NAPLÓK: weinberger Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 11:17 Összes olvasás: 150306Olvasói hozzászólások nélkül| 776. | [tulajdonos]: stílusgyakorlat | 2017-10-04 14:29 | Ötlet- és ihletadó: John Lennon: In His Own Write, fordította: Révbíró Tamás
A farkatlan farkas esete (1)
(Sir Conan Doyle kiadatlan kézirata nyomán)
Abban az időben éppen dolgunkvédtelenül gubbaszkodtunk kis lakájos rezonanciámban, a Bakker Straight-en, ahová aznap estve is leereszkedően eljöve a menet-rendszerű sűrű mencseszteri köd. Nagy utat teve meg, így még időben odaért Londonba. Üres volt az uccu, csak egy kései facsargó meztéllábos léptei nyikorogtatták meg az aszfaltjárgányt. Ha belátott volna a szemköpszi ház kovácsoltvas ablakán, kettőnket vehetett volna szemüreg. De nem volt belátással. Éppen a pipámat szuttyogtattam. Jól McThömtem, bár fogytán volt a dohnányi.
- Nem is emléxem, jó öreg Vacconom, hű fegyverhorgolóm: említettem-e volt már egyik nagy bravúrgyomozásomat, a farkatlan farkas esetét?
- Attól tartok, Mesterem, ellenzőleg – védekezett Vaccon Dogtor. – Volna keddre pótolni most a nyulasztását?
- Minthogy jelenleg úgyis esetlenek vagyunk, már mér ne? – tiltakoztam, belegyezően. – Neki foglyak?
És úgy tevék, mert nem vártam sem igenlő, sem nemelő reagenset.
- Nos, akkor, Vaccon Dogtor, nekimesélkednék, helyezze a fülét. Olybá tűn, hogy vagy tíz Eszterdeje történt. Éppen lezárván a Gyöngy király fogadó rejtvényes kettős emberölelésének ügymenetét, kicsiny szobámba torpanék. McKotortam a kihugyóban levő fahasángokat a pantallóban, amely már alig sugárzott hőt. Ekkor ütötte meg a fülemet. Egy ismerős hang a Bakker Straight felől. Azt üvölté docensen: „Uram, a konfliktus előállott!” És csakugyan. Kétlovas volt, a kocsis ott ült a makkján. Már akkor feltűnt nekem valami az arcán, amit azonban akkor még nem vevék észre.
Aztán közelebbről is megnéztem, de még mindig semmi. Észbe kopva fordultam át feléje:
- Megmutatná, kérdem, a másik profánját? – kértem őt fenn, hangon. Úgy tőn. És akkor már persze, hogy nem tudtam átsikoltani rajta! Ott húzódott négy köröm nyomata, amiről akkor honnan tudhattam volna még, hogy karom? Sehonnai. Pedig de.
- Viharos lehet a háztartási élete, barátom? – tanárgattam sejtetősen. De elhárított minden belsőséges közlekedést, csak alig halandóan Margot. Oszt majd mégis:
- Olyas valami történt velem, hogy juszt se hinné el, ha elmetélném.
- Hátha – bisztattam sokat selypítően.
- Inkább közölhetné végülis, hová vihetem! – hadarta kitérítően.
Gordonkodóba estem. Egy rövid ügetés nem volna elég megismerni a titkot a konfliktus hajtányától, pedig már nagyon túrta az oldalamat a kivagyiság. Ravaszdi módon kitérő választ voltam képtelen adni:
- Jorksír Rúd, 323-as ház, négyemelet, jobbra az ötös bemenet. Nem foglya megbánni!
Rövid morfologizálás után belefagott.
(Folyamtársa köpetezik) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 775. | Misinszki Hanna: íme, az ember | 2017-10-03 18:23 | | Kedves Vati, köszönöm, különösen az utolsó bejegyzésed. Érzékeny, intelligens, nyitott és szabad. Ez jutott rólad eszembe e bejegyzésed, személyes vallomásod alapján. Ha nem is jutottunk konszenzusra, örülök, hogy megértettél. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 774. | Vati: a beszélgetésen kívül | Misinszki Hanna: még ez | 2017-10-03 15:50 | Kedves Hanna úgy érzem sikerült megértenem álláspontod.
