NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2024-07-26 23:07 Összes olvasás: 30880| 236. | [tulajdonos]: ITT CSAK NYERTESEK VANNAK | 2024-07-03 07:59 | Filip Tamás talán fél a megöregedéstől ezért próbál gúnyolódni vele, miközben félreérti saját helyzetét?
Az Öreg halász és a tenger című Hemingway regényt azonban egész biztosan félreérti, mert valójában nem létezik az általa erőltetett „szerencsefia” olvasat.
Az öreg halászra mondott (s gúnyolódva rám értett) salao – vesztes – jelző ugyanis a regényben – győztest – jelent.
(A kisebbik, most „berlini” fiam Kolumbiában felnőtt, Párizsban élő barátnője spanyol anyanyelvű. Ha végül tényleg egymást választják, akkor a német, az orosz, az angol és a török nyelvek mellett egy kicsit spanyolul is kell majd értenem. Nem lenne ellenemre! Sőt, valósággal elszédülök ettől! Mert így könnyebben „visszakapom” az El lado oscuro del corazon című Eliseo Subiela-féle szerelmes filmet. Ami egy teljes évtizedig meghatározta a gondolkodásomat. Erről később többet.)
Visszatérve a Hemingway regényhez: az „öreg halász” Filip, a praktikus látszat ellenére sem vesztett, hanem győzött.
Ezt a gimnazisták is tudják.
„Az embert meg lehet ölni, de legyőzni nem!” – így szól a legfőbb Hemingway szentencia.
Az ő hatására kezdtem 17 éves koromban a novellát írni. Egy balatoni kerthelyiségben egy platánfa alatt. Miután a nálam lévő füzetbe leírtam néhány akkor eszembe jutott sort s visszaolvasva megéreztem, hogy ez „AZ”, sosem érzett boldogságáram futott bennem végig.
-------------------
De az alábbi foszlányokból azonban hosszúverset írok.
-------------------
Ez még csak az első felrakás anyaghalmaza, mint amikor a szoborhoz készülő anyagot felcsapjuk a falapra amelyen végül áll… ebből készül majd… de egyelőre még csak döngölni kezdjük… ((Hallod Gyurcsi? Itt nincs „korai magömlés”: ennek a munkálatnak ez a technológiája! Aki nem bírja, menjen tollat fosztani!))
Muszáj bepillantást engednem a műhelyablakomon, mert Filip Tamás úgy elszállt magától, hogy elfelejti: más szerző is van a világon nem csak ő, de főleg másfajta kortárs költészet is, nem csak az övé.
Jobb hasonlattal szólva: a bányász barlangomba világítok most be nektek:
Íme: ilyen az általam meglelt jókora telér. Ott virít a derengésben: talán ti is látjátok, én látom. A nagyja még a törmelék alatt…
Most már csak sok-sok idő, türelem, szorgalom kell a kitermeléséhez.
Jó esetben meglesz hozzá a kellő „tizenévem”.
Jókor vagyok hozzá jó helyen.
Ugye, ugye, Kisebbítőim, milyen könnyű felröhögni ezen?
Szeretnétek, ha nem sikerülne, mi? Azt elhiszem!
Csakhogy én nagyon jól tudom, hogy egy normális kiadó, normális irodalmi időkben erre már előleget adna!
Ha a világ ugyan elhülyült is közben, ez nem jelenti azt, Filip, hogy a szerzőnek is elhülyülten kell viselkednie.
Egy szerző szakmaian gondolkozzon, ne úgy mint egy riói pávatáncos! Mentesen a lelkendező hiúságoktól és minden hiábavalóságtól, különben jön a smonca.
(Észre sem veszi, és ha már híres, a barátai sem merik neki megmondani! )
Te hátha elkerülöd a csapdát!
Semmi okom ennek az ellenkezőjét kívánni, csak meglep, hogy ennyire eltérsz a „jóhagyományoktól”, amit Rilke nyomán most az alább linkelt Subiela-filmben is látok.
Ahol a költőnek természetesen nincsen sportautója.
Még állása sincs.
A Halál (egy szépséges fekete nő alakjában) ezért keres neki az újságban állást. Hol banktisztviselőit, hol menedzserit, de a költő mindenre nemet mond. Pedig a Halál azt is megígéri, hogy ahol vezető-helyettest keresnek, esetleg besegít. A költő a fejét rázza. Ő csak költő akar lenni.
Poéta.
Ezt a spanyol (latin) szót magyarul ugyanígy mondják és ejtik.
Poéta? Kérdezi a Halál. Hol áll az újságban, hogy poétát keresünk magas kezdőfizetéssel? Aaaa…!
Mire a költő elveszti a türelmét és szavalni kezdi a versét. Ami a halálnak olyan mint a tömjénfüst, hiszen a halhatatlanságot jelenti.
Sürgősen távoznia kell.
A költő követi és szaval.
„Idegeim a falakra kúsznak és a márvány idegei is az enyémek…” Arról beszél, hogy mint költő mi mindent kifejez.
