NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 18:23 Összes olvasás: 64346Olvasói hozzászólások nélkül| 760. | ut-al: kieg.3 | [tulajdonos]: ... | 2021-03-01 10:30 | | Ha úgy érezném, hogy a markáns véleménnyel rendelkezők zöme azért írná le, amit leír, hogy én mindenáron egyetértsek vele, akkor is, persze, itt hagynám ezt a helyet. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 759. | ut-al: kieg2 (+köszönetnyilvánítás) | 2021-03-01 10:16 | | "(…) a racionalista vita az irányított eszmecsere speciális esete. Ezzel szemben a nyitott vita résztvevői megpróbálják megérteni egymás észjárását, viselkedését és észlelésmódját, s ezenközben olyannyira belehelyezkednek egymás világába, hogy tulajdon világfölfogásuk, eszméik, észleléseik akár teljes egészében átalakulhatnak – egy új tradíció részeseiként új emberekké válnak. A nyitott eszmecsere résztvevői tisztelik partnerüket, legyen bár az egyetlen személy egyén vagy egy egész kultúra, míg a racionális eszmecsere csak a racionalitás talaján folytatott vita keretein belül garantálja a tiszteletet. A nyitott vitának nincs szabálygyűjteménye, bár alkothat szabályokat, és nem követ semmiféle logikát, jóllehet előrehaladtával a logika új formái rajzolódhatnak ki." (Paul Feyerabend: A Módszer ellen) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 757. | [tulajdonos]: ... | 2021-03-01 10:03 | Az öt prózakötetet, amit Tóth Krisztinától olvastam, nem tekintem soknak, de elegendőnek, ahhoz, hogy ne értsek egyet teljes mértékben b. a. m. Nagyító-beli kritikájával. A "posztmodern értelmiségi farizeus-morál"-ra gondolok, a többit el tudom fogadni, de még ezt is akár, ha elhiszem, hogy csak a versre vonatkozik. Hozzátéve: a "posztmodern értelmiségi farizeus-morál" bizony énrám is vonatkozik. Innen, a fűtött szobámból mondom ezt.
És: szeretek nem egyetérteni b. a. m. alias e. m. b.-vel. Markáns véleménye engem is sokszor állásfoglalásra kényszerít, pedig alapvetően nem-dönteni szoktam. (Filip Tamással is hasonló a helyzet -- ebből a szempontból.) Ha a DOKK-on egyféle véleményt szajkózó emberek lennének, már rég itt hagytam volna ezt a helyet.
A marakodást -- gyerekkori beidegződésből -- nehezen viselem. De még az is jobb, mintha azt tapasztalnám, hogy senki nem mer más hangot megütni, mint az éppen domináns vélemény. | |
| 756. | [tulajdonos]: Bárka | 2021-02-28 19:16 | Halmosi Sándor: Nem a létezés
Nem a létezés a botrány.
És nem a mindigvéres géz,
a mocskos bársony.
A felszabdalása.
| |
| 755. | [tulajdonos]: Nyáry Krisztián | 2021-02-28 12:14 | "A 32 éves Pilinszky János 1953 áprilisában egy kiránduláson vett részt, amelyet Molnár Ferenc lánya, Sárközi Márta szervezett íróbarátainak. Rossz kedve volt, nem igazán vágyott a természetbe, de amikor Márta invitálta, megjelent az asszony unokahúga, a 24 éves Márkus Anna is. A költő azonnal vonzalmat érzett a főiskoláról nemrég kikerült fiatal festőnő iránt „Mikor meghallottam, hogy ő is velünk jön: mintha valami elfelejtett reménységem teljesült volna. … A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik, s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. A menedékház kora reggeli verandáján üldögéltünk éppen, mikor hirtelen belépett. Megütött, milyen kedves és milyen szép.” - írja később. A kiránduláson a lány körül sündörgött, próbált vele a festészetről beszélni, amihez nem értett, kért egy szeletkét az almájából is, csak, hogy kapjon tőle valamit.
