NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2024-05-14 15:14 Összes olvasás: 72679| 914. | [tulajdonos]: tudhatnám | 2022-12-20 12:51 |
„Milyen volt nálatok a tél? Érezted-e/ a szél szagát, ahogy leszáll a hegy felől/ az alkonyat tar fái közt s mint tört üveg/ peng… Izlelted-e a hó csipke-pelyheit/ szétmállva szádon s bennük, honnan végtelen/ seregben úsznak, a vadon éj fűszerét?/ Cserépkályhátok volt-e? (…)/ Mért kérdezem? Már mindent, mi elmondható/ elmondtunk: tudhatnám! De ha kérdezlek: élsz:” (Keresztury Dezső)
Egy kisgyereket dédelgetek álmomban. Az anyja arra a nőre hasonlít, akit a Dénes József („Dönci”) fiáról készült Mocskos idők című filmben láttam: négygyerekes éretlen családanya; láthatóan nem volt és nem lesz soha felkészülve az anyaságra. Fia, a tizennégy éves Ármin „jobb napjain punk, a legrosszabbakon náci” (https://www.verzio.org/hu/2017/filmek/mocskos-idok). Az álombéli gyereknek nincs neme (nincs jelentősége, hogy fiú-e vagy lány); a kicsisége a lényeg, a kiszolgáltatottsága. Az anyja nem tudja elaltatni, és mintha nem is akarná. Valami összevisszaság közepén ül tehetetlenül és akarattalanul, az arcán révedező mosoly. A lábánál téblábol a kicsi, aludnia kellene, de nincs, aki gondoskodjon róla. Sok ember mászkál körülöttük a szabadban, mintha egy alkotótábor vagy egy lecsengőben lévő koncert résztvevői lennének. Magamhoz vonom a kicsit, a mellemre húzom a fejét, de mintha az nem lenne elég, a két meztelen lábacskáját két oldalt a csípőmhoz szorítom. Aludj, gügyögöm. A kicsi ernyedten simul hozzám, de nem tart sokáig az idill: máris egy hóval borított rézsün kellene felmásznom, folyton visszacsúszom, csupa sár a kezem, és fázik. Végül mégis feljutok, anélkül, hogy ténylegesen megmásznám a falat. Odafent gőzölgő termálmedence, nyakig belemerülhetnék, de csak azon a részen merek mászkálni, ahol bokáig ér a víz. Meztelen a lábam, mint az előbb a kisbabának.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
