Ostya a nyelven
nagy háborúk után,
ha erdők megrendült bölcsei
fényes kötényük alá rejtik
a rettegés karbonfelhőit,
s frissen szikkadt agyagtömbökbe
szalmabábot áldozna
hólyagos tenyerén az égő puszta,
elhullott sáskaraj rozzant csontjaiból
bűzös velőt szippant a taplószájú aszály,
amikor erény és bűn egymással hál,
nedves a puskapor és száraz a dohány...
oly jámbor az Isten népe
mint ridegtartásból istállóba terelt
duzzadt tőgyű marhacsorda
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-09-16 09:33:31
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-16 09:33:31