Nem közeledtünk egymáshoz, még mindig ott tartok ahol a 772. sz. bejegyzés végén befejeztem, de már az is jó, ha az ember érti a másikat. A reformkor kifejezés a szokásos slendriánság volt részemről, erre már annak idején L.J. is figyelmeztetett itt a dokkon, de ő ezt akkor a versbéli fogalmazásaimra gondolta, úgy látszik időközben még jobban elhatalmasodott rajtam. Így például összemostam magamban a köznyelvet és közbeszédet, a világit, és a profánt, miközben végig tudtam, hogy illene őket megkülönböztetni.
Most ellenben megpróbálok úgy fogalmazni, hogy már semmilyen vonatkozásban ne mélyítsem tovább a felfogásbeli különbségeinket, ezért sem további ellenvetéseket nem teszek, és kiegészíteni, magyarázni sem fogom az általam kifejtetteket. Csak két dolgot mondanék el, amelyek nem aduk, inkább rólam szólnak. Az egyik az, hogy én nagyon tisztelem a köznyelvet, mérhetetlen erőt látok benne, rugalmasságot, ötletességet, változni tudást, humort. A köznyelv természetesen nem tud mindent, például a dogmák eredeti megfogalmazásait nem tudja elsorolni, de az élő és használt nyelvünknek ragyogó megnyilvánulása. Nem kell leborulnom előtte, de tisztelni a fordulatait, máskor unottságát és túltelítődését egy-egy fogalommal kapcsolatban igen. Sokszor jelentésvesztésről beszélünk ilyenkor. Te azt mondod, hogy szekularizáció, én meg azt, hogy a köznyelvünk „megunta” a kifejezést (amelyre nyilván voltak az okai), azonban ez nem pontosan szó szerint értendő, inkább a lehetséges okok egyik irányát mondja meghatározónak.
A másik személyes, hogy én ezekben a beszélgetésekben sokszor még azt az álláspontot sem képviselem, amit védek, hanem valamilyen áttételes módon megteremteni és létrehozni igyekszem magam. Nem bebiflázni akarom a különböző tanításokat, meghatározásokat és tanokat, hanem kialakítani a szuverén énem. Nehéz út ez, és talán felesleges is, hasznom soha nem lesz belőle.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 773. | Misinszki Hanna: még ez | 2017-10-03 13:09 | Kedves Vati, a teológia, mint tudomány, folyamatosan változik, örültem, hogy ezt írtad. Terminus technikuson magát a "szent" szót értettem, és természetesen, mivel én katolikus vagyok, a katolikus felfogás szerint közelítettem a témához. Más vallások szerint nem írtam. (Még annyit hogy pontos idézeteket valahonnan kimásolva nem linkeltem, szerintem a google segítségével mindannyian tudunk tájékozódni.) A keresztény felfogás szerint a szent szó jelentése ismét írom, alapvető változásokon nem esett át. Főként a reformkor(???) óta, gondolom, ez inkább a reformáció lett volna, mert a kettő között van pár évszázad, és vallásilag a reformkornak semmi jelentősége. Ami változott, az a "szentség" jelentése, száma, ami a skolasztika előtt még több 10 volt, katolikus teológiában 7 maradt, protestánséknál kettő.
Ahogy írod, hogy a szent mindig is része volt a közbeszédnek, talán lehet, de a szekularizáció előtt, vagy annak nagymértékű elterjedése előtt azt gondolom,- természetszerűleg- a szakralitás, a vallás sokkal inkább hozzátartozott az "élethez", a hétköznapisághoz.
