REMÉNYTELENSÉG

  Esőtől ázott puszta,
    utakon duzzadó sár,
      a folyókban fekete
       habú, mocsok, sár.

   Nyirkos házfalak,
  pince-doh szagú szobák,
  sártenger borította udvart,
hasadozva nyeli a csatornanyílás.

     Átázott gátakon, hidakon
    álló emberek, szekerek.
Menedéket nyújtó vadgesztenye lombja,
     falként sírja el panaszát.

  Üres semmitmondó tekintetek,
    álmokat beterít s altatja
      a sebeket, az elvert emlékeket,
       mert ma itt nincs be út, se ki  út.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.