DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2787 szerző 35702 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Lázár Bence
  Otthon ebédeltünk
Új maradandokkok

Vajdics Anikó: Bulimia
Wesztl Miklós: nem adom a láb
Farkas György: Csapdák (jav.)
Tiszai P Imre: Egyetlen szentség (vált)
Bara Anna: az áldott jó ember ..
Petz György: Sorsodat
Bakkné Szentesi Csilla: Idejétmúlt attrakció -
Türjei Zoltán: Váróterem
Szilágyi Erzsébet: életkép
Francesco de Orellana: A be nem fogadott nyakkendõtû balladája (1991)
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 33 perce
Kosztolányi Mária 57 perce
Farkas György 6 órája
Duma György 10 órája
Tiszai P Imre 13 órája
Ilies Renáta 13 órája
Tóth János Janus 13 órája
Tamási József 13 órája
Zsuzsanna Grande 13 órája
Standovár Ágota 13 órája
Bakkné Szentesi Csilla 14 órája
Vincze Sándor 21 órája
Fűri Mária 1 napja
Szikora Erzsébet 1 napja
Petz György 1 napja
Boris Anita 1 napja
Francesco de Orellana 1 napja
Lantos Tímea 1 napja
Vajdics Anikó 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
FRISS NAPLÓK

 Jó, ha a vége jó 9 perce
Gyakorlótér 49 perce
Bátai Tibor alkotói naplója 1 órája
Graffiti 1 órája
Szuszogó szavak 2 órája
Conquistadores 2 órája
Gyurcsi 3 órája
Seholsincs 4 órája
argumentum 4 órája
Nagy Zoárd mesél 5 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 6 órája
weinberger 8 órája
Frady Endre 8 órája
Oswald Chesterfield Cobblepot 20 órája
Felvil.levelek (feladó:random) 22 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2018-11-12 14:37 Összes olvasás: 1864

Korábbi hozzászólások:  
54. [tulajdonos]: 3832018-11-10 23:19

mennyezetre ragasztott távolság


beleragadtam ma is a hírekbe.
jó lenne valakinek elmondani a kapcsolódó gondolatokat.
pontosabban mindenkinek.

zavar a hazugság. ilyenkor elvárnám saját igazságomtól,
hogy harsogjon körülöttem, hogy csaholva tereljen
a magam értékketrecébe,
de csak unatkozva félrenéz,
mintha nem is őt köpték volna szemen az előző pillanatban.
remeg a kezem.
tudom, hogy mindenki tudja, hogy nem igaz,
amit az előbb hallott,
és hogy pontosan ugyanazt érezheti, amit én is,
de a várakozó időt összegyűrte bennem
a tehetetlen döbbenet,
és mire megfogalmazódott az ellenvetés,
máris szembetalálkoztam a válasszal, és azzá váltam,
aminek éppen éreztetni akartak.
ha most kocsmában lennék, belebasznám
a söröskorsót bármibe, ami csörömpölni tud,
és ami visszamerte tükrözni a pofám, kifizetném a cehhet,
az okozott kárt is,
és megnyugodva hazamennék éhendögleni.

túlcsordulás, és nincs alattam kármentő.
délelőtt kikaptam a postás kezéből az esedékes számlát,
mert mindig becsönget a szerencsétlen az ilyen szarokkal.
sötétbíbor háttérbe süppedt számok,
és bennem a megkönnyebbülés,
hogy még ki tudom fizetni. hagyom a francba
a mélyrétegeimbe szívódott szégyenkezést, hiszen
jól jön ez a pár forintos könnyítés, mért kellene
mindig belegondolni, hogy mekkora ennek az ára,
és az a számla majd hol és kinek lesz kézbesítve.

persze, lehetne álmodozni. tengerparti
táj. pálmafák, a fehér homokon
szelíd hullámok kúsznak a partra húzott csónakig.
francia nyugdíjas
portugál tengerparton, merthogy ott olcsóbb,
és egyébként is, mondja, nem könnyű az élet,
és az embernek körül kell nézni,
hol költheti el kedvére az összekuporgatott pénzét.

lehetne álmodozni ilyesmiről is, de minek.
a kert, mint örökös idegnyugtató, most is segít.
kérdés, hogy meddig. a verandán
nyomomba szegődik a befogadott macskánk. látszik,
hogy kölyök még, mindenre lecsap, ami mozog,
és mert szél fúj, minden mozog,
kár vesződnöm a virágnak kinevezett gazok kikötözgetésével.
egyébként is, jövőre konyhakertet tervezek.
szép lassan az idő és a tér
egybecsúszik majd bennem is a kormányzati szándékkal,
akár akarom,
akár nem.
jövő nyáron a piacgazdaság csak arra a pamutgatyára fog
szűkülni nálam,
amit nem tudok magamnak előállítani. a szomszédnak
volt egy műhelye, amiben most csirkéket tenyészt, és mivel
kertjének a többi része beton, majd barterezünk.

