NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2021-04-23 18:16 Összes olvasás: 117456| 1524. | [tulajdonos]: szerepcsere | 2021-04-22 11:08 | Kortárs ifjúsági regényekkel foglalkoztunk nemrég az osztályomban. Ott volt többek közt szerepcsere, onnan eredhetett, amit most leírok.
Nem álom, hanem félálom. Róla. Besétál egy decemberi jelenetbe. Időpont: azt követő nap, h üzenetben kértem, h beszéljünk. A számítógépeknél többen ülünk, tőlem jobbra gyönyörű ifjú kolléganő is, aki megfordul mosolyogva. Innen tudom akkor, hogy bejött, ott áll, gondolom, az ajtóban a hátunk mögött. Előtte hiányoztam betegség miatt, közöttük meg szemlátomást fonódtak a szálak közben. Nem fordulok meg.
Ebbe a jelenetbe sétál be, és áll meg az ajtónál. De félálmomban kívülről látom magam, mert benne, az agyában vagyok, mint vmi holdkompban. Úgy látom magam, ahogy lát akkor. Más, mint ahogy előzőleg hittem. Nem találom a jó szót erre. Az jut eszembe később, mikor már vége, h talán nem is voltam szörnyeteg, csak az ő tekintete torzított azzá. A pilótafülke steril, a látvány pedig - nem találom a legjobb szót, ez csak ideiglenes - dermesztő.
Ma nem leszek értekezleten, elengedtek. | |
| 1523. | [tulajdonos]: Mon | 2021-04-19 09:55 | Már nem álmodok veled. Se szeretetről, se gyűlöletről nincs értelme beszélni, annyira messze vagy. Végtelen unalmasan rágom itt ugyanazokat a dolgokat, de már alig vagy megszólítható itt is. De attól még nem múlsz el. Csak a remény bármire. Pl arra, h elmúlik. Tünetmentességet el tudok persze érni, ha nem vagy a közelemben.
Amikor mellettem ültél, boldog voltam. Kb olyan, mintha előző életemben lett volna. Meg voltál te úgy valaha vkivel, h fájt hallani a nevetését, ahogy beszélget mással, ahogy barátaival van, mert számodra ezek a hétköznapi dolgai teljesen elérhetetlenek voltak? Nem is az, h szeressen, ha már nem szerethet, hanem ez a hétköznapi elengedettsége mással. Hogy láttad, h milyen, ha kedvel, ha elfogad vkit. Milyen a barátaival. És tudtad, h te ezekbe a kategóriákba soha, semmilyen módon nem fogsz beletartozni?
Gondolom, neked nem volt ilyen. Azt hiszem, inkább azzal lehetett problémád, h olyanok is szeretni akartak, akiket te nem. Biztos, h az az oldal is kellemetlen. Nekem meg ilyen tapasztalatom nem nagyon van. Legalábbis most nem emlékszem.
| |
| 1522. | [tulajdonos]: Belfast | 2021-04-17 16:59 | Idén biciklizni se tudok. Egészségügyi problémáim számosak, bár jellemző rájuk bizonyos monotonitás: kb mindenhonnan vér jön, ahonnan jöhet.
Más orvoshoz menne, vagy ha olyan gyáva, mint én, h inkább nem akarja tudni, mondjuk inna. Én meg kimegyek a kertbe, h ha már úgyse lesz jobb, legalább csináljak vmi hasznosat. Meg fordítom azokat a belfasti verseket, amikből anno a szakdolgozatomat írtam. Ez, amikor mondjuk kettőt is megcsinálok egy nap, és még nem érzem úgy, h beteltem, már emlékeztet káros szenvedélyre. Sokkal könnyebben mennek, mint a többi vers, mert velük már nagyon sokat foglalkoztam, és éveim vannak az észak-ír, különösen a belfasti háttérben.
A kedvenceim után most tartok a durvábbaknál, amiket ha kirakok, senki nem fogja érteni, mi bajom nekem. Pedig az észak-ír helyzetnek, irodalomnak azóta hazai relevanciája lett. Ha hinnék abban, h van velem terv, az életemnek célja, azt gondolnám, nem véletlen, h pont most jött rám, h lefordítsam őket. | |
| 1521. | [tulajdonos]: s | 2021-04-15 16:05 | Értekezlet előtt nagyon rosszul voltam. Fizikailag, kb mint vmi vizsga vagy műtét előtt. Én se szeretem ezt, váratlanul is ért, és semmiképp nem tartom normálisnak.
