Egy kisbaba volt a gondjaimra bízva álmomban. Önfeledten játszottam vele, mint kislánykoromban a hajas babámmal. Puha bőre volt, édes, pici keze, lábai. Két nagy, pislogó szeme. Cukiság a köbön. Az egész napomat vele tölthettem, mert egyszer csak eszembe jutott, hogy este van, és még egyszer sem cseréltem ki a pelenkáját. Hogy lehetettem ilyen felelőtlen? -- hasított belém. Az arcára néztem: tele volt gombostűfej nagyságú, piros kiütésekkel a bőre. Ó, hát te lázas vagy, ijedtem meg. Nem értettem, hogyan jutottunk idáig. Így belefeledkezni a játékba! Dzsazimah! – figyelmezetett ébredés előtt a Hang.
„Mit volt mit tenni” – szenvedélyes, már-már perverz viszony köt az ilyen régies kifejezésekhez, és most kiélhetem ezt a szenvedélyemet, mivel a regény fele, amelyet fordítok, a középkorban játszódik. -- Ezt még tegnap írtam. Zavart a perverz szó. Túlzásnak éreztem. Erre ma érkezett egy levél az 1749 főszerkesztőjétől: lenne-e kedvem lefordítani egy Gonçalo M. Tavaressel készült interjút, amelynek ez a címe: “A Literatura parte da perversão”.
Először kapom pitiáner tévedésen az írónőt. Súlyos tévedései már voltak (azok megbocsáthatók), pl. az első kötetben a mobbing és a bullyingí összekeverése, a másodikban a deep web és a dark web összekutyulása. Az angol szavakkal – úgy tűnik -- hadilábon áll, de most nem a külföldi szavakat használja rosszul: az egyik szereplőt leülteti egy fehér bőrfotelba, pár bekezdéssel később egy támlás fa székből állítja fel. Amúgy ez tetszene, ha az események fantasy-ban és nem real-ben játszódnának. Na de, nem panaszkodom. Mert így most én dönthetek. Kényem kedvem szerint. A támlás szék felé hajlik a kezem.
2020. október 26.
A maszk ma már nem csak nyűg. És nem csak az önkifejezés látszólagos eszköze. Az emberek kezdik felfedezni, hogy hirdetési vagy politikai üzenetet hordozó felületként is beválik, és így talán még valami haszna is lesz, mert az, hogy a vírustól mennyire védi meg az emberiséget, kétséges. A lepsényi benzinkútnál, ahol pisilni álltunk meg, találkoztam egy SZFE-maszkos fiatalemberrel. Először nem értettem, miért néz rám olyan kíváncsian, nem a maszkomat nézte, azt ismerem, azt a pillantást, amivel az emberek egymás arcfedőjét megbámulják, és az alapján próbálják felmérni a másik hovatartozását vagy, hogy nem veszélyes-e valami miatt, mert a kardfogú tigrisek ugyan már nem léteznek, a monitorozó készségünket még azokból az időkből hordozzuk magunkkal, amikor még léteztek. Ez a fiatalember a szememet leste. Nem a szokásos monitorozással, hanem kíváncsian: látom-e, hogy egy transzparenst visel az arcán, és ha igen, mit szólok hozzá. Barát vagyok vagy ellenség. Egy klubba tartozunk, vagy nem. Kardfogú tigris vagyok-e számára politikai szempontból, vagy sem. Nem tudom, milyen következtetésre jutott, mert mindezt utólag véltem kiolvasni a tekintetéből, és csak akkor tudatosodott bennem, amikor az autóban a férjemnek a maszkokról elmélkedtem, hogy kezdenek hirdetési felületté válni.
2020. október 25.
Törmelékek: A szél úgy vijjog a mezők felett, mint a rágcsálókra éhes ragadozómadarak. Félreteszem az emlékeim, mint az elnyűtt ruhát. Egyszer még talán jók lesznek valamire.
Addig nincs baj, amíg a hóhérok nem versenyeznek. Kaszás, Vágó vagy Mészáros vezetéknévvel.
