Profán fohász

Zokogsz a vállamon az arcod
kabátom redőibe mélyed
muszáj megint engem akarnod
lélegzeted is visszatartod
érezzem a megrendülésed

Tekintetem haszontalan jár
fényről-fényre a szürkületben
járókelő kíváncsi szempár
pillantás múlva félrenéz bár
tapintata nem rejt el engem

Álomtalan fák ébredése
pőrén pőrébb náluk a lelkem
kétség bennem nem tudom én se
öleljelek vagy inkább mégse
hogy békességem visszanyerjem

Nem érintlek nem löklek távol
nem kaptam több erőt kegyelmet
zokoghatsz vállamon ha bárhol
kellek neked de igazából
hűség-e ha csak így szeretlek





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.