Itt a naplóban az előző bejegyzés (ráadásul 2x) Filip Tamás versének 2. vszaka órával foglalkozik, s azt firtatja jár-e még. Ezt esetleg nem neszelhette meg az algoritmus?
Tucatnyi új álláshirdetést talált számomra mára egy hirdetésszervező. Az amúgy tulajdonképpen testhez(vagyis inkább: lélekhez)álló ajánlatok (Tréning Specialista, Recepció Csoportvezető, Front Desk Manager és hasonlók) mellett érkezett két érthetetlen, ám meglepően izgalmas javallat: a felhasználási szokásaim alapján jelentkezhetnék Vízvezetékszerelő-nek a 7Seasons Apartments Kft.-hez (VI. kerület, Paulay Ede utca 3. D. ép. VI. em. 2.), avagy Kezdő Órásmester-nek a Petite Geneve Petrovic Kft.-hez (ugyancsak VI. kerület, Andrássy út 10.).
A Vízvezetékszerelő-t értem (vagy legalábbis sejtem). Bibliodráma-vezetésre készülök napok óta, a textus a Teremtés bölcsességéről szól, a játszi kedvű, táncos lábú Hokmáról (görögül: Sophia) -- Példabeszédek Könyve 8, 22-31. „Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ősvíz színére a kört megvonta, amikor a felhőket fölerősítette, s az ősforrások erejét megszabta; amikor kijelölte a tenger határát – és a vizek nem csaptak ki –, amikor megrajzolta a föld szilárd részét.” -- ez a szövegrész tetszik a leginkább; ennek megfelelően kerestem plakátképet a meghívóhoz, a bemelegítő játékhoz előkeresett zenék is vizes témájúak: Ludovico Einaudi: Oltremare, Madredeus: O mar. Nyilvánvaló, hogy a vizes blokk az érdeklődési területem.
De a Kezdő Órásmester honnan jön? „A kezdet kezdetén” – ezt a mondatot választottam az alkalom mottójául, ez került a plakátra, amit Canva-alkalmazással készítettem. Ennyi? Vagy valami mást is megneszeltek az algoritmusok? Vagy nem jól olvastam, és valójában Kezdő Óriás Mester-nek lehetne jelentkeznem. Szabó Lőrinc szelleme, segíts!
Találtam egy jó megfogalmazást: a világ dolgai mint lehetséges cselekvésekre vonatkozó ajánlatok. Gibsonnál ez az affordancia, Heideggernél a dolgok kézhezállósága (Zuhandenheit) a makrancosságukkal szemben ("amikor egy dolog ilyenkor megakasztja a mindennapi gondoskodó ittlétet gondoskodásában" -- https://epa.oszk.hu/00100/00186/00019/marosan.html)
És egy nem csupán "kéznéllévő", de "kézhezálló" példa a költőileg átkeretezett affordanciára, amit nem véletlenül találtam; tudatosan kerestem elő, mert emlékeztem rá:
Filip Tamás
Legalább ezerszer
Ahogy az árnyék a tetőre fröccsen, azonnal le is folyik róla. Korbáccsal kergetik egymást a felhők, kifordult esernyők loholnak gazdáik után.
Éjjel a részegek gondosan összegyűjtik az óváros neszeit, megrázogatják, didergő fülükhöz tartják, mint egy régi órát, azt remélve, hogy jár még.
És azt is csak én látom, hogy a reggeli fény hullámairól meggörbül, sugaraitól pedig kiegyenesedik a tér, legalább ezerszer minden pillanatban?
Találtam egy jó megfogalmazást: a világ dolgai mint lehetséges cselekvésekre vonatkozó ajánlatok. Gibsonnál ez az affordancia, Heideggernél a dolgok kézhezállósága (Zuhandenheit) a makrancosságukkal szemben ("amikor egy dolog ilyenkor megakasztja a mindennapi gondoskodó ittlétet gondoskodásábamegakasztja a mindennapi gondoskodó ittlétet gondoskodásában" -- https://epa.oszk.hu/00100/00186/00019/marosan.html)
És egy nem csak kéznéllévő, de kézhezálló példa a költőileg átkeretezett affordanciára, amit nem véletlenül találtam; tudatosan kerestem elő, mert emlékeztem rá:
Filip Tamás
Legalább ezerszer
Ahogy az árnyék a tetőre fröccsen, azonnal le is folyik róla. Korbáccsal kergetik egymást a felhők, kifordult esernyők loholnak gazdáik után.
