Ma este tízkor elindult a busz Baluval Frankfurt felé. Nürbergben átszállás, másnap délben egy körül ér Heidelbergbe. Repülővel rövidebb lett volna az út, de akkor se bicska, se körömolló, se semmi. Az almás süti a poggyászban, miért nem a hátizsákban, nem fért be. Oké. Majd szkájpolunk. (Szkájpoltunk. Van wifi a buszban.)
A buszpályudvar parkolójában egy idős házaspár (miért, mi nem azok vagyunk, szóval, egy nálunk is idősebb házaspár) tőlünk kért eligazítást, hogyan lehet feljutni a buszokhoz. Jól eligazítottuk őket, ők megköszönték, elbúcsúztunk, aztán a frankfurti busz peronján újra találkozzunk. A gyerekek utaznak, nem őki, a menyük három kislánnyal, de még nincsenek itt, tizenöt óra az út, egy éve laknak Frankfurtban, jó lenne, ha a fiatalember foglalna neki helyett. Foglalt.
Negyed órával az indulás előtt érkeztek meg: előbb a kislányok tűntek fel, aztán a meny is, belevaló negyven év körüli nő, testhez simuló miniruhában, fekete cicanadrágban. Egyszerre beszéltek mind, és még én is beszálltam, ha felérnek a helyre, amit a fiam foglalt, mondják meg neki, hogy vigyáznak szívesen a táskájára, csak jöjjön le még egy puszira.
Hasonlóképpen gondolkodott, a férjem szépnagyapja, Michael Biberauer (1791-1859), amikor Haynaut temette. Ha érdekel, itt megtalálható a prédikáció. Nagyon erős szöveg. Jókai is felhasználta a Kőszívű ember fiai-ban. Azzal indul a regény.
Szerintem Paterson csak Paterson függetlenül attól, hogy épp mivel tölti az idejét. Einstein is csak Einstein volt. Ugyan az a fickó, aki rájött a relativitásra és aki aztán kiült napozni, vagy megjavította a karosszéket,vagy analfabéta volt mondjuk a vajaskenyér kenéshez, ne adj Isten hasmenést kapott valami romlott kajától. Bárki bármit csinál ugyan az az esetlen ember, aki egyszer meg fog halni. Minden más csak színház, időtöltés, kifelé szóló parasztvakítás aminek a fontossága belső szorongásokból fakad. Szerintem. Sőt én úgy gondolom, hogy az élet végén, amikor a halálos ágyon fekszik valaki nem költő, wc pucoló, szociális munkás, elektronikai műszerés, sírásó vagy poltikus minőségében fogja tenni, hanem mint xy pl.: Paterson, aki valamivel elütötte az addig a pontig eltöltött idejét és hogy mivel az lehet, hogy a legvégén ezred rangú jelentéssel se bír majd.
Ki az a Paterson? Egy buszsofőr, aki verseket ír? Vagy egy költő, aki autóbuszt vezet? Az ember „szeme” hajlamos csak az egyik oldalt látni. Mint amikor figura-háttér-képeket nézegetünk, hol ez, hol az domborodik elő, nagyon nehéz az egészet egyszerre észlelni. Pedig a valóságban egyszerre és egyenértékűként van jelen minden a képen, ráadásul az egyik „oldal” nem létezhet a másik nélkül, mert akármelyik látszik pillanatnyilag a figurának, háttér nélkül nem tudna elődomborodni. Mondhatnánk persze azt, hogy Patersonnak a buszvezetéshez nincs szüksége versírásra (azt még el tudjuk képzelni, hogy a versei nem születhetnének meg a nélkül, amit munka közben megél). De vajon érdemes-e, szabad-e ilyet mondani?
