NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 12:19 Összes olvasás: 71617| 838. | [tulajdonos]: gombnyomás | 2022-06-07 11:17 | Leadtam a Paradájz-t (Fernanda Melchor: Páradais), így a 283 KB (5,4 ív) méretű szöveg hamarosan magyarul is közkinccsé válhat. Amit tudtam, megtettem, hogy minőségileg is.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 837. | vajdics: hákáem | [tulajdonos]: HKM | 2022-06-06 21:56 | | Amennyiben a nagytökű kobold és a mások hátáról való kásaevés emlegetése empátiára vall, vállalom a kabarészerepet, amit Baltazar a bejegyzésem miatt rám oszt. Noha, megjegyzem, nem állt szándékomban Vezsenyi Ildikó mellé állni a plagizálási ügyben. Éppen ellenkezőleg. Nem is köszönte meg a bejegyzésemet Ildikó. | |
| 836. | [tulajdonos]: HKM | 2022-06-06 13:23 | „Ven a dormir conmigo, no haremos el amor, él nos hará”/ „Come sleep with me: we won't make love, love will make us” (Julio Cortázar)
Létezik öntudatlan plagizálás, amikor az ember olvas valami jót/fontosat/érdekeset, és nem jegyzetel, nem készít magának hivatkozásokat. Egy-egy gondolat/emlék/élmény olyan mélyen gyökeret verhet bennünk, hogy később saját szerzeményként szökkenhet szárba. Ezért kell résen lennünk: hivatkozás, hivatkozás, hivatkozás. Erre még egyetemista koromban hívta fel a figyelmemet a kedvenc tanárom.
Olyan is létezik, hogy két vagy több ember ugyanazt találja ki egyszerre, vagy kisebb nagyobb időeltolódással. A jelentéssel bíró véletlen egybeesésekre (szinkronicitás) Jung nem véletlenül (!) hívta fel a figyelmet. Állítólag létezik olyan is, hogy ketten ugyanazt álmodják, vagy valami nagyon hasonlót. Cortázar Rayuela című regényében (magyarul Sántaiskola – Imrei Andrea fordítása) a szerelmesek egyik éjszaka ugyanazokat a helyszíneket járják be álmunkban. Az egyik legszebb szöveg, amit a kapcsolati szimbiózisról valaha olvastam.
Emlékszem, hogy felkaptam a fejem, amikor egy 2015-ös versem (https://www.alkoto-haz.hu/tovabb-kering/) egyik sorát („ha behunyom a szemem, jobban látlak”) valakinél pár évvel később felfedezni véltem. A „csukott szemmel” való eligazodás a valóságban visszatérő motívum több versemben. De miért ne lehetne másnál is az? („Be kell csuknod a szemed/Úgy láthatsz meg engemet”. Ez már Pápai Joci Eurovíziós Dalfesztivált megjárt számából való, és csak kajánságból hozom ide.)
Komplett, többmondatos szöveget szó szerint átvenni, és úgy emlékezni, hogy mi írtuk. Hát, mint az ábra mutatja, ez is lehetséges. Résen kell lenni, mert az emlékezet néha úgy viselkedik, mint a Fehérlófiában a Hétszünyű Kaponyányi Monyók (BAM tett fel róla legutóbb FB-posztot a közelmúltban). Megpróbál kását enni mások hátáról.
| |
| 835. | [tulajdonos]: lesz-szkafander | 2022-06-05 16:30 | „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek..” (Lk 9,55)
Azt álmodtam, hogy megérkeztem Stockholmba az összes csomagommal, de a buszon, amire felszálltam, hiába kérdezgettem, hogy "it' goes to Bromma?", az emberek csak ingatták a fejüket, ezért inkább leszálltam, és gyalog indultam útnak. Igazából azt sem tudtam, hová tartok. Már esteledett, amikor egy hídhoz érkeztem, ami úgy magasodott előttem, mint egy hegyoldal, mögötte a lemenő nap. Megpróbáltam felmászni rá, de folyton lecsúsztam róla, mert tiszta jég volt, és amikor a lábamra néztem, kiderült, hogy egy magasított sarkú papucsban indultam útnak (olyanban, mint amilyet anyósom szokott hordani a Balatonon, mindig aggódom, hogy egyszer kitöri benne a bokáját). Fázni fogok így, ijedtem meg. Nem számítottam rá, hogy itt hegyek is vannak, magyaráztam valakinek, bár nem volt ott senki rajtam kívül. A második próbálkozásnál kicsúszott a lábam alól a talaj, és a hátamon fekve elindultam lefelé egy gleccserszerűségen. Help, please, akartam kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon, mégis előkerült valaki, egy fiatalember, és felajánlotta a segítségét. Nem lesz semmi baj, mondta, és én hittem neki.
