NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2021-01-21 21:19 Összes olvasás: 112183| 1471. | [tulajdonos]: cold | 2021-01-18 16:42 | Hideg van és bejárok. A legkeményebb időszaka az évnek, hidegben kelek korán, az utak jégbordásak, tehát nem tudok biciklire ülni, így 35-40 perc mire a buszmegállóig felvergődök. 6.48-as még hagyján, játsszuk el ezt a 6.15-sel, az már izgibb. Emellett egyéb testi horrorok is akadnak reggel a félhomályos fürdőben, de problémamegoldó típus vagyok, szemem se rebben, s már munkaképes állapotban is vagyok. Nehezen hagyom magam legyőzni, na.
A helyzet nem rózsás azért, folyton csúszkál ki a kezemből a kontrol, alapvetően undorítónak vélem a saját testem, ezért tükörbe is csak akkor nézek, ha elkerülhetetlen, ami pl odavezet, h csak az iskolai mosdóban szembesülök azzal, h most tényleg sikerült mellé lőni a reggeli sötétben öltözésnél, s ami van az tényleg, ami azért gond, mert 6-os lányaimnál hasba szúrom a saját tekintélyem, ha nem ügyelek erre.
Több idő kéne. Egy-egy nappal, egy bejárásnyival naponta. Mindenféle dinamikus zenéket hallgatok, h pumpáljon belém annyi életerőt, h tovább vigyem. Pedig nem vagyok kedvetlen. Inkább tűnődnék és rendbe raknám a téli kertet. De az időm eladásából élek, hát hallgatom a lejárt szavatosságú optimizmusokat a 90-es évekből pl, dalocskák, ahonnan jövőre, meg életre látni, ami már tárgytalan. Elég régóta próbálkozom azzal, h rálépjek a levegőre. Olyan köteleken járok, amik tudom, h nincsenek ott. Lépésről lépésre. | |
| 1470. | [tulajdonos]: How much is the fish? | 2021-01-15 18:23 | Az egész művelet célja természetesen nem az volt, h bár elfoglaltságod akadályoz, én ne maradjak leváltatlanul, hanem az, ahogy gondoltam is, h ne neked kelljen. H ne kelljen kommunikálni, mert asszem múlt héten megalázásnak vetted.
Szal papírforma, unalom. Annyira klisé, annyira tartalmatlan, h szeretnék kimenni a puszta nagy sötétségbe és szégyentelenül kisírni, ordítani, nyöszörögni ezt az egész szutykot magamból. Mert ha, csiribú! a lelkedbe látnék, az lenne a legszomorúbb, h nem lennének ott csak másoktól átvett, zs kategóriás közhelyek. Én aláztalak meg? Fogalmad sincsen. | |
| 1469. | [tulajdonos]: Thursday | 2021-01-14 19:13 | Ma végig hallgattam egy telefonbeszélgetést, ami félig arról szólt, h holnap le legyek váltva ügyeletben. Egyszersmind azt is jelentette, h holnap sem foglak látni, legalábbis a legkínosabb, kommunikációt igénylő része ki lesz küszöbölve. Ezt a beszélgetést nem akartam végighallgatni, csak egyedül voltam a beszélővel a tanáriban, s kénytelen voltam.
Ha pár hónappal ezelőtt lenne, akkor most többféle, egymással nem harmonikus érzés lenne bennem. Most annyit tudok, h ez nem változtat semmin. Az, h nem értelek, nem újdonság, hanem alap. Tudom, h nem is foglak, annyira mások a referenciapontjaid, meg az egész működésed. Fix pontok, miheztartásom végett:
1. Ha cselekszel, csak magadért, értem biztos semmit meg nem tennél, de ez, azt hiszem tágabb, nem igazán hozol áldozatot senkiért.