És a Halál feldúltan menekül előle a lépcsőházban, majd az éjszakai parkon át, de a költő mindenütt a nyomában.
„Hányszor mondtam magamnak:
Én volnék ez a szikla?
Ha egy halottat visznek
mellé fekszem a sírba.
Ha egy tyúk kotkodácsol
én vagyok a tojásban.
Ha gondoltál rám csak egyszer,
az emlékeddé váltam”
Egy rendőr megállítja őket.
- Zaklatja magát ez a férfi? („Molistando” ezt a szót is értjük.)
- Nem!
- De igen! Igen! – kiáltja Oliverio. (Hiszen egy költőnek az a dolga, hogy „zaklassa” és ”lehetetlenné tegye” a Halált. A múlandóságot.
https://www.youtube.com/watch?v=da_7wuDyz2k
--------------------------------------------------
átengedni a szerelmet férfivá érett fiaidnak
miközben te szépen-csúnyán és lassan-lassan megöregedtél?
isteni tett
s ha író vagy tudod hogy életed legfontosabb pillanata ez
munkásságod legjavának kezdetéhez értél
nem tetszetős sportautón vagy fapados repülőn hanem ökrös szekéren
évezredek lassú ritmusával
ahogy az első telepesek érkeztek meg a fonyódi hegy alá Kelet felől még küllők nélküli tömör fakerekekkel
telkedről épp a feltárt urnatemetős falvak akkori balatoni szárazulataiig látni
az ökröknek ugyanazzal a lassú ritmusával jöttek ahogy nagyapád zsemleszín-tarka ökrei vonultak az igás szekérrel veletek az Ungi hegy szőlejéből az alsórajki házig
Így lehettél szemtanúja, hogy ért véget a szarvasmarha ötezer éves háziasítása
te még ülhettél igazi ökrös szekéren amilyen Petőfi versében is szerepel
de soha soha soha soha soha soha soha soha soha
nem tér vissza már
Pesten nevelkedett, falusi szüleihez az Andrássy úti harmadik emeletről visszaszökött anyád nővére falusi ruhájában piros kis parasztkendővel a fején a frissen kaszált lucernán ül, de keresztbe tett formás lábszáraiban még a Népstadion csoportos szalagtáncának ritmusával. (Hónapokig kellett gyakorolniuk: tornatanáruk egy olimpikon volt... )
Az első dohányzás apámmal… titkos délelőtti mozizásuk a gimnáziumi tanórák helyett… egy még épp csak elkezdődő titkos szerelem…
Úriasszony nevelőanyja az utcán ököllel verte meg: kék monoklija lett és azonnal hazaszökött az igazi szüleihez falura.
Apámat táviratban tudatta erről aki másnap érte ment és megkérte a kezét, de mivel még nem töltötte be a tizennyolcat a házassághoz korengedményre volt szükség.
……………………………………………………….
……………………………………………………….
Átengedni a szerelmet férfivá érett fiaidnak amikor még meg sem születtél?
Isteni tett, de egy költő képes lehet rá.
------------------------------------------------------------------------------
Szép dolog, ha egy költőnek Jaguár autója van, Filip Tamás.
Nekem csak Rowerem volt, de ma már az sem kéne. Minek?
Istenhez gyalog megyünk.
Ha… és amennyiben…
(Én úgy tudom nem létezik, ezért kell hinni benne.)
------------------------------------------------------------------------------
112.
The service takes my old wrecked car – and my youth in it. Let it be! I could never make love in a car. I am the son of the East. One act lasted for me for hours. In the car, my arm hurt, my knee, my waist.
What? Is sex over tomorrow?
I've done it so far, now I'll write it.
-----
112.
Viszi a szolgálat az én öreg roncsautómat – benne az ifjúságom. Hadd legyen! Sosem tudtam autóban szerelmeskedni. Én a Kelet fia vagyok. Nálam egy aktus több óráig tart. A kocsiban hol a karom, hol a térdem, hol a derekam kezdett el fájni.
Mi? Holnapra vége a szexnek?
Eddig tettem, most majd írok róla!
| |
| 235. | [tulajdonos]: LEGKÖZELEBB NEHOGY... | 2024-07-02 19:43 | Figyelem!
Közben Filip Tamás töröltette "Antal, baszki" kezdetű kommentjét a Baltazar naplóból. Meg egy másik, hozzá (és ho zzám) ehhez hasonlóan méltlant is.
Még jó, hogy szó szerint idéztem ennek a naplónak a 232. bejegyzésében.
Kár volt megírni, de ha már megtette Filip, ne tegyen úgy, mint akitől e sajnálatos látásmód és elhibázott stílus távol áll. Mert félő, hogy akkor legközelebb is könnyelmű lesz! | |
| 234. | [tulajdonos]: CSÖDÖ, HOL AZ ÚJ OPUSZ? | 2024-07-02 09:40 | Persze Csödö, amikor öröklött bútoraimat hátrahagyva a fonyódi telken "gyáripari Hamvas Bélának öltözve", bádogbögréből iszom a teát egy "Woyzek kabin" előtt, az kispolgári csökevény...
