DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2833 szerző 37366 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György
  Gyermekkor, bérház emelet
Új maradandokkok

Petz György Károly: Nézetek
Petz György: Szövegrom
Konta Ildikó: önarckép
Vajdics Anikó: A hit végjátékai (első)
Albert Zsolt: Eledeldal
Tóth János Janus: sár
Tálos Barbara: Berlin
Tóth Gabriella: Elszórt morzsák
Ötvös Németh Edit: Komor délután
Valyon László: Lótuszevők
FRISS FÓRUMOK

Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Vezsenyi Ildikó 5 órája
Konta Ildikó 10 órája
Kiss-Teleki Rita 11 órája
Pálóczi Antal 16 órája
Cservinka Dávid 17 órája
Nagyító 20 órája
Karaffa Gyula 20 órája
Tóth Gabriella 3 napja
Oláh Imre 3 napja
DOKK_FAQ 5 napja
Vajdics Anikó 7 napja
Wesztl Miklós 8 napja
Gyors & Gyilkos 8 napja
Szokolay Zoltán 8 napja
Albert Zsolt 8 napja
Tóth János Janus 9 napja
Kosztolányi Mária 9 napja
Szilágyi Erzsébet 10 napja
Tálos Barbara 11 napja
FRISS NAPLÓK

 Gyurcsi 1 órája
Minimal Planet 7 órája
Hetedíziglen 12 órája
Ötvös Németh Edit naplója 12 órája
A VERS LEGYEN VELETEK 15 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 18 órája
mix 1 napja
Pssz!Ich-ézis 1 napja
nélküled 1 napja
az utolsó alma 1 napja
törmelék 1 napja
történések 1 napja
Szokolay Zoltán verses füzete 3 napja
Fészek 3 napja
EXTITXU-UXTITXE 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2020-10-26 18:56 Összes olvasás: 19069

Korábbi hozzászólások:  
398. [tulajdonos]: a facebookról 3. rész2020-10-18 23:19
51
a számtalanok egyike


az én országomban a nép szépséges mint Isten köntösén a hímzés
és okos is
erejét a képzeletében hordja
hisz a győztesek mindenkori legendájában
számára magától értetődő a háború minden változata
a retteneteivel együtt
a háborúk óhatatlan veszteségeit óhatatlan veszteségként értelmezi
aminek igazságtalansága csak látszólagos
mivel jóvátételét személyesen a jóIsten garantálja
az „igenis-értettem” világában silány tesze-tosza viselkedés lenne
a kukacoskodó önmagyarázgatás

az én országomban az én népemnek mesebeli képzelőereje van
és annak hisz
– kizárólag –
aki el tudja hitetni vele hogy a hit valóság
főleg ha igazságként jelenik meg a márgásodott történelmi tudatban
lelkesedik a szobrok lenyomatain
pontosabban per pillanat úgy tesz mintha lelkesedne
és árgus szemekkel figyeli merre-hol képződik a nagy falatozók körül
konc
amire mint magánember és nemzeti hős – természetesen egy személyben –
lecsaphatna

az én országomban természetesen a nép nem ilyen
ócska firkászok mutogatják így
kihasználva az össze-vissza repedezett foncsorhiányos valóságban mutatkozó
eredendően is szálkeresztes kettőslátást
a maradvány és az új változatlanul
– és ez úgy tűnik hogy változtathatatlan –
pengeélen táncoltatja az ügyeskedő szólamvezetők beintéseiben
bohóckodó igazságot
ami köztudott hogy abszurd fogalomként is csak a háborúk végén tud
– szinte mérhetetlenül rövid időre – őszintén megvillanni
a mindenkori győztes oldalán

200922


52
a letisztult álmok labirintusából


fűti a vágy
bár már azt sem tudja hogy a vágynak miféle maradéka ez
de azért kutatja keresi benne önmaga lényegét
és képtelen – a szó szoros értelmében nincs képe róla – felfogni
hogy ami volt
az számára örökre bevégeztetett
ami meg van
nos
– legyünk hozzá őszinték –
még kegyelemdöfésnek is silány

minden nap arra ébred hogy másokban kereste magát tegnap
mégis úgy fog belepusztulni az újabb éjszakájába
hogy hitszegő módon ma is csak magával találkozik
a mások
– az égbolt kékjében remegő sivatagi város szökőkútjában felvillanó Nap –
délibábként ugyan de még így is elviselhetetlenül valóságos
köztem és köztük a feloldhatatlan távolság
amin már akkor sem tudnék segíteni
ha elhinném hogy lehet
csak tiszta szívvel ésszel kellene szeretnem hozzá a rájuk záródó lehetetlent


200924


53
pár szó valamiről ami talán nincs is de van


keresem a nagy szembenézést a közéletben
pontosabban a nagy tükörbenézés jeleit
hogy kiken és mikor jelenik meg először a szégyenkezés pírja

lennének tippjeim de egyikre sem mernék mérget inni
ahogy arra sem hogy nincs nem is volt soha és nem is lesz
koronavírusom

nehéz
veszettül nehéz optimistának lenni ott
ahol hazugságok képeznek új és új népcsoportokat

akiktől rettegnem kellene és silányabb perceimben rettegek is
mert védtelennek érzem magam
mert nem bízom védőim tisztességében

akik elsősorban és egyre nyíltabban
csak az alattvalót szeretnék látni bennem
sekélyes tudatú vénembert akinek csak egyetlen feladatot szántak

engedelmességből példát mutatni
a generációk halmazának élőben elrettegni hogy mi lenne itt és mi lesz
ha anarchizmussá züllene a hártyavékony szabadság

és beroppantaná fénytelenre dermedt szavaikkal
minden áldott és minden áldatlan napon tükörfényesre csiszolt
biztonságunkat

200925


54
egy múló őszi nap


egész éjjel hallgattam az esőt
tompán morzsolódott a tetőn és most talán először mióta itt lakunk
hálás voltam a háznak
rajta keresztül magamnak is hogy itt ülhetek minden nyomasztó érzés nélkül
és hallgathatom az esőbe burkolózó csendet
ősz van
a majd egy hónapra itt felejtett száraz forróság után
szinte megfeledkezek magamról és hagyom hogy ez a későn jött felfrissülés
átmossa a lélegzetembe csavarodott fák lombját

200926


55
fájdalmas kiszakadás


néha mintha bennem és velem születnének újra a színek
és mutatnák azt ami biztos hogy nem én vagyok
de mindig velem volt
és sejtéseiben ott van a valahol a valamikor bármi megtörténhet
minden esélye
és soha nem kéri magát számon rajtam
persze hangulataim hullámzásában szabad prédaként viselkedek
megérzi hogy máig nem sikerült felnőnöm
és sérülni is még mindig csak gyerekként tudok
például amikor a kék minden átmenet nélkül zöldre mosódik előttem
szélein pocsolyaárnyalatokkal
az ég pedig
párolgó obszidiánban fel-felszakadó türkizként lebeg
a briliánscsiszolatú látóhatár élein
és a menekülésében folyton visszatérő kék
– lehetetlenül és felelőtlenül –
úgy halad át rajtam mintha mindig együtt akart volna újjászületni velem

200927



56
egy-két szó a „csapatmunkáról”

____________________________https://qubit.hu/2020/09/28/a-cia-antiterrorista-szimulacioja-fejtette-meg-a-sikeres-csapatmunka-titkat?_ga=2.208338513.2111727031.1600373566-1164994007.1598558442


nem mintha különösebben értenék hozzá
sőt
a kompromisszumkészségemről amire annyira büszke voltam
(magamban persze
mert másokban inkább a dühöngő vadbaromkép ragadhatott meg
ami szintén én voltam
mert míg pofán nem csapták látványosan tette a maga dolgát)
később – az időskori magányos utóelemzések során –
inkább az látszik bizonyítottnak hogy az időnkénti kitörés-
kísérleteim
inkább voltak a gyávasággal vegyes tehetetlenség tünetei
mint a tökös harcosé
mellesleg kicsit bonyolultabb
és önérzetileg is fájdalmas módja az önfegyelmezésnek
mások tűrésküszöbét rugdosva keresgélni a saját határainkat
(vannak kivételek hogyne
de a hálószövögetős aprómunka talán a tőlünk kapott hatalmukkal
visszaélőkkel szemben is kifizetődőbb
talán
mert ebben azért nem vagyok annyira biztos
könnyebb kiszámítani galaxisunk következő évezredének hőingadozását
mint a hatalom árnyékában csintalankodók viselkedésmintázatait)
félretéve a magam sajgásait
(vagy éppen azért mert soha nem lehet félretenni őket)
ajánlom átszőni magunkon a tanulmányszerzők megfigyeléseit
még akkor is ha néha és néhol biztosan használhatatlanok

200928


57
a távozás tétovaságáról


miféle bolondság újra és újra elhinni hogy még mindig hajlandó lennék
új életet kezdeni
céltalan eszmefuttatásokkal
céltalan kalandokkal fűszerezni a mindenkori önfeladás hiányosságait
széttúrt fények körülöttem
és a múlt dagonyázó emléknyomai
és mégis
még mindig bízom a bennem pislákoló élet boldogsághozadékaiban
még akkor is ha ezek már nem az enyéim
de míg képes vagyok lángra lobbanni mások tüzétől
és roncsolódni mások sebein...
persze tudom hogyne tudnám hogy ez már csak laza érzéstörmelék
túl sok az idegen arc benne és túl sok a csend
lassan de biztosan olyan idegenné válok majd amilyen idegen voltam
számomra eddig is
akkor meg minek
keresni hogy kikössem magam bármilyen talált árbochoz
és elfelejteni hogy volt valaha saját hangom is

201001


58
részletek a jelentéktelenségből


kiterjedése mint a gyöngyvirágmező gyökértömbjei
pontosabban három négyzetméter egyetlen gyöngyvirághalmaz
sárga-rozsdás levéltömege ural agyat-szemet
a tavaszi friss zöld hajtások
már csak az emlékezetben és a jövő elképzeléseiben léteznének
ha nem töltené be helyüket a félelem
hogy az ősz haldoklásfolyamatának képzeletkristályai örökre megmaradnak
a gyöngyvirágmezőre öntött betonlemez alatt

