DOKK

DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

2841 szerző 37867 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben

Bejelentkezés

KIEMELT AJÁNLATUNK

Filip Tamás

Egy barátság margójára

Új maradandokkok

Farkas György: Temetés (jav.)

Bátai Tibor: Sugallat és konnotáció

Szakállas Zsolt: lehet dombszerű

Szakállas Zsolt: AZ A TÁRGYSZÓ

Nagy Zsuzsanna: Önvallomás ()

Szilasi Katalin: Vigyázzban

Tóth Gabriella: kétely (jav.)

Tóth Gabriella: volna jó (jav.)

Bátai Tibor: Ez

Tóth János Janus: sóhajmadár (őszidő)

FRISS FÓRUMOK

Nagy Zsuzsanna 7 órája

Kiss-Teleki Rita 9 órája

Kosztolányi Mária 14 órája

Tóth Gabriella 16 órája

Bátai Tibor 21 órája

Bánfai Zsolt 22 órája

Köves István 22 órája

Kránicz Szilvia 23 órája

Valyon László 1 napja

Karaffa Gyula 1 napja

Kocsis Nóra 2 napja

Vezsenyi Ildikó 2 napja

Gyors & Gyilkos 2 napja

Zsolt Szakállas 3 napja

Szakállas Zsolt 3 napja

DOKK_FAQ 5 napja

Lakatos Zsolt 5 napja

Bara Anna 6 napja

Nagyító 9 napja

Szilvási István 10 napja

FRISS NAPLÓK

Hetedíziglen 32 perce

Ötvös Németh Edit naplója 12 órája

Conquistadores 12 órája

Minimal Planet 13 órája

Játék backstage 22 órája

ELKÉPZELHETŐ 2 napja

Zúzmara 2 napja

történések 2 napja

Vezsenyi Ildikó Naplója 2 napja

mix 3 napja

Baltazar 4 napja

PIMP 5 napja

nélküled 6 napja

törmelék 6 napja

Szőnyeg 9 napja

MÉGTÖBB NAPLÓ

BECENÉV LEFOGLALÁSA

VERSKERESő

SZERZőKERESő

FÓRUMKERESő

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2021-09-28 03:44 Összes olvasás: 21920

414.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2021-09-17 23:11
222 menekülés ha ilyet lát mindig bátortalan lesz kinyújtott tenyerén sérülésnyomok velük szokta méregetni az őt körülvevő távolságokat sok haszna nincs belőle magukra felejtett gondolatai továbbra is egymással vesződnek ilyenkor ugyan elviszi őket sétálni a dunapartra hátha a fűzágak összeboruló békéjében kioldódik belőlük a támadékonyság és békés szemlélői lesznek az önmagában sodródó víz felfoghatatlan titkának letörlök egy padot elrendezem magunkat rajta és halál biztosan tudom hogy itt fogom szétszóratni a hamvaimat 210822 223 ha ilyet hall vagy olvas menekül néha azt sem tudja miért de menni kell mindenáron akkor is ha nincs cél csak a szavak kapaszkodó emléknyomai csendjük mint egy levert lázadás tömegsírján a lapátolt hantok közé morzsolt ima ajánlás egy múltunkban közös remény felé 210823 224 beszéljünk beszélgessünk bármiről ami épp eszünkbe jut ha fájdalom az akkor a fájdalomról szinte mindegyis hogy hol és mennyire és kinek de megkönnyebbülés lesz beszélgetni róla persze ugyanúgy fájhat továbbra is mint eddig és lassan rájössz hogy nincsenek határai egyidejű és végtelen mint Isten de ha másról nem erről legalább felismeritek majd egymást 210824 225 időzsák nem tudom milyen napok jönnek még ezután de készenlétbe helyeztem a túlélőcsomagom ami tulajdonképpen lestrapált mondhatnám hogy elhasználtságuk okán használatonkívüli szavakból áll bízva a jövő természetében aki mint minden jövő mélységesen lenézi az előző jövők elmúlásában azt ami jelenében saját jövőjére emlékezteti így talán kihúzom még valameddig anélkül hogy igazolva látnám a múltamban már többször átélt de a jelenben elvesztegetett jövőm katarzisait 210826 226 kollázs milyen lehet azoknak akik gyűlölnek szavaikat úgy használják hogy sziszegésüktől átforrósodik az arcod és pontosan tudod mire számíthatnál ha nem védene még úgyahogy az emberi élet tiszteletére formálódott alkotmány milyen lehet azoknak akiket véd ugyan a törvény de elszántan hisznek abban hogy ez átverés mert a sziszegő hangok véresre karmolják önbecsülésed még akkor is ha már csak a helye van meg hogy még véletlenül se higgy a létezésedben milyen lehet azoknak akik pontosan tudják hogy mindez nem igaz a valóság olyan illúzió amiben bárki bármikor annak álmodhatja magát amihez éppen kedve van és ha erősen hisz az álmaiban maga játszhatja el Istenre osztott szerepét is 210827 227 csend szaggató csend nincs távolság bennem a beszűkült tér nyer már évek óta új dimenziót ettől eddig mondom magamnak és látom hogy annyira de annyira ostoba a mozdulat amivel jelzem magam körül az önhatárokat kivédhetetlen látomásaimban én itt te ott és a látvány sugár nélküli körként ívelődve átcsap egy új egy kapcsolat nélküli dimenzióba vagy többe ki és milyen szemszögből tudná azt megítélni hogy te ott és én itt állok ha én már sehol de te még mindig létezel valamiféle dimenziókra szabdalt térben idő persze ott sincs csak a magammérte pulzálása valamiféle csendnek hallgatásnak 210828 228 sugárút a Föld légkörének széndioxid tartalma még nem éri el a Vénuszét de beindulhat egy olyan öngerjesztő folyamat amivel – ha és amennyiben nem hagyjuk abba az egymással való hülyéskedést – sikerülni fog és százegynéhány millió év múlva a Marsra telepített és a Marsot élhetővé tevő értelmes lények – nem biztos hogy embertípusúak – fő gondja is az lesz hogy meg lehet-e akadályozni a széndioxid kibocsátást vagy inkább kíséreljék meg benépesíteni a Jupiter valamelyik holdját ás ha már akkor a Szaturnusz holdjaiból is valamennyit hátha 210830 229 ami nincs az hol van olyan ez az egész mint egy elcseszett végjáték mindenki összekapaszkodva kínosan ad arra hogy közhelyszerűnek mutassa magát a nem mindennapi piactéren majdnem színpadot írtam de már régóta egymás padsoraira olvad előadó és néző a portéka is közös igazi értéke már emberemlékezet óta nincs – talán nem is volt soha – de minden résztvevő eljátssza a magára és egymásra kiosztott egyetlen szerepet és úgy tesz mintha lett volna valami a meghirdetett drámában de tulajdonképpen nincs a csillogó díszleteken kívül az egyre szánalmasabb lökdösődésben hiéna fogak acsarkodó látványdömpingje na az van a valamiféle konc valamiféle nyoma fölött ahol egyszer talán volt valami de az is elképzelhető hogy soha és semmi 210902 230 kivárt önfelmutatás elnézed és nem tudod miért nézed el szomorú ha már téged sem érdekel annyira sem hogy feláldozz magadból miatta pár évet abból mi hátra volt ha volt egyáltalán de mindegy fogad- juk el hogy valamennyi mégis és köt is hozzá a jelen bár kevés jó érv szól mellette főleg mert egy sincs de tudod hogy annál feleslegesebb zsigereidben a jótékony lázadás amit nevezzünk inkább megtartott illúzió csonknak ha lehet még elhallgatva is bárminek nevezned a szürkeségbe el-elkallódott gondolataid- ból pont a lényeget ami benned mára megkeseredetten elfelejtett pont lett 210904 231 gondolatpárhuzamok egy jottányit sem fogunk engedni a szabadságból ha kell önálló akaratérvényesítő képességünk érdekében akár a végítéletig is meghosszabbítjuk a mit is na a jelen és jövőbeli válsághelyzetek kezelését célzó nemzeti akaratot amit a nép az istenadta nép konzultált a nép akaratából máig regnáló kormány kezébe remélve hogy a kormány jelenlegi vezetője és természetesen minden tagja (a majd leváltottak helyében a jövőbeliek is) hűségesen kitart a népet és a nép akaratát védelmező álláspontja mellett a válsághelyzeteket kezelni nem tudó (mondjuk ki őszintén csak elcseszni képes) ilyen-olyan szedett-vedett hatalmak és az őket sajnálatos módon támogató csak nagyon-nagyon nagy jóindulattal és tűrőképességgel nevezhető „honfitársainkkal” szemben) utószó magam itt a halál torkában már leszarnám hogy ki mit és hogyan bassza szét ezt a szerencsétlen országot (legfeljebb csak azt igényelném hogy egyben nyeljen le kifejezetten undorodom a darabolós technikájától) de bőségesen marad akikért és amiért aggódom és sajnos nem ok nélkül a vallás erőltetése egy nemzetközösségben nem lenne szabad hogy én-mi-ti-ők-re szaggassa az egységet idealista lennék? nem, csak dühös! Afganisztán egy örök tanulság kellene hogy legyen mindannyiunk számára mondom én idealista vadmarha 210904 232 távolságtartás tükröződik rajtam az éjszakai csend sehol egy kutyaugatás sehol egy gördülő autó- surrogás mint rémfilmek emberfaló szörnyei kúsznak felém a gondolatok szétszedik és a maguk arcára formálják érzéseimet míg lángot nem kap bennük az undor és a menekülés a gyáva menekülés bosszantó kísérletei el nem álmosítanak annyira hogy már csak a képernyő szemcséit látom a fekete betűkacatok közül a világ egy kiszakított darabja süvít el mellettem visszaverődik a falon egy véletlen kutyaugatás besöpri az ágy alá ennyi volt mára altatót veszek be kicsit többet mint szoktam és rábízom magam az álmok reménytelenségeire 210905 233 csendes esti tépelődés tulajdonképpen eddig semmi bajom nem volt magammal ahogy Istennel sem elvoltam-vagyok a magam kis játékaival ahogy Ő is én megpróbálok rájönni a titkaira – természetesen nem ellesni akarom a módszereit – Ő valószínűleg zsigerből ismeri az összes elmúlt és még csak ezután következő minden gondolatom róla és módszereiről de – bocs az őszinte megnyilvánulásomért – nagy szarban lennénk mindketten ha bármelyikünk is komolyan venné a másik véleményét a titkait is csak azért szeretném ellesni hogy megnyugodjak azért minden látszat ellenére a világ teremtményei végső soron jó kezekben vannak de mint jó atya hagy bennünket tanulni a saját hibáinkból úgy anblokk a saját hibáink folyamatából kell megtanulnunk hogy mit is jelent Atyaúristen-nek lenni 210906 234 másolatl és összetört bennem minden mondat nem tudom ki vagy mi okozta csak nem éreztem már köztük és köztünk a régi a harmóniának nevezett kényszert talán mert szerelmes vagyok még mindig abba az elhagyott életmásba akit tiszteltem amíg nem volt és most hogy itt van rettegek benne 210908 235 „együtt egymás ellen” FT ha fel is nézek rád nem tudom hova és milyen irányból vetődjön rád a tekintetem a csillogást a magad mutogató szépet érzem talán értem a hősök szobrait de nem tudom ilyenkor kiverni a fejemből hogy mennyien éheztek sírtak miközben megszületett mindannyiunk legendája nemzedékeink túléléseiben rólunk akikért érdemes volt ezt is azt is feláldozni legyen az akár a mások élete akár a sajátunk és tesszük szükség esetén ma is bár tudom az indíték csak zsigeri szükséglet mint a hit maga túlnőve önmaga vak látomásain 210910 236 rövidzárlat érzem naponta érzem hogy létezik érzéseim hiányosak és elnagyoltak pont csak annyira hogy ne veszélyeztessék a kételkedést bennem ami minden rendelkezésére álló eszközzel bizonyítékokat keres annak létezésére amire létezésem a cáfolhatatlan bizonyíték 210912 237 magamra vetett pillantás érdekelhet-e bármi is azon kívül hogy vagyok egyre gyengébben ugyan de még felismerem a betűket némi rágódás után a szavak is rémlenek és úgy ahogy az érzés is belengi őket némi értelemmel nehéz kiszedni magamból amit valamikor – és ezt biztosan tudom – elraktároztam csak épp a mit és hogyan helyett a kereső szó minek és ezen eltökölök (írhattam volna eltűnődök) hosszú percekig mást jelent-e most mint mikor színekké fonódtak emlékképeim és nem érdekelt hogy kinek és minek csak hagytam magam körbezsongani értelmet soha nem kereső szavak tömegével ami most fagyott tömb nehéz forgásban a pusztuló idővel 210914 238 létszámhiány néha még elképzelem hogy milyen lehet elképzelni egy idegen ember gondolataiban magam többnyire képekben látom és színezek a színek függetlenek a találkozás körülményeitől botrányosan hangulatfüggő ahol két nappal ezelőtt még bíbor és arany pompában láttam szinte megtestesülni ma már egy pálcikaember figuráját öltve rám öltögeti kicsorbult fogain keresztül a szimpatikus másolatnak nem éppen nevezhető én legundorítóbb szokásait egyik-másik vigyorog még akkor is amikor már durván elzavarták az ördög kénköves valagába (egyébként ezt élveztem a legjobban nincsenek kötöttségek csontig élvezhetem a megalázás esetlen gyönyörein keresztül a viselkedés szabadságát) bár mostanában egyre gyakoribb hogy csak a létező énemben próbálom megtalálni a sosem léteztem visszhangtalanságát figyelem magam borotválkozás közben elgondolkodom a kiüresedett pillantás tükörképében hagy vajon volt-e és ha volt milyen lehetett az igazi 210916 239 az üresség tapogatása még nem tudod mennyire egyedül vagy és lassan nagyon lassan a magadba vetett hited is cserben hagy arcodra kalapált önbizalmad csak arcodra kalapált önbizalom lesz elnyűtt maszkjaidba kapaszkodó híveid értetlenül morzsolják majd szét saját jelmezeik takarására és csak annyit fognak érteni az egészből hogy harc volt káprázatos előremutató részletekkel de valahol valamit megint el fogunk veszíteni és megint nem fogjuk tudni hogy hol mit és hogyan 210917

