DOKK

DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

2833 szerző 37307 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben

Bejelentkezés

KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György

Gyermekkor, bérház emelet

Új maradandokkok

Szilasi Katalin: A terítő csíkjai

Bara Anna: a tetszhalott

Szilasi Katalin: Én nem látom...

Bara Anna: kárörvendő abszurd elmenőben

Petz György: Céliára mondott nóta

Nyári László: lacrimal punctum

Nyári László: retrográd

Petz György Károly: Hanggal hallgató

M. Szabó Mihály: Finita

Petz György: R. M. R.

FRISS FÓRUMOK

Szokolay Zoltán 4 órája

DOKK_FAQ 4 órája

Csiki Melinda 8 órája

Tóth Gabriella 13 órája

Albert Zsolt 14 órája

Konta Ildikó 14 órája

Ötvös Németh Edit 14 órája

Pataki Lili 15 órája

Szilasi Katalin 1 napja

Vezsenyi Ildikó 1 napja

Gyors & Gyilkos 2 napja

Böröczki Mihály 2 napja

Bara Anna 2 napja

Boris Anita 4 napja

Berényi Klára 4 napja

Dezső Márton 5 napja

Bertók László 5 napja

Virág Tamás 5 napja

Nagyító 6 napja

Gyurcsi - Zalán György 9 napja

FRISS NAPLÓK

leállósáv 1 órája

Játék backstage 4 órája

Szerdánként, kávé helyett 5 órája

Etzel Mark Bartfelder 5 órája

az utolsó alma 7 órája

Hetedíziglen 8 órája

EXTITXU-UXTITXE 10 órája

Minimal Planet 13 órája

nélküled 14 órája

Ötvös Németh Edit naplója 15 órája

mix 1 napja

Szokolay Zoltán verses füzete 1 napja

Zúzmara 1 napja

Szőnyeg 1 napja

A VERS LEGYEN VELETEK 1 napja

MÉGTÖBB NAPLÓ

BECENÉV LEFOGLALÁSA

VERSKERESő

SZERZőKERESő

FÓRUMKERESő

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2020-09-21 01:16 Összes olvasás: 18670

394.	[tulajdonos]: a facebookról2	2020-09-20 23:41
40 kérdés-felelet játék kérdés-felelet nélkül szerinted most is el kellene fogadni magunkat olyannak amilyenek voltunk mennyit is mondtál tíz százalék liberalizmus nyolcvan százalék szocializmus és a maradék tíz százalék az a képlékeny massza ami bármikor bármi után úgy számolja fel a következményeket mint egy kivégzőosztag mondanám még most is de már sejtelmem sincs ebben a ködös valóságban hogy merre mit és főleg hogyan alakítgatna a miértek pengeéles sétányain – bármennyire is légiesnek tűnik – nehezen tudna tömegeket mozgatni legfeljebb már csak arra lenne jó hogy a szocializmusnak nevezett posvány- óceán túlélőszigetein megint egy új formátumú kannibalizmus szelektálja régivé a jövőt ehh pengetem itt még mindig a már rég csorbára pengetett penge-agyam két hét bámulatosan terméketlen köldöknézés után ott tartok még mindig ahol zátonyra futottam (öntelt képzavar feltételezem benne a vízenjárás képességét) pedig azóta már megsajnáltam egy diktátort is aki némi véres huzakodás után most éppen könnyes szemmel próbálja elhitetni kételkedő alattvalóival hogy vissza fogják még sírni a rendszerét 200819 41 megkésett anziksz az emberfajhoz tartozom regisztrált állampolgára vagyok egy országnak ahol most délután van és pont nemzeti ünnep ebben a délutánban keresgélek magamnak híreket de annyira nincs semmi újszerű a kedvenc hírportáljaimon hogy az már számomra előrevetít egy kisebb kommunikációs katasztrófát keresem az ünnepi hangulatokat bennük másképp fogalmazva béna vagyok az ünnepi hangulatok spontán előállításában tudom hogy az egyik hanem a legfontosabb közösségi ünnepünkről van szó és viszolyogva figyelem újra meg újra hogy mit sikerül most is – mint szinte minden alkalommal – elbasznunk megint most szinte semmi lájtos fegyvercsörgetés és egyéb zajképzés mint mindig természetesen a szokásos melldüllesztő stílusban előadva adottságaink sérülékenységének tudata enyhe rémülettel figyeli bennem hogy most vajon kiket akarunk belebolondítani valami kivont karddal előre káprázatba de közben meg is nyugtatom magam csupán szerződési kötelezettség némi operett betétszöveggel előadva hazáról nemzetről ki- és berekesztésről olyasmikről amik alig voltak eddig is igazak de minden alkalommal keserű igazsággá vált mindegyikük amikor megpróbáltunk tűzzel-vassal érvényt szerezni számukra vagy nézzük talán a párhuzamos vakság kilátásait a tisztázatlan térben szabad-e baráti luxusjachton nyaralni kormányzati tisztviselőnek leüvölti-e a fejét a főnöke vagy csak maradjunk annyiban hogy le lehetett volna lövetni a gumicsónakos paparazzikat ahogy azt egy „biztonsági szakértő”olyan magától értetődő módon fejtette ki mintha ez a parlamenti demokráciák természetes velejárója lenne 200821 42 sajnálom Péter az írásain keresztül figyelve a személyiségét nagyon sajnálom hogy őt sem ismerhettem meg személyesen persze sokszor találkozhattunk volna ha veszi a fáradtságot és elballag hozzám bár lehetséges és most ebben a pillanatban el is hiszem hogy itt járt talán többször is csak éppen én nem voltam itthon keresett a lakásomban tűvé tett mindent hogy itt találjon csak én akkor mindig mint mindig máshol jártam az is lehet pont nála hogy pont otthon kerestem őt igen csakis így fordulhatott elő hogy az életben nem találkozhattunk de odaát talán ez nem fordulhat elő és hívás nélkül is megtaláljuk majd egymást és megköszönhetem hogy a hülyeségeim ellenére is megtartottál portálod szerzői és szerkesztőid között 200823 43 betűk beszéde körbesétáltatja tekintetét a szürkületben a tujasor felett húzódó íven az utcalámpák szivárgó fehér derengésében a mars bukkan fel elsőnek nem nagy kunszt gondolja sietség nélkül idézi fel a mars-szondák felvételein morzsolódó tengerfenék rozsdavörös kőhullámait az emlékezetében lentebb a fenetudjamianeve bokor sötét kontúrjaiba ágyazott japán juhar bíbor cakkjai őshazájában vaskos erdőalkotó de itt nálam szelíd egymásba kucorodása színnek csendnek amit még a fenyő ágai közé hazasurranó citromsármányok sem tudnak megbénítani szótöredékek a kert egyre sötétedő zugaiban valamikor teljes szavak voltak kifeszítve a jelentés elkülönítő pillanatain mára ez maradt ez a minden eresztékeiben recsegő-csorgó hétköznapok görcseibe idézett ünnepi hallgatás 200826 44 hajnali didergés és még mindig a hajnalok amikor már lehetne de még nem tudok mit kezdeni az ébredéssel szilánkokra töri körülöttem az időt formálódó veszteségeimben ott van mindenki akik valaha is megpróbálták kitaláltatni velem a titkaikat szavak születnek és halnak el bennük míg olyan közel nem kerülök magamhoz hogy felismerhetetlenné válnak számomra óriásplakátokkal teleszórt igazságaik és mégis bármennyire el szeretném kerülni lassan elkerülhetetlenné válik a felismerés hogy ma még elkerülhetetlenül felébredtem 200829 45 na hogy mi is a költészet van amikor azt hiszem hogy az írásnak semmi értelme a beszédnek talán van de ebben sem vagyok biztos a pillanat hangulata határozza meg úgyis – nálam biztosan – hogy mikor mit fogadok el illetve kitől mit van olyan is amikor senkitől semmit mert mindenki gyanús aki adni akar mert hátha akar érte valamit valami olyat amim nincs és utálom ha úgy köteleznek le hogy még mozdulni sem tudok és nézni sem és gondolni sem másra csak arra hogy minél messzebb onnan ahol fogva tartanak ahol elvárnak tőlem valamit amim ha lenne máris odaadnám csakhogy szabaduljak a pillanat hangulatából amibe valahogy valamiért belegabalyodtam pedig csak szavak voltak ügyesen csomózott kilátástalanságokban a remény villanásai hogy ezek nélkül is érthetnénk egymás adományait akkor is ha bennünk maradva féltve őrzött titokként figyelnénk egymás féltve őrzött titkait akkor is ha már rég nincsenek és talán nem is voltak soha de mégis úgy szórtuk őket szerteszét magunkban mintha valós értékek lennének tisztatüzű fényesre csiszolt gondolatimitációk az érthetőség ingoványában 200830 46 „az ember az anyag és a szellem egysége” belefáradtam ebbe a kilátástalannak tűnő értelmezésbe az ember az önmagában önmagával folyamatosan viaskodó ember semmit sem tud a fájdalomról amíg nem találkozik vele akkor persze elkezdődik benne Isten és vele a reménykedés hogy mégiscsak volt van és lesz valahol valamikor értelme mindennek az igazságnak és az igazságtalanságnak is 200902 47 elvétett tévedés ahhoz hogy kitaláljam mi is a nagy magyar igazság ki kellene találnom a nagy magyar igazságot vergődés ahogy végig vergődtetem magam a vergődők listáján akik már mind kitalálták és most azt próbálják kitalálni hogy mind kitalálták-e vagy csak egyikük találta ki aki talán nem is tud róla – vagy csak ugyanúgy hiszi hogy igen mint bármelyike a kitalálóknak akik közül sokan annyi igazságot találtak már ki hogy hiába is kérdeznéd tőlük valójában melyik is lenne az a sok közül csak néznének rád nagy tudományos tekintettel belenéznének az üres tenyeredbe és megpróbálnák rajta elhelyezni a világ igazságait csak úgy a maguk zavarbaejtő meztelenségében ahogy születésükkor a szavak lehorzsolták róluk a gondolatokat és rád bíznák hogy mit adsz rájuk és hogyan hogy adsz-e egyáltalán rájuk bármit is vagy hagyod őket úgy ahogy kaptad a maguk döbbenetes ürességét templomtornyot játszani az ingoványszéli ördöglángban aminek mozgásában ott van az összes többi még akkor is amikor már rég nincs semmi a kezedben egy ócska egylövetű karabély sincs még az sem hogy érvényt szerezz annak ami netán megmaradt volna tenyered redőiben 200906 48 a nemesérés változataiból senki nem tudja mi lesz még belőle homokvárakat építünk rá de ezeknek a váraknak nincs kijárata tökéletes biztonságban érezhetnénk magunkat ha nem védene meg minket folyamatosan a vár percenként leomló tornyaival harangjaik közben győzelmet kongatnak a folyamatos éljenzéstől beszakadnak a háztetők éa ha a király kiadná a tűzparancsot a főtisztek kardjukba dőlnének példát mutatva a követő mozgásérzékelők pásztázó elektronhullámaiban önmagát keresgélő embertömegnek mindenkiből lehet hős villogják az újra és folyamatosan önújratöltő útszéli reklámtáblák és a király elégedett nagyobb és érthetőbb lett így számára a tér az idő meg úgyis csak létezésmutáció egy kozmikus viccben ki nem szarja le 200908 49 a láthatatlanság domborzatai elhatároztam hogy többé nem határozok el semmit elhatározásaimat eddig is csak többnyire üdítő színfoltoknak szántam tunyaságom na meg gyávaságom áramlás nélküli sodrásában inkább tűntek befejezhetetlen töprengésnek időnként a megtett járdaszakaszokon csillogó hullámtörőkként játszadoztak együtt és külön-külön is attól függően melyik irányból nézte őket a szemlélő az innenső oldalon még csak-csak látott valamit mert általában reménykeltő nagy szelet csapott mindegyikük főleg az indulás pillanatában hogy a következőben megjuhászodva latolgassa a mesebeliség hátrányait és belesimuljon a felejtésbe a túlsó oldalon pedig valahogy úgy jelentkeztek be mindig hogy amikor a megalkuvások kacskaringói már nagyon untattak határvonalakat húztam a semmibe és eltöprengtem színváltásaik gazdagságán amikből többnyire falak épültek pengékkel teleaggatott kerítések ilyenkor kapkodva magamra rángatott álmaim próbálták elhitetni velem hogy ilyesmi akkor sincs ha már végképp van 200918 50 Dokk-lét ma néha elképzelem hogy költő vagyok valahol egy lakott bolygó alig lakott zugában és verset írok valami többmilliárd x a többmilliárdon sorszámú bolygócska bennem (csak bennem) létező életjelenségeiről amikből természetesen nem kellene nagy feneket keríteni és beletemetni az én-képzelgéseit szóval elvagyok így néha magammal különösebb segítségre még ahhoz sincs szükségem hogy undorodjak az írásaimtól amikor éppen olyasmit forgat ki magamból amit helyből rühellek hogy van (vagy voltak vagy mit tudom én már) annyira sekélyes ez a viaskodás bennem mintha több pártra szakadva ugyanazt szajkóznám mint az ellenfeleim de hangsúlyoznám benne az előítéleteim előjelnélküliségét mint egy hitvallásnélküli köztársaságban ehh olyan ez is itt mint minden éjfélközeli öngyulladásom füstölgök magamban magamnak pár percre még talán el is hiszem hogy nemes trágya érik a sok szemét között aztán legyintek egy idegen kóvályog magamban és keresi hogy hol mikor lettünk egymás számára ennyire idegenek 200920