201002


59
elvetélt szándék

__________________”jogállam-e amiben vagyunk”


meg lehet-e győzni bárkit is hogy higgyen abban amiben én hiszek
viccnek tűnik a kérdés
bennem biztosan mert szinte felsorakoztatva látom a meggyőzés eszközeit
amiket az emberiség története során különféle hitek meggyőző elemeiként
használtak különféle hitvallók különféle hatékonysággal
persze le kellene merülni a meder aljáig ahol a víz sodrása
sokkal egyértelműbben jelezné a különbséget valóság és hit között
ahogy gránáttűzben is másképp hangzana egy okoskodás
a gránáttüzek technikai fejlődéséről mint amikor egy előadói pulpitus
szikár közönye elmélkedik hatékonyságuk változatairól
arról meg amit itt követek el akár ne is beszéljünk
kevés a fényem ahhoz hogy érzékeltetni tudjam vele mekkora a sötét
áthatolhatatlan szódzsungelek követik egymást a
szövedékes szódzsungelek szósivatagaiban (nem
nem képzavar! bár nem tanácsolnám senkinek hogy utánagondoljon
– magamnak se –
főleg nem a politikai jogviták útvesztőinek útvesztőiben)

201003


60
kínjában most


hogy megszűnőben a halál utáni sóvárgás
és minden belső didergés az életéért vonyít
hősként
hanggal döngeti a falakat
amiket maga köré épített úgy hogy nem is akart tudni a létezésükről
néha még most is tagadja ugyan
de a szégyen feledékenysége nagylelkűvé tette
és hisz magunkban
tény hogy az áldozat
– akit mi másképp látunk mint amilyen mások előtt –
apró tévedés
valójában
– és a valónkon kívül –
szabad független
– talán még önmagától is –
pásztor
aki megszokta hogy neki ugyan senki
ne pofázzon bele hogy mikor mit és hogyan
mert híja lesz így az egyezkedésnek de nagyon
ha nem értik meg másaink
hogy a mi igazságunk a legfőbb
a mindenek fölött való
és ez az igazság a régi büszkeség
a szent gőg
amit apáink teremtettek ránk és úgy örökítettek meg
hogy kétség nem lehet benne
bárhogy is próbálgatja a spekuláns fajta kikezdeni ebbeli méltóságunkat
hogy nélküle füttyszóra kotródjunk lábhoz
és ne feltartott fejjel éljük a magunk életét
a szabadfajta népek emberes tartása ez
ki nem tűri ha istránggal rángatják
és ostorcserdítéssel nógatják jóval arrébb onnan ahol van mi
amiből azért joggal járna amúgy
vissza is
a nagy kifosztás után valamennyi
és nem „pofa súlyba!” „coki teee!” förmedéssel
terelgetnének vele együtt gyepűink közé
hol igazságunk hitként megmaradhat még akárhány ideig
mint kitörölt valóság
és magunkat olykor nagy-nagy nekibuzdulásainkban marcangolhatjuk majd
mint bedobott cupákot

201006


61
de csak a szokásos kassza- és kaszasuhogás


nem tudom
ha minden ismeretet összeszedek ami rendelkezésemre állt régebbről is
és összevetem a legújabbakkal
akkor sem tudom
hogy ez elég-e ahhoz hogy ítéletet mondhassak saját magam felett
ami azért is könyörtelen felismerés
mert feleslegesnek mutatja az ismereteim felhalmozását

semmit sem javít a közérzetemen ez a felismerés
pedig az volt a célom
hogy alapos számvetés után mérlegelem a tanulságokat
és valamennyit mintegy mankóként továbbadom az utánam botladozóknak
de addig halogattam a műveletet
hogy az összeszedni szándékozottakat olyan mértékben felejtettem el
ami lehetetlenné teszi az elképzelt végrehajtást

na mindegy mondom most a tehetetlenség legyintésében és körülnézek
az információk hömpölygő áradatában hátha sikerül kikapnom egy méretes
hangulatváltást amit kicsit átfűszerezve
felmutathatok a nagyérdemű érdektelenségnek ebben a könyörtelenül
egyszólamú koronára hangolt csörömpölésben de semmi csak
a szokásos kényszeresen egyoldalú ütésimitációk itt is ott is
ja és ősz

201007


62
amiben még mindig


valahogy meg kellene oldanom hogy ne álmodozzak folyton
érdekes feladat mert egyáltalán nem álmodozom
ugyanis nincs miről
de folyamatosan úgy érzem hogy mégis
és erről kellene valahogy leszoktatni magam
keresem a módszert
de eddig csak egyetlen biztos pontot találtam
amivel elkezdhetném a leszoktatásomat
szerettem és még mindig szeretek élni
különösebb okom nincs rá ugyan
néha jól érzem magam a bőrömben
(na annyira nem mint ez a kis medve lentebb a hatalmas üstben)
néha meg cefetül
ilyenkor kezdem el az álmodozást mint kamasz koromban
olyan múltszínesítő baromságokkal
amik már soha nem is történhetnének meg velem és körülöttem
de amik valamikor megtörténhettek volna de soha nem történtek meg
vagy megtörténtek de nem úgy ahogy meg kellett volna történniük
és igénylik azokat az apró – néha nem is annyira apró – kiegészítéseket
amikkel már csak álmodozó-üzemmódban lehet büntetlenül és
tetszőleges irányba módosulni

hogy mi is lenne az a leszoktató módszer?
csak pergetném magamban a hülyébbnél hülyébb lehetőségeket
például a közösségi rossz beidegződések megváltoztatásáról
olyan múltszínesítő baromságokkal
amik megtörténtek és folyamatosan újra és újra megtörténnek
újra és újra megtörténnek de nem úgy ahogy meg kellene történniük
és eszük ágában sincs igényelni azokat az apró – néha nem is annyira apró – kiegészítéseket
amikkel már csak álmodozó-üzemmódban lehetne büntetlenül és
tetszőleges irányba módosulni

201008


63
eltévedt ima


arcunk mint az eltévedt emberek arca
az eltévedt maradottaké
önemésztő tétovaságunknak
az öregedés előre kiszámítható görbületeit méregető tekintetünknek
néha már nem is válaszol a tükör
vagy csak annyit
ez itt a tiéd
te építetted magadnak
te változtattad olyanná amilyen
és ha azt szeretnéd hogy másmilyen legyen
képzeld el másmilyennek és keresd meg a másmilyenséghez vezető utat
magadban
és tegyél róla hogy ez a másmilyenség mások számára is elfogadható legyen
ne hagyd hogy leszíjazzanak a hazugságaid
hogy sötétséget álmodj oda is ahova Isten
– ha van egyáltalán –
veled álmodta meg a világosságot és adta át törékeny gondolataidnak
hogy talán így
benned és rajtad keresztül végre érzékelhesse igazi jelenlétét
ne hagyd hogy eltévedjen
hogy szétmorzsolódjon önfelismerése önző gyengeséged megalkuvásaiban

201010


64
éjféli merevség


ilyenkor a körülmények semmibevétele a legjobb megoldás
sokat tesz a hangulat megszelídítésének ha ezt nem magunkban
négy fal között mantrázzuk
de az is megoldás
ha mesebeli futócipőt húzva
körbefutjuk a „négyszögletű kerek erdőt” és beleröhögünk
a savanyúpofájúbb világ képébe
és máris egy árnyalattal jobban fogjuk érezni magunkat
de ha mégsem
egy vigyorgó halálfejes maszkkal megpróbálhatjuk
nemlétező szintünkre emelni magunkat nemlétező parkok
nemlétező buja emlékű padjain fújva ki az utolsó adag még beszívhatónak
tűnő oxigénmentes levegőt

nem szeretnék senkit elkeseríteni
– magamat meg aztán végképp nem –
de a fentieknek semmi köze a jóérzéseinket kikezdő probléma megoldásához
az csak van mint börtönlakónak a rács
fogolytábornak a magasfeszültséggel telített kerítés
vénemberek otthontartására a koronavírus
csörömpölő üveghang a tehetetlen magunkcipelésében
amikor rádöbbenünk hogy a tetű tükrünk lehazudja hozzánk az eget is
amikor nincs rá szükségünk
de azonnal pofánkba tolja a valóságot
ha kicsit szépíteni szeretne rajtunk a lappangó
– néha nem is annyira lappangó –
életéhség

201012


65
szürreális hozadék (omlásképletek)


1

mi történhet akkor ha fellázadok és vak kutyákat uszítok magamra
akiket valamikor egy elhibázott álomfejtés közben én vakítottam meg
keresem a rejtvény megoldását
ehhez egy másik álomra is szükségem lenne
napok óta keresem lommá szaporodott önképemben
nincs ott
hasonló sincs
csak a kínos érzés hogy keressem
keressem tovább mert ott kell hogy legyen

2

néha úgy vagyok ezekben mintha nem is lennék
elhúzódik a test
utat engedve valami másnak
ami valójában ugyanaz a fekete porral megfestett élethalmaz
amire bosszankodva gondolsz ha nem találod olyannak
amilyennek keresés közben megismerted
közösen kerestétek a helyet egymásban
ahol időnként találkozhatott – mintha véletlen lenne –
egy-egy észrevehetetlen tömeggel zsúfolt villamos
a buszok folyamatosan halkuló csendje
a vonaton mindig eleredő eső
hogy aztán elsápadjon bennetek
a kibontakozásnak mindig van ára még akkor is ha soha nem kérnek érte semmit

201013


66
actus fidei


mielőtt felgyújtanám magam szeretnék tisztán látni
őrületem ketrecében nagyon nehéz eldönteni
hogy ki miben és miért felelős ott ahol lassan már senki nem felelős
a döntéshozók közül semmiért
ez így persze nem igaz mert a nagyobb balhék időszakában
mindig akad egy-egy kvázi bűnbak a választott készletben
akit minimálisra redukált kockázattal ki lehet kergetni a sivatagba
látványosan megdöglesztő szándékkal de azért többnyire
– „senkit sem hagyunk az út szélén” –
szórunk egy kis kaját utána pusztán a keresztényi könyörület nevében

verset akartam írni de már most látom hogy ebből is politikai pamflet lesz
kihegyezve a csúcsvezető felelősségére
de ott is csak egy megsötétedett képmást látok
aki miután talált egy rést a történelem futóhomokjában
egy szál gyufával próbál rájönni hogy lerobbantható-e az agyagig
ha valaki ismeri a magyarság múltján keresztül a nem éppen rózsás jelenét
és annyira hülye hogy erről beszél is
nos hát erre szolgált a nem éppen metaforikus bevezető
megelőlegezve magam számára egy képzeletbeli jólmegérdemelt kínhalált
valamelyik elfekvő lélegeztetőgépen

