DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2841 szerző 37867 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Filip Tamás
  Egy barátság margójára
Új maradandokkok

Farkas György: Temetés (jav.)
Bátai Tibor: Sugallat és konnotáció
Szakállas Zsolt: lehet dombszerű
Szakállas Zsolt: AZ A TÁRGYSZÓ
Nagy Zsuzsanna: Önvallomás ()
Szilasi Katalin: Vigyázzban
Tóth Gabriella: kétely (jav.)
Tóth Gabriella: volna jó (jav.)
Bátai Tibor: Ez
Tóth János Janus: sóhajmadár (őszidő)
FRISS FÓRUMOK

Nagy Zsuzsanna 7 órája
Kiss-Teleki Rita 9 órája
Kosztolányi Mária 14 órája
Tóth Gabriella 16 órája
Bátai Tibor 21 órája
Bánfai Zsolt 22 órája
Köves István 22 órája
Kránicz Szilvia 23 órája
Valyon László 1 napja
Karaffa Gyula 1 napja
Kocsis Nóra 2 napja
Vezsenyi Ildikó 2 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
Zsolt Szakállas 3 napja
Szakállas Zsolt 3 napja
DOKK_FAQ 5 napja
Lakatos Zsolt 5 napja
Bara Anna 6 napja
Nagyító 9 napja
Szilvási István 10 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 32 perce
Ötvös Németh Edit naplója 12 órája
Conquistadores 12 órája
Minimal Planet 13 órája
Játék backstage 22 órája
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
Zúzmara 2 napja
történések 2 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 2 napja
mix 3 napja
Baltazar 4 napja
PIMP 5 napja
nélküled 6 napja
törmelék 6 napja
Szőnyeg 9 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2021-09-28 03:44 Összes olvasás: 21920

Korábbi hozzászólások:  
414. [tulajdonos]: fészbukpoémák2021-09-17 23:11
222
menekülés


ha ilyet lát
mindig bátortalan lesz
kinyújtott tenyerén sérülésnyomok
velük szokta méregetni az őt körülvevő távolságokat
sok haszna nincs belőle
magukra felejtett gondolatai továbbra is
egymással vesződnek
ilyenkor ugyan elviszi őket sétálni a dunapartra
hátha a fűzágak összeboruló békéjében
kioldódik belőlük a támadékonyság
és békés szemlélői lesznek az önmagában sodródó víz
felfoghatatlan titkának
letörlök egy padot elrendezem magunkat rajta
és halál biztosan tudom
hogy itt fogom szétszóratni a hamvaimat

210822




223
ha ilyet hall


vagy olvas
menekül
néha azt sem tudja miért de menni kell
mindenáron
akkor is ha nincs cél csak a szavak
kapaszkodó emléknyomai
csendjük mint egy levert lázadás
tömegsírján
a lapátolt hantok közé morzsolt ima
ajánlás
egy múltunkban közös
remény felé

210823



224

beszéljünk


beszélgessünk bármiről
ami épp eszünkbe jut
ha fájdalom az
akkor a fájdalomról
szinte mindegyis hogy hol és mennyire
és kinek
de megkönnyebbülés lesz beszélgetni róla
persze ugyanúgy fájhat továbbra is mint eddig
és lassan rájössz hogy nincsenek határai
egyidejű és végtelen mint Isten
de ha másról nem
erről legalább felismeritek majd egymást

210824



225
időzsák


nem tudom milyen napok jönnek még ezután
de készenlétbe helyeztem a túlélőcsomagom
ami tulajdonképpen lestrapált mondhatnám
hogy elhasználtságuk okán használatonkívüli
szavakból áll bízva a jövő természetében
aki mint minden jövő mélységesen lenézi az
előző jövők elmúlásában azt ami jelenében
saját jövőjére emlékezteti így talán kihúzom
még valameddig anélkül hogy igazolva
látnám a múltamban már többször átélt de
a jelenben elvesztegetett jövőm katarzisait

210826




226
kollázs


milyen lehet azoknak
akik gyűlölnek
szavaikat úgy használják hogy sziszegésüktől
átforrósodik az arcod
és pontosan tudod mire számíthatnál
ha nem védene még úgyahogy
az emberi élet tiszteletére formálódott alkotmány

milyen lehet azoknak
akiket véd ugyan a törvény
de elszántan hisznek abban hogy ez átverés
mert a sziszegő hangok véresre karmolják
önbecsülésed
még akkor is ha már csak a helye van meg
hogy még véletlenül se higgy a létezésedben

milyen lehet azoknak
akik pontosan tudják hogy mindez nem igaz
a valóság olyan illúzió
amiben bárki bármikor annak álmodhatja magát
amihez éppen kedve van
és ha erősen hisz az álmaiban
maga játszhatja el Istenre osztott szerepét is

210827




227

csend szaggató csend

nincs távolság bennem
a beszűkült tér nyer már évek óta új dimenziót
ettől eddig mondom magamnak és látom
hogy annyira de annyira ostoba a mozdulat
amivel jelzem
magam körül az önhatárokat
kivédhetetlen látomásaimban
én itt te ott
és a látvány
sugár nélküli körként ívelődve átcsap
egy új
egy kapcsolat nélküli dimenzióba
vagy többe
ki és milyen szemszögből tudná azt megítélni
hogy te ott és én itt állok
ha én már sehol
de te még mindig létezel
valamiféle dimenziókra szabdalt térben
idő persze ott sincs
csak a magammérte pulzálása valamiféle csendnek
hallgatásnak

210828




228
sugárút


a Föld légkörének széndioxid tartalma még nem éri el
a Vénuszét
de
beindulhat egy olyan öngerjesztő folyamat
amivel
– ha és amennyiben nem hagyjuk abba
az egymással való hülyéskedést – sikerülni fog
és százegynéhány millió év múlva
a Marsra telepített
és a Marsot élhetővé tevő értelmes lények
– nem biztos hogy embertípusúak –
fő gondja is az lesz
hogy meg lehet-e akadályozni a széndioxid kibocsátást
vagy inkább kíséreljék meg benépesíteni
a Jupiter valamelyik holdját
ás ha már
akkor a Szaturnusz holdjaiból is valamennyit
hátha

210830





229
ami nincs az hol van



olyan ez az egész mint egy elcseszett végjáték
mindenki összekapaszkodva
kínosan ad arra hogy közhelyszerűnek mutassa magát
a nem mindennapi piactéren
majdnem színpadot írtam de már régóta
egymás padsoraira olvad előadó és néző
a portéka is közös
igazi értéke már emberemlékezet óta nincs
– talán nem is volt soha – de minden résztvevő
eljátssza a magára és egymásra kiosztott egyetlen
szerepet
és úgy tesz mintha lett volna valami
a meghirdetett drámában
de tulajdonképpen nincs
a csillogó díszleteken kívül az egyre szánalmasabb
lökdösődésben
hiéna fogak acsarkodó látványdömpingje
na az van
a valamiféle konc valamiféle nyoma fölött
ahol egyszer talán volt valami de az is elképzelhető
hogy soha és semmi

210902




230
kivárt önfelmutatás


elnézed és nem tudod miért nézed el
szomorú ha már téged sem érdekel
annyira sem hogy feláldozz magadból
miatta pár évet abból mi hátra volt

ha volt egyáltalán de mindegy fogad-
juk el hogy valamennyi mégis és köt
is hozzá a jelen bár kevés jó érv
szól mellette főleg mert egy sincs de

tudod hogy annál feleslegesebb
zsigereidben a jótékony lázadás
amit nevezzünk inkább megtartott
illúzió csonknak ha lehet még

elhallgatva is bárminek nevezned
a szürkeségbe el-elkallódott gondolataid-
ból pont a lényeget ami benned mára
megkeseredetten elfelejtett pont lett

210904



231
gondolatpárhuzamok


egy jottányit sem fogunk engedni a szabadságból
ha kell
önálló akaratérvényesítő képességünk érdekében
akár a végítéletig is meghosszabbítjuk
a mit is na
a jelen és jövőbeli válsághelyzetek kezelését célzó
nemzeti akaratot
amit a nép az istenadta nép konzultált
a nép akaratából máig regnáló kormány kezébe
remélve hogy a kormány jelenlegi vezetője
és természetesen minden tagja
(a majd leváltottak helyében a jövőbeliek is)
hűségesen kitart a népet és a nép akaratát védelmező
álláspontja mellett
a válsághelyzeteket kezelni nem tudó
(mondjuk ki őszintén csak elcseszni képes)
ilyen-olyan szedett-vedett hatalmak
és az őket sajnálatos módon támogató
csak nagyon-nagyon nagy jóindulattal
és tűrőképességgel
nevezhető „honfitársainkkal” szemben)

utószó

magam itt a halál torkában már leszarnám
hogy ki mit és hogyan bassza szét ezt a szerencsétlen
országot
(legfeljebb csak azt igényelném hogy egyben
nyeljen le
kifejezetten undorodom a darabolós technikájától)
de bőségesen marad akikért és amiért aggódom
és sajnos nem ok nélkül
a vallás erőltetése egy nemzetközösségben
nem lenne szabad hogy én-mi-ti-ők-re szaggassa
az egységet
idealista lennék? nem, csak dühös!
Afganisztán egy örök tanulság kellene hogy legyen
mindannyiunk számára

mondom én idealista vadmarha

210904




232
távolságtartás


tükröződik rajtam az éjszakai csend
sehol egy kutyaugatás sehol egy gördülő autó-
surrogás
mint rémfilmek emberfaló szörnyei
kúsznak felém a gondolatok
szétszedik és a maguk arcára formálják érzéseimet
míg lángot nem kap bennük az undor
és a menekülés
a gyáva menekülés bosszantó kísérletei
el nem álmosítanak annyira
hogy már csak a képernyő szemcséit látom
a fekete betűkacatok közül
a világ egy kiszakított darabja süvít el mellettem
visszaverődik a falon
egy véletlen kutyaugatás besöpri az ágy alá
ennyi volt mára
altatót veszek be
kicsit többet mint szoktam
és rábízom magam az álmok reménytelenségeire