393.	[tulajdonos]: a facebookról	2020-08-04 16:01
1 kérdezetlen kérdés csavar nélkül hihetetlen természeti képződmény az ember az életszövet mesteri terméke önmagát is képes szétszaggatni pusztán csak azért hogy kitöltse zuhanásával a hozzá semmivel sem köthető tér legtávolabbi sarkát is ereje valótlanságok halmaza acélszál amiben Isten elnézően figyeli saját nagyravágyásának megtestesült burjánzásait felkavart iszapként állandósult hitbéli táj árnyékok villanásaival a megismert én felszíne alatt ahol támaszték és sárrá dagonyázott görcsös tenniakarás a mindent betöltő megfeleléstan amiben a jogállamiság kínevezett őre hibának nevez egy jogalkotói kiskaput 200520 2 valamelyik hajnalban miután kedvenc macskám felriasztott jöttek a kemény elhatározások egyik jobban vetette a szikrát mint a másik néha már félő volt hogy kigyullad tőlük a pajta a pajta melletti istálló az istálló melletti szénaboglya a szalmakazal a budi a budi köré telepített de mára kiirtott akácos csenevész bokrai képzeletemben már láttam hogy köröskörül lángol minden és a látóhatár mögötti irdatlan távolságokba is sodorja lobogtatja amiben van még élet és azt is amiben nincs a hamu alatt vékony ágacskák dideregnek a rájuk zuhanó forróság alatt és várják a megmenekülés utolsó lehetőségét a szelet amin úgy viharzik majd át a tűz mint az álmatlan éjszakák hajnalán az újjászületésnek hitt ébredés megreped majd a föld a mélység minden ereje kifelé gyűri magából azt a pillanatot ami arannyal tölti fel az elpárolgó tengervizek gödreit egyenlővé téve a hegycsúcsokat az iszapos ürülékkel telített patkányjáratokkal és aztán minden lecsillapodik Isten is felébred egy pillanatra a végtelen idők egyikében hosszú hosszú magyarázkodásba kezd a genezis természetéről majd elnyom egy ásítást küszködik még kicsit a rátapadt álmossággal és újra átadja magát a mindenen áthatoló önbeteljesítés álomképeinek 200521 3 pontosan úgy ahogy szeretném valahol van egy pillantás amire még mindig minden körülmények között igényt tartok nem tudom merre hol találhatom így el sem indulok megkeresni még gondolatban sem annyira utálom az üres tépelődéseimet hogy még gondolatban sem próbálkozom a lehetetlennel nézek magam elé fókuszba kuszált tekintettel átsiklom észrevétlenül a számomra semmitmondó pillantásokon és várom hogy szembe jöjjön az az egy hogy eldönthessem végre mennyire volt igaz ez a várakozás tartoztam-e vele magamnak vagy ő tartozott nekem azzal a pillantással amiről még csak nem is sejthette hogy egyszer majd egy arra alkalmas pillanatban mindenképpen el kell juttatnia hozzám 200522 4 a nyeretlenség rejtelmei néha vannak az embernek megérzései hogy mire megy velük az már más kérdés de tagadhatatlan az az időnkénti belső késztetés ami szembe megy a józan következtetésekkel és olyan döntés meghozatalára akar kényszeríteni amilyenre észokaid többnyire felrobbannának hogy szilánkjaikkal még zavarosabbá tegyék a helyzeted például éppen döntéskényszerben vagy nézegeted a kirakott lapjaidat ötszáztizenhatodjára számolod ki az esélyed és mindig ugyanazt az eredményt kapod és döntened kell és döntesz és elveszíted a játszmát és mert elemző típus vagy megpróbálod ismételten végigkövetni az előbb már gondolatban ötszáztizenhatszor végigjátszott lehetséges kapcsolatot ami alapján feltétlenül nyerned kellett volna a végén és nem találod a hibát de bejön a feleséged két másodperc múlva kicserél két lapot pontosan azt a két lapot amiknél ötszáztizenhatszor pár másodpercre le kellett állnod valamiféle bizonytalan sejtés miatt amiben a te logikai érvelésed minden változtatást butasággá nyilvánított de most az ő kezében összeállt a hibátlan logikai rend homlokcsapásszerűen ismered fel a tanulságot és felejted is el rögtön mert a te gyakorlatodban csak annyit érne a jövőben hogy a rendszered egy másik pontján vennéd hülyére magad 200523 5 a menthetetlenül bekövetkező kiüresedés parabolája bosszant a mozdulatlansága tudom hogy erre életbevágó szükséglet kényszeríti és mozdulatlansága a felcsévélt rugóé azt is tudom hogy amikor eljön az idő – és ő dönti el hogy ez az idő mikor van itt – pontosan úgy fejezné be ahogy ezt zsigerein keresztül évezredeken át táplálta ebbe a szinte észrevehetetlen pillanatba ami éppúgy avathatja hőssé mint megtűrt páriává ilyenkor a legszívesebben belerúgnék figyelném az ívbe hajló test előtt sűrűsödő levegőben mikor és hol válik újra mozdulatlanná magányossá sebezhetetlenségét mikor emészti fel a zuhanás és szeretném követni abban az állapotában is amikor lakatlan tájra vetődve végre észrevenné hogy a megfigyelt zsákmány már rég felperzselődött mohó tekintetének kereszttüzében 200524 6 nyújtózkodó üresség azt nem tudom hogy meddig fog tartani de lélegzem és változatlanul sok még az ismeretlen magamban érdeklődésem – gondoljak mondjak tegyek bármit – érzékelhetően a szívdobbanások ritkulásához igazodik levezényli a maga külön igazodását a világ – néha számára is túl bonyolult – dolgaihoz ott állsz ahova mindig is szántad a magad számára is alig értelmezhető különállásod és egyre gyakrabban érzed úgy hogy elmozdult valami alattad valami amihez nem lenne szabad ragaszkodni nyújtózkodsz de nyújtózkodásod kényszeres kapaszkodás mint a laposföldhívők képzeletében az ellentmondásnélküli ellentmondás ízt illatokat érzek még és ha tompábban is de érdekel a színek villódzásaiban fel-felbukkanó színtelenség a nyers idő hordalékai ezek kutatom bennük maradék sivatagaimat vihart látni űrbe kupolásodó homokvihart embermaradványokkal 200525 7 csendes májusvégi délután amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak és beledőlsz egy csendes május végi délutánba és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot nem nem rosszullét csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni hogy elhidd valóban léteztél hogy valódi távolságok vettek körül valódi mélységekkel és hogy a rettegés benned csak üres korsó amit bármikor következmények nélkül összetörhetsz nem kell tekintettel lenned az ígéreteidre nem az elvárásaid is ugyanolyan szemfényvesztések voltak mint a hatalomba kapaszkodók felségjelei * hazám vagyok összezavarodva erőt mutatok és rettenetesen gyenge erőtlenség keserít fel lehetne-e emelkednem addig ahonnan láthatnám magam és azt hogy mi mire való a pazarlás az erő őrült kapkodásában hol és milyen utakon fog majd mindez megtisztulni és hányszor kell majd határt becsületet cserélni a puszta életbenmaradáshoz fényre lenne szükségem hogy lássam hova vezet az eltakart folyó mit borít majd be az éjszakai álom a szemérmetlenre vetkőztetett hit hogy hazám vagyok és úgy halok meg mintha élnék 200527 8 minden este megfogadom hogy többet soha egyetlen sort sem szélesen kanyarog az út túl szélesen az én méreteihez a peremek alig vagy csak nagyon messziről sejtődnek még azt sem tudom eldönteni hogy löszvájatban bandukolok-e vagy dombok hegyek ölelésében vezet ez a tántorgó üresség mintha egy lapjaiba ragasztott könyv lenne az életem feltépve olvashatatlan * kivert kutya kóborol bennem összekeveredve az égtájak alig azonosítható moccanásaival néha fel-felvillan előttük az a falszerű képződmény ami akár én is lehetnék ha nem tartanának vissza félelmeim a gondolkodás úgyis minden mindegy tervszerűen építkező ostobaságában a meddig és hogyan képződések csendjében építkezek még nem tudom mit de nincsenek illúzióim * ahogy az álmodozások leszoktak rólam én is leszoktam álmodozásaimról célom döbbenetesen célszerű a valóság tényeit mérlegelve ez a célzott képmutatás még inkább kiemeli gyávaságom kedvetlenül ugyan de mégis rábízom magam a nyomorult csendre ahogy egy állampolgárhoz illik is nem zavarni az építkezést épüljön bármi úgyis gaz nő majd egyszer valamikor a romjain a korhadó falakon kereszt emlékeztet a ráfeszített emberre 200530 9 remélem nem coronaláz úgy tűnik mintha oda lennék szögezve a semmihez pontosabban én vagyok az a valami ami a semmihez szögezve viszonyítási értéket kap mit tettél te eddig az asztalra kérdezi a semmi véreres szemeit rám mereszti a tükörből amíg a válaszomra vár üvölt belőle a szándék hogy menten megtagadja velem a szögközösséget amennyiben nem a szerinte megfelelő választ adom jött egy olyan érzés hogy amit kapásból válaszolni tudnék attól csak vérszemet kapna így hát szelíden (kormányszóvivői szinten) félrenéztem olyan arccal mint aki tudja hogy mit kellene mondani de undorodik a provokatív kérdésekre adott átgondolatlan válaszoktól és helyette inkább eldudorássza a tankcsapda legutolsó zenei merényletét (remélve ez a legutolsó de azért az is látszódjon rajtam még nem vagyok