NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 22:21 Összes olvasás: 31464Olvasói hozzászólások nélkül| 199. | tulaj: kieg. | 2020-11-26 11:56 | | Utánanéztem a "szivola" szónak. Feleslegesen. Mert kiderült, hogy a fiam a South Park-ban használt jelentésére gondolt, nem arra, ami a szlengszótárban szerepel. Megnyugodtam. A fiúk XY tanárnő órája után szünetben nem az orális szexszel kapcsolatban küldenek egymásnak video-üzeneteket. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 197. | [tulajdonos]: ... | 2020-11-26 11:24 | 2020. november 26.
Ha igaz, hogy álmunk összes szereplője, mi vagyunk, akkor én most Vezsenyi Ildikó és Bártfai Attila Márk vagyok, mert róluk álmodtam. Márkról duplán. Gondolom, az Etzel Mark Bartfelder napló miatt.
Annuska járt a fejemben ébredés után. Hogy magányában és unalmában folyton mások életével foglalkozott. Hozta, vitte a híreket. Ki, mit mondott. Ki, kivel, mikor, hol, hogyan, mettől, meddig, mit csinált, vagy mit nem csinált. Mint a hajtogatós játékban, amit annyira szerettünk gyerekkorunkban játszani a húgaimmal és az unokahúgaimmal. Lánytöbbség volt a családban mindenféle tekintetben (három nagynéni jutott egy nagybácsira apai és anyai oldalon egyaránt). A férfiak úgy tettek, mintha nem léteznének, aztán időnként mégis eszükbe jutott létezni, kardot, ostort, pálinkás üveget csörtetve bevonultak a színre, elmondták a tutit, aztán újra eltűntek. Annuska viszont mindig jelen volt, egyszerre több helyen is, mindent hallott és mindent látott. A mindenhez éppen csak egy kicsit tett hozzá mindenütt. A kékhez egy kis narancsszínt, a piroshoz egy kis zöldet, a sárgához egy kis lilát. Így lett minden szép barna. A kedvenc színe. Donald Trump Zsuzsikával éjfél után a padláson négykézlábra ereszkedve karaokézik? Hohó. Vajon mi történhet még azon a padláson? Éjfél után? És vajon ki lehet az a Donald Trump? És mit jelent az, hogy karaokézni? Hümm-hümm. Annuska fantáziájának kimeríthetetlenségét az anakronizmusok sem csökkentették.
(Utánanéztem: az anakronizmust illetően tévedek. Donald Trump 46-ban született, ugyanabban az évben, mint Annuska menye, Zsuzsika, az első karaoke-gépet pedig 1967-ben találta fel Shigeichi Negishi. Szóval, az a közös karaokézás,és miegymás, akár meg is történhetett volna. Csak az én fantáziám szegényes.)
Közben berontott a kisebbik fiam (szünet van), és vigyorogva megkérdezte, tudom-e, mit jelent az a szó, hogy szivola? | |
| 196. | [tulajdonos]: este-a-székelyeknél | 2020-11-25 21:28 | Meccset néznek a fiúk. Az aranycsapat felújított ’53-as mérkőzését. Én csak a hangokat hallom (mint egy nyelvlecke anyagát(: rangadó, les, ollózás, dobás, hátrahúzós csel, elemel, hátraszorít, beadás, letámadás, visszahúzós gól, szabálytalankodik, szabadrúgás, indítási kísérlet, sorfal, kirúgás, blokkol, labdaszedő, leszerel, 16-oson kívülről érkező berugás, szöglet, megcsúsztatni a labdát, leszed, mesterhármas, passz, proaktív kapus, Taylor, Zakariás, Wilkinson, Hidegkúti, Matthew, Grosics, Johansson, Lantos, Puskás, Puskás, Puskás… A narráció (vagy mi?) részben jelen időben zajlik, részben múlt időben, olyan információkkal megtűzdelve, amelyek csak a mérkőzés után derültek majd ki. Anakronizmus a köbön. El tudom képzelni, hogy ez is okoz egyfajta izgalmat. Nem hallom viszont az ovációt a góloknál. Középső fiam a szünetben: „Hiányolom a megbeszélést: vajon, mire számíthatunk a második félidőben?” A kapuk mellett mindkét oldalt újságírók és fotósok ücsörögnek a füvön. „Piknikeznek”-mondja gyönyörködve a kisebbik fiam.
| |
| 195. | [tulajdonos]: gyönyörűséges | 2020-11-25 17:03 | "Ki ülőhelyét nem szereti: viszkolódik.”
Bolond módra ide s tova nézegelek, netetek a neten, mert már nem bírom tovább a viszkolódást, hát, mik nem kerülnek elébem.
