leállósáv: fészbukpoémák

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-12-04 09:52 Összes olvasás: 27125

Olvasói hozzászólások nélkül

416.	Czékmány Sándor: fészbukpoémák	2021-10-21 23:38
250 közbevetés képzeletben rajzolgatom a múltam a jelenben passzió ez is persze unaloműző feszültségoldó halálváró de szinte mindegyis először olyannak rajzolom amilyennek én szeretném látni színes ceruzákat használok a ceruzák betétjei radírozhatatlanok hogy legalább most a betűk ketrecében megtarthassam a kitörölhetetlenség reményét a betűk – előzetes elhatározásom szerint – csak akkor fogynának ki ha már az utolsó pontot is kiteszem de akkor végleg – persze pontjaim kényszeres illúziók kivéve talán ezt az egyet az utolsót – és ez az utolsó pont lenne az amihez kötve hagyom hogy az történjen velem -- visszamenőleg gombolyítva – amit megrajzoltam elcsodálkozok ugyan a színváltozatok gazdagságán és azon hogy semmi sem történik úgy ahogy történt vagy ahogy történhetett volna ha idefele kicsit is hagyom elhinni létezésem játékos lehetőségeiben azokat a színeket amikkel visszafelé már lépten-nyomon találkozom de ami másoknak nem mond de nem is mondhatna semmit mert csak én érzékelem a valóság ezerféle szürke árnyalatait ezekben a rég jelentéktelenné homályosodott változatokban amik rajtam kívül soha senkivel nem találkozhattak és mára már reményt még tőlem sem kaphatnak hogy de igen kicsit másképp mint látnokok szemén át a füstből kisejlő kép a jövő talán már csak visszhang a jelenben a múlt és jövő között ritkuló szívverés a kígyó kibújik régi bőréből és mindenegyes új sejtje méreg fogat növeszt és minden fogával önmagába tép 211002 (feltéve a DOKK-ra is 06) 251 KIÁRUSÍTÁS (fészbukleállás utáni ismétlő hangulatban 58 sor a sötét falak közelében mindenki ösztönlénnyé változik beleszalad a sötétbe és várja hogy valaki új lelket kínáljon számára mint autóknál a gumicsere kész lelkeket lehet rendelni ki ki tetszése és választott útviszonya szerint a pokollelkek érdekesebb mintázatúak és lényegesen jobban tapadnak a valósághoz a velük elérhető sebesség csak kozmikus mértékben léphető ellentétben a jólelkekkel akik abszolút mértékben súlytalanok a legegyszerűbb közegellenállás is le tudja bénítani őket irgalmatlanul kicsi a kockázatvállalási koefficiensük így nem csoda ha készletkiárusításuk alkalmával sem találkozol sorbanállókkal bárki testébe könnyűszerrel beleéli magát de ugyanolyan könnyedséggel ki is lökődik néha a torkodban dobog de csak azért hogy emlékeztessen az időre aki tulajdonképpen maga az Isten csak még nem tud róla átszivárog a téren úgy hogy nem érzékeli saját magát mert egyidejűleg mindenhol ott van és mindenben tehát soha sehol kitapogatja olykor a szándékainkat de mert értelmezési tartományain kívülre esnek a következményei nem foglalkozik velünk ha mégis belebotlik a hülyeségeinkbe tenyerét a szemére szorítja klasszikus gyerekmódra így nem láthat senkit és akkor őt sem látja senki ujjai között időnként – ami szerinte nincs – azért átszivárog a hité- ből fakadó tanácstalanság hogy amikor megszűnünk számára megszűnik-e ő is hajszálrepedésnek érzi magát az univerzumon és egyre tágul viszonyítási pontjai mint a késve induló vonatok menetrendjeibe berajzolt számok kipergetik magukból a valóságot lehet ő is rég rájött hogy nincs szüksége már önmagára sem elvesztek benne a dátumvonalak de haladékot kapott az újjászületésre és így csak szenilis vigyorral vár mintha nem is benne történne minden alkalommal a végtelenszer ismétlődő rosszlelkek sormintáin át a valami újra történő sóvárgása a jónak 2110 10 05 252 továbbmenve sehol pontosan érzékeled hogy előbb-utóbb rá kell térned és rátérsz szemed követi a kötelező irányváltásokat szükségtelenül mert biztosra veszed hogy az akaratodnak itt semmi hasznát nem fogod venni leképezed pontról pontra a kitérőket és meglepődsz amikor egyikről-másikról