201014


67
szemléletjáték

túl az utolsó gondolatomon már nem látom át hova vezet a színjáték
pillanatnyilag kétségtelen hogy tud járni a vízen
de mi lesz ha kihúzzák alóla a cölöpöket
mint ahogy most ő próbálgatja szegény színészpalánták alatt
elmocsarasítani a járdát
vigyorogva várva – „csak azt a vigyort csak azt tudnám feledni” –
hogy mikor borulnak a saját ürülékükbe szabadságkínjukban
színészembernek persze tiszta haszon ha megszenvedtetik palántaként
ami talán gyümölcsöt is érlelhetne
ha nem akarnák beterelni rabszolgának egy düledező gondolatraktárba

201015


68
a csillagok tágulása


lehetetlen volt követnem azt a mozdulatot
ami megpróbálta átírni gondolataimmal az érzéseimet
eredetileg semmi közöm nem volt ott semmihez
idegen helyzetek idegen szereplők fülemben többnyire idegen szavak
amiknek csak a hangsúlyából érezhettem ki hogy gyakorlatilag
ellentmondást nem tűrő parancsszavakkal keveredő suttogások lehetnek
számomra idegen következtetések sejtetéseivel
mégis beálltam a sorba egyrészt mert kíváncsivá tett a helyzet komolysága
másrészt éreztem valami bizonytalan vonzalmat is
meg nem tudom mondani most hogy akkor abban a szédítően szélsőséges
helyzetben mihez
de kétségtelen tény hogy úgy álltam be a sorba mintha oda
a rámpa előtt fegyelmezetten sorban állok ismeretlenségéhez tartoznék
az időnként földre helyezett batyukhoz
amik rándulásszerűen előre mozdultak egy-egy ismerősnek tűnő vezényszóra
velem együtt
anyám rángatott ki közülük
forró kezén éreztem és máig érzem riadalma jegességét

201018

397. [tulajdonos]: a jelentéktelenség részlete2020-10-02 22:43



kiterjedése mint a gyöngyvirágmező gyökértömbje
pontosabban három négyzetméter egyetlen gyöngyvirághalmaz
sárga-rozsdás levéltömege ural agyat-szemet
a tavaszi friss zöld hajtások
már csak az emlékezetben és a jövő elképzeléseiben léteznének
ha nem töltené be helyüket a félelem
hogy az ősz haldoklásfolyamatának képzeletkristályai örökre megmaradnak
a gyöngyvirágmezőre öntött betonlemez alatt


396. [tulajdonos]: a távozás tétovaságáról2020-10-01 14:45



miféle bolondság újra és újra elhinni hogy még mindig hajlandó lennék
új életet kezdeni
céltalan eszmefuttatásokkal
céltalan kalandokkal fűszerezni a mindenkori önfeladás hiányosságait
széttúrt fények körülöttem
és a múlt dagonyázó emléknyomai
és mégis
még mindig bízom a bennem pislákoló élet boldogsághozadékaiban
még akkor is ha ezek már nem az enyéim
de míg képes vagyok lángra lobbanni mások tüzétől
és roncsolódni mások sebein...
persze tudom hogyne tudnám hogy ez már csak laza érzéstörmelék
túl sok az idegen arc benne és túl sok a csend
lassan de biztosan olyan idegenné válok majd amilyen idegen voltam
számomra eddig is
akkor meg minek
keresni hogy kikössem magam bármilyen talált árbochoz
és elfelejteni hogy volt valaha saját hangom is


395. [tulajdonos]: egy tanulmány ajánlása2020-09-28 20:35
egy-két szó a „csapatmunkáról”

____________________________https://qubit.hu/2020/09/28/a-cia-antiterrorista-szimulacioja-fejtette-meg-a-sikeres-csapatmunka-titkat?_ga=2.208338513.2111727031.1600373566-1164994007.1598558442


nem mintha különösebben értenék hozzá
sőt
a kompromisszumkészségemről amire annyira büszke voltam
(magamban persze
mert másokban inkább a dühöngő vadbaromkép ragadhatott meg
ami szintén én voltam
mert míg pofán nem csapták látványosan tette a maga dolgát)
később – az időskori magányos utóelemzések során –
inkább az látszik bizonyítottnak hogy az időnkénti kitörés-
kísérleteim
inkább voltak a gyávasággal vegyes tehetetlenség tünetei
mint a tökös harcosé
mellesleg kicsit bonyolultabb
és önérzetileg is fájdalmas módja az önfegyelmezésnek
mások tűrésküszöbét rugdosva keresgélni a saját határainkat
(vannak kivételek hogyne
de a hálószövögetős aprómunka talán a tőlünk kapott hatalmukkal
visszaélőkkel szemben is kifizetődőbb
talán
mert ebben azért nem vagyok annyira biztos
könnyebb kiszámítani galaxisunk következő évezredének hőingadozását
mint a hatalom árnyékában csintalankodók viselkedésmintázatait)
félretéve a magam sajgásait
(vagy éppen azért mert soha nem lehet félretenni őket)
ajánlom átszőni magunkon a tanulmányszerzők megfigyeléseit
még akkor is ha néha és néhol biztosan használhatatlanok


394. [tulajdonos]: a facebookról22020-09-20 23:41
40
kérdés-felelet játék kérdés-felelet nélkül


szerinted most is el kellene fogadni magunkat olyannak amilyenek voltunk
mennyit is mondtál
tíz százalék liberalizmus nyolcvan százalék szocializmus
és a
maradék tíz százalék az a képlékeny massza
ami bármikor bármi után úgy számolja fel a következményeket
mint egy kivégzőosztag

mondanám még most is de már sejtelmem sincs ebben a ködös valóságban
hogy merre mit és főleg hogyan alakítgatna
a miértek pengeéles sétányain – bármennyire is légiesnek tűnik –
nehezen tudna tömegeket mozgatni
legfeljebb már csak arra lenne jó hogy a szocializmusnak nevezett posvány-
óceán túlélőszigetein megint egy új formátumú kannibalizmus szelektálja
régivé a jövőt

ehh pengetem itt még mindig a már rég csorbára pengetett penge-agyam
két hét bámulatosan terméketlen köldöknézés után
ott tartok még mindig ahol zátonyra futottam (öntelt képzavar
feltételezem benne a vízenjárás képességét) pedig
azóta már megsajnáltam egy diktátort is aki némi véres huzakodás után
most éppen könnyes szemmel próbálja elhitetni kételkedő alattvalóival
hogy vissza fogják még sírni a rendszerét

200819


41
megkésett anziksz

az emberfajhoz tartozom
regisztrált állampolgára vagyok egy országnak ahol
most délután van és pont nemzeti ünnep
ebben a délutánban keresgélek magamnak híreket
de annyira nincs semmi újszerű a kedvenc hírportáljaimon
hogy az már számomra előrevetít egy kisebb kommunikációs katasztrófát

keresem az ünnepi hangulatokat bennük
másképp fogalmazva
béna vagyok az ünnepi hangulatok spontán előállításában
tudom hogy az egyik hanem a legfontosabb közösségi ünnepünkről van szó
és viszolyogva figyelem újra meg újra hogy mit sikerül most is
– mint szinte minden alkalommal – elbasznunk megint

most szinte semmi
lájtos fegyvercsörgetés és egyéb zajképzés mint mindig
természetesen a szokásos melldüllesztő stílusban előadva
adottságaink sérülékenységének tudata enyhe rémülettel figyeli bennem
hogy most vajon kiket akarunk belebolondítani valami
kivont karddal előre káprázatba

de közben meg is nyugtatom magam
csupán szerződési kötelezettség némi operett betétszöveggel előadva
hazáról nemzetről ki- és berekesztésről
olyasmikről amik alig voltak eddig is igazak
de minden alkalommal keserű igazsággá vált mindegyikük
amikor megpróbáltunk tűzzel-vassal érvényt szerezni számukra

vagy nézzük talán a párhuzamos vakság kilátásait a tisztázatlan térben
szabad-e baráti luxusjachton nyaralni kormányzati tisztviselőnek
leüvölti-e a fejét a főnöke vagy csak maradjunk annyiban
hogy le lehetett volna lövetni a gumicsónakos paparazzikat
ahogy azt egy „biztonsági szakértő”olyan magától értetődő módon fejtette ki
mintha ez a parlamenti demokráciák természetes velejárója lenne

200821


42
sajnálom Péter


az írásain keresztül figyelve a személyiségét
nagyon sajnálom
hogy őt sem ismerhettem meg személyesen
persze sokszor találkozhattunk volna ha veszi a fáradtságot
és elballag hozzám
bár lehetséges és most ebben a pillanatban el is hiszem
hogy itt járt
talán többször is
csak éppen én nem voltam itthon
keresett a lakásomban
tűvé tett mindent hogy itt találjon
csak én akkor mindig mint mindig
máshol jártam
az is lehet pont nála
hogy pont otthon kerestem őt
igen
csakis így fordulhatott elő hogy az életben nem találkozhattunk
de odaát talán ez nem fordulhat elő
és hívás nélkül is megtaláljuk majd egymást
és megköszönhetem hogy a hülyeségeim ellenére is megtartottál
portálod szerzői és szerkesztőid között

200823


43
betűk beszéde

körbesétáltatja tekintetét a szürkületben
a tujasor felett húzódó íven
az utcalámpák szivárgó fehér derengésében a mars bukkan fel elsőnek
nem nagy kunszt gondolja
sietség nélkül idézi fel a mars-szondák felvételein morzsolódó tengerfenék
rozsdavörös kőhullámait az emlékezetében

lentebb a fenetudjamianeve bokor sötét kontúrjaiba ágyazott
japán juhar bíbor cakkjai
őshazájában vaskos erdőalkotó de itt nálam szelíd egymásba kucorodása
színnek csendnek
amit még a fenyő ágai közé hazasurranó citromsármányok
sem tudnak megbénítani

szótöredékek a kert egyre sötétedő zugaiban
valamikor teljes szavak voltak kifeszítve a jelentés elkülönítő pillanatain
mára ez maradt
ez a minden eresztékeiben recsegő-csorgó
hétköznapok görcseibe idézett
ünnepi hallgatás

