NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2022-01-29 07:50 Összes olvasás: 133295| 1653. | [tulajdonos]: today | 2022-01-25 18:30 | Ma megint hiányzol. A levonható tanulságokat, azt hiszem, tudom, meg azt hiszem, tudom helyén kezelni is. Nincs jogom és nem helyes odaképzelni vkit a folyosóra csak, mert a szemünk láttára állt ott sokszor, és mert oda tudjuk képzelni. Olyan furcsa, hogy hétköznapi volt a látvány, mint az áram, vagy a folyóvíz. Valószínűleg akkor se tudnálak törölni, ha akarnám. Ameddig itt vagyok, ahol az épület szinte minden pontján eszembe tudsz jutni vmiről, biztosan nem. Nem tudom ki voltál, megint megközelíthetetlen szépséggé nőttél bennem (impossibly beautiful) a szónak nemcsak testi értelmében. Ha optimista lennék, azt hihetném, h Baudelaire módján isteni lényegében őrzöm elrothadt szerelmet, de inkább csak elveszítettem minden reális ismeretet a valódi emberről, aki te vagy. Mindenesetre jól esik, ha jót hallok rólad, és mostanában volt ilyen kétszer is, s még jobban, ha nekem van lehetőségem rólad jót mondani. Egyetlenegyszer volt ilyen, még a múlt héten, annyira jelentéktelen, h csak bennem maradt meg. De az jó volt, tényleg.
| |
| 1652. | [tulajdonos]: dream | 2022-01-22 20:08 | Múlt éjjel vele álmodtam. Tanítottam vmi erdei iskolában, szó szerint, egy oldalt nyitott, fapadokkal teli fedett helyen az erdőben. Felemeltem a kezem vmiért, és ezt üdvözlésnek vette az, aki a mellettünk levő ösvényen közeledett. Ezért rám mosolygott és köszönt. Aztán már tovább is haladt. Biztos lefagytam volna, ha előbb felfogom, h ő az. Így csak nem voltam benne biztos, h egyáltalán ő volt, miután elment.
Később, már egy másik álmomban már ő volt biztosan. Kiléptem a házból, és pont akkor haladt el, és oldalról, ahogy mindig is, rám villant a szeme. Eszében se volt köszönni, és egyáltalán nem örült nekem, de nem volt számára egyiknek se jelentősége.
Nem hiszem, h sokszor tudok még vele álmodni. Nemcsak ő felejt engem el, de ő is meg fog fakulni bennem, még ha a 2 folyamat nem is hasonlítható össze. De kicsit rányomja bélyegét a napra. A valóságban nem fogok találkozni többet vele, az álmaimban van még egy-két alkalom. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1651. | furim: re | [tulajdonos]: kitsch | 2022-01-19 23:45 | | Én szeretem a boldog herceget is. Nemcsak a téma számít, hanem az is, hogy van megírva. | |
| 1650. | [tulajdonos]: kitsch | 2022-01-19 20:08 | Én a giccstől magamban, a saját verseimben, a saját gondolkodásomban félek. A veszély valós. Ilyen szempontból nem bánom, ha felveti más olyan dolgok kapcsán a giccset, amikre nem gyanakodtam. Egyébként a témában 2 könyvön és számos cikken vagyok túl, pont azért, mert küzdenék ellene. Oscar Wilde nem része az identitásomnak, A boldog herceg sztem is kínos. Épp ezért nem olvastam fel az osztályomnak sem. Andersen és Hauff más tészta, az már húsba vág, lelkem bizonyos részei belőlük vannak, de újraolvasás nélkül nem nyilatkozhatom.
( Bár a gyermeki elmében pont a világ sablonjainak nem ismerése miatt még akkora távlatok vannak, hogy azoktól valódi, mélyebb jelentést kaphat az is, ami ócska és tucat. Vagy csak béna. (Pl Kis Verácska bűvös zsákja elementáris élmény volt 5-6 évesen, hogy a varázslat, a 'jó vég' elveszíthető. Kb 1 éve megtaláltam az eredeti mesét románul Youtube-on, benne a dallal, aminek 2 sora 5-óvodás fejemben olyan félelmetesen, csúfondáros-szomorúan hangzott, és nincs benne a dallamon kívül semmi abból, amire emlékeztem. Mármint művi és béna. Amire emlékszem, az mégsem giccs. Annál sokkal mélyebben van. Konkrétan annak megélése, mit jelent a kárhozat.)
