NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 05:43 Összes olvasás: 71809Olvasói hozzászólások nélkül| 891. | [tulajdonos]: nemek | 2022-08-09 11:27 | A szex illúzió, káprázat, ugyanúgy, mint a színek. A nemi szervek, Loszev nyomán, akinek a stílusától időnként -- amikor más szerzőket/gondolkodókat ekéz (értsd: leidiótáz) -- feláll a szőröm… khm, ne tessék megijedni, nem a nemi, hanem a háti, de akinek a könyvét egy idő után -- kb. a színes fejezettől -- képtelenség letenni: az ember egyszerűen nem tud szabadulni annak a gondolati univerzumnak a mágikus vonzásától, amit a szerző teremt, és ennek értékéből nem von le semmit az, hogy sok minden tud rám mágikus erővel hatni, pl. LP Lost in you-ja is (lásd: Habakukk naplója), sőt, az egész LP-jelenség, heteroszexuális beállítottság ide vagy oda, nos, tehát, Loszev után szabadon és boldogan: a nemi szervek is, mint minden, a mitológia tárgykörébe tartoznak. Lásd (majd) „az utolsó alma” című naplót. Ami LP-t illetti, ijedtségre nincs ok, nem áll szándékomban nemet váltani, még halálnemet sem, jöjjön, aminek jönnie kell. Majd.
Senki sem azon ábrándozik, kit hogyan temet majd el, hanem azon, neki milyen temetése lesz. Én legalábbis, mindig a magamét képzelem el, nem másokét. Azt képzeltem többek között, hogy ha majd meghalok, a nálam 12 évvel fiatalabb Ojé megrendültségében összeverbuválja az addigra már rég szétszéledt playback-csapatát (Józan Babák), és a gyászoló barátaimmal és ismerőseimmel, meg a fiaimmal, ha ott lesznek, történeteket meséltetnek rólam, rólunk, már csak azért is, hogy végleg kibéküljünk, ha már olyan barmok voltunk (immár három éve), hogy összevesztünk. Hát, nem így lesz. Én vagyok megrendülve, és ha nem is én szedtem össze a csapatot, ott leszek két hét múlva az előadáson, amelyen Ojéről szóló személyes történeteket fogunk lejátszani. Ma hajnalban ment el Ojé, és vele az összes maradék sértettségem.
| |
| 890. | [tulajdonos]: az-a-kéz | 2022-08-03 19:07 | "Bodoky Richárdnak az írás sokat segített az igazságtalan mellőzések elviselésében..."
https://parokia.hu/v/aki-sziven-viselte-az-elesettek-sorsat/?fbclid=IwAR3sKmkcQFBZ584ezc5CdvyVg2C-GtmRZG_xuUmogBPkiozydfh7wq8mvuM
Bodoky Richárd (eredeti nevén Biberauer Richard) a férjem nagyapja volt. A legnagyobbik fiamat még ő keresztelte -- titokban, szűk családi körben, mivel nem gyakorolhatta a lelkészi hivatást. A kormánynak behódoló felettesei előbb segédlelkésszé fokozták le, majd teljesen megfosztották hivatásától, azt az embert, aki az első magyar diakonisszaintézményt, a Filadelfia szövetséget megalapította, vezette az édesapja által létrehozott Bethesda kórházat (ahol a zsidóüldözés idején élete kockáztatásával embereket bújtatott) és létrehozta a Schweitzer Albert Református Szeretetotthont, 1942-ben a Filadelfia Intézet noszvaji épületét árva zsidó gyerekeknek ajánlotta fel stb. A férjem nagymamája matematika-fizika tanári fizetéséből tartották el a családot (négy gyerekkel, plusz egy örökbefogadott lányt). B. R. mellőzésére azért került sor, mert nem rejtette véka alá a véleményét, amikor az egyházi vezetők részéről elvtelen politikai magatartást tapasztalt.