2. Mindegy, h beleolvastál-e ebbe tavaly óta egyszer is, mert úgysem értetted volna, úgyis tök mást értettél volna, mint amit közölni próbáltam. Hogy ez ne legyen ilyen egyszerű, azt hiszem, a legpontosabb közelítése ennek az, h random ezt-azt közben mégis, de anélkül, h abból bármi következett volna. Összefüggés nélkül. (Ilyen random módon vettél időnként emberszámba, tűntél kedvesnek. Egyszer sem vonatkozott ténylegesen rám, vmi történt veled előtte, aznap, olyan lábbal keltél, de semmiképp nem azért, mert a véleményed változott pl)
3. Előzőből következik, h tök felesleges ezt tovább írni rólad. Mindegy, h beszélek hozzád, vagy sem, mert nem értenéd úgyse, nem változik tőle semmi.
4. Amit most jobb híján úgy hívok, h a velem kapcsolatos nonverbális ámokfutásod, a számomra teljesen értelmezhetetlen pillantások, meg hangszínváltozások stb, azokról tudom, h jelentés nélküliek. Teljesen érthetetlen, h miért vannak, mikor vannak, de meg se próbálom megérteni, mert az én gondolkodásom, működésem szerint ilyen egyszerűen nem létezhetne. Ahogy az ignő kapcsán máshol írtam, össze tud ez állni logikusan, csak piszkos rossz perspektívából nézem. Mint mikor egy képen csak bizonyos szögből látszik az ábra. A többiből meg félig, vagy teljesen katyvasz. A legreménytelenebb a megoldás szempontjából, ha az ember a félig katyvaszt erőlteti, akarja kijavítani, mert akkor az életben nem jut el a megértéshez.
Szóval, bármennyire úgy tűnne is olykor, nem mi vagyunk a téma, hanem vmi más, a jó ég tudja mi. Egy nagyobb kép része a dolog, amire nem látok rá, vagy mellékhatása vminek, amihez semmi közöm.
5. Nem szabad bízni a benned lévő jóságban. Bármikor elkövetsz ellenem bármit, ha vélt érdeked úgy kívánja.
6. Nem örülni semminek, nem hatódni meg veled kapcsolatban semmin. Mert - kb 23-adszor írom le- onnantól kezdve vagyok sebezhető.
(Nem akarom azt érezni, h bántalak, az csapda. Meg nettó hülyeség.) | |
| 1468. | [tulajdonos]: collapse | 2021-01-09 15:13 | Szóval én azért nem, mert az volt a legegyszerűbb. Ahhoz nem kellett csinálnom semmit. Nem kellett felnéznem, amitől kb meghalok, meg megszólalni. Amúgy se számítottam ilyesmire.
Annyi haszna volt a legutóbbi agóniának, h rájöttem, kukázhatom, amit a szerelemről egy életen át gondoltam. Aminek azért örültem, mert elmozdulás egy (több évtizedes) holtpontról. Illetve nagyon úgy tűnt nekem, h végre visszafordíthatatlan, folytathatatlan az a narratíva, amit ezzel kapcsolatban, ha önellentmondások garmadájával is, de pörgettem magamnak. Hogy végre kívül vagyok rajta.
Erre van ez a semmiség, ami után még vélek vmit hallani, amit bár ne, de azt képzelhetem is, de úgy távozom, h nem zavar. Viszont mire elérek a tanáriig, már észlelem, h képtelen vagyok tisztán gondolkozni, azután meg negyedórán belül olyan rosszul leszek, h alig tudok utána órákat tartani. Ez, amikor abban az örvényben, h honnan és miért már megint, h úgy ugrott valahogy rám hátulról, mint vmi ragadozó állat, h nem hiszem el.
Eléggé elkeseredtem, mert azt hittem, ahogy egyébként most megint van is, h ura vagyok ennek a helyzetnek.
Én nem akarok semmit. Már normális, távoli munkakapcsolatot sem. Nem állok az utadba, kikerüllek, ahol csak lehet. Túl szeretném élni. | |
| 1467. | [tulajdonos]: poison and glow | 2021-01-07 22:16 | Néha a torkomig ér az undor. Pillanatokra, h ezt nem bírom elviselni. De sokkal erősebb vagyok, mint amikor idekerültem.