200826


44
hajnali didergés


és még mindig a hajnalok
amikor már lehetne de még nem tudok mit kezdeni az ébredéssel
szilánkokra töri körülöttem az időt
formálódó veszteségeimben ott van mindenki
akik valaha is megpróbálták kitaláltatni velem a titkaikat
szavak születnek és halnak el bennük míg olyan közel nem kerülök magamhoz
hogy felismerhetetlenné válnak számomra óriásplakátokkal teleszórt
igazságaik

és mégis
bármennyire el szeretném kerülni
lassan elkerülhetetlenné válik a felismerés hogy ma még elkerülhetetlenül
felébredtem

200829


45
na hogy mi is a költészet

van amikor azt hiszem hogy az írásnak semmi értelme
a beszédnek talán van de ebben sem vagyok biztos
a pillanat hangulata határozza meg úgyis – nálam biztosan –
hogy mikor mit fogadok el
illetve kitől mit
van olyan is amikor senkitől semmit
mert mindenki gyanús aki adni akar
mert hátha akar érte valamit valami olyat amim nincs
és utálom ha úgy köteleznek le hogy még mozdulni sem tudok
és nézni sem
és gondolni sem másra
csak arra hogy minél messzebb onnan ahol fogva tartanak
ahol elvárnak tőlem valamit amim ha lenne máris odaadnám
csakhogy szabaduljak a pillanat hangulatából
amibe valahogy valamiért belegabalyodtam
pedig csak szavak voltak
ügyesen csomózott kilátástalanságokban a remény villanásai
hogy ezek nélkül is érthetnénk egymás adományait
akkor is ha bennünk maradva
féltve őrzött titokként figyelnénk egymás féltve őrzött titkait
akkor is ha már rég nincsenek
és talán nem is voltak soha
de mégis úgy szórtuk őket szerteszét magunkban
mintha valós értékek lennének
tisztatüzű fényesre csiszolt gondolatimitációk az érthetőség ingoványában

200830


46
„az ember az anyag és a szellem egysége”

belefáradtam ebbe a kilátástalannak tűnő értelmezésbe
az ember
az önmagában önmagával folyamatosan viaskodó ember semmit sem tud
a fájdalomról amíg nem találkozik vele
akkor persze elkezdődik benne Isten és vele a reménykedés hogy mégiscsak volt
van
és lesz
valahol valamikor értelme mindennek

az igazságnak
és az igazságtalanságnak is

200902


47
elvétett tévedés

ahhoz hogy kitaláljam mi is a nagy magyar igazság
ki kellene találnom a nagy magyar igazságot
vergődés
ahogy végig vergődtetem magam a vergődők listáján
akik már mind kitalálták
és most azt próbálják kitalálni hogy mind kitalálták-e
vagy csak egyikük találta ki
aki talán nem is tud róla – vagy csak ugyanúgy hiszi hogy igen
mint bármelyike a kitalálóknak
akik közül sokan annyi igazságot találtak már ki
hogy hiába is kérdeznéd tőlük valójában melyik is lenne az a sok közül
csak néznének rád nagy tudományos tekintettel
belenéznének az üres tenyeredbe
és megpróbálnák rajta elhelyezni a világ igazságait
csak úgy a maguk zavarbaejtő meztelenségében
ahogy születésükkor a szavak lehorzsolták róluk a gondolatokat
és rád bíznák hogy mit adsz rájuk és hogyan
hogy adsz-e egyáltalán rájuk bármit is
vagy hagyod őket úgy ahogy kaptad a maguk döbbenetes ürességét
templomtornyot játszani az ingoványszéli ördöglángban
aminek mozgásában ott van az összes többi még akkor is
amikor már rég nincs semmi a kezedben
egy ócska egylövetű karabély sincs
még az sem
hogy érvényt szerezz annak ami netán megmaradt volna tenyered redőiben

200906


48
a nemesérés változataiból

senki nem tudja mi lesz még belőle
homokvárakat építünk rá de ezeknek a váraknak nincs kijárata
tökéletes biztonságban érezhetnénk magunkat
ha nem védene meg minket folyamatosan a vár percenként leomló tornyaival
harangjaik közben győzelmet kongatnak
a folyamatos éljenzéstől beszakadnak a háztetők
éa ha a király kiadná a tűzparancsot
a főtisztek kardjukba dőlnének
példát mutatva
a követő mozgásérzékelők pásztázó elektronhullámaiban
önmagát keresgélő embertömegnek
mindenkiből lehet hős villogják az újra és folyamatosan önújratöltő
útszéli reklámtáblák
és a király elégedett
nagyobb és érthetőbb lett így számára a tér
az idő meg úgyis csak létezésmutáció egy kozmikus viccben
ki nem szarja le

200908


49
a láthatatlanság domborzatai

elhatároztam hogy többé nem határozok el semmit
elhatározásaimat eddig is csak többnyire üdítő színfoltoknak szántam
tunyaságom na meg gyávaságom áramlás nélküli sodrásában
inkább tűntek befejezhetetlen töprengésnek
időnként a megtett járdaszakaszokon csillogó hullámtörőkként játszadoztak
együtt és külön-külön is
attól függően melyik irányból nézte őket a szemlélő
az innenső oldalon még csak-csak látott valamit
mert általában reménykeltő nagy szelet csapott mindegyikük
főleg az indulás pillanatában
hogy a következőben megjuhászodva latolgassa a mesebeliség hátrányait
és belesimuljon a felejtésbe
a túlsó oldalon pedig valahogy úgy jelentkeztek be mindig
hogy amikor a megalkuvások kacskaringói már nagyon untattak
határvonalakat húztam a semmibe
és eltöprengtem színváltásaik gazdagságán
amikből
többnyire falak épültek pengékkel teleaggatott kerítések
ilyenkor kapkodva magamra rángatott álmaim próbálták elhitetni velem
hogy ilyesmi akkor sincs ha már végképp van

200918


50
Dokk-lét ma

néha elképzelem hogy költő vagyok
valahol egy lakott bolygó alig lakott zugában
és verset írok
valami többmilliárd x a többmilliárdon sorszámú bolygócska
bennem (csak bennem) létező életjelenségeiről
amikből természetesen nem kellene nagy feneket keríteni
és beletemetni az én-képzelgéseit

szóval elvagyok így néha magammal
különösebb segítségre még ahhoz sincs szükségem
hogy undorodjak az írásaimtól amikor éppen olyasmit forgat ki magamból
amit helyből rühellek hogy van
(vagy voltak vagy mit tudom én már)
annyira sekélyes ez a viaskodás bennem
mintha több pártra szakadva ugyanazt szajkóznám mint az ellenfeleim
de hangsúlyoznám benne az előítéleteim előjelnélküliségét
mint egy hitvallásnélküli köztársaságban

ehh
olyan ez is itt mint minden éjfélközeli öngyulladásom
füstölgök magamban magamnak
pár percre még talán el is hiszem hogy nemes trágya érik a sok szemét között
aztán legyintek
egy idegen kóvályog magamban
és keresi hogy hol mikor lettünk egymás számára ennyire idegenek

200920






393. [tulajdonos]: a facebookról2020-08-04 16:01
1
kérdezetlen kérdés csavar nélkül


hihetetlen természeti képződmény az ember
az életszövet mesteri terméke
önmagát is képes szétszaggatni
pusztán csak azért hogy kitöltse zuhanásával a hozzá semmivel sem köthető tér
legtávolabbi sarkát is
ereje valótlanságok halmaza
acélszál
amiben Isten
elnézően figyeli saját nagyravágyásának megtestesült burjánzásait
felkavart iszapként állandósult hitbéli táj
árnyékok villanásaival a megismert én felszíne alatt
ahol támaszték és sárrá dagonyázott görcsös tenniakarás
a mindent betöltő megfeleléstan
amiben a jogállamiság kínevezett őre hibának nevez egy jogalkotói kiskaput

200520



2
valamelyik hajnalban miután kedvenc macskám felriasztott


jöttek a kemény elhatározások
egyik jobban vetette a szikrát mint a másik
néha már félő volt hogy kigyullad tőlük a pajta
a pajta melletti istálló
az istálló melletti szénaboglya a szalmakazal a budi a budi köré
telepített de mára kiirtott akácos csenevész bokrai
képzeletemben már láttam hogy köröskörül lángol minden
és a látóhatár mögötti irdatlan távolságokba is sodorja lobogtatja
amiben van még élet és azt is amiben nincs
a hamu alatt vékony ágacskák dideregnek a rájuk zuhanó forróság alatt
és várják a megmenekülés utolsó lehetőségét
a szelet
amin úgy viharzik majd át a tűz mint az álmatlan éjszakák hajnalán
az újjászületésnek hitt ébredés
megreped majd a föld
a mélység minden ereje kifelé gyűri magából azt a pillanatot
ami arannyal tölti fel az elpárolgó tengervizek gödreit
egyenlővé téve a hegycsúcsokat az iszapos ürülékkel telített
patkányjáratokkal

és aztán minden lecsillapodik
Isten is felébred egy pillanatra a végtelen idők egyikében
hosszú hosszú magyarázkodásba kezd a genezis természetéről
majd elnyom egy ásítást
küszködik még kicsit a rátapadt álmossággal
és újra átadja magát a mindenen áthatoló önbeteljesítés álomképeinek

200521



3
pontosan úgy ahogy szeretném


valahol van egy pillantás
amire még mindig minden körülmények között igényt tartok
nem tudom merre hol találhatom így el sem indulok megkeresni
még gondolatban sem
annyira utálom az üres tépelődéseimet hogy még gondolatban sem
próbálkozom a lehetetlennel
nézek magam elé fókuszba kuszált tekintettel
átsiklom észrevétlenül a számomra semmitmondó pillantásokon
és várom hogy szembe jöjjön az az egy hogy eldönthessem végre
mennyire volt igaz ez a várakozás
tartoztam-e vele magamnak vagy ő tartozott nekem
azzal a pillantással
amiről még csak nem is sejthette hogy egyszer majd
egy arra alkalmas pillanatban
mindenképpen el kell juttatnia hozzám