Nem értek azzal egyet, h a műmese automatikusan giccs. Pláne, hogy a magyar népmesék se a semmiből és a nép natúr, természetből leszűrt bölcsességéből születtek, hanem tele vannak pl francia középkori lovagregényekből odasüllyedt sztorikkal és elemekkel. Tudom, mert mikor az utóbbiakat kellett olvasnám, csak rácsodálkoztam, h de hát én ezt már Benedek Eleknél láttam.
A határok máshol vannak. A giccs hazugság. Az elnyomás, a hazug rendszerek szeretik a giccset. Meghitt és biztonságos. Elsimítja a ráncokat, elcsitítja a kognitív disszonanciát. Segít élni. Ezért kell félni tőle. Mert észre se veszed, s te magad vagy az. A giccs öncsalás. Magunk elcsalása. (Kis Verácska, bűvös zsákja, bezony.) | |
| 1649. | [tulajdonos]: what and what not | 2022-01-18 19:42 | Nem hiszek sorsunk jobbra fordulásában, de tudom, h lehetne és lesz még rosszabb. A normalitás talán árucikk maga is, bizonyos társadalmi rétegek, a bizonyos jövedelemszint felettiek privilégiuma. S mint minden ilyesmi, számukra észrevehetetlen, ahogy a levegőt is csak akkor kezded méltányolni, ha újra van. Annyira magától értetődnek bizonyos alapok, kapaszkodók, lépéskönnyítők, olajozók, vagy csak a ledaráltatás hiánya, h tudomásuk sincs róla.
Jellemzően ők adnak tanácsot. Számukra íródik, őket szólítja meg a pozitív filozófia és a self-help. Csak rajtad múlik, mindig van választásod, a negatív embereket kerüld. Szezont a fazonnal, de alig észrevenni.
A valóságom, a saját normalitásom felhasadozva. Sarokpontjaim, anyám, apám, a testvérem, évtizedes barátaim. Végjáték, ahol amit látok, nem akarom kimondani, mert szeretem ezeket embereket. (A maguk módján ők is szerettek/nek. De csak úgy. )
Végjáték. Sötét fellegek lógnak be az ablakon. Nem vagyok erős, nagyon nem. A fiam viszont szeret. A gyerekeim. Újabban mintha a férjem is. Kiskoromban időnként az összes játékállatommal aludtam, mikor féltem. Nem azért, h megvédjenek. Hanem, h megvédjem őket, ha éjjel vmi rossz történik.
Egy álmatlan éjszakán összeadtam a rezsit és a gyerekek iskoláztatásával összefüggő kiadásokat. Kijött egy összeg. 2 nap múlva átutalták a fizetésem. 35 ezerrel kevesebb volt, mint ez az összeg, mert a múlt hónapot 75 ezres mínusszal zártam. Úgyhogy azt találtam ki, h ebben a hónapban nem teszem be a lábam semmilyen boltba. (Az élelmiszert a férjem veszi a szintén tanári fizetéséből, ami az enyémnél is kevesebb a sok kihagyott év miatt.)
Ma mégis betértem a százforintosba egy elkerülhetetlen dolgot megvenni. És amíg azt a dolgot levettem a polcról a többi árura lehetőleg ügyet sem vetve, a fejemben létösszegző képek villantak, mint sokszor máskor is. Mire a kosárba jutott, bennem is leért a csodálkozó szomorúság, h események, viselkedések, emberi kapcsolatok lényege mennyire más szögből tud látszani a végük fele. És hogy annyiféle volt már, és annyiféle értelmezés él egymás hegyén-hátán. "Ha lehetne, akarnám-e még tudni az igazat? Akkor is, ha rosszabb, mint bármi, amit összeraktam eddig? Akkor is, ha ...?" És rájöttem, h igen . Még mindig. | |
| 1648. | [tulajdonos]: x | 2022-01-16 11:26 | Az éjjel visszaolvastam a naplóm 2019. őszi-téli, illetve 2021. május-júniusi bejegyzéseit. (Volt egy iskolai esemény a hétvégén, amire akár el is jöhetett volna, ez kavart fel, tudom. Mert ugyan úgy osztottam be magam, h még ha el is jön, akkor se találkozzak vele, de a kilincsre tett kéz esete némileg.)
