Nap

Nem láttam még olyan hegyet,
ami embert hátára vett.
Feketén ültem, s szelíden
vártam, hogy engem elvigyen.

Nem értettem, mi szorít le
a nem-enyém, hideg földre,
s azt se tudtam, miért érzem én,
hogy hideg és nem az enyém.

Körben állunk. Váll a vállhoz.
Kőből legyél, úgy virágozz!
Úgy ragyogok, nem is látnak,
rejtve fényem, mint a bánat.

Csak azért, hogy szebben szóljon,
ne tekerd ki dalod nyakát.
Aki látja, látja, hogy szép -
aki eszes, mögéje lát.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.