Pünkösd: vannak helyzetek, amikor mindenki saját nyelvén hallja, amit idegen nyelven beszélnek. | |
| 834. | [tulajdonos]: én-te-mi | 2022-06-03 11:35 | Tegnap rászóltam Anyura, hogy legalább néha használjon egyes szám első személyt. Az E/2 tökéletesen megy neki (tartsál, fogjál, adjál, töröld meg stb.), a T/1-et meg mintha egyenesen kötelezőnek tartaná: pisiljünk, kakiljunk, most ne sétáljunk, együnk előbb. Én meg azt szeretném, ha a saját erejét használná abban, amiben csak lehet. Nem láb-, nem has-, nem gerincműtétje volt, nem szorul mindenben az én segítségemre. A szomszédok szerint csodát műveltem vele az utóbbi hetekben. A múlt héten már egyedül jött-met az udvaron. A bal kezével a szilárd ételt már a szájához tudja emelni egy villa segítségével. A pohárból, mint egy kisbaba, aki még csak most tanulja használni a kezét, két hete egyedül iszik. Szent meggyőződésem, hogy ha a „mi” helyett „én”-ben gondolkodik, hamarabb összeszedi magát. Ezt a húgaimnak is elmondtam. És hogy nem arról van szó, hogy nem akarok neki segíteni, hiszen gyorsabban, sokkal gyorsabban túl vagyunk minden műveleten, ha én csinálok mindent helyette. Így meg csak piszmogunk. De egy félórája, amikor a műtősök megjelentek a kórteremben, csak azt mondtam én is: Anyu, megyünk a műtőbe!
| |
| 833. | [tulajdonos]: F.O.M.O. | [tulajdonos]: ... | 2022-06-03 10:42 | | Ezen a héten még nem volt tejberizs (a kedvenc kórházi kosztom, Anyu nem szereti, mert túl édesnek találja, én eszem meg mindig helyette; imádom, pont azért, mert édes). Vagy volt már, csak lemaradtam róla? (Hétfőn!?) Kifosztva érzem magam. Mintha Köves Gyuri nem kaphatná meg a répalevesét. | |
| 832. | [tulajdonos]: ... | 2022-06-02 13:25 | Kéthónapos terhes, közölte velem az orvos álmomban, aki leginkább N. A.-ára hasonlított, a traumatológia egyik főorvosára, tőle kértem tegnap engedély, hogy reggeltől estig Anyu mellett lehessek a kórházban, most hogy újra itt vagyunk. Ma hát előtt öt perccel itt voltam, tegnap fél tízkor mentem el. Anyu már járt a múlt héten, és bár egyedül nem tudja ellátni magát (evés, vécézés), de rengeteget léptünk előre, szó szerint (is). Nem lenne szabad visszaesni a másfél hónappal ezelőtti szintre, amikor naponta többször tisztába kellett tenni, állandóan szédült, ha felültettük, és három fizikoterapeuta sem volt képes talpra állítani, a folyamatos fekvéstől tüdővizenyőt kapott stb. Nem lenne szabad visszaesni erre a szintre, csak mert Anyunak levágják a jobb kisujját. Anyósomnak árultam el először, hogy terhes vagyok. Kéthónapos, mondtam jelentőségteljesen. Aztán valahogyan a férjem is megtudta. Minden további nélkül tudomásul vették. Furcsa, fogott el a szorongás, hogy még csak nem is csodálkoznak, hogy az én koromban újra kisbabát fogok nevelni, éjszakánként kétszer-háromszor felkelni, etetni, büfiztetni, fürdetni, emelgetni, pelenkáztatni, bilire szoktatni, álmatlanul hánykolódni, amikor megbetegszik stb. Mindezt nem soroltam fel álmomban ilyen részletesen, csak azt a mérhetetlen fáradságot éreztem, amit az első hónapokban, amikor kismama voltam. Reggel a kórházba készülődvén bekapcsoltam a tévét. Vízbe fojtotta két hónapos gyermekét egy komlói édesanya, mondták a hírekben. „Evelint az ismerősei mintaanyának tartották”, írja a Metropol.