210905



233
csendes esti tépelődés


tulajdonképpen eddig semmi bajom nem volt magammal
ahogy Istennel sem
elvoltam-vagyok a magam kis játékaival
ahogy Ő is
én megpróbálok rájönni a titkaira
– természetesen nem ellesni akarom a módszereit –
Ő valószínűleg zsigerből ismeri az összes elmúlt
és még csak ezután következő minden gondolatom
róla és módszereiről
de – bocs az őszinte megnyilvánulásomért –
nagy szarban lennénk mindketten ha bármelyikünk is
komolyan venné a másik véleményét
a titkait is csak azért szeretném ellesni
hogy megnyugodjak
azért
minden látszat ellenére a világ teremtményei
végső soron jó kezekben vannak
de mint jó atya
hagy bennünket tanulni a saját hibáinkból
úgy anblokk a saját hibáink folyamatából
kell megtanulnunk
hogy mit is jelent Atyaúristen-nek lenni

210906




234
másolatl


és összetört bennem minden mondat
nem tudom ki vagy mi okozta
csak nem éreztem már köztük és köztünk a régi
a harmóniának nevezett kényszert

talán mert szerelmes vagyok még mindig
abba az elhagyott életmásba
akit tiszteltem amíg nem volt
és most hogy itt van rettegek benne

210908



235

„együtt egymás ellen”
FT


ha fel is nézek rád
nem tudom hova és milyen irányból vetődjön rád
a tekintetem
a csillogást a magad mutogató szépet érzem
talán értem a hősök szobrait
de nem tudom ilyenkor kiverni a fejemből
hogy mennyien éheztek sírtak miközben
megszületett mindannyiunk legendája
nemzedékeink túléléseiben
rólunk
akikért érdemes volt ezt is azt is feláldozni
legyen az akár a mások élete
akár a sajátunk
és tesszük
szükség esetén ma is bár tudom
az indíték csak zsigeri szükséglet mint a hit maga
túlnőve önmaga vak látomásain

210910




236
rövidzárlat


érzem
naponta érzem hogy létezik
érzéseim hiányosak és elnagyoltak
pont csak annyira
hogy ne veszélyeztessék a kételkedést bennem
ami minden rendelkezésére álló eszközzel
bizonyítékokat keres annak létezésére
amire
létezésem a cáfolhatatlan bizonyíték
210912




237
magamra vetett pillantás


érdekelhet-e bármi is azon kívül hogy vagyok
egyre gyengébben ugyan de még
felismerem a betűket némi rágódás után
a szavak is rémlenek
és úgy ahogy az érzés is belengi őket némi
értelemmel
nehéz kiszedni magamból amit
valamikor – és ezt biztosan tudom – elraktároztam
csak épp a mit és hogyan helyett a kereső szó
minek
és ezen eltökölök (írhattam volna eltűnődök)
hosszú percekig
mást jelent-e most mint mikor
színekké fonódtak emlékképeim
és nem érdekelt hogy kinek és minek
csak hagytam magam körbezsongani
értelmet soha nem kereső szavak tömegével
ami most fagyott
tömb
nehéz forgásban a pusztuló idővel

210914



238
létszámhiány


néha még elképzelem hogy milyen lehet
elképzelni egy idegen ember gondolataiban magam
többnyire képekben látom
és színezek
a színek függetlenek a találkozás körülményeitől
botrányosan hangulatfüggő
ahol két nappal ezelőtt még
bíbor és arany pompában láttam szinte megtestesülni
ma már egy pálcikaember figuráját öltve rám
öltögeti kicsorbult fogain keresztül a szimpatikus
másolatnak nem éppen nevezhető én
legundorítóbb szokásait
egyik-másik vigyorog még akkor is
amikor már durván elzavarták az ördög
kénköves valagába (egyébként ezt élveztem a legjobban
nincsenek kötöttségek
csontig élvezhetem a megalázás esetlen gyönyörein
keresztül a viselkedés szabadságát)
bár mostanában egyre gyakoribb
hogy csak a létező énemben próbálom megtalálni
a sosem léteztem visszhangtalanságát
figyelem magam borotválkozás közben
elgondolkodom a kiüresedett pillantás
tükörképében
hagy vajon volt-e
és ha volt milyen lehetett az igazi

210916




239
az üresség tapogatása


még nem tudod mennyire egyedül vagy
és lassan
nagyon lassan
a magadba vetett hited is cserben hagy
arcodra kalapált önbizalmad csak arcodra kalapált
önbizalom lesz
elnyűtt maszkjaidba kapaszkodó híveid értetlenül
morzsolják majd szét saját jelmezeik takarására
és csak annyit fognak érteni az egészből
hogy harc volt
káprázatos előremutató részletekkel
de valahol valamit megint el fogunk veszíteni
és megint nem fogjuk tudni hogy hol mit és hogyan

210917




413. [tulajdonos]: fészbukpoémák2021-08-20 23:03
209
HV-nek egy régi barátság szeretetével


bár néha üresnek érzem az errefelé járást
azért még – érzéseim szerint – vannak megtett távolságaim
séta közben gurul alattam a föld
jobbra is balra is
mintha az emberi valóság szemléletét játszatnák velem
a lábaim
hol jobbra billegek hol balra
van úgy egy-egy kaptatónál hogy hátra szeretne zuhanni
a test
de a lélegzetembe kapaszkodva még talpon tudom tartani
magam
a kavicsok született ellenségeimmé váltak
és haladás közben a házak sodrása
mint a viharzónák ütközéseibe zárt villámok
úgy záródik rájuk is a felhők ki-kicsattanó homálya
hogy néha még a dörgések hullámvonalait is látom
szóval elvagyok a magam élet-szülte nyavalyáival
nem panaszkodom
ami néha zavar
– de az kurvára –
a jövő
a hátrahagyott
rémiszt a jelen mitugrászainak akrobatikája
ahogy bolhacirkuszt játszatnak velünk
nézőként és szereplőként egyaránt ugráltatnak bennünket
és magukat is
kétségbeesett akarnokságaikban
hááát
ennyit magamról
hogy változtam-e a közel négy év alatt bármennyit is
a felskiccelt pillanatfelvételem alapján úgy hiszem
nem sokat
de hogy tetszenek-e még az írásaim
noshát
azt magadnak kell – nélkülem – eldöntened

210802



210
egy fiktív dráma fiktív margójára

___„aki engem szolgál bármivé lehet, de semmivé, ha
ellenemre számít”


volt egy álmom
a franc se tudja már hogy mikor és hol keveredtem
bele
és mikor és hol
ki
lassan felejtésbe került az is hogy egyáltalán létezett-e
vagy csak szenilitásra hajlamos képzeletem kever össze
egymástól illetlenül eltérő dolgokat
az egymáshoz nagyon is illőkkel
a lényeg a belőle áramló drámai hatás
ami megfelelő képesség hiányában kóborolt bennem
jóideig
(volt talán másfél óra is
tehát jóval tovább mint az eddigiek) tette-vette magát
mint akinek fontos és halaszthatatlan dolga akadt
a kert méhlegelővé alakításán kívül
és omlott is össze látványos gazként az emlékezett
kaszagépének suhintásaiban
szóval megint elmaradt a valóság egy drámai
(mondhatnám tökös) megjelenítése
és csak a mindenható véletlenen múlik ezután
hogy felbukkan-e mégegyszer
vagy végzetesen alámerült a mindennapok legyintgetős
és sűrűn szentségelős váltakozásaiban
a „mi a fasznak írni olyasmiről ami anélkül is van
hogy lenne”
a lényeg hogy már visszazuhantam
a sokkal valószínűbb álom valószínütlen valóságába

210804

**

211
a hitről csendesen


megakadok néha
és némán figyelem a beszorult szavak kínlódásait
nem
nem akarok segíteni nekik
mit tudnának még elhitetni velem abból
amitől megkövesedtek a ráncaim
amitől foszladozik bennem a hit a bizonytalan jelenben
szégyenkezem miattuk
szégyenkezve fogadom el
hogy ez az egyetlen módja a fennmaradásnak
ezt láttatják velünk
azt amit el szerettünk volna felejteni
amiről azt hittük már lehetetlen visszahozni
azt ami eddig
már csak a nagyon öregek emlékezetében létezett

