NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 21:20 Összes olvasás: 71862| 431. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-11 23:11 | 2019. szeptember 11.
Átkiabálni a túloldalra – erre a mondatra ébredek. Álmomban térdig érő, agyagos sárban kutyagolok fel egy hegyre, mégsem süllyedek el, mert a sár már nem latyakos: kis tornyokba csomósodva áll a lábam alatt, olyan tőlük a hegy, mint egy hatalmas sündisznó háta. Ez lett a világból gondolom, sárcsomók mindenütt, de abban a pillanatban gépzúgást hallok. A hang irányába fordulok. Egy óriás robotgép dolgozik a hegy bal oldalán. Legyalulja a sártüskéket, mint egy borotva, téglákba tömöríti őket, így épít járható utat. A téglák méretét nehéz lenne meghatározni. Három-négy méterre állhatok tőlük. Ebből a távolságból a hosszúságuk, a szélességük és a vastagságuk egy öt-hat éves kisgyerek méreteinek felel meg. Tökéletesnek tűnik az arányok eloszlása. Ébren esküdni mernék rá, hogy a létezés alaptörvényének, az aranymetszésnek megfelelően készülnek álmomban a téglák.
| |
| 430. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-09 19:37 | Lehet-e a DOKK-on egy nem hivatalos játékban álnév alatt rejtőzködni. Nem egyformán vélekedünk erről. Gyurcsival például vitában állunk ezzel kapcsolatban. Bár én nem a vita kedvéért védelmezem az aktuális álnevest. Érdekes, hogy éppen most kerül elém egy írás a világ sorsáért felelős rejtőzködő szentekről, a lámed-vávnyikokról (jiddis szó). A két dolognak, nagy valószínűséggel semmi köze egymáshoz, de nálam most összefutottak. Ilyenek a jelentéssel bíró véletlen egybeesések.
A lámed-vávnyikok olyan feddhetetlen emberek, akik a gonosz ellenében az igaz nevében cselekszenek. Minden nemzedékben legalább 36 ilyen ember van. A szó magában is 36-ot jelent, a héber írásjegyek ugyanis egy-egy számnak felelnek meg: a lámed=30, a váv=6. A héber misztika szerint ennek a 36 embernek a vállán nyugszik a világ. Az ő érdemeikért őrzi meg Isten a világot akkor is, ha az egész emberiség elfajul. Ha nem volna ki a 36-os szám, ha közülük egy is hiányozna, a világ véget érne.
A többi ember nem ismeri fel lámed-vávnyikokat, mert természetükben és hivatásukban alázatosak. Egymást sem ismerik, és magukról sem tudják, hogy ők a 36 igaz közé tartoznak. Nagy veszély idején azonban drámai módon előtör belőlük rejtett képességük, legyőzik a gonoszt, majd visszatérnek, ugyanolyan titokzatosan, ahogyan jöttek, a névtelenségbe.
Ők mind roppant szegény, sanyarú sorsú, észrevétlenül élő emberek, akik a többiek közül mindössze jámborságukkal tűnnek ki. Egyes Talmud-magyarázók szerint ők azok, akik a világ bűneiért még életükben szenvednek. A prágai Löw rabbi (a Gólem legendás megalkotója) így ír róluk: „Amikor a lámed vovok egyike meghal, s lelke a mennybe száll, a Mindenható tízezer éven át melengeti kezében, hogy a szenvedés jege leolvadjon róla.”
Forrás: Wikipédia, Szécsi József: A cáddik – az igaz ember
| |
| 429. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-09 17:23 | Olyan jó lenne, ha erre minél többen eljönnétek. Szeretettel várok mindenkit, aki aznap este ráér.
| |
| 428. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-09 12:26 | 2019. szeptember 9.
Készülök a Köves István-estre. Az Ulickaja szoknyája mögé bújva című kötetben van egy csokor vers Hogy van a költő cím alá rendezve, amelyek úgy kezdődnek: Van, hogy a költő… Egyes szám harmadik személyben meséli bennük egy mindentudó (omnisciens) hang, milyen történéseken, érzelmi viharokon megy keresztül a vers alanya, a költő, aki mögött nyilvánvalóan ott áll a vers írója is, aki szintén költő. Mekkora lehet az átfedés, tűnődtem, és vajon hogyan hangzanának a versek egyes szám első személyben. Ennek kapcsán jutott eszembe Pablo Neruda Walking around-ja, ami szó szerint így kezdődik: „Van, hogy belefáradok abba, hogy ember vagyok.” Somlyó kissé nagyvonalúan fordította ezt a sort, és egyébként az egész verset is. Az eredetinek minden sora elképesztően erős, a Somlyó-féle változatban a vers több helyen elgyengül, suta lesz. De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy azon tűnődtem, vajon miért van szüksége Kövesnek a távolító harmadik személy használatára – azon kívül, hogy jó játéknak tűnt a Hogy van a költő?-kérdésre olyan versekkel válaszolni, amelyeknek a felütésében a kérdés szavai szerepelnek felcserélve. A Hogy vagyok?-gyal ezt nem lehetne megcsinálni. Vagy mégis? Hogy vagyok? Vagyok, hogy ne legyek. Vagyok, hogy ne legyek. Mondjuk, Edit. A Neruda-versre visszatérve: kipróbáltam, hogyan hangzana a vers a Köves-féle távolítással. Van, hogy a költő belefárad abba, hogy ő ember. Köves István Egy pirulás margójára című verse így kezdődik: Van úgy a költő, hogy szégyelli embervoltát
| |
| 427. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-07 16:30 | 2019. szeptember 5.