413.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2021-08-20 23:03
209 HV-nek egy régi barátság szeretetével bár néha üresnek érzem az errefelé járást azért még – érzéseim szerint – vannak megtett távolságaim séta közben gurul alattam a föld jobbra is balra is mintha az emberi valóság szemléletét játszatnák velem a lábaim hol jobbra billegek hol balra van úgy egy-egy kaptatónál hogy hátra szeretne zuhanni a test de a lélegzetembe kapaszkodva még talpon tudom tartani magam a kavicsok született ellenségeimmé váltak és haladás közben a házak sodrása mint a viharzónák ütközéseibe zárt villámok úgy záródik rájuk is a felhők ki-kicsattanó homálya hogy néha még a dörgések hullámvonalait is látom szóval elvagyok a magam élet-szülte nyavalyáival nem panaszkodom ami néha zavar – de az kurvára – a jövő a hátrahagyott rémiszt a jelen mitugrászainak akrobatikája ahogy bolhacirkuszt játszatnak velünk nézőként és szereplőként egyaránt ugráltatnak bennünket és magukat is kétségbeesett akarnokságaikban hááát ennyit magamról hogy változtam-e a közel négy év alatt bármennyit is a felskiccelt pillanatfelvételem alapján úgy hiszem nem sokat de hogy tetszenek-e még az írásaim noshát azt magadnak kell – nélkülem – eldöntened 210802 210 egy fiktív dráma fiktív margójára ___„aki engem szolgál bármivé lehet, de semmivé, ha ellenemre számít” volt egy álmom a franc se tudja már hogy mikor és hol keveredtem bele és mikor és hol ki lassan felejtésbe került az is hogy egyáltalán létezett-e vagy csak szenilitásra hajlamos képzeletem kever össze egymástól illetlenül eltérő dolgokat az egymáshoz nagyon is illőkkel a lényeg a belőle áramló drámai hatás ami megfelelő képesség hiányában kóborolt bennem jóideig (volt talán másfél óra is tehát jóval tovább mint az eddigiek) tette-vette magát mint akinek fontos és halaszthatatlan dolga akadt a kert méhlegelővé alakításán kívül és omlott is össze látványos gazként az emlékezett kaszagépének suhintásaiban szóval megint elmaradt a valóság egy drámai (mondhatnám tökös) megjelenítése és csak a mindenható véletlenen múlik ezután hogy felbukkan-e mégegyszer vagy végzetesen alámerült a mindennapok legyintgetős és sűrűn szentségelős váltakozásaiban a „mi a fasznak írni olyasmiről ami anélkül is van hogy lenne” a lényeg hogy már visszazuhantam a sokkal valószínűbb álom valószínütlen valóságába 210804 ** 211 a hitről csendesen megakadok néha és némán figyelem a beszorult szavak kínlódásait nem nem akarok segíteni nekik mit tudnának még elhitetni velem abból amitől megkövesedtek a ráncaim amitől foszladozik bennem a hit a bizonytalan jelenben szégyenkezem miattuk szégyenkezve fogadom el hogy ez az egyetlen módja a fennmaradásnak ezt láttatják velünk azt amit el szerettünk volna felejteni amiről azt hittük már lehetetlen visszahozni azt ami eddig már csak a nagyon öregek emlékezetében létezett 210808 212 próbatétel mi köt még mindig magamhoz már rég nagyon rég feladtam minden védekezésem időnként mégis lázadásra kényszerít a lehetetlen és kiemelem magam a belém zuhanó mélységből megpróbálom elhinni hogy az élet nem ez ami ha van is nincs csak kirajzolódó valami amivel eljátszhat a képzelet mielőtt lemondana rólam bár lehet már le is mondott de makacsságom nem hajlandó észrevenni vastag útjelző póznákkal vesz körbe mindegyikük más-más irányba mutatja a nem létező utat elhitetve velem hogy elindulhatok még bármelyiken próbára tenni ösztöneim maradékát a mindenkori valóságok változataiban amikhez már és még semmi de semmi közöm mégis folyamatosan attól rettegek hogy van 210809 213 oldás a kötésben szétmállik bennem a jövő (sose hittem hogy ennyire messze eljutok) és most itt a leárnyékolt égő súlya alatt méregetem a visszatérés távolságait persze nincs lehetőség hogy beváltsam a magamnak tett ígéreteket mégis rakosgatom a darabjait hátha hátha egyszer eljutok odáig hogy mégis megmarad egy őszintén önző pillanat például csak annyi hogy a szembeszomszéd rohadék kutyája megint szétüvölti az agysejtjeimben képződő semmit aminek felületén megszülethet egy mégis élni akarok elhatározás megrendelem a rég halogatott kutyakussoltatót hogy újra megajándékozhassam magam az estéim csendesebb rémületeivel 210810 214 távolságbecslés kedvelem a kormányzati beszámolókat (főleg ahol kérdezni is lehet) de nemcsak egyet kettőt az összest a hangok megformálásakor szinte beleég mindegyikbe valami földönkívüli – hogy az milyen lehet nem tudom de ilyennek képzelem el – igyekezet a vitán felül meggyőzőnek ható nyilvánvaló mellébeszélés a megfelelési kényszer kínosan kimoshatatlan lenyomatán kívül némi agresszivitás (mint a jól dresszírozott bunyós aki még akkor is vívóállásban amikor az ellenfél még sehol vagy már sehol) a teli van a gatyám de értsétek meg ez a dolgom ábrázat a pusztán csak azért mert kérdezni merészeltél beletaposnálak a földbe te tetű a miattad kell itt állnom és majmot csinálni magamból a te képtelen vagy felfogni hogy nekem jár a tisztelet a kurvára szeretnélek meggyőzni olyasmiről ami akkor is hülyeség lenne ha te mondanád a stb a rengeteg változat lényege a markáns beismerés: igen, és?! 210811 215 a valóság cilinderében rutinos hazugságaink hol ezt hol azt juttatják eszünkbe csak tévedéseinkkel nem számolunk de miért is számolnánk ha ragályos feledékenységünk úgysem ismeri fel tévedéseinket a hazugságok útvesztőiben megértem és velem együtt sokan hogy elviselhetőbb lenne a mindennapi gond ha biztosnak tűnő kilátás mutatná merre könnyebb és megéri arra menni még akkor is ha tudjuk hogy az a kilátás illúzió megtévedt szemünket lehunyjuk ilyenkor és belegyalogolunk a sötétségbe és próbáljuk elhinni hogy mire kinyitjuk megtörténik a csoda mert olyan nincs hogy ne történjen meg mert valahol mindig megtörténik és egyszer talán végre valahára el fogjuk hinni hogy velünk is megtörtént érezzük a bőrünk zizzenésén látni nem látjuk de felszikrázó képzeletünk mégis mutatja szemkápráztató valóságainkat 210813 216 a leírt szavak hatékonyságáról ________________Bán Zsófia Bugócsiga c. írására kifelé haladok a szavak vonzásából a történet mint egy éles kés belemetszi magát az elfelejtett valóságba nincs értelme az időzítésnek zavartan keresem magamban az összefüggést a ma és a régmúlt emlékroncsai között és felteszem a kérdést a keletkezés szándékairól és feszülten figyelek a válaszokra de túl nagy a némaság bennem ahhoz hogy ha voltak is legalább egyet fel tudjak idézni közülük 210814 217 a tűznyelő a magamra ismerő csonka magány átlép a gondosan telepített küszöbön nincs kedvem – de azt hiszem nem is lehetséges – új életet kezdeni vele egy újság mellékleteiben nézegettem a különféle hatalmi rendeződések egyre rettenetesebb fegyverzeteit a három nagy kötögeti a gatyája korcát rendesen a sok kicsi – kiki a maga módján – ijedt vagy ijesztő arcot vág a látványon és méregeti végtelenített terepasztalain a maga kis lehetőségeit végtelen idők óta végtelenné fagyott reményeiben cikázó tűzzel játszik egyik másik saját álmait mintázva egyre elkötelezettebbnek tűnő elszántsággal lebénított népe látóterébe 210816 218 pillanatkép jövővel van amikor elmegyünk sétálni a kapuig visszafelé újabban csak vonszoljuk magunkat egymást még nem kell de ez is valami előfordul hogy a kapu torkából még kinézelődünk na nem túl feltűnően csak annyira hogy diszkrét időseknek tűnjünk a szembeházat végre megvásárolta valaki eddig csak bérlői voltak szinte félévente váltakozva és mindegyik hagyott maga után valamit ezek a ház befejezetlen első részében lehettek feltornyozva a beépítetlen tetőig ezt onnan tudom hogy a kiköltözésünk előtti (húsz valahány éve) szemlében őt is megnéztük idős hölgy lakta úgy ahogy rendbetett egyetlen szobában a többi rész meg a nagy ásítozó üresség itt-ott pallókkal és létrákkal megtámasztva aztán meghalt és onnantól csak a számtalan bérlő akik innen próbáltak visszavergődni a valós életükbe és most ez a fiatal pár hetek óta hordja-hordatja konténerekben a ház elmúlt húsz évében bevégzett és bevégzetlen életnyomait hogy helye legyen a fiatalasszonyon már jól látható jövőnek 210817 219 egy kis mellébeszélés még eddig nem találkoztam igazán boldog emberrel az is igaz hogy nincs stabil mércém amivel úgy konkrétan a maga teljes valóságában fel tudnám ismerni józsef attilánk definiálta ugyan a boldogságot de hogy ez alkalmazható-e az emberre hát ezt jópofasága okán is erősen kétlem a „vályú- elmélet” szerint igen de ez eddig még sehol nem jött be sőt minél több jó falat akad a vályúban annál nagyobb a lökdösődés és eszeveszettebb a turkálás így aztán a vályú tartalmának egy jelentős része pocsékba megy hogy mit jelent a pocsék azt most nem firtatnám de ha leírom „audemars piguet” talán sejtődni fog 210818 220 csak mert fene tudja miért és kinek ritkán szoktam meghatódni magamtól egy kis túlzással azt is mondhatnám hogy soha világnézetemet tekintve inkább kételkedő vagyok és a jótékonykodás jórészt ellenérzést vált ki belőlem még akkor is ha a történésben feltüntetett cél nemesnek tűnik és haszna belőle az elkövetőnek semmi talán a gyerekkor ma már esetlennek tűnő traumája az ok: múlt század negyvenkettőben napszámba jártunk pontosabban anyám de mindig vele mentem mert féltem és féltettem az egyik nap végén odadobott a gazda még egy pengőt a járandóság mellé „a gyerek miatt” és anyám kezet csókolt érte és azóta mindig süllyedek amikor hasonló gesztusokat látok akár az állam részéről is de ma olvasom hogy egy lengyel sportoló kislány jótékony célra elárverezte az oimpiai ezüstjét és én meghatódtam azon hogy meg tudtam hatódni a történeten 210818 221 csendes esti füstölgés nem tudom ki hogyan és miért távozik belőlem mert minden elhasznált nap csak engem mutat – akkor is ha semmi közöm hozzá – el akarja hitetni velem hogy miattam zúdul majd felénk a rettegés hogy ma este világgá szaladtak a pánikrohamok szétfeszítették a szűk utcákat és amikor gazdájuk előkerült a leszakadt semmiből szétmarcangolták benne a megtalálás pillanatát nem hiszek az emlékek tisztogatásában olyan mint az éjszakai falak lámpanélküli sötétsége akkor is szutykosnak látod a zuhanásukat ha soha egy ujjal sem érintetted őket nem hiszek a nagyon gazdagok becsületességében legalább annyira nem amennyire bizonyára ők sem mint ahogy abban sem hogy a szegények csak szegényeket a lázadások kizárólag felesleges áldozatokat szülnek nem hiszek a háborúkban de vannak és amikor tudatodba fogadod létezésük okait kételkedni kezdesz annak létezésében akinek létezésed szeretnéd megköszönni 210820