A szent jelentésvesztettsége a közbeszédben, vagy jelentésnélkülisége a profánban éppen azért következett be szerintem, mert a hétköznapi élet teljesen profán lett, nincsenek meg azok a a vallási keretek (nem feltétlenül külsőségek), amikben értelmet nyerne. Egy keresztény közösségben fel sem merül, hogy a szó jelentését vesztette volna. Egy "világi" vagy "profán" közegben elhiszem, hogy igen.
Jelzem, a fentieket nem a "vallások" tekintetében írtam, így minden vallás szempontjából nem is lehet releváns az írásom.
Köszönöm a figyelmet, a válaszokat, weinberger neked is!!!
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 772. | Vati: befejez? | Misinszki Hanna: a szent és a profán | 2017-10-03 09:13 | Kedves Hanna és Miklós!
Nem a régebbi (pár héttel előbbi) beszélgetésünk folytatása volt a –szent esetek- c. beírásom, hanem ténylegesen egy rádióműsor akasztott ki. Miklóstól pedig (lustaságomat leplezve) egy kevés etimológiát vártam, mivel kedvelem a szófejtéseit. Én időközben, láthatóan végére értem a felháborodásomnak, azzal a konklúzióval, hogy ott a rádióműsorban felelőtlenül és túlzott mennyiségben lett használva a kifejezés, van ilyen, hiszen ez nem tudományos műsor volt. Bár most utólag, ha belegondolok, már csak a szóhasználat mennyiségét illetően érzek túlzásokat, mivel a szent kifejezés egyik lehetséges értelmezése szerint, az egész Isten által teremtett világ szent, beleértve minden teremtményt, személyit és tárgyit. Kivéve az eretnekeket.
Megköszönve Hanna helyreigazításait (pl. valóban nem keresztény vallások, hanem keresztény felekezetek), azért szeretném leszögezni, hogy mi volt az eredeti kérdésem:
„Miklós, Te az ilyen dolgoknak mestere vagy. Magyarázd el nekem, hogy végül is mit takar a SZENT kifejezésünk. Kétségbe vagyok esve, egyáltalán van-e „VILÁGI” jelentése?” (vagyis van-e jelentése a szakrálistól eltávolodva, azokban az értelmezésekben, ahogyan a köznapi nyelvezetben használjuk)
Nagyon jó lett volna, ha Hanna a teológia tudományának az adott kifejezésre vonatkozó -terminus technikus-át egyszerűen bemásolta volna. Azonban ezt nem tehette meg, mivel a teológia tudománya fejlődő és változó tudomány, tehát, kénytelen tudomásul venni, hogy a kifejezés adott szakrális tartalma is változásokon esett át korról-korra. Ezek szerint beszélhetünk a kifejezés használatáról és értelmezéséről az ószövetség alapján, majd kiegészült és megváltozott tartalmakkal az újszövetségre támaszkodva, beszélhetünk a reformkor előtti és utáni értelmezésekről, és beszélhetünk az egyes vallási tanokkal és értelmezésekkel foglalkozó személyek nagyobb ismertségre és rangra emelkedett értelmezéseiről. De beszélhetnénk akár a kifejezés szűkebb értelemben vett etimológiájáról is.
Hanna szerint:
„A szent szónak is megvan a maga jelentése, a zavart az okozhatja, hogy a szakralitás körébe tartozó kifejezésnek a profán világában hiába keresünk jelentést. Persze, átkerült a profán beszédbe (az szent... vagy: ez és ez a dolog számomra szent), így nem csoda, ha sokan csak egy jelentésevesztett, üres kifejezésként tartják számon.”
Az én véleményem szerint ez a kifejezés mindig is (korokra gondolok) része volt a közbeszédnek. Sőt, ha hihetünk a szakértőknek, akkor több vallás is használja a kifejezést. És felmerül bennem a kérdés, hogy a szent kifejezés pontosan azért lett jelentésevesztett és üres, mivel a szakrális jelentése is folyamatosan változott, (akár történelmileg, akár a különböző vallások értelmezése szerint) amely változásokat a köznapi beszéd egyszerűen már képtelen volt értelmezni és követni, majd beilleszteni a szó használatába?