Alapvetően abból merítek erőt, ha másokban felfedezem a jót. Ez az egyik. A másik meg, h egyrészt úgy neveltek, másrészt a barátaim, elsősorban V. is úgy szocializáltak, h mindig gyanakodjam magamra, ha gond van. Hogy én hazudok, keressem a magam felelősségét és magamon változtassak. Szóval a legfőbb szempont, h ne legyen önáltatás. Ez utóbbi praktikus tud lenni, mert az, h magamon változtassak, mindig rendelkezésre áll. De.
De, mint most nagy nehezen rájövök, ezzel mások brutálisan vissza tudnak élni. Merthogy ők meg nem így működnek. Az első, a színöröm az irigység ellenpólusa. Is. Meg a versengésé. Mert elsősorban az emberséggel összefüggő dolgok váltják ki. Nem a látvány. Hanem a - most jobban nem tudom- a szív. Meg a tiszta értelem. De a kettő összefügg.
A második meg egyértelműen veszélyes, ha az embert bántalmazzák. Akkor is, ha passzív agresszívan teszik. Mert rá se jövök, h mi történik. Nem elég, h szenvedek, de egyszemélyben viselem az egészért a felelősséget is, h az egész az én hibám.
Miért akarnak engem újból és újból bizonyos emberek helyretenni? Egyszer erre is szeretnék rájönni, mert ez az igény, h helyretegyek, szintén hiányzik belőlem.
Nagyon sok jó történik velem, most már napi szinten. "Csak másban moshatod meg arcodat". Mivel ez nyolcosztályos gimi, november óta az van, h akik a középsulis részen tanítanak, nem járnak be. Minél több ált sulis csoportja van vkinek, annál több napon van benn. Ez utóbbi a presztízzsel fordítottan arányos, jellemző tendencia, h a legtöbben nem akarnak, nem vállalnak ált sulis csoportokat, ilyen osztályfőnökséget végképp nem, így ezt azok kapják, akik nem tudnak nemet mondani. (Nem 100%-os a megfelelés, mert egy kivétel van.) Mondjuk, mert akkor kerültek oda és még nincsenek kinevezve. Amikor erre tavaly rájöttem, h ez legalább 4 évre visszavezethető, azért végigfutott a hátamon a hideg.
Viszont most jön a jó rrésze. Én november óta pont ugyanúgy bejárok, mint eddig a státuszomról ennyit. Viszont észrevettem, h a legjobb fej kolléganőkkel találkozok nap mint nap. S akik a legjobban frusztrálnak, azoknk alig láttam színét november óta.
És tényleg szövődnek igazi emberi kapcsolataim. Beszélgetek. Valódi, színöröm dolgokról. Ma is. Szóval egyrészt van ez az Undor, aminek most már sejtem a körvonalait. Másrészt viszont ezek a fényes, meleg dolgok.
I am grateful and awed. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1466. | nélküled: leg | [tulajdonos]: cancelled | 2020-12-23 12:22 | Csak hogy legalább itt a végén kevesebb félreértés maradjon, pontosítanám az előzőt:
*'Amikor elolvastam, amit írtál, ...'
Egy kérés attól kérés, h lehet rá nemet mondani. (Sokadjára megint újratanulom az EMK-t, amiben tudok hinni. ) Tehát mondhattál nemet, bármennyire is az volt az én meggyőződésem, h mindkettőnknek jobb lenne, ha beszélnénk. Amitől elgurult a gyógyszerem az volt, h ismét figyelmen kívül hagytad azt a kérésem is, h ne add írásba az elutasítást. (Mert az nekem nagyon fáj. De ezen is dolgozom egyébként.) Illetve, ami még jólesett volna, ha a végén mondjuk írsz annyit, h OK.
Van egy olyan érzésem, h folyton olyasmit vártam el tőled, amit nem voltál képes megtenni. (Miközben úgy láttam, h azért néha tettél ezt-azt, amikor és amit képes voltál.)
| |
| 1465. | [tulajdonos]: cancelled | 2020-12-23 11:30 | Az előző bejegyzést viszavonom. Csak azért írtam, h bántsalak. Nagyon nehéz elengednem téged, azért. Többek közt, mert félbe marad annyi minden, vagy talán csak az az egyetlen, amit sajnálok, hogy.