most nem akarok semmit. belefáradtam mások
folytonos akarásába. más
helyet, helyzetet szeretnék.
újra utazni, a soha meg nem érkezés
reményével figyelni a sodródó házak, emberek,
tájak szövetéből formált érzéseimet.
hidakon, befoghatatlan méretű
zajokon átrobogni, vizek vonaláról parti sziklákra képzelni magam.
platóikon selymesen hullámzó fű,
és lágy tehénillat.

van valami morbid abban,
ahogy rettegek a világban fel-felcsapó gyűlöletlángoktól,
ahogy
leképzi egyszemélyes érzelmi síkomban Isten akaratát
gyarló anyagiságunk.
tudom, csak hitvány szóácsolatokká vált mára a múlt,
és mégis.
és ez a szomorú. és ez a kétségbeejtő.
hogy mégis.
hogy ennek ellenére.
hogy bármi áron.
hogy akár az életem árán is szeretném megvédeni tőletek
azt a jövőt,
amihez már gyakorlatilag rég nincs semmi közöm.





53. [tulajdonos]: a tér görbülete2018-11-09 23:40

a ház mögött


ma egész nap olyan voltam mint aki már nem akar félni
késő este van
nézem az erkélyről a lassan terjedő ködöt
a tiszafa már nem látszódik
de a rajta lévő piros bogyók még átderengenek
a szürkére maszatolódott homályon
na és a hold is
egy kicsit fentebb valamivel de tisztán látszódik
elcsodálkozok mert egyáltalán nem kellene látszódnia
és ilyenkor félek
tudom hogy mi a köd
tudom hogy vannak benne áramlatok
amikben rések keletkezhetnek
de mégis
hideg borzong a hátamon
és várom messziről nagyon messziről a bagolyhuhogást
ami az ilyen látvánnyal együtt jár
és megérkezik
pánikban tépem fel az erkélyajtót
és vissza a szobába
két kézre kapva cibálom össze a sötétítő függönyt
de megakad
a képződött résben ott a hold
és közeledik

52. [tulajdonos]: ferdén2018-11-09 13:39
de még mindig nyitva


elbarikádoztuk magunkat egymásban
máig nem tudom miért
hiszen szerettük egymást meg hát szerettük magunkat is
tehát okunk semmi erre a nagy védekezésre
magunk és egymás ellen
folyton olyan helyekre jártunk
ahol hétköznap kevés emberrel lehetett találkozni
sírkertek ilyesmi
könyveket cipeltünk magunkkal és mutogattuk egymásnak
a beszélgetésindító szövegeket amiket
ő is mint én
és ebben biztos vagyok
fél éjszakákat lapozgatva kerestünk és ízlelgettük
a hangzások őszinteségét
felkészülve az esetlegesen kialakuló heves vitákra is

aztán ez így is maradt
összeházasodtunk szültél három gyereket
felnevelődtek ahogy könyvismeretekből fel lehet nevelni
néha megcsodáltuk őket
meg magunkat ahogy így úgy de elboldogulnak
a saját ajándék életükben
de tele aggodalommal és szemrehányással magunk felé
figyeljük elkerülhetetlen botladozásaikat
amik lehet hogy nem is azok
csak a bennünk még mindig nyüszítő félelem akarja
annak láttatni őket
félelem az idegen érintésektől amiket
mi mindig
bántásnak éreztünk még akkor is
ha egymást simogattuk
tapogattuk magunkban és a másikban az önzést
várva hogy egyszer csak-csak elsimulnak életgörcseink
hogy el tudjuk valamikorra fogadni
azt
amire időközben azért rájöttünk
hogy tulajdonképpen boldogok voltunk egymással


51. [tulajdonos]: átiratok2018-11-08 23:23
átiratok
in memoriam

1
betakarózni mások mondataiba
ha már nincs hova menni

felbontani egy üveg bort
tányérra borítani a csipszet és
bonyolult szavakat kitalálni a magukkal játszadozó

testek barikád álmain elzuhantakra
miközben verejtékembe szívódnak a fotelszövet bordázatai

2
bennünk marad ilyenkor az erdők lombja
bennünk a száraz ágakkal együtt

közönyös fájdalom ez már
ahogy unalmában még fel-felszisszen
egy-egy váratlan fordulaton

például egy fészekből kilökött fióka
ahogy tátogva nyeli a naplementét

3
hatalmas kő ez
kifelé hajló fűbozontok nőnek rajta

nem tudni táplálja-e őket valami
vagy éppen létezésük pont a semmi jele a test
lefordíthatatlan kipárolgásában

