A Fogak Tornáca, hová beléptél, vörösmárvány-csarnok: a te szád, fehérmárvány-oszlopai: a te fogaid, s a bíbor szőnyeg, melyet taposol: a te nyelved.
2
Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz: mindig más Isten-arc kerül eléd. Hajolj ki a sások és rigók idejéből: Isten simogat. Hajolj ki Mózes és Illés idejéből: Isten alkuszik. Hajolj ki a Kereszt idejéből: Isten arca véres, mint Veronika-kendő. Hajolj ki saját idődből: Isten vén, s egy könyvre görnyed.
3
Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten, lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal és talpa felett kopog a föld. Az, aki látja, álmatlan szemeit nem bírja leszakítani róla.
4
A gyermeknek nem jut cukor: tyúkganajt eszik és megleli az édeset. Minden göröngy: fénytelen csillag! Minden féreg: szárnytalan kerub!
5
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
6
Az ember kényelmes utat épít. A vadállat ösvényt tapos az erdőn. És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység és magasság és minden égtáj! Út ő maga, mindenfelé!
7
Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz, a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga, és rózsaszirom-örvény leteper, és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ – Itt kimondhatod: „Nem hiszek benned, Istenem!" S a rózsaszirom-vihar mosolyog: „De én hiszek benned: megelégszel?"
„A szorongás halvány érzése, egy kis félelem, hogy nem ismerjük a másik kulturális jelzéseit, elég ok lehet arra, hogy egy kognitív kategória csorbát szenvedjen. A tudat „bizonyítékait” a másik kárára gyűjtjük be, mégpedig úgy, hogy minden egyes nyugtalanító adat, minden előnytelen megjelenés, minden érzés, ami arra utal, hogy rosszul bánnak velünk, megerősíti eredeti hipotézisünket. Ahogyan halmozódnak ezek az alkalmak, az észlelés ellenszenvbe csap át, az ellenszenv pedig ellenséges érzésbe.” (David Goleman)
Szenzációs... Miközben az igazi páros nem a Garas-Kern (persze nagyon jók), hanem Sándor Pál és Garas Dezső. Minden közös filmjük felejthetetlen. És sajnos már jó ideje nincsen új... :-(
