NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-05-02 13:12 Összes olvasás: 31663Olvasói hozzászólások nélkül| 280. | tulaj: jav. | 2021-01-18 13:11 | A kőfal közben meggörbült, teteje is lett, a nő a fű helyett inkább oda húzódott be, a nedves sötétbe...
Iszaak Babel
| |
| 279. | [tulajdonos]: piłeczka-czerwona | 2021-01-18 12:47 | „Hiábavalónak tűnt az akaratom minden igyekezete arra, hogy megállítsam a külvilág széthullását, és énem feloldódását. Egy démon hatolt belém, és átvette a hatalmat a testem, az érzékeim és a lelkem fölött... Az anyag, amivel kísérletezni akartam, végül legyőzött... Innentől valójában elkezdtem élvezni a - csukott szemem mögött tovább tartó - színek és formák hallatlan játékát. Kaleidoszkópszerűen változva leptek meg tarka, fantasztikus képzetek, amelyek körökben és spirálokban nyíltak és csukódtak be újra, szín-szökőkutak fakadtak, átrendeződtek és keresztezték egymást egyetlen töretlen folyamban.” Albert Hofmann az anyarozsból vonta ki az LSD-t. Fogalmam sincs, mire megyek ezzel a tudással.
Az „ajtókat”-szót, amivel ma a Hang ébresztett úgyis lehetett érteni, hogy „autókat”. Labdákat láttam álmomban. Előbb pirosakat, akkorákat, mint amilyeneket gyerekkorunkban dobáltunk egymásnak, csak ezeket nem dobálta senki, lógtak a levegőben, mint valami égitestek, hol itt, hol ott tűntek fel. Volt egy nagyobb is, akkora, mint egy ülőlabda. Földgömb, gondoltam, talán mert a földön találtam. A két karommal tudtam csak átfogni, de felemelni már nem bírtam, olyan nehéz volt. Aztán valami parkban ácsorogtam egy ismeretlen nővel, aki úgy viselkedett, mintha ismerném. Ágynemű vette körül, vastag paplan, úgy éreztem, nem illik a képbe, ezért levettem róla, és felraktam a mellettünk embermagasságban húzódó kőfalra. Majd hozunk ki plédeket, mondtam, azt le lehet teríteni a fűre. Zöld volt a fű. A kőfalról közben meggörbült, teteje is lett, a nő fű helyett inkább oda húzódott be a nedves sötétbe, lefeküdt a földre, de rögtön fel is állt. Büdös van itt, mondta. Akkor vettem észre, hogy egy férfi fekszik mellette, hason, a könyökére támaszkodva, és egy üres tányért tart a szájában. Aztán már csak annyit éreztem, hogy egy vastag, izmos nyelv a számba nyomódik. Azt hittem valami állat (egy kutya?), de rájöttem, hogy a férfi az. Nem volt nehéz leküzdenem. Lefogtam a karját, és összetekertem a testét, mint egy bábuét, a végén már egészen gömbölyű volt. Vittem magammal, és közben magyaráztam, látod, ha nem így kezdesz, most én sem így bánnék veled. Egy épületet kerestem. Akkor már éreztem, hogy le fogom hajítani valahonnan a mélybe, mint egy követ. Találtam is egy lépcsőt, a szabadba nyílt. Úgy léptem be egy épületbe, hogy valójában kiléptem belőle. Minden fehér volt, az ajtó, a lépcső, a korlát, a lépcső melletti kövek. Azok közé hajítottam le a testet, ami addigra már egy fekete táskában volt. Már repült, amikor belém hasított, hogy a fogantyúján ott az ujjlenyomatom.
„Lackó: -- Ki az az Isten?
Jani: Az Isten… az… Na, gyere. Az Isten szombaton be van zárva a zsidó templomba, mert az a Sábesz. (…) Vasárnap meg a reformátusba, mert az az Úrvacsora. De ezt senkinek se mondd!
-- Miért?
(Nem kap választ. Közben teheneket etetnek.)
-- Majd kiszabadítjuk!
-- Jó. Kit?
-- Hát, az Istent, hé!
-- Jó, de minek?” (Jób lázadása)
Soha nem volt úgy tele az erdő, mint ezen a télen. Főleg a kutyák sétáltatják az embereket, de akadnak egymást sétáltató emberek is, bőven.