annyira hülye hogy ezt el is higgyem) kicsit arrébb már nem is érdekel annyira hogy mi történt az imént köztem és a semmi között hintaszéket képzelek magam alá és megpróbálok arra gondolni mi lenne ha szép szelíden kijelenteném én leszek Magyarország (így rendhagyóan nagybetűvel adva meg hazámnak a tiszteletet) következő királya valószínűleg kivárnám míg csendesre züllene a közröhej és kicsit megszeppenve figyelném milyen jól összefér bennem a lehetetlen és a semmi 200603 10 amikor éppen amikor éppen semmihez semmi kedved fészbukos-poémák gyártásával szórakoztatod magad birizgálod a klaviatúrát (normál kézírásomnak régóta kampó egy ideig még létezett ugyan a családi bevásárlólistákon amíg én vásároltam be nem is volt vele semmi gond de fiam a bolti eladók rémévé vált a szerintük is megfejthetetlen írásjelek megfejthetővé tételének igényével) várod hogy maguk alá teperjenek a szavak birkózó szőnyeggé vált agysejtjeiden amikor éppen semmihez semmi kedved megengeded magadnak hogy jelentéshordozó szavak jelentéshordozó szöveggé gyűrjék össze magukat a szemed előtt kivéve amikor nem de ezeket boldogan hagyod érvényesülni a költészeti hatás érdekében ami egyesek szerint gyakorta (mindig) úgy van jelen hogy hiányként tűnik fel politikailag próbálok semleges maradni de azért azt kifejezetten rühellem ha gondolataim miatt saját hazám politikai vezetője ellenségének tart és csak a „lehetőségre vár hogy megöljön” amikor éppen semmihez semmi kedvem reménykedem hogy a fenti szakasz befejező traktusa csak süketelés és a csúcsgazdag kapcsolatépítési gyakorlat sem az én bőrömre megy illetve adómra mert bár nyugdíjas élősködő aki vagyok (agyilag és fizikailag bőven leépülőfélben) de adót életfenntartási ösztönből azért bőven fizetek és még szeretnék is (reményeim szerint nem belátható ideig) a konzultációs ívet pedig ahogy megkapom azonnal kitöltöm és remélem el is méltóztatik olvasni 200605 11 „sziszifusz visszanéz” néha azt képzeli hogy több millió éve létezik több millió éves rétegek préselődnek össze benne az idő mindenfajta valós és képzelt zárványai mindenfajta valós és képzelt utak hitek tényszerű állítások kötik és válasszák szét őket a mindenfajta tőlük független és tőlük is függő kapcsolatrendszerek barlangjaiban és amikor elé kerül a csupaszra merevített valóság nem hajlandó keresztre feszíttetni magát csak nézi az elképzelt változásokat a változatlanban már rég beazonosította felmérte hiszékenységének korlátait hiába is bont ki számukra új és mégújabb korszakokat a régieket soha nem tudja velük eltemetni 200606 12 nem egészen úgy de ugyanaz egy új korszak vette kezdetét mondod és közben – nem vagyok gondolatolvasó de szinte biztosra veszem – ugyanarra az elmúlt korszakra gondolsz ami tulajdonképpen mindig is volt (maradt) velünk tornyot rakunk mi is mondod és most is mint mindig próbálsz meggyőzni hogy nagyon magas lesz Istenhez is közelebb kerülsz kenyeret adsz vele a rászorulóknak kalácsot a nem éppen rászorulónak és látványnak sem utolsó sőt ha elfogulatlanul szemléled az építkezést már most is láthatod ahogy kiemelkedve környezetéből már most is büszkék lehetünk rá mert már most is irigylésre méltóan magas irigylik is irigyeink veszettül ahogy ebben a veszett helyzetben is helyt tudtunk állni és tovább építkezni az alapot ugyan nem tudni ki hogyan mikor rakta le az is bizonytalan hogy egyáltalán létezik mert a helyét éppen felveri a gaz de mindent megoldunk 200608 13 hiánypótlás néha úgy beszélgetek magammal mintha nem is léteznék spontán képződött látványokat kerítek körbe némelyikük mellé még állványt is építek és amikor úgy érzem a további megértésem már szükségtelen ledöntöm előfordul hogy magával sodor de a beteljesedett zűrzavarban úgy teszek mintha semmi okom nem lenne – néha valóban nincs is – leplezni a szándékosságot többnyire öröklétet remélek bennük számukra (bár mindegy) infantilis játszadozás az életadta lehetőséggel míg rá nem döbbenek hogy az amivel játszom nem egyfajta istenvezérelt foglalkoztató játék hanem maga az élet aminek felelős tartozéka vagyok és ez lesz az a pont ahonnan bénultan figyelem hogyan omlanak éjszakáimra a belém épült falak pedig szikrákat szórva szerettem volna megszabadulni tőlük a tüzek mintáját játszva de nem tudtam hogyan húzhatnám át őket a pusztulás nehéz bűzén úgy hogy ne száradjon ki a tenger hogy soha ne legyen igaz bennük a csend labirintusa még akkor sem ha az örök idő fogalmát esélytelenül mérlegelve tovább keresném rajtuk a kijáratot 200609 14 halálom élveboncolása sejtelmem sincs hogy most ebben a pillanatban mi a fészkes fenét tudnék kezdeni magammal több minden is jár egyszerre az agyamban és képtelen vagyok rangsorolni a rengeteg mindent állapotommal megegyező hangulatom meglehetősen válogatós őszintébb pillanatomban döntésképtelennek nevezném mert kifejezetten arra irányul hogy egyetlen mindent se tudjak komolyan venni főleg azt nem amiben szeretnek és amiben elhiszem hogy én is szeretem őket a mindenek hangulatirányítottsága régóta bosszant legalább annyira mint az időjáráselőrejelzés megbízhatatlansága hogy egyéb megbízhatatlan eseti előrejelzésekkel ne is példálózzak nem kívánom drámai mód befejezni az életem de azért valamit tennem kellene hogy ne szóródjak némán porított állapotban az anyaföldbe barátaim és kvázi ellenségeim sem olyan léptékű gondolkodók hogy harakirit várjak el tőlük döntő lépésem tiszteletadásaként így marad onán híres trükkje kipörgetem magom a semmi ölébe azaz némasági fogadalmam három napig tartott három kínkeserves hallgatás után ennyire jutottam a hülye dzsungelként idétlenkedő kertemben közben tombolt a nyár ripacskodó madártömeg mozárti magaslatokban tolja a süket életigenlést én meg itt nyafogok mint aki hosszú élete alatt elfelejtett élni pedig lenne dolgom bőséges és az én tiszteletemre mindenképpen méltó dolgom csak ne feledkeznék el lépten-nyomon róla 200612 15 kicsit még elvagyok álmaimban megszokásból színes kavicsokat keresek veled a dunaparton soha nem jártunk arra (együtt soha) de mindig ott voltál velem amikor színes kavicsokat kerestünk a dunaparton és próbáltuk kitalálni melyikük honnan jutott el idáig és tart-e valahova vagy csak rábízva magát a véletlenre itt várakozik már az idő kezdete óta ránk hogy megcsodáljuk nem nem nyúltunk soha egyikhez sem néha egyikhez-másikhoz leguggoltunk néztük az opálos tükröződés fel-felszikrázó színeit és beszéltünk hozzá becéző szavakat használtam és éreztem ahogy a kavics színei átborzonganak a leheleteden és hogy soha nem fognak elfelejteni bennünket 200613 16 néma napszakok valahol kószálsz még az emlékeimben látni már nem látom hogy ott vagy de tökéletesen érzem a jelenléted naponta többször is néha betűnként összeállva próbálod elterelni a gondolataimat magadról de még így is fel tudom mérni hogy pillanatonként változó hangulataid ikertestvére vagyok bár együtt figyelve bennünket néha észreveszem hogy idegenként vagyok ott veled például ma is amikor tájfunszerű szélben zúdult át rajtunk a vihar alig jelentkeztem könnycseppeket láttam csillogni egy-egy könnycseppet ahogy elmossák a szem színét kicsit úgy mintha most oldanák fel benne nélkülünk a végtelent 200614 17 rémhír a tűzijátékról a drake-formula újraértelmezése szerint a civilizációnknak még további legalább 6120 évig fenn kellene maradnia hogy kétirányú kommunikáció alakulhasson ki köztünk és egy másik hasonló szintű létforma között a tejútrendszerben a könnyebb érthetőség kedvéért idemásolom a formula feltételrendszereit (technikai fejlettségemre jellemző hogy vért izzadtam mire sikerült) R* a csillagok keletkezésének gyorsasága (db/év) a Tejútrendszerben fp a bolygórendszerrel rendelkező csillagok aránya ne a lakható bolygók átlagos száma egy bolygórendszerben fl az élet kialakulásának valószínűsége fi értelmes lények kialakulásának valószínűsége fc technikai civilizáció kialakulásának valószínűsége L a technikai civilizáció várható élettartama (a kommunikációnak kétirányúnak kell lennie) ehhez képest lényegesen nehezebb felfogni – már a dolgok természetéből adódóan is – azt a rendkívül közeli jelenséget ami folyó év augusztus 20. napjának estéjén várható az egymilliárdforintnyi puskapor elropogtatása bazd meg öcsi! nem csak rajtad múlik tudom de ha csak ennyire vesszük komolyan a jövőnket 20 évre se „fussa” a plusz 6100 meg egyenesen rémálom lehet mármint a Földnek 200616 18 kísértés néha azon mérgelődöm hogy úgy ahogy van gazosan a túlburjánzott bokrokon átnőve felmagzott vadvirágainak slampos iróniájával az esőtől rothadó fűcsomók közé ékelt vakondtúrásait