A király szőke fején a sisak, Tomory vasmarkában a kereszt, Maroknyi had halálra szánt szíve: Irgalmat nem találtak. Mohács felett olyan csillagok álltak.
Testvér, ne kérdezd, hogy ki volt hibás, Főúr, főpap, jobbágy vagy köznemes? Mindenki bűnös volt és senki sem, Hidegen hirdették a csillagok: E nemzedéknek nincsen kegyelem.
E nemzedék lelkében meghasonlott, És azért érett meg a lehullásra: Teste darabokra vágattassék, Szegeztessék az idő kapujára. Órája ütött és napja leszállt.
Éjszaka jön, százötven éves éj. S ki éjben születik majd, mit csináljon? Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon, S a sírba is reménysugárral szálljon, Ha könnyel sózott kenyerét megette.
most ilyen korszak van ez már a harctér nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél most már kisírom semmi nem riaszt el hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel a Föld is lakható hely lett miattad épp csak nem veled - te aztán megadtad ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem nem tudom: erőm szivárog belőlem de oly rég tartom ezt a mérlegformát kezemmel egybeforrt az égő korlát így te csak nyugodtan értékeld másképp nem estem még le s nem húzódtam hátrébb bár mint az öngyilkos cseléd a gangról hozzád ki mernék lépni önmagamból
A tágabb családomban egymást követik a temetések. Februárban halt meg keresztanyám, az ő temetésére nem kis kalandok után el tudtam menni, aztán rá 3 hétre az ő fia, az én unokatestvérem, az övére már nem. Az én rokonságom szerteszét van az országban, fészbukos karácsonyi üdvözleteken kívül alig van kapcsolat, így a keresztanyám halotti torán láttam Rózsikát (nálunk, ugye, egy időben még a kapufélfát is Rozáliának hívták), a másik unokatesómat 13 év óta először, és, a többi rokonnal egyetemben, lehet, hogy utoljára.
Őt érte a két egymást követő csapás legerősebben: először anyát, aztán a testvérét vesztette gyerekkorom annyira csodált, sugárzóan szép fiatal lánya. Aztán múlt szerdán egészen váratlanul meghalt a férje is. Az ő temetése jövő hétfőn.
Ma kerestem vmit a naplómban a csillagászatról, ami merő költészet, de nem lett meg, viszont belefutottam egy 2017.06.14-én kelt álmomba. Idézem:
"Azt álmodtam, h Keresztanyámék Tatabányán egy lakásban, ami nem volt az övék, de már szépen magukra alakították. De most vissza fognak költözni Karancskeszibe, ami nem lesz egyszerű, mondta Anyám, mert magukkal fogják vinni azt a bokrot, ami alatt Rózsika, a lányuk fekszik. Keresztapám 10 éve nem él. Rózsika az unokatesóm, akinek a beleiből 2 hónapja férfiököl nagyságú daganatot távolítottak el. Ő él egyébként Tatabánya környékén. Mióta laktak itt ebben a házban? - kérdeztem anyámat. -6 éve. - Akkor legalább volt 6 jó évük."
Amikor írtam, nagyon féltettem Rózsikát. Ez kb egy vágyteljesítő álom volt, nemvoltam benne biztos, h lehetséges. Hát mégis lett 6 jó évük.
Befejeztem Móricz 1934-36-ban írt novelláit. Itt is megosztom a molyos értékelésem:
"Elsősorban a saját, „A vidék lelke” nevű kihívásom miatt kezdtem el olvasni, harmincas évekbeli parasztnovellákra számítva. Vaskos kötet, három év vegyes színvonalú termését tartalmazza, amit az ötvenes években adtak ki, de amik közül maga Móricz nem mindent válogatott a megjelent köteteibe be. (Valószínűleg kiszórta a gyengébb darabokat, amik a négy csillagomat részben indokolták.) Nemcsak vidéken játszódó történetek ezek, de azért azokból is akad bőven. Hatalmas érdeme (szememben), hogy megjeleníti nemcsak a falusi, kisvárosi és külvárosi alsó társadalmi rétegek ("a nép") mindennapi küzdelmeit, hanem képes láttatni a működési rugóikat, beidegződéseiket, az íratlan (kis)közösségi törvényeket, amik a viselkedésüket szabályozzák, korlátozzák és determinálják. Megérne egy feminista olvasatot jó néhány novella, számomra döbbenetes volt pl az Ugorka és paradicsomban az a magától értetődősége nemcsak annak, hogy mi a férfi és mi a női munka (tehát amit a férfi nem hajlandó elvégezni), és itt egyáltalán nemcsak a háztartásvezetésről van szó, hanem négyszáz mázsa paradicsom megkapálása, szedése, piacra targoncázására is; hanem az is, ami egyébként visszatérő motívum lett, hogy a terhesség olyan baj, amiért kizárólag a nőt terheli a felelősség. Ebben a novellában a megbízhatatlannak bizonyult (hisz ígérete ellenére teherbe esett!!) asszony csak azért ússza meg, hogy a gyermekáldás miatt az (őt teherbe ejtő) ura elkergesse, mert a paradicsom „bevágott” és így a férj „ez eccer” nem bánja, bár „megvan róla a véleménye”. Ahogy írtam a társadalom alsóbb rétegéből szemléz nagy valószínűséggel meghallott, élőben elkapott történetek alapján. Ami ennek nyomán kirajzolódik, az egy elég széles körű tabló a harmincas évek közepéről, ahol a többség olyan feltételek között volt élt, hogy a esélye sem volt jól élni, az alapvető dolgokért kellett küzdeni, a napi betevőért, fűtésért, túlélésért, és csak nagyon csekély mozgástere volt bármin változtatni az életében, vagy körülményein. Ezek között a feltételek között mutatja meg az egyes arcokat, sorsokat, boldogulási/boldogságra irányuló próbálkozásokat, életértelmezési kísérleteket. Most, hogy jobban belegondolok, így talán a gyengébb darabok is helye kaphatnak benne, Magyarország, 1934-36, alulnézet, vágatlan változat."
