CSAK MENTÜNK...
Mentünk és meneteltünk,
hol hegyre fel, hol hegyről le,
hol előre, hol hátra, az
út végét még ma sem látva.
Voltunk kicsik, majd lettünk nagyok,
váltottunk ágyat, ahogy álmot.
A hajnal egybeforrt az éjjel,
ahogy álmunk is a fekete földdel.
Reményeink az égből,
leestek arccal a földre,
ahogy állunk is a jelen időre.
És csak mentünk és mentünk,
meneteltünk, az idő végtelen
és hosszú viharmadarával.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
