Önéletrajz

Mikor édesanyám megszült engem
szép barna csillagaként
nyárnak, éjszakának -
lüktető fájdalomnak, nyilallásnak
madárnyi szíve közepébe
játszani hívott.
Ő vállalta előbb árvaságom
azzal, hogy megfogantam,
s hagyta, hogy kitöltsem
csípotnyi titkaimmal
első és utolsó otthonom.
Korán porrá vált ölelése;
gyászom köpönyeg, fintorgó ráncait
naponta húzom összébb magamon.
Isten szerelme gyógyítgat,
mikor hagyom, emberek türelme
kötözgeti át bűvös sebeim,
hogy aztán marjak újakat, mélyebbeket:
magamon, rajtuk, közénk.
Szétosztogatni örökségem
kész vagyok, ha van,
ki talál bennem egy falatnyi jót,
melyhez nem tapad
bármi mérges cupák.
Akad, aki érti e szókat?
Ki melegedni lelkembe készül,
saját szemeiben gyújtson
szomorú tüzeket.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.