Aztán opálos mesékkel telik meg az ablakkeret
lassan tágul, ahogy a sugarak a párkány felé folynak,
s mielőtt továbbhaladnának, hogy az árnyékokat felsegítsék,
a tüdő ismét megtelne valósággal,
a fénybe mártott, csupasz lélek
első álmaival egy titkos percre újra összenéz,
végül, mint mindig... felölti tegnapi rongyait,
a madarak elhalkulnak...
