NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-02 04:15 Összes olvasás: 72110| 254. | [tulajdonos]: feneketlen2 | [tulajdonos]: feneketlen | 2018-11-15 09:02 | Szavak röpködnek a levegőben, és ez most nem költői túlzás. Valaki szavakat kínál nekem cserébe egy gyerekért. A Gyerekért. Nem leírt szavak, nem is olyanok, mint amik már elhangzottak, a még ki nem mondott szavak suhannak felém úgy, mintha testük, kiterjedésük lenne. Egyre több szó száll a levegőben, egyre gyorsabban. Mint amikor a tétet emelik egy alku során vagy egy pókerpartiban. Adjam oda a Gyereket. Hosszú a hajam, látom, ahogy rázom a fejemet. Kívülről nézem az egészet, lehet, hogy nem is én vagyok az a lány, csak az érzés, az eltökéltég, hogy a Gyereket semmi szóért oda nem adom, az enyém. A szavakra természetesen nem emlékszem. Aki kínálja őket, arctalan.
Aztán vendégek jönnek. Éppen a fürdőszobában állok először félig, aztán teljesen meztelenül, amikor valaki rám nyit. Nem látom, ki az, csak az ajtó nyitódását és visszacsukódását hallom, utólag legalábbis így képzelem majd, valami ugyanis arra késztet, hogy kinézzek az ajtón. Fekete ruhába öltözött emberek állnak az előszobában a nyírmihálydi házban. Hárman vannak, köztük egy idős, kövér asszony. Mit szeretnének, kérdem. Erre elém áll egy fiatalember, felemeli a fejét, hát nem ismerem fel? Úgy teszek, mintha tudnám, ki lehet. Üljenek le, mondom, én addig felöltözöm.
A következő jelenetben már egy hatalmas gödör mellett állok. Téglalap alakja van a nyílásnak, kb. akkora, hogy egy koporsót kényelmesen bele lehetne ereszteni, de nem földből van a gödör, hanem gyönyörű, kékes-fekete színű márványból. Egészen a szélén állok, ha nem vigyázok, beleesem. Mégsem mozdulok, bele akarok nézni, látni akarom, milyen mély. Nem én zuhanok, csak a szemem, a nézésem, le a gödörbe, egyre mélyebbre, keresem az alját, nem találom. Ez megnyugtat. Ha nincs alja, nyugodtan beleeshetem, sosem érek le. (A halál olyan, mint a plátói szerelem: feneketlen gödör – ezt már ébren állapítom meg.)
Egy konténerház áll az utcában az épülethez közel, amelyben P. G.-ral beszélgetek éppen, nem tudom, miről. Az ablakból látom a másik házat. Az egyszer csak elindul, mint egy kamion. Sodor magával mindent, aminek dobozalakja van. Telefonfülke nagyságú tájelemek dőlnek le sorban, mint a dominó. Megijedek. Mi lesz, ha minket is elsodor? P. G. nyugtatgat, nem lesz semmi baj. Akkor veszem észre, hogy a ház, amelyben állunk, a levegőben lóg, mint egy kalitka.
| |
| 253. | [tulajdonos]: feneketlen | 2018-11-15 08:56 | Szavak röpködnek a levegőben, és ez most nem költői túlzás. Valaki szavakat kínál nekem cserébe egy gyerekért. A Gyerekért. Nem leírt szavak, nem is olyanok, mint amik már elhangzottak, a még ki nem mondott, gondolt szavak suhannak felém úgy, mintha testük, kiterjedésük lenne. Egyre több szó száll a levegőben, egyre gyorsabban. Mint amikor a tétet emelik egy alku során vagy egy pókerpartiban. Adjam oda a Gyereket. Hosszú a hajam, láttam, ahogy megrázom a fejemet. Kívülről látom az egészet, lehet, hogy nem is én vagyok az a lány, csak az érzés, az eltökéltség, hogy a Gyereket semmi szóért oda nem adom, az enyém. A szavakra természetesen nem emlékszem. Aki kínálja őket, arctalan.