Nem ismertem nála hitelesebb, „igazabb” embert, talán csak kettőt, egykori főnökömet, Benedek István Gábort (BIG-et) és az anyai nagymamámat, Hegedűs Istvánné Krucsó Zsuzsannát. Amikor utoljára láttam Richárd bácsit a betegágyán, megszorította a kezemet, és azt mondta, ha valami nyomja a szívemet, neki nyugodtan elmondhatom. Sok minden nyomta a szívemet akkoriban. Első generációs értelmiségiként egy részben erdélyi nemesi, részben svájci eredetű nagypolgári családban helytállni nem volt könnyű. Ott csengett a fülemben az egyik családtag pár évvel korábbi mondata, hogy a származásommal deklasszálom a családot. Richárd bácsi akkor már teljesen magatehetlen volt, forgatni kellett, hogy a felfekvését enyhítsék, alig lehetett ráismerni, annyira lesoványodott, de a keze szorításában erő volt. Megváltó erő. Vagy legalábbis enyhítő, nyugatató erő. Nem gyóntam meg neki, mi nyomja a szívemet, meg sem tudtam volna akkoriban fogalmazni, és még ma sem menne igazán, de a lehetőség, hogy lett volna kivel beszélgetnem a nehézségeimről, önmagában sokat segített, és segít ma is. Csak arra a kézre kell gondolnom, a csontos ujjak szorítására.
Bodoky Richárd augusztus 6-án lenne 114 éves.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 889. | vajdics: javítás+kiegészítés | 2022-08-02 16:48 | "Soha édes gyötrelmet" helyett: Soha desebb gyötrelmet.
M. újra írt: "B. azt mondja, már ne hívd Jét, nem beszel senkivel már. Rohamosan romlik a helyzet."
Pedig megtaláltam a telefont. Anyu telefonján megcsörgettem. Nem is volt lemerülve.
| |
| 888. | [tulajdonos]: édes/keserű | 2022-08-02 14:25 | Keserű jeligére. A pitypangszár rágcsálása jótékony hatást fejt ki a nyirokrendszerre. A cickafark és/vagy körömvirág forrázata ugyancsak. A kávé használata mellőzendő.
A Varázsfuvola előadását az eső miatt hétfőre halasztották. Szerencsémre. Vasárnapra már minden jegy elkelt. Hétfő este végigálltam a támogatói jegyekre várakozók sorát, így jutottam be egy valaki másnak félretett, fel nem használt jeggyel (feleáron). A férjemnek megírtam, hogy egy nappal később érek haza. Az Éjkirálynő borzalmas magas céit leszámítva, nem okozott csalódást az előadás. A díszlet egyszerre volt hihetetlenül egyszerű és varázslatosan nagyszerű: a különböző mélységben elhelyezett, magasba nyúló, keskeny képernyőkön hol egy palota belseje rajzolódott ki falakkal, oszlopokkal, függönyökkel, boltívekkel, hol egy erdő tűnt fel ösvényekkel, csörgedező patakokkal, az éjszakai égbolton vonuló csillagokkal, máskor vízesés, holdfényben hullámzó tó, lángoló tűz, vonuló felhők (töredezetten, mint egy René Magritte-képen). Nem csupán jelentről jelenetre változott a háttér, de a figurák szerint is, sőt, a figurák hangulata, pszichikai állapotának megfelelően is. Amikor Papageno arról beszélt, hogy esze ágában sincs elmozdulni a helyről, ahol biztonságban érzi magát, mert ott pl. nincsenek „kígyók”, egy hatalmas kígyófej villant fel a képernyőkön, mire ő ijedten felugrott, és Tamino után rohant. (Ami Papagenót illeti, sokadjára is megállapítottam, hogy a balgák ellenpontozó hatására nem csak azért van szükség, hogy kidomborítsák a főhősök erényeit, hanem azért is, mert nélkülük eléggé unalmas lenne a történet. ((Megjegyzem, az összes szereplő közül Taminót találtam a legmegnyerőbbnek minden tekintetben.)) Milyen bagatell figura lenne Balga nélkül Csongor, Sancho nélkül Don Quijote, a dadus nélkül Júlia, Mercutio nélkül Rómeó (nem mintha Mercutiót a balgák közé sorolnám, de ellenpontozónak ellenpontozó figura), a Hideghegy című filmben a René Zellweger alakította mellékszereplő nélkül a Nicole Kidman alakította főhősnő. Amióta René Zellveger szétbotoxoltatta az arcát, éppen azt a természetes báját veszítette el, amitől korábban minden filmjében képviselni tudta a hétköznapi ember (nő) vaskosságát.) Zenekari árok híján a színpadhoz képest jobb oldalt felállítottak egy nagy fehér sátrat, ott játszott a zenekar, és a kórus is ott "suttogta" Tamino fülébe Pamina nevét. A hangszórók viszont közepre terelték az oldalt keletkezett hangokat, ami tovább fokozta az amúgy is minden tekintetben mozgalmasra tervezett előadás dinamikáját. Eleve az, hogy a szabad ég alatt zajlott az előadás, a szokásos akusztika nélkül, kész varázslat volt. Előadás után a rövidebbik útról (Egyetem sugárút) lemondva, a kivilágított fahíd felé vettem az irányt. A tó fölött mintha az Éjkirálynő szelleme uralkodott volna, a Nagyerdő valamelyik fája, bokra mögül bármikor előléphetett volna Papageno a madaraival és a csengettyűivel. Mire hazaértem, feltörte a jobb bokámat a cipő, de soha édes gyötrelmet!