„Csudálatos bővsége a magyar nyelvnek némely tárgyaknak különböző szavakkal való kifejezésben is az állapotokhoz képest” – írja Jánosfalvi Sándor István a „Külömbféle szavak lajstromá”-ban. „Olyan szavak ezek, melyek a legteljesebb szabályos magyar Szótárakban sincsenek meg, de a magyar, kivált székely köznép száján mindennapi használatban vannak. Maga a szó – Ennek jelentése vagy értelme”
Kedvenceim:
Gyökinteni: álmos fejet le-le ejteni.
Tepölődik: amikor valaki valahonnan ki akar mászni.
Terécsel: mikor valaki ok nélkül minden össze-vissza beszél.
Sziriktál: a tüzet szurdalja, hogy jobban égjen.
Renyődik: szorongó szívvel valami felett panaszkodik.
Peckelődni: valami magosságra felhágni bajjal.
Netet: valaki bolond módra ide s tova nézegel.
Macsalog: azaz valahol ok nélkül mozgásokkal múlat.
Mókol: össze-vissza varrogat tudatlanul valamit.
Lempefülű: leálló, fityegő fülű.
Kutatni: keresgélni az elrejtett szoros helyeken is.
Kúttogni: valamely búvóhelyen rejtőzve üldögelni.
Gezemuza: mindenféle elegyítéke a dolgoknak.
Belétőked: valakibe belé kötölőzik vagy belébonyolodik.
Bojász v. Bakrász: bódorog, ide s tova tévedez, mint a bak.
Áncsorogni: ide s tova cél nélkül állani, járni.
Rönkesz: törpe.
Gészkönke: kicsiny szoros utcafenék.
| |
| 194. | [tulajdonos]: javított | 2020-11-25 14:21 | 2020. november 24.
Itt csak kettesével lehet átjutni, magyarázta unott hangon a túravezető, mint egy robot, és egy sziklaátjáróra mutatott, ami olyan keskeny volt, hogy nem hogy kettesével nem, de egyesével, sőt, még félbevágva sem lehetett rajta átférni. Kirándultunk álmomban, valami városban bolyongtunk a ref.gyülekezettel. A férjem is ott volt, hol velem, hol másokkal, az utóbbi esetben én mindig egyedül maradtam. Különféle programpontok voltak. Az egyikben egy üvegajtón keresztül lehetett nézni, ahogyan egy idős férfi és egy fiatal nő csinál „valamit” meztelenül egy félig megemelt fémlapon, nem láttam, hogy mit, csak sejtettem, és nem értettem, mit keresünk ott. A fiatal nő ekkor, mint egy cirkuszi mutatványos a porondon, körbejárt, és felajánlotta, hogy be lehet szállni. A férjem szemében érdeklődés csillant, előkeresett egy jegyet, és rámutatott: ez az extraprogram csak neki szól, én erre nem vagyok befizetve. Nem baj, mondtam megkönnyebbülve, nekem úgyis dolgoznom kell. A következő jelenetben (amit korábbinak éltem meg, mintha az álomrendező legyártott volna nekem egy előtörténetet) egy utcasarkon álltunk, egy földalatti templom bejárata előtt, amiről leletett tudni, hogy nem látogatható, csak bennfentesek számára. Ki volt világítva (a föld alól szűrődtek ki a fények), és egy ismeretlen rend habitusába öltözött férfi éppen akkor zárta a templom ajtaját, amikor mi odaértünk. Meg lehetne kérni, hogy tegyen velünk kivételt, ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy pont itt van, gondoltam, és odakiáltottam a férjemnek, aki egy kicsit távolabb másokkal beszélgetett, hogy szóljon az érdekünkben, mutassa fel a hivatali belépőjét. Úgy nézett rám, mintha a bűnök bűnét akarnám elkövetni. Akkor már Emzsé is ott volt, a gyülekezet presbiternője, ő is szemrehányóan rázta a fejét, és hosszasan magyarázta, hogy a cselekedet, amire a férjemet rá akarom venni nem méltó hozzánk. Le voltam forrázva. A következő programpontra, a sziklaátjáróhoz, már egyedül érkeztem, dacosan és leverten. Akkor hangzott el túravezető mondata, hogy csak kettesével juthatunk át.
((Ha kellően idomíthatatlan lennék, mint a még-vadak! Makacsul ácsorognék palánk, karika, tűzfal előtt. Kötélen, rúdon nem egyensúlyoznék, csak zuhannék a mélybe, tönkretéve minden előadást. De szép lenne! De szép lennék! De a sanda gyanú, hogy csak kelléknek kellek egy ócska cirkuszba -- tűzfalnak, palánknak, kötélnek, rúdnak, fából vaskarikának --, fegyelmezetté tesz. A kellékek nem lázadnak, nem elégedetlenkednek, mint bizonyos verselemek, amelyeket nem lehet sorokba tördelni. Kezére játszanak az
idomárnak, lábára az egyensúlyt keresőnek.))
