DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2840 szerző 37612 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

garai péter sándor
  rontó pál
Új maradandokkok

Tóth Gabriella: a vigasz
Kosztolányi Mária: reinkarnáció
Bara Anna: ...aki, ha kell
Ötvös Németh Edit: új tavasz
Kiss-Teleki Rita: Üresen
Szakállas Zsolt: a smaragdragu könyvelése
Szakállas Zsolt: BUKFENC
Farkas György: Verdun
Szakállas Zsolt: KALIBRÁLNI
Szilvási István: Ha te még ígéret volnál
FRISS FÓRUMOK

Szakállas Zsolt 8 órája
Franczen Bea 9 órája
Farkas György 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Bara Anna 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Ötvös Németh Edit 2 napja
Zsolt Szakállas 2 napja
Czékmány Sándor 2 napja
Kosztolányi Mária 3 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Csapó Angéla 4 napja
Bősz Miklós 5 napja
Szilasi Katalin 5 napja
Nagyító 6 napja
Nagy Zsuzsanna 6 napja
Tóth János Janus 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Szilvási István 9 napja
Szilágyi Attila 10 napja
FRISS NAPLÓK

 Játék backstage 27 perce
Hetedíziglen 4 órája
nélküled 11 órája
Szőnyeg 13 órája
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
mix 2 napja
Minimal Planet 2 napja
történések 3 napja
az univerzum szélén 3 napja
Gyurcsi 4 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 4 napja
Fészek 4 napja
Zúzmara 4 napja
Fogyinapló 5 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2021-04-22 15:32 Összes olvasás: 20590

Korábbi hozzászólások:  
408. [tulajdonos]: fészbuk-poémák132021-04-14 20:31

149
körbe zárt kívánság
(fészbuk-monológ)


elnémuló írásaim mindegyike
– mint minden elnémuló –
már azzal sem törődik – de lehet
mert reménye nincs rá –
hogy feltartott kézzel vonuljon biztonságosabb helyre
pedig szeretne megállni röpke időre
mindegy mikor
és mindegy hogy hol
csak kerítés ne legyen körülötte
álljon ott valahol a semmivel sem jelzett határvonalak között
várjon
talán rábukkan egy ajtó
amin átjuthat majd hozzád akkor is
ha eddig sem
de ezután már soha nem találkozhatunk

210323



150
egy mondat falán


úgy vagyok vele hogy már nyolcvanöt éve
nem hiszem el hogy léteznek csodák
azt sem hogy voltak
nyers törvényeket látok érvényesülni minden véletlenben

ma reggel a rideg tavaszi fényben
a kerítéstalp betontömbjén csokornyi ibolya
levél nincs
az alig látható hajszálnyi résből
hullámzó zöldesszürke szálakon
sziromtömeg
az enyhe bíborba futó árnyalat fölött
fehér erek közt patakzó
kék

hogy honnan és mikor és mért pont itt és most
mindegy
a mocskos-szürke beton testen átbújt
egy élet

210324



151
ha most


úgy éreznéd
hogy végképp eleged lett mindenből ami magadhoz kötött
és úgy döntenél hogy ennyi volt
és hagynád befejezhetetlenül a befejezhetetlent
hogy bárhol ahol jártál
változatlanul mindig mindenhol az ígéret földjét jártad
a sehová sem tartozás révületével lépve át
kiismerhetetlenségig ismerős gondolataid törmelékein

amikor így éreznéd
ne keresd tovább a titkot
most zárd le magadban azzal hogy nincs
vannak kiismerhetetlen próbálkozások kiismerhetetlen próbálkozókkal
zárt
a végén végzetesen lezárt utakkal egy végtelenként elhíresült ponton
amin át akkor sem jutsz amikor rádöbbensz
hogy te voltál ez a pont megsemmisülésed pillanatában

210328



152
tökéletesre csiszolt változat


mit lehetne még mondanom neked
ebben a süvöltözve kifakult világban
erről a süvöltözve kifakult világról
van egy olyan érzésem hogy bármit is mondanék most
sem fogadnád el
legfeljebb – de csakis akkor ha a magam érzéseit félretolom –
újra és újra elhitetnéd velem
hogy mindig is naiv voltam az elképzeléseidet abban a valóságteremtő
közegében látni amit ha megteremt
megvalósulhat benne az univerzális önépítés
százszázalékig saját anyagból olyan színvonalon
hogy többet eszedbe sem jutna más források és más megvalósulások felé irigykedni
így mindenki a maga méltó helyére kerülve
csodálhatná a tökéletes világban betöltött helyét
azt a zavartalan önzetlenséget amiben mindenki számíthat mindenki
csillogó tekintetében saját nagyságának
elfoglalt pozíciójának fel- és elismerésére

210330



153
permanens mutációk az agyműködésemben


megpróbálok úgy beszélni mintha érteném is amit mondok
időnként leállok majd gondolkodni és senkit nem fogok elküldeni
a francba csak azért mert türelmesen végighallgatja
a fene sem tudja már hogy milyen indíttatású okfejtésemet
egy olyan témáról aminek akkor sem lenne oka
ha történetesen nálam nagyobb eszmebajnok vinné köztudatba
és hagyná is ott megoldatlanul
bízva abban
hogy bármi is lesz a kifejtés végkimenetele
úgy belemosódik a mindennapok locsogásába
mint a szabad akarat tiszteletbentartása
ami ugye
mint azt a bibliából is tudjuk
Istentől adományozott jog
emberi lény ha meg is változtatja
nem lesz rajta áldás akkor sem ha azt mondják az okosok
hogy debizony a permanens mutációk elkerülése érdekében
jól cselekedne a földi hatalom ha semmibevéve az égi adományt
különböző trükkökkel rákényszerítené az ódzkodókat
az oltakozásra
ami nálunk már csak azért sem történhet meg
mert köztudottan szabadságszeretők vagyunk
mindenki úgy dönt a saját sorsának alakulásáról és ehhez gránitkőbe
vésett (s.k. SzJ) alkotmányos joga van
mintha nem is társadalomban élne ahol saját biztonsága mellett
és érdekében
– bizonyos helyzetekben –
mások biztonságát is szem előtt illene tartani

210402



154
ünnepi pillanatkép


még csak megsaccolni sem tudom hogy meddig tart ez az állapot
az emberek ki-kinéznek a mindennapjaikból
és időnként belesóvárogják magukat egy-egy távolságba
ami talán mindegyis hogy milyen csak egyáltalán ne hasonlítson ahhoz
amiben élnek
vagy ha már úgyis mindegy
megélni szeretnék a veszélyt
elmennének akár a campónai bikafuttatásba is
valószínűleg esetlen lenne a repülés íve és a csontjaim is megsínylenék
de lényeg hogy egy pillanatra hősnek érezhetném magam
aki akár egy forradalmat is képes lenne levezényelni az oltásellenesség
szent hevületében
szóval iszonyatos vadmarha tudnék lenni ebben az állapotomban
írtam a fentieket és ki tudja mivé kerekítettem volna ki
ha nem csönget ránk a szomszédasszony
egy tálka tejszínes és fahéjjal megszórt finomsággal
természetesen nem jött be a lakásba
ahogy előtte a nagyobbik fiam sem a középső fiával
aki az új párját hozta bemutatni
és hogy húsvétot köszöntsenek
és hogy meglepődjünk a dédunokák karácsonyi ajándékain
amíg lányom a legkisebb unokám (tizenkét éves) mesekönyv-legó-stb
bedobozolt gyűjteményét hordta ki számukra
hátha ők még találnak fantáziát bennük

210403



155
az én országomban


vannak titkos helyek ahova akármikor elbújhatok
akár magam elől is
titokzatos szigetek a nagy semmittevés-óceánban
elérhetetlen közelségben az éppen aktuális valóságpartszakasz
gyatrán működő világítótornyai körül
elsüllyedt hajók zátonyain folyamatosan ütköző és süllyedő érkezésekkel
szürkülő naplemente

ja
és ágyúdörrenések
hogy valójában vannak-e ágyúk az még titok
de kis napóleonok állnak minden zsákutca nyitott végén
lobogó fáklyáikkal képesek lennének beindítani akár parancsszó nélkül is
titkos kartácstüzeiket
hogy a lázadó csürhét visszasöpörjék otthontalanságaikba

DOKK-marad 210405
210208



156
körbefordulás


vannak régi fényképeink a múltunkból de alig érdekel bárkit is
pontosabban senkit
dobozban – óriási méretű dobozban – porosodnak
egy végtelen méretűnek tűnő szekrény tetején
ahova felmászni még csak-csak
de
a dobozzal úgy lejönni hogy mindannyiunk épsége biztosítható legyen
ahhoz kevés lenne az erőlködés
így inkább nem is tesszük szóvá a látogatóban hozzánk tévedőnek
hogy van
hogy nagyon érdekes múltunk van
és erről dokumentumaink is vannak
besűrítve tartjuk őket egy óriási dobozban
feltettük valamikor – amikor még bírtuk erővel –
a nagy szekrény tetejére
és hisszük magunkban hogy minden ami ott dokumentálva van
az valamikor a valóságunk volt
néha szeretnénk ugyan újra látni és megmutatni másoknak is
de látogatóink olyan beleéléssel nézegetik körülöttünk
a másodperceinket fércelgető jelent
hogy olyankor inkább eszünkbe sem jut

210405



157
kiemelés a vonatkozó részletekből


túlérzékeny vagyok ma minden tudnivalóra
nem tudom megállapítani
hogy honnan és meddig terjed
és hogy tavasz-e egyáltalán az amit most annak érzek
vagy csak a rácsom újabb színezete
az én
végletekig leegyszerűsített élethalmazának túlkompenzáló
véletlenében
amin túl meseszerűen elrendezett valamik teszik úgy a dolgukat
hogy meseszerű valaminek tűnjön
a változások magyarázataiban a legmegdöbbentőbb állandóság is
minden élő élni akar és szaporodni
még akkor is
ha terjeszkedésével felszámolja szaporodási környezetét

210408




158
mert szép az élet


milyen már ez az áprilisi hóvihar is
amikor erőlködve próbálja mindenki lábon tartani magát
a téli szürkeség után
irigyelve a hideg árnyékok napsütéseit
fel-felnéz
hátha
hátha jön egy új egy kedvező fordulata az életnek
amit nem tudok mert nem is lehet kitalálni
úgy jön majd ahogy ez a hóesés is jött
mintha lepedőt zuhogtatott volna a szél a konyhaablak előtt
nagy sehova se tartó lobogással vonultak a hatalmas hópelyhek
a kitalálhatatlan maradás irányába
és aztán mégis eltűntek
egy pillanat volt
és egy pillanat volt az eltűnés is a zöldesszürke állandóságba
nem mozdulok
olyan ez most mint a reggel merevségén át
szivárgó ébredés
irigykedve figyeli a kert hideg árnyékainak szikrázó napsütéseiben
magát
ahogy elsüvít a hóvihar után

210409



159
a történelem csorba tükrében


szeretem nézni ahogy mutálódik egy társadalom
főleg a tömegviszonyok érdekelnek
pontosabban a tömeghatáson megnyilvánuló egyéni módosulat
az
ami igazán lázba tud hozni
a ki mire hogyan szemléletbeli különbségein
a megismételhetetlennek tűnő hibák
amikben
magam is felismerhető vagyok
anélkül persze hogy el kellene hinnem a
bennem is lejátszódó össztársadalmi változás dogmatikus kényszereit
például
most éppen este van
és mert semmi más nem jut eszembe
mint egyik származékom születésnapi ajándéka
(konzervatívan öröklődő genetikai markerek feltérképezése)
amiből kiderült a fiam genomjaiból
hogy a kárpátmedencében cca háromezer éve megfordult
bárki lehet valamelyik ősének az őse
beleértve a vikingeket is
de mivel édesanyja csaba királyfiig erdélyi ősökkel rendelkezik
a viking ős valószínűleg az én egyik ősanyámmal pajzánkodhatott
ha ötven-ötven százalékot veszek alapul
vagy nem tudom
a hiba lehetősége minden ponton adott
és korrekciómentes mint általában a zuhanás

némi tájékoztatást ezen a linken el lehet ugyan érni

https://mek.oszk.hu/01200/01267/html/04kotet/04r03f05.htm

de sok biztosat ezekből sem tudhat meg az ember
csak azt hogy az érkezésünkig – mármint magyarilag –
eléggé cifra lenne a nemzetazonosítóm


