NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 07:43 Összes olvasás: 31553| 72. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-18 10:56 | Egy Naszreddin Hodzsa-történet tanúsága szerint esőt csak úgy lehet csinálni, ha kiteregetjük száradni a frissen mosott ruhát. Ez jutott eszembe, amikor beszedtem tegnap a teraszról a száraz ruhát: hogy el fogom riasztani a várva várt esőt. Ezért mutatóba kint hagytam egy törülközőt, szép színeset, hogy az égből is látni lehessen. A kísérlet sikerült. Olyannyira, hogy a családom home office-ban dolgozó tagjai hirtelen összesereglettek (már amennyiben két fiatalember össze tud seregleni). „Na, ez az az eső, amiről a Forrest Gump-ban beszélnek”, mondta a középső fiam, „amikor az embernek az az érzése, hogy alulról fölfele esik”.
Leleteket helyezek el a szoba különböző sarkaiban – ezzel a rejtélyes üzenettel ébresztett ma a Hang, és törölt mindent, amit összeálmodtam.
„Az álom rendszerint különös és idegenszerű képződmény, amelynek sok ’rossz tulajdonsága’ van, mint például a logika hiánya, a kétes erkölcs, a rútság és a nyilvánvaló érthetetlenség. Ezért az ember könnyen semmibe veszi, mint ostoba, értelmetlen és értéktelen valamit.” (C. G. Jung)
| |
| 71. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-17 11:54 | Minden készen állt ahhoz, hogy elfelejtsem a paradicsom illatát. A hűtőházi zöldségeknek nem csak íze, de illata sincs. Hiába szagolgatom a Tescóban a sárgadinnye fenekét, csak néha sikoltok fel: ez az, ennek jó íze lesz! De amióta Ulab zöldségeket termeszt, visszatértek az emlékeim a gyerekkori ízekről, illatokról. Ulab ma behozott a kertből egy újabb teli doboz paradicsomot. Az első adagot a múlt héten szedte le. Aranysárga színűek, még nem vitt rá a lélek, hogy lecsót készítsek belőlük. Pedig lenne hozzá piros színű csemege paprika is. De a fiúk egyelőre nyersen is elfogyasztják, mintha gyümölcsöt ennének. A paradicsom egyébként a savtartalma miatt tényleg gyümölcs, „mint köztudott”, mint ahogyan azt is biztosan mindenki tudja, hogy a dinnye a lúgos kémhatása miatt a zöldségek közé sorolandó. A nagymamám zsíros kenyérrel ette a dinnyét, én vajas kenyérrel szeretem.
Kultúrlekvár, kultúrlekvár – énekelte bennem ma reggel a Hang, erre ébredtem. Egy öregotthonban jártam álmomban. Először azt hittem, csak látogatóként üldögélek egy ágy mellett, de a nővér, aki tálcán osztogatta a reggelit, mellém is letett egyet. Amikor tiltakozni sajnálkozva nézett rám, és én megértettem, hogy neki van igaza: az ágy, amely mellett ülök, a saját ágyam. Aztán rendőrök jöttek, két fiatal, egyenruhás férfi. Figyelmeztettek, hogy veszélyben vagyok, mert túlságosan közeli kapcsolatba kerültem egy leszbikus nővel, ha nem vigyázok, el fogom kapni én is a vírust. Először megijedtem, vajon mit követhettem el, amiről én magam sem tudok, de végül megkönnyebbülten felnevettem, ó, engem nem kell félteni. Utólag, mintegy bizonyítékul legyártottam magamnak egy „korábbi” jelenetet, amelyben egy férfival hentergek a kórházi ágyban. Ismeretlen, fiatal pasas volt, csak felhasználtam, hogy lemossam magamról a leszbikus vírus terjesztésével kapcsolatos gyanút. Ám akkor már messze jártam, valahol az Isten háta mögött, Romániában egy idős férfi kunyhójában. Az életéről faggattam, mint egy újságíró vagy egy néprajzkutató, interjút akartam vele készíteni, mert láttam róla egy filmet (egy újabb utólag legyártott "korábbi" álomjelenetben), ami arról szólt, hogy ő eredetileg városban élt, de úgy döntött, kivonul a világból. A férfi csöndben végezte a munkáját (valamit matatott a kezével, faragott vagy sajtot készített, nem volt jelentősége, csak annak, hogy ő állítja elő a létfenntartáshoz szükséges elemeket), hiába ugrándoztam körülötte, nem válaszolt. Hogy bírja ezt az életet, akartam kérdezni, de akkor rátévedt a tekintetem egy zongorára. Hófehér színe volt, a billentyűk is mind fehérek voltak. Olyan anakronisztikus látványt nyújtott a primitív környezetben (nyers fából készült, egyszerű bútorok, koszszínű vásznak között), hogy elakadt a szavam, és csak néztem az öreg fürkészhetetlen, borostás arcát, és már nem akartam mindenáron, hogy megszólaljon, vagy legalább hogy rám nézzen.