210808




212
próbatétel


mi köt még mindig magamhoz
már rég
nagyon rég feladtam minden védekezésem
időnként mégis lázadásra kényszerít a lehetetlen
és kiemelem magam a belém zuhanó mélységből
megpróbálom elhinni hogy az élet nem ez
ami ha van is nincs
csak kirajzolódó valami amivel eljátszhat a képzelet
mielőtt lemondana rólam
bár lehet már le is mondott
de makacsságom nem hajlandó észrevenni
vastag útjelző póznákkal vesz körbe
mindegyikük más-más irányba mutatja a nem létező utat
elhitetve velem hogy elindulhatok még bármelyiken
próbára tenni ösztöneim maradékát
a mindenkori valóságok változataiban
amikhez már és még semmi de semmi közöm
mégis folyamatosan attól rettegek hogy van

210809


213
oldás a kötésben


szétmállik bennem a jövő
(sose hittem hogy ennyire messze eljutok)
és most itt a leárnyékolt égő súlya alatt
méregetem a visszatérés távolságait
persze nincs lehetőség hogy beváltsam
a magamnak tett ígéreteket
mégis rakosgatom a darabjait
hátha
hátha egyszer eljutok odáig hogy mégis
megmarad egy őszintén önző pillanat
például csak annyi hogy a szembeszomszéd
rohadék kutyája megint szétüvölti az agysejtjeimben
képződő semmit
aminek felületén megszülethet egy
mégis élni akarok
elhatározás
megrendelem a rég halogatott
kutyakussoltatót
hogy újra megajándékozhassam magam
az estéim csendesebb rémületeivel

210810




214
távolságbecslés


kedvelem a kormányzati beszámolókat (főleg ahol kérdezni is lehet)
de nemcsak egyet kettőt
az összest
a hangok megformálásakor szinte beleég mindegyikbe
valami földönkívüli – hogy az milyen lehet
nem tudom de ilyennek képzelem el – igyekezet
a
vitán felül meggyőzőnek ható nyilvánvaló mellébeszélés
a
megfelelési kényszer kínosan kimoshatatlan
lenyomatán kívül némi agresszivitás
(mint a jól dresszírozott bunyós aki még akkor
is vívóállásban amikor az ellenfél még sehol
vagy már sehol)
a
teli van a gatyám de értsétek meg ez a dolgom
ábrázat
a
pusztán csak azért mert kérdezni merészeltél
beletaposnálak a földbe
te tetű
a
miattad kell itt állnom és majmot csinálni magamból
a
te képtelen vagy felfogni hogy nekem jár a tisztelet
a
kurvára szeretnélek meggyőzni olyasmiről
ami akkor is hülyeség lenne ha te mondanád
a
stb
a
rengeteg változat lényege
a markáns beismerés:
igen, és?!

210811



215
a valóság cilinderében


rutinos hazugságaink hol ezt hol azt juttatják eszünkbe
csak tévedéseinkkel nem számolunk
de miért is számolnánk ha ragályos feledékenységünk
úgysem ismeri fel tévedéseinket a hazugságok útvesztőiben
megértem és velem együtt sokan
hogy
elviselhetőbb lenne a mindennapi gond ha biztosnak tűnő
kilátás mutatná merre könnyebb
és megéri arra menni
még akkor is
ha tudjuk hogy az a kilátás illúzió
megtévedt szemünket lehunyjuk ilyenkor
és belegyalogolunk a sötétségbe és próbáljuk elhinni
hogy mire kinyitjuk
megtörténik a csoda
mert olyan nincs hogy ne történjen meg
mert valahol mindig megtörténik és egyszer talán végre
valahára el fogjuk hinni hogy velünk is megtörtént
érezzük a bőrünk zizzenésén
látni nem látjuk
de felszikrázó képzeletünk mégis mutatja
szemkápráztató valóságainkat

210813




216
a leírt szavak hatékonyságáról
________________Bán Zsófia Bugócsiga c. írására


kifelé haladok a szavak vonzásából
a történet mint egy éles kés
belemetszi magát az elfelejtett valóságba
nincs értelme az időzítésnek
zavartan keresem magamban az összefüggést
a ma és a régmúlt emlékroncsai között és felteszem
a kérdést
a keletkezés szándékairól
és feszülten figyelek a válaszokra
de túl nagy a némaság bennem ahhoz hogy ha voltak is
legalább egyet fel tudjak idézni közülük

210814



217
a tűznyelő


a magamra ismerő csonka magány
átlép a gondosan telepített küszöbön
nincs kedvem – de azt hiszem nem is lehetséges –
új életet kezdeni vele
egy újság mellékleteiben nézegettem a különféle
hatalmi rendeződések egyre rettenetesebb
fegyverzeteit
a három nagy kötögeti a gatyája korcát rendesen
a sok kicsi – kiki a maga módján –
ijedt vagy ijesztő arcot vág a látványon
és méregeti
végtelenített terepasztalain a maga kis lehetőségeit
végtelen idők óta végtelenné fagyott reményeiben
cikázó tűzzel játszik egyik másik
saját álmait mintázva
egyre elkötelezettebbnek tűnő elszántsággal
lebénított népe látóterébe

210816



218
pillanatkép jövővel


van amikor elmegyünk sétálni a kapuig
visszafelé újabban csak vonszoljuk magunkat
egymást még nem kell de ez is valami
előfordul hogy a kapu torkából még kinézelődünk
na nem túl feltűnően csak annyira hogy diszkrét
időseknek tűnjünk
a szembeházat végre megvásárolta valaki
eddig csak bérlői voltak szinte félévente váltakozva
és mindegyik hagyott maga után valamit
ezek
a ház befejezetlen első részében lehettek feltornyozva
a beépítetlen tetőig
ezt onnan tudom hogy a kiköltözésünk
előtti (húsz valahány éve) szemlében őt is megnéztük
idős hölgy lakta úgy ahogy rendbetett
egyetlen szobában
a többi rész meg a nagy ásítozó üresség
itt-ott pallókkal és létrákkal megtámasztva
aztán meghalt és onnantól csak
a számtalan bérlő akik innen
próbáltak visszavergődni a valós életükbe
és most ez a fiatal pár
hetek óta hordja-hordatja konténerekben
a ház elmúlt húsz évében
bevégzett és bevégzetlen életnyomait
hogy helye legyen a fiatalasszonyon már jól látható
jövőnek

210817



219
egy kis mellébeszélés


még eddig nem találkoztam igazán boldog emberrel
az is igaz hogy nincs stabil mércém
amivel úgy konkrétan a maga teljes valóságában
fel tudnám ismerni

józsef attilánk definiálta ugyan a boldogságot
de hogy ez alkalmazható-e az emberre
hát ezt jópofasága okán is erősen kétlem
a „vályú- elmélet” szerint igen de ez eddig még

sehol nem jött be
sőt
minél több jó falat akad a vályúban annál nagyobb
a lökdösődés és eszeveszettebb a turkálás

így aztán a vályú tartalmának egy jelentős része
pocsékba megy
hogy mit jelent a pocsék azt most nem firtatnám
de ha leírom „audemars piguet” talán sejtődni fog

210818



220
csak mert fene tudja miért és kinek


ritkán szoktam meghatódni magamtól
egy kis túlzással azt is mondhatnám hogy soha
világnézetemet tekintve inkább kételkedő vagyok
és a jótékonykodás jórészt ellenérzést vált ki belőlem
még akkor is ha a történésben feltüntetett cél
nemesnek tűnik
és haszna belőle az elkövetőnek semmi
talán a gyerekkor ma már esetlennek tűnő traumája
az ok:
múlt század negyvenkettőben napszámba jártunk
pontosabban anyám de mindig vele mentem
mert féltem és féltettem
az egyik nap végén odadobott a gazda még egy pengőt
a járandóság mellé „a gyerek miatt”
és anyám kezet csókolt érte
és azóta mindig süllyedek
amikor hasonló gesztusokat látok
akár az állam részéről is
de ma olvasom hogy
egy lengyel sportoló kislány jótékony célra elárverezte
az oimpiai ezüstjét
és én meghatódtam azon
hogy meg tudtam hatódni a történeten

210818




221
csendes esti füstölgés


nem tudom ki hogyan és miért távozik belőlem
mert minden elhasznált nap csak engem mutat
– akkor is ha semmi közöm hozzá –
el akarja hitetni velem hogy miattam zúdul majd
felénk a rettegés
hogy ma este világgá szaladtak a pánikrohamok
szétfeszítették a szűk utcákat
és amikor gazdájuk előkerült a leszakadt semmiből
szétmarcangolták benne a megtalálás pillanatát
nem hiszek az emlékek tisztogatásában
olyan mint az éjszakai falak lámpanélküli sötétsége
akkor is szutykosnak látod a zuhanásukat
ha soha egy ujjal sem érintetted őket
nem hiszek a nagyon gazdagok becsületességében
legalább annyira nem amennyire bizonyára ők sem
mint ahogy abban sem hogy a szegények
csak szegényeket a lázadások kizárólag
felesleges áldozatokat szülnek
nem hiszek a háborúkban
de vannak
és amikor tudatodba fogadod létezésük okait
kételkedni kezdesz annak létezésében
akinek létezésed szeretnéd megköszönni