mutogatva beköltözött agyamba a kert persze nem kellene hogy ebből gond legyen fényesebb pillanataimban rá is fogom hogy ez költészet a részleteket úgy tologatom magamban komponált egésszé hogy feltételezésem szerint bármelyik erre alkalmas ítész szó nélkül elfogadná a kertet valamiféle kertnek azzal a laza megkötéssel hogy azért nem ártana kiírnom a műfaji megjelölést ha már költészetté nyilvánítom ezzel sincs gond persze képződött bennem az utóbbi időben annyi politikai érzék hogy simán átverem magam – függetlenül attól a lehangoló ténytől hogy egyetlen „karantén”-kötetbe sem válogattak be – és ráfogom hogy zárkaelégia amiről még nem tudom hogy mi de töröm magam hogy kitörjek belőle 200617 19 a kitörlés technikái tudod néha rettenetesen sajnálod hogy elrepült az életed most is közben kezedbe kerül a nyugdíjasoknak szánt laminált magazin belenézel és úgy érzed tökönrúgnak életed érzelmi hullámvasútja pár perc alatt egy végzetesen beszűkült lefolyón keresztül oda kerül ahol eddig is volt de nemigen akartad észrevenni csámborogtál a magad jól felfogottnak hitt életében és most a magazin lapozgatása alatt döbbentél rá arra amit eddig is tudtál de leszartad mert nem érezted át – persze miért is akarna az ember túl mélyen belegondolni abba hogy már nincs amikor még van – tehát jól jött ez a kis érzelmi segítség jól van fiú köszönöm ezt a fantasztikus mókát imádom amikor hülyébbnek néznek mint amilyennek én látom magam 200618 20 lassan éjfél és ébren vagyok éppen annyira amennyire elhiszem hogy még élek persze megbecsülöm az életem ma is megtettem minden óvintézkedést hogy ne vesszek össze senkivel még magammal sem „nyitottam vitát” igaz nem is volt miről bárhova mentem csak a szokásos tessék-lássék csörték dögunalom csapdahelyzetekbe besétáló pillanatokkal tényleg teljesen olyan ez a mesterséges forrongás mintha mindenki az áldozat szerepét próbálná felvállalni de ez -- amennyire mostanában meg tudom ítélni – még a látszat szerint is esetlenre sikerül úgy teszek benne mintha érdekelne hogy ki mit ír mit mond de elég gyorsan átlátok a szándékaimon és inkább az esőfelhők vonulását figyelem az időkép radarkövetésén a mintha-érzés viszont jött velem és továbbkattintva elálmosodom a fán alvó oroszlánokról készült primitív drónfelvételeken 200620 21 most éppen tele vagyok csenddel tizenvalahány éves lehettem amikor összetákoltam magamnak az első használható világképemet ideig-óráig működött is bizonyos fenntartások mellett hajlandó volt elhitetni velem hogy megfelelek az átlagelvárásoknak ez viszonylag könnyen ment mert az általam ismert környezetből tizenvalahányéves koromig semmiféle elvárásjelet nem tapasztaltam működött mondom ami kicsit túlzás mert folyamatosan igazgatnom kellett a magam folyamatosan változó látásmódjához voltak nullszaldós pillanatok amikor úgy találtam elveszett időtöltésnek hogy legszívesebben befejeztem volna az építkezésem rábízva az akkor még bennem lévő Istenre a befejezést (nem vagyok nyelvész de vénségemre szerelmes lettem a szavakba ez a szó is hogy „befejez” akadémiai székfoglalót lehetne rá írni) szóval síkszerű csömör a ritka felhorgadások viharos szentségelései között de soha eszembe nem jutott hogy keverjem a burzsoázia előnyeit a kommunizmuséval és a primitív fasizmus eszközrendszereit a demokratikus diktatúra ponyvaregény szövegű néphülyítéseivel pedighát – ha kicsit vonakodva is – lássuk be működik nézem a dzsungellé nemesedett kertem és próbálom eldönteni ha újra kezdhetném hol mit aprítanék rajta hogy én is látszódjam 200622 22 nézem a hidat rozsdásodó múlttal tákolt jelen ez is leláncolt jelképe repülésnek gőgnek hallgatásnak és dulakodó semmittevésnek ha átmennék rajta talán már vissza sem tudnék jönni de hát hova is ha mégis és miért? kivárni az utolsó lélegzetem hogy emlékeimbe süppedve végigszáguldja vele a partokat? minek? kérdéshalmazok vetített árnyékai keresnek és találnak rám az okafogyott fájdalomban és összebújunk mintha omlanánk 200623 23 egy rejtély titka nézem azt a követ amiben ott vagy és amiből már soha nem foglak kibontani pedig látni szeretnélek most is ugyanúgy ahogy mindig is látni szerettelek volna amiről mindig is tudtam hogy csak akkor és addig lehetsz az enyém amíg ebben a kőben tartalak néha könnyesre csiszolt tekintettel átnézünk egymás felett én és a tenyérben tartott kő fedetlen tisztasága és hisszük egymásnak hogy ez is lehet igaz pedig meg sem történik 200625 24 éjszakai menetelés ma reggelre bekerített a valóság – sejtelmem sem volt eddig a létezéséről – még most sem tudom milyen irányból tört rám csak a folyamatos menetelés dobogását hallottam és hallom tulajdonképpen most is ilyen helyzetben teljesen rendjén való lenne ha feladom egy kettétört kard túl drámai jelölése lenne a kialakult tehetetlenségnek ahogy a kardba dőlés nemes hagyománya is a harakirit ne is említsem és az is tény hogy soha nem voltak hadi eszközeim így az önpusztítás is csak az üres locsogás szintjén valósulhatna meg ha egyáltalán fontolgatnám de nem olyan erővel tör rám az önsajnálat hogy máris becsomagolom a téli ruházatom és elviszem a tisztítóba látszódjon a reménytelen helyzet ellenére sem lehet szó megadásról 200626 25 megúszott délelőtt agyam kezd úgy viselkedni mint a diktatórikus rendszerek jól iskolázott társadalmi emlékezete ha már úgyis ott szöszögsz hozz fel a pincéből cólát ásványvizet almát és egy üveg lekvárt hangzik a kertben szöszmötölő én felé és félóra múlva felbotladozom a lekvárral -- parányi büszkeség hogy nem felejtettem el – agyam ösztönösen spórolja a még meglévő kapacitását többnyire a legutolsó adatot tartja meg az összes többivel szelektíven bánik vagy úgy ejti kútba hogy még a csobbanás visszhangját sem érzékeli tökéletesen igaza van de mért nem teszi ezt a felejtés után sóvárgó kínos emléknyomokkal is egy csapásra üres stadionban érezhetném magam persze jobb így a megtartott információk között cikázó gondolatokkal csak baj lenne -- főleg ha üres térben játszatnám őket – egyébként is pontosan olyan hülye ez a hasonlat amilyennek magam érzem ebben a pillanatban de lényeg hogy a lekvár már fent van a többiért meg majd – ha még lesz rá időm és főleg ha nekem is kellenek – leballagok 200627 26 a földről nézve a páracsepphalmazok cseppjeiből kilépő színrétegződésnek csak azt az ívét láthatod aminek az antiszoláris pontja 42 fok alatt van repülőgépről ez az ív teljes körré alakul – középen a repülőgép árnyékával – a szürke függönyre faragott színek átforrósítják a levegőt és a levegőt beszippantó képzelőerőt ma már pontosan ismerjük a jelenség fizikai feltételrendszereinek változatosságát de mégis beleborzongunk a látvány valószerűtlen szépségébe találkozzunk vele bárhol bármilyen formában leállunk és kicsit kezdünk hinni a túlélés misztériumában bármi is történik velünk pont akkor amikor szemrevételezzük a jelenséget apró reménysugárként érzékeljük hogy talán Isten mégsem gondolhatta komolyan mikor kipusztulásra ítélt bennünket a szabadakarattal 200630 27 beszürkült a folyékony idő pedig hajdan barlangok haladtak át rajta és sivatagok nappalain forrósodott didergető éjszakák békés öregkor mondja és végtelenített gyűrődésein molyolgat szavak nélkül persze a felvillanások sorrendjében lyukak képződnek a sötétségen meztelen jégcsapok a téli strand padjain tüzes kavicsok a talp alatt hirtelen szédülésként egy-egy emlékmaradvány és amikor már úgy érzi sokszor volt boldog sokkal többször mint ahányszor megérdemelte volna rádöbben hogy nem tud már nem mer elmenekülni a rá váró megpróbáltatás elől rábízza hát egy – csak kételkedéseiben ismert – idegen tudatra borostyáncseppbe zárt érzéseit 200705 28 a végfelszámoló megjelent ültem az estében és elborzadva figyeltem hogy eltűntem magamból és aki helyettem maradt annak már érezhetően semmi köze nem maradt hozzám nem tudott semmit rólam kérdezhettem tőle bármi számomra fontos múltat tekintetével csak forgácsolta a szobát aztán órákig keresgélt a forgácsok között és amikor megtalált elhitette velem hogy ő már nem én vagyok szerinte – ha akarom – ezentúl lehetnék akár láthatatlan is mert ő annak lát és amit akar mind felróhatja bár a számlám már rég betelt és talán az Isten sem tudja hogy mit mire de mindegyis mert ezentúl magam semmiképp csak kizárólag általa létezem 200707 29 ajtók a járdán ismeretlen botorkálások megfigyelője az átbukdácsolt háztetők meredező kéményredőin túli égbolt és a vakolatomladékok ismerős – túlontúl ismerős – hányadék és üzekedésszaga az éles emlékezésben ahogy tekintetemmel végigaraszolok az új házak fellegvárszerű tömbjein befordulok egy