Szabó T. Anna : Fény

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2821 szerző 36489 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Sirokai Mátyás
  Lécek között
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: A nap alatt
Pálóczi Antal: Az ember úgy fáj a Földnek
Vezsenyi Ildikó: frustrato
Tóth Gabriella: pszt
Pataki Lili: Unterman
Kiss Anna Mária: Halálra válva
Vajdics Anikó: Definíció
Steszkó Juli: Ovi-bú
Petz György: Haikuk
Ötvös Németh Edit: tehetetlen nyugtalanság
FRISS FÓRUMOK

Szilágyi Erzsébet 2 órája
Natalie Danaisz 2 órája
Vezsenyi Ildikó 2 órája
Köves István 2 órája
Gyors & Gyilkos 7 órája
Bánfai Zsolt 9 órája
Petz György 14 órája
Bara Anna 15 órája
Szilasi Katalin 16 órája
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Sági Ferenc Dénes 1 napja
Nagyító 1 napja
Mikola Emese 1 napja
Lőnhárt Melinda 1 napja
Hatházi Áron 1 napja
M. Szabó Mihály 2 napja
Ötvös Németh Edit 3 napja
Pataki Lili 3 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Tiszai P Imre 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 2 órája
leállósáv 3 órája
Hetedíziglen 3 órája
Ötvös Németh Edit naplója 4 órája
Bara 11 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 12 órája
Sorrento 13 órája
Vendég 15 órája
Játék backstage 16 órája
enigma 18 órája
Baltazar 1 napja
Volt egy pillanat 1 napja
történések 1 napja
utolsó szakasz: ráfordulás 2 napja
Conquistadores 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Szabó T. Anna
Fény

a mestereknek


Úgy mentem át a fényes csarnokon —

a csarnokon dúdolva mentem át.
Sugárban dőlt be a reggeli nap,
kezemben teltvirágú orgonák.
Bárányt akartam venni. A húsok
élénkvöröse odacsábított
a hentespulthoz, ahol a csúszós májak,
nehéz marhaszívek halomban álltak,
a csipkefehér pacal és a bő,
nyálkásrózsaszín, dagadó tüdő
színkontrasztjában, s köztük, középre téve,
ott tekergett egy szinte karnyi vastag
marhagége.
Ámulva néztem őket,
a szíveket, a májakat, tüdőket —
lám, szépek így a szervek, épp kitépve,
elrendezve, felárazva, kitéve.

Tovább dúdoltam, hogy “tavaszi szél...”,
odébbléptem, húsvét van, a halott
feltámadott, az élet és az étel
egyformán szent, és ma semmi se csúnyább
a többinél —
szép a dióbél, szép a gomba,
szép a világító halomba
rakott narancs, a tavalyi alma,
a poros krumpli, püspöklila hagyma,
s a félbevágott káposzta cikája,
ahogy — lombos fa —  ágait kitárja.
Átszellemülten ragyogtak a mézek
a polcokon, a paprikafüzérek
villogtak, és én a zsongó tömegben
“...vizet áraszt...”, dúdolva lépegettem.
*

És másnap a fényes ócskapiac.

Sütött, sütött a reggeli nap.
Nejlonponyván bronzszobrok álltak,
esernyőtartók, gipszlovak.
Teherautóról kínálták a bútort:
komódot, tükröt, szekretert,
a berakás itt-ott hiányzott,
vagy épp az üveg volt repedt —
nem nézhettem meg közelebbről:
az árus semmibe se vett.
Lézengő voltam, nem vevő. De
beljebb sűrültek a sorok,
tukmálták: nézzem meg, valódi,
ilyet, ennyiért, hol kapok?
Az árus-asszony egy cirádás,
nagy rézvázát kocogtatott.
Szőttesek, órák, porcelánok,
és Gallé-vázák — mind hamis —
patinás mozsár, hasas rézüst —
ez volna drága?! Dehogyis!
Nézzem meg jobban: jó lesz az még
tán a dédunokámnak is.

Nyilván ugyanezt mondta egykor
a sötétruhás nagymama,
mikor az ifjú háziasszonyt
beavatta titkaiba,
míg lenn az utcán nagy vidáman
masíroztak a katonák...
Kifényezett kitüntetések
őrzik a háborúk nyomát,
néhány megperzselt régi fénykép,
amit kiástak a romok alól —

úgy kavarogtak a tárgyak
mint fénykévében a por.
*

És harmadnap a temető.

A hosszú allé ragyogott,
álltak a fényben kőfehéren
beroskadt hátú angyalok,
a nehézkedés katonái,
tartották súlyos szárnyukat...
Márványkeresztet, bronzkoporsót
bizsergetett a déli nap.
A fákban őrjöngve keringett
a holtak erjedt vére, és
szárrá, virággá és levéllé
rendeződött az erjedés,
s az ágakon — halotti gyertyák?
győzelmi fáklyák ezrei!
és a zöldfényű katedrálist
roppant madárdal zengeti!
A feketerigó úgy fújta
hogy remegett az ág hegye,
teli torokkal gurgulázott,
hogy szinte megfulladt bele —
a friss lomb között itt is, ott is
énekeltek a madarak,
s a sírokon felmagzott fűből
kirobbant egy fácánkakas...

Az élet nálunk is erősebb,
zuhog, zuhog a déli nap,
előjön a reves sötétből,
lobot vet, lángol az anyag,
mert él, él, aki életbe halált,
halálba életet kever
— most tél van, csend, míg írom ezt —

húsvét volt, kétezer.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: FényKiadó: Magvető


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-07-26 13:02 lista
2019-02-11 10:51 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-08-23 00:29       ÚJ bírálandokk-VERS: Aranyi Gábor PARLÉRO ARIERI (quasi Adiemus)
2019-08-22 23:40   új fórumbejegyzés: Szilágyi Erzsébet
2019-08-22 23:33   új fórumbejegyzés: Natalie Danaisz
2019-08-22 23:32   Napló: Minimal Planet
2019-08-22 23:29   új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2019-08-22 23:25   új fórumbejegyzés: Köves István
2019-08-22 22:51   Napló: leállósáv
2019-08-22 22:42   Napló: Hetedíziglen
2019-08-22 22:42   Napló: Hetedíziglen
2019-08-22 22:41   Napló: Hetedíziglen