NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-02 19:53 Összes olvasás: 72190| 153. | [tulajdonos]: maze or labyrinth | 2018-10-12 22:57 | Labyrinth or a Maze – my first (and hopefully not the last) EBN-congress ( 4-9 September 2018 Batschuns)
“The beauty of the world is the mouth of a labyrinth. The unwary individual who on entering takes a few steps is soon unable to find the opening. Worn out, with nothing to eat or drink, in the dark, separated from his dear ones, and from everything he loves and is accustomed to, he walks on without knowing anything or hoping anything, incapable even of discovering whether he is really going forward or merely turning round on the same spot. But this affliction is as nothing compared with the danger threatening him. For if he does not lose courage, if he goes on walking, it is absolutely certain that he will finally arrive at the centre of the labyrinth. And there God is waiting to eat him. Later he will go out again, but he will be changed, he will have become different, after being eaten and digested by God. Afterward he will stay near the entrance so that he can gently push all those who come near into the opening.”(Simone Weil: Waiting for God)
– Do you know the labyrinth? – asked Bruno.
– How do you mean?
– I mean, there is a difference between labyrinth and … I don’t remember the name in English, in German we say „Irrgarten” what means „crazy garden” – it is designed for getting lost, to create confusion. The labyrinth is different: it is a spiritual journey to find the stations of your life from the beginning until the end.
– Oh, really? That’s interesting.
– The Irrgarten has a lot of pathways and dead ends to confuse the visitor, the labyrinth has a singular path leading to the centre, you can pause there then you turn around and walk back.
– I have just seen a film in which they used the term maze, not the labyrinth and I didn’t understand why.
– Oh, yes, Irrgarten is maze in English.
This conversation happened somewhere at the entrance of „Propstei” St. Gerold, the monastery where the participants of the 14th European Bibliodrama Conference (titled „The soil of our hope”) made an excursion on the third day. After having a wonderful austrian pie with coffee or tee we had four different programmes in small groups. Some people had a guided tour in the monastery, others chose to sing carols in the chapel, there were persons who visited the so-called Silent Place. I joined to the group that tried the prayers’ labyrinth built in the forest near the „Propstei”, I entered at the mouth, walked it’s curves, stopped at the line poles that repeated symbolizing the stations of my life, entered at the centre, sat down on a stone and waited to be eaten and digested by God.
It is impossible to tell everything, all the details, all the impressions, all the sensations you feel when you find yourself in the middle of an event what is not the first for the others but for you it is. Has it been a labyrinth or has it been a maze? Well, sometimes I felt quite confused like being in the middle of a maze.
It began with the travelling. The airport with its pathways, passages, straights lines, squares and corners can seem a maze, a complete „Irrgarten”. You enter, try to find something like a centre (the points you need for checking), you look for the exit where you enter another universe (the cosmos of the airplane), hopping not to get lost, not to arrive at dead ends. When you start feeling sure and safe you find yourself in a railway station where the whole thing starts over until you arrive safely your accommodation, namely the Bildungshaus in Batschuns.
It is impossible to tell everything: my journey in the labyrinth of words, while working with the biblical text (Isaiah, 40:12–31) in group, in pairs and individually; my roaming in the international maze of words while trying to understand Finish English, German English, Polish English, „Österreichische” English and other English, trying to make understand myself (a Hungarian variation of English).
I remember faces, gesture, smiles, hugs and starry eyes. I remember the farewell party as a cavalcade of flavours, sounds and rhythm – a trustful atmosphere in which we were not afraid to show our crazy side. I returned home with the conviction that life is full of joy.
Life is full of joy – it is not a stressful sentence, is it? But it’s a sentence. What if I try to see it by Katie Byron’s method as I learnt it from Maria Stachel the last day when we had „Open Space”-workshops:
Is it true that life is full of joy? Yes, it is. Can I absolutely know that it is true? Yes, I can. How do I feel when I say this sentence? I feel happy and satisfied, renewed in strength, I feel I could mount up with wings like eagles, I could run and not be weary. Let’s make a turn-around: I am full of joy. In what circumstances can this be true? My answer is: it can be true when I go to a European Bibliodrama Conference.
See you next year in Scotland : Anikó Vajdics (Hungary)
| |
| 152. | [tulajdonos]: Batschuns | 2018-10-12 22:56 | "Dear Anikó,
I hope you are well. And Im afraid I forgot to send you some important information. Sorry. If you wrote some lines about your impressions of the congress in Batschuns (I asked you for) please send it to me. I need it until Sunday 14th afternoon as possible.