Köszönöm, bár a tisztelet része nem nagyon értelmezhető számomra. Egyébként nyugodtan jelölhet bárki, azt nem jelölöm vissza, akit nem ismerek. Bár időnként, ha már túl sok lett, akkor ritkítok az ismerőseimen, mert nem nagyon szeretem, ha 500-nál több. Megnéztem, most is több, úgyhogy lassan aktuális.
Ahhoz vagyok szokva, h láthatatlan maradok a 'közösségekben', ahol akár éveket is eltöltök. Nem mai keletű, már 16 évesen megjósoltam egy akkori szösszenetemben, h én leszek az, akit az érettségi találkozón majd nem tudnak felidézni. A jelenlegi munkahelyemen is így lesz, mert már most sem látszom.
Így meglepett és jól esett, h tendenciatörésként ez a napló is megjelent az univerzumszéli mondatban.
levonom a tanulságokat rengeteget tanulok a hibáimból különösen az elcseszett életemből több kötetnyit életem regényét megvilágosodások tagolják a végéről olvasva tévedhetetlenül megmondom, hogy az antihős tapétavirágnak hol és mit kéne másképpen tennie végigtapogatva a szövetet a pókhálót, ami belőlem lett végre kitapintom a neuralgikus, sorsfordító pontokat, ahol ha nem balra, hanem jobbra, ahol ha nemet mondok most talán nem azon gondolkoznék hogy csinálnám legközelebb amit csak egyszer lehetett.
Írtam korábban, h még januárban egyszerre kezdtem Móricz és Herceg novelláit olvasni, mert úgy tűnt, közel egyszerre íródtak: a Móricz-kötet az író 1934-36 közti termését tartalmazta, Herczeg könyvét pedig 1935-ben publikálták. A csillagzatok különös együttállásának tűnt, h mindkettő közel egyszerre akadt a kezembe.
De mégsem ugyanarról a korról szólnak. Ha kicsit utánaolvasok, rájöhettem volna hamarabb is, de én csak a könyvekkel barátkoztam, mit nekem háttértudás. S egy idő után gyanús lett, h itt nemcsak azért van olyan óriási különbség, mert M. jellemzően a megalázottakat és megszomorítottakat, a kisembereket ábrázolja, Herczeg pedig a privilegizált úri osztályt, mert a kettő közt azért volt átfedés az értelmiség tekintetében, hanem mintha az utóbbi írások előbb íródtak volna, mondjuk Jókai sosem volt fia idejében.
És tényleg. Ugyan a könyv (Az első fecske) 1935-ben is megjelent, de nem ez volt az első kiadása, először 1897-ben került az olvasók elé.
Úgyhogy a korszak kétféle szempáron keresztül projektre nem volt alkalmas a 2 könyv együtt olvasása. És sajnos időm sincs megfelelően átgondolni az ennek ellenére felötlő tanulságokat. De vmit azért megpróbálok belőle.
Teljes elfogultságból indul, ha már szó esett ilyenről másnál is: én Móritzot szeretem. Tuti a Tündérkerttel indult, de vmi köze ahhoz is lehet, h emlékeztet nagyapámra, ami irreálisnak tűnik, mert őt nem is iskoláztatták, mindenesetre van köze, ismeri azt a közeget, ahonnan nagyapám, anyám, s végső soron én is jövök, s ugyan kiemelkedett onnan szellemileg, de a része maradt. De ez még mindig kevés lenne, mert ilyen író sok van. Amiért szeretem, akkor is, ha kissé ingadozó a novellák színvonala, az ugyanaz, amiért Babitsot is: égi madár, ahogy az azonos című ars poeticának vehető (ha van ilyen novellánál egyáltalán) novella zárásában mondja egy nyomorult koldusról, aki nem tud megszokni a korabeli hajléktalanszállón:
"Az emberi test börtönéből ki a tágas Mindenségbe rivall. Szűk az élet börtöne. A vágy bátor és érthetetlen Kozmoszt markolja. Micsoda kurta határok. Micsoda boldogtalan lét ez itt. Ki, ki a test záraiból a Mindenség mezőire."