úgy érzed ismerős és tudomásul veszed hogy már megint itt jársz megfordulsz hogy más kitérőt keress és újra rádöbbensz hogy nincs mögötted út 211007 253 KKA-nak magamból (csak mert...) múlt és jövő között vergődő naprakész gondolataink bizonytalan foltokká feszegetik az időt egyre halkuló esőzörej az ereszcsatornán a menekülés legkisebb reménye nélkül hallgatom belelapozok a lassan képződő csendbe mintha árnyékot kopognék a szomszéd ház ablakára hogy újra láthatóvá váljak magam számára világos tiszta eget rajzolok magam fölé tulajdonképpen bármennyire is úgy tűnik hogy igen nem kínálok megvételre semmit nincs nálam és soha nem is volt bármennyire is szerettem volna hogy legyen eladható csoda de szeretném elmesélni neked a napi történéseimet bennük a körülöttünk forgó gondolataimmal ahogy egyre mélyebbre haladnak a kintből a bent sóvárgott távolságok őrlődő bizonytalanságai 211018 254 várakozás van egy mirigy az emberi koponyában ugyanaz a szerepe mint a szemnek vagyis a látószerv által felfogott ingerekre közvetetten a fényre reagál ez a tobozmirigy sötétben a legaktívabb befolyásolja az agyalapi mirigy a hasnyálmirigy a mellékpajzsmirigyek a mellékvesék és a nemi mirigyek reprodukciós működését az ingerek a szemből speciális agyi magvakon majd szimpatikus idegrostokon áthaladva érik el a tobozmirigyet közvetítve a napszakok változásait a koponyám pontosabban a homlokom középső részén van egy üreg nagyjából olyan mint egy tengerszem és néha az is főleg ha átlátok vele a végtelen sarkáig ami lehet csak egy háztömbnyire van innen izzadságtól csatakos éjszakáimban eléggé egyszerű ingereket közvetít néha lapos színesre csiszolódott kavicsokat kacsáztatok a felszínén és szorongva várom hogy a túlsó parton fölé boltozódó sziklák mikor omlanak rá az alfa- és a bétablokkolók egyidejű szereptévesztései néha eljátszanak képzeletemmel várom a menthetetlenül bekövetkező csendet amit a hullámverés felém sodor majd és betemet véglegesen a mélyeiben kutatott de soha meg nem talált önmagammal. 211009 255 a hitem váratlanul szokott megjelenni főleg ilyenkor mikor a sötét csatangol bennem semmi gondolat az érzések is akár a város terén a térkő feltükrözi a szemétből rá gyűrődő fényt de néha mint zárlatos égő hőt termel és rád gyújtja a házad 211011 256 jó lenne kimondani azt a szót amit egész életemben kerestem de elfelejtettem megtalálni verejtékezve figyelem kijátszott lapjaimat látom hogy nyertem és elönt a veszteség szégyene 211011 256 azt hittem (2007) minden utat ismerek magamban. forduljak bármerre, pontosan ki tudom számítani a kanyarok ívét. útjaim szélén felhalmozott szemét. dühkitöréseim itt-ott egekig vésték örvényeikkel az utak burkolatát. ismerem a csillapodás hullámait is, az apály-dagály váltakozó zihálását sejtjeimben. és a napot. ahogy mozdulatlan sávokban kering körülöttem, miközben látom magam, ahol nincs más, csak rozsdás sínek között burjánzó gaz. a látóhatáron ingadozó állomástörmelékek ablakain vonatárnyékok. mozaikrétegződéseikben az emberi butaság útvesztőin át cipelt otthontalanságokkal barakklakóként élem át magam újra. azt hiszem minden utat ismerek magamban, ugyanazok a kátyúk, ugyanúgy nincs neve a holnapnak, ugyanúgy azt hazudják bennem az útjelző táblák, hogy a hatályos jogszabályok szerint még létezem egy frissíthetetlen időképben. 