és cipeli az ég súlyát
amíg bele nem úszik a véshetetlen kékbe

4
érzésneszek az ívelő szájon
gyűjti a csendet

sivataggá válik a pillanat

innentől bármit teszek
behorpad alattam az égbolt

5
tüzek pora ez ami most bennem
súlya mint az árnyék

látható de felfoghatatlan követése fénynek mozdulatnak
önmagában önmagához súrlódó kőnek
a száraz felhőkből patakzó esőben
egyre érthetőbbé válik a mélyülő
hallgatás

6
képek a kertből amiken alig idéződik már a múlt
rajtuk elveszett tárgyak

soha nem számontartott tárgyaim amiken
megtörtént és még mindig folyamatosan megtörténik
a jelen és azonnal el is veszíti magát

hogy nélküle legyek újra színt kolduló éjszakáimban

7
természetesen te kevered ki színeinket ebben a dobozban
aminek tetején folyamatosan dübörög a nyári zápor
és amiben egyre távolodsz pedig folyton visszahozlak



50. [tulajdonos]: paranoid2018-11-07 16:04

falombozás


nincsenek közös kalandok
a kapcsolódási pontjaink csupán elméletiek
izzadásmentes arcok
enyhén felgyűrt táskásodó szélekkel
ahogy könyökretámasztott fejjel próbáljuk megfejteni
egymást

idővel elmélyülnek a ráncok
gondolataimban egyre kevesebb a kérdés
pontosabban csak kérdések vannak amikre
rég feladtam hogy bárhonnan is érkezhet válasz
egyre inkább megerősödik bennem a hit
hogy csak erjedésnek indult melegágya vagyunk
valaminek
amire még ezután palántázzák rá
a remélhetőleg már megválaszolható kérdéseket
és hogy fakad-e rajtuk termés
vagy változatlanul a méheken fog múlni akkor is
ezen a táplálékkereső
ezen a fajfenntartó önzésen

ha tudnám is rá a választ
senki sem hinné el
többnyire összedőlnek feltételezéseink az első
az igazán működésképes varázslat közben
ha jól is érezzük magunkat az előadás alatt
a végére legalább annyira megválaszolatlanok maradnak
a kérdések
mintha fel sem tettük volna őket

a kassza közben kiürül
és megint ott állunk majd kifehérített emlékeinkkel
és bárkik rajzolhatnak rá bármit
és bármikor húgysavval le is verethetik
ha más kérdést akarnak felmaratni
életösztönünkre

49. [tulajdonos]: árokba vési2018-11-05 23:08

árnyékát a fű


magamban halkan káromkodva próbálom megtalálni
a szemüvegem
kellene hogy legyen belőle tartalékom
de nincs
így aztán ha a feleségem (vagy én) eltünteti valamerre
és napokig nem kerül elő
szellemképes betűket látok
a vesszők pontok időnként láthatatlanná válnak
többnyire vakon gépelek
ujjaimra bízva a megfelelő betűk megtalálását
visszaolvasásnál aztán rémüldözök minden felcserélt betűnél
alzheimert látom bennük
ez ugyan csak az első jel
de akkor is riasztó belegondolni
hogy egy idő után már nem tudnék mit kezdeni
megtalált szemüvegemmel

lehet hogy akkor már nem is mernék kimenni vele
az emberek közé
érzékelném a zsivajt a bűzt de nem látnám az okot
amiért ott kell lennem
és figyelni magam körül az örökös elveszést
zavarna a le-fel hullámzó indulattalan áramlása
arcoknak ködnek falaknak
a végérvényesen bezárt énben


48. [tulajdonos]: tükörképek2018-11-04 22:32

az összefüggésrendszerekröl



elismerem az őszi füstöt
a szállongó pernyét ami még izzik
a rendekbe vágott szabadságot
ahogy lüktet
a szív a sebben
sérülékeny
így bárkit ölhet miatta büntetlenül
kicsinyes töprengés ez is
és a kérdésekre
kicsinyes meghasonlás a válasz

pedig paloták nőnek itt
ki tudja meddig
paloták nőnek ki tudja miből
kemény és tömör boltozattal
mennymagasságig lakott rendületlen hallgatások
a valamiről
ami úgy csordogál vissza
mintha semmi közünk nem lett volna hozzá
és nincs is

szemérmes tisztánlátás is van
itt-ott
a nyílvessző kilőve míg úton van alszunk egyet
mert minek szavakba önteni a végzetet
belevésni soványka hitünket a túlélésről
és koldulni vele irgalmat az élesre csiszolt irgalmatlanságtól
semmi értelme
pusztaságainkon változatlanul égnek szekértáboraink


közben türelmesen megkeressük védőszentjeinket
elmagyarázzuk nekik igazságainkat
de látszik rajtuk hogy egy kurva szót sem értenek
belőlünk

ahogy mi sem
emberemlékezet óta tudjuk pedig
hogy az igazságunk sokkal szívósabb alattomosabb
mocskosabb mint azt bárki is el tudná képzelni nélkülünk