Aztán vendégek jönnek. Éppen a fürdőszobában állok először félig, aztán teljesen meztelenül, amikor valaki rám nyit. Nem látom, ki az, csak az ajtó nyitódását és visszacsukódását hallom, utólag legalábbis így képzelem majd, valami ugyanis arra késztet, hogy kinézzek az ajtón. Fekete ruhába öltözött emberek állnak az előszobában a nyírmihálydi házban. Hárman vannak, köztük egy idős, kövér asszony. Mit szeretnének, kérdem. Erre elém áll egy fiatalember, felemeli a fejét, hát nem ismerem fel? Úgy teszek, mintha tudnám, ki lehet. Üljenek le, mondom, én addig felöltözöm. A következő jelenetben már egy hatalmas gödör mellett állok. Téglalap alakja van a nyílásnak, kb. akkora, hogy egy koporsót kényelmesen bele lehetne ereszteni, de nem földből van gödör, hanem gyönyörű kékes-fekete márványból. Egészen a szélén állok, ha nem vigyázok, beleesem. Mégsem mozdulok, bele akarok nézni, látni akarom, milyen mély. Nem zuhanok, csak a szemem zuhan, a nézésem, le a gödörbe, egyre mélyebbre, keresem az alját, nem találom. Ez megnyugtat. Ha nincs alja, nyugodtan beleeshetem, sosem érek. (A halál olyan, mint a plátói szerelem: feneketlen gödör – ezt már ébren állapítom meg.)
Egy konténerház áll az utcában az épülethez közel, amelyben P. G.-ral beszélgetek éppen, nem tudom, miről. Az ablakból látom a másik házat. Az egyszer csak elindul, mint egy kamion. Sodor magával mindent, aminek doboz alakja van. Telefonfülke nagyságú tájelemek dőlnek le sorban, mint a dominóelemek. Megijedek. Mi lesz, ha a minket is elsodor. P. G. nyugtatgat, nem lesz semmi baj. Akkor veszem észre, hogy a ház, amelyben állunk, a levegőben lebeg, mint egy kalitka.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 252. | weinberger: függ | Gyurcsi: végre! | 2018-11-14 22:07 | A mai magyar nyelvtudománynál nincsen liberálisabb. Az elvük: "Ha egyszer egy magyar anyanyelvű valahogy kimondta, attól fogva az a szó létezik." Ez itt most más eset, a "lefordítható" szó tagadásának mindkét alakja kifogástalan a régi szabály szerint is.
Ha állítmányként szerepel, akkor természetesen "nem fordítható le". Ha viszont jelzőként, akkor "Ez itt egy nem lefordítható (vagy le nem fordítható) szójáték". | |
| 251. | [tulajdonos]: paradicsomos | 2018-11-14 20:14 | A B.-ból áradó hideg végül hasznos előfigyelmeztetésnek bizonyult. Időben beszedtem a paradicsomot, nem szemenként, hanem szárastul, levagdostam a leveleket, egy egész kosár megtelt a fürtökkel, majd felaggatom őket a galéria gerendáira. Ha B.-nak hinni lehet, mire itt a tél, lesz egy halom szuperbio, hazai primőr árunk. A végén kiderül, hogy a dementorok nem is a pokol, hanem a paradicsom előhírnökei. Csak figyelmeztetni akarnak a bajra, ha nem is mindig jóindulatúan.
Az újra kivirágzott ágakat, amennyire lehetett, meghagytam. Az lesz a sorsuk, mint a rajtam meglepetésszerűen újra és újra megjelenő virágoknak: először csak fáznak, aztán barnulni kezdenek, végül megfagynak.
Sosem foglalkoztatott a pokol és az ördög figurája. Nem hiszek benne, gondoltam. A mennyországban még csak-csak, a világot teremtő, szerető Istenben. Őrá legalább jó gondolni. Dante Poklát megvettem gyönyörű, illusztrált kiadásban, Gustave Doré rajzaival. Picit megmozgatott bennem valamit. Az El Pradóban egy órát ültem Hieronymus Bosch háromosztatú festménye előtt. Be sem kell hunynom a szemem, bármikor fel tudom idézni a Gyönyörök kertje valamelyik jellegzetes részletét. Egyik élmény sem győzött meg arról, hogy nekem közöm lenne az egészhez.
Aztán elolvastam Illés Endre Szávitri-jét. A párját kereső királylány útközben remetékkel találkozik. Az egyik remete a bűnökről és a büntetésekről beszél neki. A büntetések egy részén csak mosolyogtam. Ha pap részegítő italt iszik, molylepke lesz. Ha tiltott ételekből torkoskodsz, légyként születsz meg. Ha gyilkolsz, vaddisznó leszel. Ha lopsz, harkályélet vár rád. Ha húst lopsz, új életedben keselyűként károghatsz. Ha csak mézet lopsz, szúnyog leszel. Aki csépeletlen gabonát lop, az patkányként születik újra.