Két dolog jött le. 1. Egyáltalán nem vagyok magamnak szimpatikus. 2. Sajnálom, h bántottam. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1647. | furim: ... | 2022-01-15 00:39 | | Üdítő ez a napló. | |
| 1646. | [tulajdonos]: jav | [tulajdonos]: stresszoldás | 2022-01-14 22:22 | | Nem szoktam utólag korrigálni, pedig mindig volna mit (egyeztetési hibák, helyesírás, stb), de ekkora ökör hiba nem maradhat benne. Tehát a 4. bekezdés 2. mondata javítva: "Hogy én 1,5 napig órákra időutaztam a 18. század végére." | |
| 1645. | [tulajdonos]: stresszoldás | 2022-01-14 21:03 | Múlt héten 1,5 napig boldog voltam. Az volt, h a téli szünetben indult betegség csak nem gyógyult meg magától és a gyógyteáktól, és hétfőn haza- majd orvoshoz mentem a munkahelyemről. Csípős hideg volt a délelőtt és kénytelen voltam lázasan a vasútállomás körül mászkálni, míg nem jött végre a busz. Nincs kizárva, h a kezdődő láz miatt is, de ettől hozzáfértem saját ifjúságom teleihez. Nem annyira emlékekhez, mint inkább ahhoz, aki pl az 1988/89-es telet járta. A 'jaj valaha mit akartam', de akarat nélkül, aki voltam valaha, de persze ez se stimmel, inkább ki is lennék igazából. Megvolt a szemem, az érzékeim hozzá zajmentesen.
(Nehéz ezekről írni. De mikor már szerdán, immár munkanap után megint ott kolbászoltam az állomás körül és rábámultam egy bogyóra az egyik kerítés mögötti bokron, elemi erővel tört rám a vágyakozás a másik, valódi életem után, ami mintha bezáródott volna abba a bogyóba, mikor a két ujjammal óvatosan megérintettem még akkor, hétfőn, indulóban, mintha egy véletlen nyitva felejtett ajtón át.)
Kaptam gyógyszert és 1,5 napig stresszt oldottam. Ez úgy nézett ki, h hozzáfogtam a Pennaháborúk című antikvárban vásárolt könyv olvasásának. Ez a nyelvújítás kori nyelvi és irodalmi viták dokumentumait gyűjtötte össze, amik egyébként a 'nagyközönség számára hozzáférhetetlenek'. Ez az olvasásom olyasmi, amin a férjemnek és anyámnak szeme se rebben, de egyébként jobban járok, ha a többi ismerősöm, különösen a hús-vér mindennapiak, akik bántani tudnak, nem tud róla.
Ez volt a sztresszoldás, boldogságom forrása. Hogy én 1,5 napig időutaztam a 17. század végére. A nyelvészetet mindig is imádtam, a régebbi korok magyar nyelve mindig is a kódfejtés izgalmát jelentette, meg sikerélményt is, mert kezdeti zökkenők után viszonylag folyékony vagyok. (Kedd estére simán tudtam 18. századi magyarul beszélni engem környező felebarátimmal.) És nemcsak megnyugtatott, de ki is tárult, mint a hólepte vasúti sínek mentén a külvárosi táj. Mert lenyűgözött, h akkoriban a vita úgy nézett ki, hogy Kőszegi Rájnis József 1781-ben kiadott egy könyvet, amiben bár néven nem nevezte, de beszólt Baróti Szabó Dávidnak, aki jól visszavágott, szintén könyvben: 1787-ben.