| |
| 70. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-16 10:50 | 2020. szeptember 14,
Minden készen állt ahhoz, hogy elhiggyék, Orbán egy gép – ezzel a mondattal ébresztett a Hang. Csodás! Ezért érdemes volt kint aludni a csillagos ég alatt! Kutyaugatást és tücsökciripelést hallgatni elalvás előtt. Nagy nehezen legyőzöm a lustaságomat, kihurcolkodom, matrac, vastag pléd, lepedő, párnák, két paplan (végül csak egyre volt szükség), a baldachinos szúnyogháló és a megjavított e-book… hogy álmomban az ország vezetőjének android-mivoltával foglalkozzam. Tegnap meghallgattam egy tudósítást a Karmelita kolostorból, amelyben O. többször is elmondja a koronavírus–helyzet kapcsán, hogy most sokkal magabiztosabb, mint tavasszal volt. Volt valami gépiesség abban, ahogyan az újságírónő a kérdéseket feltette, talán erre figyelt fel bennem valami, de az is lehet, hogy túladagoltam a Puzsér-videókat, amelyekkel a gyerekeim kedvéért kínzom magam. Orrba-szájba őt hallgatják (mást is, pl. filmkritikákat, Ulab angol és német nyelvű híreket), kíváncsiak a véleményemre. Nincs mindenben igaza, teszik hozzá. Honnan tudjátok, kinek van igaza, kérdem. Nem minden tetszik, amit mond, felelik, így már oké? Oké, fiúk, ha kíváncsiak vagytok a véleményemre: sose bírtam a megmondó embereket, nem tudok a tartalomra figyelni, ha valaki ennyire kiabál. Ez volt a bajom O.-val is már 1989-ben. Ott álltam Sirdnával a Hősök terén Nagy Imre újratemetésén, és amikor az a hosszú hajú fiatalember üvölteni kezdett a mikrofonba (ruszkik haza!), azt súgtam a férjemnek: nem szeretném, ha ez a kiabálós vezetné az országot. Gyerekkori beidegződés, hogy nem azt figyelem, mit mond valaki, hanem azt, hogy hogyan. Szövegértés! – üvöltik a fülembe ilyenkor, joggal, mert a metakommunikációra való rákattanás tényleg el tudja terelni a figyelmemet a szövegről..
Mindazonáltal: a paradoxonokat kedvelem. Ha valaki képes a végtelennel manipulálni és ki tud jönni egy körkörös definícióból, azt figyelemre méltónak tartom. De az álmaiba nem kellene beengednem. Tegnap este az egyik barátnőmmel vacsoráztam, akit hónapok óta nem láttam. Ízes beszélgetést folytattunk, mint mindig. Imádok vele társalogni, mert átlagon felül őszinte és ismeri az aktuális helyi történéseket, a pletykákat is beleértve. Falugyűlésekre jár, hozzászól a közösségi ügyekhez, több internetes csoportnak is tagja, ahol valamilyen aktuális problémával foglalkoznak. Az édesapja volt ilyen közösségért élő ember vidéki református lelkészként. Zsé utálta ezt, mert úgy érezte, hogy az apjának minden és mindenki fontosabb, mint ők. Mégis viszi tovább a modellt, igaz, ő közben nem felejtkezik el a gyerekeiről sem.
2020. szeptember 15.
Merő lustaságból leszoktam a kint alvásról. Ma összeszedem magam, és kivonulok a teraszra.
Tíz éves lehettem, amikor rá akartam beszélni Unyát, hogy váljon el Upától. Nem tette meg. Most hálás vagyok neki ezért. Nem tudom, miről jutott ez eszembe.
