Kerouac parafázis
A hús-körhinta forog,
kirepíti magából
a létezés összes apró
és óriási állatát,
a bőr alatt lüktető férgeket,
a szemzugban lapuló atkákat,
a csontok közt motozó
ősi ízeltlábúakat.
A csillagpor-szagú
óriás testek
egymásnak feszülnek
a tudat visszhangzó udvarában.
Ami élő
koponyám belsejében
őröl tovább.
És közben
minden irányából
visszacsorog rám
a létezés árnyéka.
Csak állok.
Egy elrontott csillag.
Motyogom magamnak:
bár lennék csendes,
megóvott halott
valahol a végtelenben.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-04-30 10:14:01
Utolsó módosítás ideje: 2026-05-02 10:43:52