160
a szakadás záróigéi

talán az enyém volt talán a másé is
ki tudná eldönteni most mikor senkié
vagy mindenkié egykézbe összefogva
mi királyi kegyként osztogat kétes
érdemek csatolt díjaként
mondom talán de ostoba lennék ha elhinném magamnak
ezt a kétes kételkedést mert nagyon is láttatva osztják
kinek miért mikor és cserébe mi jár
ha jár egyáltalán
mert
járandóságként már nem lenne ugyanaz az erő
mint adomány
mint suhanc kutyának az elhajított bot
és
a repülve ugrás
a konc után vetődés nem ugyanaz a játék és a díj sem
hiszen
így enyém a tér a nyitott hatalom a játékból nyert lábhoz szoktatás
-- minden más kényszer és a kényszerben mindig ott a
leintett önérzett-veszély –
a figyelő- a szoktató-
parancs és egyéb eszköz
lazán
ahogy a folyton ébresztett-növelt szenvedély visz és hoz
a gondolati súly nem kötne így
és a távolság is csak alig fegyelmez
szükségtelen a riogató-füttyögő lábhoz intés is
magától oldódik minden ellenállás
az öntetszelgő görcs kiéli magát
másban
vagy ugyanebben
persze attól függ mikor kinek és mennyiért

210114

407. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 122021-03-20 23:11

137
a tudat szélén


vannak
– főleg amikor álomvergődéseimben lerúgom magamról a paplant
és reggelig didergek megfejthetetlennek tűnő tévútjaimon –
nehéz
ólomnehézre szilárdult éjszakáim
amikben útjaim és céltalanságaim úgy tömörödnek mint
elhibázott semmiségekben a reménytelenség
hogy egyszer talán kiszámítható pályára lehet állítani őket is
aminek végén értelmet kaphat a küldetés
a nem tudni kitől hova küldött üzenetnek súlya lesz
amibe beleroppan az éppen mindent kitöltő valóság
kettéreped a sötétség
és meglátod azt hogy voltál valahol
ahová visszajutni csak akkor tudnál ha még mindig ott élnél

210302



138
láthatatlan járat


ritkán látom a felkelő napot
de ma sikerült pont abban a pillanatban amikor a látóhatár kettémetszette
nem kell laposföld hívőnek lennem
hogy azt képzeljem
valaki a Nap túlsó felét ugyanabban a pillanatban
éppen lemenő napként érzékelte

és talán ezzel búcsúzott az életétől

azt hiszem a mostani hangulatom egy olyan pilótáé
aki villanásszerű gyorsulásaival követni tudta a Nap útját
szikrázó fényekkel feljött és máris belehanyatlik az éjszakába

210303



139
egy parabola a fiskális logikáról


aztán csak ez
az együvé- és a különválás misztériumában az önazonosság
egy lépés lenne
de mielőtt meggondolnád
azt hallod hogy még mindig zenét sugároz a rádió
hallod a szavakat is
értelmes különálló szavak
de nincs kép ami jelentést adhatna nekik
és mire elhangzik a következő szó
nyomban el is feledkezel az előzőről
gyorsan – még mielőtt észrevennéd hogy ez már nem az
amire eredetileg gondolhattál
és kizárólag csakis azért hogy a folytonosság meglegyen –
hazudsz valamit amiről biztosan tudod hogy csak annyi köze van
az előzőleg hangsúlyozott igazsághoz
amennyiről még el tudod hitetni magaddal hogy rajtad kívül
mindenki más elhiszi
nem változott ettől szemernyit sem az első szó valóságtartalma

210305



140
dogma és hit


nézi ahogy sodródik a víz és ahogy a sodródás formálgatja gondolatait
lent a kavics a homok és fölöttük a folyamatos változás
dermesztő közelségbe hozza a meder változatlanságából azt
amit magában figyelve folyamatosan fordítva érzékel
kavicsnak érzi magát
pontosan úgy
ahogy és amilyennek nyolcvan évvel ezelőtt
amikor a parton hasalva bámulta a kavics fodrozódásának mintázatait

210306



141
utcajáték 85


türelmes a város velem
sőt
talán néha még kedveli is a lesajnáló rálegyintéseimet
csikorogva fékezi lépéseim nyomában a port
szereti ha tisztán átlátszódik rajta a bicegésem
és ami mostanában a leglényeg hogy elhallgattatja
körülöttem a kutyákat
amerre járok mindenképpen
hálósan reped mellettem az autók hangja is
alig érzékelhető bennük a csend
sőt
annyira nem
hogy magam is csak sejtem a körforgalom patinás zűrzavarában
állandóan áramló ottfelejtésem

210307



142
a belső tér extenzív terjedéséről


kicsit elbambultam a magam világvége hangulatán
arra eszméltem tegnap
– de lehet hogy tegnapelőtt mert emlékem szerint akkor kezdtek
összeszürkülni a napok
de az ok akkor még nem
az ok csak tegnap sejtődött először –
hogy lehet baj is belőle ha mégsem oltanak be másodjára
olyan érzésem támadt mint akit már egyszer halálra ítéltek
mint aki nem kért ugyan semmiféle kegyelemfélét de mégis kapott
és most kiderül hogy viccnek szánták valamiféle vicces kísérletnek
hogyha a végén mégis igen
akkor mit kezdek az ingyen kapott többletélettel
tudok-e még kezdeni valamit azzal a gondolati ravasszal
amit ha megpöckölök
ezredmásodpercnyi ideje sem maradna a semmibe szívódó világnak
hogy elbúcsúzzon tőlem

210308



143
a napok mintha
most is mint mindig magamhoz beszélek
persze felmerül bennem is időnként a kérdés hogy miért
minek kell folyton folyvást elsziszegni azt
amit önmagad előtt is nyugodtan elhallgathatnál hiszen
értéke pontosan annyi mint a noteszod lapjaira folyamatosan felírt
napi feladatgyűjtemény
amit naponta kitépsz eldobsz
van amikor egy-egy fontosabb elintéznivalót
átvezetsz a következő oldalra
egyrészt hogy mégse tűnjön az egész napod kiábrándítóan üresnek
másrészt így sokkal egyszerűbb elhinned hogy létezésed
még létezésre alkalmas
a kopogó vízcsap – őt nem írom fel – is reményt ad a holnapnak
az elromlott ablakzárat viszont fel kell írnom mert halaszthatatlanul
sürgős és egyáltalán hogy néz ki az a rozsdás
ólajtókallantyú amit zárhelyettesítőként applikáltam
naponta elhitetem magammal hogy jó az úgy
mintha
aztán mégis felírom hogy mégse

210309




144
amikor magamhoz beszélek többnyire értem


például
tudod de nem hiszed hogy igazad van
az meg még legvadabb álmodban sem merül fel benned
hogy az igazság – így akár a tiéd is – nincs történelmi időhöz kötve
amiben
dogmává szentelt hazugságok vívják örök harcukat dogmává
merevedett hazugságaikkal
de ha mégis
ha már-már úgy hiszed
hogy ebben a gatyakorcos okoskodásban van némi igazság
tehát ha
mármint ha és amennyiben
akkor ez már a cáfolata is a létező igazságba vetett őszinte hitednek

210310



145
megunt árulás


nehéz eldöntenem hogy kinek és meddig tartozom hűséggel
főleg mióta megszűnt magammal minden kapcsolat
(már csak élni járok a megszokott terepre)
a múltból ugyan még van némi készletem
lejárt szavatosságú kóklerség valamennyi
te is restelled mikor velük vernek át
bár az ellentételezést nem értve mérlegelsz
persze kulcs már nincs – magadhoz leginkább –
de ha már visszarúgtak
megragadsz megint
a deszkapalánkkal védett rétegen

210313



146
adalék a közhelygyűjteménybe


félek hogy ennek ami most történik
ezzel a történéssel vége lesz
gyors módosulatok színezeteibe kapaszkodhatunk még
ideig-óráig
hihetjük
sőt
ha még belefér önérzetünk utószínezésébe
azt is hihetjük hogy birtokon belül vagyunk
és különben is
saját életünk saját álmában bármi megtörténhet
ragaszkodásunk értelemszerűnek is tűnhet
kínossá többnyire csak akkor válhat ha másoktól is elvárjuk
hogy képzeletünkbe álmodva tagadják meg saját valóságukat

210315



147
ajándék versidézet magamnak


ne szállj buszra ne szállj fel semmire se
csak sétálj
maszkod hagyd el és ha rákérdeznek
ne szólj csak mosolyogj
aztán hagyd el azt is
és ne hagyja hogy utánad vigyék
mondd neki hogy tegyen úgy mint a maszkod
lopja be magát valakinek a pillantásába
vitesse körbe magát a városon
látogasson meg minden házat
Istent keresve látogassa meg „a fák hegyét” (KS)
és amikor már azt hiszi hogy mindenhol volt
keressék meg egymást
és engem is
és vigyenek magukkal az útszéli pocsolyák felszínén megvillanó
árnyékokban

210317



148
színtiszta irigységből egy kossuth-díj margójára


elkezdhetjük megint a szavak játékával
és folytathatjuk ott ahol többen abbahagyták
döntetlenre véve már az elején
hogy látszódjon
ennek
legkevésbé lényege a harc
a részletek ami
és ahogy
formálódik előttünk a kékvér
a korhatár nélküli játszótér unalma
kereng földön vízen levegőben űrben
egymás mellett fölött és alatt
kurva rossz színpadi rendezés
félbe hajtott térképre rajzolt változatán hogy mit
megőrizni és mit azonnal elfelejteni
amiben látszódhatna minden maradás és talán az eltűnés is
az érdek és az érték tökéletes összhangjában
mindannyiunk homloka mögött a szívósan terjeszkedő semmi

210319







406. [tulajdonos]: fészbuk-poémák112021-02-28 22:22
129
előmászott elfelejtés


ma megkaptuk az első oltást. állítólag
pillanatnyilag ő a legjobb. mostantól a vírus
lenyúzott „bőre” provokálja szervezetem védekező funkcióit és
így már hatékony ellenanyagok várnak a betolakodóra.

kicsit ódzkodtam. hajlamos vagyok túlreagálni minden támadást.
még akkor is ütök amikor már nincs kit. gyerekkorom
verekedéseinek visszatérő élménye hogy még akkor is öklöztem
a falhoz lökött áldozat helyét amikor a hátam mögött röhögött.

feleségemnek pillanatnyilag semmi baja. az én vérnyomásom plafonon
a pulzusom mint egy félrevert harangnyelv jelzi a veszélyt
de most mára elegem volt a kísérleti megfigyeléseimből. betolok
a vérnyomásgyógyszer mellé egy leszarom-tablettát. alszom ha tudok.