Én most eddig tudtam eljutni. Egy kérdésig, de ha leszedem a mondat végéről a kérdőjelet, akkor talán egy válaszig. Köszönöm mindkettőtöknek, hogy időt fordítottatok rám.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 771. | weinberger: hasznos | 2017-10-02 21:31 | Kedves Johanna, mindenek előtt megtiszteltetésnek érzem, hogy ebben a bezárkózós világban a figyelmedben részesíted ezeket a többnyire nagyon laikus eszmefuttatásaimat. Ha nem tévedek, Tibor egy korábbi véleménycserénkhez csatlakoztatott, amelynek indításául a Tízparancsolat egyik verse alapján azt vetettem fel, hogy a Biblia keletkezésének korában igencsak alulértékelt személyek lehettek a nők - de lehet, hogy önálló témaként tért ki a "szent" szó, majd később általában a szavak és az eredeti jelentésük közötti, egyre fokozódó diszharmóniára.
Minden pontosítást mindig szívesen fogadok, örülök, hogy ezekkel a kiegészítésekkel gazdagítva nem kényszerül a szorgos olvasó téves, pontatlan, nem teljes megállapítások befogadására. Köszönöm tehát a leírtakat; azt hiszem, ezt mindkettőnk nevében írhatom. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 770. | Misinszki Hanna: a szent és a profán | 2017-10-02 21:03 | Kevés naplóba nézek bele, talán 2-3 naplót követek figyelemmel, egyik a weinbergeré. Érdeklődéssel olvastam a Vati és W. közti beszélgetést, és hozzáfűznék pár gondolatot, ha nem bánjátok. Ami az olvasás után rögtön eszembe jutott, az az volt, hogy a teológia tudomány, és így megvannak a maga terminus technikus-ai. Azaz, némi ismeret nélkül nehéz megérteni a legalapvetőbb összefüggéseket is.
A szent szónak is megvan a maga jelentése, a zavart az okozhatja, hogy a szakralitás körébe tartozó kifejezésnek a profán világában hiába keresünk jelentést. Persze, átkerült a profán beszédbe (az szent... vagy: ez és ez a dolog számomra szent), így nem csoda, ha sokan csak egy jelentésevesztett, üres kifejezésként tartják számon.
Lehet, nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ha már említve lett: nincsenek keresztény vallások. Keresztény vallás van, és azon belül különböző felekezetek. Bevallom, én katolikus keresztényként, az elmúlt 10 évben nem hallottam annyiszor a szent szót, mint Vati abban a behatárolni sem tudom, milyen vallású műsorban, ahol szent istenekről beszéltek. (Valószínűleg valamilyen politeista félóra lehetett, vagy Vati tényleg csak fél füllel hallgatott.:) Szent város van, ami Jeruzsálem, de sem szent folyókat, sem völgyeket nem hallottam soha. Szentek ereklyéiről lehetett szó, nem pedig szent ereklyékről.
De térjünk rá a szent szó jelentésére, amelynek jelentése nem változott az évszázadok alatt (azt hiszem ezt weinberger írta), bár mivel e vonatkozásban „vallások” több ágra szakadásáról ír, megint nem tudom, hogy keresztény és más vallások esetéről ír, vagy keresztény felekezetekről. Az viszont igaz, hogy a szó a „természetes” szakrális közegéből átkerült a köznapi beszédbe is. A szent szót elsősorban Istenre alkalmazzuk, így a tökéletes jelentéssel bír. Másrészt alkalmazzuk a profán világból kiszakított, Istennek szentelt személyekre és tárgyakra. Így már nem a „tökéletes” a jelentése, hanem az „Istené” vagy „Istennek szentelt”. Így lehet hely, idő és ember is szent, azaz egyedül Istennek szentelt. (Szent Pál az Újszövetségben szenteknek nevezi az akkori gyülekezetek tagjait. Korántsem tökéletességük miatt, hanem mert azok Istenhez tartoznak.) Más a Katolikus Egyház által kanonizált boldogok vagy szentek esete, akikről egy hosszú és bonyodalmas eljárás után jelenti ki az egyház, hogy hősi fokban gyakorolták az erényeket. (Nem tudom, kedves Vati, te milyen szenteket ismersz, de uralkodó szentekből kb. 4-5 ismerek, papokból egy kicsit többet, de ennél hidd el, szélesebb a paletta foglalkozás terén is.) A felszentelés, azaz pappá szentelés köszönő viszonyban sincs a szentté avatással, ugyanis az előbbi egy szentség, azaz sacramentum, az utóbbi viszont nem az, erről már írtam, hogy mi.