Talán még el is tartom a kisujjamat, hogy stílben legyek! Mi?
Te összetéveszted a "cs" betűt az "sz"-szel!
Egyébként ki nem mondott novella-párbajban állunk!
Hol a következő opusz?
Az én új Ágoston-novellám nemsokára kész! | |
| 233. | [tulajdonos]: MÉG TE CSODÁLKOZOL | 2024-07-02 07:47 | Nincs itt semmiféle kötekedés, azon kívül amit te kezdeményeztél a Baltazar naplóban a Dokk (és a dokkerek) ilyen jellegű bántalmazásával. Idézem:
"Valójában sokszor megfogadtam, hogy közügyekhez nem fogok szólni, mert eleve kudarcra ítélt dolog, és erre tekintettel csupán publikációs felületnek tekintem a Dokkot. De mire valók a fogadalmak, ha nem arra, hogy megszegjük őket? Miközben nem szólok hozzá a közügyekhez (akár vannak, akár nincsenek), az agyam dolgozik, és számtalan változatban teszi fel ugyanazt a kérdést: miért lett ilyen sivatag a Dokk? Miért vesztette el a vonzerejét, miért nem szól itt senki a másikhoz, miért nincs, vagy legalábbis miért nem fogalmazódik meg igény arra, hogy változzon itt valami? A széplelkek nyilván megveregetnék a vállamat, ha azt mondanám, hogy bocs, magammal kell kezdenem, nekem kell másmilyennek lennem, hogy a változás igényét egyáltalán szóba merjem hozni. A széplelkeknek biztosan sokat köszönhetünk, én jól megvagyok nélkülük, miközben a súgásukat akkor is hallom, ha befogom a fülemet. Befogott füllel persze nem lehet írni, így az előbbiek csupán képes beszédnek tekintendők.
Ami eleve hiányzik, egy közös nyelv. És a közös nyelv előtt maga a szándék, hogy legyen egy tisztességes elbeszélési módja annak, hogy mi történt, mi történik velünk.
Nekem olyan furcsa, hogy elmúlik a karácsony úgy, hogy egy rövid, szeretetteljes, optimista üzenet szülessen a főszerkesztőtől.
És nekem az is furcsa, hogy eljön az újév napja, és elmúlik úgy, hogy egy rövid, szeretetteljes, optimista üzenet szülessen a főszerkesztőtől.
Higgyék el, nem apahiányban szenvedek, ahhoz már túl öreg vagyok, egyszerűen azt nem értem, miért nem fogalmazódik meg a késztetés benne, hogy megszólaljon, és mondjon valamit.
Több mint két éve, hogy ezt írta: „…ha bármikor úgy vélik, bármiben vétettem megtisztelő közös munkánkban, ne hagyják szó nélkül azt, nemtetszésüket nyomban jelezzék nekem.”
Próbálom végiggondolni, mit csinál jól, nem könnyű. Nem akarom elkapkodni az értékelést, nehogy elfogultsággal vádoljon bárki. Nagyon kíváncsi vagyok mások véleményére ez ügyben.
Mit csinálnak jól a szerkesztők?
Mit csinálnak jól a szerzők? Akár a feltöltött versek szerzői, akár a naplókéi.
Egy dokk szükségképpen együttműködést igényel, mindenki szorgoskodik, hol az egyik, hol a másik hajó részesedik közös munkájuk gyümölcseiből.
Ezen a dokkon van közös munka?
Van valamiféle közös ihlet?
Két szélsőség mindenképp van, a bántás kegyetlensége, és a hideg részvétlenség.
Ezeket szabad észrevenni, szabad szóvá tenni.
És remélem, hogy szabad várni, hogy valakit megérintsen ennek a posztnak az üzenete."
Idézet vége.
Ha valaki a szépség elefántcsonttornyában (vagy Woyzek kabinjában ül) az alkotás és az ihlet varázsában, és arra vágyik, hogy békén hagyják, hogy senki se zavarja meg, akkor nem szabad burkolt támadást intéznie mások ellen.
Én sem tettem.
Te viszont idézett jegyzetedben, Tamás, megtetted.
S ez nekem azért visszatetsző, mert te ennek a lapnak egykor a főszerkesztője voltál, s miután végül összekeverted a magánéletedet a Dokk közügyekkel, le kellett mondanod a főszerkesztőségről.
Tapintatból nem részletezem.
Jónás Tamásnak is volt ilyen húzása.
Ő szerelmi bánatában egyszer félig megölte a Dokk-ot.
Képes volt félig lezárogatni. Hol ezt a felét, hol azt téve olvashatatlanná.
Eljátszva lelki fájdalmában a Dokk-kal és eljátszatva velünk is a hattyú halálát, akiknek egyik nap olvashatóvá, másnap olvashatatlanná váltak a szövegei.