Aztán a következő, legutolsó sorban hozzáteszi: "Oh, én szegény égi madár e földön."
Nem szívesen magyaráznám, remélem vkinek átjön, de ebben nekem sűrítetten benne van, h miért szeretem olvasni.
És itt azért még sorjáznának dolgok, de idő szokás szerint nincsen. (Az olvasáshoz kevesebb, és kevesebb feltételhez kötött kell, az íráshoz jóval több, a gondolkodó íráshoz rengeteg és kizárólagos. Élő, ami nincs.)
De Herczegről is akartam néhány foszlányt. Vele kapcsolatban tele vagyok az olvasás előtt negatív előítélettel: pl Ottlikék nem akarták bevenni, mikor a második világháború után újra akarták indítani a Nyugatot, túlságos sokáig kitartott túlságosan ordas eszmék képviselőinek árnyékában, így megnyugtató az lenne számomra, ha az derülne ki, h egyértelműen vacak.
De, persze, nem az. Tud írni, olvastatja magát. Elég intelligens, ha kissé fanyar is. Az olvasott novellák nagy része egy bizonyos típusú poénra van kihegyezve, amivel vagy társas közhelyek, vagy társadalmi avagy olvasói elvárások vannak finoman kigúnyolva. Az utóbbi miatt tök modern. A lélektani elemzései, különösen egyes női szereplőké is egész találóak, még némileg nekem is tükröt tartott az egyik szintén nem gúnymentes rajza egy férjes asszony plátói szenvedélyéről.
Viszont szinte kivétel nélkül a kor kedvezményezett rétegéből veszi tárgyát. Ami egyáltalán nem tanulságok nélkül való, különösen ha úgy olvassa az ember, h maga is jólétben él. Vagy ha arra, közéjük vágyik, vagy ha igen, de soha nem tartozhat oda, akkor meg azért, mert megmosolyoghatja őket, vagy azt olvashatja, h Katalin hercegkisasszony és Kata szobalány közül, mégis csak az utóbbinak jobb a sorsa, mert szerelmi házasságot köthet (hercegi segítséggel). Szóval érteni vélem, miért volt olyan népszerű a vidéki papok, tanítók, prókátorok körében.
És valahol itt van, ami miatt nem tudok ráhagyatkozni. Nem az én oldalamon áll, hanem az élet uraién. Akkor is, ha csúfolódik rajtuk.
Legalábbis ma itt tartok nem túl alapos és túl kevés gondolkodás után.
szeretnék olvasni kedvemre. Azt, amihez kedvem szottyan, olyan nyelven, amin épp. Különösen olyanokat, amikre nincs a munkámhoz, a külső szerepeim ellátásához szükségem. Ami nem külső, hanem belső kell. Mert érdekel, gondoljon rólam akárki, akármit. Pl Táncsics Mihály: Sajtószabadságról nézetei egy rabnak, fakszimilében, amit tegnap láttam a szegedi antikvár előtti dobozban 200 forintért. Ha már az időutazás a hobbim.
Életem nyomasztó sötét fellegei ellen meg elkezdtem Youtube-on a Medieval Madness nevű csatornát nézni. Írtam már mindenki onnan merít erőt, ahonnan tud. Ez a csatorna a középkorral foglalkozik úgy, hogy ráfókuszál egy-egy aspektusára a hétköznapi életnek. Pl hogy milyen volt a középkorban menstruálni, h miért nem élnénk túl 24 órát sem időutazóként, hogy milyen volt a gyereknevelés, hogy milyen túlélési esélyed volt öregként stb, stb.
Számomra mindez rohadt érdekes. Egyrészt, mert mióta Huizinga A középkor alkonya című könyvét olvastam 14 évesen, nem ereszt ez a kor, amire Babits is rátett egy lapáttal Az európai irodalom történetében, meg egy ballagásomra kapott album is a kora középkor művészetéről. Amikor már meglett fejjel megpróbáltam megfogalmazni, h mégis mi a vonzalom oka, akkor többek közt a gregorián miatt vmi olyasmire jutottam, h akkor még jelen volt a világban Isten.
Más kérdés, h most pár hete, túlzás nélkül eddigi életem legsötétebb hetében (ez úgy tény, hogy nem azt állítottam, h a lehető legrosszabb, mert nemcsak azt tudom, h létezhet ennél is rosszabb, de azt is, teljes bizonyossággal, h lesz is valamikor), szóval, h amikor tényleg nagyon beborult, miért ez volt az, amibe menekültem. Mert ez már inkább arról szólt, h nézni a pőre valót, nem is azt, mint korábban, h hogy lehet együtt élni a halállal, mert nem lehet, ők is szórványosan élték túl, bár, mint a férjemnek mondtam, azért az elképesztő, h mindketten olyanok leszármazottjai kell, h legyünk, akik túlélték a pestist.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