Ebbe viszont beleborzongtam: A legbűnösebb szerelmesek a Külső Sötétségbe kerülnek, olyan éjszakai erdőkbe, melyekben minden fűszál, minden bokor, minden fa és falevél csupa éles kard. És nekik meztelenre vetkőzve kell bolyonganiok ezekben az erdőkben. És állandó halálfélelemben kell élniök: soha nem tudhatják, melyik pillanatban szúrja át egy kard bűnös szívüket.
Aztán olvastam valahol, hogy nem a pokol nem csak forró lehet, hanem hideg is. Az ilyen poklok lakói meztelenül és egyedül „élnek” valami sötét, fagyos síkságon, jeges hegyek veszik körül őket, a bőrük a hidegtől előbb megkékül, felhólyagosodik, majd felrepedezik, és folyamatosan vérzik, majd az egész test darabokra esik szét, a belső szervek is kikerülnek a hidegre, így azok is darabokra esnek szét. Na, ez, már elgondolkodtatott. Az ízületeim sokkal jobban bírják a forróságot, mint a hideget.
Ha ott lettem volna a repülőn, ami az Andokban 1972-ben egy uruguayi rögbicsapat játékosaival lezuhant (lásd Alive/Életben maradtak című film, inda-videón megnézhető) , én biztosan nem éltem volna túl. Utolsó leheletemmel valószínűleg nem a mennyek országába, hanem egy fazék forró üstbe vágyakoztam volna.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 250. | Vajdics: lenni-nem-robot? | Gyurcsi: végre! | 2018-11-14 20:13 | Kedves Gyuri!
Vannak helyzetek, amikor a "bazmeg"-nél nincs jobb kötőszó. Én, sajnos, ritkán használom. Még mindig gyakrabban kívánom valakinek, aki feldühít, hogy nőjön be az orra lika, mint valami olyasmit, ami a bé betűvel kapcsolatos.
Most olvasom, hogy a mesterséges intelligenciát többek között az különbözteti meg az embertől, hogy nem lehet feldühíteni és nem hoz önpusztító döntéseket.
Örülök, hogy örömödet lelted valamiben, amihez közöm van -- egy robot arra sem lenen képes.
Jó éjt: A.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 249. | Duma György: time | [tulajdonos]: take-save | 2018-11-13 23:57 | Kedves Anikó, a szó szerinti értelmezésben eddig is egyetértettünk, a magyarítás, és a még magyarabbítás az, ami, szerintem túl van kicsit spilázva.
De, ez csak egy beszélgetés, nem vita, félreértés ne essék.
A fiam megoldása:
Használd ki jól az idôdet, töltsd velem.
Még az is lehet, hogy igaza van. :-) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 248. | Gyurcsi: végre! | [tulajdonos]: take-save | 2018-11-13 22:44 | Kedves Anikó!
Nem folynék bele az eszmecserébe, csak felkaptam a fejem egy mondatodra:
"Természetesen szó szerint nem fordítható le. "
Sajnos ugyanezt a mondatot manapság csak úgy hallanám, hogy "Természetesen szó szerint nem lefordítható."
Nem tudom, hogy a szabályokat már módosították-e, hogy így is helyes legyen, tartok tőle, hogy igen. Félek, hogy előbb-utóbb az ellipszilont is eltörlik, és a bazmeg is elfogadott kötőszó lesz.
De nem rontom el az örömöm, amit szereztél. Köszönöm! | |
| 247. | [tulajdonos]: take-save | Duma György: Time | 2018-11-13 22:22 | Kedves Duma Gyuri!
Természetesen szó szerint nem fordítható le.
Szó szerint: vegyél ki magadnak egy kis időt (mint ahogyan szabadságot szoktunk), és takarítsd meg azt nekem.
Magyarul: vonulj el nyugodtan az egyedüllétbe, hátha így lesz erőd később velem lenni.
Még magyarabbul: nem kell mindig velem lenned, én elengedlek, majd jössz, amikor elég erőt gyűjtöttél a közös időre.
A.
| |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 245. | Duma György: Time | [tulajdonos]: take-save | 2018-11-13 15:58 | Szép, egységes, olyan Anikós értelmezés, de kétlem, hogy tényleg ez lenne mögötte.
(A szöveg eleje sem ezt vetíti előre, nekem).
A "that" egyébként határozott utalás, hogy "arról" az időről kéri, hogy az övé legyen, amit a másik gyűjt/szerez/megragad.
Kiadtam angol bölcsész fiamnak, kíváncsian várom az ő értelmezését is. :-) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