210820


412. [tulajdonos]: fészbookpoémák2021-07-30 14:59
201
múltba tévedt jövő


egy héten keresztül
moccanatlan aggyal ültem le a képernyő elé
a fényt magába zárta a sötétség
így láthatatlanságunk nem tűnt fel senkinek
nekem is csak most
hogy újra látom
magam körül a látóhatár ürességébe tévedt gondolataimat
gondolat?
ugyan már!
rikítóan vak rettegés a hit erejétől
hogy nem ismerjük fel a cápafogakat még akkor sem
amikor már a csontjainkon érezzük



restellem de nem tudom megítélni hogy van-e jelentősége annak
amit szinte naponta művelek
mármint ennek a betűbepötyögésnek
napi belső és külső készültségem és késztetéseim folyamatos provokálásának
hogy mond-e valamit másoknak is
vagy csak magam próbálom tisztázni felzabált életem
felöklendezett maradékaiban
– de talán pontosabb ha úgy határozom meg hogy „- ból” –
persze ebben a korban már mindegy kellene hogy legyen
– főleg számomra –
és így is lenne
– főleg az utódok szempontjából –
ha nem ijesztenének rám szinte naponta szembetalálkozó árnyékaim

210719



202
az elveszett idő fogságában


kikanyarodik elém és franciául kérdez
a tekintete ismerős a hangja nem
illetve alig sejtem hogy ki lehet és mit akar
a szűkre zsugorodott térben
amiben éppen élek
nem tudok franciául
tanultam ugyan amikor kifelé igyekeztem
de már a határon lekoptak rólam az igyekezetemmel együtt
emlékezetünk üres falához szorítva
bámuljuk egymást
aztán én el
de zaklatottan visszafordulok
látom ahogy elhajt
anyám megkérdezte tőle mikor visszatért
„aztán láttad-e?”
„igen, de nem ő volt”

210721




203
politika

vannak feloldhatatlan pillanatok
amik elől jó lenne elbújni
és figyelni hogy az aktuális feloldhatatlan pillanat
mihez is kezd majd nélkülem
hagy-e kiszámított vagy kiszámíthatatlan nyomvonalat
ami felett körözve méregethetném
szerencsémet vagy szerencsétlenségemet
a kihagyott találkozásban
valószínűleg kételyek képződnének bennem
a valóság elfogadásának szükségességéről
és vallást alapítanék aminek
tételeiben tagadnám a létezés személyemtől független
állításait
és ha sikerülne a feloldhatatlan pillanatot úgy mutatni
hogy az tulajdonképpen nem is létezett
de ha létezett is
távollétemmel megkérdőjelezhető
sőt – ha nagyvonalú vagyok –
semmibe is vehető a létezése

210723




204
ami összefűz


kipróbáltam többször is többféleképpen
néha sikerült egy-két lépést megtennem
néha mozdulatlanul reménykedtem
hogy talán így is sikerülni fog
a lényeg hogy ne adjam fel
szándékom tökéletességében biztos voltam
csak kételkedésre hajlamos képességeim
bizonytalanítottak tehetetlenné
pedig gondolatban százszor
ezerszer
százezerszer átmentem a szakadék felett billegő pallón
anélkül hogy érzékeltem volna a rettegésem
de egyszer
csak egyetlen egyszer
néztél bele a szakadék alján áramló folyó örvényléseibe
és onnantól remegő lábbal
gyufaszálnyi egyensúlyzódba kapaszkodva
megpróbálsz átjutni a biztonságod kockáztató túloldalra

210724



205
az egyformaság különbözősége


volt valami pogány méltóság abban
amikor és ahogy feladtam a hitem
az anyakönyvi bejegyzés szerint római katolikus lennék
de miután kilencévesen szétosztogattam
a plébános úr szivarjait az osztálytársaim között
az ezt követő büntetést mérlegelve
megszűntettem minden kapcsolatom az egyházzal
valamiféle homályos istenhitem maradt ugyan de ez az én
és az Ő magánügye
amennyiben igényt tart a hálámból levezethető
de időnként meg-megbicsakló szeretetemre
a változó értékű tiszteleten kívül
ami úgy ragadt belém mint a suttyó-félelem
egy rejtélyes hatalom egyáltalán nem rejtélyes indítéka
amivel belém akarja magyarázni
sőt
hatalmi eszközeivel megpróbálja módosítani
ami rám
és kizárólag Istenre tartozik
210725




206
mélyút


süllyedő vékony emlékrétegen
próbálom felszedni ami még maradt
– nyavalygás lesz ez is – érzem ahogy kenődik rám
az enyhén túlzó csend
egy-két születés közé zárt gondolattal
éjfél lesz
benne
annyi minden más
mit
még nem számoltam fel magamnak sem
lustaság vagy gyávaság lehet
vagy mert hogy legyen mi időnként rám tör
belém törölni káprázatait
múltról jelenről
mindegyis
üres
bezúzott ablakokkal néz rám a legtöbb kirakat
bár megszoktam hogy mindenegyes lépés
mit megtettem
visszajön hurcolkodni egy újabb talán még
ismeretlen szóba

210727




207
ahogy felejtünk


az akaratnak már nincs jelentősége
véletlenszerűen megtalált és azonnal felhasznált szavak
leírva
és reménykedve hogy majd csak történik velük valami
hogy jelentőséget kap az agyban
felszínre hoz rég látott
rég gondolt ismerőst
emlékezetbe mocsarasodott arcot
mozdulatot
vagy valamit ami rég múlt magára emlékezteti
a semmiből kizuhant éjszakából
reggel van öt óra
órák óta nézem a mennyezet repedéseibe zsúfolódott képmezőt
de nem emlékeztet semmire
régi zenészek neveit rakosgatom egymás mellé
hogy melyiket mikor és hogyan formálta a bezárt csend
azzá amiből most semmi nem jut eszembe
a véletlenszerű szavak kusza dobogásán kívül
csak az elmúlt éjszaka hűvössége áramlik rám
a nyitott ajtórés rácsain keresztül
amit olyan gondossággal ellenőrzök minden este
mintha csak ezen múlna -- és múlt eddig is – az életem
borzongva belegondolok hogy talán ez volt az utolsó
ébredéssel zárt éjszakám
és aztán lassan felszakadoznak az elmúlt nap emlékei
visszafelé mint eddig soha
és restelkedek mert poénból írtam egy eddig hitt
(valamennyire is eddig hitt) barátomnak
hogy ugyanmár szponzorálja kötetbe a verseim
arra érdemes részét – most gyorsan megnézem
hogy megtettem-e –
hát egen! meg! és most ég a pofám magam előtt
(és ha ezt az írást felteszem
mások előtt is)
hogy vénségemre sikerült magam alá süllyedni

210729


208
az eltévedt magány leírásának elkerülhetetlen változatai



nem vagyok magányos
sőt
de időnként elképzelem
hogy milyen érzés lehet magányosnak lenni
és minden alkalommal rádöbbenek
hogy tulajdonképpen magányos vagyok

**
rácsok képződnek körülöttem
amikről nem tudom eldönteni
hogy én fontam-e hirtelenében magam köré
– mint most is –
vagy velük születtem
de csak akkor veszem őket észre – mint most is –
ha észre akarom magam vetetni velük

**
időnként fallá tömörödnek
amikkel nem tudok mit kezdeni
elolvasom a rájuk ragasztott közleményeket
és óvatosan emelgetett lábbal sétálok el alattuk
nehogy észrevegyék a kíváncsiságot
amivel talán el tudnám dönteni
hogy ki üzen rajtuk kinek és ezek a kik hol vannak
ha nem bennem

**
néha mulatságosnak tartom
amikor kiterített lélekkel beleszimatolok az öröklétbe
nem nagyon csak pont annyira
hogy mulatságosnak érezzem magam
összes nyakatekert fóbiáimmal együtt
mint például akkor is ragaszkodom a kert virágaihoz
amikor már szemmel láthatóan azt pletykálják
az erre sétálóknak – akik egyre többen vannak –
hogy nem törődöm velük

**
pedig
– és talán ez az igazi törődés –
szabadságban élnek
egyelőre a sokszínűség rejtélyes szabadságában
amire még büszke is vagyok
bár
ha majd és akkor azért jó kenne visszanézni rájuk
kik nyertek és kik vesztettek
ezzel a rájuk szabadított – most szinte tökéletesnek tűnő –
magánnyal

