Szalánczi Viktória
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
5.
| 2009.11.26 20:53 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Lelkem
|
| Válasz erre | Majdnem kitört belõlem a cinikus, Viktória, malíciózus elemzést akartam üzenni magának arról, hogy éppen a lélek nem kell senkinek, illetve, hogy épp ezt a legnehezebb átadni, elfogadni. A lelket is csomagolni kell -- ilyesmiket akartam írni.
De nem biztos, hogy igazam van. Lehet, hogy tévedek, és a lélek kell elsõsorban. (Ahhoz mit szólna, hogy a lélekhez a testen keresztül vezet az út? EZ is elég hülyeség ám.)
Na, de valamivel komolyabban: a vers azért nem jó, mert "finomkodik". És ez itt nem stiláris kérdés, hanem teremtõi hibatus-kényszer. Az igazságot kimondani fájdalmas, mint a sebészi metszés (a felelõsség is akkora, mint egy mûtété).
A vers formája is becsapós: az elsõt még hexameternek skandálná az ember (de nem az), ránézésre vagy alkaioszi vagy szapphói jut az embere eszébe (de ezek sem jó tippek). A verse csak látszólag olyan, mint ezek a kötött formák.
És a tartalommal is hasonló a probléma: bár vallomásnak tûnik, de nem az. Pl. jó lenne tudni, hogy mit jelent, ha azt írja, hogy "a lelkem akartam neked adni". Érdemes lenne erre hétköznapi példákat hozni, azokat versbe szedni: pl. amikor kötöttem neked egy zoknit (lehet ezt? nem tudom), te nem örültél neki annyira. Vagy nem is tudom. Az igazi kihívás ez: megmutatni ennek a közhelyes, unalmas, ködös, megfoghatatlan kifejezésnek az igazságát.
A könyved lapjairól nem tudható, mit jelent pontosan (a vers címzettje író?), vagy emlékkönyvrõl van szó? Vagy ez egy bújtatott metafora (tudniillik: a könyv az életet jelentené? s az az egy-két oldal, amelyen megemlítesz engem, az lenne a mi közös idõnk)?
És van egy nagyobb, egy legnagyobb baj is a verssel: az úgy nevezett "na, és akkor mi van"-probléma. Mert elolvasva a verset, nehéz eldönteni, hogy ez most vád, vagy egy kapcsolat elemzése, vagy haragos odamondás. Nem találjuk a vers arcát, karakterét. Miért írta meg? Talán azért, hogy kimondja: "nem volt a kapcsolatunknak lelke"?
Ilyen nyugtalanító gondolatok maradnak az emberben a maga 5 sora után, Viktória. Ezt nem lehet, sajnos, sikernek nevezni.
jt | 4.
| 2009.11.25 19:34 | szalánczi Viktória -- re: Lelkem
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Kotnyeles, (közbe)kotyogásáról nagyikám kávéfõzõje jutott eszembe, ami nem véletlen, hiszen odaadó hódolója vagyok a zamatos feketének. 8-)
A nagykönyvre történt itt egy utalás, ti. arra a bizonyosra, amelynek lapjain mindegyikünk sorsa be van ám karcolva jó elõre, jó mélyen.
Személy szerint hiszek a szellem, a lélek és a test szent hármasában, ergo létezésében, ezért merek beszélni róla.
Azt hiszem a saját hang megtalálásával nem lesz gond, vagy azért mert egyszerûen nincs (ettõl nem telik többre), vagy azért mert idõ és alkalom nem lesz rá.
Örömmel nyugtáztam, hogy sikerült orra esnie - "a tekerjünk rajta nyelvtanilag egyet" mindig is a kedvenc lépéseim közé tartozott, bár olykor kétségek gyötörnek, rajtam kívül tudja-e majd követni más.
Köszönöm az észrevételeket, szép napot kívánok!
| 3.
| 2009.11.25 18:42 | szalánczi Viktória -- re: Amikor el?ször találkoztunk
|
| Válasz erre | Kedves fradismo,
Nem bántott meg, sõt, köszönöm a kritikát, a közömbösségnél még ez is jobb. Azok az erõltetett, össze sem csengõ, rossz rímek azért kerültek oda, ahova, mert így buggyantak ki belõlem. Üdvözletem | 2.
| 2009.11.25 15:27 | fradismo(tégéef) -- Amikor el?ször találkoztunk
|
| Válasz erre | Kedves Viktória,
ez nagyon patetikus! Minek erõlteti oda a versmondatok végére azokat az össze sem csengõ, rossz rímeket? Remélem nem bántottam meg. Kézcsók | 1.
| 2009.11.25 09:16 | viga -- Lelkem
|
| Válasz erre | nehéz mit mondani, Viktória, erre, egyrészt mert én nem is értem, mirõl ír(sz), a könyv-metafora sokfelé elvezethet, de engem itt most leginkább az erdõbe, és nem tudom elhatározni magam abba a bizonyos egyetlen irányba, amit követve, ha talán hosszabb távon is, de kitalálnék. egy biztos: a megszólítottól legalább annyira távol kerültem, mint amekkora távolságot a vers tart tõle. abban, hogy van-e lélek, és ha van, hogyan van, már egészen bizonytalan vagyok. viszont tudom, hogy eleve gyanakvással kezdem belakni az ilyen neoplatonista színezetû lobogóval (címmel) feldíszített házat. na de, hogy valami jót is mondjak, habár tétován: ez az a bárányhimlõ vagy mifene, amit szinte mindenki elkap, amikor verset kezd írni. egy olyan beszédmódot követ, aminek majd ellene kell szegülnie, hogy megtalálja a saját hangját.
egyetlen izgalmas dolog azért történik ebben a versben: a második sor grammatikájába legalább belebotlom. bocsánat a kotnyeles közbekotyogásért.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: szalánczi Viktória | 0 |
|
