Szabó T. Anna : Fény

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2829 szerző 37173 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Machó Zsófia
  Apokalipszis
Új maradandokkok

Kántor Zsolt: Gravírozás
Ötvös Németh Edit: átneveztelek
Bara Anna: a csend árnyékában
Albert Zsolt: CELLAINFORMÁCIÓ
Bártfai Attila Márk: 5
Kiss-Teleki Rita: Veszekszem
Petz György: Arany appendix
Vezsenyi Ildikó: Zsoltárok helyett
Albert Zsolt: ELTÉVEDNI INDULOK ÉS HA LEHET BELÉD SZALADNI
Nyári László: aranyszajha
FRISS FÓRUMOK

Tóth Gabriella 1 órája
Kiss-Teleki Rita 1 órája
Szücsi Csaba 6 órája
Kiss Anna Mária 9 órája
Bara Anna 15 órája
Dezső Márton 1 napja
Tálos Barbara 1 napja
Radics Zina 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
Petz György 2 napja
Szakállas Zsolt 2 napja
Vezsenyi Ildikó 2 napja
Kosztolányi Mária 2 napja
Bazsó Ádám 2 napja
Nyári László 2 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Gyors & Gyilkos 3 napja
Szilágyi Erzsébet 4 napja
Szalay Károly 4 napja
Albert Zsolt 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 10 perce
Hetedíziglen 3 órája
nélküled 5 órája
történések 6 órája
fejlakók 15 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
törmelék 1 napja
Kicsi Ólomkatona 1 napja
Játék backstage 2 napja
Bara 2 napja
fejlakók... 2 napja
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 2 napja
az utolsó alma 2 napja
Conquistadores 3 napja
Pssz!Ich-ézis 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Szabó T. Anna
Fény

a mestereknek


Úgy mentem át a fényes csarnokon —

a csarnokon dúdolva mentem át.
Sugárban dőlt be a reggeli nap,
kezemben teltvirágú orgonák.
Bárányt akartam venni. A húsok
élénkvöröse odacsábított
a hentespulthoz, ahol a csúszós májak,
nehéz marhaszívek halomban álltak,
a csipkefehér pacal és a bő,
nyálkásrózsaszín, dagadó tüdő
színkontrasztjában, s köztük, középre téve,
ott tekergett egy szinte karnyi vastag
marhagége.
Ámulva néztem őket,
a szíveket, a májakat, tüdőket —
lám, szépek így a szervek, épp kitépve,
elrendezve, felárazva, kitéve.

Tovább dúdoltam, hogy “tavaszi szél...”,
odébbléptem, húsvét van, a halott
feltámadott, az élet és az étel
egyformán szent, és ma semmi se csúnyább
a többinél —
szép a dióbél, szép a gomba,
szép a világító halomba
rakott narancs, a tavalyi alma,
a poros krumpli, püspöklila hagyma,
s a félbevágott káposzta cikája,
ahogy — lombos fa —  ágait kitárja.
Átszellemülten ragyogtak a mézek
a polcokon, a paprikafüzérek
villogtak, és én a zsongó tömegben
“...vizet áraszt...”, dúdolva lépegettem.
*

És másnap a fényes ócskapiac.

Sütött, sütött a reggeli nap.
Nejlonponyván bronzszobrok álltak,
esernyőtartók, gipszlovak.
Teherautóról kínálták a bútort:
komódot, tükröt, szekretert,
a berakás itt-ott hiányzott,
vagy épp az üveg volt repedt —
nem nézhettem meg közelebbről:
az árus semmibe se vett.
Lézengő voltam, nem vevő. De
beljebb sűrültek a sorok,
tukmálták: nézzem meg, valódi,
ilyet, ennyiért, hol kapok?
Az árus-asszony egy cirádás,
nagy rézvázát kocogtatott.
Szőttesek, órák, porcelánok,
és Gallé-vázák — mind hamis —
patinás mozsár, hasas rézüst —
ez volna drága?! Dehogyis!
Nézzem meg jobban: jó lesz az még
tán a dédunokámnak is.

Nyilván ugyanezt mondta egykor
a sötétruhás nagymama,
mikor az ifjú háziasszonyt
beavatta titkaiba,
míg lenn az utcán nagy vidáman
masíroztak a katonák...
Kifényezett kitüntetések
őrzik a háborúk nyomát,
néhány megperzselt régi fénykép,
amit kiástak a romok alól —

úgy kavarogtak a tárgyak
mint fénykévében a por.
*

És harmadnap a temető.

A hosszú allé ragyogott,
álltak a fényben kőfehéren
beroskadt hátú angyalok,
a nehézkedés katonái,
tartották súlyos szárnyukat...
Márványkeresztet, bronzkoporsót
bizsergetett a déli nap.
A fákban őrjöngve keringett
a holtak erjedt vére, és
szárrá, virággá és levéllé
rendeződött az erjedés,
s az ágakon — halotti gyertyák?
győzelmi fáklyák ezrei!
és a zöldfényű katedrálist
roppant madárdal zengeti!
A feketerigó úgy fújta
hogy remegett az ág hegye,
teli torokkal gurgulázott,
hogy szinte megfulladt bele —
a friss lomb között itt is, ott is
énekeltek a madarak,
s a sírokon felmagzott fűből
kirobbant egy fácánkakas...

Az élet nálunk is erősebb,
zuhog, zuhog a déli nap,
előjön a reves sötétből,
lobot vet, lángol az anyag,
mert él, él, aki életbe halált,
halálba életet kever
— most tél van, csend, míg írom ezt —

húsvét volt, kétezer.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: FényKiadó: Magvető


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-06-03 23:39   Napló: Minimal Planet
2020-06-03 22:12   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2020-06-03 22:09   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2020-06-03 19:55   Napló: Hetedíziglen
2020-06-03 18:58       ÚJ bírálandokk-VERS: Tálos Barbara Bújdosó
2020-06-03 17:54   Napló: nélküled
2020-06-03 17:43   új fórumbejegyzés: Szücsi Csaba
2020-06-03 16:50   Napló: történések
2020-06-03 14:04   új fórumbejegyzés: Kiss Anna Mária
2020-06-03 12:49       ÚJ bírálandokk-VERS: Radics Zina édentől innen (2)