200522



4
a nyeretlenség rejtelmei


néha vannak az embernek megérzései
hogy mire megy velük az már más kérdés
de tagadhatatlan az az időnkénti belső késztetés
ami szembe megy a józan következtetésekkel
és olyan döntés meghozatalára akar kényszeríteni
amilyenre észokaid többnyire felrobbannának
hogy szilánkjaikkal még zavarosabbá tegyék a helyzeted
például éppen döntéskényszerben vagy
nézegeted a kirakott lapjaidat
ötszáztizenhatodjára számolod ki az esélyed
és mindig ugyanazt az eredményt kapod
és döntened kell
és döntesz
és elveszíted a játszmát
és mert elemző típus vagy
megpróbálod ismételten végigkövetni az előbb már gondolatban
ötszáztizenhatszor végigjátszott lehetséges kapcsolatot
ami alapján feltétlenül nyerned kellett volna a végén
és nem találod a hibát
de bejön a feleséged
két másodperc múlva kicserél két lapot
pontosan azt a két lapot
amiknél ötszáztizenhatszor pár másodpercre le kellett állnod
valamiféle bizonytalan sejtés miatt
amiben a te logikai érvelésed minden változtatást butasággá nyilvánított
de most az ő kezében összeállt a hibátlan logikai rend
homlokcsapásszerűen ismered fel a tanulságot
és felejted is el rögtön
mert a te gyakorlatodban csak annyit érne a jövőben
hogy a rendszered egy másik pontján vennéd hülyére magad

200523


5
a menthetetlenül bekövetkező kiüresedés parabolája

bosszant a mozdulatlansága
tudom hogy erre életbevágó szükséglet kényszeríti
és mozdulatlansága a felcsévélt rugóé
azt is tudom hogy amikor eljön az idő
– és ő dönti el hogy ez az idő mikor van itt –
pontosan úgy fejezné be ahogy ezt zsigerein keresztül
évezredeken át
táplálta ebbe a szinte észrevehetetlen pillanatba
ami éppúgy avathatja hőssé mint megtűrt páriává

ilyenkor a legszívesebben belerúgnék
figyelném az ívbe hajló test előtt sűrűsödő levegőben
mikor és hol válik újra mozdulatlanná
magányossá
sebezhetetlenségét mikor emészti fel a zuhanás
és szeretném követni abban az állapotában is
amikor lakatlan tájra vetődve
végre észrevenné hogy a megfigyelt zsákmány
már rég felperzselődött mohó tekintetének kereszttüzében

200524



6
nyújtózkodó üresség


azt nem tudom hogy meddig fog tartani de lélegzem
és változatlanul sok még az ismeretlen magamban
érdeklődésem – gondoljak mondjak tegyek bármit –
érzékelhetően a szívdobbanások ritkulásához igazodik
levezényli a maga külön igazodását a világ
– néha számára is túl bonyolult –
dolgaihoz

ott állsz
ahova mindig is szántad a magad számára is alig értelmezhető különállásod
és egyre gyakrabban érzed úgy hogy elmozdult valami alattad
valami amihez nem lenne szabad ragaszkodni
nyújtózkodsz
de nyújtózkodásod kényszeres kapaszkodás
mint a laposföldhívők képzeletében az ellentmondásnélküli ellentmondás

ízt illatokat érzek még
és ha tompábban is
de érdekel a színek villódzásaiban fel-felbukkanó színtelenség
a nyers idő hordalékai ezek
kutatom bennük maradék sivatagaimat
vihart látni
űrbe kupolásodó homokvihart embermaradványokkal

200525



7
csendes májusvégi délután


amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak
és beledőlsz egy csendes május végi délutánba
és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot
nem
nem rosszullét
csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét
a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni
hogy elhidd valóban léteztél
hogy valódi távolságok vettek körül
valódi mélységekkel és hogy a rettegés benned csak üres korsó
amit bármikor következmények nélkül összetörhetsz
nem kell tekintettel lenned az ígéreteidre
nem
az elvárásaid is ugyanolyan szemfényvesztések voltak
mint a hatalomba kapaszkodók felségjelei

*

hazám vagyok összezavarodva
erőt mutatok és rettenetesen gyenge
erőtlenség keserít
fel lehetne-e emelkednem addig
ahonnan láthatnám magam és azt hogy mi mire való
a pazarlás
az erő őrült kapkodásában
hol
és milyen utakon fog majd mindez megtisztulni
és hányszor kell majd határt becsületet cserélni a puszta életbenmaradáshoz
fényre lenne szükségem hogy lássam
hova vezet az eltakart folyó
mit borít majd be az éjszakai álom
a szemérmetlenre vetkőztetett hit
hogy hazám vagyok és úgy halok meg mintha élnék

200527



8
minden este


megfogadom hogy többet soha
egyetlen sort sem
szélesen kanyarog az út
túl szélesen az én méreteihez
a peremek alig vagy csak nagyon messziről sejtődnek
még azt sem tudom eldönteni hogy löszvájatban bandukolok-e
vagy dombok hegyek ölelésében vezet ez a tántorgó üresség
mintha egy lapjaiba ragasztott könyv lenne az életem
feltépve olvashatatlan

*

kivert kutya kóborol bennem
összekeveredve az égtájak alig azonosítható moccanásaival
néha fel-felvillan előttük az a falszerű képződmény
ami akár én is lehetnék
ha nem tartanának vissza félelmeim
a gondolkodás
úgyis minden mindegy tervszerűen építkező ostobaságában
a meddig és hogyan képződések csendjében építkezek
még nem tudom mit de nincsenek illúzióim

*

ahogy az álmodozások leszoktak rólam én is leszoktam álmodozásaimról
célom döbbenetesen célszerű
a valóság tényeit mérlegelve ez a célzott képmutatás még inkább kiemeli
gyávaságom
kedvetlenül ugyan de mégis rábízom magam a nyomorult csendre
ahogy egy állampolgárhoz illik is
nem zavarni az építkezést
épüljön bármi úgyis gaz nő majd egyszer valamikor a romjain
a korhadó falakon kereszt emlékeztet a ráfeszített emberre

200530



9
remélem nem coronaláz


úgy tűnik mintha oda lennék szögezve a semmihez
pontosabban én vagyok az a valami
ami a semmihez szögezve viszonyítási értéket kap
mit tettél te eddig az asztalra kérdezi a semmi
véreres szemeit rám mereszti a tükörből amíg a válaszomra vár
üvölt belőle a szándék
hogy menten megtagadja velem a szögközösséget
amennyiben nem a szerinte megfelelő választ adom

jött egy olyan érzés hogy amit kapásból válaszolni tudnék
attól csak vérszemet kapna
így hát szelíden (kormányszóvivői szinten)
félrenéztem olyan arccal mint aki tudja hogy mit kellene mondani
de undorodik a provokatív kérdésekre adott átgondolatlan válaszoktól
és helyette inkább eldudorássza a tankcsapda legutolsó zenei merényletét
(remélve ez a legutolsó de azért az is látszódjon rajtam
még nem vagyok annyira hülye hogy ezt el is higgyem)

kicsit arrébb már nem is érdekel annyira hogy mi történt az imént köztem
és a semmi között
hintaszéket képzelek magam alá és megpróbálok arra gondolni
mi lenne ha szép szelíden kijelenteném én leszek Magyarország
(így rendhagyóan nagybetűvel adva meg hazámnak a tiszteletet) következő
királya
valószínűleg kivárnám míg csendesre züllene a közröhej
és kicsit megszeppenve figyelném milyen jól összefér bennem a lehetetlen és a semmi

200603


10
amikor éppen


amikor éppen semmihez semmi kedved
fészbukos-poémák gyártásával szórakoztatod magad
birizgálod a klaviatúrát
(normál kézírásomnak régóta kampó
egy ideig még létezett ugyan a családi bevásárlólistákon
amíg én vásároltam be nem is volt vele semmi gond
de fiam a bolti eladók rémévé vált a szerintük is megfejthetetlen írásjelek
megfejthetővé tételének igényével)
várod hogy maguk alá teperjenek a szavak
birkózó szőnyeggé vált agysejtjeiden

amikor éppen semmihez semmi kedved
megengeded magadnak hogy jelentéshordozó szavak jelentéshordozó szöveggé
gyűrjék össze magukat a szemed előtt
kivéve amikor nem
de ezeket boldogan hagyod érvényesülni a költészeti hatás érdekében
ami egyesek szerint gyakorta (mindig) úgy van jelen
hogy hiányként tűnik fel
politikailag próbálok semleges maradni de azért azt kifejezetten rühellem
ha gondolataim miatt saját hazám politikai vezetője ellenségének tart
és csak a „lehetőségre vár hogy megöljön”

amikor éppen semmihez semmi kedvem
reménykedem hogy a fenti szakasz befejező traktusa csak süketelés
és a csúcsgazdag kapcsolatépítési gyakorlat sem az én bőrömre megy
illetve adómra
mert bár nyugdíjas élősködő aki vagyok
(agyilag és fizikailag bőven leépülőfélben)
de adót életfenntartási ösztönből azért bőven fizetek és még szeretnék is
(reményeim szerint nem belátható ideig)
a konzultációs ívet pedig ahogy megkapom azonnal kitöltöm
és remélem el is méltóztatik olvasni

200605


11
„sziszifusz visszanéz”

néha azt képzeli hogy több millió éve létezik
több millió éves rétegek préselődnek össze benne
az idő mindenfajta valós és képzelt zárványai
mindenfajta valós és képzelt utak hitek tényszerű állítások kötik és válasszák szét őket
a mindenfajta tőlük független és tőlük is függő kapcsolatrendszerek barlangjaiban
és amikor elé kerül a csupaszra merevített valóság
nem hajlandó keresztre feszíttetni magát
csak nézi az elképzelt változásokat a változatlanban
már rég beazonosította felmérte hiszékenységének korlátait
hiába is bont ki számukra új és mégújabb korszakokat
a régieket soha nem tudja velük eltemetni

200606


12
nem egészen úgy de ugyanaz


egy új korszak vette kezdetét mondod
és közben – nem vagyok gondolatolvasó de szinte biztosra veszem –
ugyanarra az elmúlt korszakra gondolsz
ami tulajdonképpen mindig is volt (maradt) velünk
tornyot rakunk mi is mondod
és most is mint mindig
próbálsz meggyőzni hogy nagyon magas lesz
Istenhez is közelebb kerülsz kenyeret adsz vele a rászorulóknak
kalácsot a nem éppen rászorulónak
és látványnak sem utolsó
sőt
ha elfogulatlanul szemléled az építkezést
már most is láthatod ahogy kiemelkedve környezetéből
már most is büszkék lehetünk rá
mert már most is irigylésre méltóan magas
irigylik is irigyeink veszettül
ahogy ebben a veszett helyzetben is helyt tudtunk állni és tovább építkezni
az alapot ugyan nem tudni ki hogyan mikor rakta le
az is bizonytalan hogy egyáltalán létezik mert a helyét éppen felveri a gaz
de mindent megoldunk