A kaktuszaim újabban nyári álmot alszanak, őszre ébrednek fel. Napokig figyeltem az ágaskodó bimbókat, mikor bomlanak ki. Végül az éj leple alatt borultak virágba, és egy fél nap alatt elhervadtak. Kaktuszvirág-életű – ezt valószínűleg azért nem mondja a magyar, mert nálunk nem jellemző a tömeges méretű kaktuszhervadás, kérészéletűségről van bőven tapasztalat. Hermafrodita – ez jutott eszembe a virággá nőiesedett kaktuszbimbókról.
A „lépre megy” kifejezés a szláv eredetű „lep”szóból származik. ered, amelynek jelentése: ‘csiriz, enyv’. A fagyöngy bogyójából enyvszerű anyagot főztek. Kisebb madarak fogására használták.
| |
| 69. | [tulajdonos]: ... | 2020-08-10 11:47 | 2020. augusztus 10.
Eső lesz, mondta a férjem, amikor észrevette, hogy a teraszon készülök aludni (amióta itthon vagyunk először). Nem baj, feleltem az eget kémlelve. Nem éreztem esőszagot, de a csillagok előtt úszkáló felhőkről nem lehetett megállapítani, nem akarnak-e besűrűsödni – csak, hogy a férjemnek igaza legyen. Álmomban egy hosszú nyakú markológép, mint egy nagyra nőtt zsiráf, lelegelte az égről a felhőket. Láttam a gép száját, ahogy nyitogatja, és habzsolja be a fehérséget, mint a vattacukrot. Olyan jó étvágya volt, hogy reggelre, amikor felébredtem, egy maszatnyi felhőt sem láttam odafenn. Többször felriadtam éjszaka, mert a tüllháló ellenére, egy szúnyog megcsípte a bal kézfejemet. Legközelebb az e-book mellé egy aloe vera-levelet is be kell készítenem éjszakára. Egy korábbi álmomban a hangjaim egy „űrlényről” beszélgettek (nem így nevezték, de tudtam, hogy nem a Földről került közénk, vagyis szóba.) Valakinek örökbe kellene fogadnia ezt a kis dögöt, mondta az egyik hang. Jól van, gondoltam, ez a feladat is énrám vár.
Két másik hang vitájára ébredtem:
– Ez kibírhatatlan – mondta az egyik.
– Jaj, édesem – felelte a másik –, semmi sem az.
| |
| 68. | [tulajdonos]: öröm | 2020-07-23 17:30 | | "Farkas Wellmann Endre versszerkesztő a Tudom, hogy ott van és az Én szépségem című verseit is elfogadta, szeretettel gratulálunk. Ez lesz a harmadik közlés..." | |
| 67. | [tulajdonos]: uzsonna | 2020-07-23 13:37 | Schrödinger nem buta. Csak szeret enni. De nem akármit. Vannak kedvencei. Kéjes érzés fogja, amikor az uzsonnásdobozt kinyitva valamelyik ínyére való csemegéjét megpillantja. Lassan, higgadtan, morzsáról morzsára fogyasztja el. Már amikor erre képes. Előfordul (szinte mindig), hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, és ripsz-ropsz behabzsolja az egészet, jóformán rágás nélkül, egy falásra, mint az utcáról befogadott kutyák, akik képtelenek megszokni, hogy nyugodtan ehetnek: senki sem vesz el előlük az ételt. De még így -- a rövid élvezet után -- is boldognak és elégedettnek érzi magát. Élni mégiscsak jó, gondolja, király hely a világ. Órákig is eltarthat ez az állapot. Ellenben, ha valami nem-fogára-valót talál a dobozban, az az egész napját tönkreteszi. Pláne, mostanában, amióta a csalódottság és kiábrándultság érzése mellett valami féktelen düh is elfogja, ha valami olyat kap, amit utál. Szólni sem lehet hozzá ilyenkor, csapkod, morog, dobálja az iskolatáskáját. Hetek óta ez megy. Ma azonban úgy döntött, hogy kicsellózik a sorssal. Előveszi az uzsonnásdobozt, és hozzá sem ér egész délután: „Ha nem nyitom ki, akkor talán az van benne, amit szeretek”. A szokásos elégedettség (avagy a kiábrándultság) helyére egy újszerű érzés lopakodik a lelkébe: a bizonytalanság bizsergető izgalma. Az fel sem merül benne, hogy legközelebb akár ő is csomagolhatna magának uzsonnát. Az túl józan megoldás lenne.