In addition I need a picture of you and some words about you. Yours, Wolfgang"
Nagyon a körmömre égett az a pár sor („some lines”), amit a búcsúest mámorában felelőtlenül bevállaltam, de most kész van. Angolul rizsázom, elég bézik–szinten, sokat nem lehet belőle megtudni. Nekem mégis óriási megkönnyebbülés.
| |
| 151. | [tulajdonos]: jav. | 2018-10-12 21:06 | Szokolay Zoltán a torkánál ragadta meg a kérdést: nem engedhetjük, hogy a francia szürrealista (b)irodalom röhögjön a markába. Hagyjuk meg az ilyesmit a nyugat hanyatló ópiumának.
Virág Anna
| |
| 150. | [tulajdonos]: a-nyugat-hanyatló-ópiuma | 2018-10-12 21:04 | Szokolay Zoltán a torkánál ragadod meg a kérdést: nem engedhetjük, hogy a francia szürrealista (b)irodalom röhögjön a markába.
Virág Anna
| |
| 149. | [tulajdonos]: álmok | 2018-10-12 11:06 | Kisnagy állatok
Hüllőkről, bogarakról, mindenféle apró állatról álmodtam hajnalban. Először az arcomon találtam egy bogarat. Sokáig azt hittem, nincs is ott semmi, csak egy kis pörsenés, de ahogy oda nyúltam, egy viasszerű, gömbölyű bogarat kapartam ki a bőröm alól, olyan színe volt, mint a kerti poloskának, csak kisebb volt (max. negyed akkora). Mutattam is valakinek, milyen hitetlen, hogy ilyen megtörténhet. Kívülről láttam az arcomat, pedig nem néztem tükörbe. Kukacot is találtam a sebben, sepertem le kétségbeesetten, a ruhám redői közé hullt. Vissza fog mászni belém, gondoltam, és meg akartam keresni, de kukac helyett egy kis béka tapadt az ujjam hegyére. Akkora volt, mint egy pecsétgyűrű köve. Aranyos volt, meg akartam mutatni másoknak is, de kiugrott a kezemből, meg kellett keresnem, hogy újra megfoghassam, meg is találtam, de mire megfogtam, már eltűnt újra. Egy doboz előtt álltam addigra a kisebbik fiammal, mindenféle kacat volt benne. Egy apró sündisznó mászott elő a mélyből a limlom tetejére. Ez is kisebb volt, mint amekkora egy sündisznó lenni szokott, nem volt nagyobb egy kisbaba tenyerénél. (Nemrég láttam egy ismeretterjesztő filmet Borneó szigetéről, csupa apró állat él ott, mindennek a kicsinyített mása, a felnőtt elefántok sem nagyobbak, mint máshol a kölyökelefántok, a medvék akkorák, mint egy farkaskutya.) Jaj, de aranyos, mondtam a kisfiamnak, de rögtön meg is ijedtem: ha ez a süni mostanáig a doboz alján volt, már nagyon éhes lehet. Adjunk neki enni, mondtam, és már ott is volt a kezemben egy tál tej. Egy csapzott szőrű, fehér macska rohant elő valahonnan, sokkal nagyobbnak tűnt, mint amekkora egy macska lenni szokott, és ahogy lefetyelni kezdte a tejet, emberarca lett.
Ezután egy különleges, párnákkal teli épületben bújócskáztam felnőtt emberekkel, akik egy idő után gyerekekké változtak, de az egy már másik álom volt.
Bennszülöttek (ezt tegnap álmodtam)
A mihálydi házban járok megint a nagyszobában. Hatalmas ágyat vetek, alig várom, hogy bele feküdjek. Fáradt vagyok. Zsuzsi húgom, Anyu és még nem tudom, ki van még jelen. Valahonnan megtudom, hogy keresztanyáméknál nemsokára keresztelő lesz. Délután lesz, gondolom, addig van idő. Nem, nem, mondja valaki, mindjárt kezdődik, délben lesz. Ezt Anyu is megerősíti. Zsuzsi már indul is, puszival akar elköszönni. Onnan már nem jössz vissza, kérdezem? Vissza is jöhetek, feleli, és tanácstalanul az órájára néz. Tudod mit, mondom, megyek én is veled. Hirtelen tele lesz a ház gyerekekkel, akikre nekem kell vigyáznom. Nem hagyhatom itt őket. Erzsó húgom legyint: elboldogulnak nélküled is. OK.
