NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 18:51 Összes olvasás: 71242| 149. | [tulajdonos]: álmok | 2018-10-12 11:06 | Kisnagy állatok
Hüllőkről, bogarakról, mindenféle apró állatról álmodtam hajnalban. Először az arcomon találtam egy bogarat. Sokáig azt hittem, nincs is ott semmi, csak egy kis pörsenés, de ahogy oda nyúltam, egy viasszerű, gömbölyű bogarat kapartam ki a bőröm alól, olyan színe volt, mint a kerti poloskának, csak kisebb volt (max. negyed akkora). Mutattam is valakinek, milyen hitetlen, hogy ilyen megtörténhet. Kívülről láttam az arcomat, pedig nem néztem tükörbe. Kukacot is találtam a sebben, sepertem le kétségbeesetten, a ruhám redői közé hullt. Vissza fog mászni belém, gondoltam, és meg akartam keresni, de kukac helyett egy kis béka tapadt az ujjam hegyére. Akkora volt, mint egy pecsétgyűrű köve. Aranyos volt, meg akartam mutatni másoknak is, de kiugrott a kezemből, meg kellett keresnem, hogy újra megfoghassam, meg is találtam, de mire megfogtam, már eltűnt újra. Egy doboz előtt álltam addigra a kisebbik fiammal, mindenféle kacat volt benne. Egy apró sündisznó mászott elő a mélyből a limlom tetejére. Ez is kisebb volt, mint amekkora egy sündisznó lenni szokott, nem volt nagyobb egy kisbaba tenyerénél. (Nemrég láttam egy ismeretterjesztő filmet Borneó szigetéről, csupa apró állat él ott, mindennek a kicsinyített mása, a felnőtt elefántok sem nagyobbak, mint máshol a kölyökelefántok, a medvék akkorák, mint egy farkaskutya.) Jaj, de aranyos, mondtam a kisfiamnak, de rögtön meg is ijedtem: ha ez a süni mostanáig a doboz alján volt, már nagyon éhes lehet. Adjunk neki enni, mondtam, és már ott is volt a kezemben egy tál tej. Egy csapzott szőrű, fehér macska rohant elő valahonnan, sokkal nagyobbnak tűnt, mint amekkora egy macska lenni szokott, és ahogy lefetyelni kezdte a tejet, emberarca lett.
Ezután egy különleges, párnákkal teli épületben bújócskáztam felnőtt emberekkel, akik egy idő után gyerekekké változtak, de az egy már másik álom volt.
Bennszülöttek (ezt tegnap álmodtam)
A mihálydi házban járok megint a nagyszobában. Hatalmas ágyat vetek, alig várom, hogy bele feküdjek. Fáradt vagyok. Zsuzsi húgom, Anyu és még nem tudom, ki van még jelen. Valahonnan megtudom, hogy keresztanyáméknál nemsokára keresztelő lesz. Délután lesz, gondolom, addig van idő. Nem, nem, mondja valaki, mindjárt kezdődik, délben lesz. Ezt Anyu is megerősíti. Zsuzsi már indul is, puszival akar elköszönni. Onnan már nem jössz vissza, kérdezem? Vissza is jöhetek, feleli, és tanácstalanul az órájára néz. Tudod mit, mondom, megyek én is veled. Hirtelen tele lesz a ház gyerekekkel, akikre nekem kell vigyáznom. Nem hagyhatom itt őket. Erzsó húgom legyint: elboldogulnak nélküled is. OK.
Késő este kerülök haza. Gyalog megyek végig a mi utcánkra merőleges utcán, nagyon fáradt vagyok, a lábaim ólomnehezek, alig vonszolom magam. Ahogy befordulok az utcánkba, egy busz áll meg mellettem. Jöhettem volna azzal is, de nem értem volna ide hamarabb, gondolom. Sokan szállnak le a buszról, idős emberek, elözönlik az utcát, mire utolérem őket, kamasz gyerekekké változnak. Fiúk mind. Az egyik kedvesen érdeklődik tőlem valami iránt. Milyen rendesek ezek a mai fiatalok, gondolom, milyen rendes gyerek vagy, mondom neki is. A fiú széttárja a karját, mintha a kedvesség és a rendesség a világ legtermészetesebb dolga volna. Közben hazaérek. Otthon nagyszabású mulatság vár. A rokonaim, köztük az egyik unokatestvérem, Anti, ünneplőbe öltözve járkálnak márványpadlós folyosókon, mosolyogva biccentenek felém, mint egy Oscar-gálán a színészek, svéd asztal van, szalon, táncterem. Palotává tágult a mihálydi ház. Mindenki otthonosan mozog benne, csak én nem lelem a helyem.
Alagsori terembe érkezem, egy lépcső tetejéről nézem, mi van odalenn. Kis kerek medencékben emberek fekszenek valamilyen folyadékban, talán csak vízben, de lehet, hogy tartósítószerben. Ki vannak állítva, mint egy múzeumban, pontosabban bele vannak fektetve a folyadékba. Az egyik medencében legalább tízen lebegnek, furcsa, szögletes arcú, izmos férfiak. Bennszülöttek. De honnan? Kíváncsi vagyok, élnek-e, valódiak-e egyáltalán vagy csak viaszbábuk. Az egyik erre felemeli a jobb kezét, mintha mutatni akarná: élünk.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