210220



130
elhibázott semmiség


nyújtózkodsz és mint akit felnégyeltek
nem tudod hány részre szakadt és fog még szakadni a világ
körülötted szakad még rendesen minden amivel
érzékelhető viszonyban vagy felaprított érzékszerveiden keresztül
ezek búbánatos hangulati túlzások ugyan
elszakadva a valóság diktálta szükséghelyzetektől
de mivel semmi konkrét okom panaszra
még a létezőnek hitt létezhetetlent sem hibáztathatom semmiért
ebben a
nélkülem is normalitását vesztett közegben
amiről csak így mint most is
egyetlen érvénytelenített mondatban foglalom össze kikezdhetetlen
véleményem
nincs ajtó ezen a végtelenített folyosón
se jobbra se balra
illúzióid lehetnek persze
jobbról is balról is
de a kijáratnál – függetlenül a hátrahagyott képed méretétől – ugyanaz
a semmi fog megtörténni

210221



131
lefekszel felkelsz


az ismétlődés újra és újrarajzolja magát arcvonásaidon
és bármennyire is próbálod emlékezetedben tartani
húszéveskori metszéspontjait
lágyan és reménytelenül maszatos lesz
akár a hegyi pataké az elmocsarasodott völgyben
kanyargó zsombékcsomók között folyamatos felejtésnyomok
a bukdácsoló csillogás alatt

210223



132
mai könyörület

untat a fizikai tehetetlenségem a kert ahogy szemrehányóan szemléli
a le-fel sétáimat az egyméterszer tizenötméteres járólapon
najó van benne egy kuka alakította szűkület is
ahol csak oldalazva fér el tömegem alsóbb
– hálistennek vékonyabb – része
ez kicsit javít a majdmindennapi sétarutin hangulatán
nem irritálja a képzelőerőt ő sem
de a madarak röptét izgalmasabb szögből mutatja
az idén csak átrepülőkkel találkoztam pedig
– főleg a rigóim –ilyenkor már lépésnyire tőlem szokták lazítani a földet
most sehol
az átrepülők is inkább sármányok csízek
veréb fecske évek óta nem kerül a szemem elé
mintha szándékosan magányosodna körülöttem az élet
ne fájjak annyi mindennek és ők se fájjanak nekem
amikor lassan – még mindig remélem hogy nagyon lassan – itt
kell hagynom őket
a madárbirs lehullott levelei között ma reggelre kinyílt egy krókusz és
mellett ott van rendre már mind a három
– ki tudja honnan jöttek és mikor –
szaporodásra képtelen hóvirág lehetetlenül sérülékeny látványa

210224



133
könyörtelen könyörület


könyörtelen könyörület
hinni Istenben
(teljesen mindegy melyikben
amennyiben létezik úgyis csak az az egy létezhet)
legalább annyira abszurd mint hinni a könyvekben leírt igazságoknak
az kétségtelen hogy könnyebb elviselni a magán- és közéleti
faszságokat ha hiszünk valamiféle spirituális rendezőelv
valóságteremtő erejében
de ez is csak akkor következne be ha az elénk tálalt elveknek
hajlandóságuk lenne a tények elfogadására
és nem egy lázrózsás álomból csöppennek le úgy
hogy az esedékes választási lehetőséget is csak valamiféle túlvilági
rendszerhez kötve fogadunk el
ehh!
vénségemre káosszá csírásodott agyammal még az olyan egyszerű
kapcsolódás megértésére is képtelen vagyok
például hogy a mában úgy szeretnénk találkozni a holnappal
ahogy az tegnap megtörtént

210225



134
az önzés képei (színesen és elmosódva)


volt amikor a rendelkezésemre álló idő nagy részét
olvasással töltöttem
mindenféle olvasással
a mindenféle olvasásának semmi oka nem volt
azonkívül hogy szerettem volna másokban is találkozni magammal
mindegy lett volna hogy mikor hol és milyen állapotban bukkanok fel
talán még az utolsó pillanatom átélését is elfogadtam volna
ha tudom hogy én haldoklom ott
ahol éppen leírva (nagyon mutatósan és átélhetően) haldoklott valaki
de az utolsó pillanatig is csak részvétet éreztem
önsajnálatot soha

210226



135
rokon vonásaidban

megdermedt az idő
ügyesen lavírozod át magad a másodpercek zátonyain
de úgy látszik az óráid nem mozdulnak
ugyanazt mutatják itt is és teheted bárhová magad
a benned lévők makacs ragaszkodásával már nem tudsz mit kezdeni
és bágyadt türelemmel tűröd a szétesés lehetetlenségét még akkor is
amikor valójában már csak a hangod létezik

210227



136
lázroham (zenepalota)


kifelé kellett menned valahonnan
de folyton úgy érezted hogy befelé haladsz
a szavak amikkel csillapítani próbáltad az idegenséged
glédában álltak körülötted
és bármennyire is úgy érezted hogy muszáj
egyetlen egyet se sikerült letaszítanod arról a magaslatról
ahová – bár semmi de semmi keresnivalójuk nem volt ott –
olyan indulattal növesztették gyökereiket egymásba fonódva
hogy inkább megvártad míg körbezárnak
és magukba olvasztják értelmezéseidet

innen nézve elmosódott a látóhatár
amennyiben látóhatárnak nevezhető az a tébolyult önszorgalom
amivel megpróbálták kitakarni egymás valóságából a tisztánlátást
hangokká álltak össze
zenei hangoknak éppen nem nevezhető zűrzavarrá
bár ki tudja hogy ebben is mit dönt
a jövő egyik direkt erre a célra kinevezett kormánybiztosa
és ezek is bekerülnek majd valamiféle reprezentációs célt szolgáló
időkapszulába
mutogatva egy hajdanvolt társadalom frissen feltárt fekélyeit

bár most kétlem
– ebben az állapotomban mindenben hajlamos vagyok kételkedni
még abban is hogy éppen kételkedem –
csak nézem a köldököm felívelő végén
a valahonnan valahová tartozás misztériumán keresztül bukdácsolva
hogy mi mindenre vagyok és mi mindenre lehetnék még büszke
nemzeti útjaink itt-ott elszórt nyomain
ha nem látnám bennük a gőgös nyomorúság szemfényvesztő trükkjeit
de a legszomorúbb talán hogy a szir-szar monstrumok között
csak ezt az egyet érzem szerethetőnek

210228




405. [tulajdonos]: fészbukpoémák 102021-02-13 14:25


122
komplementerképzés alapfokon


ez is olyan mint ingoványra lépni
keresi minden idegszálad a múlt tapasztalataiból mindazt ami kiment
vagy nem
de mindenképp segít megtalálni szennyes háborúid
minden valamirevaló szennyesét
hogy kimosd mielőtt szembetalálnád magad a Nagy Számonkérő
visszamutogatásra hajlamos hagyománytiszteletével

hogy

már megint
se okod se képességed hozzá de azért vakot mímelve lépsz és szidod
a nálad jobb helyzetben lévők
jobb helyzetét
mintha bénaságodról mindenki más aki éppen nincs
melletted
most erőszakolná meg igazságérzeted rég elkurvult igazságérzetét

210130



123
ki- és belélegzem de nem vagyok itt


még sosem jártam azon a vidéken
ahol éppen élek
huszon
mennyi is
az idén lesz huszonkét éve
de olyan idegen még mindig mintha ideszülettem volna
mesélni nem tudnék róla semmit
hogy kitaláljak róla olyan történeteket amik csak a képzeletben léteznek
ahhoz szeretnem kellene
például van benne lassú folyású folyó
illendő mocsaras partszakasz az ilyesmihez tartozó élővilággal
és az elmaradhatatlan pusztulás-pusztítás nyomairól felvett jegyzőkönyvek
helyreállítási határozatok
de lélek az nincs
nem tud belém lelket lehelni ez a szemgödörnyi létezés
ami pillanatnyilag rám vár hogy végre helyet adjon otthontalanságomnak

210208



124
portré egy vánszorgó pillanatról


nehéz túlélni az éjszakai felriadások kínzókamráit
az ittfájottfáj törésvonalak mentén percekig próbálgatom az összerakást
néha reggelig eltart mire sikerül elhitetni magammal
hogy ez csak a semmi szórakoztató vígjátéka bennem
meg a hülye ágyé meg a paplan is
a korszerű „egészség”párnáról már nem is mondok semmit
a mennyezet hajszálrepedéseit figyelteti
míg a tisztuló tudatom rá nem jön hogy azok a szememben vannak
és ott voltak tegnap is
és menjek már a francba a hülye képzelgéseimmel
a pohár felkészített vízében hangyák
de mindegy
úgyis le kell vánszorognom a mosdóba
villany nélkül persze nehogy felriadjon B.
használom a falfelőli korlátot is
önundorral ugyan a tehetetlenségem okán
de visszafelé simogató érintésekkel mert milyen jó hogy van

210209



125
a politika


ideiglenesnek mondható önábrázolás ideiglenesen esetleges
vonalakkal
amik egyszer talán majd működés közben értelmet kapnak
de ha mégsem
akkor volt egy kalandos túra amiben időnként lehetőséget kaptak
az egyébként önmaguktól és egymástól is függetlenül létező
értelmetlen vonalak saját megnyilvánulásaik önálló képviseletére
– anélkül hogy meg kellene tagadniuk megjelenésük elveit –
olyan érdekközösségekben mint a magas hágók bicikliútja
ami úgy kínálja a kivételt
hogy alkalmazása csak nagyon indokolt helyzetben kötelező

210210



126
pillanatkép egy B. A. (Holdkatlan-górcső) vers margójára


ezt már úgyis csak gondolom
megyek mert úgysincs sehova
az utak lezárva hallgatás
köröz

sietek
kilincsre ráfagyott a dér
és némi törmelék hó talán
az emberek talpáról morzsált nyomon

haladok tovább nincs egész
és nincsenek benne részletek
tévedésből felizzó napkorong
a föld

rám ugat
nagyon kölyök még labdát dobál és táncra hív
és én akár egy aknazár
az útra dermedő havon

210211



127
tudatlépcsőztetés


az ébredéseimben kicsit mindig bajban vagyok
többnyire majdnem egyidőben
– és manapság egyre gyakrabban –
három pontról kell egyesíteni magam
az első feladat a hol vagyok meghatározása
ez többnyire pillanatok alatt megtörténik – kivétel műtét után
amikoris különféleszínű aurafelhőbe csomagolja az agyam azokat
akik fölém hajolnak
és szinte szándékosan késlelteti a felismerést –
ezután jön az időérzék de az hogy ki vagyok
és hogy hogyan sodródtam ide
nos
erre néha perceket kell várnom mire azonosítani tudom
az álom-
maradék esemény- és személyfaktorait
hogy el tudjam dönteni
kik is ébredtek fel bennem valójában
és mi is a következő dolguk a megfelelő szétszálazás
és újraegyesítés után

210212



128
magaslati les


van valami mélységesen elszomorító benne
ha egy átlagon felüli értelmes társadalmilag magasan jegyzett ember
hülyének akarja láttatni magát
bízva mások alulinformáltságában
– vagy urambocsá! a mások tőle való félelmében –
maga előtt tolva beosztásának erős tekintély-páncélját
(félreértelmezve kapcsolatrendszerének érinthetetlenségét)
és simán tagad
a szavak megfelelő módosításával
mellőzve a nyilvánvaló tényeket
minden rendelkezésére álló eszközön – rendelkezésére áll
jónéhány –
rágalomhadjárat áldozataként tünteti fel magát
és elégtételért siránkozik
és mivel valóban nem történt bűncselekmény
a legtöbb ember ilyenkor restelkedve félrenéz
mert általában eszköztelenek érzi magát a gátlástalansággal szemben
főleg ha az a gátlástalanság hatalommal párosul
nos
ezen az erkölcsi magaslaton valóban hülyének hihető mindenki
aki őt hülyének látja

210213

404. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 92021-01-30 00:27
113
a felejtés emlékezete


most ez is és utána természetesen megint a semmi
kikristályosodott vonulataiban az össze-vissza foltozott ma
kidobott rongy
a hófoltok között a kert
elfojtott visszaemlékezés a pillanat súlytalanná vált levegőjében

a teraszon felejtett feketére foszlott seprűn az örök idő perceinek
egy-egy végkimenetele
hogy nincs végső távozás tulajdonképpen semmiféle távozás nincs
költözésre készülődés van oda ahol minden mást megtalálhatsz
ami a felejtések emlékezetében nincs meg

szabályos rendben jönnek a gondolataim
szinte már restellem hogy ennyire beölelt a kötelező irány
persze jó is
ilyenkor egyre tisztábban látom a csatárláncok hullazsákjait
az élet-halál harcra összekészített túlélőcsomagokban

210116


114
idézethalom egy korszakváltásból


fekszik az utcán. mozdulatlan. pont
a járda és a járdasziget közötti útszakaszon.
arccal a földnek.
finoman ívelő vér az arcvonal magasságában.
ebből a szögből nehéz eldönteni hogy honnan és merre.
azt a fajta sötétséget érzed amit már tapogatni sem érdemes.
befon.
elzárja a tér kapaszkodó felületeit.
ha voltak egyáltalán.
most csak a saját üresség.
kibeszélhetetlenül őszinte mozdulatlanságban figyelitek egymást.
jól jönne ilyenkor egy felszabadító mosoly
egy hátbaverés
„mizujs öcsi? mióta nem is...” ilyesmi.
kicsit túljátszva vele a találkozás szűkületeinek lebontását.
hogy szétrobbanjanak benned a látvány-görcsök
hogy úgy tudj elmenni mintha soha nem jártál volna erre
és úgy teszel mint aki először látta magát tükörben.
sejted ugyan hogy az előtte fekvő valaki valamiféle kapcsolatban állt veled
lépned kellene de a félelem visszatart.
próbálod beazonosítani a félelem okát kezelhetőségét
de mint mindig
inkább feladod és rábízod magad mások kezdeményezésére.
nem mozdulsz.
tekintetedben befalazott pinceablak.
minden jelzés szerint meg kellett volna állnod
de az út annyira csúszós volt hogy szilánkos göröngyein
a folyamatos egyensúlyozás ritmusa kikényszerítette a haladást.