211012 257 válaszféle magam felé (2018) majdnem mindegy hogy miből de többnyire őszinteségből ebben a gondolat és a gondolat bármilyen megjelenítése közötti szakadék zavar mondjuk egy hercegi esküvő körüli felhajtás és a rongyos tanácstalanság hogy mi a búbánatot keresünk mi ebben a nekünk szánt látványosságban az agyamban cellákra osztott sötétség amikben kifelé még mindig érzékelem magam de belül legbelül tisztázatlan indokkal pásztázó reflektorhidakba kapaszkodom miért is beszélnénk rólad rólunk amikor gyakorlatilag nem is ismertük egymást bár az is lehet hogy igen csak közben elhagytak az emlékeink mindkettőnket mert ha te emlékeznél biztosan emlékeztetnél rá engem is hogy van mire emlékeznünk mert olyan jó és szép volt együtt és kár lenne kihagyni csak azért mert én nem tudok rólad semmit bár szeretném ha volna mire emlékeznél sétálgatnék közöttük válogatnék ahogy egy régiségboltban is teszi az ember nem is annyira a gyűjtőszenvedély vinne rá hiszen minden darabról tudom hogy mennyit ér és azt is bármelyiket választanám ki már túl késő ahhoz hogy magaménak érezzem elég lenne számomra a pillanat rácsodálkozása hogy jé ez is és talán még az is és hogy mennyire jól álltunk és állunk még mindig egymásnak rejtett jeleink semmit nem mutatnak abból amit valójában látunk csomót csomóra kötünk bonyolult elképzeléseinken saját igazunkról és mutatjuk de aki látja csak romhalmazt lát és a romok halmazán át saját romhalmazát és fogalma sincs hogy kerülhettek oda kik lakhatták és meddig lakták-e egyáltalán bármikor is vagy csak átszóródtak egy másik világból igazolni Isten létezésének lehetetlenségét ami most éppen megfejthetetlen üzenetként gomolyog arctalanná vált tekintetemben semmi bajom az élettel szeretek úton lenni és amikor megérkezem valahová csomagjaim magam köré rakom kabátgallérom csapzott hajamig felhajtva úgy hogy ha akarnék sem tudnék figyelemmel kísérni mást mint az ezzel a mozdulattal körém zárt világot és közben úgy teszek mintha nem tudnám hogy ez nem a valóság a valóság ennél sokkal egyszerűbb abban mindenki benne van és minél többen annál inkább egyedül festő aki csak vonalakat rajzol és kiszínezi a köztes teret feketére álmodott színeivel a tubusból öntött színek itt-ott megfolynak szaggatják a vonalak kesze-kusza egyhangúságát folyamatosan kifelé vezetem magam velük és folyamatosan visszacsöppenek mintha vonalaim árnyéka lennék a kétdimenziós térben átszállás és a visszatérés szándéka nélkül készültem aprólékosan kidolgozott terv szerint csomagoltam be útipoggyászomba mindazt ami számomra nélkülözhetetlen címeket elsősorban soha vissza nem hívott ismerőseim címeit és azokét is akik soha nem hívtak ugyan de nekem folyton szándékomban állt keresni őket fontos halaszthatatlan üzeneteimmel amiktől ők ők lettek és én én maradhattunk volna az utak tele vannak felvehető magányos arcokkal és mind arra vár hogy felvegyük hogy viseljük őket 211014 258 héjlét (változat) mondod hogy a lelkükre hivatkozzak Uram miből gondolod hogy hatni tudnék vele Te tudod legjobban hogy feléd templomokkal fedik le gazságaikat és biztosra veszik hogy sikerül mondhatnék én bármit csak zagyváló idegen gondolat lennék számukra hiszen hitük szerint Te ruháztad rájuk a nép akaratán keresztül azt a hatalmat amivel úgy vélik szabadon rendelkezhetnek és ezért most büntetni szeretnél de előtte figyelmeztessem őket hogy rossz szemmel figyeled amit művelnek és hamarosan egymás máját fogják felzabálni ha nem figyelnek a szeretet lényegére amiről – ahogy végighallgattalak – Neked is csak homályos elképzeléseid vannak * * végiggondolta így százszor és szavai nyomán százszor pusztult el Ninive és már százegyedik alkalommal tápászkodott fel a cetnyákos homokról amikor rádöbbent soha-soha nem merészkedett el a piactérig és most sem fog 211019 259 szemreszorított kép (változat) szeretem elmesélni a nap történései körül forgó gondolataimat egyikben másikban ott lapul Isten is a maga könyörtelen közömbösségével mutathatatlanul mert mindig abban a napszakban találkozunk amikor már mindkettőnk számára kivehetetlen a köztünk lévő távolság régebben hosszú kacskaringós gondolataim között üzeneteket küldött ettől időnként úgy tűnt hogy mindketten létezünk az üzenetei akár egy vizes kéziratról lejátszott mozart-zenemű az enyéimben sehol egy hegy amiről visszaverődve hallhatnám hogyan éltem meg illúziói elvesztését 211021

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!