romos ház irányította sarkon még elkísér pár lépésnyire a kopott járda is – a maga rothadó csikkmaradványaival a kitört szélkövek gödreiben – és aztán a hirtelenre színezett fény zene emberáramlatok nyugodt csobogása a nyeregcipelő színészszobor talapzatán 200708 30 idő nélküli változat nem tudom hányadik próbálkozásra de az átsétált falon csak annyi nyom maradt mint egy lepkesóhaj a járdán vihar képződik felette zárt titokként sikló hamuszín álmok rombolók hadrendbe tévedt ellenrombolók kevés napfény és még kevesebb ember és madarak madarak igen de talán tévedek a látvány sebnek is tűnhet igen seb a lebukó napra loccsantott kéz csorgó lecsorgó fekete iszapban 200709 31 leszámlázom aztán eldobom a kívülállás zárt mint egy üvöltés írásjelek nélküli kamaszsercintés a túlpörgetett világra hazudjak? kinek? és vajon miért is kellene mást mint ami igaz legalábbis annak tűnik – ha nem is az utolsó de néha utolsónak tűnő – ebben a pillanatban aztán meg hát ami módosulhat benne se oda se vissza nem oszt nem szoroz magánügy lett mint annyi minden másunk magán mint minden más is amiről azt hiszed nincs közöd kivéve talán a hithez való jog ami – hogy mégis legyen valamihez jogod napersze – kínos szerényen nyelvedre tapadt és mondod serényen mint bekötött szemű zakkant lázadó az utolsó imát pedig iszonyatos mázlid van ember hogy most és még élsz a művészi harcok élvezőjeként hogy láthatod kereted ki-kitört szélein a jelenné avasodott múltad 200711 32 ismerlek mondom de nem létezel tudom hogy nem tudom hogy alig ismer valaki és még azt is tudom hogy mások is így vannak ezzel a felröppentett hit egy ideig aztán csak a mielőbbi felejtés kényszere amiről tudod hogy lehetetlen és most ott vagyunk azon a ponton aminek nincs kiterjedése valójában nem is létezik mégis úgy viselkedik veled mintha befogadtad volna mintha ismernéd minden trükkjét és várnád hogy leleplez a mélybarlangok trükkje ez nem történik bennük semmi elfogadják tényként a tagadásod de azt is hogy ez nem fog soha kiderülni kövek morzsolódnak a tenyered alá és amikor felszippantod belőlük a sötétséget rádöbbensz hogy az élet csak valaminek a kezdete ami úgy van hogy még nincs véletlen szárnycsapások vannak amikkel eddig sem de ezután sem tudsz mit kezdeni hasadék lettél az égen ha égnek lehet nevezni azt az iszonyatosan tömör sötétséget ami körbevesz és összezárul benned 200712 33 feloldozás időnként rátör a sötétség és amikor felriad belőle idegennek érzi magát a jelenlét elevenségében szerelmes lepkepár tánca a napraforgó virágtányérja előtt a látáson kívül minden érzékszervétől megfosztva figyeli és boldogan szabadul meg bűneitől mikor rátalál a kétségbeesés 200715 34 konzultációk vannak fel nem bontható csomagjaim velük valószínűleg akkor sem tudnék mit kezdeni ha felbontanám őket kaptam innen-onnan egyiket-másikat én állítottam össze valakinek az is előfordult hogy magamnak de vagy nem mertem elküldeni vagy felbontás nélkül visszakerült hozzám illetve nem voltam hajlandó tudomást venni róla és azóta is várja hogy szembesüljek rég elfelejtett tartalmaimmal másoknak szánt igazságaim hittételei is itt kallódnak valahol néha érzem a kopogtatási szándékot valószínűleg választ szeretne pedig legtöbbjük jól tudja hogy még a kérdésfeltevésre sincs bátorságom nehogy megidézzem velük a józan ész józan észre jellemző kérdéseit így aztán nincs is kialakult kép bennem a hatalmi játékok túlsó oldaláról de feltételezem hogy ugyanazt a megalomán pöffeszkedést látnám ott is mint az innensőn amennyiben ha politikusnak mentem volna és nem tudnám vagy nem merném vagy nem akarnám elszámoltatni magam felé az ellentmondásaimat 200719 35 szavakkal rajzolt világ megpróbálok minden helyzetben őszinte lenni természetesen még egyetlen egyszer sem sikerült mondataim célirányosak ugyan pontosan követik az adott pillanat felismeréseit de képtelenek a te és az én formátumai között különbséget tenni soha nem tudják pontosan felmérni hogy mit teszek és miért valójában azt sem hogy ki vagyok hogy honnan kapom elképzeléseikhez az ötleteket a megvalósításukhoz szükséges határozottságot azt az egyensúlyérzéket a talpam alá ami miatt még nem borult rám a föld és nem szakadt le az ég amikor alagutat ások mindkettőbe rábízva megtartásukat a közéjük dúcolt szavakra mondataim mint a tetteimre szerkesztett valóság – először majdnem szabott-ként határoztam meg de miután rájöttem a jelentéskülönbözetre úgy éreztem hogy méltatlan lenne hozzám és alkotóim elképzeléseihez az ilyen primitív állandó – kicsit még elmélázgatok a szavak erején mielőtt döntésre szánnám magam úgy szeretném bemutatni ezt a társadalmi együttélésnek nevezett bolhacirkuszt amilyennek én látom férfiasan őszintén PC mentesen és bár néha úgy néz ki mintha én ülnék a hintában és mindenki más közönségként bámulná azt a teljesítményt ami szinte emberfelettinek tűnik de egy frászt kedves barátaim pont fordítva igaz 200722 36 bombaépítés kipárologtam az űrbe és az űrből vissza az űr kitölthetetlen titkaival véletlenre bízott gondolataim körbejárták a lehetetlent távolléteikben végtelenné sűrűsödött az idő és úgy vesztek el mint egy soha meg nem történt találkozás nem tudom mire gondoljak akkor ha az éppen aktuális hatalom látványosan megpróbál engem mint hatalomra segítő állampolgárát elzárni azoktól a lehetőségektől amiken keresztül rálátást kaphatnék sáfárkodására (tudom: „épülünk, szépülünk”) amikor tapasztalok valami számomra nehezen felfogható jelenséget olyan érzések keringtetnek magamban amiket az első szakaszban vázoltam ma temettek el azt az embert aki személyében példát mutatott a hatalomnak hogy megmentse számunkra a jövőt 200724 37 lopott szavakkal ______________köszönet T. Á.-nak nos hát semerre sem merek nézni mert mindenütt én vagyok ott is ahol nem kellene és persze ahol én vagyok ott többnyire te is ott vagy ma reggel például egy szétmorzsolt levél illatában futottunk össze ezek természetesen csak emléksejtések az erősen roncsolt változatból éppen a hihetőség határán amikor már magam is kételkedek az idősödő agy által előkotort képek valódiságában csupa régi dolgok a lomtalanítás útvesztőiben nézed de minden kézbe vett darabja úgy viselkedik mintha valamikor valaki máshoz tartozott volna és most ő nézné a mulandóság jeleit rajtad ha ilyenkor megkérdeznéd hogysmint vagyok a fenesetudja válaszolnám úgy vagyok szinte mindennel ahogy az előbb szétmorzsolt illat teszi velem kicsit meghat a vanmég ahogy a társadalom egyre inkább nem szeretne tudomást venni rólam úgy ragaszkodom egyre inkább az életbentartás apró gesztusaihoz ilyenkor a még működésben lévő érzékeim többnyire emlékváltozatokat mutatnak fel így tetszés szerint dőzsölhetek a hazugságnélküliségben az időnként „felhorzsolt illat”-ok „zokog”-ásában 200729 38 villanó sötét kitépett könyvlapokként szerettem volna eladni magamból valamennyit abból amiről azt hittem hogy bármennyi is lehet aztán mert egy sem lett úgy gondoltam ha naponta lerajzolom a nap fekete-fehér változataiból azt amihez legjobban szeretnék hasonlítani akkor csak idő kérdése hogy egyre inkább hasonlítsak hozzám pontosabban ahhoz a tulajdonságomhoz ami még nincs meg ugyan de egyre nagyobb a valószínűsége hogy amikor így vagy úgy de megszűnök virtuálisan is létezni egy töredék pillanatra mindenki úgy fog tenni mintha már látott volna valahol valamikor és pontosan hinné azt is hogy mi célt szolgált a fekete-fehér némaságon a fekete-fehér változatlanság amiben a fekete valószínűleg valaminek az árnyéka de sejtése se lesz hogy milyenek lehettek – ha voltak egyáltalán – a színeim 200731 39 négy és félezer éves emlék aztán feladtam a gondolati háttér nem adott számomra biztonságos támpontot úgy éreztem magam az elveszettek között mintha nekem kellene megtalálnom mindannyiunkat hogy aztán egyesével el is felejtsem őket mielőtt újra elvesznénk a háborítatlan éjszakában fénytelen arcuk – mint kormozott üvegen át nézve a nap – pár másodpercre kiterítette érzéseiket tudtam merről jöttek és titkaik azt is elárulták hogy már rég nem tartanak sehova áramlásuk bizonytalanságaiban fel-felörvénylettek a múlt és a jövőjük közötti szakadék alján párolgott még ugyan róluk a remény hogy apró erecskékben kanyarogva csorogjon vissza lábuk elé az évezredekcsiszolta falakról mindennek ellenére még éltek mikor utoljára találkoztam velük tánccal ünnepelték ősi rigmusokra – szédülésig követett ritmustalanságukban billegve – az utolsó az éppen aktuálisan utolsó túlélésüket megható látvány volt ahogy forgásuk közben belepte őket a sötétség és a tornyaikról lezúduló szirénahang 200801