Köszönjük, nem kérünk többet ebből és semi hasonlóból ennek a lapnak az élén.
Itt nem kell többet egy főszerkesztőnek sem új női költőt felfedeznie, annak "hóna alá nyúlva"!
Tényleg! Mi lett "vele"? (A szőkével, aki a hozzád írt versében ezredesnek szólít!)
Ír még?
Vajon szerinted még "mindig" elég jó az a verse, amit főszerkesztőként egykor elszántan védtél a leminősítő szavazatokkal szemben?
Vagy most már (elengedve "hóna alját") magad is úgy látod, hogy "nem annyira"?
Nem tudom, ezért kérdezem.
És nehogy személyeskedésnek vedd!
Én sosem egy konkrét személyt hanem egy irodalmi típust látok benned. (Is. Szakmai betegség.)
És bizony itt válik el a magánélet a Dokk-közéletétől.
Illetve a kettő rossz esetben itt keveredik össze.
Amennyiben valaki a közösség rovására és az esztétika törvényeit figyelmen kívül hagyva a "véletlenül" összekeveri.
Itt a "válófenék".
Ahol az agyagos aljzattól a tőzeget külön lehet és külön is kell választani. A fonyódi Nagy-Berekben így szól erről a terminus technicus.
Ezért nem kell nekem karácsonyi "cukros bácsi" üdvözlet a Dokk népének, illetve zavar kissé, ha ezt épp te hozod szóba.
Akinek főszerkesztősége idején "bezzeg máshogy volt".
Tudjuk.
És azt is, hogy mi lett a vége.
Itt a viták után megállapodott kedélyekkel gályázni kell, ahogy csendben tesszük.
Csevegés helyett a műre és befelé koncentrálva.
Ez a látszólag állóvíz "posvány" itt és most valójában az eddigiekhez képest számomra a leginkább alkotásra serkentő állapot (olvasd el hárommal lentebb az új Ágoston-novellákat), de ahogy látom a többi serény számára is!
Ebbe a haltermő vízbe dobtál most követ és hogy "rád fröccsent" elcsodálkozol!
Így jártál!
| |
| 232. | [tulajdonos]: NEM KÖZÖSÜLÖK | 2024-07-02 01:12 | Bocsánat!
Lát valaki összefüggést az alábbi londoni képeimhez írt szövegeim, vagyis a Filip Tamás féle Dokk-finynyázással kapcsolatos "egyeztetés", és a Baltazar naplóban erre válaszul rittyentett Filip-válasz között? Ide is áthozom, megnézhetitek:
Én nem nagyon...
Filip, a "boldog ember" ugyanis ezt találta írni válaszul.
"Antal, baszki, te egy vágyott párbeszédet szeretnél folytatni valakivel, aki szarik rád, és az összes halálunamas önismétlésedre. És annyira szánalmas vagy, hogy beleéled magad, hogy te itt valaki vagy. És nem veszed észre, hogy a pattintott kőkorszakból való fegyvereid lepattannak rólam. Komolyan kérdem, nincs a családban valaki, aki segítene megóvni attól, hogy folyton szénné égesd magad? Nem látod, hogy egy boldog emberrel baszakodol? Kurvára ciki vagy. Reménytelen, hogy észrevedd, ezért csak annyit mondok: Salao.
Az öreg halász és a tengerben megtalálod a megfejtést." (Idézet vége.)
A szövegemet és az övét összevetve jól látszik, mennyire furcsa, érthetetlen, az általam írtakkal csak felületes összefüggésbe hozható jelzőket, szavakat gányolt össze dokker társunk.
Ez sem stílusban sem hangvételben nem illeszkedik egy „boldog Filip Tamáshoz” de egy másképp boldog és mostanság kiegyensúlyozott Pálóczi Antalhoz végképp nem!
Hogy lehetett ezt ennyire „benézni”?
Csak két dologra reagálhatok: 1.) Nincs nálam unalmas "önismétlés" hiszen műhelyforgácsok ezek, nem végtermék. Újabb és újabb megmunkálása várható ugyanannak. Amíg a szöveg kész nem lesz. Itt még naplójegyzetek későbbi regényfoszlányok valójában. Ez is! 2.) "Salao” - igen, ez a vesztes öreg halászra megfogalmazott jelző.
Csakhogy végső soron maga Filip Tamás is lehetne (legalábbis az én felfogásom szerint) vesztes.
Amennyiben (mert én így hiszem) egy férfi életének az a legnagyobb győzelme, ha MEG TUDJA TARTANI A CSALÁDJÁT!
Mint én.
Magamat és a szerelmet kellett tehát legyőznöm, de megérte.
S most ez az egyik fő témám.
Szabó Lőrinc így ír erről.
„Két gyermek sorsába kötözve
nem tudunk elszakadni már;
ne kezdj háborút, mint a gyönge,
kin saját gőgje bosszút áll.’
Én majd szabadvers formában szeretnék írni erről…, mint a Kutyát karácsonyra című költeményben...
