Baltazar: re: 1206.

NAPLÓK: Baltazar
Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 06:26 Összes olvasás: 534389

Korábbi hozzászólások:

1208.	Simson : re: 1206.	2011-10-03 20:58
Hihető történet Persze könnyű így horgászni, mikor szelíden mosolyognak a barátságos őselemek, de hallgasd meg az én esetem. Ez akkortájt történt velem, amikor összeesküdött ellenem a világ, ha előre léptem, felbuktam a földből hirtelen feltüremkedő kőben, ha hátra akkor hanyatt estem, ha jobbra léptem szög fúródott a cipőmön keresztül a talpamba, mikor meg balra léptem, na akkor általában nem történt semmi, de még az is általában sokkal előbb következett be, mint ahogy kellett volna, ilyenkor meg Kata elégedetlenkedett. Ilyen körülmények között szántam el magam egy kis horgászásra, a nap ragyogott, de a hold az égen egyáltalán nem világított. Nem tudom hogyan történhetett, de amíg odaértem az alig egy óra járásra lévő tóhoz, először is beborult, utána villámlott, majd az eső átment darába, és később elkezdett a hó szállingózni. Iszonyatos szélvihar keletkezett, nyögtek a fák, sírtak valami eléggé beazonosíthatatlan sosemtudtammegfejteni, hogy mik, miközben a hó kitartóan és békésen szállingózott. Nagyon elkeseredtem, ilyen az én szerencsém, a biorobot gyárban pont ma álltak le a gépek (sztrájkoltunk), és én gondoltam horgászok egyet ebben a szép ősi napsütésben. Legalább is ez volt még az elinduláskor, de mire a tóhoz értem már tomboltak az őselemek. Mire a kukacot fel akartam tűzni a horogra, addigra az kő keményre fagyott és persze a horog rögtön megsiklott a jeges kukacon, és nagy lendülettel az ujjamba fúródott. Rögtön kirántottam volna, mert nagyon fájt, talán még el is kiáltottam magam, mivel hirtelen eszembe jutott pár keresetlen kifejezés, amik már régóta hevertek az íróasztalom fiókjában, de nem tudom láttál-e már horgot, van egy olyan kis horgas nyílhegyszerűség a végükön, ami miatt sokkal rosszabb kihúzni őket, mint bedugni. Na, gondoltam, ha már a kukacaim elfagytak, én meg szerves egységet képezek a horoggal, kihasználom ezt a hirtelen jött lehetőséget. Leszúrtam egy pecatartót, ráfektettem a botot és élesre állítottam az elektromos kapásjelzőt, gondoltam cisz major pittyegése a víz alatt is hallható lesz, és mint egy méretes csali, beugrottam a tóba. Elmerültem, és leülve a fenéken, egy nádszálon keresztül lélegeztem. Közben minden kis neszre figyelmes voltam, vártam mikor szólal meg az elektromos kapásjelzőm, amire majd kiugrom a vízből és kirántom az engem bekapó ígéretes zsákmányt. Minden lehetőséget számba vettem csak a barátságtalanul beköszöntő telet hagytam ki a számításból. Mivel a víz egy fél óra múlva befagyott, és én tavaszig rabja lettem a tónak, és csak a nádszál köldökzsinórja jelentette egyetlen kapcsolatom a galaxisunkban történő eseményekkel. Megmondom őszintén nem igazán volt őszirózsás kedvem. Teltek a hetek, múltak a hónapok, igyekeztem szép dolgokra gondolni, dúdolgattam, énekelgettem, zengő baritonom felhallatszott a jég alól a szikrázó téli éjszakákon. Legtöbbször a Republic, Szállj el kismadár című dalával próbáltam a nehéz perceket átélni, talán nem kell titkolnom melyikre gondolok: „Csak a hold az égen, Csak a nap ragyogjon, Simogasson a szél, Simogasson, ha arcomhoz ér, Csak a hold ragyogjon, Csak a nap az égen, Nekem semmi más nem kell.”

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!