzelmemmel?

Kockafejű szabvány-ember
tudja jól, hogy nem gazember...
Törvényt ismer, be is tarja...
Hádész talán megtagadja?

Kockafejű szabvány-ember
bőre aszott, csontja vermel...
Halált vár, mint minden ember...
fejfa üres - szólni sem mer...

Kockafejű szabvány-ember
sötét felhők - fergeteggel...
Lehajtja hát kockafejét...
és talpát az égnek dobja,
szikkadt rögök trágyadombja...

Itt a vége, fuss el véle!
Felébredtél-e már végre?

Kockafejű szabvány-ember...
Mondd, mért él az ilyen ember?
Választ várna talán ő is,
vagy mindenki infantilis?









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.