A Paráznabillegető című „nudista-kötetemet” is ezzel a rímes zárómottóval fejeztem be a hátsó borítón. És nem véletlenül. Az (ál) szabadosnak rémlő (ez a beugratás benne) „meztelen borítóhoz” ez a súlyos ellenpont kellett.
"És sírtam mindőnkért hisz kiég a szemünk,
Tartós házasságainkban annyira szenvedünk.
És mégsem kéne újabb szerelmi remény,
Hanem a befogadott nagymamának kis vetemény”.
Itt egy fotó is erről.
A témát máris sokan szeretik.
Ez a kép még a mi „bibliai szegénységünkben” ábrázol minket.
A házat csak felépíteni volt pénzünk, bebútorozni nem. Ahhoz (sajnos) örökölnöm kellett.
Mégis ott a képen MEGSZÜNTETVE MEGŐRZÉS.
A hegeli ősi elem, magasabb szintre emelve, amely így már a jövőbe mutat.
Mert a fejlődés nem lineárisan hanem spirálisan halad a filozófia szerint.
S bizony-bizony, hogy a nagypapák-nagymamák – ezt a londoni játszótereken látom – ismét reneszánszukat kezdik élni a modern Nyugaton. Ami átgyűrűzik majd ide is. Mire az elhagyott családok nagylányai-nagyfiai megírják csapodár szüleikkel szemben az első bosszúregényeiket.
Ma még azt hiszi a kizökkent világ léhább fele: a családot „aprítani” kell.
Fatális tévedés.
Mert igenis megvan a lehetőség az új hozzáállásra: a Nyugat világvárosi játszóterein máris megmutatkozik.
Örülök, hogy „londoni nagyapa” lehetek.
Benne a most formálódó trendben.
Hogy másvalaki milyen „boldogságban” kárhozik el, Tamás, az (végül) hadd ne nekem fájjon!
Műben majd többet.
„Fiatalság volt. Szerelem volt. Nem vettem észre - adj tüzet kérlek.” Ezzel fejeződik be Szép Ernő Lila ákác című regénye.
A 68-as szexuális forradalom résztvevői viszont, s azok akik róluk vették a mintát (vagyis az én korosztályom) nagyon is észrevették s kiélték.
Innen ismerem olyan mélységben a szerelem természetrajzát, hogy még életközepi válságom idején sem tudta a bolondját járatni velem.
Szemben azokkal, akiket lealacsonyított a kulturálatlanságuk. Vagy épp az ellenkezője, az értelmiségi gyenge.
-------------------------------------------
Milyen nagy dolog a végére érni mindennek és élet-kielégülten bocsátani el a Szerelmet és az Érzékiséget.
Bár nem teljesen.
A "rousseau-i lugasélmény" sokáig (talán életünk végéig) megmarad.
De az "Éjszaka" (benne a Világ összes szexuálisan aktív nője)most már hadd legyen nagyfiaimé és a kortársaiké! Ízléstelen lenne ott – és így – nekem….
Ez így természetes.
Mentesen a "kizökkent világ" infantilitásától, a kortársi hiábavalóságoktól és a szánalmas értelmiségi gyengétől.
Válni? Szerelemért?
Ez olyan, mintha valaki pancser lenne a szerelmi életben s nem ő, hanem a szerelem uralná az életét.
"Tudtam, a beteljesült szerelem nálam három évig tart, az örök szerelem ötig. Minek széttörni emiatt a gyerekek életét?" - írom a Brazil című apa-novellában.
„Arisztíd, a szóbűvész-költő (A Szerkesztőségi főemlős etológiájában), amikor a Versport irodalmi lap főszerkesztője volt, szívesen fedezett fel új költőnőket, mint Osvát a Nyugatnál. (Akiket ma már nem ismerünk, de közben József Attila arról panaszkodott, hogy a lap már lótól szamártól és öszvértől is közölt verset, csak még tőle nem. Osvátnak ez volt az egyik gyengéje.) Ágoston emlékezett rá, hogy a laphoz történt visszatértekor Arisztíd egy "szőke nőköltő" oldalán vélte megtalálni a boldogságot. Ezt követően vált el a feleségétől. S most, három-öt évvel később (tehát a szerelmi terminus kihűlési idejének megfeleően), Arisztíd egy "vörös hajú nőíró" oldalán boldog.
Miközben a facebook képek alapján mindkettőjüknek (Arisztídnek és új kedvesének is) eladósorba serdült lányaik vannak.
Ágostonnak frissen nősült s éppen nősülendő nagyfiai voltak. A idősebb fiú neje épp a második babájukat várta.
Ágoston beleborzongott: mi lenne most velük, ha másfél évtizeddel ezelőtt ő is elvált volna a feleségétől élete nagy szerelme miatt.
Akit három-öt év után meggyűlölt (volna), miközben a családhoz vezető hidak is mind felégetve...