200608



13
hiánypótlás


néha úgy beszélgetek magammal mintha nem is léteznék
spontán képződött látványokat kerítek körbe
némelyikük mellé még állványt is építek
és amikor úgy érzem a további megértésem már szükségtelen
ledöntöm
előfordul hogy magával sodor de a beteljesedett zűrzavarban
úgy teszek mintha semmi okom nem lenne
– néha valóban nincs is – leplezni a szándékosságot

többnyire öröklétet remélek bennük
számukra (bár mindegy)
infantilis játszadozás az életadta lehetőséggel míg rá nem döbbenek
hogy az amivel játszom nem egyfajta istenvezérelt foglalkoztató játék
hanem maga az élet
aminek felelős tartozéka vagyok
és ez lesz az a pont ahonnan bénultan figyelem
hogyan omlanak éjszakáimra a belém épült falak

pedig szikrákat szórva szerettem volna megszabadulni tőlük
a tüzek mintáját játszva
de nem tudtam hogyan húzhatnám át őket
a pusztulás nehéz bűzén úgy hogy ne száradjon ki a tenger
hogy soha ne legyen igaz bennük a csend labirintusa
még akkor sem
ha az örök idő fogalmát esélytelenül mérlegelve
tovább keresném rajtuk a kijáratot

200609


14
halálom élveboncolása


sejtelmem sincs hogy most ebben a pillanatban mi a fészkes fenét
tudnék kezdeni magammal
több minden is jár egyszerre az agyamban és képtelen vagyok
rangsorolni a rengeteg mindent
állapotommal megegyező hangulatom meglehetősen válogatós
őszintébb pillanatomban döntésképtelennek nevezném mert
kifejezetten arra irányul
hogy egyetlen mindent se tudjak komolyan venni
főleg azt nem amiben szeretnek és amiben elhiszem hogy én is szeretem őket

a mindenek hangulatirányítottsága régóta bosszant
legalább annyira mint az időjáráselőrejelzés megbízhatatlansága
hogy egyéb megbízhatatlan eseti előrejelzésekkel ne is példálózzak
nem kívánom drámai mód befejezni az életem
de azért valamit tennem kellene hogy ne szóródjak némán
porított állapotban az anyaföldbe
barátaim és kvázi ellenségeim sem olyan léptékű gondolkodók
hogy harakirit várjak el tőlük döntő lépésem tiszteletadásaként
így marad onán híres trükkje kipörgetem magom a semmi ölébe

azaz
némasági fogadalmam három napig tartott
három kínkeserves hallgatás után ennyire jutottam
a hülye dzsungelként idétlenkedő kertemben közben tombolt a nyár
ripacskodó madártömeg mozárti magaslatokban tolja a süket életigenlést
én meg itt nyafogok mint aki hosszú élete alatt elfelejtett élni
pedig
lenne dolgom bőséges és az én tiszteletemre mindenképpen méltó dolgom
csak ne feledkeznék el lépten-nyomon róla

200612


15
kicsit még elvagyok álmaimban

megszokásból színes kavicsokat keresek veled a dunaparton
soha nem jártunk arra
(együtt soha)
de mindig ott voltál velem amikor színes kavicsokat kerestünk a dunaparton
és próbáltuk kitalálni melyikük honnan jutott el idáig
és tart-e valahova
vagy csak rábízva magát a véletlenre
itt várakozik már az idő kezdete óta ránk hogy megcsodáljuk
nem
nem nyúltunk soha egyikhez sem
néha egyikhez-másikhoz leguggoltunk
néztük az opálos tükröződés fel-felszikrázó színeit
és beszéltünk hozzá
becéző szavakat használtam
és éreztem ahogy a kavics színei átborzonganak a leheleteden
és hogy soha nem fognak elfelejteni bennünket

200613


16
néma napszakok


valahol kószálsz még az emlékeimben
látni már nem látom hogy ott vagy de tökéletesen érzem a jelenléted
naponta többször is
néha betűnként összeállva próbálod elterelni a gondolataimat magadról
de még így is fel tudom mérni
hogy pillanatonként változó hangulataid ikertestvére vagyok
bár
együtt figyelve bennünket
néha észreveszem hogy idegenként vagyok ott veled
például ma is
amikor tájfunszerű szélben zúdult át rajtunk a vihar
alig jelentkeztem
könnycseppeket láttam csillogni
egy-egy könnycseppet ahogy elmossák a szem színét
kicsit úgy mintha most oldanák fel benne nélkülünk a végtelent

200614


17
rémhír a tűzijátékról


a drake-formula újraértelmezése szerint
a civilizációnknak még további legalább 6120 évig fenn kellene maradnia
hogy kétirányú kommunikáció alakulhasson ki köztünk
és egy másik
hasonló szintű létforma között a tejútrendszerben

a könnyebb érthetőség kedvéért idemásolom a formula
feltételrendszereit
(technikai fejlettségemre jellemző hogy vért izzadtam mire sikerült)

R* a csillagok keletkezésének gyorsasága (db/év) a Tejútrendszerben
fp a bolygórendszerrel rendelkező csillagok aránya
ne a lakható bolygók átlagos száma egy bolygórendszerben
fl az élet kialakulásának valószínűsége
fi értelmes lények kialakulásának valószínűsége
fc technikai civilizáció kialakulásának valószínűsége
L a technikai civilizáció várható élettartama (a kommunikációnak kétirányúnak kell lennie)

ehhez képest lényegesen nehezebb felfogni
– már a dolgok természetéből adódóan is –
azt a rendkívül közeli jelenséget ami folyó év augusztus 20. napjának estéjén
várható
az egymilliárdforintnyi puskapor elropogtatása

bazd meg öcsi!
nem csak rajtad múlik
tudom
de ha csak ennyire vesszük komolyan a jövőnket
20 évre se „fussa”
a plusz 6100 meg egyenesen rémálom lehet
mármint a Földnek

200616


18
kísértés

néha azon mérgelődöm
hogy úgy ahogy van
gazosan
a túlburjánzott bokrokon átnőve
felmagzott vadvirágainak slampos iróniájával
az esőtől rothadó fűcsomók közé ékelt vakondtúrásait mutogatva
beköltözött agyamba a kert

persze nem kellene hogy ebből gond legyen
fényesebb pillanataimban rá is fogom hogy ez költészet
a részleteket úgy tologatom magamban komponált egésszé
hogy feltételezésem szerint bármelyik erre alkalmas ítész
szó nélkül elfogadná a kertet valamiféle kertnek
azzal a laza megkötéssel hogy azért nem ártana kiírnom
a műfaji megjelölést ha már költészetté nyilvánítom

ezzel sincs gond persze
képződött bennem az utóbbi időben annyi politikai érzék
hogy simán átverem magam
– függetlenül attól a lehangoló ténytől
hogy egyetlen „karantén”-kötetbe sem válogattak be –
és ráfogom hogy zárkaelégia
amiről még nem tudom hogy mi de töröm magam hogy kitörjek belőle

200617



19
a kitörlés technikái


tudod
néha rettenetesen sajnálod hogy elrepült az életed
most is
közben kezedbe kerül a nyugdíjasoknak szánt laminált magazin
belenézel és úgy érzed tökönrúgnak
életed érzelmi hullámvasútja pár perc alatt
egy végzetesen beszűkült lefolyón keresztül oda kerül ahol eddig is volt
de nemigen akartad észrevenni
csámborogtál a magad jól felfogottnak hitt életében
és most a magazin lapozgatása alatt döbbentél rá arra
amit eddig is tudtál de leszartad mert nem érezted át
– persze miért is akarna az ember túl mélyen belegondolni abba hogy már nincs
amikor még van –
tehát jól jött ez a kis érzelmi segítség
jól van fiú
köszönöm ezt a fantasztikus mókát
imádom amikor hülyébbnek néznek mint amilyennek én látom magam

200618


20
lassan éjfél


és ébren vagyok
éppen annyira amennyire elhiszem hogy még élek
persze megbecsülöm az életem
ma is megtettem minden óvintézkedést hogy ne vesszek össze senkivel
még magammal sem „nyitottam vitát”
igaz
nem is volt miről
bárhova mentem csak a szokásos tessék-lássék csörték
dögunalom csapdahelyzetekbe besétáló pillanatokkal
tényleg
teljesen olyan ez a mesterséges forrongás
mintha mindenki az áldozat szerepét próbálná felvállalni
de ez -- amennyire mostanában meg tudom ítélni –
még a látszat szerint is esetlenre sikerül
úgy teszek benne mintha érdekelne hogy ki mit ír
mit mond
de elég gyorsan átlátok a szándékaimon
és inkább az esőfelhők vonulását figyelem az időkép radarkövetésén
a mintha-érzés viszont jött velem
és továbbkattintva elálmosodom a fán alvó oroszlánokról készült
primitív drónfelvételeken

200620


21
most éppen tele vagyok csenddel


tizenvalahány éves lehettem
amikor összetákoltam magamnak az első használható világképemet
ideig-óráig működött is
bizonyos fenntartások mellett hajlandó volt elhitetni velem
hogy megfelelek az átlagelvárásoknak
ez viszonylag könnyen ment
mert az általam ismert környezetből
tizenvalahányéves koromig semmiféle elvárásjelet nem tapasztaltam

működött mondom ami kicsit túlzás
mert folyamatosan igazgatnom kellett a magam folyamatosan változó
látásmódjához
voltak nullszaldós pillanatok amikor úgy találtam elveszett időtöltésnek
hogy legszívesebben befejeztem volna az építkezésem
rábízva az akkor még bennem lévő Istenre a befejezést
(nem vagyok nyelvész de vénségemre szerelmes lettem a szavakba
ez a szó is hogy „befejez” akadémiai székfoglalót lehetne rá írni)

szóval síkszerű csömör a ritka felhorgadások viharos szentségelései között
de soha eszembe nem jutott hogy keverjem a burzsoázia előnyeit
a kommunizmuséval
és a primitív fasizmus eszközrendszereit
a demokratikus diktatúra ponyvaregény szövegű néphülyítéseivel
pedighát – ha kicsit vonakodva is – lássuk be működik
nézem a dzsungellé nemesedett kertem és próbálom eldönteni
ha újra kezdhetném hol mit aprítanék rajta hogy én is látszódjam