átjáró: przejście
idomár: giętarka
| |
| 193. | [tulajdonos]: ... | 2020-11-25 14:13 | 2020. november 24.
Itt csak kettesével lehet átjutni, magyarázta unott hangon a túravezető, mint egy robot, és egy sziklaátjáróra mutatott, ami olyan keskeny volt, hogy nem hogy kettesével nem, de egyesével, sőt, még félbevágva sem lehetett rajta átférni. Kirándultunk álmomban, valami városban bolyongtunk a ref.gyülekezettel. A férjem is ott volt, hol velem, hol másokkal, az utóbbi esetben én mindig egyedül maradtam. Különféle programpontok voltak. Az egyikben egy üvegajtón keresztül lehetett nézni, ahogyan egy idős férfi és egy fiatal nő csinál „valamit” meztelenül egy félig megemelt fémlapon, nem láttam, hogy mit, csak sejtettem, és nem értettem, mit keresünk ott. A fiatal nő ekkor, mint egy cirkuszi mutatványos a porondon, körbejárt, és felajánlotta, hogy be lehet szállni. A férjem szemében érdeklődés csillant, előkeresett egy jegyet, és rámutatott: ez az extraprogram csak neki szól, én erre nem vagyok befizetve. Nem baj, mondtam megkönnyebbülve, nekem úgyis dolgoznom kell. A következő jelenetben (amit korábbinak éltem meg, mintha az álomrendező legyártott volna nekem egy előtörténetet) egy utcasarkon álltunk, egy földalatti templom bejárata előtt, amiről leletett tudni, hogy nem látogatható, csak bennfentesek számára. Ki volt világítva (a föld alól szűrődtek ki a fények), és egy ismeretlen rend habitusába öltözött férfi éppen akkor zárta a templom ajtaját, amikor mi odaértünk. Meg lehetne kérni, hogy tegyen velünk kivételt, ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy pont itt van, gondoltam, és odakiáltottam a férjemnek, aki egy kicsit távolabb másokkal beszélgetett, hogy szóljon az érdekünkben, mutassa fel a hivatali belépőjét. Úgy nézett rám, mint aki a bűnök bűnét akarja elkövetni. Akkor már EmZsé is ott volt, a gyülekezet presbiternője, ő is szemrehányóan rázta a fejét, és hosszasan magyarázta, hogy a cselekedet, amire a férjemet rá akarom venni, nem méltó hozzánk. Le voltam forrázva. A következő programpontra, a sziklaátjáróhoz, már egyedül érkeztem, dacosan és leverten. Akkor hangzott el túravezető-robot mondata, hogy csak kettesével juthatunk át.
((Ha kellően idomíthatatlan lennék, mint a még-vadak! Makacsul ácsorognék palánk, karika, tűzfal előtt. Kötélen, rúdon nem egyensúlyoznék, csak zuhannék a mélybe, tönkretéve minden
előadást. De szép lenne! Szép lennék! De a sanda gyanú, hogy csak kelléknek kellek egy ócska cirkuszba, tűzfalnak, palánknak, kötélnek, rúdnak, fából vaskarikának, fegyelmezetté tesz. A kellékek nem lázadoznak, nem elégedetlenkednek, mint bizonyos verselemek, amelyeket nem lehet sorokba tördelni. Kezére játszanak az idomárnak, lábára az egyensúlyt keresőnek.))
átjáró: przejście | |
| 192. | [tulajdonos]: hitélet | 2020-11-24 17:52 | Az elköteleződés nem mindig tudatos és nem mindig sikerül. Nem is törekedhet rá mindenben az ember. Ha nincs elég tudása, tapasztalata, jobb, ha vár. De az biztos, hogy ha kialakul, hol vagyok otthon, kevésbé kell megijednem mások másfajta elköteleződéseitől. Nem kell attól félnem, hogy a másik mindenáron meg akar téríteni. Elhiszem, hogy rám bízza, mit kezdek azzal, amit ő tud. (Ez nem zárja ki, hogy léteznek erőszakos térítők, tudom.) Van egy zsidó ismerősöm, a középső fiam egyik barátjának édesanyja . Felnőtt korában kezdte érdekelni a hitélet, jelentkezett egy közösségbe, ahol Tórát olvasnak, kóser recepteket osztanak meg stb. Valamiért ezekről a dolgokról nem mert (vagy nem akart) beszélni, amíg én el nem mondtam neki, hogy rendszeresen templomba járunk, és tagjai vagyunk a helyi református gyülekezetnek. Talán még azt is említettem, hogy konfirmálni fogok, ha már úgy alakult, hogy az életem hosszabbik felét a férjem irántii elköteleződésből a református egyház kebelén töltöm. (A zsigereim egy részében talán még görög-katolikus vagyok, a tudatos énemmel már itt vagyok jelen. Erre akartam „pecsétet” tenni. Olyan ez, mint gyűrűt húzni. Sokan gondolják úgy, hogy az együttéléshez nincs szükség esküvőre. Eskü-vőre! Egy karika mit változtat? Hát, én mondom: sokat.) Az ismerősünk azóta rendszeresen elmeséli, mit él át a saját közösségében. Van, hogy elhív egy-egy rendezvényükre. Legutóbb két hete Perczel István előadására (Hitvita két zsidó, egy keresztény, egy muzulmán és egy hindu között a 17. századi Dél-Indiában). Vissza kellett utasítanom, mert „házas” hétvégénk volt a gyülekezettel Monoszlón. Sajnáltam, hogy kimaradtam az élményből (nagy volt a csáberő, a köztes terek iránti vonzódásom miatt!), de döntenem kellett, és már el voltam köteleződve, a saját közösségem rendezvény iránt.