Foucault szerint a tükör
utópia
mert olyan helyen pillantom meg magam
ahol nem vagyok
de heterotrópia is
mert
mint valóságos tárgy
úgy tüntet fel
mintha hiányoznék arról a helyről
ahol vagyok
és onnan szemlélném magam
ahol szerinte nem lehetek
hogy pillantásommal felépítsem
magam
a valós helyemen

villódzik előttem a képernyő
képtelenségnek tűnik
olyan világot létrehozni benne
aminek referenciája a valóság

az ősi szvasztikából Hitler által kreált horogkereszt
szimbolikája tény
és jellemzően emberi
„meg kell szabadulni az erőforrásokat felemésztő
haszontalan tömegtől”
bármi áron
bármilyen rendelkezésünkre álló eszközzel
és máris itt áll az ember a maga csupasz valóságában
mondjon innentől bármit is
ott van mögötte a nyers önös érdek
és innentől az „aktuálpolitika” költészeti termék lesz
az önérvényesítő akciók takarására

47. [tulajdonos]: egy pillanat2018-11-03 22:30

őszinteség


tíz éve elveszett személyi igazolvány
kinyitom
kopott arckép
a penészt már letörölte róla valaki
közömbös ujjnyomok
maradványai alól figyeli magát
saját külvilágom
és csodálkozik
hogy ezen a felszántott arcon
milyen kibaszottul tudok fájni
érzés nélkül is

46. [tulajdonos]: magamtól2018-11-02 23:00

magamnak szeretettel


innom kellene
hogy át tudjam élni mások érzéseit
„belemarni arcokba lelkekbe mozdulatokba mondatokba”
végigkísérni a szenvedést megalázást
kiélni magam egy fára feszített testben
olyan átfedéssel
amiben önazonos minden teremtés szükségszerű pusztulása
amiben a fulladás közben távozó levegő
felveszi változása ütemét
a szavak jelentéstelen göbökké tömörödve
lemarják a fa kérgét
igen
érvénytelenekké válnak
és

innom kellene
hogy át tudjam élni és elfogadni
hogy hogyan lehet ennyire bízni az életben
hogy amikor bepötyögöm ezeket
akkor belül még mindig mindenem mindenen mosolyog

45. [tulajdonos]: ívek2018-11-01 23:34

a kérdőíveken


úgy jövünk hogy senki sem hív bennünket.
úgy jövünk hogy már itt vagyunk és fel
felé menetelünk akkor is ha zuhanunk.

nem számít hogy mi az ami nem számít.
az sem hogy hol tartod hogy tartod-e egyáltalán valahol.
a lényeg hogy a tiéd legyen ha nem a tiéd neked adjuk.

jóformán ez a célunk. ha erről is van véleményed
az pontról pontra meg fog egyezni a miénkkel.
jövünk hogy rád reteszeljük az eget

nehogy kibabrálj magaddal mikor nem nézünk oda.
jól tudjuk hogy leszűrhetetlen a világról alkotott képed.
nagyon jól tudjuk de nagyon szeretnénk ha ezt te is tudnád.

begyömöszölted magad a felejtésbe. ott vagy ki tudja mióta
és azóta is azt hiszed hogy meg vagyunk oldva.
ki kell hogy ábrándítsunk: mindent tudsz amit tudnod kell.

felbecsülhetetlenek az ajánlásaid de ne feledkezz el
a lényegről. a lényeg hogy vissza kell küldened őket
a lehető leggyorsabban hogy tudjuk te is úgy gondolod

ahogy mi gondoljuk. magadról másokról. az általunk
-– hangsúlyozzuk -- az általunk hozzád eljuttatott
lényeget. a véleményed döntő lesz számunkra. ahogy

mindannyiunk számára is megelőlegeződik benned
a szauruszok kommunikációs technikája.
elárulják majd volt létezésed a csontvázaid.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-11-10 20:25 u.a.
2018-10-14 07:50 Kosztolányi Mária
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
2018-08-14 19:14 Bátai Tibor szubjektív
2018-08-11 07:26 Bakkné Szentesi Csilla
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-11-12 20:54       ÚJ bírálandokk-VERS: Tóth János Janus csalóka (mese helyett)
2018-11-12 20:49   NAGYÍTÓ /furim:.../
2018-11-12 20:36   NAGYÍTÓ /furim:.../
2018-11-12 20:20   Napló: Gyakorlótér
2018-11-12 20:20   Napló: Bátai Tibor alkotói naplója
2018-11-12 20:19   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-11-12 20:15   Napló: Graffiti
2018-11-12 19:09   Napló: Szuszogó szavak
2018-11-12 18:41   Napló: Conquistadores
2018-11-12 18:28   Napló: Conquistadores