200622


22
nézem a hidat

rozsdásodó múlttal tákolt jelen ez is
leláncolt jelképe repülésnek gőgnek hallgatásnak és dulakodó semmittevésnek
ha átmennék rajta talán már vissza sem tudnék jönni
de hát
hova is ha mégis
és miért?
kivárni az utolsó lélegzetem
hogy emlékeimbe süppedve végigszáguldja vele a partokat?
minek?
kérdéshalmazok vetített árnyékai keresnek és találnak rám
az okafogyott fájdalomban
és összebújunk mintha omlanánk

200623


23
egy rejtély titka


nézem azt a követ amiben ott vagy és amiből már soha nem foglak kibontani
pedig látni szeretnélek
most is ugyanúgy ahogy mindig is látni szerettelek volna
amiről mindig is tudtam
hogy csak akkor és addig lehetsz az enyém
amíg ebben a kőben tartalak
néha könnyesre csiszolt tekintettel átnézünk egymás felett
én és a tenyérben tartott kő fedetlen tisztasága
és hisszük egymásnak hogy ez is lehet igaz
pedig meg sem történik

200625


24
éjszakai menetelés


ma reggelre bekerített a valóság
– sejtelmem sem volt eddig a létezéséről –
még most sem tudom milyen irányból tört rám
csak a folyamatos menetelés dobogását hallottam és hallom
tulajdonképpen most is

ilyen helyzetben teljesen rendjén való lenne ha feladom
egy kettétört kard túl drámai jelölése lenne a kialakult tehetetlenségnek
ahogy a kardba dőlés nemes hagyománya is
a harakirit ne is említsem
és az is tény hogy soha nem voltak hadi eszközeim
így az önpusztítás is csak az üres locsogás szintjén valósulhatna meg

ha egyáltalán fontolgatnám
de nem
olyan erővel tör rám az önsajnálat hogy máris becsomagolom a téli ruházatom
és elviszem a tisztítóba
látszódjon a reménytelen helyzet ellenére sem lehet szó megadásról

200626


25
megúszott délelőtt


agyam kezd úgy viselkedni mint a diktatórikus rendszerek
jól iskolázott társadalmi emlékezete
ha már úgyis ott szöszögsz
hozz fel a pincéből cólát ásványvizet almát és egy üveg lekvárt
hangzik a kertben szöszmötölő én felé
és félóra múlva felbotladozom a lekvárral
-- parányi büszkeség hogy nem felejtettem el –

agyam ösztönösen spórolja a még meglévő kapacitását
többnyire a legutolsó adatot tartja meg
az összes többivel szelektíven bánik vagy úgy ejti kútba
hogy még a csobbanás visszhangját sem érzékeli
tökéletesen igaza van
de mért nem teszi ezt a felejtés után sóvárgó kínos emléknyomokkal is
egy csapásra üres stadionban érezhetném magam

persze jobb így
a megtartott információk között cikázó gondolatokkal csak baj lenne
-- főleg ha üres térben játszatnám őket –
egyébként is pontosan olyan hülye ez a hasonlat
amilyennek magam érzem ebben a pillanatban
de lényeg hogy a lekvár már fent van a többiért meg majd
– ha még lesz rá időm és főleg ha nekem is kellenek – leballagok

200627


26
a földről nézve


a páracsepphalmazok cseppjeiből kilépő színrétegződésnek
csak azt az ívét láthatod aminek az antiszoláris pontja 42 fok alatt van
repülőgépről ez az ív teljes körré alakul
– középen a repülőgép árnyékával –

a szürke függönyre faragott színek átforrósítják a levegőt
és a levegőt beszippantó képzelőerőt
ma már pontosan ismerjük a jelenség fizikai feltételrendszereinek változatosságát
de mégis beleborzongunk a látvány valószerűtlen szépségébe

találkozzunk vele bárhol bármilyen formában
leállunk és kicsit kezdünk hinni a túlélés misztériumában
bármi is történik velünk pont akkor amikor szemrevételezzük a jelenséget
apró reménysugárként érzékeljük hogy talán Isten mégsem gondolhatta komolyan
mikor kipusztulásra ítélt bennünket a szabadakarattal

200630


27
beszürkült a folyékony idő


pedig hajdan
barlangok haladtak át rajta és sivatagok nappalain forrósodott didergető éjszakák
békés öregkor mondja és végtelenített gyűrődésein molyolgat
szavak nélkül persze
a felvillanások sorrendjében lyukak képződnek a sötétségen
meztelen jégcsapok a téli strand padjain
tüzes kavicsok a talp alatt
hirtelen szédülésként egy-egy emlékmaradvány
és amikor már úgy érzi sokszor volt boldog
sokkal többször mint ahányszor megérdemelte volna
rádöbben hogy nem tud
már nem mer elmenekülni a rá váró megpróbáltatás elől
rábízza hát egy – csak kételkedéseiben ismert – idegen tudatra
borostyáncseppbe zárt érzéseit

200705


28
a végfelszámoló


megjelent ültem az estében és elborzadva figyeltem
hogy eltűntem magamból
és aki helyettem maradt
annak már érezhetően
semmi köze nem maradt hozzám

nem tudott semmit rólam
kérdezhettem tőle bármi számomra fontos múltat
tekintetével csak forgácsolta a szobát
aztán órákig keresgélt a forgácsok között
és amikor megtalált elhitette velem hogy ő már nem én vagyok

szerinte – ha akarom – ezentúl lehetnék akár láthatatlan is
mert ő annak lát és amit akar mind felróhatja
bár a számlám már rég betelt és talán az Isten sem tudja hogy mit mire
de mindegyis mert ezentúl magam semmiképp
csak kizárólag általa létezem

200707


29
ajtók a járdán


ismeretlen botorkálások megfigyelője
az átbukdácsolt háztetők meredező kéményredőin túli égbolt
és a vakolatomladékok ismerős
– túlontúl ismerős –
hányadék és üzekedésszaga az éles emlékezésben
ahogy tekintetemmel végigaraszolok az új házak fellegvárszerű tömbjein

befordulok egy romos ház irányította sarkon
még elkísér pár lépésnyire a kopott járda is
– a maga rothadó csikkmaradványaival a kitört szélkövek gödreiben –
és aztán a hirtelenre színezett fény
zene
emberáramlatok nyugodt csobogása a nyeregcipelő színészszobor talapzatán

200708


30
idő nélküli változat


nem tudom hányadik
próbálkozásra de az átsétált falon
csak annyi nyom maradt mint egy lepkesóhaj

a járdán
vihar képződik
felette
zárt titokként sikló hamuszín álmok
rombolók
hadrendbe tévedt ellenrombolók
kevés napfény és még kevesebb ember
és madarak
madarak igen de talán tévedek
a látvány sebnek is tűnhet
igen
seb
a lebukó napra loccsantott kéz
csorgó
lecsorgó fekete iszapban

200709


31
leszámlázom aztán eldobom

a kívülállás zárt mint egy üvöltés
írásjelek nélküli kamaszsercintés a túlpörgetett világra
hazudjak?
kinek?
és vajon miért is kellene mást mint ami igaz
legalábbis annak tűnik
– ha nem is az utolsó de néha utolsónak tűnő – ebben a pillanatban
aztán meg hát ami módosulhat benne
se oda se vissza nem oszt nem szoroz
magánügy lett
mint annyi minden másunk
magán
mint minden más is amiről azt hiszed nincs közöd
kivéve talán a hithez való jog
ami – hogy mégis legyen valamihez jogod
napersze –
kínos szerényen nyelvedre tapadt és mondod serényen
mint bekötött szemű
zakkant lázadó az utolsó imát
pedig
iszonyatos mázlid van ember
hogy most és még élsz
a művészi harcok élvezőjeként
hogy láthatod kereted ki-kitört szélein a jelenné avasodott múltad

200711


32
ismerlek mondom de nem létezel


tudom hogy nem
tudom hogy alig ismer valaki
és még azt is tudom hogy mások is így vannak ezzel
a felröppentett hit egy ideig
aztán csak a mielőbbi felejtés kényszere
amiről tudod hogy lehetetlen

és most ott vagyunk azon a ponton
aminek nincs kiterjedése
valójában nem is létezik
mégis úgy viselkedik veled mintha befogadtad volna
mintha ismernéd minden trükkjét
és várnád hogy leleplez

a mélybarlangok trükkje ez
nem történik bennük semmi elfogadják tényként a tagadásod
de azt is hogy ez nem fog soha kiderülni
kövek morzsolódnak a tenyered alá
és amikor felszippantod belőlük a sötétséget
rádöbbensz hogy az élet csak valaminek a kezdete

ami úgy van hogy még nincs
véletlen szárnycsapások vannak
amikkel eddig sem de ezután sem tudsz mit kezdeni
hasadék lettél az égen
ha égnek lehet nevezni azt az iszonyatosan tömör sötétséget ami körbevesz
és összezárul benned

200712



33
feloldozás


időnként rátör a sötétség
és amikor felriad belőle
idegennek érzi magát a jelenlét elevenségében
szerelmes lepkepár tánca a napraforgó virágtányérja előtt
a látáson kívül minden érzékszervétől megfosztva figyeli
és boldogan szabadul meg bűneitől mikor rátalál a kétségbeesés

200715



34
konzultációk


vannak fel nem bontható csomagjaim
velük valószínűleg akkor sem tudnék mit kezdeni ha felbontanám őket
kaptam innen-onnan
egyiket-másikat én állítottam össze valakinek
az is előfordult hogy magamnak
de vagy nem mertem elküldeni vagy felbontás nélkül visszakerült hozzám
illetve nem voltam hajlandó tudomást venni róla
és azóta is várja hogy szembesüljek rég elfelejtett tartalmaimmal
másoknak szánt igazságaim hittételei is itt kallódnak valahol
néha érzem a kopogtatási szándékot
valószínűleg választ szeretne
pedig legtöbbjük jól tudja hogy még a kérdésfeltevésre sincs bátorságom
nehogy megidézzem velük a józan ész józan észre jellemző kérdéseit
így aztán nincs is kialakult kép bennem a hatalmi játékok túlsó oldaláról
de feltételezem hogy ugyanazt a megalomán pöffeszkedést látnám ott is
mint az innensőn
amennyiben
ha
politikusnak mentem volna
és nem tudnám
vagy nem merném
vagy nem akarnám
elszámoltatni magam felé az ellentmondásaimat