Így nagyon hálás vagyok, h nem voltál ott. A sorsnak, a véletlennek, vagy neked. Ettől most józanabb is lettem. Valahogy úgy van ez, mintha nem felületen lejött volna a bőröm, S minden érintésre, akkor is, ha az az érintés nem akar bántani, fáj. Érintésen a találkozást, hallott szót, élő látványt értem. Dobálnak az érzéseim ide-oda, de nem a te hibád. Az egyetlen megoldásnak azt látom, ha elmegyek, de egyelőre nincs hova. De keresek. És nem megoldás, h te mész el, mert nekem ez a hely amúgy sem jó, te meg itthon vagy benne. | |
| 1520. | [tulajdonos]: keserű | 2021-04-13 19:09 | Az emberek nem olvasnak. Közhely, h csak a képet, azon is csak a hanyagul átfutott feliratot, vagy ha három sor, lehet, h azt sem, de egész cikket szinte biztos nem, h legfeljebb átgörget. Hogy se én, se az írásaim a fenét sem. Őt meg végképp nem, megadtam ugyan neki ezt a naplót egyszer másfél éve, de miért olvasna azóta, ha egyszer úgy áll hozzám, ahogy. Mert úgy áll, nem írtam valótlant tegnap. (1 mondaton gondolkoztam csak este, h igazságtalan, de a többi nem.) De akkor most nekem mért kell attól félnem, h meg fog büntetni érte? Ha egyszer nem olvas, nem láthatta tegnap. Mégis érzem, h így lesz.
Ez így dióhéjban maga az egész. Ha mégsem így lesz, akkor hurrá. Sőt. Akkor visszavonom a tegnapit, mert a saját agybajomat gyógyítsam inkább. De ha büntet, amire semmi oka nem lesz a tegnapin kívül, akkor itt van, ami engem öl, tetten érve. | |
| 1519. | [tulajdonos]: ford | 2021-04-13 15:04 | Tudtam, h szar kedvem lesz ma. Az időjárás sem segít, minél öregebb vagyok, annál kiszolgáltatottabb a napfénynek és hiányának. Ma még bőgtem is. Lázár Ervinnek van egy mesealakja, Rév Zoli, akinek nem érdemes verekedni, mert ha üt, az neki fáj. Viszont ha őt ütik, az meg az ellenfélnek.
Hozzá is van halvány közöm, már annyiban, h nem különösebben éri meg a fiatalurat megsemmisítgetni magamban, mert utána mindig nekem rosszabb. Nincs rá vigasz, se ellenméreg, a Káinok reménytelenségével nézem, mint vmi Ábelt. Vagy mint Encsy Eszter Angélát az őzével.
Úgyhogy lefordítottam egy belfasti verset, ha már megtanultam (nagyjából), hogy is kell ezt csinálni. Aztán, mivel még mindig szarul éreztem magam, még egyet. Kurva termékeny leszek, ha nem oldódik meg vmi csoda folytán ez a helyzet.
| |
| 1518. | [tulajdonos]: nem | 2021-04-12 15:28 | Nem akarok hazudni. De veled mégis úgy van, h leírok vmit, amit akkor 100, vagy 90%-ig igaznak gondolok, aztán felkelek másnap, vagy történik vmi (nem köztünk, mert köztünk aztán soha semmi), és már nem úgy van.
Hogy szerettelek-e? A franc se tudja. Ma nem szeretlek. Amitől még persze holnap itt fogok agonizálni, ha meg újra látlak, majd megkínzol még olyan alaposan, h majd meggondolom, h le merjek-e ilyet írni még egyszer, de ma nem. Ma azt se értem, hogyan lehetne szeretni vkit, aki ennyire nem kedveli az embert. Aki világosan és elég durván visszautasítja a szerelmet, aztán a beszédet is, aki elmebajnak tartja érdeklődésünket és megszégyenít miatta. Akinek kínosak vagyunk és maradunk, ha fejre állunk, akkor is.
Hogy szerethetne az ember ezek után? Nem is csak, h mit, de kit mégis?
Persze, azt hiszem, az egészet működésben a hazugság tartotta eddig. Hogy hátha mégsem egészen igaz. Hogy hátha mindennek ellenére mégis, h ha elég jó vagyok, ha elég jól viselkedem, kiérdemelhetem, ha a szeretetét nem is, hát a bocsánatát, h eltekint az egésztől, ad egy tiszta lapot, amin elindulva végül akár ... olyan átlátszó és észrevétlen leszek, mint bármelyik másik idős kolléganő.
Mennyire vagyok hülye?
Jah, persze, a vágy. Meg, h gyönyörű. Csakhogy mind a kettő pont azért van, mert 2,5 év után már az ördög öregapja is gyönyörű lenne, és Quasimodo után is epednénk. Nem a vágytól van a szerelem, hanem fordítva.