M. üzeni: „Ha még beszélnél valaha az Ojéval, már nem sok időd van erre, úgy tűnik. Két-három hónap maximum.” Nem tudok, nem bírok mit kezdeni ezzel az információval. Fel kellene hozzá emelnem a telefont. De nem találom, mert megint eldugtam magam elől valahova, ahol lemerült. M. augusztus végén leugrik hozzán Szepezdre. Abban reménykedem, együtt még fel tudjuk hívni Ojét. Egyedül nem leszek rá képes.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 886. | [tulajdonos]: ... | 2022-07-31 19:14 | Kedves Anikó!
Végre láthatom a leveledet. Nagyon sajnálom, hogy eddig nem tudtam válaszolni. Ezen a helyen, ahol jelenleg tartózkodom, az internetet kivételes boldogságnak számít.
Kikerültem a kórházból. Egy csomó új alkatrészem van, mint egy megreparált játéknak.
A családomtól érkező hírek is csak ritkán jutnak el hozzám. Azt írják, hogy amikor megszólalnak a szirénák, már nem mennek le az óvóhelyre, úgysem férnének be, inkább kibontanak egy üveg bort (még vannak tartalékaik), hogyha jön a halál, könnyű legyen a találkozásuk.
Reménytelen a helyzetünk. Minden húszadik lövésre eggyel tudunk csak válaszolni. Nincs elég lőszerünk. Semmi sincs elég. Lépésről lépésre, településről településre vonulunk vissza. Az 1939-es finnországi helyzet ismétli önmagát.
Hullnak ránk a rakéták, és hullanak az emberek. Néha, amikor csend van, azon tűnődöm, mi maradt belőlem. Mi maradt abból az emberből, aki a háború előtt (ezer éve!) élt – ágyban aludt, boltba járt, olvasott, viccelődött, hétköznapi dolgokon bosszankodott. Mi maradt belőlem a gyűlöleten kívül.
Vadym
| |
| 885. | [tulajdonos]: nálatok-laknak-e | 2022-07-31 13:35 | 2022. 07. 31..
„Apa, aki rossz ember, az a pokolba jut, aki jó, az meg a mennyezetre.” (WMN ZIZI, 2022. július 28.)
Elképzelek egy újsághírt. Az invazív fajok közé sorolta az embert az Állatok és Növények Természetvédelmi Szövetsége arra hivatkozva, hogy az emberek kárt okoznak a vadon élő fajok populációiban. Az invazív fajok súlyos és egyre növekvő veszélyt jelentenek a Földgolyón honos biológiai sokféleségre. A természetes élőhelyekre bekerülő élőlények túlsúlyba kerülhetnek a növény- és állatvilághoz képest, és károkat okozhatnak a környezetben. Az emberek, akik maguk a Homo sapiens („értelmes ember”) fajába, ezen belül a mai ember (Homo sapiens sapiens) alfajába sorolják, az első helyen állnak az invazív fajok között a Szövetség adatbázisában.