200719



35
szavakkal rajzolt világ


megpróbálok minden helyzetben őszinte lenni
természetesen még egyetlen egyszer sem sikerült
mondataim célirányosak ugyan
pontosan követik az adott pillanat felismeréseit
de képtelenek a te és az én formátumai között különbséget tenni
soha nem tudják pontosan felmérni hogy mit teszek és miért
valójában azt sem hogy ki vagyok
hogy honnan kapom elképzeléseikhez az ötleteket
a megvalósításukhoz szükséges határozottságot
azt az egyensúlyérzéket a talpam alá ami miatt még nem borult rám a föld
és nem szakadt le az ég
amikor alagutat ások mindkettőbe
rábízva megtartásukat a közéjük dúcolt szavakra

mondataim mint a tetteimre szerkesztett valóság
– először majdnem szabott-ként határoztam meg
de miután rájöttem a jelentéskülönbözetre úgy éreztem
hogy méltatlan lenne hozzám és alkotóim elképzeléseihez az ilyen primitív
állandó –
kicsit még elmélázgatok a szavak erején mielőtt döntésre szánnám magam
úgy szeretném bemutatni ezt a társadalmi együttélésnek nevezett
bolhacirkuszt
amilyennek én látom férfiasan őszintén PC mentesen
és bár néha úgy néz ki mintha én ülnék a hintában
és mindenki más közönségként bámulná azt a teljesítményt
ami szinte emberfelettinek tűnik de egy frászt kedves barátaim
pont fordítva igaz

200722



36
bombaépítés


kipárologtam az űrbe és az űrből vissza az űr kitölthetetlen titkaival
véletlenre bízott gondolataim körbejárták a lehetetlent
távolléteikben végtelenné sűrűsödött az idő
és úgy vesztek el mint egy soha meg nem történt találkozás

nem tudom mire gondoljak akkor ha az éppen aktuális hatalom
látványosan megpróbál engem mint hatalomra segítő állampolgárát
elzárni azoktól a lehetőségektől amiken keresztül rálátást kaphatnék
sáfárkodására (tudom: „épülünk, szépülünk”)

amikor tapasztalok valami számomra nehezen felfogható jelenséget
olyan érzések keringtetnek magamban amiket az első szakaszban vázoltam
ma temettek el azt az embert aki személyében példát mutatott a hatalomnak
hogy megmentse számunkra a jövőt

200724



37
lopott szavakkal
______________köszönet T. Á.-nak



nos hát
semerre sem merek nézni mert mindenütt én vagyok
ott is ahol nem kellene
és persze
ahol én vagyok ott többnyire te is ott vagy
ma reggel például egy szétmorzsolt levél illatában futottunk össze

ezek természetesen csak emléksejtések
az erősen roncsolt változatból éppen a hihetőség határán
amikor már magam is kételkedek az idősödő agy által előkotort képek
valódiságában
csupa régi dolgok a lomtalanítás útvesztőiben
nézed
de minden kézbe vett darabja úgy viselkedik
mintha valamikor valaki máshoz tartozott volna
és most ő nézné a mulandóság jeleit rajtad

ha ilyenkor megkérdeznéd hogysmint vagyok
a fenesetudja válaszolnám
úgy vagyok szinte mindennel ahogy az előbb szétmorzsolt illat teszi velem
kicsit meghat a vanmég
ahogy a társadalom egyre inkább nem szeretne tudomást venni rólam
úgy ragaszkodom egyre inkább az életbentartás apró gesztusaihoz
ilyenkor
a még működésben lévő érzékeim többnyire emlékváltozatokat mutatnak fel
így tetszés szerint dőzsölhetek a hazugságnélküliségben
az időnként „felhorzsolt illat”-ok „zokog”-ásában

200729



38
villanó sötét


kitépett könyvlapokként szerettem volna eladni magamból valamennyit
abból amiről azt hittem hogy bármennyi is lehet
aztán mert egy sem lett
úgy gondoltam
ha naponta lerajzolom a nap fekete-fehér változataiból azt
amihez
legjobban szeretnék hasonlítani
akkor csak idő kérdése hogy egyre inkább hasonlítsak hozzám
pontosabban ahhoz a tulajdonságomhoz
ami még nincs meg ugyan
de egyre nagyobb a valószínűsége
hogy amikor így vagy úgy de megszűnök virtuálisan is létezni
egy töredék pillanatra mindenki úgy fog tenni mintha már látott volna
valahol
valamikor
és pontosan hinné azt is hogy mi célt szolgált a fekete-fehér némaságon
a fekete-fehér változatlanság
amiben a fekete valószínűleg valaminek az árnyéka
de sejtése se lesz hogy milyenek lehettek
– ha voltak egyáltalán – a színeim

200731



39
négy és félezer éves emlék


aztán feladtam
a gondolati háttér nem adott számomra biztonságos támpontot
úgy éreztem magam az elveszettek között
mintha nekem kellene megtalálnom mindannyiunkat
hogy aztán egyesével el is felejtsem őket
mielőtt újra elvesznénk a háborítatlan éjszakában
fénytelen arcuk – mint kormozott üvegen át nézve a nap –
pár másodpercre kiterítette érzéseiket
tudtam merről jöttek
és titkaik azt is elárulták hogy már rég nem tartanak sehova
áramlásuk bizonytalanságaiban fel-felörvénylettek a múlt
és a jövőjük közötti szakadék alján
párolgott még ugyan róluk a remény
hogy apró erecskékben kanyarogva csorogjon vissza lábuk elé
az évezredekcsiszolta falakról

mindennek ellenére még éltek
mikor utoljára találkoztam velük tánccal ünnepelték
ősi rigmusokra – szédülésig követett ritmustalanságukban billegve –
az utolsó az éppen aktuálisan utolsó túlélésüket
megható látvány volt ahogy forgásuk közben belepte őket a sötétség
és a tornyaikról lezúduló szirénahang

200801

392. [tulajdonos]: elfelejtett2020-05-19 23:27

változat Istenre Halálra

____________________enyhén módosított naplózárás



borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadba
nem tudod merre meddig haladhattál és hogy
egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben
amiről tudtad ugyan hogy mérhető de máig nem jöttél rá
mi az amit tükörcsillámaiban látsz
magad vagy-e azokban is
vagy csak a téged követő csend

mozdulatlan volt ez az egész rohanás

nem
alig
elvétve
nagyon homályosan emlékszel a részleteire

a kövek magánya lehet ilyen

istened feltételezett tudatában a karantén magány
zárva tart és te úgy teszel mintha meg tudna védeni magadtól

saját félelmed labirintusában kutatod szabadulásod lehetőségét
és egyre erősebben hiszed hogy már nem is létezel


391. [tulajdonos]: elfelejtett2020-05-13 11:03

változat Istenre Halálra


borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadra
nem tudod merre meddig haladhattál és hogy
egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben
amiről tudtad hogy mérhető de máig nem jöttél rá
hogy tükörcsillámjaiban mit látsz
magad-e vagy csak a téged követő csendet

mozdulatlan volt ez az egész rohanás
nem
vagy alig
elvétve
nagyon homályosan emlékszel a részletekre

a kövek magánya lehet ilyen

istened feltételezett tudatában érzed a napjaidat
karantén magányban
zárva minden külső veszedelem elől

saját félelmeid labirintusaiban kutatod szabadulásaid lehetőségeit
egyre erősebb hittel hogy már nem is létezel


390. [tulajdonos]: túléléstechnika-2020-05-12 11:28


maradék



ma kimondhatatlanul lusta vagyok kimondani magam
a szavak nem kötődnek a gondolataimhoz
a gondolataim sem kötődnek a szavakhoz
lebegő egymásrautaltságukban mintha kőzápor alatt szeretkeznék

sötét vagyok
látomás vagyok a tudat nélküli sötétségből
határaimat a képpé alkotásban képtelen félelem feszegeti
szeretnék eldönteni hogy én voltam-e a világ vagy a világ volt én

kibontott indulatok nincsenek benne
ajándékként kaptam őket
és bár létezésemet izzó lávaként érzékelik
eddig nem volt tartozásom akár egyetlen egyet is kicsomagolni közülük








389. [tulajdonos]: „az egészségesen pöffeszkedő 2020-05-10 00:13
ostobaság mint életlendület”

________________válaszposzt VV-nek



sejtelmem sincs Tanár úr hogy mire méltóztatott gondolni
de nincs igaza
a járvány az a pörgő izé ami a repülésnél próbálja megtartani a hogyishívjákot
nem mindig sikerrel
magam mint magam által kinevezett megfigyelője magamnak
rájöttem
hogy csak egy szimpla átverésről van szó
természetesen nem a járvány ver át bennünket
mi verjük át a járványt
úgy teszünk mintha kurvára félnénk tőle
de mi tovább csalunk lopunk hazudunk és paráználkodunk rendesen
na meg gyilkolásszuk egymást bevetve szinte minden rendelkezésünkre álló eszközt
és ettől megijed
és felhagy a jelenbeli hülyeségével
mármint azzal hogy velünk gyártatja le az utódait
meggyőződésem hogy az ilyen célirányos tömegszaporulatnak van iránycélja
és akár kollektív szerveződésre is képes
verseket írni valószínűleg nem tud
jelenlegi létváltozata alkalmatlannak tűnik a gondolkodásnélküli gondolkodás trükkjére
de az kétségtelen
hogy előbb-utóbb érzékelni fogja az emberi tulajdonságok csapdahelyzeteit
és idővel lesz annyi józan belátása
hogy nem kér belőlük
és más szaporító objektum után néz



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-09-25 22:55 furim
2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-10-27 03:07   Napló: Gyurcsi
2020-10-27 03:06   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2020-10-26 23:32       ÚJ bírálandokk-VERS: Tóth Gabriella hangulat
2020-10-26 23:17   Új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2020-10-26 21:32   Napló: Minimal Planet
2020-10-26 18:08   új fórumbejegyzés: Konta Ildikó
2020-10-26 17:37   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2020-10-26 17:35   új fórumbejegyzés: Konta Ildikó
2020-10-26 17:32   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2020-10-26 16:20   Napló: Ötvös Németh Edit naplója