Tegnap este felhívott Pée. MegtanácskoztáK: a kurzusomat a magyar, az étkezésemet és a szállásomat a német bibliodráma-egyesület fizeti, csak a repülőjegyet kell állnom. Menny és pokol nem csupán térélmény. Még csak nem is mindig kétféle tér. (Ha nem is ugyanaz a folyó.) | |
| 831. | [tulajdonos]: ... | 2022-06-01 09:45 | Életkorok és napszakok. A fiaim, ha tehetik, délig alszanak; van, hogy kettőig is, mert éjt nappallá téve dolgoznak, tanulnak, játszanak, szórakoznak. Nappal hold kél bennük, s ha kinn van az éj - egy nap süt odabent. Én, ahogy öregszem, egyre kevésbé bírom az éjszakázást, hajnalban kipattan a szemem, és amikor a fiatalok még az igazak álmát alusszák, én már öntözök és kapálok a kertben. Nappal elvből nem fekszem le, még ebéd után sem. Pedig megtehetném, mert egyedül vagyok otthon (amikor otthon vagyok), senki sem szól rám, hogy mit lustálkodom fényes nappal.
„A költő: a szavai. Az alvószegek, a plakátmagány, a maontják, egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy magyarnak lenni főként nem más, mint az „ilyen” szavak ismerete. Öröme. A mitnekemtezordon, a kiterítenekúgyis, a márvénülőkezemmel. Nagy dolog ez, nagy dolog valahol otthon lehetni. Másoknak meg persze az ewigweibliche szuperál, az is jó, nagy. (Egyébként németül a „ma ontják véremet”-sor így hangzik: Heut’, aposztróf, vergießen sie meinen Lebenssaft. Hát ezt a lébensz-zaftot nehéz egy magyarnak komolyan vennie…” (Esterházy)
„Ha az ember nem az anyanyelvén beszél, egy icipicit hazugságra kényszerül mindig. Nem azt mondja, amit valójában szeretne, hanem amit zavar nélkül ki tud fejezni. Aki az anyanyelvét felejti el, az őszinteséget felejti el örökre.” ( Jókai Anna )
Ezt két idézetet viszem magammal útravalóul Brommába június 26-ámn. Két hét Svédországban angol nyelven nem a világ, mégis szorongok. Lekerül rólam a Bátai-féle szkafander: az anyanyelvi védőöltözet, ami itthon optimális állapotban tartja az életfeltételeimet. Két hétig védtelen és sebezhető leszek. Éjjel fél tizenegyre érkezem a stockholmi reptérre varsói átszállással, nem találtam jobb repülőt, amit ki is tudnék fizteni.
Anyut ma újra orvoshoz kell vinnem. Félhetnék, hogy kezdődik minden elölről, ha nem tudnám, hogy ez most egy másik folyó lesz, nem ugyanaz.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 829. | [tulajdonos]: gödölyék-és-egyéb-ivadékok | 2022-05-31 09:57 | Gondos az Úr, ha ő úgy akarja, lesz áldozat mindenképp, kisbárány, gödölye, akármi, ami egészen égő áldozatként számításba jöhet. Csak akárki nem. Ahogyan Ábrahám annak idején, az Atyaúristen sem tud jobbat felkínálni, mint a saját fiát. Ha lenne angyalunk, aki az utolsó pillanatban az Úr elé állna mondván: már tudjuk, hogy emberszerető vagy, nem tagadod meg tőlünk a te egyetlen fiadat sem, de ne siess, nem várhaunk el senkitől ekkora áldozatot, tőled sem, inkább megpróbáljuk úgy szeretni a világot, ahogyan te szereted. De nekünk nincs ilyen angyalunk. De gyermekeink vannak, és nem az a dolgunk, hogy feláldozzuk őket.
Három fiam van. Bízom az ítéleteikben, megérzéseikben, ha nincs is mindig igazuk. Nekem sincs mindig igazam. Elfogadom, amikor felnyitják a szememet. Ha nehezen is néha. Annyira hozzászoktam a támogatásukhoz, hogy nélkülük félkarúnak, féllábúnak, félagyúnak, féllelkűnek érzem magam. Anyukámnak meg hetek óta én vagyok a jobb keze. És a bal keze is.
Mivel nincs időm/erőm a háborús eseméyneket követni, ebben is rájuk támaszkodom. Ezt írta ma az egyik fiam: „A 115. Ukrán dandár katonáit bebörtönözték miután egy nyilatkozatot adtak ki tragikus helyzetükről és a hadsereg moráljáról. Úgy látszik a pár héttel ezelőtti hírekhez képest az ukránok mégse állnak olyan jól, mint mondták. Egyesek már a keleti front közeljövőbeli összeomlásától tartanak. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy milyen a tényleges háborús helyzet Ukrajnában éppen. https://www.youtube.com/watch?v=Vj9lH00pK-M&ab_channel=R%26UVideos”
Az egyik hozzászólásban ezt találtam: “To be an enemy of America can be dangerous, but to be a friend is fatal.”
— Henry Kissinger
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