392.	[tulajdonos]: elfelejtett	2020-05-19 23:27
változat Istenre Halálra ____________________enyhén módosított naplózárás borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadba nem tudod merre meddig haladhattál és hogy egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben amiről tudtad ugyan hogy mérhető de máig nem jöttél rá mi az amit tükörcsillámaiban látsz magad vagy-e azokban is vagy csak a téged követő csend mozdulatlan volt ez az egész rohanás nem alig elvétve nagyon homályosan emlékszel a részleteire a kövek magánya lehet ilyen istened feltételezett tudatában a karantén magány zárva tart és te úgy teszel mintha meg tudna védeni magadtól saját félelmed labirintusában kutatod szabadulásod lehetőségét és egyre erősebben hiszed hogy már nem is létezel

391.	[tulajdonos]: elfelejtett	2020-05-13 11:03
változat Istenre Halálra borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadra nem tudod merre meddig haladhattál és hogy egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben amiről tudtad hogy mérhető de máig nem jöttél rá hogy tükörcsillámjaiban mit látsz magad-e vagy csak a téged követő csendet mozdulatlan volt ez az egész rohanás nem vagy alig elvétve nagyon homályosan emlékszel a részletekre a kövek magánya lehet ilyen istened feltételezett tudatában érzed a napjaidat karantén magányban zárva minden külső veszedelem elől saját félelmeid labirintusaiban kutatod szabadulásaid lehetőségeit egyre erősebb hittel hogy már nem is létezel