200120


115
a lét fárasztó meghatározásaiból


soha nem panaszkodom az időjárásra
ahogy egyéb velem kapcsolatos másra sem
többnyire tőlem függetlenül végzik a dolgaim a dolgaikat
én pedig próbálom hozzájuk idomítani a magam képességeit
több-kevesebb sikerrel
gyakori kudarcaimban megnyugtat ha teszek valamit magamért
mindegy mit
a lényeg úgyis hogy önállóságom illúziója
többnyire sikeres alkalmazkodóként láttasson
ez általában elég is ahhoz hogy ne baszogassam magam például azért
amiért szarrá áztam az ernyőm makacssága miatt
és az összetartozásunk jóérzésével csapjam legközelebb a hónom alá
ritkán még annak a tudatában is hogy kint zuhog
és az ernyőmnek – és ezt pontosan érzem – nem lesz kedve megázni

210121


116
önzokogtató


semmivé foszlik minden létezésem
a volt a van a lesz is
úgy mutatja
magát mintha volna
de nincs
örök valójuk és azt hiszem
– ha hitnek nevezhetem az ilyesféle latorságokat –
a létezés foszló káprázat csupán
annyi és olyan ahányat s milyent
magamra véve koptatok magamnak
az
hogy magamra való-e egy is közülük
háááát
elveszett képzelgéseimben találgatom a hol mikor
lehetséges létezéseit
tapogatom
kísértő derűvel azt is
amit
kétségbeesettebb pillanataimban dermesztő káprázatnak gondolok
nos
valószínűleg ő lehet majd az éppen
kiszakadáskor képződő létidőm

210122



117
régebben ritkán érezted így, de most


állandóan ezen tépelődsz.
egyszerűbb lenne remeteként átmenni az ismeretlen végbe.
nem érdekelne, hogy kik és hogyan
osztoznak majd nemlétező örökségeden.

nyomod sem érdekelne.
sajnálnád ugyan vérszerinti utódaid sérüléseit,
de ismerve képességeik részleteit, talán
rájuk bízhatnád a nem túl rózsásnak ígérkező jövőt.

csakhát kit ütnek majd agyon. kik és miért.
mennyire lesz semleges a hit, ha egyszer
rendezgetni kell a puszta életet majd
a végtelenszer bukott valóságunk szerint.

és ha valaki lent a fent nevében úgy ítéli meg,
hogy a hazugság szent, és mindenek előtt van az,
aki önmaga vakon képződött lázálmaiban hisz:
törékeny menlevél lesz nála hogy élni szerettem.

egy halálos örvény kelős közepén pénz, kapcsolat
és hit nélkül nehéz (ezt akár húsz másodpercenként
hússzor is elhiszem), de hogy másképp is lehetne
– így, hogy mögém nézek – nehéz. nagyon nehéz a kétely.

210124



118
a demencia küszöbén


időnként megpattan bennem a valóság
most meg nem tudnám mondani hogy melyik
de ahogy a saját valóságlátásom néha keverem
mindenképpen arra a következtetésre kellett jutnom
hogy keresnem kell egy a magaménál megbízhatóbb
– tőlem független – valóságot
ami nincs kitéve a szűkítés bővítés folyamatos változtatás-kényszerének
ami persze abszurd elvárás még akkor is
ha pontosan tudom ez még ahhoz mérten is lehetetlen
ha holnap úgy döntenék hogy megmászom a föld legmagasabb hegycsúcsát
szinte biztos
ha fel is jutnék
leérve kiderülne hogy pont akkor amikor az Everest-en voltam
a K2 éppen magasabb volt
– bohózat bezárva –
visszatérve az eredeti felvetésre
időnként nagyjából úgy érzem hogy talán már nem is vagyok emberi lény
péntek hajnalonként valaki beszél hozzám
– najó
rajtam kívül még párszázezerhez de az is lehet hogy millióhoz –
hallom miket mond és elhiszem neki hogy amiket mond az a valóság
nem
nem az van hogy szeretnék hinni hanem konkrét képekben látom hogy
igen
ez pontosan így igaz
és megnyugodva hátradőlök hogy basszus
semmi ok a nyugtalanságra
csak megint rosszul mértem fel a heti valóságadagomat

210126



119
kéregrajz


az időnk egy
de mindkettőnkben más a hozzánk tartozó Isten
a semmi öröktől fogva létező kalandja
a szédület
a parki padok bokrok árnyékaiban megbújó
testek esélytelenül halogatott maradásvágya

210128



120
lebegőpontos képábrázolás


nem tudom most mire gondolsz
gondolsz-e egyáltalán bármire is azok közül
amik folyamatosan foglalkoztatnak
példát nem mondanék mert akkor azonnal rávágnád hogy hát pont igen
pont erre gondoltam és semmi másra
és órákig fejtegetnéd az okot
amiért
és nekem nincsenek óráim végighallgatni
gondolataid hullámverésében recsegő-ropogó érvrendszereid
kétségbeesett meneküléseiben létezésed szükségszerűségét

egy hajó vagy
magad tákolta vitorlák és kormány nélküli bárka
talán noénak volt hasonló
mert mindegyis ahogy neki is tökmindegy volt
amíg az özönvíz tart úgysem tudod merre jársz és amikor megállsz
– egyszer talán megállsz –
úgyis magába szippant a felejtés örvénye téged is
oda ahol mindenki ott van aki volt
és ahol soha nem is volt senki

210129



121
csak kérdezem

ha rám küldenéd titkos hatalmad titkos zsandárjait
akkor nagyobb ember lennél-e mint most
védhetetlen hiányosságaid ismeretében azt mondom
hogy
ettől csak te lennél kisebb
titkos hatalmad titkos védelmezői mögött
semmi sem maradt már ami kicsit is hasonlíthatna rád
meztelenné váltál a folyamatosan kivont kardok árnyékában
amikor aranyat szórsz akkor is átlátszódik gondolataid súlytalansága
az itt-ott látványosra formázott ürességeden

200130

403. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 82021-01-11 22:58
106
képlékeny képtelenség


egyszerűnek ígérkezett ez a mai reggel
nincs internet villogta a képernyő
és éreztem ahogy a „nincs” havas mezőként távolodva lassan
de szinte biztosan megközelíti
majd nagy valószínűséggel el is éri a semmit

valamit kezdeni kellene magammal
hogy ne legyek ennyire kiszolgáltatva a híreknek
többnyire elég csak a címeket átfutni a hírportálok kínálatain
benyitni itt-ott
kicselezve a kommentszekciók iszapkrátereit

ami persze nem mindig sikerül
fogyatkozó agysejtjeim már nehezen bírják az iramot
így néha kénytelen vagyok a reggelihez benyugtatózni a
„hogy a francba jutottunk el idáig” állapotmeghatározást
hogy kiérdemeljem feleségemtől a reggeli kávém

de ma olyan jó kis karácsonyelőtti coviddal fűszerezett hangulat
keveredett ki a kivédhetetlen helyzetből
eleve az a gondolat hogy csak ketten és kettőnkre főzni
– de rendelni is bármit – hülyeség és maradok a zsíroskenyérnél
csípős – veszettül csípős – almapaprikával

amitől aztán elkezdtem rettenetesen sajnálni magunkat kettőnket
mígnem a lányom telefonjára kiönthettem az egész
addigra már kráterként fortyogó de kitörni képtelen depresszióm
amire szegénykém csak annyit hogy „ő jön” „majd itthon lesz”
„megoldjuk” amire én a bunkó: miért? meg akarsz ölni?

201218



107
piszkosul leegyszerűsített szemforgatás


hogy legyen valami ami nincs
de csak valójában nincs mert látszólag azért van
ütköznek az elvek rendesen
egyik-másik látványosan rongyait rázva mutogatja hogy ő aztán nem
ő soha
ő inkább legyen ismeretlen a kor számára
de nem adja áron alul a hitét hitébe dagasztott tehetségét
– vagy fordítva –
tehetségével mívesre formált makacs igazságát
ami mint egy mesebeli varázsköpeny képes mindent tisztán látni
és láttatni a nagy szarkeverő jelen orgiáiban
de az is lehet hogy ellenkezőleg
mutatja ugyan a tükör a nagy kenegetést
de ha egy laza kézmozdulattal letörlöd többnyire máris azt látod
hogy inkább ne törölted volna le
szép lassan – ez csak egy hülye közhely nálam
mert többnyire nem is annyira lassan –
ellep mindenhol mindenben mindenkit a normalitás
a nagy közös érdek
hogy kibaszottul jó lenne jól élni
itt és most
minden más lehetőség maradjon meg a hülye – najó félhülye
mert a másik fele megbízhatóan nem az –
érdekközösséget tagadó szarkeverőknek
akik
bármennyire is értelmezhetetlen jelenségként de valami csoda révén
még itt-ott léteznek
mert mi lenne velünk ha még ők sem viselnék
néha szégyenkezve ugyan
mintegy megalázó félreértésként
az érdeknélküli érték kigúnyolt gönceit

201220


108
az egyszerűség vetületeiből


minden politikai rendszer mechanizmusa olyan
mint a lopótök
gondold végig
kiszív a nagyközösből aztán körbetölt
semmi izgalmas nincs a működésben
bár könyvtárakat meg lehetne tölteni a jelenség irodalmával
másodpercenként születik belőle egy-egy akadémiai székfoglaló
és felejtődik is el rögtön a folyamatosan képződő változatok
tükröződéseiben
de maga a tény
ami alapján és ahogyan
az olyan egyszerű mint a legócskább zsebtolvaj-trükk
azzal a különbséggel hogy abban azért van némi kockázati izgalom

201221


109
ünnepköri utóhangulatok és a
Somniosus microcephalus életmódja


nagynéha verseket idéz magába
többnyire a sajátjai
régmegélt gondolatvetődések rengései között itt-ott felbukkanó mások

próbálja értelmezhetővé simítani őket a számukra már értelmezhetetlen
jelenben
a fókusz én vagyok mint minden szándékom ellenére mindig

van olyan is amikor – de ez a ritkább –
úgy érzi hogy Isten megtestesített szavaként létezik
ilyenkor nagyobb a valószínűsége
hogy csak kibonthatatlan csendjét hordta ki magából

hordja az idő kezdete óta az időm végezetéig
méricskélve vele a holt bolygók közötti végtelenbe szakadt végtelenségeket
de mostanában valahogy ez is mindeggyé vált
akár a meddig mióta távolságok abszurd bizonyságai

amikor összefutok a szerencsével
sosem kérek tőle semmit
de szívesen elvinném a sorba nem állók láthatatlanul is látható
sora végére
indulatosabb hangulataimban sorfala elé hogy kicsit elgondolkodjon
hogy kiknek osztogatja magát és kiknek nem
és hogyan
esténként kurva hideg van az utcákon
pedig a szél most nem fúj hó sincs emberek se nagyon
így aztán a tömegközlekedtető járművek is ritkán
mondhatni olyan világ készül mint a grönlandi cápa otthona
nyirkos (kurva hidegnek mondanám de köt a fogadalmam
hogy egy írásban csak egy ocsmánykodás) hideg
és mélységesen kilátástalanul hosszan tartó életet biztosító
kilátástalanul hosszantartó élet a maga érzékszervi relativitásában

https://www.origo.hu/tudomany/20180919-az-513-evesre-becsult-gronlandi-capa-meg-joval-a-mohacsi-csata-elott-szulethetett.html

olvasom
hozzácsapom a Wikipédián található információk hasznosítható részét
és képződik egy analógia
a társadalmi áramlatok emberszörnyei
az államrendszerekben képződő irányítási szokásváltások
mint mikor majd
a halott bolygó utolsó lényének hasából rágja ki magát a győztes utód

210104


110
egy kísérlet megkísértése


hiszem, hogy meg tudja szokni az ember a semmitgondolkodást. ahogy
a semmittevés megszokására is rákényszerítettem magam,
ugyanúgy ez is megoldható, csak nem kell megijednem.
az első időszak kellemetlenkedő kudarcai acsarkodni fognak rendesen,
annak ellenére, hogy rohadt magas elefántcsonttornyot
építgettem részükre – szebb és okosabb lett, mint a csak
láblógázásra alkalmas kertem – de itt majd folyamatosan
hadakoznom kell a szökevényekkel,
pedig sem ajtót sem ablakot nem faragtam rá,
és még kiszáradt vizesárkot is futtatok körülötte, telis-tele tűzdelve
kihegyezett karókkal, és kamaszkoromból idáig cipelt füstölgő
gyutacsú kis izékkel (akkor sem tudtam mire jók, és most is
csak azért szórtam meg velük az árkot, hátha kiderül
hogy mégicsak valamire). akartam még gondolkodni egyéb,
újszerűbbnek tűnő, megoldáson is, de a végén rájöttem, hogy
színtiszta hülyeség amit csinálok, mert így aztán tényleg csak
a végelgyengülés (vagy egy erőteljesebb covid-jobbcsapott) fog véget
vetni a semmirőlsemmitsem gondolok mesebeli elérhetetlenségének.