Mama haja barna volt, de én már csak arra emlékszem, amikor megszürkült, aztán egyre fehérebb lett. A derekáig ért, fodrásznál nem járt vele soha. Reggel megfésülte, befonta, kontyba tekerte, hajtűvel rögzítette, este szétbontotta az egészet, kifésülte belőle a csimbókokat. Sokszor végignéztem gyerekkoromban ezt a műveletsort a nagyszobából, ahol az unokatestvéreimmel aludtam, ébredéskor, elalváskor. Az ajtó üvegablakát csak egy vékony tüllfüggöny fedte, látszott minden, ami a tükör előtt történt, csak egy kicsit haloványabban. A konyhának ugyanis nem volt ablaka, ha valakinek dolga volt bent, fel kellett kapcsolnia a villanyt. Egyszer hamarabb ébredtem, mint máskor, ki kellett mennem pisilni a fürdőszobába a bilikhez. Mama az előszobában hálóingben, állt leeresztett hajjal. A reggeli napsütés átvilágított a haját és a hálóingjét, olyan volt, mintha belőle áradna a fény. Amikor meglátott, ölelésre tárta a karját. Én megilletődve bújtam oda hozzá, nem voltam hozzá szokva az ilyen puha mozdulatokhoz. Anyu nem ölelgetett bennünket, apám és a rokonai meg csak a vaskos tréfák és a megszégyenítés eszközeként ismerték az intimitást. Finom illata volt a Mamának. A vasalt hálóing és a meleg test szaga keveredett benne, nem hasonlított semmihez.
Mindez ma reggel a tükör előtt jutott eszembe. Olyan türelmetlenül tépkedem mindig a hajamat, ha egyáltalán eszembe jut megfésülködni. Hogy bánok magammal? A Mama nem csak ránk és az őt körül vevő tárgyakra szánt elég időt, hanem saját magára is. Ahogyan ő fésülködött, az külön szertartás volt. Meg kellene ezt végre tanulnom.
| |
| 426. | [tulajdonos]: "És persze dolgozom" (Petri) | 2019-09-06 12:06 | 2019. szeptember 6.
Egyre gyakrabban találkozom az „epikus” jelzővel „hatalmas”, „nagy”, „fantasztikus” értelemben. Először a középső fiamtól hallottam. Epikus pillanat, mondta egy emlékezetes filmjelenetről beszélve, és én gyanút fogtam: ezt hogy érted? Epikus, felelte, óriási, nagy;nem hallottad sose, hogy „epic face”, „nagy arc”, vagy hogy „epic fail”, „hatalmas bukás”?
Hálás vagyok G. fiamnak, mert most fordítás közben is találkoztam az „epikus” jelzővel a fenti értelemben. A spanyol nyelvű szótárak nem közlik az új jelentést. Az Urban Dictionary-ben bukkantam rá az új definícióra, angolul. Belekerült némi keresgélésbe, még így is, hogy előre tudtam, nem az elbeszélő műfajról van szó. Az „epikus” ma olyan dologra utal, amitől leesik az állunk. Vagy a pofánk leszakad. Az eposzba illően nagy volumenű jelenség láttán.
| |
| 425. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-03 10:44 | 2019. szeptember 3.
Valahol elveszítettem egy napot. Tegnap már másodika volt.
Ne kiabálj! A felhőnek mögötted falevél alakja van, és a hegytetőt, ahonnan felém hadonászol, víz borítja. A világtenger utolsó, lefolyástalan darabkája. Nem hallom, amit mondasz, csak a tátogásodat látom. És így, sajnálom, de nem vagy elég félelmetes. A víz még sós, megvárom, amíg megédesedik. Ha a pillanatokat vízcseppekben számolom, tengernyi időm van. Egy nap nyolcvanhat ezer négyszáz vízcsepp. Az kilenc millió év alatt kétszáz huszonhárom ezer hétszáz hatvannégy milliárd vízcsepp. Ennyi időm van.
| |
| 424. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-02 09:38 | 2019. szeptember 1.