A Manuel Puig, argentin író regénye alapján készült filmben, "A pókasszony csókjá-ban az a kedvenc jelenetem, amikor a főszereplő elfújja a gyertyát, és a néző csak az izzó cérnaszálat látja. Arról, hogy mi történik az ágyban, csupán hangokra hagykozhatunk: „Vigyázz, beszorítasz a falhoz.” „Még ne, hadd rakjam arrébb a lábamat.”
Nem állítom, hogy az összes Jézus Krisztusról készült filmet láttam, de elég sokat megnéztem. Egyik rosszabb, mint a másik. A leghitelesebb Jézus-ábrázolást (számomra) az film – már nem emlékszem melyik – képviseli, amelyikben a főszereplőnek kioldódik a saruja, leguggol, hogy megkösse, és amikor felnéz, ott áll vele szemben valaki, akit mi nem látunk, de csak egyetlen lény lehet, az, aki a főszereplő tekintetébe van beleírva. Hogy ő maga -- akinek a tekintetét látjuk -- kicsoda, lényegtelen. Elfelejtettem, és ez így van jól.
| |
| 66. | [tulajdonos]: ... | 2020-07-22 14:00 | | Jelentés: kész. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 64. | [tulajdonos]: ... | 2020-07-20 23:40 | 2020. július 20.
2002-ben, amikor a szepezdi községi könyvtárat felszámolták 100 forintjával vettem a kiselejtezett könyveket (a család egy doboznyit engedélyezett, máig sajnálom, hogy nem álltam jobban a sarkamra, most meg tudnám tenni, 18 éve – a középső fiam születése után másfél évvel – még nem voltam olyan bátor, mint most, takarítottam, ebédet főztem, pelenkát cseréltem, örültem, ha meghúzhattam magam valahol, pl. a felszámolás alatt álló könyvtárban, kisgyerekkel is, de főleg a nagyobbikkal, aki akkor már nyolc éves volt). A Pokolkő című kötetet is akkor vettem, még benne van a ceruzával írt ár: 100 Ft. Mai angol elbeszélők, Európa Zsebkönyvek, 1971. Hét éves voltam, amikor kiadták, és most 55 évesen lapoztam bele: tegnap késő éjszaka, amikor már nem bírtam tovább a munkát. Végignéztem a tartalomjegyzéket, V. S. Naipaul novellájának címén akadt meg a szemem: Éjjeliőri ténynapló. „November 21. 22ó.30p C. A. Cavender szolgállatra jelentkezek a C-szálóba minden rendbe.” Ezzel a bejegyzéssel kezdődik az elbeszélés. A bejegyzés addig ismétlődik kis változtatásokkal, majdnem ugyanígy, amíg Cavandert le nem váltják, mert kiderül, hogy szolgálat helyett alszik Az új éjjeliőr azt a parancsot kapja a szállodaigazgatótól, hogy a könyvecskét, amelyben az egymásnak üzengetés zajlik, tekintse ÉJJELIŐR TÉNYNAPLÓ-nak. „Elvárom, hogy részletes jelentés álljon benne mindenről, ami az éjszaka folyamán a Szállóban történik. Lebegjen a szeme előtt Cavander Volt–Éjjeliőr elrettentő példája.” -- írja az igazgató, és elkezdődik a levélváltás, amely során a csapnivaló helyesírású, néger éjjeliőr vért izzadva, de egyre több dologról számol be, a végén már több oldalas történetei vannak. A szemünk láttára válik storyteller-ré, de mire a rettenetesen helyesírásával és a nem éppen irodalmi fordulataival kibékülő olvasót érdekelni kezdené a történet, és várná a folytatást, az igazgató megbetegszik. A helyettese a következő üzenetet hagyja a TÉNYNAPLÓBAN: „… örülnék, ha a bejegyzéseit olyan rövidre fogná, amennyire csak lehet”. A válasz: „Bár csukva minden rendbe jelentés: semi.” (Géher István fordítása)
| |
| 63. | [tulajdonos]: ... | 2020-07-20 09:46 | | Kezdődik. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