210105


111
szerteszét jegyzetelt szavak a hatalomról


ha a tényleges hatalom bármiféle önmeghatározásával találkozol
a menthetetlenül képződő hit elfogadása előtt az első lépés
megnézni a hatalmat képviselők csúcsvezetőjének aláírását
és következtess ki belőle bármit
kezdj el kételkedni ítélőképességed józanságában

kivetített agyi torzulásaid tükörképét nézed
és ehhez is kell igazítanod a magadba eresztett „óriások”
megnyilvánulásait
képződjenek azok bárhol bármikor bármilyen helyzetben
fogadd el és ne Platon államelméleti szerepjátékait keresd

elfuserált agyad tengermély sötétségében
a jachton napfürdőző őfőméltóságok magánéletében se kutakodj
ez van nem tehetsz róla ahogy egy világhatalom egyetlen polgára
sem tehet arról hogy a demokráciába vetett hitét
egy debil tudatalatti örvénylő tölcsérébe dobta

az biztos hogy a demokrácia nem tökéletes és időnként felszínre
löttyenti azt is amiről jó lett volna nem tudomást vennünk például
hogy még mindig létezik és piszkosul kötetlen eszközrendszerével
piszkosul hatékonyan tudja hullámoztatni
egy nem pontosan meghatározható közösség talapzatait

porszívónk elromlott hetekig kerestem a neten egy nekem tetsző
vonalakkal színekkel rendelkező turbócsapatásos könnyű családtagot
a távozó levegő – egy „zseniális” tervező szépérzéke okán –
a földfelszín felé irányítva tökéletes precizitással kifújja a szőnyeg
több évtizede betapadt szöszmöszeit (garantált tüdőgyulladás)

tulajdonképpen ez is egy társadalmi folyamat
mondjuk a demokrácia fejlődése persze termék ez is
morális értéke nincs bár miért ne állíthatnám azt hogy de igen
van morális értéke hogy a fenébe ne lenne
ha úgy veszem hogy a moralitás alapja a többszörös önérdek

210109



112
nem


nem vagyok rendszerspecifikus
teszem is hozzá rögtön hogy sajnos
sajnos mert hangulatilag így képletszegényebb vagyok
nehéz az innen-onnan beszivárgó kiegészítéseket összekotornom ahhoz
hogy – legalább időnként – egésznek érezzem magam
mindig újabb és újabb kiegészítésekre van szükségem
amit időnként már magam előtt is restellek mármint azt
hogy úgy működöm mint egy lendkerekes autó ami ha nem kapja meg
az újabb működéshez szükséges energiát
ott ragad a legutolsó sarokban ahová az utolsó
– remélhetően irányzott – lökéstől sodródott
és csak akkor vált helyet ha valaki belebotlik
véletlenül vagy szándékosan ebben a helyzetben az ilyen finomkodó
differenciálások már inkább csak rontják mint segítik az önérzetet
persze át lehetne értelmezni ezt az állapotot kedvezőbb megközelítésbe is
de a tény tény maradna
hogy mások véleménye nélkül még akkor sem értem magam
amikor már egyre tisztábban látom működésem
– de maradjak továbbra is szerény: cselekvésképtelen életem –
következményeit utódaim nihilizált jövőjében

210111



402. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 72020-12-17 23:31
97
életrés

milyenek lehettek az őseim
mondjuk úgy hétmillió évvel ezelőtt
és mi az a tulajdonság bennem ami már bennük is ott volt
és ha újabb hétmillió évet kapnának utódaim
hogyan milyen irányba változtatnának rajta
fel lehetne-e ismerni bennük azt amitől én voltam én
és ami miatt csak ők lehettek azok amivé váltak a hétmillió év alatt
vagy megszakad valahol a lánc
és az eddig győztes általam is hordozott én-tulajdonság
úgy szakad meg és hullik át továbbörökíthető nyom nélkül
hogy esélye sem lesz a feltámadásra

201205


98
ez mind jelen a kifelejtett valóságból


értelmezhető-e a csönd ha folyton hallgatok
pedig
maradék világom még mindig keresi megtalált
és azonnal el is veszített töprengéseit
az utak homokkal befújva hogy szinte örvénylik alattuk a beton
és ha látsz is valamit
fordulhatsz bármerre nem maradt abból semmi
harcoskodásunk csupa tankcsapda
le- és felfelé haladó ívein
kitörölt és kitörölhetetlen nyomvonalak árnyékai nőnek
a holdról nézve akár dombok is lehetnének betemetett kútjaik

201206


99
érdekelhet-e bárkit is hogy számít-e nálam a jövő


néha a felfokozott jelent
templom és kurvaplacc közé állított zsibárus asztalnak látom
ahol az emlékkacatokon pásztázó szemekben
az el- és átadható roncshalmazok felújított változatain
riadtan látom a jövő lázálmait

néha ott tartok hogy nem hiszem el amit láttatni akarnak velem
még annyira sem ahogy a múltamban kételkedem
gondolataim elbotlanak a lehetetlenség küszöbein
és már nincs is erejük feltámogatni egymást
lassan összemossa őket a felejtésbe zárt sötét

néha – nagyon néha – túllátok az ócskapiac asztalain
túl a jövőben biomasszát is égető erőmű beálmodott
teljesítményfaktorain
az uniós pénzek be- és kicsatornázott változataiban
fickándozó kommunikációs tenderek mesebeli juttatásain

rémisztő érzés nézni a jelen múltjába zuhanó jövőt

201207


100
szín és fonák


lélegzetében visel
mikor én is
átlépek hozzá magam tanulni

szavak nincsenek
de tilos a csend
örvénylő zúgássá tört térben élünk

tenyér tenyérhez tapad
kiosztott
szeretetünket várjuk hátha

aztán feladjuk
ez is egy módja
a szétvarrhatatlan szakadásnak

régóta élsz bent régóta én kint
morajlok
morajlunk belül hátha egyszer

kitör
kitör a kitörni készülődés
magunkon kívül mást is szeretni

lebegve másba nem kapaszkodsz
már nem félsz
úgy érzed nem is te voltál

201208


101
a kor függvényében (PC+Q)


tudod a lejtők izgalmát
a szaporázó lépéseidben fel-felbukkanó bizonytalanságod
amivel méregetni szoktad a következő lépésed ívét
rettegve az ösvény önálló akaratától
a guruló kövek a lekoptatott hátú kavicsok cselvetéseitől
de soha nem tudsz ellenállni a kísértésnek
és a magaslatokról – legyen az bármilyen magas –
önállóan és a saját lábadon próbálsz meg lejutni

közben elképzeled hogy felfelé haladsz
egyre magasabbra egyre veszélyesebb terepen verekszi fel magát a test
szakadozó tüdővel
roncsolt izületeinek ropogásán cipeltetve madársúlyát
egy nem egészen biztos cél érdekében
hiszen ezt az utat már megjártad és nem találtál rajta semmit
csak ezt a tétova lefelé botorkálását az időnek
a célba jutás legkisebb reménye nélkül

201209


102
a győzelem algoritmusa


a világ olyan mint épp amilyen
most
ebben az utolsónak vélt utolsó pillanatban
vagy másmilyen
úgyis tökéletesen mindegy a milyensége
ebben az utolsónak hitt utolsó pillanatban
de még bízhatunk abban hogy pontosan olyan marad
mint amilyen eddig is volt
védtelen de bizakodik
bizakodik hogy védtelensége kivédhető
ha nem most akkor jövőre
vagy valamikor és belebámul a kábulatba
részletezném
de nagy valószínűséggel így is úgy is beledöglünk az életünkbe
minden más meg olyan amilyen
visszamegyünk
ha ellenségem vagy most döglesz meg
ha barátom... nos hát... kicsit később

201210


103
egyre némuló kérdés


azt hiszem elkelne már egy nagy-nagy némaság
hogy megnyugodva fogadják el az élők
számkivetett haldoklóik végakaratát
ne zsarolják egymás számkivetett lelkeit
egymás számkivetett lelkeivel
hiszen ugyanazok ők is amik ti lesztek
kiégetett szívű idegenek a beélesített világ torkolattüzében
azt hiszem ideje újra megsebezni magunkat
hogy rájöjjünk mit is jelenthet a másoknak okozott közöny
visszamegyünk mondod de hova és ha rá is találnál az útra
ki tépné ki a szíved hogy vezeklésül véreddel locsolja le őseink nyomát
elnémítani vele áldozataik jajveszékelését
kiknek a nevében különbözteted meg magad másoktól
elvárva mások vesszőnyalábjainak önfeladó engedékenységét
erőt fitogtatsz de kinek az erejét
ballagj végig gondolatban múltunkon és próbáld végigsakkozni
ki mikor hol vétett hogy a végén szinte számtalanszor
kellett fizetnünk ostoba melldöngetéseinkért
nekünk ma élőknek is és kurva sokat
a történelem szerteszét hasadozott szövetét hol milyen erővel
szeretnéd összébb foltozni amikor már úgy ahogy de együtt lenne...