L. első napja a gimnáziumban. B. hazajött Lengyelországból. Holnap lesz az első napja a doktori képzésen. G. évnyitója már pénteken megvolt. Senki nem óhajtja, hogy elkísérjem, vagy, hogy legalább uzsonnát készítsek, kifejezetten arra kérnek, maradjak távol az első napjuktól. Éjjelente kisbabákról álmodom.
Egyébként zajlik a lassú és fájdalmas, de biztos hazazsilipelődés.
2019. augusztus 31.
Mintha egy láthatatlan pajzs lenne körülöttem. Csak az léphet be, akit beengedek. Azt hiszem. Aztán valaki mégis becsörtet. Tör-zúz. Alig bírom leállítani, kituszakolni. Több mázsa lehet. Pedig csak hatvan kiló. És kilencven éves. Napokig takarítok utána. Ragasztgatom a cserepeket. Foltozgatom a lyukakat.
A pókok nappal behúzódnak a tető réseibe. Néha kiszaladnak megigazítani a hálójukat, aztán uzsgyi vissza. Forró a nap, kiszáradnának, ha sokáig kint maradnának. Majd este. Amikor megtelik élettel, életnedvvel az a pár tenyérnyi zug, ami számukra a világot jelenti. Nekem méretarányosan (?) egy egész tóra van szükségem. Gólya, gólya, hosszúláb,/ hol kezdődik a világ?/ - A tó szélén ring a nád,/ ott kezdődik a világ.../ Gólya, gólya, hosszúláb,/ hol ér véget a világ?/ - Ha az a tó enni ád,/ egy tóból áll a világ.
Az ég estefelé olyan, mint egy fehér filccel összefirkált, kék papírlap. Napközben is biztosan olyan, de az erős napsütésben nem jut eszembe soha az eget bámulni. A repülők, mint a csigák, lassúak és nyálat húznak maguk után.
Idegbeteg a világ. Lehetne Isten a pszichoterapeuta.
2019. augusztus 30.
Ömlött le a víz a hegyoldalon. Eleinte csak patakokban, majd folyóvá duzzadva. Vissza kellett fordulnunk. le a faluba. Egy öregotthonban leltünk szállást, én és egy kisfiú, akiről azt gondoltam az én gyerekem, pedig nem hasonlított egyik igazi gyerekemre. Az otthon igazgatónője először nem akart szállást adni. Kétségbe voltam esve; sötétedik, könyörögtem, és itt van velem a kisfiam is. Az asszony könyörtelen volt, lent a faluban van szálloda, mondta. Free, tette hozzá. Végül mégis maradtunk. Jött a lelkész, és azt mondta, lesz nálunk egy ünnepség, maradjunk velük ünnepelni.
2019. augusztus 29.
Tegnap este a parton egy nagyjából velem egykorú nagymama egy három hónapos kisbabát tartott a karján. Pelenka és rékli volt a picin, a nagymama (a neve Anna, de azt csak később tudtam meg) fürdőruhában ült a hullámtörő kövek mellett. Ha Szűz Mária édesanyja ült volna ott a kis Jézussal, az sem lett volna megindítóbb. Vissza kellett fordulnom, pedig már jó pár lépéssel elhaladtam mellettük. Vissza kellett fordulnom, leülni melléjük beszélgetni. Gyönyörködni. A pici a jobb hüvelykujját szopogatta. Puha, fehér és bársonyos volt a bőre, közel álltam hozzá, hogy egy pár másodpercre kölcsönkérjem, de a látvány önmagában is elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, az én vállamon nyugszik a feje, amit a nagymamája a jobb tenyerével hátulról támasztott, hogy ne billenjen hátra, amikor hirtelen megemeli. Egy pillanatra megértettem azokat a nőket, akik belopóznak az újszülött osztályra, hogy kisbabát raboljanak maguknak. És egy pillanatra eszembe jutott a hajnali álmom a kisbabáról, akit Töpörtyűnek neveztem, soha a valóságban nem szólítottam így egyetlen kisgyereket sem. Kis idő múlva megjelenik a kisbaba édesanyja is. A háttérből lép elő. Eddig olyan volt, mint az álombéli anya: konkrétan nem létezett, csak általánosságban. Valaki, aki megszülte azt a gyereket. Négy lépésnyire lehet mögöttünk, amikor megérzem a jelenlétét, és hátrakapom a fejem. Nincs rá írva, hogy ő az anya, a mozdulatai sem jelzik, az arca is semleges, mégis tudom, hogy ő az.