A sírásóverseny ellen nincs kifogásom. Ők is emberek, és lám, nevük is van. Van egy fafaragó ismerősöm, aki egyfajta hamleti indíttatásból ki akarta próbálni ezt a mesterséget. Egy évig bírta. Érdekes dolgokat mesélt, pl. hogy a tartósítószerek miatt sokáig nem oszlanak el a tetemek (ez komoly gondot okoz, mert megnehezíti az új sírhelyek kialakítását). Háy János is ott volt abban a társaságban, ahol ez a történet elhangzott. Nátriumbenzonát című verse ez után született. (A tartósítószer hivatalos neve amúgy nátrium-benzoát.)
Az általános iskolás énektanárnőm töltötte be a kántor szerepét a temetésen. Képesítés nélküli, kezdő tanár volt, a szolfézst mégis ismerte valahonnan, a kezével mutogatta a hangjegyeket. Hatodikosok voltunk, amikor hozzánk került, nem lehetett idősebb, mint amennyi most a középső fiam, aki idén lett húsz éves. Sokan buktak le hozzánk az előző évfolyamból arra az évre, hét-nyolc nagyra nőtt fiú, nem mind cigány (Szinyas is köztük volt pl., akinek az anyukája engem nézett ki a fia leendő feleségének, itt az én kis menyem, mondogatta, ha meglátott), de nagyobb részt mégis „romák” voltak (mi sosem mondtuk így), akiknek a kisujjában és a torkában volt a zene. A Szadi becenevű, fekete göndör hajú srácnak különösen jó hangja volt; emlékszem, amikor egyszer télen a meleg kályha mellett ácsorogva Piramis-számokat énekelt. Nem akartam, de alaposan belezúgtam aznap. Áldatlan állapot volt, hónapokig tartott; ha felelni szólítottak, égett a hátam, mert rajta éreztem a tekintetét, ha az utcán megláttam, remegett a térdem; egyszer majdnem felborultam emiatt a biciklivel, a tej egy része, amit egy alumínium köcsögben szállítottam haza a bicikli kormányán, az aszfaltra ömlött. Ő gúnyosan felnevetett. Utáltam. Nem őt, csak hogy miatta -- a létezése miatt -- ki vagyok szolgáltatva egy rajtam kívül álló erőnek.) Az énektanárnő félénk, városi virágszál volt. Szétcincálták. Egyszer sírva ment ki az osztályból. Most is ugyanolyan szelídnek látszott, mint annak idején. Az eltelt negyven egynehány év alig hagyott nyomot rajta, hacsak nem az történt, hogy az emlékeim hozzá öregedtek. A tisztelendő atya, aki apámat is temette, a szertartás kellős-közepén -- amikor az egykori tanárnőm egy pillanatra elbizonytalanodott -- csúnyán ráförmedt: maga jön! A görög-katolikus litánia párbeszédes énekekből áll, hosszú, felelgetős könyörgésekből, imákból ; az üdvtörténetet is így mesélik el, énekelve, refréneket ismételgetve, legyen szó esküvőről, keresztelőről, temetésről vagy csak egy sima miséről. A Miatyánk-ra először csodálkoztam rá igazán, sosem hallottam még ennyire kívülről magamat éneklés közben: az Atyához intézett pozitív kérések végig fent szólnak, a végére ereszkedik le a dallam, amikor a kísértések kerülnek szóba. A „szabadíts meg a gonosztól” már egészen lent szól, a „pincében” (hogy mást ne mondjak), többszörös hajlítással: „gono-o-o-osztól”, csak hogy világos legyen, milyen alantas cifraságokba lehet keveredni, ha az ember az ördöggel cimborál.
Ojcze nasz, któryś jest w niebie: święć się imię Twoje, przyjdź Królestwo Twoje, bądź wola Twoja jako w niebie, tak i na ziemi. Chleba naszego powszedniego daj nam dzisiaj. I odpuść nam nasze winy, jako i my odpuszczamy naszym winowajcom. I nie wódź nas na pokuszenie, ale nas zbaw ode złego.
