leállósáv: fészbukpoémák

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2837 szerző 38146 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Szakács Eszter
  Ébredések
Új maradandokkok

Debreczeny György: mintha valakinek mondanám :
Tóth Gabriella: sóhaj
Egry Artúr: kilenc dal a gát utcából
Tóth János Janus: Tó-part-fény (reflexvers)
Bátai Tibor: Fülszöveg [E/2-ben]
Kiss-Teleki Rita: De jó is lehetne
Zsolt Szakállas: NEM BAJLÓDOM ÉN
Tóth János Janus: Maga ellen (reflexvers)
Bara Anna: ámítás
Kiss-Teleki Rita: A kert is
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 28 perce
Bátai Tibor 1 órája
Albert Zsolt 7 órája
Kiss-Teleki Rita 16 órája
Tóth János Janus 20 órája
Francesco de Orellana 2 napja
Kosztolányi Mária 2 napja
Dudás Sándor 2 napja
Markovics Anita 2 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Egry Artúr 4 napja
Valyon László 7 napja
Ötvös Németh Edit 7 napja
Bara Anna 7 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Gyors & Gyilkos 9 napja
Szilasi Katalin 11 napja
Konta Ildikó 13 napja
Busznyák Imre 14 napja
Tóth Gabriella 14 napja
FRISS NAPLÓK

 N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 10 órája
Hetedíziglen 12 órája
Etzel Mark Bartfelder 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
mix 1 napja
Gyurcsi 2 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 2 napja
nélküled 2 napja
K.Mária 3 napja
törmelék 3 napja
Janus naplója 4 napja
A vádlottak padján 4 napja
Baltazar 5 napja
Conquistadores 5 napja
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 6 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2022-05-25 08:45 Összes olvasás: 23655

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
416. Czékmány Sándor: fészbukpoémák2021-10-21 23:38
250

közbevetés


képzeletben rajzolgatom a múltam a jelenben
passzió ez is persze
unaloműző feszültségoldó halálváró
de szinte mindegyis
először olyannak rajzolom amilyennek én szeretném látni
színes ceruzákat használok a ceruzák betétjei radírozhatatlanok
hogy legalább most a betűk ketrecében
megtarthassam a kitörölhetetlenség reményét
a betűk – előzetes elhatározásom szerint –
csak akkor fogynának ki ha már az utolsó pontot is kiteszem
de akkor végleg –
persze pontjaim kényszeres illúziók
kivéve talán ezt az egyet
az utolsót –
és ez az utolsó pont lenne az amihez kötve
hagyom hogy az történjen velem -- visszamenőleg gombolyítva –
amit megrajzoltam
elcsodálkozok ugyan a színváltozatok gazdagságán és azon
hogy semmi sem történik úgy ahogy történt
vagy ahogy történhetett volna ha idefele kicsit is hagyom elhinni
létezésem játékos lehetőségeiben azokat a színeket
amikkel visszafelé már lépten-nyomon találkozom
de ami másoknak nem mond de nem is mondhatna semmit
mert csak én érzékelem a valóság ezerféle szürke árnyalatait
ezekben a rég jelentéktelenné homályosodott változatokban
amik
rajtam kívül soha senkivel nem találkozhattak
és mára már reményt még tőlem sem kaphatnak hogy de igen

kicsit másképp

mint látnokok szemén át a füstből kisejlő kép a jövő
talán már csak visszhang a jelenben
a múlt és jövő között ritkuló szívverés

a kígyó kibújik régi bőréből
és mindenegyes új sejtje méreg fogat növeszt
és minden fogával önmagába tép

211002
(feltéve a DOKK-ra is 06)