210730




411. [tulajdonos]: fészbukpoémák2021-07-10 23:20
184
alkotói viszony


alkotói viszony
még nagyon kicsi voltam amikor rájöttem hogy
nem szeretem a gondolataimat
persze akkor még nem tudhattam hogy azok az apró leállások a fejemben
amik semmiként viselkedve néha zavarba hoznak mások előtt
csapdahelyzet
háló
amibe egyedül bejutva csak úgy tudok kijönni
ha mások gondolatait is figyelembe veszem
kényszerítve magam hogy folyamatosan magaménak higgyem a más
a tőlem független de elém kerülő életjátszmákat
akkor is
ha a nagy igazságkereső és igazságosztogató vándorlás
időnkénti masszív háborús helyzeteiben
saját gondolatgönceimbe csomagolva kell kimentenem
szétszabdalt gondolatgönceiket

210606



185
nos hát igen


elvagyok így csendes emlékezésekkel a semmire
amikből soha nem nőtt ki semmi
ülök a magam kispadján a magam kis háza előtt
és csendesen figyelem hogy rohan körülöttem a világ
az egyre táguló semmi felé
kedvem lenne vele rohanni de köt a házam meg a kispad
és ha kiesik egy gyámoltan gerlefióka a fészekből
és pont a lábam elé
nem hajolok le megnézni hogy vajon életben maradt-e
megmenthető-e benne az a törékeny és tünékeny létezés
ami nekem is volt és van is talán még belőle valamennyi
felkecmergek a székről közelről nézem a mozdulatlan kis testet
és eltemetem a frissen ültetett tuja mellé
aminek azt a feladatot szántam hogy kiváltsa a ritkás lombozatúvá
vált régit

210607



186
ablakcsörömpölésnyi töprengés az időviharban



figyelem ahogy beszélsz
a mondataid kiegyensúlyozottak
a szavak célratartott lövedékek
pontosan meghatározott pályán
pontosan meghatározott energiával mozognak
becsapódásaik pillanatában érzékeled ugyan az erőt
de már képtelen vagy felismerni a rombolást

távolságokat és hidakat sem ismersz
folyóként örvénylik benned a körülötted
tűzijátékként jelezve azt a határt
amit már régóta úgy használsz
ahogy elmocsarasított véderőművet szokás
nyomtalanul tűnnek el benne a behatolni szándékozó jelek
ha szavaidat súlytalannak érzed talpuk alatt

mondataidon leginkább azt szeretem
amikor zajló Dunaként láttatod meg bennünk
a békésen vonuló felhőket
ilyenkor megkérdezem magamban hogy vajon mire gondolhattál
látomásaidnak ehhez már nincs közük ahogy a jövőinkhez is alig
bajod csak akkor lesz belőlünk amikor szavaidtól tajtékot vetnek
egymáson a jég alá csúszó partok

210612



187
a képek keret nélkül sorozatból


mára már nem okoz meglepetést hogy nincsenek új gondolataim
bevallatlanul ott volt bennem eddig is a félelem
hogy mi lesz ha majd
ha majd egyszer rádöbbenek hogy többé ez nem játékos fikció
hanem maga a gyötrelmes valóság
ami hülyére idegesíti bennem a jelen bohóckodásait
amikor már nem merem eljátszani ki mikor nem
hívott fel telefonon
közölni velem
hogy soha nem fog többet felhívni
mert úgyse szólok bele
még akkor sem amikor sürgős mondanivalója lenne
arról hogy mennyire nincs mondanivalóm
arról sem ami éppen érdekelne
de nem találok hozzá
megfelelően alkalmazható érdeklődési pontokat
amikkel el tudnám hitetni
hogy igenis vannak közös gondolataink
közös érzéseink
most például azért írok neked úgy mintha megkésett
szerelmes verset írnék egy kamasz sutaságával
mert rájöttem hogy nagyonis voltak "mindenkori vanjainkban"
kapcsolódásaink
csak éppen annyira szerettünk volna emlékezni rájuk
hogy mára már megfeledkeztek rólunk

210614




188
öntájolt önarckép


adtam magamnak tíz-húsz percet arra
hogy más legyek
nem tudtam milyen lesz
de abban a pillanatba ez nem is számított
önálló döntést kellett hoznom mi legyek
a formálódó sivatag közepén
kövek homok hideg és forróság egyszerre
nincs emlékem semmiről és senkiről
csikorgó magány a folyamatosan váltakozó irányú szélben
ahol koldus lettem
ott ahol koldulni sem lehet
mert nincs kitől és nem is lenne mit
a kövek jövője fölött csak a sodródó én
és roskatag zörejként egy-két műanyagpalack

210615




189
amit és amit nem


a képen mindenki
sőt
minden
az ünneplést várja
a testeken harsány színek
kitakarások nélküli önfeledtség a hangokban
amik együtt úsznak a tömeg lélegzetvételnyi szünetein
azokban a milliomod másodpercekben is
amin áttevődnek a hangulatok a széttaposott csikkekről
a mosdók kongására
amiben az elhajított pillantások szünetjeleket komponálnak
a többezernyi kifröccsent sörfolt illatára
hogy visszajutva
az aréna lelátóján újra felismerjék
maguk körül a hősök becsvágyát
az erő az ügyesség sziporkázó lehetőségeivel
az igazságosztásban
az igazságszerzés mámorát
néha megreped benne egy-két szív
vérerek szivárognak a tomboló talpak alatt
rá az önfeledt izzadságfoltokra
ami most is mint mindig megkönnyíti majd
a győzelem elviselését az ölelkező vereségben

210616




190
az magyari virtusról (egyéniben)


megpróbáljuk magunkból elkészíteni magunkat
még akkor is ha időnként úgy érezzük
hogy nem csak kevés
de sosem volt hozzá igazán nyersanyag
persze azért iparkodtunk
(a szó legeredetibb értelmében)
összehoztunk ezt-azt (ki mihez jutott éppen hozzá és mennyire
tudta a képzeletével kiegészíteni) de azonkívül hogy megpróbáltuk
utánozni az igazán menő önigazgató-öngyártó fusizókat
különösebb látszatja nem igazán volt a törekvéseinknek
néha egy-egy puskásszerű tünemény
gyerekkorom legizgalmasabb mozgatója
aki miatt két évem elment arra hogy labdazsonglőrt neveljek
sete-suta
(két lábas voltam én is mint példaképem
és rövid tüdejű
-- a puskási robbanékonyság nélkül --
így olyan egy négyzetméteres terepen
próbálkoztam három-négy képzeletbeli védőt kicselezve
villámgyorsan rápattintani
– és a lepattanókat reflexszerűen visszapattintani –
a labdát a házunk oldalfalára rajzolt
kapu bal felső vinklijére) magamból
de
miután anyám újravakoltatta-meszeltette velem a falat
a diófa törzsével kellett ugyanezt eljátszanom
de
ez már akkora kihívás volt a lepattanók kiszámíthatatlansága okán
hogy inkább csak képzeletben vállaltam fel a fejlesztésem
ez viszont annyira sikerült
hogy még mindig bármikor bárkit le tudok játszani a pályáról

210618


191
turbulens párhuzam


egy idő után azt mondjuk majd erre is
hogy mit értünk el vele
inkább
és soroljuk végeláthatatlan kifogásainkban elmaradt
kezdeményezéseink elmaradásának végeláthatatlan okait
soroljuk okos nagy okoskodásokban
hogy rábíztuk az ördögre amit Isten kifelejtett belőlünk
és tetemre hívjuk egymást az igazság kiderítéséhez
ami megint hasonlítani fog mindenki igazságaihoz
csak ahhoz az igazsághoz nem
amit lehetetlen lett volna számításba venni
mert csak hitünk volt róla
erős hitünk arról
hogy van
mert kell hogy legyen
szent meggyőződéssel építgetett és lassan valósággá dermedő hitünkben

210620



192
„valahol Európában”

nehéz megérteni ki hogyan
és merre gondolja a jövőt
azt a jövőt ami közös kellene hogy legyen
de tudomásul kell venni – bármennyire is berzenkedünk ellene –
hogy a jövő pontosan olyan lesz mint a jelen
benne irányító hatalommal – ha szerencsénk van --
amelyik törvényekkel körbebástyázva
rendelkezik sorsunkról
és ívben szarik arra hogy ki hogyan miben sérül a
hatalom megtartásának érdekében kikényszerített intézkedéseiben

lehetünk reménykedők is persze
behúzódva imádságaink zugaiba figyelhetjük a változások
számunkra alig érthető változataiba gondolva az isteni akaratot
hogy még véletlenül se magunkat lássuk hibásnak
megváltoztathatatlannak tűnő sorsunkért
ismerős mintázatok tűnnek majd fel itt-ott az aktuális hatalom
mindenkori görcseiben
gyerekkori álmok és felnőttkori sérülések
ahogy most is
és a köznép szeretne köznép lenni úgy
hogy ne érezze megalázottnak magát csak azért mert bénán és vakon
belekényszerítik egy olyan döntésbe
amihez elvileg lehet hogy volt köze de esélye a döntés irányítására
már nyomokban sem marad

210626




193
hát igen!