Az ő jósága. Persze, könnyebb lenne a lelkemnek, ha hihetnék benne. Mit tudom én, milyen ember. Nem osztotta meg velem csak azt a határozott kívánságát, h nem óhajt megosztani semmit velem. Ma inkább látom gyengének és gyávának, mint jónak. És abban sem vagyok biztos, h teljesen becsületes. Legalábbis nonverbális szinten nem viselkedett tisztességesen velem.
(De ez, azt hiszem, inkább a vakfoltja. Másképp nevelték. Amennyire látom az ő közösségét, kurvára a látható, a látszat a lényeg. Amit nem mondunk ki, amiről nem veszünk tudomást, mert illetlen volna, az meg nincs. Az a rossz, aki beszél róla. Mert akkor van.)
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1517. | nélküled: pontosítások | [tulajdonos]: G | 2021-04-11 21:58 | Pontosan fogalmazni nehéz. Meg rájönni, h mit is érez az ember.
1. A képeken egy nő, aki talán szép is lehetett volna, de nem volt az, mert úgy viselkedett, mint egy csúnya nő.
2. Amivel ezek az albumok szembesítettek, h ami az életem volt eddig, annak vége. | |
| 1516. | [tulajdonos]: G | 2021-04-11 21:06 | Anyukámék voltak itt tegnap. Hoztak mindenféle cuccot, többek közt néhány fényképalbumot. Mióta karanténban van, Anyu nekiállt ilyen olcsó albumokba rendezni a rengeteg, 2000 óta készült fényképüket. Ezekből kaptunk 4-et. Egyet Rebi, egyet Áron, kettőt meg én.
Az egész valahol nagyon fájdalmas, de ezt elnyomta mindenki, a szüleim éppúgy, mint a gyerekeim. A képektől meg az vált véglegessé, amit már kb 3 év óta, mióta apukám egyre nehezebben mozog, érzek: hogy a normalitásnak, amit ők és az általuk megélt élet jelentett, a G-ben töltött nyaraknak, amikből közel húsz volt, s amik olyan magától értetődően voltak talán nemcsak a háttér, hanem maga a dolog, vége. Nem lesz belőlük több. De még romokban, nyomokban lehet valami.
Nem szeretem, ha fényképeznek. A családi fotókat se nagyon, bár a gyermekeim kiskori képeit, meg életem legboldogabb nyarát (2003, mind a három gyerekkel G-ben) azért elnézegetem. Meg kellenek is, h legyenek képek, a gyerekeknek fontos, h legyen róluk, a gyerekkorukról.
Két dolog esett nagyon furcsán. Az elején apám még csak ötvenpár éves, korban hozzám most már közel, s rácsodálkoztam, h milyen jóképű is volt tényleg. Még annyi idősen is.
A másik meg, h saját magammal nem igazán tudtam mit kezdeni a képeken. Mint egy idegen. Egy nő, aki talán szép is lehetett volna, de sose volt az, mert mindig csúnyának tudta magát. Nem a saját életemet éltem. Azért voltam minden nyáron G-ben, h apukám úgy érezze, van az életének értelme. Meg, h a gyerekeimnek kertes-strandos nyara legyen. 27 évesen kezdtem. Közben egyetemet végeztem, beadandókat adtam fel a falu postáján, megírtam két szakdolgozatot. Eleinte azt hittem, h a saját életemre várok. S amíg nem tudom elkezdeni, a lehető legtöbb embert próbálom boldoggá tenni addig is. De végül kiderült, h ez volt az életem: a gyerekeim gyerekkora és a szüleim nyugdíjas évei. Bizonyos értelemben sohasem éltem. Nem vettem birtokba, lemondtam róla, mint a vágyaim többségéről, mások javára. A képeken boldog gyerekeket látok és a szüleim is boldogok. Megérte. | |
| 1515. | [tulajdonos]: béke | 2021-04-07 21:58 | Nem mintha nem akarnám. És azért majd lesz is, majd ha már messze leszel, vagy én leszek messze. Az a napfényes dolog. Mert semmi neheztelés, vagy harag nem lesz bennem, ha egyszer vége lesz úgy, h nem látlak többet, tehát garantáltan a pont ott a végén, biztos, h további szenvedéstörténetet nem biggyesztünk már hozzá.
Akkor majd tényleg csak a fény. Mert nem haragszom én rád, miért haragudnék. Meg mi bajom is lehetne veled, mikor látom, h alapvetően jó vagy. Mielőtt covidos lettem, azt gondoltam, h ha meg találnék halni, előtte azért még itt megüzenem, h bocsáss meg. Csak itt, mert az eddigi üzeneteim merényletnek mondhatók. De ezek lettek volna uccsó szavaim neked. Amiket az se baj, ha nem találsz meg, a lényeg, h ez van kettőnk végén, tudom. Akkor is, ha most egy darabig mégse halok meg. És ameddig vége nem lesz, hiába mondom ki.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