251
KIÁRUSÍTÁS (fészbukleállás utáni ismétlő hangulatban
58 sor


a sötét falak közelében mindenki ösztönlénnyé változik
beleszalad a sötétbe
és várja hogy valaki új lelket kínáljon számára
mint autóknál a gumicsere
kész lelkeket lehet rendelni
ki ki tetszése és választott útviszonya szerint
a pokollelkek érdekesebb mintázatúak és
lényegesen jobban tapadnak a valósághoz
a velük elérhető sebesség csak kozmikus mértékben
léphető
ellentétben a jólelkekkel
akik abszolút mértékben súlytalanok
a legegyszerűbb közegellenállás is le tudja
bénítani őket
irgalmatlanul kicsi a kockázatvállalási koefficiensük
így nem csoda ha készletkiárusításuk alkalmával
sem találkozol sorbanállókkal
bárki testébe könnyűszerrel beleéli magát
de ugyanolyan könnyedséggel ki is lökődik
néha a torkodban dobog
de csak azért
hogy emlékeztessen az időre
aki tulajdonképpen maga az Isten
csak még nem tud róla
átszivárog a téren úgy hogy nem érzékeli saját magát
mert egyidejűleg mindenhol ott van és mindenben
tehát soha sehol
kitapogatja olykor a szándékainkat
de mert értelmezési tartományain kívülre esnek a
következményei
nem foglalkozik velünk
ha mégis belebotlik a hülyeségeinkbe
tenyerét
a szemére szorítja
klasszikus gyerekmódra
így nem láthat senkit
és akkor őt sem látja senki
ujjai között időnként – ami szerinte nincs –
azért átszivárog a hité-
ből fakadó tanácstalanság
hogy amikor megszűnünk számára
megszűnik-e ő is
hajszálrepedésnek érzi magát az univerzumon
és egyre tágul
viszonyítási pontjai
mint a késve induló vonatok menetrendjeibe
berajzolt számok
kipergetik magukból a valóságot
lehet
ő is rég rájött
hogy nincs szüksége már önmagára sem
elvesztek benne a dátumvonalak
de haladékot kapott az újjászületésre
és így csak szenilis vigyorral vár
mintha nem is benne történne
minden alkalommal
a végtelenszer ismétlődő rosszlelkek sormintáin át
a valami újra történő sóvárgása
a jónak

2110 10 05




252

továbbmenve sehol


pontosan érzékeled hogy előbb-utóbb rá kell térned
és rátérsz
szemed követi a kötelező irányváltásokat
szükségtelenül
mert biztosra veszed
hogy az akaratodnak itt semmi hasznát nem fogod venni
leképezed pontról pontra a kitérőket
és meglepődsz
amikor egyikről-másikról úgy érzed
ismerős
és tudomásul veszed hogy már megint itt jársz
megfordulsz hogy más kitérőt keress
és újra rádöbbensz hogy nincs mögötted út

211007




253
KKA-nak magamból (csak mert...)


múlt és jövő között vergődő naprakész
gondolataink bizonytalan foltokká
feszegetik az időt
egyre halkuló esőzörej az ereszcsatornán
a menekülés legkisebb
reménye nélkül hallgatom
belelapozok a lassan képződő csendbe mintha
árnyékot kopognék
a szomszéd ház ablakára
hogy újra láthatóvá váljak
magam számára
világos tiszta eget rajzolok magam fölé
tulajdonképpen
bármennyire is úgy tűnik hogy igen
nem kínálok megvételre semmit
nincs nálam és soha nem is volt
bármennyire is szerettem volna hogy legyen
eladható csoda
de szeretném elmesélni neked a napi történéseimet
bennük
a körülöttünk forgó gondolataimmal
ahogy egyre mélyebbre haladnak a kintből
a bent sóvárgott távolságok
őrlődő bizonytalanságai

211018




254
várakozás


van egy mirigy az emberi koponyában
ugyanaz a szerepe mint a szemnek
vagyis a látószerv által felfogott ingerekre
közvetetten a fényre
reagál

ez a tobozmirigy
sötétben a legaktívabb
befolyásolja az agyalapi mirigy a hasnyálmirigy a mellékpajzsmirigyek a mellékvesék és a nemi mirigyek
reprodukciós működését
az ingerek a szemből speciális agyi magvakon
majd szimpatikus idegrostokon áthaladva
érik el a tobozmirigyet
közvetítve
a napszakok változásait
a koponyám
pontosabban a homlokom
középső részén
van egy üreg nagyjából olyan mint egy tengerszem és
néha az is
főleg ha átlátok vele a
végtelen sarkáig ami lehet
csak egy háztömbnyire van innen
izzadságtól
csatakos éjszakáimban eléggé
egyszerű ingereket közvetít néha
lapos
színesre csiszolódott kavicsokat
kacsáztatok a felszínén és szorongva várom
hogy a túlsó parton fölé boltozódó sziklák
mikor omlanak rá
az alfa- és a bétablokkolók egyidejű szereptévesztései
néha eljátszanak képzeletemmel
várom a menthetetlenül bekövetkező csendet
amit a hullámverés
felém sodor majd és betemet véglegesen
a mélyeiben kutatott de soha meg nem talált
önmagammal.