„Néha azt hiszem, hogy kapcsolata van a kifejezésnek az emberi jóssággal, az emberi áldozatvállalással, kitartással, könyörületességgel, adakozással, humánummal, vértanú életmóddal, azután meg még jobban nem értem, mivel a valós szentek között mindig találok kivételeket, még talán olyat is, amelyikre az előbbi szép felsorolás egyetlen vonzata sem állt fenn.”-
Megkérhetlek, hogy írj néhány példát? Tényleg kíváncsi vagyok, hogy kikre gondolhatsz. Néhány szentnél-ez konkrétan 2 én se értem, hogy hogy lett az, de azért hidd el, ha egy kicsit beleásod magad a témába, nem ez a jellemző.
„ hiszen tudósok, zeneszerzők, irodalmi nagyságok, háborús helyzetekben kiemelkedő emberséget és segítőkészséget felmutató magatartásformák mögött álló lelkek, testek és személyek, tudomásom szerint nem szoktak szentté válni az elmúlt párszáz évben.”
Mivel a szentté avatás során nem a zenei-és irodalmi tehetséget honorálják, bizony nem. Bár hívő alkotókat többet is ismerünk, pl. Bach. (Mondjuk a művészekkel a világ is elég mostohán bánik, többüket csak haláluk után „sztárolják”, addig élnek a nagy nyomorban.)
A háborús helyzetekben helytállókról szerintem csak nem tájékozódtál: Salkaházi Sára, Maximilien Kolbe, Kriszten Rafael (bár neki csak úton van a boldoggáavatás), Apor Vilmos, hogy csak pár nevet említsek Közép-Európából, akiknek boldoggá- vagy szentté avatásuk megtörtént. (Jelzem, ennél jóval több van, most kapásból, utánanézés nélkül ennyi ment, nem írom le kinek-kinek a történetét, a google segít annak, aki kíváncsi.)
Ezek az utóbbi hozzáfűzések nem tartoznak szorosan a tárgyhoz, de mivel írtál róla, én is írtam. Gondolom, nem bánjátok kéretlen olvasói bejegyzésemet.
Akit érdekel a téma, ajánlom Eliade A szent és a profán című könyvét. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 769. | tulajdonos: bezár... ? | Vati: befejezni próbálom | 2017-10-02 19:39 | Kedves Tibor, a pontosításod helyénvaló, világos és érthető. Néhány megfontolással hadd egészítsem ki:
1. A külvilágról való érzékelésünk módja, mélysége, eszközei stb. is emberenként eltérőek lehetnek még azt megelőzően is, hogy megkíséreljük szavakba önteni őket. Vannak apró eltérések az érzékszerveink működése között, példa lehet erre a színvakok vagy a nagyothallók léte. Ebből az az elháríthatatlan következmény fakad, hogy a valóság bennünk kialakuló képzete szükségszerűen eltér magától a valóságtól. Egyszerű példa: a látásunk perspektivikus, a valóság nem az. Vagy ott van a jól ismert hangérzékelési effektus a felénk közeledő, majd a tőlünk távolodó mozdony füttyének észlelt hangmagasság-változásáról (Doppler-effektus).