201211


104
egy győztes profil profilírozott másolata


ne tegyél sehova semmit
mert nincs értelme bárhova bármit is leraknod
az értelemtől teljesen független vagy
mutathatsz bármikor bármerre bármilyen trükköt
nézőid bámulatára
akik bármikor voltak vannak és lesznek
és többnyire szívesen elhiszik hogy amit mutatsz annak
ha a pillanatban nincs is
de az örökkévalóság jövőképében megkérdőjelezhetetlen a valósága
sőt
talán még létezett is mint maga a megkérdőjelezhetetlen valóság
tehet és főleg mondhat bárki bármit
innentől ez vagy te
és leszel az elképzelhetetlen időben
maga az elképzelhetetlen idő
önmagad láncán
önmagad elpusztíthatatlanságához béklyózva
ott
ahova és ahonnan bemenekültél
tetteid felismerhetetlen szándékai elől
a beismerhetetlenségedbe

201215


105
visszafogott befejezés


már megint részleteiből akarja összeállítani magát
nem ez az első kísérlete de eddig még mindegyikkel kudarcot vallott
most viszont talált egy olyan hivatkozási pontot
amin keresztül hiteles rekonstrukció lehetne minden emlék
a kiejtett hangok pontosan felidéznék
– reményei szerint –
azt az érzelmi állapotot amibe okfejtéseit burkolhatja

írás közben biztosan akadna bennem is itt-ott olyan rés
amivel azért mérlegelhető lenne az állítás helyessége
most például karácsony jön
összezsúfolódott megbocsátásaimon keresztül figyelem
ahogy lélegzetvisszafojtva vár rá a maroknyi jelen
de még mindig túl önző vagyok ahhoz
hogy el tudja hitetni velem jövőt piszkáló hűtlenségeit

201217


401. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 62020-12-05 14:39


88
távolodások


szavakkal feszítem közém és az általam elképzelt világ közé
a felismerhetetlenségig felismert valóságot
végképp lemondva a megismerhetőség mítoszáról
ilyenkor november végén már súlya van a fénynek
tüdőnk kifehéredik a foncsorozott levegő súlya alatt
és amikor éppen arról ábrándozunk hogy milyen lesz a jövő
tavasz végi nyár eleji hónapunk
sóval telítődik minden rögzített szó
mintha a tengerek rajtuk keresztül párologtatnák vizeiket

több ökörséget ma nem tudok erről a témáról összeszedni
már utálom a telefont az internetet és mindent
ami elválaszt magamtól ami azért nem csak én lennék
mint így ahogy most vagyok
szeretek boltokba járni még akkor is ha nem vásárolok semmit
ahol ledöfnek lábamról a más a nem hozzám tartozó
illatok pillantások
szavak az egyszerű célok a teljesíthetőség folyamatos határai
a ki- és benyitás életkilincseim utolsó maradványain

leplezem
amennyire lehet leplezem hogy mennyire hiányzik most mindenki
aki nincs velem
sorolnám őket de sírógörcs lenne belőle
az a fojtott könnyek nélküli sírdogálás ami a gyerekkor
nyafogásaiból maradt vissza
mint egy ökölbeszorított harapásnyom
ami már nem fáj talán nem is fájt soha
de beszáradt közönyével átvérzi majd minden éjszakámat

201114


89
egy absztrakt poéma az ordító csendről


eddig őrizgettem magam
sokat kellett beszélgetnünk nagyon sokat néha
– nagyon ritkán –
már az unalom határáig hogy megértsem megértessem vele
mit vár el tőlem és cserébe mit kérhet ő
időnként felmerült hogy ő semmit de felajánlhatom
az együttműködést kapcsolatunk kiszélesítésének érdekében
amihez természetesen csak akkor van közöm
ha én sem akarok tőle semmit

pánikrohamaiban néha azért elvárta tőlem hogy gyűlöljem
nagyon nehezen vitt rá a lélek
de időnként eljátszottam hogy igen
figyeltem az erre szánt viselkedésében a viszonzás gesztusát
de csak üres játékosságot találtam
ott is ahol nem volt
amivel máig nem akarok és azt hiszem már nem is tudnék mit kezdeni
még akkor sem
ha elhinném hogy foglyul ejtett a róla kialakított véleményemmel

természetesen megőrzöm a kettőnk közötti távolságot
nem szeretném ha egy óvatlan pillanatban közelebb sodródva hozzám
azt kellene tudomásul vennie hogy eltűnt belőlem
minden kölcsönösség
de hát olyanná váltunk már egymás számára mint egy bezárt ajtó
jelentősége ugyan nincs mert a falakat ha voltak is egyáltalán
csak a sivatag látomásain
elszenesedett csillagok minden irányból és a nappal
lepattogzott zománcai a hevenyészve ottfelejtett lábazatokon

201117


90
pályatest


kinek és miért és mégis hányadik
nekirohanásod ez az életnek így ahogy
már rég nem lenne szabad még akkor sem
ha valóban szabad lehetnél
senki – magad sem – kérhetne rajtad számon semmit
árnyékod sem lenne
sehova
nem írnád magad vele mint egy eszelős
vén majom a sekély napszakok
egymást leüvöltő vezényszavait és talán
az sem zavarna ha az ujjaid
kinyomnák szemedből a látás – áldott
vagy átkozott
neked kell döntened – képességét
ha lenne – nincs
de ha mégis lenne mód – mit tennél cserébe
hova és hogyan számoznád magad
ki mögé
kinek az árnyékát figyelnék lélegzet-
visszafojtva
napjaid labirintusát át-
meg átbolyongó indulataid
ha lenne mód arra hogy újra kit
kiket
szólítanál meg elsőként és hogyan
magyaráznád el hogy elhiggyék neked
hová vezetnek kétkedéseik
persze tudom
mondják és mondták az enyém bűnösebb
hiszen mint letépett fejbőr lógok övemen
nagydicsőség
utcára lépve úgy zárod be kerted kapuját
mintha lennél és lenne kert
és lenne kapu és lenne rajta zár is

201119


91
véletlen hangulatváltás


előtted vannak mind
alig mered megszólítani őket
befelé hullámzik az érzés úgy
hogy te kívülről figyeled mozdulataikra adott esetlen válaszaidat
zavar hogy ők is zavarba jönnek némaságodba bénult árnyékaidon
amik úgy vonulnak mögötted
hogy csak akaratlan tudsz velük tartani

**
érdekes hogy még mindig visszahúz valami a régi nagy hiteimhez
nem
nem hiszem hogy ez csak a megszokás rögzült utóhatása lenne
unalom űzés is aligha
a vágy talán hogy újra szeretnék hinni a létezésükben
annak ellenére hogy ma már a nyomaikat is szívesen megtagadnám

**
a fenti két (csonkolt) parabola hangulatából
kikapcsolódásként szemelgettem a naplóbejegyzések dzsungelében
ellentételezésként az egyiket idehozom:

„A virágok beköltöztetése a házba külön rituálé. Akárcsak a kiköltöztetésük tavasszal. Nem sietem el. Van, hogy egy hetet is rászánok. Most öt napra osztottam szét a szertartást. Igyekeznem kell. A meteorológusok hétvégére lehűlést jósolnak. A Majától kapott apró pozsgások a legérzékenyebbek. Velük kezdem mindig. A csemetékkel. A muskátlik is fázósak. Övék a keddi kör. A száraz levelek és virágok lecsipkedése külön gyönyörűség. Szegény művirágok, miből maradnak ki! A csokorindáé és a futókáé a szerda, az anyósnyelvé a csütörtök. A péntek a kaktuszoké. A többi áttelel odakint is. Érzékeny növényeket nem tartok. Úgy sem élnék túl. A mi otthonunkba szívós növények valók. Az utolsó pillanatig kint maradhatnak. Ezen az őszön, most először, a nagyfiam növényeiről is nekem kell gondoskodnom. Az aloe veráit a szobájába vittem, ahol most a középső lakik (már nem sokáig, hja), a kövirózsáit a konyhába. Mire azt utolsó apró cserepet is elhelyeztem a polcon, amit sok munkával szabaddá tettem, elbőgtem magam. Még jó, hogy csak csütörtök van. A kaktuszok még hátra vannak. Tőlük majd tanulhatok… Mit is?” (EXTITXU-UXTITXE)

**
gyakran volt úgy hogy összevesztem az emlékeimmel
és rendre az emlékeim nyertek
mostanában is igénybe venném őket a mai magammal találkozásokhoz
de mit mondjak
– a sikertelenség erre nem a legmegfelelőbb kifejezés –
már nemigen figyelnek rám
magunkra maradtunk
ők is én is

201120


92
szerzett vagy kapott jog


próbálod áttekinteni magad
még mindig szeretnél megtudni valamit magadról
hiányérzetek jelzik csak a hiányt
tehát nem sok esélye van a be(le)ereszkedésnek ahhoz
hogy olyasmire bukkanjon
aminek bármikor bármilyen helyzetben is hasznát vehetnéd
de megteszed az első lépést a vizsgálathoz
elképzeled hogy miféle jogász lett volna belőled
ha nincs rajtad az a ruha
ami a felvételi vizsga napján (és egyéb napokon is) rajtad
ha nem éhezel meg veszettül
és nincs más ehető körülötted mint egy bontatlan szardínia
aminek tetejét a félig bontás után késpengével akarod
lefeszíteni
azóta is utálom a szardíniát
bár mostanában hálás vagyok a sorsnak
piszkosul jó érzés látni ahogy vért izzadva próbálják
a császár – tökmindegy hogy melyik – mániáját
– tökmindegy hogy melyiket –
megtámogatni

201121


93
a felejtés emlékezetéből



ez a nap is úgy kezdődött volna mint mostanában minden nap
belül telis-tele sajgó lendülettel
de a burok nehezen adja meg magát
pont fordítva történt minden mint ahogy tegnap
– vagy ma hajnalban
már egy ideje amikor csak tehetem
nem figyelek az időre –
elhatároztam hogy leszarom a közélet változásait mert
minek követni azt amihez kizárólag már csak másnak van köze
befolyásolni nem tudom
új igényem a béka segge
– szó szerint mert mocsárlakóként élem meg magam –
alatt
szinte már minden szempontból passz
– elmosolyodok amikor használom a „szinte” meghatározást
nagyjából azt jelentheti hogy kapaszkodni magambazuhanás közben is
és tudni hogy ez az egész nemcsak most
de soha nem volt igaz –
na ez még nekifutás nélkül is megy
(és ismét a gúnyos belső fintor ahogy elképzelem a nekifutást)
egy villanás a felejtés emlékezetéből
de a „szinte" mindig ugyanaz

201123


94
logikai distanciák


sokasodó ellentmondások a nagy zavaros semmitmondások közepén
itt vagyunk a világ majdnem köpetén és egyre többen nem értik
hogy egyáltalán miért vagyunk itt mióta és meddig
leszünk ha egyáltalán
és ki lesz az aki az utolsó lépéseinket mesteri trükkel bele fogja
vezetni a saját toporgásainkkal összegányolt szakadékba

természetesen háború fog követni háborút
és a háborús övezetek egyetlen globális térséggé olvadnak majd össze
megidézve az örökkévalóság határait
alkalmat adva a társadalmak kallódó rétegeinek is az öneutanáziára
lehetőleg úgy hogy ne terheljék túlontúl az egészségügyi rendszert
zabolátlan élniakarásukkal

201128


95
hegek a kockán


a történetnek nincs csattanója
talán még történet sincs
a csupasz betűhalmazban megmosolyogtató változások vannak
kifelé
a hangoskodó önismétlések szerteágazó láncolatának
hangoskodó önismétlésekkel bizonykodó hangoskodó önismétlései
a tér ilyenkor rád feszül és hogy mikor pattan el
lehetetlen kiszámítani
ahogy egy háborús helyzet keveredik
folyamatosan kihirdetett győztesekkel
akik folyamatos vesztesként folyamatosan siratják soha nem létezett
légióik pusztulását
velük az elvesztett lehetőségeiket
és most
az elvesztett lehetőségbe tömörödött
hit és büszkeség megtalálásának ajándék reménye
úgy bukkan fel a régi sérülések hegesedett érzéketlenségéből
mint egy véletlen háború új lehetősége a törlesztésre
amit a háborúk elkerülhetetlen veszteségeivel számolva is
érdemes megkockáztatni

201201


96
„... a Helyzet ...”


sejtelmem sincs, hogy most mit kíván a Helyzet. kíván-e
bármit is bárkitől vagy már rég, megvetését földre köpve,
továbbsündörgött oda, ahol még lehet (talán van is) kívánnivalója.
megbecsülik, odaadóan hízelkednek neki, és teszik ezt pusztán
önszorgalomból, a mindenkori Helyzet komolyságának
figyelembevételével
sőt
némi alázatot is kevernek még bele, ahogy belegondolnak
a nagyvilág egyre komorabb elvárásaiba,
így becsülve meg a saját, még úgy-ahogy dúcolások
nélkül is álldogáló szerzeményüket, a folyamatosan változó
helyzet-sodrások nagy központi áramlatában.
nekünk – ha jól megnézem – kevéske sziget ugyan, de még van,
és büszke öntudattal fel is vállalnánk,
csak azzal nem vagyunk teljesen tisztába, hogy
a kicsi kis örvénylésekkel a partja mentén mit vár tőlünk.
– félreütöttem az előbb „örvénykéseket” írva, aminek ugye csak
akkor lenne értelme, ha feltételezném, hogy – nagy ellenállás ide
meg amoda is –
lassan de biztosan
aprítódnak a parti szikláink,
de ilyesmiről szó sincs.
amennyiben mégis lenne,
azt csakis a lappangó idegenszívűség teszi körülöttünk.
arról se lehet szó,
hogy idegen Helyzettel töltsük fel hiányát,
mert ahogy az előbb is próbáltam jelezni,
van nekünk sajátunk is.
még
vagy már.
így el is érkeztünk a főgondhoz.
a mi Helyzetünk olyan, hogy időnként nem látjuk tisztán:
van-e vagy nincs,
és amikor van Helyzetünk, akkor az milyen.
hozzánk méltóképp hősies-e – ahogy ezt szeretjük mutatni –
vagy csak szánalmas kreténség.