412.	[tulajdonos]: fészbookpoémák	2021-07-30 14:59
201 múltba tévedt jövő egy héten keresztül moccanatlan aggyal ültem le a képernyő elé a fényt magába zárta a sötétség így láthatatlanságunk nem tűnt fel senkinek nekem is csak most hogy újra látom magam körül a látóhatár ürességébe tévedt gondolataimat gondolat? ugyan már! rikítóan vak rettegés a hit erejétől hogy nem ismerjük fel a cápafogakat még akkor sem amikor már a csontjainkon érezzük restellem de nem tudom megítélni hogy van-e jelentősége annak amit szinte naponta művelek mármint ennek a betűbepötyögésnek napi belső és külső készültségem és késztetéseim folyamatos provokálásának hogy mond-e valamit másoknak is vagy csak magam próbálom tisztázni felzabált életem felöklendezett maradékaiban – de talán pontosabb ha úgy határozom meg hogy „- ból” – persze ebben a korban már mindegy kellene hogy legyen – főleg számomra – és így is lenne – főleg az utódok szempontjából – ha nem ijesztenének rám szinte naponta szembetalálkozó árnyékaim 210719 202 az elveszett idő fogságában kikanyarodik elém és franciául kérdez a tekintete ismerős a hangja nem illetve alig sejtem hogy ki lehet és mit akar a szűkre zsugorodott térben amiben éppen élek nem tudok franciául tanultam ugyan amikor kifelé igyekeztem de már a határon lekoptak rólam az igyekezetemmel együtt emlékezetünk üres falához szorítva bámuljuk egymást aztán én el de zaklatottan visszafordulok látom ahogy elhajt anyám megkérdezte tőle mikor visszatért „aztán láttad-e?” „igen, de nem ő volt” 210721 203 politika vannak feloldhatatlan pillanatok amik elől jó lenne elbújni és figyelni hogy az aktuális feloldhatatlan pillanat mihez is kezd majd nélkülem hagy-e kiszámított vagy kiszámíthatatlan nyomvonalat ami felett körözve méregethetném szerencsémet vagy szerencsétlenségemet a kihagyott találkozásban valószínűleg kételyek képződnének bennem a valóság elfogadásának szükségességéről és vallást alapítanék aminek tételeiben tagadnám a létezés személyemtől független állításait és ha sikerülne a feloldhatatlan pillanatot úgy mutatni hogy az tulajdonképpen nem is létezett de ha létezett is távollétemmel megkérdőjelezhető sőt – ha nagyvonalú vagyok – semmibe is vehető a létezése 210723 204 ami összefűz kipróbáltam többször is többféleképpen néha sikerült egy-két lépést megtennem néha mozdulatlanul reménykedtem hogy talán így is sikerülni fog a lényeg hogy ne adjam fel szándékom tökéletességében biztos voltam csak kételkedésre hajlamos képességeim bizonytalanítottak tehetetlenné pedig gondolatban százszor ezerszer százezerszer átmentem a szakadék felett billegő pallón anélkül hogy érzékeltem volna a rettegésem de egyszer csak egyetlen egyszer néztél bele a szakadék alján áramló folyó örvényléseibe és onnantól remegő lábbal gyufaszálnyi egyensúlyzódba kapaszkodva megpróbálsz átjutni a biztonságod kockáztató túloldalra 210724 205 az egyformaság különbözősége volt valami pogány méltóság abban amikor és ahogy feladtam a hitem az anyakönyvi bejegyzés szerint római katolikus lennék de miután kilencévesen szétosztogattam a plébános úr szivarjait az osztálytársaim között az ezt követő büntetést mérlegelve megszűntettem minden kapcsolatom az egyházzal valamiféle homályos istenhitem maradt ugyan de ez az én és az Ő magánügye amennyiben igényt tart a hálámból levezethető de időnként meg-megbicsakló szeretetemre a változó értékű tiszteleten kívül ami úgy ragadt belém mint a suttyó-félelem egy rejtélyes hatalom egyáltalán nem rejtélyes indítéka amivel belém akarja magyarázni sőt hatalmi eszközeivel megpróbálja módosítani ami rám és kizárólag Istenre tartozik 210725 206 mélyút süllyedő vékony emlékrétegen próbálom felszedni ami még maradt – nyavalygás lesz ez is – érzem ahogy kenődik rám az enyhén túlzó csend egy-két születés közé zárt gondolattal éjfél lesz benne annyi minden más mit még nem számoltam fel magamnak sem lustaság vagy gyávaság lehet vagy mert hogy legyen mi időnként rám tör belém törölni káprázatait múltról jelenről mindegyis üres bezúzott ablakokkal néz rám a legtöbb kirakat bár megszoktam hogy mindenegyes lépés mit megtettem visszajön hurcolkodni egy újabb talán még ismeretlen szóba 210727 207 ahogy felejtünk az akaratnak már nincs jelentősége véletlenszerűen megtalált és azonnal felhasznált szavak leírva és reménykedve hogy majd csak történik velük valami hogy jelentőséget kap az agyban felszínre hoz rég látott rég gondolt ismerőst emlékezetbe mocsarasodott arcot mozdulatot vagy valamit ami rég múlt magára emlékezteti a semmiből kizuhant éjszakából reggel van öt óra órák óta nézem a mennyezet repedéseibe zsúfolódott képmezőt de nem emlékeztet semmire régi zenészek neveit rakosgatom egymás mellé hogy melyiket mikor és hogyan formálta a bezárt csend azzá amiből most semmi nem jut eszembe a véletlenszerű szavak kusza dobogásán kívül csak az elmúlt éjszaka hűvössége áramlik rám a nyitott ajtórés rácsain keresztül amit olyan gondossággal ellenőrzök minden este mintha csak ezen múlna -- és múlt eddig is – az életem borzongva belegondolok hogy talán ez volt az utolsó ébredéssel zárt éjszakám és aztán lassan felszakadoznak az elmúlt nap emlékei visszafelé mint eddig soha és restelkedek mert poénból írtam egy eddig hitt (valamennyire is eddig hitt) barátomnak hogy ugyanmár szponzorálja kötetbe a verseim arra érdemes részét – most gyorsan megnézem hogy megtettem-e – hát egen! meg! és most ég a pofám magam előtt (és ha ezt az írást felteszem mások előtt is) hogy vénségemre sikerült magam alá süllyedni 210729 208 az eltévedt magány leírásának elkerülhetetlen változatai nem vagyok magányos sőt de időnként elképzelem hogy milyen érzés lehet magányosnak lenni és minden alkalommal rádöbbenek hogy tulajdonképpen magányos vagyok rácsok képződnek körülöttem amikről nem tudom eldönteni hogy én fontam-e hirtelenében magam köré – mint most is – vagy velük születtem de csak akkor veszem őket észre – mint most is – ha észre akarom magam vetetni velük időnként fallá tömörödnek amikkel nem tudok mit kezdeni elolvasom a rájuk ragasztott közleményeket és óvatosan emelgetett lábbal sétálok el alattuk nehogy észrevegyék a kíváncsiságot amivel talán el tudnám dönteni hogy ki üzen rajtuk kinek és ezek a kik hol vannak ha nem bennem néha mulatságosnak tartom amikor kiterített lélekkel beleszimatolok az öröklétbe nem nagyon csak pont annyira hogy mulatságosnak érezzem magam összes nyakatekert fóbiáimmal együtt mint például akkor is ragaszkodom a kert virágaihoz amikor már szemmel láthatóan azt pletykálják az erre sétálóknak – akik egyre többen vannak – hogy nem törődöm velük pedig – és talán ez az igazi törődés – szabadságban élnek egyelőre a sokszínűség rejtélyes szabadságában amire még büszke is vagyok bár ha majd és akkor azért jó kenne visszanézni rájuk kik nyertek és kik vesztettek ezzel a rájuk szabadított – most szinte tökéletesnek tűnő – magánnyal 210730