Akkor nem a fent idézett végmottóval zárta volna a verseskötetét, de talán nem is lenne verseskötete…”
-------------------------
Én, Tamás, innen nézem a dolgokat.
-------------------------
S hogy ki vagyok a Dokk-on?
Én vagyok a Pálóczi Antal.
Ez nekem pont megfelel.
Nem cserélnék senkivel.
Ebből fogom kihozni a legtöbbet az Ágoston-novellákkal, „A szerkesztőségi főemlős etológiájával”, az „Ajándék a hercegnek-kel”, a Nők férfi nélkül című novelláskötettel.
Van ami félkész…, van amit tulajdonképpen csak össze kéne állítani…; van amit most kell megírni.
Én nem a másik létrájához támasztott létrával érzem boldognak magam, hanem a kétágú önálló létrámon állva.
A szerelem idejét nálam végre (!) felváltotta az atavisztikus unokaszeretet.
A párzási időét az ivadékgondozás.
Sajnálom az ösztönéletükben sérült (mert félrenevelt) „álmoderneket”. Akik magát a családot is tagadják. Mert egy formálódó újfamilista trend elavultjai is egyben.
Ez a kép egész eddigi életem legboldogabb pillanatát ábrázolja, de ez olyan mint a muzikalitás. Vannak botfülű emberek és olyanok, akiknek abszolút (vagy ahhoz közel álló) hallásuk (és ösztönérzetük) van.
Én, legnagyobb szerencsémre az utóbbiak közé tartozom.
A szerelemnek búcsút mondani , baba-érzelmi hőforrásban fürdőzve, nem olyan nehéz.
Mert már mindent átéltem és jó is volt ami volt.
S nem rossz kortárs mondanivaló a „méltó naplemente”. Kevesen írnak hitelesen róla.
(Részletek a kétnyelvű twitter képeskönyvből.)
-----------------------------------------------
17.
(to Czarina Russell)
When I was young, men turned on me on the street, not just on you.
Certain men. Girls don't.
They peered out of the corner of their eyes and walked into my personal space on purpose. As I approached them, they pretending to see me in this minute first.
---
17.
(Czarina Russellnek)
Amikor fiatal voltam, utánam is megfordultak a férfiak az utcán, nem csak utánad.
Bizonyos férfiak. A lányok nem.
Ők a szemük sarkából néztek rám, majd besétáltak a személyes terembe.
S amikor közeledtem feléjük úgy tettek, mintha akkor pillantottak volna meg.
-------------------------------------------
25.
Until my old age, I learned a lot about masculinity, femininity,
satisfactorily gentle and yet gallant love.
I will poem a lot about it.
That's what my lipses always talked about when I was young.
Even when my mouth was silent.
---
25.
Idős koromig sokat megtanultam a férfiasságról, a nőiességről,
a kielégítően szelíd, mégis vágtató szerelmeskedésről.
Sokat verselek majd róla.
Fiatal koromban mindig erről beszélt az ajkam.
Akkor is ha közben a szám hallgatott.
---------------------------------------------
27.
I wanted to be a lover of the World, within poetry, but unfortunately
I got old in the meantime and the World is full of good and bad
lovers anyway.
However, the World does not have a caring father, a loving
grandfather.
Maybe can I help.
---
27.
A Világ szeretője szerettem volna lenni a költészetben, de sajnos
mára megöregedtem és a Világ különben is jó meg rossz
szeretőkkel van tele.
Gondos apja, szerető nagyapja azonban nincs a Világnak.
Talán segíthetek.
| |
| 231. | [tulajdonos]: NEM "KÖZÖSÜLÖK" | 2024-07-01 16:05 | S az, Filip Tamás, hogy e most készült londoni képsorozatom látszólag ellene szól a "cellamagánynak", amit alább részéleteztem, érzéki csalódás csupán.
Valójában annál követelőzőbben jelenik meg az igénye.
Annál türelmetlenebbül utasítom el a hiábavalóságokat, mert nekem nincs rájuk időm.
Persze!
A fonyódi Nagy-Berekre nyíló panoráma éppúgy fontos, mint a londoni City panorámája a felhőkarcolóból, amit a feleségem néz. Vagy a londoni Dickens múzeum.
De ezek együtt fontosak.
(Többet majd műben.)
-------------------
file upload image
-------------------
file upload image
-------------------
------------------
A többit lentebb már kifejtettem, Tamás.
"De vár ránk a munka a kertben!" | |
| 230. | [tulajdonos]: NEM "KÖZÖSÜLÖK" SENKIVEL! | 2024-07-01 15:05 | Filip Tamás!
A DOKK-tól mindenki azt kapja, amire rászolgált.
Ami "jár neki".
Én a kései kibontakozás lehetőségét, nem mástól (nem a társaságtól, nem a szalontól nem irodalmi kékharisnyáktól) várva a segítséget ehhez, hanem a cellamagánytól.
Én a Dokk-tól most "irodalomtörténeti figyelmet kapok".
Pont azt, amire a legnagyobb szükségem van.
