NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2025-11-26 23:07 Összes olvasás: 41370| 71. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-17 11:54 | Minden készen állt ahhoz, hogy elfelejtsem a paradicsom illatát. A hűtőházi zöldségeknek nem csak íze, de illata sincs. Hiába szagolgatom a Tescóban a sárgadinnye fenekét, csak néha sikoltok fel: ez az, ennek jó íze lesz! De amióta Ulab zöldségeket termeszt, visszatértek az emlékeim a gyerekkori ízekről, illatokról. Ulab ma behozott a kertből egy újabb teli doboz paradicsomot. Az első adagot a múlt héten szedte le. Aranysárga színűek, még nem vitt rá a lélek, hogy lecsót készítsek belőlük. Pedig lenne hozzá piros színű csemege paprika is. De a fiúk egyelőre nyersen is elfogyasztják, mintha gyümölcsöt ennének. A paradicsom egyébként a savtartalma miatt tényleg gyümölcs, „mint köztudott”, mint ahogyan azt is biztosan mindenki tudja, hogy a dinnye a lúgos kémhatása miatt a zöldségek közé sorolandó. A nagymamám zsíros kenyérrel ette a dinnyét, én vajas kenyérrel szeretem.
Kultúrlekvár, kultúrlekvár – énekelte bennem ma reggel a Hang, erre ébredtem. Egy öregotthonban jártam álmomban. Először azt hittem, csak látogatóként üldögélek egy ágy mellett, de a nővér, aki tálcán osztogatta a reggelit, mellém is letett egyet. Amikor tiltakozni sajnálkozva nézett rám, és én megértettem, hogy neki van igaza: az ágy, amely mellett ülök, a saját ágyam. Aztán rendőrök jöttek, két fiatal, egyenruhás férfi. Figyelmeztettek, hogy veszélyben vagyok, mert túlságosan közeli kapcsolatba kerültem egy leszbikus nővel, ha nem vigyázok, el fogom kapni én is a vírust. Először megijedtem, vajon mit követhettem el, amiről én magam sem tudok, de végül megkönnyebbülten felnevettem, ó, engem nem kell félteni. Utólag, mintegy bizonyítékul legyártottam magamnak egy „korábbi” jelenetet, amelyben egy férfival hentergek a kórházi ágyban. Ismeretlen, fiatal pasas volt, csak felhasználtam, hogy lemossam magamról a leszbikus vírus terjesztésével kapcsolatos gyanút. Ám akkor már messze jártam, valahol az Isten háta mögött, Romániában egy idős férfi kunyhójában. Az életéről faggattam, mint egy újságíró vagy egy néprajzkutató, interjút akartam vele készíteni, mert láttam róla egy filmet (egy újabb utólag legyártott "korábbi" álomjelenetben), ami arról szólt, hogy ő eredetileg városban élt, de úgy döntött, kivonul a világból. A férfi csöndben végezte a munkáját (valamit matatott a kezével, faragott vagy sajtot készített, nem volt jelentősége, csak annak, hogy ő állítja elő a létfenntartáshoz szükséges elemeket), hiába ugrándoztam körülötte, nem válaszolt. Hogy bírja ezt az életet, akartam kérdezni, de akkor rátévedt a tekintetem egy zongorára. Hófehér színe volt, a billentyűk is mind fehérek voltak. Olyan anakronisztikus látványt nyújtott a primitív környezetben (nyers fából készült, egyszerű bútorok, koszszínű vásznak között), hogy elakadt a szavam, és csak néztem az öreg fürkészhetetlen, borostás arcát, és már nem akartam mindenáron, hogy megszólaljon, vagy legalább hogy rám nézzen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