Anyu boldog: a tegnapi felhőszakadás után végre tele az esővízgyűjtő hordó. Gombszemű halak úszkálnának benne: a zöld juhar termése. Zöld juhar (tudományos nevén: Acer negundo), Észak-Amerikából érkezett Magyarországra a 19. század végén dísznövényként. Tömegesen az 1960-as években telepítették be. Azóta kiirthatatlan. Főként az ártéri ligetekben, kaszálóréteken okoz gondot. (https://xforest.hu/invaziv-fajok/)
Egész nap lóg az eső lába. Remélem, estig kiderül, megtartják-e Varázsfuvola-előadást a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
„A varázsfuvola tulajdonképpen egy mágikus mese, egy beavatástörténet. [Vezérfonala:] A fény-árnyék, a fény és a sötétség aspektusainak ábrázolása. A jó, aki megtehetné, hogy agresszióval, kegyetlenséggel tüntesse el a gonoszt, nem teszi meg. Nem szerettem volna, ha arról szólna az előadás, hogy megöljük a sárkányt. Ez utal a középkorban elterjedt Sárkányölő Szent György-ábrázolásokra, amikor nem azt mutatták be a képzőművészeti alkotások, hogy Szent György elpusztítja a sárkányt, hanem hogy uralkodik rajta. Ebbe az irányba szerettem volna vinni az értelmezést, a rendezést. Fontos a tudatosság, az, hogy az érzelmeinket ne elnyomjuk, megtagadjuk, „elpusztítsuk”, hanem uraljuk, hangoljuk. A színpadkép sok aspektusa is arra utal, hogyan lehet uralkodni az indulatokon. A sötétség hiába erős, nem tudja leküzdeni a fény erejét. A fény nem akar pusztítani, az csak van, éppen ezért a sötétség hátrál tőle.” – (Gemza Péter, https://papageno.hu/blogok/debreceni-unnepi-jatekok/2022/07/gemza-peter-magikus-eloadast-kivan-ez-a-magikus-kornyezet/)
2022. 07. 30.
„Jaj annak, aki ezt mondja apjának: miért nemzettél?, és anyjának: miért vajúdtál velem?! (Ézs. 45, 10)
Valami alkalmazás a névnapom és a születésnapom környékén évek óta horoszkópot küld nekem. A mai küldemény szerint új szerelem vár rám. Remélem, abba az egyelőre még nem létező szakorvosba szeretek bele, aki az évtizedek óta fizetett egészségügyi járulékaim fejében hajlandó foglalkozni a jobb lábamat lassan két hónapja gyötrő nyiroködémával. A húgom átküldte egy limphoedema-specialista magánorvos elérhetőségét. A profilképe alapján rokonszenves idős hölgy, Prof. Dr. Daróczy Juditnak hívják. Ha őt választanám – mert őt legalább választhatnám -- több százezer forintot kellene előkotornom valahonnan. Keresztanyám míg élt, az ágyneműtartóba gyűjtötte a pénzét. Kádár alatt, Gyurcsány alatt, Orbán alatt egyaránt.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 883. | [tulajdonos]: gömbforma-konyhanyelven | 2022-07-24 12:13 | „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” (Jób 2:10)
Szombat este hat körül a 91-es buszon a Holmi 1996. novemberi számát olvasom, amit tegnap késő este Halmosi Sándortól hazafelé menet a Csalogány utcában találtam egy virágágyás kőpadkáján több más folyóirat társaságában. Találomra emeltem ki a kupacból ezt a számot, és csak átlapoztam, ha egy szerző vagy egy cím megüti a szememet, megtartom, tíz másodpercnél több időt nem szánok rá, könyörögtem a férjemnek, aki tovább akart menni: késő van, különben sem szedjük fel más szemetét. Szemetét? Iszonyú meleg volt még tizenegykor is, a napok óta tartó negyven fokos hőség beleette magát az aszfaltba, a betonjárdákba és a házfalakba, ömlött ránk a pokol. A jobb bokám, mint az elefánt lába (hol vagy ilyenkor te álombéli kis kék elefánt?). Földényi F. László, kiáltottam ujjongva a férjemnek, a legelső kezem ügyébe akadó számot átlapozva, a kedvenc esszéíróm, el van döntve hazaviszem. Az esszé címét el sem olvastam, csak a buszon néztem meg: Lev Sesztov: A radikális optimizmus filozófusa, 1596. oldal. Kísérteties érzés