201204

400. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 52020-11-12 23:50
81
lépcsőszöveg 3


és minden célban önmagát kereste
fiatal volt és azt hitte
üzen benne valami mélyen átkozott
mélyen elfekvő sötétség
amiből
felhozhatja álmát
– mélyebben belegondolni sosem mert –
amiben
szimpla hülyeség a mindennapok koncán rágódni
ma már hol itt hol ott csap át álmain az a valószerűtlen félelem
hogy amit gyűlölt volna láttatni
az lett a valóság

201103


82
___van úgy, hogy néha nem tudok (gyűlölök) verset írni (évente úgy ilyentájt), most megviccelem magam, és ebben az „öngyűlölös” világlátásomban áthordom ide a máshol már rég elfelejtettjeim egyikét-másikát

(2009-ből)
http://dokkpalyazat.blogspot.com/.../czekmany-sandor...

befejezhetetlen mondatok a humanizmusról _ avagy miért nem tudok politikai verset írni


tételezzük fel itt, a nagy semmi öblében, az egyetlen létező
akaratot.
a feltételezés céltalan.
itt elsősorban értelmezhetőségünk határa érdekelne.
az idő mint egy nyíló-csukódó fodrozódás.
a semmibe dobott anyag semmibe dobott anyagként viselkedik.
ott is, ahol lakom.
figyeli az egyetlen létező akarat jeleit.
a bogarak neszezésébe figyel.
és mert most ősz van, a falevelek színváltásaiba is.
az éppen eldübörgő kamion remegtette kék üvegpalackokban
nem érti ugyan a kék kékjét, ahogy
soha nem értette meg a falra akasztott kard nyelébe karcolt
kétésfél keresztet sem.
próbálja magát beletágítani a semmibe.
határokat vés ki belőle.
ezek a határok úgy viselkednek, mint ő.
sövényeket telepítenek maguk köré.
gondosan nyírva, borotválva az átláthatóságot.
a távoli háborúk most pontosan olyanok, mint a közeliek.
térben-időben összefolyó semmitmondások.
nagyapám neve egy kopott márványlapon.
sok kopott név fölött: hőseink.
kiknek a nevei.
kiknek a hősei.
félálomban nézzük már harmadszor ugyanazt a robbantást.
kihunyt tekintetek a kamerába.
kint sötétedik.
úgy szivárog át rajta a csend, mintha csak bennünk történne meg a semmi. kezemben könyv.
félszemem a tévén.
a barmok, mondom.
összecsukom a könyvet.
leugrom a videotékába egy vígjátékért.
öblítsük le az őrületet, mondanám,
de látom, hogy te már alszol
a kék vibrálással telt szobában.
száraz, kihunyt fényű tekintetek.
vannak, akik már gyűlölni se tudnak.
mert nincs szembekapható kit, és oka fogyottá vált számukra a hogyan is.
így csak ezek a zavarodott elpillantásaik maradtak.
akciósorozat.
műszar közt lecsorgó, nyers gyűlölet.
halántékmasszázs.
kitapogatott pulzusban vergődő szégyen.
globalizációs hablaty.
törvényekkel támogatott osztogató fosztogatás.
a magyar történelem legtitkosabb feljegyzései.
a riporter érezhetően felkészületlen.
de az is lehet, csak nem mer felkészültnek mutatkozni.
győzike. benkő.
ugyanaz, de már viktor.
spektrum.
éppen sztálin.
transzparensek egy másik adón.
„meddig tartja magában a magyar nő a szart…”
a többit nem látom, de el tudom képzelni.
utak hidak nélkül.
hidak utak nélkül.
„gerinctelen söpredék.”
„mocskok.”
„hazaárulók.”
dunakiliti.
valami régi téma.
mellette a frissen felmosott padló.
cigánygyűlölet.
kamerán végigcsorgó köpet.
gyűlölöm az altatót.
a májamat szétbaszó gyógyszereimet.
szeretem az életet.
a tejfehér lélegzetek mocorgó rendezgetését.
nagydarab fekete férfi ment el ma a kapunk előtt,
száján maszk, kenguruban négyhónapos kislány,
leállítjuk őket megcsodálni,
a férfi igazgatja a kislány napvédő kalapján a csipkéket.
esetlen, csodalátó érzés bennem.
visszaállítanám a halálbüntetést, hogy legalább a gyerekekre
lövöldöző vadászpuskás őrültjeinktől megszabaduljunk.
egy idő után belefárad az ember a túlélésbe.
gyűlölöm, hogy már nem csak nemzedékeket,
nem csak éveket, évszakokat, hónapokat, napokat,
hanem lassan órákat, perceket kell túlélnem.
gyűlölöm a hazudozó kilátástalanságot, a kilátástalan hazudozást.
már nem bízom abban sem, hogy ez másképpen is lehetne.
gyűlölöm a bankárokat, gyűlölöm a közhivatalok pofátlan tisztviselőit.
gyűlölöm azokat, akik meg akarnak győzni arról, hogy a szegénység
önhiba.
hogy mindenki hülye, aki nem gazdag.
gyűlölöm a felelőtlen országvezetést, mert felzabáltatták velünk
unokáink kenyerét.
eutanáziára kötelezném a nyugdíjasokat.
a gyógyíthatatlan betegeket.
kemoterápiát rendelnék el napalmmal, atommal.
igaz, az utóbbi már nem kemo, de legalább annyira
hatásos eszköz a túlburjánzó én-sejtek likvidálására.
xanax-szal tompítom le magam.
gyűlölöm azokat, akik gyűlöletes gondolatokra kényszerítenek.
gyűlölöm az öngyilkos merénylőket.
nem hiszek a hősiességükben.
gyűlölöm a mulasztásos törvénysértést.
a kiskapugyártó képviselőket.
gyűlölöm magam azért, mert
ostobán korruptnak tartom a törvényhozóinkat,
holott tudom, ez nem az a kategória, amibe
egy politikust be lehetne sorolni, azt is tudom,
hogy nem mind tisztességtelen, de azt is,
aki nem az, már rég nincs ott, vagy úgy ül
önmagát süppesztő gyűlöletében, mint én most
a monitor előtt.
gyűlöleteim szárnyatlanok
és pontosan arra alkalmasak, amire látszódnak.
háborúra.
totális önpusztításra.
bársonyos őszi fény a kerten.
a konyha felől zene.
wieniawski.
felszűrődő sültszalonna- és kávéillat.

201105


83
az írás bizonytalan igazságáról


néha olyan távolságokba kerülök magamtól hogy eszembe sem jut
még így
a dögvész híreit olvasva sem
hogy bármikor is véget érhet az életem
rendben rendben
reggel betoltam fél xanaxot ami való igaz hogy át szokott segíteni a holt-
pontjaimon
de ez most nem az az állapot amiben kerülgetem a tisztánlátást
hogy egy alkalmas pillanatban elvágjam a torkát
és nem is az amiben vért izzadva próbálom az írásomból
kioperálni a véletlen rímeket
a csetlő-botló összecsengések többnyire zavarnak
most – legalább is most így érzem – még ez a nyomatékosító ismétlés sem
zavar annyira hogy visszaolvasva töröljek illesszek és szentségeljek
a figyelmetlenség miatt
egyszerűen elfogadom azt ami egy időtlen időben is elfogadható engedékenység
hogy olyan vagyok amilyen voltam hetven évvel ezelőtt is
csak éppen az az egyszerű különbség
hogy most – hangsúlyozom most – időnként megpróbálom nem elfelejteni
hogy lélegzetet is kell vennem

201106


84
improvizált szövegkörnyezet


mi történne veled ha belépnél egy a megszokottól teljesen eltérő világba
mondjuk elképzeled hogy arra ébredsz
mától te vagy az egyesült államok elnöke
na nem az amerikaira gondolok annyira ökör még álmomban sem lennék
hogy ezután áhítozzak (ébredés után meg aztán végképp)
hanem olyan igazi álombeli valóság lenne amiben minden nemzet egyetlen
államközösség egyenrangú tagja
és ezen egy pillanatig sem álmélkodnál
még annyira sem mint azon
hogy Isten úgy teremtette meg a világot
hogy véletlenül se jöhessen létre benne
két tökéletesen azonos lény
amit úgy is ki lehet fejezni hogy az Örök Állandó létrehozta magában az
Örök Változót
ezzel kitolva a Végtelenbe saját létezésének megteremtődését
vagy valami ilyesmi
lenne ez az államközösség is
aminek ébredés után te lennél az elnöke
és most éppen azon töröd a fejed
hogy te vagy-e te vagy a feleséged vagy a szomszédban csaholó kutya
vagy éppen ez a rohadt szúnyog ami a döngicsélésével felébresztett

201107


85
kapcsolat


már nem ismeri fel a szavak jelentését
mégis úgy teszi eléd őket mintha mindenegyes szónak ő adott volna életet
bármelyiket használod
úgy viselkedik benned
mintha forgóajtóban körözve menekülnél a kidobás elől

réseket keresel
a megállítás a kitámasztás módját keresed hogy ki tudjanak fortyogni belőled
vagy te fordulj ki belőlük
szinte már mindegy is hogy milyen áron
csak kikerülj ebből a szorongató szorongó körözésből

aztán feladja
talán mert megsejti hogy nincs igaza
ahogy azt is megszokhatta már rég hogy a szorongásaid mögé szórt szavak
számodra csak annyit jelenthetnek
mint egy képpé formált hallgatás a palackposta kitapogatott üregében

201109


86
vizit


meg kellene mutatni magamnak merre vannak azok a poros utak
amiken járni akarok
poros eperfák szegélyezte utak amiken végighaladva
alig-alig képződnének gondolatok
házak is csak messziről sejtődnének
és azokon túl talán már nem is lenne semmi
egy-két elfelejtett harangkonduláson kívül

rég találkoztak a nyavalyáim orvossal
egyrészt mert minden moccanásomban ott lapul a félelem
hogy ha nem is ebbe de abba a másikba biztosan beledöglök
és másoktól raboltam megint időt egy-két zavaros illúzió kedvéért
persze szívesen hitetném el magammal hogy azért van ennél több
értékesebb távolság is
de kínszenvedés most együtt látni az igent és a nemet

201111


87
születésnapközeli meredély


rongyosra hirdetjük a magunk igazságait
mert rendszerint többet is tartunk kéznél hogy ha letépnék az egyiket
– mert mért ne tépnék az ilyen-olyan másmilyen igazságlátások –
ne tűnjön csupaszon felmeredő kezünk megadónak
tétova sehova se tartozó bizalmatlanságnak

a másik kéz persze ilyenkor is folyamatosan mérlegel az ütőéren
a mindennapi halál kockázatát figyeli és ha a várttól eltérőt tapasztal
leállítja a lélegzést nehogy feltűnjön a kezelő személyzetnek
hogy eddig sem működött a lélegeztető funkció
csak akkor még élt bennünk a hit hogy hihetünk a létezésünkben

201112


399. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 42020-11-02 23:22

69
hitvitáinkat

úgy viseljük mintha valaha is lekerülhetne rólunk az álarc
széles látómezők garmadáiba helyezzük magunkat vele
és büszkék vagyunk őseink képlékenységére anélkül hogy mérlegelnénk
mik lettünk és mivé válhatunk még maszklétük mögött
ha komolyan vesszük képzeletünk öröklét utáni sóvárgását
valóságunk jobb teljesebb átélésének reményét a túlsó parton
aminek ideát csak a másolatait próbálgathattuk
egyre valószerűtlenebb színpadokon fuldokolva kísérleteink kudarcaiban

