Villanás

Megrepedt nárciszok szétesőn dalolnak
Daluk az éj, a nyár, ők maguk félholtak.
Kínjukban dúdolják önnön haláldaluk
Míg ezrek ébrednek meghallva lágy hangjuk.


Átlátszó füstkígyók árnyaként lebeg
Hangjuk köröttük, s minden megremeg.
Beteges szenvedés éneklő haláluk
S végtelen kínná nő lángoló álmuk.


Haldokló szirmaik lehullva felégnek
Hamvukból másnap majd új remény ébred.
Ki látja, a menny annak a nárcisz egy dala,
S gyönyör halálának minden pillanata.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.