Köszönöm az értékes kiegészítéseket, kedves Anikó. Viszonylag hosszú időn keresztül játszottam én is basszusgitáron, így meg tudom ítélni: a Google infói pontosak. Az elektronikus hangzásoknak van egy olyan előnyük, hogy a perkussziós (a leütés erősségét követő hangerő) jelleg mellett jó beállítással alájuk keverhető egy lágyabb, Hammond-orgona hangzásnak megfelelő effektus, vagyis gazdagabbá tehető az összhangzat. Amely persze így is világszínvonalú volt, és nagyon sokat adott hozzá a két zenész magával ragadó személyisége.
Ahogyan az a gitáros, Antonio Porto, öltözékén is látszik, itt minden az "öreg" Gismontit idézi, aki zongorán és plusz húrokkal kibővített gitárokon játszott, hathúros basszus gitáron is talán, nem tudom. A basszusgitár a mélyebb fekvés miatt tudja helyettesíteni a nagybőgőt, amin, ha jól tudom Egberto Gismonti nem játszott.
"Az öthúros basszusgitár még mélyebb játékot tesz lehetővé, mint a klasszikus 4-húros basszusgitár. Ezt a lehetőséget az ötödik „H” húr biztosítja (amelyet „B” jelöléssel is illetnek). A 6-húros basszusgitár még egy további felső „C” húrral van ellátva, ami kibővíti a játék lehetőségét a magasabb hangok terén is." -- ezt találtam valahol a Google-ön, ahogyan ezt is: "A sokhúros gitározást nagymértékben fellendítette Egberto Gismonti brazil gitáros, zongorista. Ő olyan módon kezdett játszani 8 és 10 húros gitáron, amire ő előtte nem volt példa."
Bianca sokszor játszott tegnap a zongorán magas üveghangokat, az elég elektronikus hangzású volt, és nagyon passzolt a gitárjátékhoz. A gitáros egyébként időnként szintén nagyon magas, üvegszerű hangokat adott ki.
Nehéz szavakban elmesélni egy koncertet. Nem is próbálkozom tovább.
Ez valóban lenyűgöző! A hölgy csupa ritmus. Valamit azonban nem értek. Ha zongora, akkor miért nem klasszikus jazz-bőgő? Ha hathúros basszusgitár (először látok ilyet), akkor miért nem egy elektronikusabb hangú billentyűs hangszer? Persze ezt csak az egyéni ízlés kérdezteti velem.
A Fogak Tornáca, hová beléptél, vörösmárvány-csarnok: a te szád, fehérmárvány-oszlopai: a te fogaid, s a bíbor szőnyeg, melyet taposol: a te nyelved.
2
Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz: mindig más Isten-arc kerül eléd. Hajolj ki a sások és rigók idejéből: Isten simogat. Hajolj ki Mózes és Illés idejéből: Isten alkuszik. Hajolj ki a Kereszt idejéből: Isten arca véres, mint Veronika-kendő. Hajolj ki saját idődből: Isten vén, s egy könyvre görnyed.
3
Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten, lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal és talpa felett kopog a föld. Az, aki látja, álmatlan szemeit nem bírja leszakítani róla.
4
A gyermeknek nem jut cukor: tyúkganajt eszik és megleli az édeset. Minden göröngy: fénytelen csillag! Minden féreg: szárnytalan kerub!
5
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
6
Az ember kényelmes utat épít. A vadállat ösvényt tapos az erdőn. És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység és magasság és minden égtáj! Út ő maga, mindenfelé!
7
Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz, a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga, és rózsaszirom-örvény leteper, és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ – Itt kimondhatod: „Nem hiszek benned, Istenem!" S a rózsaszirom-vihar mosolyog: „De én hiszek benned: megelégszel?"