Nem akarok úgymond "közösülni" sem veled sem mással.
Rilke is erre tanít.
Itt vagyok a legboldogabb. (Lásd a fotót és a filmet.)
Áldottnak érezve magam.
Sermmi közöm a "Dokk-finynyázásodhoz" mert nem szépirodalmi indíttatású hanem társasági attitűd.
Szalon-nosztalgia jellegű... (Mi más lehetne?)
Miközben az alkotáshoz (nekem) cellamagány kell.
És megtisztító lemondás.
Utóbbiban egyre jobban állok.
Ami nagy lelki felszabadulást jelent.
(Ez hozzá a film.)
https://www.bing.com/videos/riverview/relatedvideo?q=woyzek+sz%c3%a1sz+j%c3%a1nos+film&mid=F70A7D40CB35EB35D5A4F70A7D40CB35EB35D5A4&FORM=VIRE
(Ez meg a kép.)
| |
| 229. | [tulajdonos]: CITY | 2024-07-01 00:15 | https://www.facebook.com/watch/?v=3590681891194566&rdid=MAy1oOdqjiLDI56v
| |
| 228. | [tulajdonos]: NEM TÚLZÁS KIJELENTENI | 2024-06-13 07:00 | MA HAJNALBAN már négykor fenn voltam, mint Móricz Zsigmond, kicsit fáztam ezért magara vettem valamit mint Móricz Zsigmond és leültem az írógéphez (klaviatúrához) mint Móricz Zsigmond, hogy írhassak mint ő. De ma csak novellaelőkészítő naplójegyzetet, mert délben indul a repülőgépünk Londonba (a feleségem még alszik). Megyünk unokanézőbe. (S ha már ébren lenne a feleségem idegesítené, hogy miért írok, ahelyett, hogy az induláshoz csomagolnék.) De be kell róla számolnom, Kedves Naplóm, hogy tegnap egy hónapon belül kétszer énekeltem el törökül a Canakkale ic’inde kezdetű török katonadalt, török nyelven.
Először még a „zarándok vonaton”, az idegenvezető asztalának vonatmikrofonjába. Legalább kétezer embernek, lefordítva először a szöveget, ahogyan itt is teszem.
Az első világháborús dal C'anakkale (a 'C-t Cs-nek ejtjük) városának ostromáról szól, vagyis lényegében a „török Trianon” elleni küzdelemről. Mert a győztes nyugati hatalmak a jelenlegi Törökországot is részekre akarták szabdalni, ahogyan Magyarországot, de Kemal Atatürk ellent tudott állni. S legalább az anyaországot meg tudta védeni, ahogyan a „Rongyos Gárda” a szintén elcsatolásra kijelölt Sopron városával tette.
Ha nekünk is lett volna egy Kemal Atatürkünkünk a nyugat-szervilis Károlyi Mihály helyett, talán nem itt tartanánk. (Vagy nagyobb lenne a mai Magyarország, vagy ennél is kisebb. De nem ekkora...)
Ebben a szellemben énekeltem tehát a török katonadalt az Erdélyt keresztül szelő magyar zarándokvonaton, bár erről a történelmi összefüggésről akkor nem tettem említést.
Arról viszont igen, hogy az ezen a földön megölt Petőfi Sándorról fennmaradt olyan legenda, hogy még nem hunyt el tömegsírba temetése előtt: „Még élek” – hörögte. „Dögölj meg” – volt rá a válasz” és földet húztak rá.
A török katonadal hőse is így hal meg.
Çanakkale içinde aynalı çarşı / Csanakkale városában tükröződnek a kirakatok. (Rep.)
Ana ben gidiyom düşmana karşı / Anyám, mennem kell, az ellenség betört.
Ooo-off, gençliğim eyvah! (Ó én ifjúságom! Ejha!)
Çanakkale içinde bir uzun selvi / Csanakkale városában áll egy magányos cédrus. (Rep.)
Kimimiz nişanlı, kimimiz evli, / Mi (ezzel szemben mind) jegyesek, vagy házasok vagyunk.
Ooo-off, gençliğim eyvah! (Ó én ifjúságom! Ejha!)
Çanakkale içinde vurdular beni. / Csanakkale városában meglőttek engem. (Rep.)
Ölmeden mezara koydular beni / „Halatlan” sírba temetnek engem.
Ooo-off, gençliğim eyvah! / Ó én ifjúságom, ejha!
Egy citera hangolást próbálgatok a gitáromon. Ezt a dalt is azzal adtam elő. Éreztem, hogy "átmegy".
A vonat büfékocsijában (mert annak sarkában üzemelt a „hangstúdió”) kisebb tömeg verődött össze, taps is volt, de az adást (jól-rosszul) az összes kupé összes fülkéjében lehetett hallani.