201019


70
az ennyi volt lehetetlenségének megpillantása


nincs idő a megváltásra
egyre hűvösebbek az éjszakák de a hajnalok köde miután felkíséri a Napot
foszlik is szét mint egy valaha volt élet pillanatai a durván hanyatló emberi emlékezetben
a távolsághoz vezető út megrepedt
ki tudja mióta
de csak most érzékeled
most
belekapaszkodva a megsemmisülés közelségébe
nem tudom
nem tudom érdemes-e visszaszámlálni a lemaradó perceket
ha már elkezdődött a visszaszámlálás
tétova kilátás minden egyes másodpercben a múltra
és ha azt hiszed hogy megúszod ennyivel
összeszorult torokkal kételkedni kezdesz megmaradt utolsó hitedben

201020


71
a létezés apró ellentmondásai

valószerűtlen ez a túlfokozott rémület
ahogy a hatalom hétköznapi megnyilvánulásait fogadjuk
próbáljuk nem elhinni
úgy érezzük
a hatalmi megnyilvánulás következményeivel is csak az a dolgunk
mint a pszichedelikus élményeinkkel
tudjuk hogy benne vagyunk nyakig
valós jelenségként érzékeljük a velünk zajló változásokat
de csak annyira
amennyire egy történelmi szakdolgozatban lapozgatva
újrateremtenénk azt a világot ami már nemhogy elmúlt
de feltehetően közel sem volt olyan mint amilyennek a történész
a maga érdek- és értékrendjében átforgatva mutogatja
persze ez semmit sem változtat a lényegen
hogy a jelenlegi túlfokozott rémületünk jogos
és nagy valószínűséggel nem is tehetünk mást
mint
a hatalom hétköznapi megnyilvánulásaiban elfogadni a tehetetlenségünket
és próbáljuk meg nemes egyszerűséggel leszarni

201023


72
a népfolyamok változékony törvényeiből


képzeletben próbálom létrehozni azt az egységet
amit alighanem elmulasztottunk tegnap
képzeletben próbálom megrajzolni magamban azt a távolságot
ami kivétel nélkül mindannyiunk között ott feszült
és bármennyire is szerettük volna
folyamatosan megtagadta számunkra az egymáshoz közeledés méltóságát
együtt vonult
a múlt a jelen és a jövő kisemmizettjeinek pár ezer képviselője
minden lépésük alatt szakadék
a szakadékokba azonosságok zuhogtak
a számonkérés legkisebb jele nélkül hogy
hogyan kik és miért

lehet
talán mert nincs is itt a számonkérés ideje
talán nem is lehet számonkérni soha senkin semmit
mert mindig rettegünk valamitől ami bizonytalanná tesz bennünket
megítéléseinkben
és inkább rábízzuk magunkat másokra
felvállalva a kockázatát annak is
hogy bizalmunkkal mint most is és mindig
– valamilyen népüdvözítő eszme „papjaiként” –
visszaélnek

201024


73
időhurokban


hajnali háromról vissza kettőre ma éjjel egy órával tovább alszom
amennyiben alvásnak nevezhető az a félálomszerű valami
amiben izzadtra vergődőm az ébrenlétet
kérdések hangzanak el és ezekre kapásból kell válaszolnom
ha késlekedek könyörtelen pontossággal jön az újabb kérdés
és van úgy hogy féltucat kérdés áll sorban egyetlen válaszért

hülye játék
ráadásul a kérdéstolulásoknál rendszerint felébredek
és így kellene választ adnom olyan kérdésekre
amikre álmomban sem tudtam vagy ha tudtam is
ébredéskor azonnal el is felejtettem így csak a kérdések izzó gyötrése marad
a válaszadás lehetőségének legkisebb esélye nélkül

201024


74
selaginella lepidophylla


mint egy vasúti sín melletti levágott fej még álomittas tekintete
nyílik rám a honnan és hová egybegyúrt tanácstalansága
marjuk itt egymást
győzködünk az egyre teljesebb egyre letisztultabb érzés tulajdonjogáért
és közben ki-ki hisz abban amiben tud
a komposztlét valóságától a szellem világának örök és örökölhető létezésében
érintve a fizikai feltámasztás ma már nem is annyira elképzelhetetlen
támasztékait is (kijavított újracsiszolt továbbadható génkészlettel)

ez megint nem az ami miatt érdemes a billentyűzetet koptatnom
eredeti szándékom az volt
hogy nézve ezt a kis összegubancolódott száraz izét
amit köpetnyi vízzel szinte pillanatok alatt visszatámaszthatnék
mutatva magamnak mekkora csoda is amit életnek hiszek
és a mellé biggyesztett megváltó szándék mennyire kicsinyes ostobaság
amikor keverem a járvány keserű riadalmát
az életre döbbenés csodájával

201026


75
gyémánttá izzított füst


ez már a zarándoklét
folyton folyvást menetelés a teljes kiéheztetés útvonalán
krétával körberajzolt üres képkeretek az üres falakon
ennyi ami látszódik és a monogám dölyf köpetnyomai

megérkezés- és távozássorozatok
élükre állított padokon üveg- és műanyagpalackokkal betemetett papírfecnik
néha fellángol róluk egy-egy szó
bizonytalan körvonalaik még sokáig ott füstölögnek a lámpabúrákon
időnként megpróbálva a lehetetlent
visszaszivárogni a Napba
hogy beállítsák frissen mosott arcukhoz a világítást

201027


76
archetipikus ellentmondások

a tekinteted már megint fénytelen
de lehet hogy mindig is az volt csak én látok bele a régi képeiden annyit
ami valószínűvé teszi utólag is a múltad
szinte hihetetlen de ez a nap már az a mai nap
amiről csak álmodoztam harminc évvel ezelőtt
zárt tükörfoszlányok tükörképeire aggatott jelentéseket arról
amit majd elkövetek és amiket soha nem követtem el
még akkor sem amikor megtörténtek és úgy szöktem el a szembesítések elől
mintha bármikor visszatérhetnék jóvátenni mindent
ami örök időkre jóvátehetetlenül megtörtént

nem tudom kire és mit foghatnék magamra is
hogy igazam legyen abban amiben azt hittem ma sem lesz igazam
fények zuhannak ki a csukott alagútból és nem látszik bennük semmi más
csak az alagutak zárt sötétsége
a hiten túl és a hiten innen élők kiszolgáltatottsága a mindenkori hatalom
ezüst pénzeivel álcázott rabszolgaság judásainak
önmagunknak
lassan elfogynának a kérdéseink is de már rég elfogytak
már jelzéseik sincsenek
megválaszolhatatlanság-keselyük jelzik azt a helyet ahol valaha létezhettek

201028


77
a monitorra felfeszített téveszméimből


ül a gép előtt és nézi a semmi monitorát
küldtek valahonnan egy halom ilyen-olyan változtatási ajánlatot
de nem mer hozzájuk nyúlni nehogy elbaltázza megint a beállításait
mint tette ezt már annyiszor amikor még azt hitte
fel tudja ismerni a számára kedvezőt és meg tudja állni
hogy merő kíváncsiskodásból belebirizgáljon másba is
amivel feldobhatná a magába vetett hitet
mármint
hogy nem annyira vén még mint amilyennek
nyikorgó tekervényei éreztetik
jól jönne ilyenkor ha az ember topra készen ismerné az agyát
– ha már az egyéb testrészei látványosan kizárják magukat
az együttműködésből –
hogy számíthat-e még rá némi koffein-beöntés után
vagy hagyja már őt is békésen szunyókálni az agyzugi fotelek
valamelyikében

egyszóval bénázás sorozatokkal ütöm el a még hátralévő
értékesnek szánt időm
lehívok a kínálatból aztán „jézusmária”
anyám kedvenc jajveszékelésével próbálok visszamenekülni
de már valami törlődött amit meg kellene keresnem ahhoz hogy
újrakezdhessem a kalandozást
persze nem megy
hideg veríték önt el
most megint fel kell hívnom a kisebbik fiam hogy ugyan már
kerüljön felénk hazafelé menet
ettől meg a lányom fog kiborulni az esti telefonban
hogy már megint?
hogy be is ment?!
legalább a cipőjét levetette?
rajta volt a maszk?
és rajtad?
és most már legalább tudod hogy mit tökítettél el?
de hányszor megbeszéltük!
stb stb

a fiam szokás szerint az első tizedmásodpercben orvosolta az elállítást
a második tizedmásodpercben megkérdezte hogy értem-e
a harmadikban megismételtette velem a műveletet
a negyedikben már ott sem volt
az ötödikben meg úgy felejtettem el mindent mintha meg sem mutatta volna
így kezdhettem az öngyalázást elölről
és ráment az egész estém hogy egy tetves meggondolatlan döntés után
pontosan ott álljak ahol az első leütést megtettem
eltakarítom a használhatatlanná tett idegsejtjeimet
leteszem a főesküt hogy soha többet
próbálom megnyugtatni a feleségem hogy már újra normális vagyok
gondolatban kétszer falhozvágom a számítógépet
szintén gondolatban egy célzott rúgással elküldöm édesanyja irányába
a távoktatóm
remegő gyomorral leülök a gép elé és már csak ilyeneket merek beírni
mint ez

201030


78
a jövő pazar látványáról

ami mostanában épül
– vagy akar épülni –
egyre nagyobb egyre magasabb egyre látványosabb lesz
ami majd továbbépül a gépek önszorgalmából
és ha addigra eltanulják az emberi gondolkodásmódot
olyan marhák lesznek hogy még akkor is folytatják a pazarnál pazarabb
építgetést amikor lángvágóval kényszerülnek szétszabdalni egymás seggét
hogy – ha a fene fenét eszik is –
mindenáron felépüljön az a lehetetlen valami amire valamikor valakinek
valamiért nagy szüksége volt
de melyik program fog majd emlékezni
az egymásra acsarkodó bájtok éhségdühében hogy miért

201031


79
lépcsőszöveg 1


valahol mindig felnégyelnek lefejeznek valakit
valahol mindig összeomlik egy gyönyörűre összerakott világkép
hogy átadja helyét a guberáló többség
emlékroncsutánzatainak a tegnap faragott vitrinben
valahol ahol csak helikopteren megközelíthető magánszigetek léteznek
géppuskák célkeresztjeiben elárvult hajóroncs
és futókörök egy önmagától megszabadított város zsibbadt talapzatán
vénemberek fiatalságuk ígéretével
vonszolják magukkal utódaikra festett arcukat
és amikor már minden olyan lesz mint egy tájjellegű település
közgyűjteményében a kiterített múlt
fellélegzünk

201101


80
lépcsőszöveg 2


már megint este
szinte kúszva érkezett és figyeli ahogy
próbálgatom még magamban visszafogni az elmúlt napból
a fény az emlék a képzelet összeillő változatait
soha nem tudom hogy miért
hogy mért teszem még nehezebbé a távozást hiszen
már minden maradék életmozzanat
mást sugall és én szembe vele
mint hátára döntött szarvasbogár miért
próbálkozom
homokba túrt fejjel talpra állni

a vers
a belső ritmus még életre utal
talán szándék is van benne
kevés erőlködés ahogy
az életösztön bejelentkezik
ilyenkor a gépzúgás is csak múló idegenség
ha nagyon figyelek néha hallom is
benne a jövőt
a kiborg álmokat
a vacogó Istent ahogy az Idő
belém fagyasztva magába képzeli

201102



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2021-03-14 07:31 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-04-22 22:13       ÚJ bírálandokk-VERS: Szilasi Katalin Vezetőszáron
2021-04-22 22:03   Napló: Játék backstage
2021-04-22 15:37   Napló: Hetedíziglen
2021-04-22 14:05   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2021-04-22 13:31   Napló: Játék backstage
2021-04-22 12:59   új fórumbejegyzés: Franczen Bea
2021-04-22 11:08   Napló: nélküled
2021-04-22 09:38   Napló: Hetedíziglen
2021-04-22 09:09   új fórumbejegyzés: Franczen Bea
2021-04-22 09:04       ÚJ bírálandokk-VERS: Bara Anna anya mackóban