fogott el, amikor beleolvastam. Mi történik velem? Előbb Szófia, aztán Szolovjov, majd Loszev, most meg Sesztov? Miért találnak rám ezek nevek? És ezt most nem a Nagytesó intézte, nem az internet böngészője, algoritmusa szagolta ki. Szófiára Lotta, a svéd bibliodrámavezető-kiképzőnk hívta fel a figyelmemet, Szolovjovra a lengyel bibliodramatista Beata, Loszevre b.a.m., Sesztovot egy ismeretlen lomtalanítónak köszönhetem, aki amúgy kultúrember lehet, na, meg Mr. vagy Mrs. Véletlennek, de Földényinek, és még Halmosinak is, aki meghívott a lakására egy nyáresti találkozóra, hogy életem egyik legtartalmasabb estéjét megélhessem. Kedves és okos emberekkel találkoztam a Hadik házban, többek között Gergővel, a 35 éves pszichológussal, aki Pannonhalmán végzett, és a nyári szabadságát rendszerint egy kolostorban tölti meditációval, imádsággal és főleg: hallgatással. A férjem metróval akart a Széll Kálmán térre menni a Battyány térről, ahol a 19-es villamosról leszálltunk, én ragaszkodtam a sétához. Ennek is, tehát magamnak (a gyaloglás iránti megszállottságomnak) is köszönhetem Sesztovot, akinek a nevéről mindezidáig fogalmam sem volt. A napok óta tartó pokoli hőségben másnap (azaz ma) délután öt óra körül forró szél kerekedett, az eget sűrű felhők lepték el, de esőt nem hoztak, csak a szürke ezer árnyalatát festették az égre, bonyolult figura-háttér kompozíciókat, megszámlálhatatlanul sok dimenziót. Amikor a 91-es busz felcaplatott a Margit hídra, felpillantottam a Holmi-ból az Országházra feletti égre, és nem tudtam róla levenni a szememet. Soha életemben nem láttam még ilyen fantáziadús, színes szürkeséget! (Csodálkoznék, ha a grisaille-technika feltalálói nem az ilyesféle égi színjátékból merítették volna az ihletet.) „Ne felejtsd el ezt a napot!” -- mintha ezt írta volna egy láthatatlan kéz a felhők közé láthatatlan betűkkel „A hit… nem esztétikai érzület, hanem annál valami sokkal magasabb rendű, mivel a rezignáció a feltétele. (…) A létezés tragikus, és mégsem az. (…) Az emberek a maguk nyelvén nem képesek egyesíteni mindazt, amit
átélnek és éreznek, úgy, hogy azt egyetlen szó vagy egyetlen fogalom kifejezze. Nagy és nehéz művészet az, hogy távol tartsuk magunkat azoktól a szélsőségektől, amelyek felé a nyelvünk öntudatlanul is vonz bennünket, és valamennyi gondolatunk is, amelyekre a nyelvünk tanított meg...
A llandóan nyitva kell tartanunk a szemünket. Létezik a halál a borzalmaival együtt. És létezik
az élet a maga szépségeivel...” (Lev Shestov: In Job ’s Balance, Ohio University Press, Athens, 1975. VIII. o. – idézi Földényi F. László). Itt tartottam épp az olvasásban 2022. július 23. este hat órakor, három nappal a névnapom előtt.
Gömbformát úgy horgol az ember (cicafejnek, vagy akárminek), hogy előbb szaporítja a szemeket (kispálcákat) mondjuk negyvenkettőig, a negyvenkettőt ismételgeti egy darabig (mondjuk tízszer), aztán visszafogyasztja a szemeket, előbb csak lassan, aztán gyorsuló ütemben, amíg a gömb be nem zárul. Az utolsó körök előtt kell vattával vagy apróra vágott rongyokkal kitömni a gömb belsejét. A gömbforma ilyetén alakulása -- a varázsgyűrűből kiindulva (magic ring -- így hívják a kiindulópontot horgolási szaknyelven), az első szemek szaporítása, ismételgetése, majd a szemek fogyasztása addig, amíg már nem marad más, csak egy kis lyukacska -- az élet szimbóluma is lehetne. Nem véletlenül adják a nagyik horgolásra a fejüket/kezüket. Debrecenbe jövet a vonaton jutottak eszembe ezek a konyhanyelvi gondolatok. Földényi F. László és Lev Sesztov nevét beírva a keresőbe ez jelenik meg: A gömb alakú torony, Jelenkor.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
