Világvége

Egy hatalmas bérkaszárnya udvarán
két mezítlábas kisfiú játszik a porban.
Elmélyülten és átszellemülten
tevékenykednek, nincs gondjuk
semmi másra. Most a guggoló
állásból az egyik fölegyenesedik.
Fordultában még odakiált valamit
a társának. Nagy lendülettel indul el,
bizalommal, nem sejti még, hogy
mindössze három lépése van hátra.
Csak három lépés, három pillanat
választja el egymástól az eseménysor
két kitüntetett pontját. Aztán, amikor
a gyermek földet érő lábának súlya
alatt felrobban a kettejük halálát okozó
akna, mely máig tisztázatlan okok
miatt maradt az udvar közepén
a földben, a történet megszakad...

De miért? Most magyarázatra lenne
szükség, vagy vígasztalásra.
Vajon az, hogy nem tudunk vígaszt
nyújtani, szavaink elakadását is jelenti?
Mi köze a szavakból összeálló
jelentésnek a szavakhoz, melyekből
összeáll? Különös erejű akna az,
mely nemcsak két gyermek testét
roncsolja szét, s a két testtel
mindazt, amit a két gyermek jelent,
hanem a két gyermek történetét is.
S fordítva. Mintha a tragikus
történet csak saját magán tudná
megmutatni azt, amit jelent.
A végről nem tud másképpen
számot adni, csak úgy, ha elhallgat.
A jelentés átírja a jelt, bevégzi.
De mit tesz a jel olvasójával?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Préda (Budapest, 2002)
Kiadó: Fisz-könyvek