szeretem látni a közönyt magam körül
mondhatnám azt is hogy a közöny inspirál
hol mire
de ez már a közöny minőségén is múlik – persze
ne legyek igazságtalan –
a közöny minősége meg sok minden máson
amik természetesen többnyire függetlenek az én (ritkán írom le ezt a szót)
megnyilvánulásaimtól

most éppen nézek kifelé az ablakon
vakon gépelt vak gondolatokat pityegek a billentyűzeten
később majd kiderül méltónak találom-e őket arra hogy „képviseljenek”
ott ahol nem biztos a siker
függ például a közömbös dolgok közömbös szintjeinek
kiszámíthatatlan méreteitől
bármekkora is az alaprajz szerint húzott épület emeleteinek száma
az ablakok méretezéseibe süllyesztett zuhanás garantált

látom
ez már megint olyan poéma lesz
amiben a szintek váltakozásaitól ki fog rázni a hideg
néha nem értem a célt mint ahogy most sem értem
ki miért és hogyan rendelheti el valaki
és milyen alapon
hogy ebben az országban az utód tizennyolc éves koráig
csak és kizárólag a szülők joga és kötelessége a szexről tájékoztatást adni

210627




194
„méhlegelő”

az öregedésen már rég túl vagyok.
a figyelő zónában szűkre
szabott utóvédharc folyik. az esély mintha
visszafelé is múlna. de persze
a gondom nem ez. ez már a volt.
amennyi annyi.

az itthagyottak mintha malomkő között.
liszt.
kenyérnek.
a földből csak gaz. az elvetett jövő
ha kihajt is. minek.
gazt terem újra a szánalmas talaj.

lesz rajta út is. talán. és élet.
és az úton vándorok.
határ is. zár és elvezet
a nincs hovából a nemlétezőbe.
bitang a szó. gazos kertembe fagy most
a lekaszált jövő emlékezete.

210628





195
zuhanórepülés

mit tennék most
ha ma lennék húszéves
a járvány miatt kicsit megkésve érettségizem
és éppen azon tépelődöm
hogy mihez is kezdjek a még hátralévő hatvanöt évemmel
villámgyorsan telerajzolok két-három kötetnyi üres oldalt
magamról
(a valóságban ez nehezen menne
mert csak pálcika-figurákat tudtam és tudok
dehát
most
a képzeletemben bolyongok)
és beköltöznék abba az eszméletlenül valószínűtlen világba
amiben most élek
(a félreértés elkerülése végett ismétlem
húszévesen)
eseménydús változatok váltogatják egymást a papíron
ülök magam előtt és rendre elcsodálkozom
hogy ezek itt mind-mind mért nem jutottak eddig eszembe
aztán felrémlik bennem
mit felrémlik
alattomosan besompolyog
a törékeny ötvenkilós test aki épp vagyok
belelapoz a kazalnyi megrajzolt papírhalomba
pár pillanat
„öcsi öcsi fikarcnyival sem másabb mint amilyen maradtál”
és én kiábrándultan nézem-pergetem a magam köré szórt
üresre rajzolt lapokat

210629




196
az itt monológokból

ha nem lenne internet
azt hinném átlagos ország vagyunk
átlagos emberekkel az átlagos napokban
átlagos fogalmak terjednek az emberek között
véletlenül sem azonos formában
de többé-kevésbé azonos tartalommal
általában a megélhetésről
pontosabban az élethez tartozó javak szórványos elosztásáról
az ablaküvegen átkandikáló tekintetek mint az utcalámpák
kevés szórt fény
ami kiemeli a megvilágítatlan sötétség sötétségét
homályba mosva a kontúrok beazonosíthatatlannak tűnő árnyékain
a lényeget
hogy az ott vajon mi lehet ha mégsem az amire gondolok
mindenfelé mindenféle autók
a tömegközlekedés járművei néha tömve néha üresek
időnként kitalálhatatlan hogy mikor miért
ahogy épp ésszel arra sem tud rájönni a nem itt lakó
hogy egyes üzletek miért zsúfoltak
és miért bántóan kongó a másik holott az árukészlet nagyjából ugyanaz

210701




197
alapjárat


sehova sem tartozunk
tudom
nehéz elhitetni magunkkal hogy ez igaz
nehéz elhinni hogy az átlátszóból tömör sötétség lett
és amit eddig otthonunknak éreztünk riasztó idegenség
a messzire vitt tekintet az ellenkezőjét értelmezi annak
amit mi az út elején elvártunk tőle
nincs sok értelme a szólásnak
mióta nem igazodik a tettekhez
plakátösvények kusza hálózata lett a szabadság
kusza és önfejű
kizárólag azt mutatja amit látnod kell
bárhogy bármilyen irányból nézed
csak azt láthatod amit sosem szerettél volna látni
egyre elnyűttebbnek érzem magam körül a világot
már megint olyasmivel kellene egyetértenem
amiről tudom hogy igaz
de amiről szerettem volna elhinni hogy soha nem válhat igazzá
a jelzések világosak
tudom persze hogy tudom
már rég mozdulatlanul haladok a sivatagban
fordulhatok bármerre
mindenhol ugyanaz
és olyan iszonyatos szaga a rothadásnak
amilyent kibocsátani csak a pénz
és a benne oszlásnak indult álmok tudnak
innentől rettegve féltem börtönöm falát
hitem szilánkos maradékaitól

210703



198
idill

balról szivárgott egy ideig valamiféle fény
úgy tükröztette magát a moslékosvödör alján
felgyülemlett esővízen
hogy a vödör peremén is látszódjon valamennyi
– ha szórtan is – az utca csatakos képéből
nem volt egyértelmű a látványon
a ki mit mikor és hogyan
csupa feltételezés volt az is ahogy észrevettem
és megpróbáltam magamhoz idomítani azt aki éppen akkor
elárvult társat keresett a visszatéréshez

nem volt könnyű
áthatolhatatlannak tűnő embertömeg állt a gyep
határolta térkövek innenső oldalán
ha nem is tűnt lehetetlennek az átjutás
visszatért belém a bizonytalanság
akadozó lélegzetvételeim jelezték hogy félek valamitől
ami ugyan még nincs de bármikor rám támadhat
vagy ha megmozdulok valószerűtlenné válik a jelenet
és amikor már nem lesz
én is fel fogok szívódni a közönyben

210704



199
a part megpillantása

persze nincs és nem is lehet igaza annak sem
aki végigaludta az éjszakába nyúló nappalt
hogy hátha ott – ha már sehol – végre megbékélhet
sorsában
és elképzelhet mást is mint az örökös balek szerepét
kifogástalanul működő repertoárjában
ami tengerpart és pálmafák ugyan a
létező bujaság minden tartozékával és grátisz kínálja
a több és jobb élet reményét
de hitet már nem ad hozzá anélkül pedig kivehetetlen
a haldokló szeretetén átszivárgó mosoly

210706




200
visszapattant álom

____”épül szépül a jövő az arra érdemeseknek”


ülök szemben a monitorral
ülök és bámulom a csendet
maníros póz
az elveszni látott vágy utolsó felvillanása
eztán már az sem
csak fáradt unalom a hírek böngészésekor
hogy talán másképp
lehetne ezt is azt is
de hit nélkül nehéz
kigondolni hogy mégis mit hogyan
ha szemérmetlenül többen többször is
arcunkba csapják elfelejtettnek hitt hazugságainkat
kényszeres ez is
ostoba és
mániákusan kegyetlen hatalmi játék
elmenni falig egy végtelenül bizonytalan múlt jövőképével
az életkorral járó szürkülés persze arra jó
hogy befogjam a pofám legalább magam előtt
még akkor is
ha éppen betonba önti előttem az új hűbéri rend
a már ezerszer elherdált jövőt

210708

410. [tulajdonos]: fészbukpoémák152021-06-03 15:10
175
ásatási terület


azt hiszem újra meg kellene határoznom
-- legalábbis magam számára – a boldogságot
nem
nem akarom poénra venni mint JA a maga halhatatlanul
morbid meghatározásában
komolyan úgy érzem hogy volt van és lesz még minden állapotomban
olyan pont
amikor feladom a görcseimet és ernyedt semmittevéssel
szemlélem azt a pusztulást ami a szemem előtt
– akár a jövőben látva is – zajlik
függetlenül attól hogy milyen és mekkora sajnálathullámok alól
kell felszínre küzdeni újra és újra magam
– beleértve természetesen az önsajnálat hányásszagú torlódásait
amik akkor is létező valamik ha a letisztultnak hitt értelem
teleszájjal röhög rajtuk –
hm
megint ez a fogalmi csapda
sehova sem lehet tőle lépni
nincs se táguló se szűkülő tér nélküle
hinni hinni és hinni
még akkor is ha kurva sok világmegváltó lézeng bennem
és egyikük-másikuk már az üdvösségét is eladná
egy-egy gyönyörű együttritmusban dobbanó szívmásodpercért
csak azért hogy belezuhanhasson a megváltó kételkedésbe
megteremtve ezzel a haldoklás eszményi körülményeit
(vagy kizárja)
saját valóságában

210515



176
most


május közép
a kert nem hiszi el de érzi hogy tavasz van
és tétován figyel
az esőtől burjánzásnak indult gaztömegben
hol mi maradt meg és melyikből lehet virág még
jövőre is