Anikónak hívnak. Jobbkezes vagyok. Reggelente jobb kézzel teszem fel a tűzre a kávét, jobb kézzel veszem le, jobb kézzel öntöm ki. Ilyenkor szokott eszembe jutni az ikertestvérem, Ókina, aki Ruandában él, és balkezes. Elképzelem, ahogy ebéd után kávét főz, és mindent teljesen fordítva, de pontosan ugyanúgy csinál, mint én: bal kézzel teszi fel a tűzre a kávét, bal kézzel veszi le, bal kézzel önti ki. Ilyenkor szoktam eszébe jutni. Elképzeli, ahogy reggelente kávét főzök, s mindent teljesen fordítva, de pontosan ugyanúgy csinálok, mint ő. Amikor a csészét a jobb kezemmel tartva a kávémba kortyolok, nyugtalanság fogja el: lehet, hogy nem is létezem? Kimegy a fürdőszobába, belenéz a tükörbe, bal kezével hátrasimítja a haját, és megnyugszik: nem ő talált ki. Vagyok. Kinyitja a mosdó csapját, mindkét kezét alátartja, mosolyogva nézi, ahogy a víz az óramutató járásával ellentétes irányban eltűnik a lefolyóban.
2
Minden halál az életre tanít, motyogja ébredés előtt még az álom karjaiban. Odaadóan tűri, hogy a nap első sugarai az önfeledtség utolsó morzsáit is lecsipegessék az arcáról. Felkel, beágyaz, megeteti az ágya alatt menedékre lelt angyalokat, rendbe szedi a sminkjüket, kifésüli a hajukba ragadt fénycsimbókokat, lecsutakolja a lábukat. Isten szeretetéről énekel nekik egész nap. Vacsora után csillagport kever az italába, csendre inti a mosogatóban egymás ellen tüntető edényeket, belehallgat a könyvespolcok duruzsolásába, megágyaz, lefekszik, megadóan tűri, hogy a magány kiéhezett teste a testére fonódjon. Áthentergi vele az éjszakát. „Te melletted elaludni nem lehet”, énekli altatóul inkább magának, mint neki. Hiába. Rég világosodik, mire át mer vonulni mellőle a másik szobába. Minden élet a halálra tanít, motyogja elalvás előtt már az álom karjaiban.
3
ikertestvérem a tükörben minden hibát újra elkövet amit én már nem
a múlt csapda a jövő ígéreteihez képest a mában túl sok a félelem az arányokon múlik
ha nem is minden amit én még nem de az ikertestvérem a tükörben már igen
Év eleje óta O.G. sógorával vadászom egy csapatban, közli Icsö leplezetlen büszkeséggel, mint aki azt mondja: most védtem meg a fenntartható fejlődésről szóló doktori diszertációmat. Ó, istenem, istenem, hát, ettől féltem én, hogy mosolyogva, szemrebbenés nélkül fogok egy ilyen közlést végighallgatni, hogy majd csak este a vendégházban nézzek utálkozva a saját tükörképemre: gyáva vagy, és az is maradsz. Mert nemcsak jóképet vágtam, hanem még valami elismerésfélét is képes voltam előadni, hogy, bizony, van, amikor az embert nem is a szakmája, hanem a hobbija juttatja előrébb, ezért nem szabad lemondanunk semmiről, amit szívesen csinálunk. Uhhh! Jól nézett ki, amúgy. Jobban, mint amikor legutóbb láttam. Több mint harminc kilőtt vaddisznó egy évben -- az rengeteg óra a friss levegőn, napsütötte, cserzett bőr, Robert Redford himlőhelyek nélkül. Nyolc éves koromban, amikor valamelyik okos felnőtt megkérdezte, van-e már szeretőm, azt feleltem, van, és őrá gondoltam. Amikor kimondtam a nevét, az okos felnőtt arcáról lehervadt a vigyor: őt „úgy” nem szeretheted. Hogyan nem? Ibag is jól tartja magát. Mindig duci kislány volt, de felnőttként is sokáig plusz kilókkal küzdött, amíg parlamenti képviselő nem lett. A fitnesz, a saját szabó, a fodrász és a kozmetikus megtette a hatását. Szőke haj, magabiztos mosoly, stepfordi feleség magyar kiadásban. Jólesett vele beszélgetni, istenemre mondom, jólesett. A fél nyarakat töltöttünk együtt.
sógor lengyelül: swagier vaddisznó: dzik vadászat: łowiectwo tükör: lustro Nem látsz valami különöset, ha tükörbe nézel? -- Dzieje się coś dziwnego kiedy patrzysz w lustro?
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