211009




255
a hitem


váratlanul szokott megjelenni
főleg ilyenkor mikor a sötét
csatangol bennem
semmi gondolat
az érzések is akár a város terén a térkő
feltükrözi a szemétből rá gyűrődő fényt
de néha mint zárlatos égő
hőt termel és rád gyújtja a házad

211011



256
jó lenne


kimondani azt a szót
amit egész életemben kerestem
de elfelejtettem megtalálni

verejtékezve figyelem kijátszott lapjaimat
látom hogy nyertem
és elönt a veszteség szégyene

211011



256

azt hittem (2007)


minden utat ismerek magamban.
forduljak bármerre,
pontosan ki tudom számítani a kanyarok ívét.
útjaim szélén
felhalmozott szemét.
dühkitöréseim itt-ott
egekig vésték örvényeikkel az utak burkolatát.
ismerem a csillapodás hullámait is,
az apály-dagály váltakozó zihálását
sejtjeimben. és a napot. ahogy mozdulatlan sávokban
kering körülöttem, miközben
látom magam, ahol nincs más,
csak rozsdás sínek között burjánzó gaz.
a látóhatáron ingadozó állomástörmelékek ablakain
vonatárnyékok.
mozaikrétegződéseikben
az emberi butaság útvesztőin át
cipelt
otthontalanságokkal

barakklakóként élem át magam újra.

azt hiszem
minden utat ismerek magamban,
ugyanazok a kátyúk,
ugyanúgy nincs neve a holnapnak,
ugyanúgy azt hazudják bennem az útjelző táblák, hogy
a hatályos jogszabályok szerint még létezem
egy frissíthetetlen időképben.

211012




257

válaszféle magam felé (2018)


majdnem mindegy hogy miből
de többnyire őszinteségből
ebben a gondolat
és a gondolat bármilyen megjelenítése közötti
szakadék zavar
mondjuk egy hercegi esküvő körüli felhajtás
és a rongyos tanácstalanság
hogy mi a búbánatot keresünk mi ebben
a nekünk szánt látványosságban
az agyamban cellákra osztott sötétség
amikben kifelé még mindig érzékelem magam
de belül
legbelül
tisztázatlan indokkal pásztázó reflektorhidakba
kapaszkodom
miért is beszélnénk rólad rólunk
amikor gyakorlatilag nem is ismertük egymást
bár az is lehet hogy igen
csak közben elhagytak az emlékeink
mindkettőnket
mert ha te emlékeznél
biztosan emlékeztetnél rá engem is
hogy van mire emlékeznünk
mert olyan jó és szép volt együtt
és kár lenne kihagyni csak azért mert én
nem tudok rólad semmit
bár szeretném ha volna mire
emlékeznél
sétálgatnék közöttük válogatnék
ahogy egy régiségboltban is teszi az ember
nem is annyira a gyűjtőszenvedély vinne rá
hiszen minden darabról tudom hogy mennyit ér
és azt is
bármelyiket választanám ki
már túl késő ahhoz hogy magaménak érezzem
elég lenne számomra
a pillanat rácsodálkozása
hogy jé ez is és talán még az is és
hogy mennyire jól álltunk és állunk még mindig egymásnak
rejtett jeleink semmit nem mutatnak abból
amit valójában látunk
csomót csomóra kötünk
bonyolult elképzeléseinken saját igazunkról
és mutatjuk
de aki látja csak romhalmazt lát
és a romok halmazán át saját romhalmazát
és fogalma sincs hogy kerülhettek oda
kik lakhatták és meddig
lakták-e egyáltalán bármikor is
vagy csak átszóródtak egy másik világból
igazolni
Isten létezésének lehetetlenségét
ami most éppen
megfejthetetlen üzenetként gomolyog
arctalanná vált tekintetemben
semmi bajom az élettel
szeretek úton lenni és amikor megérkezem valahová
csomagjaim magam köré rakom
kabátgallérom csapzott hajamig felhajtva
úgy
hogy ha akarnék sem tudnék figyelemmel kísérni mást
mint
az ezzel a mozdulattal
körém zárt világot
és közben úgy teszek mintha nem tudnám
hogy ez nem a valóság
a valóság ennél sokkal egyszerűbb
abban mindenki benne van
és minél többen
annál inkább egyedül
festő aki csak vonalakat rajzol
és kiszínezi a köztes teret feketére álmodott színeivel
a tubusból öntött színek
itt-ott
megfolynak
szaggatják a vonalak kesze-kusza egyhangúságát
folyamatosan kifelé vezetem magam velük
és folyamatosan visszacsöppenek
mintha vonalaim árnyéka lennék
a kétdimenziós térben
átszállás és a visszatérés szándéka nélkül
készültem
aprólékosan kidolgozott terv szerint csomagoltam be
útipoggyászomba mindazt
ami számomra nélkülözhetetlen
címeket elsősorban
soha vissza nem hívott ismerőseim címeit
és azokét is
akik soha nem hívtak ugyan
de nekem folyton szándékomban állt keresni őket
fontos
halaszthatatlan üzeneteimmel
amiktől ők ők lettek
és én én maradhattunk volna
az utak tele vannak felvehető magányos arcokkal
és mind arra vár hogy felvegyük
hogy viseljük őket