411.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2021-07-10 23:20
184 alkotói viszony alkotói viszony még nagyon kicsi voltam amikor rájöttem hogy nem szeretem a gondolataimat persze akkor még nem tudhattam hogy azok az apró leállások a fejemben amik semmiként viselkedve néha zavarba hoznak mások előtt csapdahelyzet háló amibe egyedül bejutva csak úgy tudok kijönni ha mások gondolatait is figyelembe veszem kényszerítve magam hogy folyamatosan magaménak higgyem a más a tőlem független de elém kerülő életjátszmákat akkor is ha a nagy igazságkereső és igazságosztogató vándorlás időnkénti masszív háborús helyzeteiben saját gondolatgönceimbe csomagolva kell kimentenem szétszabdalt gondolatgönceiket 210606 185 nos hát igen elvagyok így csendes emlékezésekkel a semmire amikből soha nem nőtt ki semmi ülök a magam kispadján a magam kis háza előtt és csendesen figyelem hogy rohan körülöttem a világ az egyre táguló semmi felé kedvem lenne vele rohanni de köt a házam meg a kispad és ha kiesik egy gyámoltan gerlefióka a fészekből és pont a lábam elé nem hajolok le megnézni hogy vajon életben maradt-e megmenthető-e benne az a törékeny és tünékeny létezés ami nekem is volt és van is talán még belőle valamennyi felkecmergek a székről közelről nézem a mozdulatlan kis testet és eltemetem a frissen ültetett tuja mellé aminek azt a feladatot szántam hogy kiváltsa a ritkás lombozatúvá vált régit 210607 186 ablakcsörömpölésnyi töprengés az időviharban figyelem ahogy beszélsz a mondataid kiegyensúlyozottak a szavak célratartott lövedékek pontosan meghatározott pályán pontosan meghatározott energiával mozognak becsapódásaik pillanatában érzékeled ugyan az erőt de már képtelen vagy felismerni a rombolást távolságokat és hidakat sem ismersz folyóként örvénylik benned a körülötted tűzijátékként jelezve azt a határt amit már régóta úgy használsz ahogy elmocsarasított véderőművet szokás nyomtalanul tűnnek el benne a behatolni szándékozó jelek ha szavaidat súlytalannak érzed talpuk alatt mondataidon leginkább azt szeretem amikor zajló Dunaként láttatod meg bennünk a békésen vonuló felhőket ilyenkor megkérdezem magamban hogy vajon mire gondolhattál látomásaidnak ehhez már nincs közük ahogy a jövőinkhez is alig bajod csak akkor lesz belőlünk amikor szavaidtól tajtékot vetnek egymáson a jég alá csúszó partok 210612 187 a képek keret nélkül sorozatból mára már nem okoz meglepetést hogy nincsenek új gondolataim bevallatlanul ott volt bennem eddig is a félelem hogy mi lesz ha majd ha majd egyszer rádöbbenek hogy többé ez nem játékos fikció hanem maga a gyötrelmes valóság ami hülyére idegesíti bennem a jelen bohóckodásait amikor már nem merem eljátszani ki mikor nem hívott fel telefonon közölni velem hogy soha nem fog többet felhívni mert úgyse szólok bele még akkor sem amikor sürgős mondanivalója lenne arról hogy mennyire nincs mondanivalóm arról sem ami éppen érdekelne de nem találok hozzá megfelelően alkalmazható érdeklődési pontokat amikkel el tudnám hitetni hogy igenis vannak közös gondolataink közös érzéseink most például azért írok neked úgy mintha megkésett szerelmes verset írnék egy kamasz sutaságával mert rájöttem hogy nagyonis voltak "mindenkori vanjainkban" kapcsolódásaink csak éppen annyira szerettünk volna emlékezni rájuk hogy mára már megfeledkeztek rólunk 210614 188 öntájolt önarckép adtam magamnak tíz-húsz percet arra hogy más legyek nem tudtam milyen lesz de abban a pillanatba ez nem is számított önálló döntést kellett hoznom mi legyek a formálódó sivatag közepén kövek homok hideg és forróság egyszerre nincs emlékem semmiről és senkiről csikorgó magány a folyamatosan váltakozó irányú szélben ahol koldus lettem ott ahol koldulni sem lehet mert nincs kitől és nem is lenne mit a kövek jövője fölött csak a sodródó én és roskatag zörejként egy-két műanyagpalack 210615 189 amit és amit nem a képen mindenki sőt minden az ünneplést várja a testeken harsány színek kitakarások nélküli önfeledtség a hangokban amik együtt úsznak a tömeg lélegzetvételnyi szünetein azokban a milliomod másodpercekben is amin áttevődnek a hangulatok a széttaposott csikkekről a mosdók kongására amiben az elhajított pillantások szünetjeleket komponálnak a többezernyi kifröccsent sörfolt illatára hogy visszajutva az aréna lelátóján újra felismerjék maguk körül a hősök becsvágyát az erő az ügyesség sziporkázó lehetőségeivel az igazságosztásban az igazságszerzés mámorát néha megreped benne egy-két szív vérerek szivárognak a tomboló talpak alatt rá az önfeledt izzadságfoltokra ami most is mint mindig megkönnyíti majd a győzelem elviselését az ölelkező vereségben 210616 190 az magyari virtusról (egyéniben) megpróbáljuk magunkból elkészíteni magunkat még akkor is ha időnként úgy érezzük hogy nem csak kevés de sosem volt hozzá igazán nyersanyag persze azért iparkodtunk (a szó legeredetibb értelmében) összehoztunk ezt-azt (ki mihez jutott éppen hozzá és mennyire tudta a képzeletével kiegészíteni) de azonkívül hogy megpróbáltuk utánozni az igazán menő önigazgató-öngyártó fusizókat különösebb látszatja nem igazán volt a törekvéseinknek néha egy-egy puskásszerű tünemény gyerekkorom legizgalmasabb mozgatója aki miatt két évem elment arra hogy labdazsonglőrt neveljek sete-suta (két lábas voltam én is mint példaképem és rövid tüdejű -- a puskási robbanékonyság nélkül -- így olyan egy négyzetméteres terepen próbálkoztam három-négy képzeletbeli védőt kicselezve villámgyorsan rápattintani – és a lepattanókat reflexszerűen visszapattintani – a labdát a házunk oldalfalára rajzolt kapu bal felső vinklijére) magamból de miután anyám újravakoltatta-meszeltette velem a falat a diófa törzsével kellett ugyanezt eljátszanom de ez már akkora kihívás volt a lepattanók kiszámíthatatlansága okán hogy inkább csak képzeletben vállaltam fel a fejlesztésem ez viszont annyira sikerült hogy még mindig bármikor bárkit le tudok játszani a pályáról 210618 191 turbulens párhuzam egy idő után azt mondjuk majd erre is hogy mit értünk el vele inkább és soroljuk végeláthatatlan kifogásainkban elmaradt kezdeményezéseink elmaradásának végeláthatatlan okait soroljuk okos nagy okoskodásokban hogy rábíztuk az ördögre amit Isten kifelejtett belőlünk és tetemre hívjuk egymást az igazság kiderítéséhez ami megint hasonlítani fog mindenki igazságaihoz csak ahhoz az igazsághoz nem amit lehetetlen lett volna számításba venni mert csak hitünk volt róla erős hitünk arról hogy van mert kell hogy legyen szent meggyőződéssel építgetett és lassan valósággá dermedő hitünkben 210620 192 „valahol Európában” nehéz megérteni ki hogyan és merre gondolja a jövőt azt a jövőt ami közös kellene hogy legyen de tudomásul kell venni – bármennyire is berzenkedünk ellene – hogy a jövő pontosan olyan lesz mint a jelen benne irányító hatalommal – ha szerencsénk van -- amelyik törvényekkel körbebástyázva rendelkezik sorsunkról és ívben szarik arra hogy ki hogyan miben sérül a hatalom megtartásának érdekében kikényszerített intézkedéseiben lehetünk reménykedők is persze behúzódva imádságaink zugaiba figyelhetjük a változások számunkra alig érthető változataiba gondolva az isteni akaratot hogy még véletlenül se magunkat lássuk hibásnak megváltoztathatatlannak tűnő sorsunkért ismerős mintázatok tűnnek majd fel itt-ott az aktuális hatalom mindenkori görcseiben gyerekkori álmok és felnőttkori sérülések ahogy most is és a köznép szeretne köznép lenni úgy hogy ne érezze megalázottnak magát csak azért mert bénán és vakon belekényszerítik egy olyan döntésbe amihez elvileg lehet hogy volt köze de esélye a döntés irányítására már nyomokban sem marad 210626 193 hát igen! szeretem látni a közönyt magam körül mondhatnám azt is hogy a közöny inspirál hol mire de ez már a közöny minőségén is múlik – persze ne legyek igazságtalan – a közöny minősége meg sok minden máson amik természetesen többnyire függetlenek az én (ritkán írom le ezt a szót) megnyilvánulásaimtól most éppen nézek kifelé az ablakon vakon gépelt vak gondolatokat pityegek a billentyűzeten később majd kiderül méltónak találom-e őket arra hogy „képviseljenek” ott ahol nem biztos a siker függ például a közömbös dolgok közömbös szintjeinek kiszámíthatatlan méreteitől bármekkora is az alaprajz szerint húzott épület emeleteinek száma az ablakok méretezéseibe süllyesztett zuhanás garantált látom ez már megint olyan poéma lesz amiben a szintek váltakozásaitól ki fog rázni a hideg néha nem értem a célt mint ahogy most sem értem ki miért és hogyan rendelheti el valaki és milyen alapon hogy ebben az országban az utód tizennyolc éves koráig csak és kizárólag a szülők joga és kötelessége a szexről tájékoztatást adni 210627 194 „méhlegelő” az öregedésen már rég túl vagyok. a figyelő zónában szűkre szabott utóvédharc folyik. az esély mintha visszafelé is múlna. de persze a gondom nem ez. ez már a volt. amennyi annyi. az itthagyottak mintha malomkő között. liszt. kenyérnek. a földből csak gaz. az elvetett jövő ha kihajt is. minek. gazt terem újra a szánalmas talaj. lesz rajta út is. talán. és élet. és az úton vándorok. határ is. zár és elvezet a nincs hovából a nemlétezőbe. bitang a szó. gazos kertembe fagy most a lekaszált jövő emlékezete. 210628 195 zuhanórepülés mit tennék most ha ma lennék húszéves a járvány miatt kicsit megkésve érettségizem és éppen azon tépelődöm hogy mihez is kezdjek a még hátralévő hatvanöt évemmel villámgyorsan telerajzolok két-három kötetnyi üres oldalt magamról (a valóságban ez nehezen menne mert csak pálcika-figurákat tudtam és tudok dehát most a képzeletemben bolyongok) és beköltöznék abba az eszméletlenül valószínűtlen világba amiben most élek (a félreértés elkerülése végett ismétlem húszévesen) eseménydús változatok váltogatják egymást a papíron ülök magam előtt és rendre elcsodálkozom hogy ezek itt mind-mind mért nem jutottak eddig eszembe aztán felrémlik bennem mit felrémlik alattomosan besompolyog a törékeny ötvenkilós test aki épp vagyok belelapoz a kazalnyi megrajzolt papírhalomba pár pillanat „öcsi öcsi fikarcnyival sem másabb mint amilyen maradtál” és én kiábrándultan nézem-pergetem a magam köré szórt üresre rajzolt lapokat 210629 196 az itt monológokból ha nem lenne internet azt hinném átlagos ország vagyunk átlagos emberekkel az átlagos napokban átlagos fogalmak terjednek az emberek között véletlenül sem azonos formában de többé-kevésbé azonos tartalommal általában a megélhetésről pontosabban az élethez tartozó javak szórványos elosztásáról az ablaküvegen átkandikáló tekintetek mint az utcalámpák kevés szórt fény ami kiemeli a megvilágítatlan sötétség sötétségét homályba mosva a kontúrok beazonosíthatatlannak tűnő árnyékain a lényeget hogy az ott vajon mi lehet ha mégsem az amire gondolok mindenfelé mindenféle autók a tömegközlekedés járművei néha tömve néha üresek időnként kitalálhatatlan hogy mikor miért ahogy épp ésszel arra sem tud rájönni a nem itt lakó hogy egyes üzletek miért zsúfoltak és miért bántóan kongó a másik holott az árukészlet nagyjából ugyanaz 210701 197 alapjárat sehova sem tartozunk tudom nehéz elhitetni magunkkal hogy ez igaz nehéz elhinni hogy az átlátszóból tömör sötétség lett és amit eddig otthonunknak éreztünk riasztó idegenség a messzire vitt tekintet az ellenkezőjét értelmezi annak amit mi az út elején elvártunk tőle nincs sok értelme a szólásnak mióta nem igazodik a tettekhez plakátösvények kusza hálózata lett a szabadság kusza és önfejű kizárólag azt mutatja amit látnod kell bárhogy bármilyen irányból nézed csak azt láthatod amit sosem szerettél volna látni egyre elnyűttebbnek érzem magam körül a világot már megint olyasmivel kellene egyetértenem amiről tudom hogy igaz de amiről szerettem volna elhinni hogy soha nem válhat igazzá a jelzések világosak tudom persze hogy tudom már rég mozdulatlanul haladok a sivatagban fordulhatok bármerre mindenhol ugyanaz és olyan iszonyatos szaga a rothadásnak amilyent kibocsátani csak a pénz és a benne oszlásnak indult álmok tudnak innentől rettegve féltem börtönöm falát hitem szilánkos maradékaitól 210703 198 idill balról szivárgott egy ideig valamiféle fény úgy tükröztette magát a moslékosvödör alján felgyülemlett esővízen hogy a vödör peremén is látszódjon valamennyi – ha szórtan is – az utca csatakos képéből nem volt egyértelmű a látványon a ki mit mikor és hogyan csupa feltételezés volt az is ahogy észrevettem és megpróbáltam magamhoz idomítani azt aki éppen akkor elárvult társat keresett a visszatéréshez nem volt könnyű áthatolhatatlannak tűnő embertömeg állt a gyep határolta térkövek innenső oldalán ha nem is tűnt lehetetlennek az átjutás visszatért belém a bizonytalanság akadozó lélegzetvételeim jelezték hogy félek valamitől ami ugyan még nincs de bármikor rám támadhat vagy ha megmozdulok valószerűtlenné válik a jelenet és amikor már nem lesz én is fel fogok szívódni a közönyben 210704 199 a part megpillantása persze nincs és nem is lehet igaza annak sem aki végigaludta az éjszakába nyúló nappalt hogy hátha ott – ha már sehol – végre megbékélhet sorsában és elképzelhet mást is mint az örökös balek szerepét kifogástalanul működő repertoárjában ami tengerpart és pálmafák ugyan a létező bujaság minden tartozékával és grátisz kínálja a több és jobb élet reményét de hitet már nem ad hozzá anélkül pedig kivehetetlen a haldokló szeretetén átszivárgó mosoly 210706 200 visszapattant álom ____”épül szépül a jövő az arra érdemeseknek” ülök szemben a monitorral ülök és bámulom a csendet maníros póz az elveszni látott vágy utolsó felvillanása eztán már az sem csak fáradt unalom a hírek böngészésekor hogy talán másképp lehetne ezt is azt is de hit nélkül nehéz kigondolni hogy mégis mit hogyan ha szemérmetlenül többen többször is arcunkba csapják elfelejtettnek hitt hazugságainkat kényszeres ez is ostoba és mániákusan kegyetlen hatalmi játék elmenni falig egy végtelenül bizonytalan múlt jövőképével az életkorral járó szürkülés persze arra jó hogy befogjam a pofám legalább magam előtt még akkor is ha éppen betonba önti előttem az új hűbéri rend a már ezerszer elherdált jövőt 210708