Egyrészt az élet lenyűgöző lassúsága. Másrészt a mai köz- és irodalmi nyelvünk kialakulásával kapcsolatos számos heuréka-élmény mellett maga ez a két ember. Mert rákerestem Rájnis Józsefre, aki azért kőszegi, mert akkoriban ott lakott, és azt találtam, hogy nagy műveltségű jezsuita volt, aki a rend feloszlatása után élete nagy részében nyomorgott. És láttam magam előtt a 18. századi kíméletlen télben, megélhetési gondoktól, betegségtől gyötörve, ahogy halálos komolyan a magyar nyelv prozódiáját akarja tisztázni, mintha Horatius, az időmértékes verselés és a magyar nyelv olyan fontos dolgok lennének. Biztos, h az ismerősei többsége nem értette, bolondnak tartotta emiatt. Aki meg igen, az jól visszavágott neki.
Engem ettől megint, mint már a Három veréb hat szemmel elsüllyedt közép-, kora újkori költőinek olvasásakor is, nagy nyugalom öntött el a saját sorsom felől. Nem baj, h megélhetési gondjaim vannak, s szellemileg más foglalkoztat, mint ami a társadalmi státuszomhoz jól áll, attól még mívelhetem a tudományokat, amik számomra kedvesek. Nem baj, hogy nem lesz külső megerősítés. Jó társaságban vagyok. | |
| 1644. | [tulajdonos]: today | 2022-01-03 17:24 | Ma V.M., akiről az előző bejegyzésben írtam, mikor reggel bejött a tanáriba és elhaladt mellettem, kedvesen megsimogatta a vállamat. Életében nem tett még ilyet. Nem is értem. De örülök neki, ha tévedtem.
***
Meglepő módon, bár fáj a fejem 3 gyógyszer dacára is, és még éjfél körül is fenn hánykolódom, gond nélkül fel tudok 5-kor kelni reggel. Mégpedig azért, mert három álmom is jön egymás után, és szó szerint érzem - mert mindegyik után felébredek kicsit, hogy egyre erősebb leszek tőlük. Az egyikben benne van Á., egykori másik reménytelen szerelmem. Az álom lényegében arról szól, h én bármibe fogok, tönkreteszem, szétesik, eltörik, amihez nyúlok, ő pedig jár a nyomomban és némán mindent rendbe hoz. A szeme alatt sötét karikák, úgy megkérdezném, mi baja, de nem merem.
Meg is állapítom felkeléskor, h az agyam tényleg tudomásul vette szerelmem nemlétét, azért jeleníti meg Á-val, jobb ötlet híján, ami nincs. S hogy milyen jó is ez. Aztán az úr édesanyja pont előttem vált szót - mivel pont eőttem ül- fia új kapcsolatáról egy kedves ismerőssel, szolídan és halkan teszi, de hiába nem akarom, mégis hallom. Amitől délutánra ott tartok, h többet nem kell korholnom magam, h minek nézegetem még mindig a profilját saját gyógyulásomat hátráltatva, mert a gondolata is annyira fáj, h nem fogom többet megtenni.
Hogy aztán mi fáj, a fene se tudja, felmerül az elmebetegség gondolata megint, mert nem kéne (már) érzenem semmit. Viszont pszichológus hiányában a magam módján kezelem a helyzetet: ma minden kitűzött feladatot hiánytalanul végrehajtok.
És nem lehetek vak arra sem, h megint, mint az összes eddigi krízisnél eddig is, mintha vigyáznának rám. Nincs váll, amin kisírjam magam, jogom sincs sírni, megtartó kapcsolataim gyérek és diszfunkcionálisak. Onnan szedem hát az erőt a túléléshez, ami van. A napfényből, fák ága-bogából, felhőkből, illetve az emberi értelem és jóság rezzenéseiből. És mindig van legalább egy maréknyi, ami elég másnapig. Ma pl másodszor találkoztam egy nővel a buszon, aki az út elejétől a végéig olvasott. . Előző alkalommal a ruházata alapján akár hajléktalan is lehetett volna, ma egy fokkal jobban festett: volt meleg kabátja és normális csizmája is. Fel sem nézett a könyvből. Nekem meg erről az jutott eszembe, h az angyalok köztünk járnak. Hol így, hol úgy lehetünk egymás angyalai. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
