Boldog boldogtalanság

Újra kitűzted a cölöpöket.
Jelnek.
Léleknyugtató határnak
számkivetettnek,
mikor eláraszt a sötétség,
hogy hozzád visszataláljak.

Új hont ígérsz,
tiszta, vérforraló fekhelyet,
harangnyugtató esti imákat
annyi sok bolyongás után.
Rám szűkült alamizsna lett
az idő, a tér
s nőtt bennem a vágy megint
gyermeklábnyomon járni.

Most véded utolsó hadoszlopod,
még álmaink csatáznak,
fejét veszed minden szónak,
mit nem mondtam el még
s mit mondtam,
félreértettél.

Így várod,
hogy lábhoz tett fegyverrel
jöjjek könyörögni,
adjam fel magam, mint rég
egy talpalatnyi
boldog
boldogtalanságért.

Hallgatni,
vagy újra mennydörögni.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-27 20:44:14
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-12 18:33:29