Késő este kerülök haza. Gyalog megyek végig a mi utcánkra merőleges utcán, nagyon fáradt vagyok, a lábaim ólomnehezek, alig vonszolom magam. Ahogy befordulok az utcánkba, egy busz áll meg mellettem. Jöhettem volna azzal is, de nem értem volna ide hamarabb, gondolom. Sokan szállnak le a buszról, idős emberek, elözönlik az utcát, mire utolérem őket, kamasz gyerekekké változnak. Fiúk mind. Az egyik kedvesen érdeklődik tőlem valami iránt. Milyen rendesek ezek a mai fiatalok, gondolom, milyen rendes gyerek vagy, mondom neki is. A fiú széttárja a karját, mintha a kedvesség és a rendesség a világ legtermészetesebb dolga volna. Közben hazaérek. Otthon nagyszabású mulatság vár. A rokonaim, köztük az egyik unokatestvérem, Anti, ünneplőbe öltözve járkálnak márványpadlós folyosókon, mosolyogva biccentenek felém, mint egy Oscar-gálán a színészek, svéd asztal van, szalon, táncterem. Palotává tágult a mihálydi ház. Mindenki otthonosan mozog benne, csak én nem lelem a helyem.
Alagsori terembe érkezem, egy lépcső tetejéről nézem, mi van odalenn. Kis kerek medencékben emberek fekszenek valamilyen folyadékban, talán csak vízben, de lehet, hogy tartósítószerben. Ki vannak állítva, mint egy múzeumban, pontosabban bele vannak fektetve a folyadékba. Az egyik medencében legalább tízen lebegnek, furcsa, szögletes arcú, izmos férfiak. Bennszülöttek. De honnan? Kíváncsi vagyok, élnek-e, valódiak-e egyáltalán vagy csak viaszbábuk. Az egyik erre felemeli a jobb kezét, mintha mutatni akarná: élünk.
| |
| 148. | [tulajdonos]: Ceci-n’est-pas-une-pipe | 2018-10-10 10:41 | „a cuppogó pina meg a lila fasz” – szavak. Akkor is, ha dühödten ejtik ki őket. A „cuppogó pina” másként hangzana, ha nektárral teli, csacsogó kehelynek neveznénk, a „lila fasz” másként hangzana, ha tettre kész dárdának titulálnánk, de nem feltétlenül szebben. El tudom képzelni a „lila faszt” is szépnek megfelelő helyzetben. (Ezt vettem példának, mivel inkább ez érdekel, mint a másik nemi szerv.) A „nektárral teli, csacsogó kehely” és „tettre kész dárda” másként hangzanak, de csak szavak ezek is. Megfelelő környezetben tudom szépnek látni őket, de azt is el tudom képzelni, hogy csúnyán tönkretesznek mondjuk például egy verset. (És ha mondjuk egy szadista szexőrült szájából hangzanak el, akkor vajon mennyire szépek?)
A fent nevezett ivarszerveket, a hímvesszőt (most meg előre vettem – javíthatatlan heteró vagyok) és a …, na, most bajban vagyok, mert annyi részből áll, lehetne vagina, de az csak a hüvely, nincs benne a szeméremdomb és a csikló sem, pedig az utóbbi kihagyhatatlan, akkor is, ha vannak népek, amelyek ezt a részt képesek kivágni a kislányok testéből, mert felesleges örömszerző forrásnak tartják, na szóval, a szeméremdombot, a hüvelyt és a csiklót is mindenképpen magába foglaló női nemi szervet és a hímvesszőt, vagy péniszt (na, itt is van, ha jobban meggondoljuk pár még nem említett, fontos rész, de majd inkább írok külön róluk, megérdemlik a figyelmet – az enyémet mindenképpen), szóval, ezen genitáliákat, szerencsére nem érdekli, hogyan nevezik őket, amikor működésbe lépnek. Örömmel szállítják a nedveket, cuppognak, lilulnak, élvezik az életet.