210516



177
adók és járulékaik


kurvára nem értem hogy mi ebben a probléma
mármint abban
hogy egy nyakig lezüllött országban (fejbúbtól számolva
és természetesen csak mentálisan) hogy aki gazdag
az miért ne élhetne úgy mint aki gazdag
ezzel is serkentve azokat az állampolgárokat akik lusták
tehetetlenek
a gazdagsághoz vezető út megteremtéséhez nincs érzékük
– vagy elnézték valahol az útelágazást –
hogy megfelelő társadalmi szinten megfelelő módon gondolkodva
megfelelő felelősséggel úgy csiszolgassák elképzeléseiket
ahogy az a megfelelő társasági kör elvárásainak
és engedékenységének megfelel
aki ennek az egyszerű – mondhatnám primitív – normának
sem tud megfelelni az pedig üljön a kispadon
vagy a lelátóhoz illesztett (illő) seggel
nézze a nagy játékosok nagy játékát
olyan intenzitással mintha ő is köztük lenne
és piszkosul örüljön a látványnak amit kap ha kap és legyen hálás
az isteni kegynek ha tanúja lesz egy olyan megmozdulásnak
aminek létrejöttéhez ő is hozzájárult a zsebpiszoktól megtisztított
pénzecskéjével
és legyen is rá büszke
mert mikor tudott volna ő
egy nyamvadt katedrálist vagy vadászati kiállítást összehozni
de akár stadiont is építeni egyedül
vagy legalább botlábaival bemutatni egy zidane-kombinációt
na ugye
a pénz mindenképp szóródik szerteszét
így legalább itt-ott még látszatja is van hogy volt

210519




178
egy hamleti monológ sikerületlen változata



néha elhatározom (tulajdonképpen ez is egyike az üres
kiszólásaimnak
mert nem néha hanem mindig elhatározok valamit
valamit ami mindig ugyanaz
és ha bármiben is elhatárolódnék tőle
úgy érezném hogy azt a magam tagadnám meg vele
aki nyolcvanöt évig úgy tartott ki mellettem
mintha én lettem volna ő
és ő csak csendes megfigyelője
kikötésre alkalmatlan partszakaszaim lassú elhaladásának) hogy
a jövőbeni jelenekben kizárólag a mindennapi tapasztalatokból
könnyűszerrel levezethető (kihámozható) problémamegoldásokkal
terhelem az agyam
mint például
elmélet és gyakorlat „az” társadalom milyenségeiben
avagy
szemléletváltások közösségi érlelődésünk hűbéri köztársaságában

210523




179
napi brrr


hideg tavasz és rettentő rideg
a mélyből felkínálkozó itt-ott együttérzés
ami hát ugye senkinek sem számít
mert mire kinek is szánhatná ha mégis váltani
akarná didergő testét egy másik didergő testre
mire
és mitől lenne manapság
üzlet egy
egy az egyben átcserélt érzés

komplikált ez is
bár
egy házmesteri agynak semmibe sem kerül ezen is átlátni
egyből tudja a célt a belelátott okkal
vagy ok nélkül
de olyan mindegy ez is
amikor
várja magunkról a döntést vele szemben
a féltérdre alázott

vagy nem is
egyszerűen nincs ott ahol ott van
az idő (bár május van
annak is a vége)
nem oldott meg semmit hiába is vártuk
s ha majd június lesz
az sem old meg semmit
és ha meg is oldja
csak egy rántás és el is köti végleg

210525




180
magánokirat írás

nem hiszem el hogy igaz vagyok
egyetlen szót sem hiszek abból amit szavakkal ki tudnék
vagy akár más is ki tudna fejezni rólam
az igaz hogy ez csak előzetes álláspont
de bármennyire is az
egy feltételesen megelőlegezett igazságtartalomnak mindenképpen
jegyződnie kellene ahhoz
hogy közöm legyen – tudom nem szerencsés álláspont –
a magam valóságához
de hangsúlyozom hogy nincs és nem is volt soha
így
– amennyiben közelebbről szeretném megfigyelni az én-masszát –
igen így
olyan létezésmassza ez a valóság
ami felszakadozott kontúrjaival
leginkább egy kontúrjaival folyamatosan felszakadozófélben lévő
valósághoz hasonlít
igaznak tűnök
aki a köré telepített – állítólag állandó – pontokhoz viszonyítva
próbálja meghatározni magát
de mint a bevezetőben jeleztem is
eddig sikertelenül
a két lehetséges ok közül az egyik
hogy a létezésem tudatos önátverés
a másik
hogy abban a társadalmi közegben amiben évek óta figyelem magam
megtörténhet minden és nem történik semmi

210527



181
ki tudja


mennyi jön még és minek is
számolgatni
jön és durva lesz
szavát nem érted de ha érted is
magadba fordulsz tőle és ott maradsz
és bámulsz ki mint aki érti is nem is
hogy a fenébe történhet meg veled
hogy megint börtön vagy és az őröd is magad
és ha nagy a pofád belecsapsz kuss legyen
figyeled a rések tágulását
idomítasz pókot egeret
számolgatod egyszer egy az mennyi
és ha többnek jön ki biztosra veszed
valami trükkel átvertek megint
egy-két másodpercre a győztes te leszel
vagy évtizedig
a jófene se tudja
hogy most és
hogy kinek
mennyire telik a hitéből

210528



182
történelmünk


erkölcsi mintázatai
csetlő-botló fantáziajátékokba gyűrt ámítások sorozata
az egyén
szuggesztív pózán átmásolt önérdek
leosztott szolgaszerepekkel
hogy ez másképp is lehetne
fel se merül
vagy ha mégis
legfeljebb szórványjelenségként

kizárólag a népmesékben

210531



183
pont a pont végén


úgy érzem hogy erről kell beszélnem akkor is
ha szemernyi kedvem sincs hozzá
állok itt a magam szent (vagy még csak annak hitt) elhatározásával
hogy innen és ebből egy tapodtat sem
amíg ki nem derül az igazság
ami ugyan mindig és most is köztudomásúan változékonynak tűnik
de valami apró reménysugárféle táplálja bennem a reményt
hogy egy igazán tökös kiállással
el fogják hinni nekem hogy próféta vagyok
az Istenem erős és megbízunk egymásban és ha a mindenség kvarkjai
is úgy akarják
– amihez
összességében mindannyian is tartozunk
vele együtt vagy benne (ez kicsit még zavaros de ezt fogadjuk el
az újszerűség spirituálitásának kicsit még ingadozó szimptómájaként) –
jogosan hirdethetem
hogy a lopás (legyen az csak egy kiflicsücsökvég elcsócsálása is)
az üzletemben
bűn
ellenben a hatalom által megszerzett (és juttatott) javak
helyesen megszervezett és megszerkesztett jogi eszközökkel
megtartva és osztogatva
a maga valóságában
nem
hatalommal való visszaélés
hiszen
közvetett és közvetlen hatalomtechnikai eszközként alkalmazódik
és így
nemhogy jogos de szükséges helyzetekben szükségszerű
szervezetfenntartó és erősítő eszköznek minősül

210603





409. [tulajdonos]: fészbukpoémák142021-05-14 15:12
161
„megáldott jelenlét”



ha bármikor is úgy gondolnám hogy egy vagyok a sok közül
aki szenvedélyesen szereti Istent
de a gyűlöletén kívül
nem tud mit kezdeni szeretetével
megfognám a kezem
és elvezetném magam a vakok közé
hogy lássam mennyivel gazdagabb az ő életük mint az enyém
hogy észrevegyem látástalanságukban a szenvedésem
a nem is annyira lappangó undort a szépség
betelhetetlen szorongásaitól

210419



162
néha beszélgetek magammal


a partok egyre messzebb kerülnek egymástól
és mintha közrefogott vizeik helyett folynának de ellentétes irányokba
hídjaikat már mind elveszítették
roncsolt darabjaikat már csak a rajtuk áramló tömegek tartják össze
egyre reménytelenebb tekinteteikkel

210422



163
indokolatlan nosztalgia


valahol még mindig ott vagy létezésem apró ellentmondásaiban
persze konkrétan nem tudnám megmondani hogy valóban te vagy-e ott
vagy egy dupla szivárvány a holdról
ami szerintem is annyira esélytelen
mintha a látványt éppen most rajzolnád bóbiskoló szemeim elé
tömbösített múltam apró tévedéseként
amit
bármennyire is ésszerűnek tűnne néha
képtelen – a szó szoros értelmében – vagyok elfelejteni
néha úgy alakulnak bennem a dolgok
hogy még ugyanúgy szeretnélek szeretni
ahogy megtanultuk és számtalanszor eljátszottuk egymás elkerülését
még annak az árán is
hogy számtalanszor nem találkozhattunk már akkor sem
amikor együtt voltunk
csak néztük vizeink hajóit
hogy milyen gyönyörűen tudnak elsiklani egymás mellett
miközben egymás elől is eltakarják lékjeinket