410.	[tulajdonos]: fészbukpoémák15	2021-06-03 15:10
175 ásatási terület azt hiszem újra meg kellene határoznom -- legalábbis magam számára – a boldogságot nem nem akarom poénra venni mint JA a maga halhatatlanul morbid meghatározásában komolyan úgy érzem hogy volt van és lesz még minden állapotomban olyan pont amikor feladom a görcseimet és ernyedt semmittevéssel szemlélem azt a pusztulást ami a szemem előtt – akár a jövőben látva is – zajlik függetlenül attól hogy milyen és mekkora sajnálathullámok alól kell felszínre küzdeni újra és újra magam – beleértve természetesen az önsajnálat hányásszagú torlódásait amik akkor is létező valamik ha a letisztultnak hitt értelem teleszájjal röhög rajtuk – hm megint ez a fogalmi csapda sehova sem lehet tőle lépni nincs se táguló se szűkülő tér nélküle hinni hinni és hinni még akkor is ha kurva sok világmegváltó lézeng bennem és egyikük-másikuk már az üdvösségét is eladná egy-egy gyönyörű együttritmusban dobbanó szívmásodpercért csak azért hogy belezuhanhasson a megváltó kételkedésbe megteremtve ezzel a haldoklás eszményi körülményeit (vagy kizárja) saját valóságában 210515 176 most május közép a kert nem hiszi el de érzi hogy tavasz van és tétován figyel az esőtől burjánzásnak indult gaztömegben hol mi maradt meg és melyikből lehet virág még jövőre is 210516 177 adók és járulékaik kurvára nem értem hogy mi ebben a probléma mármint abban hogy egy nyakig lezüllött országban (fejbúbtól számolva és természetesen csak mentálisan) hogy aki gazdag az miért ne élhetne úgy mint aki gazdag ezzel is serkentve azokat az állampolgárokat akik lusták tehetetlenek a gazdagsághoz vezető út megteremtéséhez nincs érzékük – vagy elnézték valahol az útelágazást – hogy megfelelő társadalmi szinten megfelelő módon gondolkodva megfelelő felelősséggel úgy csiszolgassák elképzeléseiket ahogy az a megfelelő társasági kör elvárásainak és engedékenységének megfelel aki ennek az egyszerű – mondhatnám primitív – normának sem tud megfelelni az pedig üljön a kispadon vagy a lelátóhoz illesztett (illő) seggel nézze a nagy játékosok nagy játékát olyan intenzitással mintha ő is köztük lenne és piszkosul örüljön a látványnak amit kap ha kap és legyen hálás az isteni kegynek ha tanúja lesz egy olyan megmozdulásnak aminek létrejöttéhez ő is hozzájárult a zsebpiszoktól megtisztított pénzecskéjével és legyen is rá büszke mert mikor tudott volna ő egy nyamvadt katedrálist vagy vadászati kiállítást összehozni de akár stadiont is építeni egyedül vagy legalább botlábaival bemutatni egy zidane-kombinációt na ugye a pénz mindenképp szóródik szerteszét így legalább itt-ott még látszatja is van hogy volt 210519 178 egy hamleti monológ sikerületlen változata néha elhatározom (tulajdonképpen ez is egyike az üres kiszólásaimnak mert nem néha hanem mindig elhatározok valamit valamit ami mindig ugyanaz és ha bármiben is elhatárolódnék tőle úgy érezném hogy azt a magam tagadnám meg vele aki nyolcvanöt évig úgy tartott ki mellettem mintha én lettem volna ő és ő csak csendes megfigyelője kikötésre alkalmatlan partszakaszaim lassú elhaladásának) hogy a jövőbeni jelenekben kizárólag a mindennapi tapasztalatokból könnyűszerrel levezethető (kihámozható) problémamegoldásokkal terhelem az agyam mint például elmélet és gyakorlat „az” társadalom milyenségeiben avagy szemléletváltások közösségi érlelődésünk hűbéri köztársaságában 210523 179 napi brrr hideg tavasz és rettentő rideg a mélyből felkínálkozó itt-ott együttérzés ami hát ugye senkinek sem számít mert mire kinek is szánhatná ha mégis váltani akarná didergő testét egy másik didergő testre mire és mitől lenne manapság üzlet egy egy az egyben átcserélt érzés komplikált ez is bár egy házmesteri agynak semmibe sem kerül ezen is átlátni egyből tudja a célt a belelátott okkal vagy ok nélkül de olyan mindegy ez is amikor várja magunkról a döntést vele szemben a féltérdre alázott vagy nem is egyszerűen nincs ott ahol ott van az idő (bár május van annak is a vége) nem oldott meg semmit hiába is vártuk s ha majd június lesz az sem old meg semmit és ha meg is oldja csak egy rántás és el is köti végleg 210525 180 magánokirat írás nem hiszem el hogy igaz vagyok egyetlen szót sem hiszek abból amit szavakkal ki tudnék vagy akár más is ki tudna fejezni rólam az igaz hogy ez csak előzetes álláspont de bármennyire is az egy feltételesen megelőlegezett igazságtartalomnak mindenképpen jegyződnie kellene ahhoz hogy közöm legyen – tudom nem szerencsés álláspont – a magam valóságához de hangsúlyozom hogy nincs és nem is volt soha így – amennyiben közelebbről szeretném megfigyelni az én-masszát – igen így olyan létezésmassza ez a valóság ami felszakadozott kontúrjaival leginkább egy kontúrjaival folyamatosan felszakadozófélben lévő valósághoz hasonlít igaznak tűnök aki a köré telepített – állítólag állandó – pontokhoz viszonyítva próbálja meghatározni magát de mint a bevezetőben jeleztem is eddig sikertelenül a két lehetséges ok közül az egyik hogy a létezésem tudatos önátverés a másik hogy abban a társadalmi közegben amiben évek óta figyelem magam megtörténhet minden és nem történik semmi 210527 181 ki tudja mennyi jön még és minek is számolgatni jön és durva lesz szavát nem érted de ha érted is magadba fordulsz tőle és ott maradsz és bámulsz ki mint aki érti is nem is hogy a fenébe történhet meg veled hogy megint börtön vagy és az őröd is magad és ha nagy a pofád belecsapsz kuss legyen figyeled a rések tágulását idomítasz pókot egeret számolgatod egyszer egy az mennyi és ha többnek jön ki biztosra veszed valami trükkel átvertek megint egy-két másodpercre a győztes te leszel vagy évtizedig a jófene se tudja hogy most és hogy kinek mennyire telik a hitéből 210528 182 történelmünk erkölcsi mintázatai csetlő-botló fantáziajátékokba gyűrt ámítások sorozata az egyén szuggesztív pózán átmásolt önérdek leosztott szolgaszerepekkel hogy ez másképp is lehetne fel se merül vagy ha mégis legfeljebb szórványjelenségként kizárólag a népmesékben 210531 183 pont a pont végén úgy érzem hogy erről kell beszélnem akkor is ha szemernyi kedvem sincs hozzá állok itt a magam szent (vagy még csak annak hitt) elhatározásával hogy innen és ebből egy tapodtat sem amíg ki nem derül az igazság ami ugyan mindig és most is köztudomásúan változékonynak tűnik de valami apró reménysugárféle táplálja bennem a reményt hogy egy igazán tökös kiállással el fogják hinni nekem hogy próféta vagyok az Istenem erős és megbízunk egymásban és ha a mindenség kvarkjai is úgy akarják – amihez összességében mindannyian is tartozunk vele együtt vagy benne (ez kicsit még zavaros de ezt fogadjuk el az újszerűség spirituálitásának kicsit még ingadozó szimptómájaként) – jogosan hirdethetem hogy a lopás (legyen az csak egy kiflicsücsökvég elcsócsálása is) az üzletemben bűn ellenben a hatalom által megszerzett (és juttatott) javak helyesen megszervezett és megszerkesztett jogi eszközökkel megtartva és osztogatva a maga valóságában nem hatalommal való visszaélés hiszen közvetett és közvetlen hatalomtechnikai eszközként alkalmazódik és így nemhogy jogos de szükséges helyzetekben szükségszerű szervezetfenntartó és erősítő eszköznek minősül 210603

409.	[tulajdonos]: fészbukpoémák14	2021-05-14 15:12
161 „megáldott jelenlét” ha bármikor is úgy gondolnám hogy egy vagyok a sok közül aki szenvedélyesen szereti Istent de a gyűlöletén kívül nem tud mit kezdeni szeretetével megfognám a kezem és elvezetném magam a vakok közé hogy lássam mennyivel gazdagabb az ő életük mint az enyém hogy észrevegyem látástalanságukban a szenvedésem a nem is annyira lappangó undort a szépség betelhetetlen szorongásaitól 210419 162 néha beszélgetek magammal a partok egyre messzebb kerülnek egymástól és mintha közrefogott vizeik helyett folynának de ellentétes irányokba hídjaikat már mind elveszítették roncsolt darabjaikat már csak a rajtuk áramló tömegek tartják össze egyre reménytelenebb tekinteteikkel 210422 163 indokolatlan nosztalgia valahol még mindig ott vagy létezésem apró ellentmondásaiban persze konkrétan nem tudnám megmondani hogy valóban te vagy-e ott vagy egy dupla szivárvány a holdról ami szerintem is annyira esélytelen mintha a látványt éppen most rajzolnád bóbiskoló szemeim elé tömbösített múltam apró tévedéseként amit bármennyire is ésszerűnek tűnne néha képtelen – a szó szoros értelmében – vagyok elfelejteni néha úgy alakulnak bennem a dolgok hogy még ugyanúgy szeretnélek szeretni ahogy megtanultuk és számtalanszor eljátszottuk egymás elkerülését még annak az árán is hogy számtalanszor nem találkozhattunk már akkor sem amikor együtt voltunk csak néztük vizeink hajóit hogy milyen gyönyörűen tudnak elsiklani egymás mellett miközben egymás elől is eltakarják lékjeinket 210424 164 amikor éppen mondja itt valaki (költőről van szó) – ha nem is ezekkel a szavakkal de úgy nagyjából a lényeget eltalálva – „szavakkal tapogatom ki magamban a sötétséget” a szavak bármilyen látomásra képesek mondom szívesebben nevezném illúziónak őket mert az illúziók nem tudnak különbséget tenni álom és valóság között csak akkor ha megpiszkáljuk jelentéstételük fogékonyságát a mindenkori jelentéktelenre ha még érzékeny vagy az ilyenkor menthetetlenül képződő és a rólad csakis rólad kisugárzó illatok neveire akkor csakis akkor történhet meg belőlük a látomás látomás ahogy általad felhatalmazott emberek illúzióid birtokában dönteni próbálnak sorsodról és beleborzadsz a látványba ahogy két egymással szemben kifordított világ között utódaidra görgetik a múltad 210427 165 mai apróság mit tegyek ha a kertem már idegen számomra a rendnek csak morzsáit látom benne véletlen és értelmetlen a véletlenül valahonnan betévedt szép az innen és a túl is sápadó közöny elburjánzott mocsarain hamis ígéret mind ha ígéret az is aminek már csak a nyoma van és ami lehetne még de már nincs képzelet hozzá a kapaszkodó házfalak között sötét nyomokban egy-két létezés a kúszó rózsa csonkolt szárain nehéz találni benne bármit mi szeret mi szerethető volt belep mindent belep a vénember-közöny 210429 166 elásott képzavar mikor a friss tavaszi felhők között átsüt a nap a kert százezerszeresével zuhogtatja rám megválaszolhatatlan kérdéseit a jövőjéről pedig a múltjával sokkal szórakoztatóbb a játék tetszésed szerint lehettél benne bárki aki senki sem volt de benne bárki bárhol bármikor ami ott kellene legyen most is ahol láttad ami ott van most is épp előtted és épp előtted tör azzá ami lettél emlékrács átbújsz közte és ugyanott maradsz hol most sem talál a lehet hogy sehol sem múltidőd 210430 167 közelítés meg kellene már állapodnunk valamiben ami biztonságba helyezhetné az emlékeidet azt persze megértem ha neked nincs szükséged ilyesmire és minden rendelkezésedre álló eszközzel próbálod megakadályozni hogy akkor se tudjak megfeledkezni rólad ha már nem leszek tudom hogy kegyetlenség amire készülök és érzem azt is hogy méltánytalannak érzed – pont veled szemben – a viselkedésem sőt már az is felmerült bennem hogy a köztünk lévő kapcsolat felszámolását érzékeled benne amihez nem tudsz – de valld be őszintén – nem is akarsz asszisztálni a gondolat hogy valahol az út szélén elhagyom majd magam mint pánikba esett szülő a nemkívánt gyerekét borzalmas ugyan de mint lehetséges megoldás bármikor bekövetkezhet és nyugvópontra kerülhetnének végre azok a bizonytalanságok amik az élet tartozékai ugyan de te hajlamos voltál megfeledkezni arról hogy nem te vagy ők és végső soron ők sem a tieid bármennyire is szeretted néha a sajátjaidnak képzelni őket és magad is valamiféle problémamegoldó kulcsnak amit akkor is használni kell ha a probléma nélküle is megoldható lenne kereng bennem az egyetlen nem tudom mit hogyan lassan betelik bennem a volt és már neked sem tudok többet mit hazudni minek 210501 168 rutinszerű tájékozódás szeretem és becsülöm az életem még ezt az alkonyi borongós világításban alig látszódó életet is és féltem önző ez a féltés és tudom jelentősége ebben a pillanatban annyi hogy féltem magam egy ismeretlen kínhaláltól a halál egyébként mint gondolati egység különösebben nem foglalkoztat régóta tudomásul veszem hogy ez az „élet-csoda” olyan ajándék amit vissza kell majd adnom „az egyszer valamikor” bizonytalanságát telis-tele pakolva többnyire szánalmasnál szánalmasabb de gyönyörű illúzióval sok-sok ismeretlen világot álmodtam magamnak kiválasztottjaimra bízva hátha valósággá tudják formálni 210504 169 kötelező látszat egyszerű lesz ez is a benne kiérlelt jövő – ne legyenek hiú reményeink – ugyanúgy látja majd mint mi most a primitív test konvex látszatából kiemelkedő hétköznapokat a zabálás gőgös vakságát megint a kábán ingó konkáv hajlatok befogadásra mindig kész ölében elhitetni hogy ez most a való vagy ez lesz ahogy és amikor éppen aktuális hidd ha liberális vagy és azt mondod szabad minden ami választható úgy lesz és úgy van és máris bűnbakot kreálsz magadból sötét játszmák sötét figurája lappang benned és döntésed mögött te állítottad meg az épp aktuális vészre lesújtani akaró kart azzal hogy azt mondtad amit épp mondatni akartak veled nane ezt talán mégse így 210506 170 megakadt legyintés azóta várok rád amióta gyerekkoromban elhitették velem hogy létezel sokszor néztem elképzelt szemedbe belőle próbáltam kitalálni a gondolataimat rólad de csak a saját tükörképem folyton változó hangulatait láttam és látom még mindig ahogy mellemre eresztett fejjel várakoznak türelmetlenséged legkisebb jele nélkül – kételkedésed is beleértve – kitartásom őszinteségére azért még mindig hiszek benned a hegyi patakok vize ilyen ami akkor is csordogál ha esőnek hónak évek óta híre-hamva sincs valahogy úgy alakult – a megszokás vagy anyám varázsolta így – hogy – mint említettem – várakozok már nem is annyira a magam volt céljait próbálom kinézni rezzenéstelen tekintetedből mert mit is láthatnék ahogy mostanában a történésekből kiveszem fél- vagy teljesen őrült kalandorok helyzetbe hozásával próbálod ismételten elsimítani amit annak idején elfuseráltál ne vedd ezt szemrehányásnak feltehetően öntudatra ébredésed első munkája lehettünk olyan-amilyen ilyenre sikeredtünk nem szégyen az ha mesterét megpróbálja túljátszani az utód 210507 171 pillanatlétezés és milyen gyorsan eltelt néha úgy érzem hogy még meg sem születtem tág pupillákkal bámulom magam körül a számomra egyre sötétedő világot és próbálom elhinni hogy van ott még valami amit nem látok kell hogy legyen az lehetetlen hogy csak ennyi az egész durván felskiccelt életvonal a ráncosra aszott tenyérben mögötte a kivehetetlen tér kivehetetlen villódzású árnyalataival mint a lepréselt tulipán az idei tavaszból üvegszerűen áttetsző élettelenségéből felszikrázó ezernyi rácsodálkozása a pillanatnak valami ami végességében is örökkévaló még úgy is hogy egy érintéstől porrá omlott és világgá sodródott a visszafojtott lélegzetben valami aki úgy voltam hogy még mindig az vagyok akinek néha hihetőnek tűnt az öröklét misztériuma 210508 172 ha tehetem ott tartunk hogy sűrűn szidalmazunk mindenkit és semmiképpen sem akarjuk elhinni hogy bárkit is szidalmaznánk mi egyszerűen csak igazságszeretőek vagyunk és szeretnénk rájönni hogy amit mi világító lámpásként hordunk magunk előtt az mért nem világítja meg ugyanúgy az utak göröngyeit mások előtt is mint előttünk illetve ezt még valahogy sejtenénk de azt hogy az általunk kellőképpen kivilágított használatba vett és ragyogóan bevált utat mások mért nem akarják vagy akarják csak nem tudják használni az már egyenesen érthetetlen össze-vissza botladoznak még az eléjük terített göröngymentessé tett úton is és az Úristen szentséges személyétől kezdve az útkaparó munkásig mindenkit szidalmaznak a botladozó a normális haladásra alkalmatlan lábaik miatt ami talán még elnézhető lenne de az hogy az általunk önzetlenül rendelkezésükre bocsátott útjelző fényeinket szánalmas támolygásaik okaiként ócsárolják nos hát de tényleg jó érzésű ember az ilyesmire nem talál normális szavakat csak fogja a fejét és dühöngve értetlenkedik 210509 173 a valósághajlítás bűvészete úgy mondja hogy egyetlen ránc sem változtatja meg helyét az ábrázatán ami egyébként nem látszódik csak ahogy és amit a hangsúlytalan hangzók hangsúlytalanságából sejteni lehet hogy mennyire elhanyagolható számára az az irdatlan összeg ami fölött mellett vagy ellen bábáskodik mondom a kiejtés hangtechnikai szempontból rezzenetlen motyogás de a vele villantott tekintet célirányosan beállított gépágyútűzként használt gúny és megvetés a kérdező felé az ilyenre általában nem szoktak de nem is kell reagálni semmit még ha tudna is bárki a visszaszúrás gesztusa a visszaszúrás pillanatában válna céltalanná a terjedési sebesség okán mert mire itt kimondják ott abban a pillanatban (figyelem ellentmondás következik) folyamatosan értelmét veszti a replikáció 210512 174 ez politika mondta több mint negyven évvel ezelőtt a főkakadu amikor rákérdeztem az egyik általam értelmezhetetlen intézkedésére és innentől a köznapi ember agya (az enyém ilyen) leáll és ácsorog napokig néha évekig évtizedekig mire moccan és – de még akkor is csak úgy magában magának – érdeklődni mer hogy ugyan már mit is takarhat ez a időtlen idők óta bűbájosra csiszolt szó a valóságban és rádöbben hogy semmit az égvilágon semmit nyersen fogalmazva pusztán optimalizáljuk vele a rendelkezésünkre bocsátott emberi erőforrás kisajátítását az egyéb – főleg az anyagi – erőforrások magánfelhasználásához (legyünk nagylelkűek a meghatározásban: olykor – de lehet ez véletlen – „is”) 210513

