NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-10-18 05:20 Összes olvasás: 50109| 67. | [tulajdonos]: uzsonna | 2020-07-23 13:37 | Schrödinger nem buta. Csak szeret enni. De nem akármit. Vannak kedvencei. Kéjes érzés fogja, amikor az uzsonnásdobozt kinyitva valamelyik ínyére való csemegéjét megpillantja. Lassan, higgadtan, morzsáról morzsára fogyasztja el. Már amikor erre képes. Előfordul (szinte mindig), hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, és ripsz-ropsz behabzsolja az egészet, jóformán rágás nélkül, egy falásra, mint az utcáról befogadott kutyák, akik képtelenek megszokni, hogy nyugodtan ehetnek: senki sem vesz el előlük az ételt. De még így -- a rövid élvezet után -- is boldognak és elégedettnek érzi magát. Élni mégiscsak jó, gondolja, király hely a világ. Órákig is eltarthat ez az állapot. Ellenben, ha valami nem-fogára-valót talál a dobozban, az az egész napját tönkreteszi. Pláne, mostanában, amióta a csalódottság és kiábrándultság érzése mellett valami féktelen düh is elfogja, ha valami olyat kap, amit utál. Szólni sem lehet hozzá ilyenkor, csapkod, morog, dobálja az iskolatáskáját. Hetek óta ez megy. Ma azonban úgy döntött, hogy kicsellózik a sorssal. Előveszi az uzsonnásdobozt, és hozzá sem ér egész délután: „Ha nem nyitom ki, akkor talán az van benne, amit szeretek”. A szokásos elégedettség (avagy a kiábrándultság) helyére egy újszerű érzés lopakodik a lelkébe: a bizonytalanság bizsergető izgalma. Az fel sem merül benne, hogy legközelebb akár ő is csomagolhatna magának uzsonnát. Az túl józan megoldás lenne.
A Manuel Puig, argentin író regénye alapján készült filmben, "A pókasszony csókjá-ban az a kedvenc jelenetem, amikor a főszereplő elfújja a gyertyát, és a néző csak az izzó cérnaszálat látja. Arról, hogy mi történik az ágyban, csupán hangokra hagykozhatunk: „Vigyázz, beszorítasz a falhoz.” „Még ne, hadd rakjam arrébb a lábamat.”
Nem állítom, hogy az összes Jézus Krisztusról készült filmet láttam, de elég sokat megnéztem. Egyik rosszabb, mint a másik. A leghitelesebb Jézus-ábrázolást (számomra) az film – már nem emlékszem melyik – képviseli, amelyikben a főszereplőnek kioldódik a saruja, leguggol, hogy megkösse, és amikor felnéz, ott áll vele szemben valaki, akit mi nem látunk, de csak egyetlen lény lehet, az, aki a főszereplő tekintetébe van beleírva. Hogy ő maga -- akinek a tekintetét látjuk -- kicsoda, lényegtelen. Elfelejtettem, és ez így van jól.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