390.	[tulajdonos]: túléléstechnika-	2020-05-12 11:28
maradék ma kimondhatatlanul lusta vagyok kimondani magam a szavak nem kötődnek a gondolataimhoz a gondolataim sem kötődnek a szavakhoz lebegő egymásrautaltságukban mintha kőzápor alatt szeretkeznék sötét vagyok látomás vagyok a tudat nélküli sötétségből határaimat a képpé alkotásban képtelen félelem feszegeti szeretnék eldönteni hogy én voltam-e a világ vagy a világ volt én kibontott indulatok nincsenek benne ajándékként kaptam őket és bár létezésemet izzó lávaként érzékelik eddig nem volt tartozásom akár egyetlen egyet is kicsomagolni közülük

389.	[tulajdonos]: „az egészségesen pöffeszkedő	2020-05-10 00:13
ostobaság mint életlendület” ________________válaszposzt VV-nek sejtelmem sincs Tanár úr hogy mire méltóztatott gondolni de nincs igaza a járvány az a pörgő izé ami a repülésnél próbálja megtartani a hogyishívjákot nem mindig sikerrel magam mint magam által kinevezett megfigyelője magamnak rájöttem hogy csak egy szimpla átverésről van szó természetesen nem a járvány ver át bennünket mi verjük át a járványt úgy teszünk mintha kurvára félnénk tőle de mi tovább csalunk lopunk hazudunk és paráználkodunk rendesen na meg gyilkolásszuk egymást bevetve szinte minden rendelkezésünkre álló eszközt és ettől megijed és felhagy a jelenbeli hülyeségével mármint azzal hogy velünk gyártatja le az utódait meggyőződésem hogy az ilyen célirányos tömegszaporulatnak van iránycélja és akár kollektív szerveződésre is képes verseket írni valószínűleg nem tud jelenlegi létváltozata alkalmatlannak tűnik a gondolkodásnélküli gondolkodás trükkjére de az kétségtelen hogy előbb-utóbb érzékelni fogja az emberi tulajdonságok csapdahelyzeteit és idővel lesz annyi józan belátása hogy nem kér belőlük és más szaporító objektum után néz