A politikában azért nem tudok elköteleződni, mert a jelenlegi kínálat egyik oldalával sem tudok azonosolni. Tudásom sincs hozzá elegendő. Érzéseim, érzületeim vannak. És van az, amit a sajtó kínál. Elhihetnék valamit belőle, de ebből a szempontból a hitetlen gyaurok táborát szaporítom. Úgy is tekintenek rám néhányan, mint istentagadóra. De szerencsére megtéríteni nem akarnak. Már lemondtak rólam (legalábbis azt remélem.) | |
| 191. | [tulajdonos]: "és-persze-dolgozom" | 2020-11-24 15:51 | A középkori bűnvádi eljárások egyike az volt, amikor Istenre bízták az ítélkezést. Az egyikfajta istenítélet (a tűzpróba, a vízpróba, a tetemre hívás stb. mellett) a bajvívás volt. A peres felek megvívtak egymással, és aki a fizikai küzdelemben felülkerekedett, annak volt igaza. Isten nem hagyhatta győzni azt, aki nem az igazságot képviselte. Bíróság jelenlétében előre meghatározták a bajvívás módját: lóval vagy ló nélkül, ruhában vagy meztelenül. Papok, nők és zsidók nem vehettek részt a párviadalokban.
| |
| 190. | [tulajdonos]: ... | 2020-11-23 18:41 | 2020. november 23.
„Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok?/ És mi is a jó abban, ha sok a menekült?” (Kiscsillag)
Takarítok. Kinőtt ruhadarabok akadnak a kezembe, kék, piros, sárga, szürke pólók, farmernadrágok, csupa levedlett gyerekbőr. Van, ki férfivá nő, van, ki nővé. Én azért nem szeretnék a Weöres-féle ibolyán túli világba kerülni, ahol „Jancsi mosogat, Kati az úr”, mert az összes házi munka közül a mosogatást szeretem a legjobban. A mosogatás nekem uralkodás a káosz felett, ezt az úrnőknek járó hatalmat nem szívesen engedem ki a kezem közül. Miért tenném, amikor Kleopátra, Izabella, Katalin, Viktória, Zauditu, Sadzsar ad-Durr, Mária Terézia stb. lehetek egy személyben? Egy nő nem tudhat jól kenyeret vágni, magyarázta évekkel ezelőtt a kisebbik sógorom,. Azóta nem veszek kést a kezembe. Vágják fel a kenyeret a férfiak. Vannak elegen. Nekem egy gonddal kevesebb.
Szürke, átlátszó testű pók ücsörgött álmomban az asztalon, a monitorom mögött, kissé balra. Még épp ráláttam. Ki akartam tenni a szűrét, ahogyan a márványpoloskákat szoktam, papírzsebkendő közé fogva de féltem, hogy összenyomódik. Olyan törékenynek tűnt a teste. A zugpókra emlékeztetett, amit egy éve találtam a szoba sarkában, a szekrény alatt. Barátságosnak tűnt, és ami a legfontosabb: ártalmatlannak. Az egyik pár szeme kiemelkedett a többi közül, ettől olyan volt, mint egy tarisznyarák a Vörös teknős-ből. Hadd ücsörögjön itt, gondoltam, és tovább álmodtam. Falevelekkel teli udvaron egy macska jelent meg előttem. Vörös volt a szőre, az egyik szeme körül fehér folt. Soha szebbet még nem láttam. Most ébren vagyok, de fel sem kell pillantanom, tudom, hogy a tarisznyarák-szemű továbbra is itt ücsörög a monitorom mögött, kissé balra. Biztonságban van, mert csak én látom. (A világszép macska valahol kint kóricál a kertben, gondolom, mert őt idebent nem látom.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