Mindezt pedig Szokolay Zoltán „noteszlap Párizsból” című bejegyzésére írtam, nem az, aminek látszik, akárminek is látszódjék.
| |
| 147. | [tulajdonos]: rácsodálkozás | 2018-10-06 15:15 | DRIVE
Milyen komoly hajtóerő az egymásra utáltság. | |
| 146. | [tulajdonos]: jav. | 2018-09-23 14:00 | – Szerelmes vagyok, el fogom hagyni a férjemet, viszem a gyerekeket is, mind a hármat, nem értem, hogy képes valaki olyan házasságban élni, aminek izzadságszaga van – mondta, és jelentőségteljesen rám nézett. A többiek követték a tekintetét, egy pillanatra minden szem rám szegeződött, sokan bólogattak, aki a szerelmet a házasság oltárán feláldozza, az gyáva és megalkuvó – ez a gondolat vált csoportnormává az alatt az egy pillanat alatt.
Izzadságszagú. Sokáig küzdöttem ezzel a szóval. Nem lehetett elfelejteni, kisebbíteni. A házasságom olyan volt, mint Déva vára, naponta kellett befeküdnöm a kövei közé, hogy legalább az, amit éjjel rakunk, megmaradjon reggelig. Évekbe telt, amíg rájöttem, hogy nem kell szégyellnem a verejtéket, amivel ez a küzdelem járt, lehetek rá akár büszke is. Vagy, ha már büszke nem vagyok, legalább elfogadhatom: a házasságom ilyen. Ilyen izzadságszagú.
„A kislány, aki mindenkit szeretett” ezzel együtt biztosan én vagyok, akkor is, ha nem. Meg az is, aki három lábon gyábokor, és a kálán pugra nem tud menni.
| |
| 145. | [tulajdonos]: kálán-pug | 2018-09-23 13:50 | a) – Szerelmes vagyok, el fogom hagyni a férjemet, viszem a gyerekeket is, mind a hármat, nem értem, hogy képes valaki olyan házasságban élni, aminek izzadságszaga van – mondta, és jelentőségteljesen rám nézett. A többiek követték a tekintetét, egy pillanatra minden szem rám szegeződött, sokan bólogattak, aki a szerelmet a házasság oltárán feláldozza, az gyáva és megalkuvó – ez a gondolat vált csoportnormává az alatt az egy pillanat alatt.
Izzadságszagú. Sokáig küzdöttem ezzel a szóval. Nem lehetett elfelejteni, kisebbíteni. A házasságom olyan volt, mint Déva vára, naponta kellett befeküdnöm a kövei közé, hogy legalább az, amit éjjel rakunk, megmaradjon reggelig. Évekbe telt, amíg rájöttem, hogy nem kell szégyellnem a verejtéket, amivel ez a küzdelem járt, lehetek rá akár büszke is. Vagy, ha már büszke nem vagyok rá, legalább elfogadhatom: az házasságom ilyen: Ilyen izzadságszagú. Attól még más választhat más utat.
b) A kislány, aki mindenkit szeretett, biztosan én vagyok, akkor is, ha nem. Meg az is, aki három lábon gyábokor, s a kálán pugra nem tud menni. De talán nem is akar.
.
| |
| 144. | [tulajdonos]: isten karma | 2018-09-20 10:38 | a) Instant karma, instant karma, kiált kárörvendően valamelyik gyermekem, ha megégetem a kezem, vagy megbotlom, miután rikácsoltam velük, ha szanaszét hagyták a mosatlan edényt, a koszos zoknit vagy az alsógatyát, és én úgy értem, Isten karma, Isten karma. Hetekig hallom így. Ennek van értelme számomra.
b) Ikreket kereszteltünk a hétvégén istentiszteleten. Az egyik nagyon nyűgös volt, hányta-vetette magát az az anyja ölében, az apja átvette, felállt vele, hátrament, ringatta – a sírdogálás alig csillapodott. A másik eközben a mögötte ülő nagymamájával játszott egész idő alatt, mosolygott, kacagott, öröm volt nézni. Elérkezett a keresztelés pillanata. A nyűgös gyerek kíváncsian elhallgatott, csodálkozva kapott a fejéhez, amikor a vizet rácsorgatták, a másik, elsírta magát.
c) A fenntartható fejlődés mintájára beszélhetnénk fenntartható kapcsolatokról is. Isten feltalálta a fenntartható szeretetet. Töltőállomás: Jézus. A gyűlölet töltőállomásain mégis többen tolonganak, egymás kezéből kapják ki a…, mit is?
d) Van valahol egy szonettem a karthauzi némaságról. Nem találom.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