Éjjel a részegek gondosan összegyűjtik az óváros neszeit, megrázogatják, didergő fülükhöz tartják, mint egy régi órát, azt remélve, hogy jár még.
És azt is csak én látom, hogy a reggeli fény hullámairól meggörbül, sugaraitól pedig kiegyenesedik a tér, legalább ezerszer minden pillanatban?
„A James Gibson által kifejlesztett ökológiai pszichológia (1977) azt feltételezi, hogy az evolúció során kialakultak „értelmes” perceptuális rendszerek, tehát a környezet ’strukturáltan tartalmazza az észleléshez szükséges minden információt, az emberek értelmes ingermintázatokat észlelnek a környezetükben. (Dúll, 2017, 30.) Ebben az esetben a környezet tehát eleve jelentésteli, nem az észlelő alkotja meg azokat. A gibsoni gondolkodás egyik alapfogalma az affordancia, amit – környezetpszichológiai értelmezésben – a terek, tárgyak, helyek használatához tapadó elsődleges, alapvető jelentésének tekintünk, és amely az afford, azaz ’lehetővé tesz’ angol szóból Gibson által kialakított mesterséges fogalom. Alapja az az alaklélektani felvetés, hogy „Minden dolog megmondja, hogy micsoda, (...) a gyümölcs így szól: »Egyél meg!«, a víz azt mondja: »Igyál meg!«, a mennydörgés azt mondja: »Félj tőlem!«, és a nő így szól: »Szeress!«. A tárgyak megmondják nekünk, mit tegyünk velük.” (In: Somogyi Krisztina: Közvetlen élmény – közvetlen építészet. Az „építész nézet” kvalitatív vizsgálata saját élményű középiskolai környezetben—doktori disszertáció)
Mindazonáltal -- ezt már én írom, V. A. -- nem mindenki beszéli a terek, tárgyak, helyek nyelvét. A Holle anyó-ban például a szegény lány, aki a kútba ejtett orsója után ugrik, érti, mint mond a kemencében sült kenyér, a fán megérett alma. „Elindult, ment, mendegélt; egyszer csak egy kemencéhez ért. A kemence tele volt kenyérrel, s a kenyerek azt kiabálták: – Húzz ki hamar! Húzz ki hamar, mert megégek! Már régen kisültem! A lány nekilátott, és szép sorjában mind kiszedte őket a lapáttal. Aztán továbbment; ment, mendegélt, míg egy almafához nem ért. A fa tele volt almával, és azt kiabálta: – Rázz meg! Rázz meg! Minden almám megérett már! A lány megrázta a fát, hogy csak úgy hullott a sok alma, mint a zápor. Addig rázta, míg az utolsó szem is le nem hullott róla. Akkor az egészet szépen kupacba rakta, és továbbindult.”