Visszavonom, mert csupa címke, és tényleg nem hiszek a címkézésben. Nem hiszem, h aljas vagy. Azt se, h gonosz. Megdöbbentett, amiket egymás után, egymás mellett csináltál, a bizalmam, ami újra meg újra feléledt, h azt mennyire könnyedén törted össze. Hogy csak ezt tudtad tenni.
Amikor elolvastam, volt egy olyan 'insight'-szerűségem veled kapcsolatban. És néztem az ágakat, és nagyon erősen próbáltam meghallani magamban, h van-e ezzel nekem dolgom. Pláne, h innen, erről a naplóhelyről költöznöm kell külső körülmények miatt. Igazából már meg kellett volna tennem. | |
| 1464. | [tulajdonos]: unconditional | 2020-12-20 12:10 | Ugyanazt a hibát követtem el az összes kacsolatomban. Nem mintha olyan sok lett volna: volt N., aztán a férjem, aztán volt ez a szar, ami a legaljasabb dolog volt, amit nőként velem bárki csinált.
A hiba, amiről szó van, a feltétel nélküli szeretet. Csak neki legyen jó. Írtam, h alapvetően az a lényeg számomra, h a másikat boldoggá tudjam tenni, de az a gond, h ha nem figyelek, belesodródom abba, h ez olyan jól sikerül, h már nem érek a másik félnek semmit. Mert hogy tőle annyira nem követelek semmit. Szeretném, persze, ha viszonozná. Kvázi, azt hiszem, érdemeimért. Nehéz ügy ez, mert csak félig tudatos folyamatokról van szó, amiket én is most próbálok összerakni.
Na, mindenesetre, N. alacsonyabb volt nálam, és sokkal csúnyább. (Viszont fizikus és költő.) Én akkor, bármilyen hihetetlen is utólag, nagyon szép voltam. Úgyhogy egy csomó ideig minden 'jóbarátja' el akart szedni tőle, nem akarták elhinni, h őt választottam. Borongott is párszor részegen, h túl jó vagyok neki. Ezt sikerült az én feltétlen szeretetemmel odáig rontani, h a végén már nem értékelt bennem semmit. Mert semminek nem volt ára. Megkapta ingyen, mert őt választottam, azért. Nem is ért neki semmit.
Rosszul szeretek, ha nem figyelek, mert nem szabni feltételeket magára hagyja a másikat, sokkal nehezebb neki így bennem az értéket meglátni, elvész a motivációja. Magára van hagyva a saját jellemével/jóságával, mit tesz meg velem. Mert sajnos hagyom. N. pl megvert többek közt.
Amikor a férjemmel összejöttem, elhatároztam, h ezt a hibát még egyszer nem követem el. Könnyebb is volt olyan szempontból, h belé nem voltam szerelmes, de felvállaltam, h szeretni fogom. Vele sokkal jobban meghúztam a határaimat. Legalábbis eleinte. Hogy aztán 23 évvel később egy munkahelyváltás után arra ébredjek fel, h én tartom e a családot, az én bankkártyám közös, az övé nem, minden házimunkát én végzek és folyamatosan beszólogat és kritizál. Még csak nem is veszekedtünk, mert szóba sem volt hajlandó velem állni. Hetekig.
A kettőben a közös, h csak belesodródtam abba, h megpróbáltam jó anya és jó feleség lenni. Ami már megint azt jelentette, h a gyerekeim és a férjem igényeit a magamé elé helyeztem mindig. Amivel a gyerekek nem éltek vissza, mert őket közben neveltem is, de szegény férjem a saját jellemére/jóságára lett utalva, mint N., s ez lett belőle.
(A házasságomat visszahoztuk a halálból, ez nem tartozik itt senkire, a témához csak annyi, h ott kezdődött, h kevésbé lettem kedves. )
Ez az aljadék, akiről a naplóm tetemes részét írtam, nagyon gonosz játékot játszott velem. Hogy neki ebben mi volt jó, nem tudom, erősen narcisztikus, a saját szépségéről meg van győződve, gondolom élvezi, ha hatást vált ki. Fogalmam sincs. Abban biztos vagyok, h nem véletlen én lettem a dolog szenvedő alanya, egészen zseniális, a családi állapotom és a korkülönbség miatt garantált volt, h nem bukhat le, hiszen egy ilyen sztori ellenem fog értelmeződni automatikusan. Azt művel nonverbálisan, amit nem szégyell. Következmények nélkül.