Elolvastam Isaak Bábel A király című novelláját az Odesszai történetek-ből. Jaj, de nagyon más, mint amiket mostanában olvasok. Jaj, de jól esett. | |
| 278. | [tulajdonos]: strzałka-prysznic | 2021-01-17 17:11 | „Hullj le te zápor, égi virágpor”, napok óta dudorászom a Balázs Árpád megzenésítette Nemes Nagy Ágnes-verset. A fülemben motoszkál most is, amikor ezeket a sorokat fordítom: „Nem csak faltörőkosokkal támadtak, nyílzáporral is. Ijesztő volt látni az eget besötétítő nyílvesszőket. Százával borították el a tetőket, vagy hullottak le a kövezetre és a temető sírköveire, ahol már nem tudtak életeket kioltani.
– Szedjétek össze a nyílvesszőket! Szükségünk lesz rájuk! – kiáltottam egy csapat rémült gyereknek. Egy fatábla alatt gubbasztottak.”
| |
| 277. | [tulajdonos]: cześć | 2021-01-17 16:14 | Könyvtárban jártam álmomban, patinás hangulatú, tágas helyiségben -- a tágasságot inkább függőlegesen, mint horizontálisan értve. Egy hosszú bőrasztalnál ültem, egyedül, félhomályban. Mindennek, még a levegőnek is olyan hangulata volt, mintha egy másik világba csöppentem volna, egy korábbiba vagy későbbibe. Párhuzamosba? Mindenesetre nem tűnt mostaninak, vagy legalábbis nem mindennapinak. Mint amikor egy film készítésekor aranybarnás szűrőt használnak, hogy a hétköznapitól elemeljék a látványt. Egy könyvet forgattam. Óvatosan. Áhítattal. Ez az érzés a valóságban is mindig elfog, amikor először veszek kezembe egy olvasmányt. Veretes, ódon külseje volt, mégis ropogósan frissnek találtam a lapjait, szinte éreztem az érintetlensége illatát, mintha nem csak én, de más sem nyúlt volna még soha hozzá. Érzéki pillanat volt. Aztán az egyik oldalon, valahol a könyv egyharmadánál egy cetlire bukkantam. Apró árcédula volt, először azt hittem, bolti csekk, a könyv vásárlásakor kerülhetett a lapok közé, gondoltam, aztán észrevettem, hogy kölcsönzőcédula, és egy név van rajta: az enyém. Nahát. Csodálkoztam, de főleg ijedt voltam. Annyira, hogy becsuktam a könyvet, és visszatettem az asztalra.
„A többieknek csinálom, neked nem kell” – ezzel a mondattal ébresztett ma a Hang.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 275. | [tulajdonos]: javított | 2021-01-16 15:44 | | A mesékben a szétdarabolt hősök hétszerte erősebbek lesznek, mint annak előtte voltak. A sámánjelölteket is feldarabolják, mielőtt tudós sámánná lesznek. Extázis alatt a másvilágra viszik és szétcincáják a lelküket. Amikor felébrednek, már alkalmasak a sámánmesterségre. Szedjetek szét, hadd rakjam magam össze, másként, mint amilyen most vagyok. Jelenlegi és leendő önmagam iránti szeretetteljes könyörtelenséggel. Isten őrizz, hogy a szétszedők találják ki, milyenné kell engem összerakni! Ezt már bízzák rám, higgyék el, hogy képes vagyok megtalálni mindennek az új helyét, ha már hozzám nyúltak. Ha senki nem nyúl hozzám, ha egészben kell aszalódnom az útszélen, amerre mások haladnak, ha elmennek mellettem a történések, maradok ugyanaz, vagyis nem, így is szétesem elemeimre, de hétszerte erősebb már nem leszek. Vagy ki tudja. És talán nem erősnek kell lenni. De akkor itt mit keresek? | |
| 274. | [tulajdonos]: ... | 2021-01-16 15:34 | | A mesékben a szétdarabolt hősök hétszerte erősebbek lesznek, mint annak előtte voltak. A sámánjelölteket is feldarabolják, mielőtt tudós sámánná lesznek. Extázis alatt a másvilágra viszik a lelkét, és ott feldarabolják. Szedjetek szét, hadd rakjam magam össze, másként, mint amilyen most vagyok. Jelenlegi és leendő önmagam iránti szeretetteljes könyörtelenséggel. Isten őrizz, hogy a szétszedők találják ki, milyenné kell engem összerakni! Ezt már bízzák rám, higgyék el, hogy képes vagyok megtalálni mindennek az új helyét, ha már hozzám nyúltak. Ha senki nem nyúl hozzám, ha egészben kell aszalódnom az útszélen, amerre mások haladnak, elmennek mellettem a történések, és még így sem maradok ugyanaz, de hétszerte erősebb sem már nem leszek, az biztos. | |
| 273. | [tulajdonos]: ... | 2021-01-15 19:55 | 2021. január 15.