2019. augusztus 28.
– Szia, Töpörtyű! Hát nem ismersz meg? – pár hónapos kisbaba fekszik álmomban a térdemen, hozzá beszélek. Mosolyt akarok varázsolni az arcára, azt a jellegzetes babamosolyt, amitől elolvad az ember, amivel nem lehet betelni. Az anyja is ott van velünk a helyiségben, de csak jelzésszerűen, mint egy arc nélküli, alaktalan massza, amit még nem faragott ki az álombéli szobrász, és már nem is fog, mert nem konkrét értelemben van jelen, csak fogalmilag – az Anya elvont figurájaként. Ha megmozdulna. De nem mozdul. A háttérhez tartozik, és nem válik ki belőle, még annyira sem, mint egy dombormű mellékalakja, mert nem ő fontos, hanem a kisbaba. Azt szeretném, ha felismerne, és rám mosolyogna. Nem lesz könnyű. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Te vagy a keresztanyja, magyarázza egy másik nő, aki ott ül velem szemben egy széken. Fekete, rövid haja van, az arcát is látom, fiús, szép, fiatal. Nem igazán értem, mit keres ott; egy pillanatra azt gondolom, ő a pszichológusom, és a helyzet, amiben vagyunk nem a valóság, csak egy megrendezett terápiás szituáció. A kisbaba az ölemben már mosolyog, és elégedetten kapálózik. Minden rendben lenne, ha a helyiség állapota nem aggasztana. Mintha egy pincében lennénk, az anyához egy ágy tartozik, hozzánk egy-egy szék, a falakból süt a hideg, mállik róluk a vakolat, a plafonról egy ponton rozsdaszínű víz csöpög. Le egyenesen a lábam elé, hátrébb kel húzódnom, nehogy a kisbaba szemébe csöppenjen. Én vagyok a keresztanya. Hol jártam évekig, hogy így tönkrement minden?
2019. augusztus 27.
Itt Most Minden Tökéletes. Ha esik, ha fúj. Reggelente fél méteres hullámok verődnek az arcomba, amikor úszom. Ha Zánka felől úszom be és Révfülöp felől jövök ki, a víz oldalról ér, mellben egészen jól elboldogulok, még akár gyorssal A hátúszás estére marad, addigra már többnyire csillapodik a szél. Nyugalom van, hűvös nyugalom. És izgalom. Lázas, boldog élni akarás. Ahogy a nem tükörsima vízfelületen, mint apró ezüsthalak ugrándoznak a fény darabkái. A végtelen idő törik szét ilyenkor ezernyi, százezernyi, milliárdnyi pillanatra. Jegyezd meg ezt a pillanatot! Az összeset!
2019. augusztus 26.
„A Szaturnusz és a Plútó közeledése a Mérleg-szülötteknél problémákat okozhat az egzisztenciális életben. A veszteségtől való félelem miatt elsősorban a térdük táján érezhetnek fájdalmat.” (Gyógyító horoszkóp) Haha. Milyen következményekkel járna, ha a Szaturnusz és a Plútó nem közeledne, hanem távolodna? Egyébként a könyököm fáj napok óta, nem a térdem. És csak a TV-műsort akartam megnézni.
| |
| 423. | [tulajdonos]: szőrözés | 2019-08-17 16:20 | Tömérdek szóra rá lehet csodálkozni fordítás közben. Sokra. Számtalanra. Rengetegre. Itt van például a „jó néhány” kifejezés. Arra a helyzetre, amikor valami nem töméntelen sok, de nem is kevés. Amikor a „sok” már sok lenne, de a „néhány” önmagában nem elég. A „számos” meg túl mesterségesen hatna.
Nem győzöm kijavítani az elütéseket. A mai kedvencem a „szőrös közelség” kis ö-vel: „A férfi felhajtotta a kabátja gallérját; fázott a fagyos hidegben, de el nem mozdult volna onnan a világ minden kincséért sem, amíg Blanca Díaz de Antoñana ott áll mellette szörös közelségben a szavait lesve.”
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 422. | Gyurcsi: ciceva helyett | [tulajdonos]: ... | 2019-08-17 11:55 | Tudod, kedves Anikó, megálmodtad.
A jövőt. De lehet hogy a jelent is
sok családnak. Biztos, hogy
álmodtad? Tán utazgattál
és a szemed sarkából
láttál dolgokat, de
azt hitted, hogy csak
kedveskednek a babával,
meg, hogy a kötődés miatt
- tudod, az érintés fontossága -
pedig csak ki kell húzni valahogyan
a kegyelemkenyérig. Egy kegyelemkisujj.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