211014




258

héjlét
(változat)


mondod hogy a lelkükre hivatkozzak Uram
miből gondolod hogy hatni tudnék vele
Te tudod legjobban hogy feléd
templomokkal fedik le gazságaikat
és biztosra veszik hogy sikerül
mondhatnék én bármit csak zagyváló
idegen gondolat lennék számukra
hiszen
hitük szerint Te ruháztad rájuk
a nép akaratán keresztül azt a hatalmat
amivel úgy vélik szabadon rendelkezhetnek
és ezért most büntetni szeretnél
de előtte figyelmeztessem őket
hogy rossz szemmel figyeled amit művelnek
és hamarosan egymás máját fogják felzabálni
ha nem figyelnek a szeretet lényegére
amiről – ahogy végighallgattalak –
Neked is csak homályos elképzeléseid vannak

*
*

végiggondolta így százszor és
szavai nyomán százszor pusztult el Ninive
és már százegyedik alkalommal tápászkodott fel
a cetnyákos homokról
amikor rádöbbent
soha-soha nem merészkedett el
a piactérig
és most sem fog

211019




259
szemreszorított kép (változat)


szeretem elmesélni a nap történései
körül forgó gondolataimat
egyikben másikban ott lapul Isten is a maga
könyörtelen közömbösségével
mutathatatlanul
mert mindig abban a napszakban találkozunk
amikor már mindkettőnk számára
kivehetetlen a köztünk lévő távolság
régebben
hosszú kacskaringós gondolataim között
üzeneteket küldött
ettől időnként úgy tűnt
hogy mindketten létezünk
az üzenetei
akár egy vizes kéziratról lejátszott mozart-zenemű
az enyéimben sehol egy hegy
amiről visszaverődve hallhatnám
hogyan éltem meg illúziói
elvesztését

211021


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2022-05-25 08:22   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:KORR - KONKLÚZIÓ/
2022-05-25 08:11   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:AZ IGAZI KONKLÚZIÓ/
2022-05-25 07:10   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2022-05-25 01:08   új fórumbejegyzés: Albert Zsolt
2022-05-25 01:03   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2022-05-24 23:26   NAGYÍTÓ /b.a.m.:konklúzió/
2022-05-24 22:41   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:LILI/
2022-05-24 22:01   Napló: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
2022-05-24 21:58   Napló: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
2022-05-24 20:13   Napló: Hetedíziglen