Sebhintõpor

Arcul csapott,
mire odamondogatott.
Ez itt a másik
erejétől szomjas,
Az meg jóllakott,
miközben mindenről
lemondott.
Borzas maradt a
lelke,
jött egy másik
emberke,
Aki mindig jólfésülte,
a kócos meg észre sem
vette,
csak vigyorgott,
majd egy jó nagyot
a hagymás kenyérbe harapott.
Míg az olajtól folyt a könnye
a lábában valaki csendben felbukott.

-Elestél? A térded felrepedt, gyerek,
Hús-vér szervezet teli tudománnyal,
mely már évezredek óta papírra vetett.
Újraírni, nem csak folytatni lehet
De mindig az  elejétől kell kezdened.

Visszatekintve sete-suta ovis,
Nagyobb cipőben lépked
De folyton belebukik.

Aztán a kisgyerek. Alkot, rombol.
Játszik csak veled. Veszélyes kísérletek
reakciókról. Pofonok, nadrágszíj,
Kinek, merre, hol. Érted van minden,
mondta is apád… - hát jól jegyezd
miből tanultál, s dobd el mi felesleg.

Ha felnőve megtanulsz hátranézni
papírrá  lehet a gondolat,
mely minden időkben távolba mutat.

Most csak várj, figyelj, Ő is kamasz.
Küzd, mert mutatni akarja, hogy
nem vigyázol rá, sem magadra,
sem fiadra, sem arra, ami várhatna.
Engedd, hogy bántson, hogy fájjon.
Elmúlik ez is, begyógyul meglátod.


Pszt, ezek defektesek. Ne figyelj rájuk.
Csak magadra. Nekem se hidd el,
Őrült az emberiség.

Csak te tudod, magadnak álmodj
Mert amit olvasol
Nem a te világod.

A tiéd szép, mert vigyázod.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.