Később, amikor újra találkoztak, rájöttek, hogy hasonló helyzetben vannak. János publikálási tilalom alatt állt, egy verses mesén dolgozott éppen, Annát pedig a főiskola után a Bábszínházba helyezték díszletfestőnek. Adta magát a közös Aranymadár kötet gondolata: a férfi írta, a lány rajzolta mesét. Mire készen lettek, összeházasodtak. János az esküvőjük előtt gyönyörű ajándékkal lepte meg Annát: egy nyomtatott betűkkel kézzel írt, egyetlen példányban készített, csak a lánynak szóló verseskötettel. A 72 kockás oldalból álló füzetbe beírta a '46-ban megjelent Trapéz és korlát verseit, és az asztalfiókban őrzött, kiadni csak '59-ben engedélyezett Harmadnapon darabjait is.
A mese azonban mégsem végződött jól: házasságuk nagyon rövid ideig, csak néhány hónapig tartott. János ugyanis folyamatosan szenvedett. Nagyon szerette Annát, de volt egy titka: a férfiakhoz vonzódott, ám ezt mélyen hívő katolikusként bűnnek tartotta. E vonzódásait fiatalon is csak gondolatban élte meg, később pedig mindez kínzó ellentétbe került vallásosságával. Egy késői versében fiatal önmagáról, mint a szürke fiúról ír, akit bűnei kínoznak: „Csupán titkának természetét sejtem. / Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz. / Lehetek gyilkos, homoszexuális...” Annával való szerelme emiatt nem válhatott teljessé, éppúgy, ahogy későbbi élettársával Jutta Scherrerrel, vagy második feleségével, Ingrid Ficheux-vel sem. Talán ez az örökös hiányérzet is hozzájárult az olyan gyilkos pótszerek élvezetéhez, mint a napi három doboz cigaretta, a sok alkohol, a töménytelen kávé, és a számolatlanul szedett gyógyszerek.
Pilinszky és első felesége 1955-ben úgy váltak el, hogy szerették egymást, de tudták, hogy teljesen nem lehetnek egymáséi. Életük végéig szoros kapcsolatban maradtak. Márkus Anna 1956-ban disszidált, és Párizsban nemzetközi hírű festő lett belőle Anna Mark néven. Ma is él, rendszeresen állítják ki műveit Magyarországon is. Ilyenkor a katalógusok szerkesztői gyakran elfelejtik, hogy Pilinszky egykori feleségével van dolguk. Pedig a kockás füzet története nem ért véget 1955-ben. János kétszer is meglátogatta volt feleségét Párizsban. Tíz vers kéziratát vitte el neki. A ciklus címe Külön lapok, s így az egykori szerelmi ajándék kései függeléke is bekerült az egyetlen példányban készült, egyetlen olvasónak szánt Pilinszky-kötetbe."
| |
| 754. | [tulajdonos]: pm | 2021-02-27 14:45 | Nehezen igazodom el az elméletek és kritikák közt, de Földényi F. Lászlónak a szerelemről szóló Ortega y Gasset-értekezéséhez írt bevezőtője óta (ami azóta önálló műként is megjelent) tudom, hogy F. F. L.-ra érdemes odafigyelni.
"Posztmodern elméletekről, alkotói és mainstream filmekről is ír a szövegeiben (többek között Tarantino vagy Lynch filmjeiről is), s az a véleménye, hogy leegyszerűsítés az, ha a metafizikai kérdéseit a posztmodern idézőjelei között tárgyaljuk. Miért baj és mindenképpen baj-e az, ha a művészet idézőjelben foglalkozik azzal a kulturális hagyománnyal, amit metafizikának nevez, nevezett? Mi az, ami elveszett ebben a fogalmi cserében?