Másodjára találkoztam ma Bével, Zsével, Kával. Maszkban, kellő távolságot tartva. A három órás beszélgetésben mindenki megkapta a maga külön idejét, amit úgy használt ki, ahogyan képes volt rá. A szemek beszélgetése az ilyen maszkos terefere és olyan hangoké, amelyekhez nem társul szájmozgás. Az ember maga kényszerül, akarva akaratlanul az arcok látható egyharmadát egy képzeletbeli kétharmaddal kiegészíteni. Egy idő után mintha ott sem lenne az a maszk, látni kezdtem az egészet. Akkor fogtam gyanút, amikor Kát a szeme, a hangja és a testalkata alapján Sirdna kínai szakos műfordító harmad-unokatestvérével, Zékával kezdtem azonosítani. A találkozó végén mindenkit megkértem, hogy egy pillanatra libbentsék fel a maszkjukat a kedvemért. A különbség a képzelt és a valódi arc között megdöbbentő volt. Mindenkinek lágyabb, kedvesebb volt a szájvonala, mint amilyennek gondoltam. Itthon el akartam mesélni az élményeimet. Az egyik mondatba épp, hogy belekezdtem, Sirdna nem várva meg, amíg végigmondom, befejezte helyettem. Totál másként. Tk. az ellenkezőjét jelentette a mondat annak, amit amit én mondani készültem. Erről beszél a Gestalt-pszichológia. Ez folyik mindenütt. Fél, egyharmad, egy ezrelék információ alapján „varázsolunk" a részlekből egészet. A média, a társas buborékok erre az amúgy természetes észlelési folyamatra erősítenek rá. Nem jó irányban.
Kosztolányinak minden köhintése azonnal megjelenhetett, József Attilának hónapokat kellett várnia, mire foglalkoztak vele, volt ideje megrágni minden sort, mesélte valaki (íróember). Nem tudom, így volt-e valóban, a két életművön mindenesetre látszik a különbség.
2021. január 14.
Hatalmas, fázós test az erdő. Artériáiban és vénáiban, ha leesik a hó, vér helyett tej csorog. Kékre fagyott lábujjai az ablakomban. Csak a szívét nem lelem sehol. Honnan, hova fut az a sok tej?
„A Mindenségből hiányzik egy csillag,/ – a Mindenségből hiányzik valami.” Hajlok rá, hogy egyetértsek Váci Mihállyal, nem a kedvenc költőm, de a Valami hiányzik-hoz gyakran visszatérek. Amikor egy verset megzenésítenek, a legtöbbször nem úgy szól, ahogyan bennem hangzik (bennem is mindig egy kicsit másként, attól függően, milyen élethelyzetben vagyok, a többször megnézett filmekben sem mindig ugyanazok a kedvenc részeim, a Shakespeare-drámákból an 16-17 évesen teljesen más mazsoláztam ki, mint újabban). Általában csalódom. NNÁ Bodzavirág-jának zenés változatot ellenben telitalálatnak érzem. Tökéletesnek. Nem hiányzik belőle semmi. Még Tóth Gabitól is elfogadom, hogy nekiugrott. Csak azt sajnálom mindig, hogy végetér. Írhatna belőle valaki egy komplett zeneművet. A Faun labrintusa-ának Oscar-díjas zenéjét egy altató dallamából kiindulva komponálta Javier Navarrete. Így is lehet a részből egészet varázsolni.
| |
| 272. | [tulajdonos]: ... | 2021-01-13 22:13 | 2021. január 13.
Je ne suis pas „Tóni”. Je suis „szőke nő”. Blondynka. Nem csak az álmaink, a verseink összes szereplője is mind mi vagyunk? Az anyám én vagyok? Az apám én vagyok? Én, te, ő, mi, ti, ők: én vagyok?. A szerelmem, az életem, a halálom a versben én vagyok? Nem mindegy tehát, kiről s miről írunk verset? Tóniról nem készülök verset írni. A szőke nőkről sem. Na, mindegy.
Olt-társak! Kitört a világbéka! Előre hát a lenni vagy nem lenni úton.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 271. | tulaj: jav.(hatatlan) | [tulajdonos]: ... | 2021-01-12 13:01 | Egy mondatot máris átírtam. A szöveg korrigálható, én javíthatatlan vagyok.
"Ezt akkor mondjuk, ha egy hűtlen asszony férje nem tudja, hogy az "utódai" nem tőle származnak." | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
