Szabó T. Anna : Fény


 
2841 szerző 39120 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Bajtai András
  A küldetés lehetetlensége
Új maradandokkok

Pataki Lili: Fényt hoz, színt visz el
Tímea Lantos: Bűneinkért
Gyurcsi - Zalán György: No. 21
Paál Marcell: Lakoma
Zsolt Szakállas: Szinkópák és védjegy
Gyurcsi - Zalán György: máté szerint
Metz Olga Sára: ez még mindig ugyanaz a víz
Szőke Imre: Bucc
Köves István: DÉLELŐTT, INDIÁN NYÁR
Pálóczi Antal: Kertben
FRISS FÓRUMOK

Serfőző Attila 1 órája
Bara Anna 1 órája
Duma György 1 órája
Misinszki Hanna 1 órája
Kosztolányi Mária 1 órája
Vadas Tibor 1 órája
Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Tímea Lantos 2 órája
Albert Zsolt 2 órája
Ötvös Németh Edit 3 órája
Pataki Lili 3 órája
Szakállas Zsolt 9 órája
Filip Tamás 10 órája
Mórotz Krisztina 11 órája
DOKK_FAQ 12 órája
Tamási József 14 órája
Paál Marcell 15 órája
Bátai Tibor 18 órája
Metz Olga Sára 18 órája
Szilasi Katalin 20 órája
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 2 órája
Bátai Tibor 11 órája
Minimal Planet 12 órája
Conquistadores 15 órája
az univerzum szélén 23 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 1 napja
az utolsó alma 1 napja
nélküled 1 napja
Az amazonok rejtett zugai 1 napja
Baltazar 1 napja
Bara 1 napja
Sin 1 napja
különc 2 napja
Gyurcsi 2 napja
Dokk-verspályázat 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Szabó T. Anna
Fény

a mestereknek


Úgy mentem át a fényes csarnokon —

a csarnokon dúdolva mentem át.
Sugárban dőlt be a reggeli nap,
kezemben teltvirágú orgonák.
Bárányt akartam venni. A húsok
élénkvöröse odacsábított
a hentespulthoz, ahol a csúszós májak,
nehéz marhaszívek halomban álltak,
a csipkefehér pacal és a bő,
nyálkásrózsaszín, dagadó tüdő
színkontrasztjában, s köztük, középre téve,
ott tekergett egy szinte karnyi vastag
marhagége.
Ámulva néztem őket,
a szíveket, a májakat, tüdőket —
lám, szépek így a szervek, épp kitépve,
elrendezve, felárazva, kitéve.

Tovább dúdoltam, hogy “tavaszi szél...”,
odébbléptem, húsvét van, a halott
feltámadott, az élet és az étel
egyformán szent, és ma semmi se csúnyább
a többinél —
szép a dióbél, szép a gomba,
szép a világító halomba
rakott narancs, a tavalyi alma,
a poros krumpli, püspöklila hagyma,
s a félbevágott káposzta cikája,
ahogy — lombos fa —  ágait kitárja.
Átszellemülten ragyogtak a mézek
a polcokon, a paprikafüzérek
villogtak, és én a zsongó tömegben
“...vizet áraszt...”, dúdolva lépegettem.
*

És másnap a fényes ócskapiac.

Sütött, sütött a reggeli nap.
Nejlonponyván bronzszobrok álltak,
esernyőtartók, gipszlovak.
Teherautóról kínálták a bútort:
komódot, tükröt, szekretert,
a berakás itt-ott hiányzott,
vagy épp az üveg volt repedt —
nem nézhettem meg közelebbről:
az árus semmibe se vett.
Lézengő voltam, nem vevő. De
beljebb sűrültek a sorok,
tukmálták: nézzem meg, valódi,
ilyet, ennyiért, hol kapok?
Az árus-asszony egy cirádás,
nagy rézvázát kocogtatott.
Szőttesek, órák, porcelánok,
és Gallé-vázák — mind hamis —
patinás mozsár, hasas rézüst —
ez volna drága?! Dehogyis!
Nézzem meg jobban: jó lesz az még
tán a dédunokámnak is.

Nyilván ugyanezt mondta egykor
a sötétruhás nagymama,
mikor az ifjú háziasszonyt
beavatta titkaiba,
míg lenn az utcán nagy vidáman
masíroztak a katonák...
Kifényezett kitüntetések
őrzik a háborúk nyomát,
néhány megperzselt régi fénykép,
amit kiástak a romok alól —

úgy kavarogtak a tárgyak
mint fénykévében a por.
*

És harmadnap a temető.

A hosszú allé ragyogott,
álltak a fényben kőfehéren
beroskadt hátú angyalok,
a nehézkedés katonái,
tartották súlyos szárnyukat...
Márványkeresztet, bronzkoporsót
bizsergetett a déli nap.
A fákban őrjöngve keringett
a holtak erjedt vére, és
szárrá, virággá és levéllé
rendeződött az erjedés,
s az ágakon — halotti gyertyák?
győzelmi fáklyák ezrei!
és a zöldfényű katedrálist
roppant madárdal zengeti!
A feketerigó úgy fújta
hogy remegett az ág hegye,
teli torokkal gurgulázott,
hogy szinte megfulladt bele —
a friss lomb között itt is, ott is
énekeltek a madarak,
s a sírokon felmagzott fűből
kirobbant egy fácánkakas...

Az élet nálunk is erősebb,
zuhog, zuhog a déli nap,
előjön a reves sötétből,
lobot vet, lángol az anyag,
mert él, él, aki életbe halált,
halálba életet kever
— most tél van, csend, míg írom ezt —

húsvét volt, kétezer.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: FényKiadó: Magvető


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-03 09:58   új fórumbejegyzés: Serfőző Attila
2025-07-03 09:52   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2025-07-03 09:51   új fórumbejegyzés: Duma György
2025-07-03 09:50   Új fórumbejegyzés: Duma György
2025-07-03 09:50   új fórumbejegyzés: Misinszki Hanna
2025-07-03 09:41   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2025-07-03 09:39   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2025-07-03 09:36   új fórumbejegyzés: Vadas Tibor
2025-07-03 09:30   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-03 08:48   Napló: Hetedíziglen