Az idézőjelekkel nincsen gondom. Kubrick vagy Haneke is idézőjelekkel látják el a filmjeiket, miközben az európai kultúra nagy metafizikai kérdésit boncolgatják, Anselm Kiefer is a festményeit. Azzal van gondom, ha az idézőjel válik kizárólagossá. Tarantino vagy David Lynch vitathatatlanul a nagyok közé tartozik; de abban is nagyok, hogy miközben látványosan hagyományos metafizikai kérdéseket feszegetnek, ezeket bravúrosan rántják vissza a nem-metafizika szférájába és alakítják egydimenzióssá. Az áramvonalasság a legfőbb parancs – amivel kimondatlanul is a filmipar elvárásainak tesznek eleget. Ahogyan egyébként az áramvonalas regények a könyvipar, az áramvonalas festmények pedig a művészeti piac elvárásainak. Nincsen ezzel semmi baj, nyilvánvalóan az ilyesmire is szükség van – és mindig is igény volt. A gond az, ha ez válik követendő mintává. Márpedig évtizedek óta ennek lehetünk szemtanúi. Az úgynevezett midcult kultúrája vált uralkodóvá, ami úgy tesz, mintha... Ez a kokettálás kultúrája. Mit jelent ez? Olyan illúziót táplálni a közönségben, mintha az élet fontos kérdéseivel szembesítenék őt, noha alapjában véve éppen elterelni akarják erről a figyelmét. De hát, hadd hangsúlyozzam, nincsen ezzel semmi bajom – legfeljebb untat, amikor ilyesmivel traktálnak s ennek nagyságáról próbálnak győzködni. Hitchcock Psychója után miért nézzem meg Gus van Sant Psycho-remake-jét? Vagy Antonioni Éjszakája után Paolo Sorrentino Nagy szépségét? És Dosztojevszkijt még ma is ezerszer inkább kortársamnak tartom, mint sok-sok kortársamat."
(Forrás: https://litera.hu/magazin/interju/foldenyi-f-laszlo-77829.html) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 752. | [tulajdonos]: ugyanaz-máshol-főhelyen | 2021-02-26 21:00 | "Számos helyen felbukkan az interneten egy jól szerkesztett (manipulált) írás, amely Fekete István Tüskevár című regényének homoszexuális vonatkozásait tárgyalja, sőt címével egyenesen azt állítja: Homoszexuálissá tesz a Tüskevár olvasása.
Közelebbről megvizsgálva, alaposan olvasva azonban nyilvánvaló, hogy az egész ordas kamu; arra azonban alkalmas, hogy sokakat megtévesszen, és feszültséget okozzon.
A kiinduló írás szerzője Tacskó Muki (már ez a név és blog is gyanús kellene, hogy legyen). Idézzük a forráshivatkozásra épülő, megtévesztő írást. (A hivatkozott forrás egyébként nem létezik, nincs Csókás András irodalompszichológus, nem közölt ilyen írást az ÉS – de ezt csak utánajárással, a forrás ellenőrzésével tudná megállapítani az olvasó; s erre többnyire az emberek nem vállalkoznak. Legföljebb irodalmárok, nyelvészek, akiket nem is lehetett beugrasztani.)"
(https://e-nyelvmagazin.hu/2020/09/27/tuskevar-es-homoszexualitas/)
| |
| 751. | [tulajdonos]: öt-éves-kacsa | 2021-02-26 20:54 | "Hogyan írjunk jó hoaxot?
Közzétéve: 2015. július 27.
A hírlapi kacsa műfaja újjászületett, mióta mindenkinek lehet e-mail címe, saját honlapja, közösségi profilja, azaz bármilyen gyors és olcsó információ megosztásra szolgáló felülete. A hoaxok, azaz internetes álhírek olvasása ugyanis remek szórakozás. Amennyiben pedig mi magunk is létrehozunk és terjesztünk ilyeneket, hasznos is, hiszen e folyamat közben jobban megérthetjük a médiamanipuláció működését. Mindenekelőtt azonban nézzünk meg néhány tanulságos példát, pár nagy karriert befutott internetes álhírt. Egy kis hoax-történelem: hírlapi kacsák bitszószban.Homoszexuálissá tesz a Tüskevár olvasása
E kijelentést Csókás András irodalompszichológus tette Fekete István híres ifjúsági regényével kapcsolatban az Élet és Irodalomban megjelent tanulmányában. A tanulmány egy pszichológiai kutatásra hivatkozik, amely szerint a Tüskevár egy homoszexuális beavatási mű, és gyermekkorú fiú olvasóinak ezért nagy eséllyel megváltozik szexuális irányultsága. A tanulmány nagy visszhangot váltott ki, a cikket sok portál átvette, kommentálta, értelmezte. Természetesen sem Csókás András irodalompszichológus, sem a vonatkozó Élet és Irodalom cikk, sem a hivatkozott kutatás nem létezik, az egész Tacskó Muki blogger fejéből pattant ki." | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