Útban visszafelé magam is hallottam, amint az éneklésemtől fellelkesült művelt és okos idegenvezető (egyébként gimnáziumi tanár) mond néhány szót a magyarság és a volt (nem a mostani hanem) nyugati (bolgár-török és egyéb) törökség 1000 évvel ezelőtti kapcsolatáról. Amely korból a több száz átvett török jövevény-szavunk is származik, meg az a pentaton népzenei hasonlóság, amit Bartók Anatóliában 1936-ban fedezett fel, a török kormány késésére végzett népzenegyűjtő munkája során. Az Atatürk kormány kérte fel. Mert olyan modern török komolyzenét szerettek volna, amilyen Bartóké, aki az eredeti magyar népzenét építette be a műveibe.
Kevesen tudják, hogy Bartók, pár évvel később eredetileg nem Amerikába akart kivándorolni, hanem Törökországba. Mert folytatni szerette volna az ottani népzenegyűjtő munkát, de adminisztratív okok (és állítólag Hindemith szakmai féltékenysége miatt) ez végül meghiúsult.
A türkü (így hívják az autentikus török népzenét) alapra készült C'anakkale dallama is erdélyi népdalhoz, s nem a cikornyás, perzsa eredetű diván zenéhez hasonlít, amely a szultáni udvar hivatalos zenéje volt, a lenézett "népi" türküvel szemben. (S amely keletieskedő, „kígyóbűvölő” aláfestésként az Egri csillagok című filmünkben is „stílben van”.)
A C'anakkale erdélyi népdalhoz hasonlít.
Akit érdekel a dallama, annak CANAKKALE ICINDE szavak beütése után kiadja a google, több változatban és előadóval. S ősztől előreláthatólag az én énekem is fent lesz.)
Tegnap másodszor énekeltem el.
Most a családomnak.
Mert Berlinben élő fiam megjött a barátnőjével, akit most mutatott be.
Egy indiánhajú kolumbiai lányt, aki Párizsban él és dolgozik mint járványügyi projekt menedzser (ha jól értettük angolból átfordítva). Most egyenesen Párizsból jöttek és ők vigyáznak a kutyára amíg mi Londonban leszünk.
Csakhogy először nem törökül, hanem (most is csodálkozom még rajta) spanyolul énekeltem.
A tragikusan elhunyt chilei énekes gitáros, Victor Jara Angelita Huenuman című dalának első versszakát.
Mert meghatott a lány kedves közvetlensége és szerettem volna valamivel viszonozni ezt.
És mert örültem, hogy a lány nagyon szeretné látni a Balatont, ahol születtem, és felnőttem, mert mennének Fonyódra is megnézni a telkünket, ahonnan rálátni a tóra.
Ahol hasonló vízparti tájat és környezetet láthatják majd, amit a chilei dal első versszaka is lefest.
En el valle de Pocuno
Donde rebota el viento del mar
Donde la lluvia cría los musgos
Vive Angelita Huenumán
A Pocuno-völgyben
Ahol a szél visszaverődik a tengerről
Ahol az eső mohákat tenyészt
Ott él Angelita Huenumán
A lány kedvesen meglepődött, de az ismétlést (velem együtt) már meg is könnyezte.
(Csak az első versszakot tudom kívülről, azt kellett kétszer újra énekelnem, hogy „legyen belőle valami”.)
Az már csak borotvahab a tortán, hogy mivel a fiúnk és Berlin miatt most németül is tanul, elénekeltem nekik Marlene Dietrichtől a Hova tűnt a sok virág kezdetű dalt is, német nyelven. Mert így a legszebb, legművészibb a prozódia:
Sag mir, wo die Männer sind?
Zogen fort, der Krieg beginnt.
Mondd, hol vannak a férfiak?
Elmentek, kezdődik a háború.
Sajnos ma is háborús időket élünk.
Ez után jött a török katonadal törökül, és Bartók Béla törökországi népdalgyűjtésének története.
Persze a lány kedvenc énekesének, Freddie Mercurynak budapesti koncertfelvételét sem hagyhattam ki a Youtebe-on.
(Sőt, őszintén szólva valójában rögtön ezzel kezdtük.)
Mercury a tenyerébe felírt szövegről a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat énekli magyarul – majd elénekelteti a közönséggel is. (Én is ezt gitároztam el először.)
Nagyszerű esténk volt – azt hiszem, nem túlzás kijelenteni.
--------------
És most gyorsan csomagolni az utazáshoz...
Amíg a feleségem fel nem ébred...
Délután már Londonba leszünk, ahol a képen látható kismanónak kell magyar "dalkoncertet" adnom. (Többször egymás után.)
Ott is van egy gitár.
Elképzelhető, hogy Turbókának (én így hívom) először angolul kell megtanulnia.
Széchenyi, a legnagyobb magyar is csak felnőtt korában tanulta meg az anyanyelvét, de semmi kétségem nincs afelől, hogy unokám magyarul őnála majd sokkal hamarabb megtanul.
| |
| 227. | [tulajdonos]: KORR 2. | 2024-06-04 09:35 | | „újrakezdési” novellába nem fér bele halálvágy-illúzió. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
