Üvöltő ugaron

Megköti kancáját a tudás fájához a lét.
Ha szeretne, vissza szerezném mint Iluskát János Vitéz.
Ahogy elviszi ősszel a forrást a szél,
Dunaújváros felett a foszfor kék.
Én Kecskemétem rögtön kitagadtál.
Hogy aztán befogadj újra lakódnak magadba,
Oda kell menni ahol van munka, ahol fűtenek, enni adnak.

Szűkre főzelék arcú dupla keresztet hordó Magyar emberek.
Kik vagytok  ti, kik így tudtok élni akkor is mikor magatokra hagyott az Istenetek.
A Román Isten viseli a gondod, a vasvellás patás írja a sorsod.
És az emberek hej a Magyar ajkúak kis utakon kisautókban
Nagyon drágán zúgolódnak. És felszáll a páva
Hullámzik a nyomor tetején a drága ladik
Itt ezekben a házakban csak ember nem lakik
Négykézláb kúsznak üvöltenek ölelj át
Szerelemér , és ételér kiált a világ.

Tudom hogy tudjátok elvesztettük a túlélést
Mint én Kaskantyúról haza felé a papától kapott kiskést.
Tényleg önző vagyok, el akartam bújni kedvesem ölében.
Míg ők ölik egymást, én csak szorítom, csókolom, szeretem serényen.
Úgy hagytál el, mint mikor a lépcsőn felejti anya pólyában gyéreméket,
És még be sem csöngettél . Úgyhogy ide kerültem a tánctér közepére
Táncolj forogjon a kör gyerünk táncolj serényen, húzd rá cigány, tömegben mégis csak magad ezen a temetésen.
Végig gyalulja aztán a holdat az éjszaka. Meglásd testvérem
Legyen az bárhogy, bárkáinkkal  viszünk mi még álomfonálól szőtt hálófonállal fogott
Boldogságot haza.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-07 17:52:58
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-07 17:52:58