Anorexiás szabolcsiak

Álmodtam merészet, féltem mire felébredek,
ködfátyol borítja be jövőbe látó szememet.
Reggel gondosan elraktároztam, mit s hogyan tegyek.
Végre kereshetek hetvennyolcezer forintot,
erre már lehet alapozni, családalapításra is gondolhatok,
egy, kettő, esetleg három gyermekünk is lehet.
Ebből a fizetésből már futja lakásra, autóra,
a jövőben gyermekeink taníttatására,
sőt, lakáskasszára is félre tehetünk.
Mehetünk moziba, színházba, ha jól gazdálkodunk,
akár nyaralni is. Csak azt sajnálom,
hogy jótékonyságra kevés marad,
pedig többet szeretnék adni az éhezőknek,
a betegeknek, a szegény anorexiás szabolcsiaknak.

Túlélők vagyunk, húzzuk a nadrágszíjat,
újabb lyukakat lyukasztunk, olyan vékonyak vagyunk már,
de még van miből leadnunk, egy kicsit a csípőből,
fenékből, combunk is mintha vastag lenne még.
Ígérgetnek jobb életet, szebb jövőt,
de nekünk csak az anorexia jutott.
Még is honnan kellene még fogynunk?
Nagynéném aranyköpése, ki fiatalon Budapestre költözött:
A buta szabolcsiak a Fideszre szavaznak:
Válasz: ”akkor maga is buta, mert innen származik, csak elfelejtette”

Igen én szabolcsi vagyok, és nem szégyellem.
Itt élek és küzdök ezekkel a nagyszerű emberekkel,
mi igazi túlélők vagyunk, minden egyes nap érezzük
„ Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt,
megbűnhődte már e nép, a múltat, s jövendőt






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-26 18:10:50
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-26 18:10:50