408.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák13	2021-04-14 20:31
149 körbe zárt kívánság (fészbuk-monológ) elnémuló írásaim mindegyike – mint minden elnémuló – már azzal sem törődik – de lehet mert reménye nincs rá – hogy feltartott kézzel vonuljon biztonságosabb helyre pedig szeretne megállni röpke időre mindegy mikor és mindegy hogy hol csak kerítés ne legyen körülötte álljon ott valahol a semmivel sem jelzett határvonalak között várjon talán rábukkan egy ajtó amin átjuthat majd hozzád akkor is ha eddig sem de ezután már soha nem találkozhatunk 210323 150 egy mondat falán úgy vagyok vele hogy már nyolcvanöt éve nem hiszem el hogy léteznek csodák azt sem hogy voltak nyers törvényeket látok érvényesülni minden véletlenben ma reggel a rideg tavaszi fényben a kerítéstalp betontömbjén csokornyi ibolya levél nincs az alig látható hajszálnyi résből hullámzó zöldesszürke szálakon sziromtömeg az enyhe bíborba futó árnyalat fölött fehér erek közt patakzó kék hogy honnan és mikor és mért pont itt és most mindegy a mocskos-szürke beton testen átbújt egy élet 210324 151 ha most úgy éreznéd hogy végképp eleged lett mindenből ami magadhoz kötött és úgy döntenél hogy ennyi volt és hagynád befejezhetetlenül a befejezhetetlent hogy bárhol ahol jártál változatlanul mindig mindenhol az ígéret földjét jártad a sehová sem tartozás révületével lépve át kiismerhetetlenségig ismerős gondolataid törmelékein amikor így éreznéd ne keresd tovább a titkot most zárd le magadban azzal hogy nincs vannak kiismerhetetlen próbálkozások kiismerhetetlen próbálkozókkal zárt a végén végzetesen lezárt utakkal egy végtelenként elhíresült ponton amin át akkor sem jutsz amikor rádöbbensz hogy te voltál ez a pont megsemmisülésed pillanatában 210328 152 tökéletesre csiszolt változat mit lehetne még mondanom neked ebben a süvöltözve kifakult világban erről a süvöltözve kifakult világról van egy olyan érzésem hogy bármit is mondanék most sem fogadnád el legfeljebb – de csakis akkor ha a magam érzéseit félretolom – újra és újra elhitetnéd velem hogy mindig is naiv voltam az elképzeléseidet abban a valóságteremtő közegében látni amit ha megteremt megvalósulhat benne az univerzális önépítés százszázalékig saját anyagból olyan színvonalon hogy többet eszedbe sem jutna más források és más megvalósulások felé irigykedni így mindenki a maga méltó helyére kerülve csodálhatná a tökéletes világban betöltött helyét azt a zavartalan önzetlenséget amiben mindenki számíthat mindenki csillogó tekintetében saját nagyságának elfoglalt pozíciójának fel- és elismerésére 210330 153 permanens mutációk az agyműködésemben megpróbálok úgy beszélni mintha érteném is amit mondok időnként leállok majd gondolkodni és senkit nem fogok elküldeni a francba csak azért mert türelmesen végighallgatja a fene sem tudja már hogy milyen indíttatású okfejtésemet egy olyan témáról aminek akkor sem lenne oka ha történetesen nálam nagyobb eszmebajnok vinné köztudatba és hagyná is ott megoldatlanul bízva abban hogy bármi is lesz a kifejtés végkimenetele úgy belemosódik a mindennapok locsogásába mint a szabad akarat tiszteletbentartása ami ugye mint azt a bibliából is tudjuk Istentől adományozott jog emberi lény ha meg is változtatja nem lesz rajta áldás akkor sem ha azt mondják az okosok hogy debizony a permanens mutációk elkerülése érdekében jól cselekedne a földi hatalom ha semmibevéve az égi adományt különböző trükkökkel rákényszerítené az ódzkodókat az oltakozásra ami nálunk már csak azért sem történhet meg mert köztudottan szabadságszeretők vagyunk mindenki úgy dönt a saját sorsának alakulásáról és ehhez gránitkőbe vésett (s.k. SzJ) alkotmányos joga van mintha nem is társadalomban élne ahol saját biztonsága mellett és érdekében – bizonyos helyzetekben – mások biztonságát is szem előtt illene tartani 210402 154 ünnepi pillanatkép még csak megsaccolni sem tudom hogy meddig tart ez az állapot az emberek ki-kinéznek a mindennapjaikból és időnként belesóvárogják magukat egy-egy távolságba ami talán mindegyis hogy milyen csak egyáltalán ne hasonlítson ahhoz amiben élnek vagy ha már úgyis mindegy megélni szeretnék a veszélyt elmennének akár a campónai bikafuttatásba is valószínűleg esetlen lenne a repülés íve és a csontjaim is megsínylenék de lényeg hogy egy pillanatra hősnek érezhetném magam aki akár egy forradalmat is képes lenne levezényelni az oltásellenesség szent hevületében szóval iszonyatos vadmarha tudnék lenni ebben az állapotomban írtam a fentieket és ki tudja mivé kerekítettem volna ki ha nem csönget ránk a szomszédasszony egy tálka tejszínes és fahéjjal megszórt finomsággal természetesen nem jött be a lakásba ahogy előtte a nagyobbik fiam sem a középső fiával aki az új párját hozta bemutatni és hogy húsvétot köszöntsenek és hogy meglepődjünk a dédunokák karácsonyi ajándékain amíg lányom a legkisebb unokám (tizenkét éves) mesekönyv-legó-stb bedobozolt gyűjteményét hordta ki számukra hátha ők még találnak fantáziát bennük 210403 155 az én országomban vannak titkos helyek ahova akármikor elbújhatok akár magam elől is titokzatos szigetek a nagy semmittevés-óceánban elérhetetlen közelségben az éppen aktuális valóságpartszakasz gyatrán működő világítótornyai körül elsüllyedt hajók zátonyain folyamatosan ütköző és süllyedő érkezésekkel szürkülő naplemente ja és ágyúdörrenések hogy valójában vannak-e ágyúk az még titok de kis napóleonok állnak minden zsákutca nyitott végén lobogó fáklyáikkal képesek lennének beindítani akár parancsszó nélkül is titkos kartácstüzeiket hogy a lázadó csürhét visszasöpörjék otthontalanságaikba DOKK-marad 210405 210208 156 körbefordulás vannak régi fényképeink a múltunkból de alig érdekel bárkit is pontosabban senkit dobozban – óriási méretű dobozban – porosodnak egy végtelen méretűnek tűnő szekrény tetején ahova felmászni még csak-csak de a dobozzal úgy lejönni hogy mindannyiunk épsége biztosítható legyen ahhoz kevés lenne az erőlködés így inkább nem is tesszük szóvá a látogatóban hozzánk tévedőnek hogy van hogy nagyon érdekes múltunk van és erről dokumentumaink is vannak besűrítve tartjuk őket egy óriási dobozban feltettük valamikor – amikor még bírtuk erővel – a nagy szekrény tetejére és hisszük magunkban hogy minden ami ott dokumentálva van az valamikor a valóságunk volt néha szeretnénk ugyan újra látni és megmutatni másoknak is de látogatóink olyan beleéléssel nézegetik körülöttünk a másodperceinket fércelgető jelent hogy olyankor inkább eszünkbe sem jut 210405 157 kiemelés a vonatkozó részletekből túlérzékeny vagyok ma minden tudnivalóra nem tudom megállapítani hogy honnan és meddig terjed és hogy tavasz-e egyáltalán az amit most annak érzek vagy csak a rácsom újabb színezete az én végletekig leegyszerűsített élethalmazának túlkompenzáló véletlenében amin túl meseszerűen elrendezett valamik teszik úgy a dolgukat hogy meseszerű valaminek tűnjön a változások magyarázataiban a legmegdöbbentőbb állandóság is minden élő élni akar és szaporodni még akkor is ha terjeszkedésével felszámolja szaporodási környezetét 210408 158 mert szép az élet milyen már ez az áprilisi hóvihar is amikor erőlködve próbálja mindenki lábon tartani magát a téli szürkeség után irigyelve a hideg árnyékok napsütéseit fel-felnéz hátha hátha jön egy új egy kedvező fordulata az életnek amit nem tudok mert nem is lehet kitalálni úgy jön majd ahogy ez a hóesés is jött mintha lepedőt zuhogtatott volna a szél a konyhaablak előtt nagy sehova se tartó lobogással vonultak a hatalmas hópelyhek a kitalálhatatlan maradás irányába és aztán mégis eltűntek egy pillanat volt és egy pillanat volt az eltűnés is a zöldesszürke állandóságba nem mozdulok olyan ez most mint a reggel merevségén át szivárgó ébredés irigykedve figyeli a kert hideg árnyékainak szikrázó napsütéseiben magát ahogy elsüvít a hóvihar után 210409 159 a történelem csorba tükrében szeretem nézni ahogy mutálódik egy társadalom főleg a tömegviszonyok érdekelnek pontosabban a tömeghatáson megnyilvánuló egyéni módosulat az ami igazán lázba tud hozni a ki mire hogyan szemléletbeli különbségein a megismételhetetlennek tűnő hibák amikben magam is felismerhető vagyok anélkül persze hogy el kellene hinnem a bennem is lejátszódó össztársadalmi változás dogmatikus kényszereit például most éppen este van és mert semmi más nem jut eszembe mint egyik származékom születésnapi ajándéka (konzervatívan öröklődő genetikai markerek feltérképezése) amiből kiderült a fiam genomjaiból hogy a kárpátmedencében cca háromezer éve megfordult bárki lehet valamelyik ősének az őse beleértve a vikingeket is de mivel édesanyja csaba királyfiig erdélyi ősökkel rendelkezik a viking ős valószínűleg az én egyik ősanyámmal pajzánkodhatott ha ötven-ötven százalékot veszek alapul vagy nem tudom a hiba lehetősége minden ponton adott és korrekciómentes mint általában a zuhanás némi tájékoztatást ezen a linken el lehet ugyan érni https://mek.oszk.hu/01200/01267/html/04kotet/04r03f05.htm de sok biztosat ezekből sem tudhat meg az ember csak azt hogy az érkezésünkig – mármint magyarilag – eléggé cifra lenne a nemzetazonosítóm 160 a szakadás záróigéi talán az enyém volt talán a másé is ki tudná eldönteni most mikor senkié vagy mindenkié egykézbe összefogva mi királyi kegyként osztogat kétes érdemek csatolt díjaként mondom talán de ostoba lennék ha elhinném magamnak ezt a kétes kételkedést mert nagyon is láttatva osztják kinek miért mikor és cserébe mi jár ha jár egyáltalán mert járandóságként már nem lenne ugyanaz az erő mint adomány mint suhanc kutyának az elhajított bot és a repülve ugrás a konc után vetődés nem ugyanaz a játék és a díj sem hiszen így enyém a tér a nyitott hatalom a játékból nyert lábhoz szoktatás -- minden más kényszer és a kényszerben mindig ott a leintett önérzett-veszély – a figyelő- a szoktató- parancs és egyéb eszköz lazán ahogy a folyton ébresztett-növelt szenvedély visz és hoz a gondolati súly nem kötne így és a távolság is csak alig fegyelmez szükségtelen a riogató-füttyögő lábhoz intés is magától oldódik minden ellenállás az öntetszelgő görcs kiéli magát másban vagy ugyanebben persze attól függ mikor kinek és mennyiért 210114