A kemencében sült kenyér, az érett gyümölcs megmondja, mire való, mit kell vele tennie a dolgos lánynak. Ez az affordanciájuk. Rendeltetésnek is fordíthatnám, de az félrevinne, mert Gibson inkább a bennük rejlő lehetőségről beszél, arról, ami természetes hasznosság és valamiféle bölcsesség (ha mást nem, a józan paraszti logika) szempontjából a legkínálkozóbb tevékenységet idézi elő. Megteheted, hogy nem hagyod megégni a kenyeret, megteheted, hogy nem hagyod megrohadni a fán a gyümölcsöt. Ennek a lehetőségnek (hat-het-ségnek) a felismerésére nem képes a lusta lány. És ezeket a „megengedettségeket” nem ismerik fel, vagy értelmezik másként a férfiak, mint a nők pl. a házi munkákkal kapcsolatban a National Geograpich egyik cikke szerint: „A szakemberek a két nem közti különbséget az úgynevezett affordancia-elmélettel magyarázzák, vagyis azzal, hogy a tárgyakat és helyzeteket a hozzájuk kapcsolódó cselekvés lehetőségével együtt észleljük, s ez meghatározza, minek is látjuk magát a tárgyat. Házimunkára lefordítva ez azt jelenti, hogy míg egy nő egy morzsákkal teli asztallapra nézve arra gondol „ezt le kellene törölni”, a férfi egész egyszerűen csak egy asztallapra gondol, amin morzsák vannak, és nem társul benne e képhez cselekvés. A Philosophy and Phenomenological Research folyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint ez a típusú érzékelési különbség nemcsak erősíti a két nem házimunkában való részévételének különbségét, de a női házimunka láthatatlan munkává válásának is az alapja. Ez utóbbit talán nem kell magyarázni, de az egyértelműség kedvéért itt arról van szó, hogy annyira természetes, hogy a nő elvégzi a házimunkát, hogy nem is tűnik fel a munkája.” (https://ng.24.hu/tudomany/2023/01/06/maskepp-latjak-a-ferfiak-es-a-nok-a-hazimunkat/?fbclid=IwAR1X9K5PorrhydyiTBCe5RAkrl7jrkQXjca14fz5UW11d8yCbbBbckRSIm4)
Még szerencse, hogy a költészet nem gender-alapon foglalkozik a dolgok affordanciájával.
"A percek, mint asztal körül a hangyák, a tegnap morzsáit cipelik körbe-körbe."
Oly mindegy, hogy ezt férfi vagy nő írta.
Ráadásul a költőember – legyen az férfi vagy nő -- többnyire elrugaszkodik a használathoz kötődő természetes jelentésektől. Az így létrejövő affordanciákért érdemes élni.
„Vannak emberek, akik egy adott pillanatban már nem akarnak önmaguk és a körülményeik lenni, van egy pillanat, amikor az ember arra vágyik, hogy önmaga és a kiszámíthatatlanság legyen, önmaga és az a pillanat, amikor az ajtó, amely azelőtt és ezután is az udvarra néz, lassan kinyílik, és feltárul előttünk a rét, ahol az egyszarvú nyerít.” (Cortázar: Sehol sem teljesen jelen)
Lojalitás-konfliktus akkor jelentkezik, amikor a kötélhúzásban te vagy a kötél. Ha például (de tényleg csak a példa kedvéért) az egyik testvéred még ősszel összevész a másik testvéreddel, mondjuk azon (megint csak a példa kedvéért), hogy az anyukádnak milyen gondozásra lesz leginkább szüksége a jövőben, ki, mikor, hányszor, hol, mennyit és mennyit ne, nem először kapnak össze, de most aztán tényleg, igazán, véglesegesen és visszafordíthatatlanul, mert kritikán aluli dolgokat vágnak egymás fejéhez akár a fejszét, külön-külön persze mindkettő úgy emlékszik, hogy csak a másik vágott elfogadhatlan dolgokat a másik fejéhez fejsze gyanánt, de mindketten elvárják, az egyikük expressis verbis, a másik csak érezteti, hogy döntsd el egyszer s mindenkorra, kivel tartasz ezután. Mert ugyebár, ha az egyiküket elfogadod olyannak, amilyen, a másikat, azt a Lehetetlen Lényt, akinek még a lehellete is bűzös, mert egy csepp vérében több méreg van, mint a hüdrának -- ha levágnák a fejét, három nőne a helyébe, de ha még sikerülne is az üres nyakát fáklyával kiégetni, a feje nem halna meg, tovább vergődne és üvöltözne, az egyetlen megoldás az lenne, ha elásnák, és egy nagy sziklakövet gördítenének rá, hogy ott maradjon élve eltemetve az örökkévalóságig --, ilyen kitalált, nem létező lénnyel hogyan is állhatok szóba, ha ő nem?
Kötél vagyok. Hajókötél. Nem csak a példa kedvéért.
