Vak próféta a hegyen

Megégetett ki megérthetett,
tétován remegő tekintetet
hagyott itt nekem,
mit a félelem
életre keltett, s most nem lelem.
pedig ott van, ott van mindenütt:
az ágyon persze hisz ott feküdt,
és itt van velem minden percben,
megtalál, megtébolyít,
s ha tudnád, hogy ez boldogít
talán bolondnak néznél,
talán igazad lenne,
s talán a Nap se kelne fel többet,
de ne félj megőrzöm a titkot,
s ha mégis hallasz rólam néha itt-ott,
mondd, hogy ő az,  kit a vágy megvakított.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.