407.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák 12	2021-03-20 23:11
137 a tudat szélén vannak – főleg amikor álomvergődéseimben lerúgom magamról a paplant és reggelig didergek megfejthetetlennek tűnő tévútjaimon – nehéz ólomnehézre szilárdult éjszakáim amikben útjaim és céltalanságaim úgy tömörödnek mint elhibázott semmiségekben a reménytelenség hogy egyszer talán kiszámítható pályára lehet állítani őket is aminek végén értelmet kaphat a küldetés a nem tudni kitől hova küldött üzenetnek súlya lesz amibe beleroppan az éppen mindent kitöltő valóság kettéreped a sötétség és meglátod azt hogy voltál valahol ahová visszajutni csak akkor tudnál ha még mindig ott élnél 210302 138 láthatatlan járat ritkán látom a felkelő napot de ma sikerült pont abban a pillanatban amikor a látóhatár kettémetszette nem kell laposföld hívőnek lennem hogy azt képzeljem valaki a Nap túlsó felét ugyanabban a pillanatban éppen lemenő napként érzékelte és talán ezzel búcsúzott az életétől azt hiszem a mostani hangulatom egy olyan pilótáé aki villanásszerű gyorsulásaival követni tudta a Nap útját szikrázó fényekkel feljött és máris belehanyatlik az éjszakába 210303 139 egy parabola a fiskális logikáról aztán csak ez az együvé- és a különválás misztériumában az önazonosság egy lépés lenne de mielőtt meggondolnád azt hallod hogy még mindig zenét sugároz a rádió hallod a szavakat is értelmes különálló szavak de nincs kép ami jelentést adhatna nekik és mire elhangzik a következő szó nyomban el is feledkezel az előzőről gyorsan – még mielőtt észrevennéd hogy ez már nem az amire eredetileg gondolhattál és kizárólag csakis azért hogy a folytonosság meglegyen – hazudsz valamit amiről biztosan tudod hogy csak annyi köze van az előzőleg hangsúlyozott igazsághoz amennyiről még el tudod hitetni magaddal hogy rajtad kívül mindenki más elhiszi nem változott ettől szemernyit sem az első szó valóságtartalma 210305 140 dogma és hit nézi ahogy sodródik a víz és ahogy a sodródás formálgatja gondolatait lent a kavics a homok és fölöttük a folyamatos változás dermesztő közelségbe hozza a meder változatlanságából azt amit magában figyelve folyamatosan fordítva érzékel kavicsnak érzi magát pontosan úgy ahogy és amilyennek nyolcvan évvel ezelőtt amikor a parton hasalva bámulta a kavics fodrozódásának mintázatait 210306 141 utcajáték 85 türelmes a város velem sőt talán néha még kedveli is a lesajnáló rálegyintéseimet csikorogva fékezi lépéseim nyomában a port szereti ha tisztán átlátszódik rajta a bicegésem és ami mostanában a leglényeg hogy elhallgattatja körülöttem a kutyákat amerre járok mindenképpen hálósan reped mellettem az autók hangja is alig érzékelhető bennük a csend sőt annyira nem hogy magam is csak sejtem a körforgalom patinás zűrzavarában állandóan áramló ottfelejtésem 210307 142 a belső tér extenzív terjedéséről kicsit elbambultam a magam világvége hangulatán arra eszméltem tegnap – de lehet hogy tegnapelőtt mert emlékem szerint akkor kezdtek összeszürkülni a napok de az ok akkor még nem az ok csak tegnap sejtődött először – hogy lehet baj is belőle ha mégsem oltanak be másodjára olyan érzésem támadt mint akit már egyszer halálra ítéltek mint aki nem kért ugyan semmiféle kegyelemfélét de mégis kapott és most kiderül hogy viccnek szánták valamiféle vicces kísérletnek hogyha a végén mégis igen akkor mit kezdek az ingyen kapott többletélettel tudok-e még kezdeni valamit azzal a gondolati ravasszal amit ha megpöckölök ezredmásodpercnyi ideje sem maradna a semmibe szívódó világnak hogy elbúcsúzzon tőlem 210308 143 a napok mintha most is mint mindig magamhoz beszélek persze felmerül bennem is időnként a kérdés hogy miért minek kell folyton folyvást elsziszegni azt amit önmagad előtt is nyugodtan elhallgathatnál hiszen értéke pontosan annyi mint a noteszod lapjaira folyamatosan felírt napi feladatgyűjtemény amit naponta kitépsz eldobsz van amikor egy-egy fontosabb elintéznivalót átvezetsz a következő oldalra egyrészt hogy mégse tűnjön az egész napod kiábrándítóan üresnek másrészt így sokkal egyszerűbb elhinned hogy létezésed még létezésre alkalmas a kopogó vízcsap – őt nem írom fel – is reményt ad a holnapnak az elromlott ablakzárat viszont fel kell írnom mert halaszthatatlanul sürgős és egyáltalán hogy néz ki az a rozsdás ólajtókallantyú amit zárhelyettesítőként applikáltam naponta elhitetem magammal hogy jó az úgy mintha aztán mégis felírom hogy mégse 210309 144 amikor magamhoz beszélek többnyire értem például tudod de nem hiszed hogy igazad van az meg még legvadabb álmodban sem merül fel benned hogy az igazság – így akár a tiéd is – nincs történelmi időhöz kötve amiben dogmává szentelt hazugságok vívják örök harcukat dogmává merevedett hazugságaikkal de ha mégis ha már-már úgy hiszed hogy ebben a gatyakorcos okoskodásban van némi igazság tehát ha mármint ha és amennyiben akkor ez már a cáfolata is a létező igazságba vetett őszinte hitednek 210310 145 megunt árulás nehéz eldöntenem hogy kinek és meddig tartozom hűséggel főleg mióta megszűnt magammal minden kapcsolat (már csak élni járok a megszokott terepre) a múltból ugyan még van némi készletem lejárt szavatosságú kóklerség valamennyi te is restelled mikor velük vernek át bár az ellentételezést nem értve mérlegelsz persze kulcs már nincs – magadhoz leginkább – de ha már visszarúgtak megragadsz megint a deszkapalánkkal védett rétegen 210313 146 adalék a közhelygyűjteménybe félek hogy ennek ami most történik ezzel a történéssel vége lesz gyors módosulatok színezeteibe kapaszkodhatunk még ideig-óráig hihetjük sőt ha még belefér önérzetünk utószínezésébe azt is hihetjük hogy birtokon belül vagyunk és különben is saját életünk saját álmában bármi megtörténhet ragaszkodásunk értelemszerűnek is tűnhet kínossá többnyire csak akkor válhat ha másoktól is elvárjuk hogy képzeletünkbe álmodva tagadják meg saját valóságukat 210315 147 ajándék versidézet magamnak ne szállj buszra ne szállj fel semmire se csak sétálj maszkod hagyd el és ha rákérdeznek ne szólj csak mosolyogj aztán hagyd el azt is és ne hagyja hogy utánad vigyék mondd neki hogy tegyen úgy mint a maszkod lopja be magát valakinek a pillantásába vitesse körbe magát a városon látogasson meg minden házat Istent keresve látogassa meg „a fák hegyét” (KS) és amikor már azt hiszi hogy mindenhol volt keressék meg egymást és engem is és vigyenek magukkal az útszéli pocsolyák felszínén megvillanó árnyékokban 210317 148 színtiszta irigységből egy kossuth-díj margójára elkezdhetjük megint a szavak játékával és folytathatjuk ott ahol többen abbahagyták döntetlenre véve már az elején hogy látszódjon ennek legkevésbé lényege a harc a részletek ami és ahogy formálódik előttünk a kékvér a korhatár nélküli játszótér unalma kereng földön vízen levegőben űrben egymás mellett fölött és alatt kurva rossz színpadi rendezés félbe hajtott térképre rajzolt változatán hogy mit megőrizni és mit azonnal elfelejteni amiben látszódhatna minden maradás és talán az eltűnés is az érdek és az érték tökéletes összhangjában mindannyiunk homloka mögött a szívósan terjeszkedő semmi 210319