388.	[tulajdonos]: távolodva	2020-05-06 23:00
még hátranéz semmi köze a népnek ehhez az akarathoz amihez úgy volt köze eddig is hogy sosem volt köze hozzá néplélekgyilkosok ősi vadászterületén dögkeselyűk köröznek várva az aznapi áldozat lelkét ha nem is szép a látvány legalább haszna van szükség az nincs rá de így méltó feledés bomlasztja mindazt ami még kitartott eddig úgy-ahogy hitre szakosodva méricskélt ezt-azt amiről azt hitte mérhető talán még a mérhetetlenre duzzadt kételkedésben a reményt foglyok sorfalai között hajdani rabszolgák lettek a hősök

387.	[tulajdonos]: mese a valóság	2020-05-02 22:33
rakoncátlan igazságairól 1 európa közepén élünk nem nagy cucc volt fű és elegendő víz a nomád életmód folytatásához a hegyek gyűrűje mutatta a védelmet az itt élők szervezett ellenállása nem sok erőt emésztett fel bolondság lett volna tovább keresgélni az Ég Ura ezt a táborhelyet önként terelte portyázóink elé feltételezhetően hogy megvédje a német-római birodalmat az összefüggő szlávtömb piszkálódásaitól aztán ami jól-rosszul de az már írott történelem ahány tollforgató annyi irányított vagy irányíthatatlan módosítása ténynek hagyománynak a ki mikor hogyan és miért fordulatok magyarázgatásainak és ahány nyelv annyiféle változat tükörfordításaiban nézegethetjük magunkat és bosszankodhatunk ha nem egészen olyan amilyennek látni láttatni szeretnénk de ez meg már a világban jelenlevőségünk következménye és a világban elkerülhetetlenül jelenlévő mások látásmódjának – időnként megbocsájthatatlanul egyoldalú – manipulatív szándéka 2 na de itt vagyunk még mindig bármennyire eszi is a fene miattunk sok szomszéd és nem-szomszéd máját – sajnos időnként a saját- és befogadott testvéreinkét is – van bennünk valami a korcsok szívósságából mert tagadhatatlan a kényszeres és nem kényszeres időnkénti népességkiegészítés keveredése és a részbeni behódolás a magyar nyelvi kötöttségnek hogy ez miért így és miért nem másképp alakult ki ezen rágódjanak a nyelvtudósok ki így ki úgy megszolgálva a maga időnként keserűségesen megszerzett kenyerét magyarázva hogyan alakult formálódott ki a nyelvi tudat és töményedett zsigerileg sajátos nemzeti identitássá mint annyi más nemzeté is a maga nyelvi olvasztótégelyében de ahol mégsem ott többnyire megtanulták egymás nyelvét tisztelni annyira hogy csak ritkán használják mészárolgatásaik indokaként ellentétben az életen túli létezéshez jutást amiben azért más dolog tananyagként élni meg a poklot és egészen más élő fáklyaként – nagyságuk és fegyverzetük okán – tiszteletreméltó hatalmak igazságteremtő áldozataként 3 önmagunkról alkotott nézeteink mint a pillédző jég keressük okát az okozatainkban és magunk csodálkozunk a legjobban ha látunk valamit aminek nem kellene ott lennie de mégis ott van és igazolja hogy létezik a valóság csak kicsit mindig másképp mint ahogy azt mi eredetileg látni hittük ennek ellenére azért kinevezzük tudománynak aminek – mint már mondtam – nincs köze ismereteink halmazához de hitünk szerint bármikor születhet belőle egy új jánosvitéz akivel mindig elzarándokolhatunk egy olyan együttműködő közösségbe ahol szívesen látják mesebeli nagyravágyásaink számukra értelmezhetetlen megnyilvánulásait és elhiszik rólunk hogy jöttünk valahonnan és éppen tartunk is valamerre valamerre amerre az ő felfogásuk szerint nincs is út de folyton elindulunk rajta és kétségtelenül haladunk is olyan tudományosan megalapozott tempóban hogy érezhetően soha nem fognak bennünket szem elől téveszteni sajátos kultúránk látóhatárait érzékelni ha nem is tudják viselkedésünk bőven kínál jogalapot számukra – ha nem is a kiközösítésre – de az értetlenkedő ránkcsodálkozásra mindenképp

386.	[tulajdonos]: az egyszerűsítés	2020-05-01 14:21
függvényeiből (haza és nemzet) nehéz hazát látni ott ahol a lehetőségek szinte kínosan anyagi függésben osztódnak értve ez alatt bármit aminek anyagi vonzata van vagy nincs ezt még pontosan nem tudom mostanában próbálgatom magamban a lehetőségek változatait a haza értelmezésével együtt csak magaslatai vannak ennek a helyzetnek válogatott hegymászók és folyamatosan vissza-vissza csúszó lúzerek között tapasztalom meg a sikertelenség közönyét könnyű vagyok és viszonylag olcsó kiterjedésem már dimenziótlan de álmaimban sokat hánykolódom és vastag rönköket cipelek magam után leplezni velük a súlytalanságom persze ez itt egy parabola egyik íve -- a másikat még nem sikerült hozzárajzolnom de az is lehet hogy valójában sikerült de szétrohadt a gondolkodásjelzőm térközeiben -- milliárdos nagyságrendű befektetéseimen gondolkodtam éppen és láttam ahogy dédunokáim káprázatos mosollyal nyugtázzák rájuk hagyományozott lehetőségeimet

385.	[tulajdonos]: ad	2020-04-23 23:30
acta most éppen minden csendes bennem is és körülöttem is épp megadom magam a tehetetlenségemnek mielőtt kivetíteném másokra talán a kivégzések résztvevői várakozhattak így mikor a kivégzendőkkel szemben még lábhoz tett fegyverrel állt a kijelölt osztag madárfütty és valahonnan a képzeleten túlról alig hallható gyerekzsivaj pillantások emlékeivel a szétporladó másodpercekben még nem tudom ki leszek közülük hamisítatlan túlélőként reménykedem hogy mindegy nem engedem hogy hamis látszat képződjön körülöttem tényleg mindegy

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!

Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.

Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25

lista
2019-11-21 14:36

nélküled
2019-11-01 10:46

Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21

Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11

paricska
2018-12-07 20:19

u.a.
2018-12-07 14:21

szép
2018-11-14 11:19

Bara
2018-09-28 23:41

furim
2018-08-27 10:16

Vajdics Anikó -- kedvencek

ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-09-21 00:48

ÚJ bírálandokk-VERS: Gyurcsi - Zalán György 39. heti haikuk (2020.)
2020-09-20 23:46

ÚJ bírálandokk-VERS: Czékmány Sándor DOKK-lét ma
2020-09-20 23:41

Napló: leállósáv
2020-09-20 21:25

új fórumbejegyzés: Szokolay Zoltán
2020-09-20 20:57

új fórumbejegyzés: Szokolay Zoltán
2020-09-20 20:55

új fórumbejegyzés: Szokolay Zoltán
2020-09-20 20:39

Napló: Játék backstage
2020-09-20 20:32

új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2020-09-20 20:19

Napló: Szerdánként, kávé helyett
2020-09-20 20:02

Napló: Játék backstage