És sikerült itt is előadnom a nagy halált a feltétlen 'szeretettel', persze, mert a korkülönbség miatt féltem, h ártok neki, és eldöntöttem, h csak az lesz, amit ő akar. OK, szép, de ugyanaz a minta harmadszorra. Meg is lett a gyümölcse. Az a faszi, aki olyan pillantásokat vetett rám eleinte, mint egy férfi, mikor egy nőt csodál, most emberszámba se vesz. Mert rá lett utalva a saját jellemére/jóságára. Csak az szabhatott volna korlátot, h mit nem tesz meg velem, mert én nem szabtam. Még a végfázisban is sikerült önmagam ellen lépni.
| |
| 1463. | [tulajdonos]: ur tragic :(( | 2020-12-16 19:49 | | Istenem, te szerencsétlen. | |
| 1462. | [tulajdonos]: crisis cancelled | 2020-12-13 18:50 | Krízisnek kellene lenni, mégsincs krízis. Egész életemben lebutítottam magam, h ne legyek szálka, h úgy-ahogy befogadjanak. Hazugságok nélkül élni, a nagy álom, olvastam, ugye, nyáron azt az lélekemelő (hej, de utálom ezt a szót is!), amiben az volt a lázba hozó, h úgy tüntette fel: lehetséges. Ha nem is sorsom kezemben, ami szintén szédítő prespektíva, de hogy rajtam múlik.
Ja, csak ez nem kalkulál azzal, h a közönség képtelen felfogni azt az igazságot, ami vagyok. Mert nincsenek meg hozzá a megfelelő koncepciói, nincsenek mögötte azok a könyvek, hogy úgy fog értelmezni, olyan sablonok mentén, amilyenek rendelkezésére állnak, amik, ajjaj, - ezt egy leélt élet után mondom- kibaszott eccerűek, korlátoltak, közhelyesek, de sebaj, mert sokan, a többség osztozik bennük. Szóval lehetek autentikus, ó a bátorság megvan ehhez bennem régen, akarja a halál, h befogadják azok, akiktől szellemileg (beleértve a szív ismeretét is, ami minden csak nem az a giccs, amivel behelyettesítik) nem remélhet semmit, de a véleményük a megélhetésembe kerülhet.
Egyrészt. Másrészt meg a naplóban, a real-time énregényben (és ez félig írói kísérlet is volt, elnézést, ha vki nem jött rá) megkonstruált, illetve az olvasókban megkonstruálódó 'én', amiket kivált. Amin leginkább felkaptam a fejem, az a 'kínos', illetve zavarba ejtő meztelenség. Kezdjük a kínossal. Véleményt kifejező, szubjektív melléknév, tehát nem az objektív valóságra irányul, hanem a beszélőről/olvasóról mond vmit. Hogy ő ezt nem akarja látni, h szerinte ezt nem kéne, szekunder szégyenérzet? Jó lenne betakarni. Illetve a lény részéről, kúráltassam pszichológussal. A közös: eltüntetni.
Az őszinteség nemcsak belső igény, hanem esélyes, h a legfőbb igényem. Lenne. Lehet? Mikor a legjobb indulatú, biztos, h az egyik, ha nem alegintelligensebb olvasóm zsigeri reakciója is, h ne.
Vissza a krízishez: az írással kapcsolatos. Hogy minek írni, ha nem értik, ha lebutítják, olyat olvasnak belé, h az már bennem több, mint szekunder szégyenérzet, ha nem jó az olvasónak, amit írok. Most le kéne vonjam a következtetést, h akkor nem írok. És azt látom magamban, h eszem ágában sincs ilyen következtetést levonni. Asszem - de ez is, mint nagyon sok alapvető koncepcióm most van éppen átértékelés/átalakulás alatt- azért, mert mintha kezdene megjönni a hangom. Mintha épp most kezdenék beérni vmi kibaszott célba. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