406.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák11	2021-02-28 22:22
129 előmászott elfelejtés ma megkaptuk az első oltást. állítólag pillanatnyilag ő a legjobb. mostantól a vírus lenyúzott „bőre” provokálja szervezetem védekező funkcióit és így már hatékony ellenanyagok várnak a betolakodóra. kicsit ódzkodtam. hajlamos vagyok túlreagálni minden támadást. még akkor is ütök amikor már nincs kit. gyerekkorom verekedéseinek visszatérő élménye hogy még akkor is öklöztem a falhoz lökött áldozat helyét amikor a hátam mögött röhögött. feleségemnek pillanatnyilag semmi baja. az én vérnyomásom plafonon a pulzusom mint egy félrevert harangnyelv jelzi a veszélyt de most mára elegem volt a kísérleti megfigyeléseimből. betolok a vérnyomásgyógyszer mellé egy leszarom-tablettát. alszom ha tudok. 210220 130 elhibázott semmiség nyújtózkodsz és mint akit felnégyeltek nem tudod hány részre szakadt és fog még szakadni a világ körülötted szakad még rendesen minden amivel érzékelhető viszonyban vagy felaprított érzékszerveiden keresztül ezek búbánatos hangulati túlzások ugyan elszakadva a valóság diktálta szükséghelyzetektől de mivel semmi konkrét okom panaszra még a létezőnek hitt létezhetetlent sem hibáztathatom semmiért ebben a nélkülem is normalitását vesztett közegben amiről csak így mint most is egyetlen érvénytelenített mondatban foglalom össze kikezdhetetlen véleményem nincs ajtó ezen a végtelenített folyosón se jobbra se balra illúzióid lehetnek persze jobbról is balról is de a kijáratnál – függetlenül a hátrahagyott képed méretétől – ugyanaz a semmi fog megtörténni 210221 131 lefekszel felkelsz az ismétlődés újra és újrarajzolja magát arcvonásaidon és bármennyire is próbálod emlékezetedben tartani húszéveskori metszéspontjait lágyan és reménytelenül maszatos lesz akár a hegyi pataké az elmocsarasodott völgyben kanyargó zsombékcsomók között folyamatos felejtésnyomok a bukdácsoló csillogás alatt 210223 132 mai könyörület untat a fizikai tehetetlenségem a kert ahogy szemrehányóan szemléli a le-fel sétáimat az egyméterszer tizenötméteres járólapon najó van benne egy kuka alakította szűkület is ahol csak oldalazva fér el tömegem alsóbb – hálistennek vékonyabb – része ez kicsit javít a majdmindennapi sétarutin hangulatán nem irritálja a képzelőerőt ő sem de a madarak röptét izgalmasabb szögből mutatja az idén csak átrepülőkkel találkoztam pedig – főleg a rigóim –ilyenkor már lépésnyire tőlem szokták lazítani a földet most sehol az átrepülők is inkább sármányok csízek veréb fecske évek óta nem kerül a szemem elé mintha szándékosan magányosodna körülöttem az élet ne fájjak annyi mindennek és ők se fájjanak nekem amikor lassan – még mindig remélem hogy nagyon lassan – itt kell hagynom őket a madárbirs lehullott levelei között ma reggelre kinyílt egy krókusz és mellett ott van rendre már mind a három – ki tudja honnan jöttek és mikor – szaporodásra képtelen hóvirág lehetetlenül sérülékeny látványa 210224 133 könyörtelen könyörület könyörtelen könyörület hinni Istenben (teljesen mindegy melyikben amennyiben létezik úgyis csak az az egy létezhet) legalább annyira abszurd mint hinni a könyvekben leírt igazságoknak az kétségtelen hogy könnyebb elviselni a magán- és közéleti faszságokat ha hiszünk valamiféle spirituális rendezőelv valóságteremtő erejében de ez is csak akkor következne be ha az elénk tálalt elveknek hajlandóságuk lenne a tények elfogadására és nem egy lázrózsás álomból csöppennek le úgy hogy az esedékes választási lehetőséget is csak valamiféle túlvilági rendszerhez kötve fogadunk el ehh! vénségemre káosszá csírásodott agyammal még az olyan egyszerű kapcsolódás megértésére is képtelen vagyok például hogy a mában úgy szeretnénk találkozni a holnappal ahogy az tegnap megtörtént 210225 134 az önzés képei (színesen és elmosódva) volt amikor a rendelkezésemre álló idő nagy részét olvasással töltöttem mindenféle olvasással a mindenféle olvasásának semmi oka nem volt azonkívül hogy szerettem volna másokban is találkozni magammal mindegy lett volna hogy mikor hol és milyen állapotban bukkanok fel talán még az utolsó pillanatom átélését is elfogadtam volna ha tudom hogy én haldoklom ott ahol éppen leírva (nagyon mutatósan és átélhetően) haldoklott valaki de az utolsó pillanatig is csak részvétet éreztem önsajnálatot soha 210226 135 rokon vonásaidban megdermedt az idő ügyesen lavírozod át magad a másodpercek zátonyain de úgy látszik az óráid nem mozdulnak ugyanazt mutatják itt is és teheted bárhová magad a benned lévők makacs ragaszkodásával már nem tudsz mit kezdeni és bágyadt türelemmel tűröd a szétesés lehetetlenségét még akkor is amikor valójában már csak a hangod létezik 210227 136 lázroham (zenepalota) kifelé kellett menned valahonnan de folyton úgy érezted hogy befelé haladsz a szavak amikkel csillapítani próbáltad az idegenséged glédában álltak körülötted és bármennyire is úgy érezted hogy muszáj egyetlen egyet se sikerült letaszítanod arról a magaslatról ahová – bár semmi de semmi keresnivalójuk nem volt ott – olyan indulattal növesztették gyökereiket egymásba fonódva hogy inkább megvártad míg körbezárnak és magukba olvasztják értelmezéseidet innen nézve elmosódott a látóhatár amennyiben látóhatárnak nevezhető az a tébolyult önszorgalom amivel megpróbálták kitakarni egymás valóságából a tisztánlátást hangokká álltak össze zenei hangoknak éppen nem nevezhető zűrzavarrá bár ki tudja hogy ebben is mit dönt a jövő egyik direkt erre a célra kinevezett kormánybiztosa és ezek is bekerülnek majd valamiféle reprezentációs célt szolgáló időkapszulába mutogatva egy hajdanvolt társadalom frissen feltárt fekélyeit bár most kétlem – ebben az állapotomban mindenben hajlamos vagyok kételkedni még abban is hogy éppen kételkedem – csak nézem a köldököm felívelő végén a valahonnan valahová tartozás misztériumán keresztül bukdácsolva hogy mi mindenre vagyok és mi mindenre lehetnék még büszke nemzeti útjaink itt-ott elszórt nyomain ha nem látnám bennük a gőgös nyomorúság szemfényvesztő trükkjeit de a legszomorúbb talán hogy a szir-szar monstrumok között csak ezt az egyet érzem szerethetőnek 210228

405.	[tulajdonos]: fészbukpoémák 10	2021-02-13 14:25
122 komplementerképzés alapfokon ez is olyan mint ingoványra lépni keresi minden idegszálad a múlt tapasztalataiból mindazt ami kiment vagy nem de mindenképp segít megtalálni szennyes háborúid minden valamirevaló szennyesét hogy kimosd mielőtt szembetalálnád magad a Nagy Számonkérő visszamutogatásra hajlamos hagyománytiszteletével hogy már megint se okod se képességed hozzá de azért vakot mímelve lépsz és szidod a nálad jobb helyzetben lévők jobb helyzetét mintha bénaságodról mindenki más aki éppen nincs melletted most erőszakolná meg igazságérzeted rég elkurvult igazságérzetét 210130 123 ki- és belélegzem de nem vagyok itt még sosem jártam azon a vidéken ahol éppen élek huszon mennyi is az idén lesz huszonkét éve de olyan idegen még mindig mintha ideszülettem volna mesélni nem tudnék róla semmit hogy kitaláljak róla olyan történeteket amik csak a képzeletben léteznek ahhoz szeretnem kellene például van benne lassú folyású folyó illendő mocsaras partszakasz az ilyesmihez tartozó élővilággal és az elmaradhatatlan pusztulás-pusztítás nyomairól felvett jegyzőkönyvek helyreállítási határozatok de lélek az nincs nem tud belém lelket lehelni ez a szemgödörnyi létezés ami pillanatnyilag rám vár hogy végre helyet adjon otthontalanságomnak 210208 124 portré egy vánszorgó pillanatról nehéz túlélni az éjszakai felriadások kínzókamráit az ittfájottfáj törésvonalak mentén percekig próbálgatom az összerakást néha reggelig eltart mire sikerül elhitetni magammal hogy ez csak a semmi szórakoztató vígjátéka bennem meg a hülye ágyé meg a paplan is a korszerű „egészség”párnáról már nem is mondok semmit a mennyezet hajszálrepedéseit figyelteti míg a tisztuló tudatom rá nem jön hogy azok a szememben vannak és ott voltak tegnap is és menjek már a francba a hülye képzelgéseimmel a pohár felkészített vízében hangyák de mindegy úgyis le kell vánszorognom a mosdóba villany nélkül persze nehogy felriadjon B. használom a falfelőli korlátot is önundorral ugyan a tehetetlenségem okán de visszafelé simogató érintésekkel mert milyen jó hogy van 210209 125 a politika ideiglenesnek mondható önábrázolás ideiglenesen esetleges vonalakkal amik egyszer talán majd működés közben értelmet kapnak de ha mégsem akkor volt egy kalandos túra amiben időnként lehetőséget kaptak az egyébként önmaguktól és egymástól is függetlenül létező értelmetlen vonalak saját megnyilvánulásaik önálló képviseletére – anélkül hogy meg kellene tagadniuk megjelenésük elveit – olyan érdekközösségekben mint a magas hágók bicikliútja ami úgy kínálja a kivételt hogy alkalmazása csak nagyon indokolt helyzetben kötelező 210210 126 pillanatkép egy B. A. (Holdkatlan-górcső) vers margójára ezt már úgyis csak gondolom megyek mert úgysincs sehova az utak lezárva hallgatás köröz sietek kilincsre ráfagyott a dér és némi törmelék hó talán az emberek talpáról morzsált nyomon haladok tovább nincs egész és nincsenek benne részletek tévedésből felizzó napkorong a föld rám ugat nagyon kölyök még labdát dobál és táncra hív és én akár egy aknazár az útra dermedő havon 210211 127 tudatlépcsőztetés az ébredéseimben kicsit mindig bajban vagyok többnyire majdnem egyidőben – és manapság egyre gyakrabban – három pontról kell egyesíteni magam az első feladat a hol vagyok meghatározása ez többnyire pillanatok alatt megtörténik – kivétel műtét után amikoris különféleszínű aurafelhőbe csomagolja az agyam azokat akik fölém hajolnak és szinte szándékosan késlelteti a felismerést – ezután jön az időérzék de az hogy ki vagyok és hogy hogyan sodródtam ide nos erre néha perceket kell várnom mire azonosítani tudom az álom- maradék esemény- és személyfaktorait hogy el tudjam dönteni kik is ébredtek fel bennem valójában és mi is a következő dolguk a megfelelő szétszálazás és újraegyesítés után 210212 128 magaslati les van valami mélységesen elszomorító benne ha egy átlagon felüli értelmes társadalmilag magasan jegyzett ember hülyének akarja láttatni magát bízva mások alulinformáltságában – vagy urambocsá! a mások tőle való félelmében – maga előtt tolva beosztásának erős tekintély-páncélját (félreértelmezve kapcsolatrendszerének érinthetetlenségét) és simán tagad a szavak megfelelő módosításával mellőzve a nyilvánvaló tényeket minden rendelkezésére álló eszközön – rendelkezésére áll jónéhány – rágalomhadjárat áldozataként tünteti fel magát és elégtételért siránkozik és mivel valóban nem történt bűncselekmény a legtöbb ember ilyenkor restelkedve félrenéz mert általában eszköztelenek érzi magát a gátlástalansággal szemben főleg ha az a gátlástalanság hatalommal párosul nos ezen az erkölcsi magaslaton valóban hülyének hihető mindenki aki őt hülyének látja 210213

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!

Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.

Mások kedvenc versei

2021-03-14 07:31

lista
2020-11-27 16:47

Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55

furim
2019-11-21 14:36

nélküled
2019-11-01 10:46

Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21

Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11

paricska
2018-12-07 20:19

u.a.
2018-12-07 14:21

szép
2018-11-14 11:19

ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-09-28 08:56

Napló: Hetedíziglen
2021-09-28 02:06

új fórumbejegyzés: Nagy Zsuzsanna
2021-09-28 00:25

új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2021-09-27 20:47

ÚJ bírálandokk-VERS: Farkas György Valaminek a peremén
2021-09-27 20:40

Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2021-09-27 20:37

Napló: Conquistadores
2021-09-27 20:11

ÚJ bírálandokk-VERS: Bara Anna Ha kellett
2021-09-27 19:41

Napló: Minimal Planet
2021-09-27 18:42

új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-09-27 18:39

ÚJ bírálandokk-VERS: Kránicz Szilvia hosszú menekülés után