„Milyen volt nálatok a tél? Érezted-e/ a szél szagát, ahogy leszáll a hegy felől/ az alkonyat tar fái közt s mint tört üveg/ peng… Izlelted-e a hó csipke-pelyheit/ szétmállva szádon s bennük, honnan végtelen/ seregben úsznak, a vadon éj fűszerét?/ Cserépkályhátok volt-e? (…)/ Mért kérdezem? Már mindent, mi elmondható/ elmondtunk: tudhatnám! De ha kérdezlek: élsz:” (Keresztury Dezső)
Egy kisgyereket dédelgetek álmomban. Az anyja arra a nőre hasonlít, akit a Dénes József („Dönci”) fiáról készült Mocskos idők című filmben láttam: négygyerekes éretlen családanya; láthatóan nem volt és nem lesz soha felkészülve az anyaságra. Fia, a tizennégy éves Ármin „jobb napjain punk, a legrosszabbakon náci” (https://www.verzio.org/hu/2017/filmek/mocskos-idok). Az álombéli gyereknek nincs neme (nincs jelentősége, hogy fiú-e vagy lány); a kicsisége a lényeg, a kiszolgáltatottsága. Az anyja nem tudja elaltatni, és mintha nem is akarná. Valami összevisszaság közepén ül tehetetlenül és akarattalanul, az arcán révedező mosoly. A lábánál téblábol a kicsi, aludnia kellene, de nincs, aki gondoskodjon róla. Sok ember mászkál körülöttük a szabadban, mintha egy alkotótábor vagy egy lecsengőben lévő koncert résztvevői lennének. Magamhoz vonom a kicsit, a mellemre húzom a fejét, de mintha az nem lenne elég, a két meztelen lábacskáját két oldalt a csípőmhoz szorítom. Aludj, gügyögöm. A kicsi ernyedten simul hozzám, de nem tart sokáig az idill: máris egy hóval borított rézsün kellene felmásznom, folyton visszacsúszom, csupa sár a kezem, és fázik. Végül mégis feljutok, anélkül, hogy ténylegesen megmásznám a falat. Odafent gőzölgő termálmedence, nyakig belemerülhetnék, de csak azon a részen merek mászkálni, ahol bokáig ér a víz. Meztelen a lábam, mint az előbb a kisbabának.
Az izotópos vizsgálatnak számos előnye van, különösen, ha három menetben végzik (láb, csípő, törzs külön, majd másnap az egész test): az ember például kipihenheti a koránkelés fáradalmait. Végigaludtam az egész vizsgálatot. A váróteremben senki nem használta rajtam kívül az ágyat, így azon is én feküdtem, és aludtam, talán még horkoltam is. Olvastam is, amíg el nem nyomott az álom. Robert Bly Iron John-ját, spanyolul. A férfiak életében szükségszerűen elkövetkezik a katabasis (ereszkedés, lefelé haladás) időszaka. Szerencsés esetben ez egy idősebb, tapasztaltabb férfi (!) segítségével történik. Ennél a résznél járok. A görög mitológiában a katabasis a hős alvilági utazását jelenti. Hamvas is ír erről A melankólia anatómiá-jában.
Már hazafelé tartottam, pontosabban a Móricz Zsigmond körtér felé, amihez közel van a kedvenc használt ruha-boltom, ahol mindig találok jó minőségű, maradék fonalat elérhető áron. Nem mindig: még zárva volt a bolt. Megnézhettem volna előre a nyitvatartást, nem kellett volna sugárzó testtel bejárnom a várost. A terhes asszonyokat és a gyerekeket kerülje el, figyelmeztetett előre az asszisztens, feleslegesen, mert "ebben" a városban nem járkálnak az utcán terhes asszonyok és gyerekek.
A Gellért téren a sínek között egy dolmányos varjú egy döglött galamb tetemét cibálta a csőrével. Röpködtek a tollak. A 19-es villamos ablakából néztem dermedten a jelenetet, majd a többi utast, mit szólnak, mi suhan át az arcukon. Nem suhant át semmi. A telefonjukba merülve ültek mindannyian, olyan arccal, mint akiket hibernáltak.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.