2. Amit kifejtesz, azt tovább bonyolítja az emberi világ többnyelvűsége. Ugyanakkor vannak olyan jelrendszerek, amelyek ilyen szempontból nagyjából globálisak, mint például a zeneművek kottája, a hajók zászlójelzései, a programozási nyelvek, a kémiai képletek, vagy a műszaki rajzok szimbólumkészlete, stb. Ezeknek a léte valami olyasmit sugall a számomra, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének távlatai sokatígérőbbek, mint az emberi intelligenciáéi.
3. Örömmel vettem részt a véleménycserében, mindig szívesen látom a gondolataid kifejtését. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 768. | Vati: befejezni próbálom | tulajdonos: szó, szó... | 2017-10-02 19:20 | Kedves Miklós!
Sok dologban hasonlók a meglátásaink. Csak érdekesség kedvéért, és azért, hogy lezárhassam magamban ezt a témát, a második bekezdésedet én a tartalmi egyezésen kívül, a következőképpen fogalmaztam volna meg. Nem jobban, csak másként:
Vannak elsődleges benyomásaink a körülöttünk lévő világról. Látunk, illatokat érzünk, hallunk, tapintunk, érzékelünk a testünk teljes felületén és végtagjainkon, hideget, meleget, nyomást, szúrást, kellemes és kellemetlen, érzeteket, sokszor fájdalom formájában. A testünkben vágy és undor keletkezik. A világ ekkor még nem (az általad említet kifejezéssel) ideális formában, hanem realitásaiban van jelen bennünk. Ez a realitás sérül, amikor az átélt élményeinket a szavak alkalmazásával megpróbáljuk megfogalmazni, elmesélni, leírni mások számára. A sérülés igazi oka, hogy amíg elsődleges benyomásainkat közvetlenül érzékszerveink útján szerezzük, addig a megfogalmazásuk, elmesélésük és leírásuk egy erre a célra specializálódott jelrendszer segítségével történik. Ezt a jelrendszer pedig az emberiség egyetemes tudásának a része, amit az egyed szintjén újból és újból meg kell tanulnunk születésünk után. Lényeges, hogy a beszéd, a jelrendszer szavak, fogalmak és mondatok általi használata, minden vonatkozásában hosszú fejlődési szakaszokon ment át. A szavakra és fogalmakra többszörös jelentésrétegek tapadtak, mivel az ember a különféle történelmi időkben különféle ismeretekkel rendelkezett, és ezek után nem új szavakat alkalmazott sokszor, hanem a megváltozott ismereteit egyszerűen beágyazta a régi szavak használatába. Ha ezt nem tette volna, akkor manapság nyelvenként több százezer szóval rendelkeznénk, amelyeknek használatát egyszerűen nem tudnánk elsajátítani a biológiai érésünk szűkre szabott és években kifejezhető intervallumában. Például igen érdekes lenne, ha valaki még hatvanéves korában is beszélni tanulna. A mulatságos pedig az, hogy van ilyen. Elég arra gondolni, hogy valaki az említett korban olyan könyvet/könyveket fog a kezébe, amelyből új ismereteket tanul. Bár az anyanyelvét már rég elsajátította, mégis új szavakat, és tartalmakat szív magába. Olyan dolgokat, tartalmakat és kifejezéseket, amelyek előtte nem léteztek számára.
Lehetséges, hogy két hét, vagy két év múlva én is új ismeretekre teszek szert, amelyek végül is megnyugtatnak abban, hogy a nagybetűvel szedett mondatomat helyesen írtam le. De lehet, hogy nem. Mindezek után még az is lehetséges, hogy az az ember, aki kilukasztotta szavaim lisztes zsákját (amit a mellékelt ábra szerint,csak igen nehezen tudok elzárni), ott és akkor a Kossuth rádióban, egyszerűen csak össze-vissza beszélt.
Köszönettel vettem fáradozásaid a válaszok tekintetében.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