210424



164
amikor éppen


mondja itt valaki (költőről van szó)
– ha nem is ezekkel a szavakkal de úgy nagyjából a lényeget eltalálva –
„szavakkal tapogatom ki magamban a sötétséget”
a szavak bármilyen látomásra képesek
mondom
szívesebben nevezném illúziónak őket
mert az illúziók nem tudnak különbséget tenni álom és valóság között
csak akkor ha megpiszkáljuk jelentéstételük fogékonyságát
a mindenkori jelentéktelenre
ha még érzékeny vagy az ilyenkor menthetetlenül képződő
és a rólad
csakis rólad
kisugárzó illatok neveire
akkor
csakis akkor
történhet meg belőlük a látomás
látomás
ahogy általad felhatalmazott emberek illúzióid birtokában
dönteni próbálnak sorsodról
és beleborzadsz a látványba
ahogy két egymással szemben kifordított világ között
utódaidra görgetik a múltad

210427




165
mai apróság


mit tegyek ha a kertem már idegen számomra
a rendnek csak morzsáit látom benne
véletlen és értelmetlen a véletlenül valahonnan
betévedt szép
az innen és a túl is sápadó közöny elburjánzott mocsarain
hamis ígéret mind
ha ígéret az is
aminek már csak a nyoma van és ami
lehetne még
de már nincs képzelet hozzá
a kapaszkodó házfalak között
sötét nyomokban egy-két létezés a kúszó rózsa csonkolt szárain
nehéz
találni benne bármit mi szeret
mi szerethető volt
belep
mindent belep
a vénember-közöny

210429




166
elásott képzavar


mikor a friss tavaszi felhők között átsüt
a nap
a kert
százezerszeresével zuhogtatja rám megválaszolhatatlan kérdéseit
a jövőjéről
pedig
a múltjával sokkal szórakoztatóbb a játék
tetszésed szerint lehettél benne bárki
aki senki sem volt
de benne bárki bárhol bármikor
ami ott kellene legyen most is ahol láttad
ami ott van most is épp előtted
és épp előtted tör azzá ami lettél
emlékrács
átbújsz közte és ugyanott maradsz hol
most sem talál
a lehet hogy sehol sem múltidőd

210430




167
közelítés

meg kellene már állapodnunk valamiben
ami biztonságba helyezhetné az emlékeidet
azt persze megértem ha neked nincs szükséged ilyesmire
és minden rendelkezésedre álló eszközzel próbálod megakadályozni
hogy akkor se tudjak megfeledkezni rólad
ha már nem leszek

tudom hogy kegyetlenség amire készülök
és érzem azt is hogy méltánytalannak érzed
– pont veled szemben – a viselkedésem
sőt
már az is felmerült bennem hogy a köztünk lévő kapcsolat
felszámolását érzékeled benne
amihez nem tudsz – de valld be őszintén – nem is akarsz asszisztálni

a gondolat hogy valahol az út szélén elhagyom majd magam
mint pánikba esett szülő a nemkívánt gyerekét
borzalmas ugyan
de mint lehetséges megoldás bármikor bekövetkezhet
és nyugvópontra kerülhetnének végre azok a bizonytalanságok
amik az élet tartozékai ugyan
de te hajlamos voltál megfeledkezni arról
hogy nem te vagy ők és végső soron ők sem a tieid
bármennyire is szeretted néha a sajátjaidnak képzelni őket
és magad is valamiféle problémamegoldó kulcsnak
amit akkor is használni kell
ha a probléma nélküle is megoldható lenne

kereng bennem az egyetlen nem tudom mit hogyan
lassan betelik bennem a volt
és már neked sem tudok többet mit hazudni minek

210501



168
rutinszerű tájékozódás


szeretem és becsülöm az életem
még ezt az alkonyi borongós világításban alig látszódó életet is
és féltem
önző ez a féltés és tudom
jelentősége ebben a pillanatban annyi
hogy féltem magam egy ismeretlen kínhaláltól
a halál egyébként mint gondolati egység
különösebben nem foglalkoztat
régóta tudomásul veszem hogy ez az „élet-csoda” olyan ajándék amit
vissza kell majd adnom
„az egyszer valamikor” bizonytalanságát telis-tele pakolva
többnyire szánalmasnál szánalmasabb de gyönyörű illúzióval
sok-sok ismeretlen világot álmodtam magamnak
kiválasztottjaimra bízva hátha valósággá tudják formálni

210504



169
kötelező látszat


egyszerű lesz ez is
a benne kiérlelt
jövő – ne legyenek hiú reményeink – ugyanúgy látja majd mint mi
most
a primitív test konvex látszatából
kiemelkedő hétköznapokat
a zabálás gőgös vakságát megint
a kábán ingó konkáv hajlatok befogadásra mindig kész ölében
elhitetni hogy ez most a való
vagy ez lesz
ahogy
és amikor éppen aktuális
hidd
ha liberális vagy és azt mondod szabad
minden ami választható
úgy lesz
és úgy van
és máris bűnbakot
kreálsz magadból
sötét játszmák sötét figurája
lappang benned és döntésed mögött
te állítottad meg az épp aktuális
vészre
lesújtani akaró kart
azzal hogy azt mondtad
amit épp mondatni akartak veled
nane
ezt talán mégse így

210506




170
megakadt legyintés


azóta várok rád amióta gyerekkoromban elhitették velem
hogy létezel
sokszor néztem elképzelt szemedbe
belőle próbáltam kitalálni a gondolataimat rólad
de csak a saját tükörképem folyton változó hangulatait láttam
és látom még mindig
ahogy mellemre eresztett fejjel várakoznak
türelmetlenséged legkisebb jele nélkül – kételkedésed is beleértve –
kitartásom őszinteségére
azért még mindig hiszek benned
a hegyi patakok vize ilyen
ami akkor is csordogál ha esőnek hónak évek óta híre-hamva sincs

valahogy úgy alakult – a megszokás vagy anyám varázsolta így –
hogy – mint említettem – várakozok
már nem is annyira a magam volt céljait próbálom kinézni
rezzenéstelen tekintetedből mert mit is láthatnék
ahogy mostanában a történésekből kiveszem
fél- vagy teljesen őrült kalandorok helyzetbe hozásával próbálod
ismételten elsimítani amit annak idején elfuseráltál
ne vedd ezt szemrehányásnak
feltehetően öntudatra ébredésed első munkája lehettünk
olyan-amilyen
ilyenre sikeredtünk
nem szégyen az ha mesterét megpróbálja túljátszani az utód

210507




171
pillanatlétezés


és milyen gyorsan eltelt
néha úgy érzem hogy még meg sem születtem
tág pupillákkal bámulom magam körül a számomra egyre sötétedő
világot
és próbálom elhinni hogy van ott még valami amit nem látok
kell hogy legyen
az lehetetlen hogy csak ennyi az egész
durván felskiccelt életvonal a ráncosra aszott tenyérben
mögötte
a kivehetetlen tér kivehetetlen villódzású árnyalataival
mint a lepréselt tulipán az idei tavaszból
üvegszerűen áttetsző élettelenségéből felszikrázó ezernyi
rácsodálkozása a pillanatnak
valami ami végességében is örökkévaló
még úgy is hogy egy érintéstől porrá omlott
és világgá sodródott a visszafojtott lélegzetben
valami
aki úgy voltam hogy még mindig az vagyok
akinek néha hihetőnek tűnt az öröklét misztériuma

210508



172
ha tehetem


ott tartunk hogy sűrűn szidalmazunk mindenkit
és semmiképpen sem akarjuk elhinni hogy bárkit is szidalmaznánk
mi egyszerűen csak igazságszeretőek vagyunk
és szeretnénk rájönni hogy amit mi világító lámpásként hordunk
magunk előtt
az mért nem világítja meg ugyanúgy az utak göröngyeit mások előtt is
mint előttünk
illetve
ezt még valahogy sejtenénk
de azt hogy az általunk kellőképpen kivilágított használatba vett és
ragyogóan bevált utat mások mért nem akarják
vagy akarják csak nem tudják használni
az már egyenesen érthetetlen
össze-vissza botladoznak még az eléjük terített göröngymentessé tett
úton is
és az Úristen szentséges személyétől kezdve
az útkaparó munkásig mindenkit szidalmaznak a botladozó
a normális haladásra alkalmatlan lábaik miatt
ami talán még elnézhető lenne
de az hogy az általunk önzetlenül rendelkezésükre bocsátott
útjelző fényeinket
szánalmas támolygásaik okaiként ócsárolják
nos hát
de tényleg
jó érzésű ember az ilyesmire nem talál normális szavakat
csak fogja a fejét és dühöngve értetlenkedik

210509


173
a valósághajlítás bűvészete


úgy mondja
hogy egyetlen ránc sem változtatja meg helyét az ábrázatán
ami egyébként nem látszódik
csak ahogy és amit
a hangsúlytalan hangzók hangsúlytalanságából sejteni lehet
hogy mennyire elhanyagolható számára az az irdatlan összeg
ami fölött mellett vagy ellen bábáskodik
mondom
a kiejtés hangtechnikai szempontból rezzenetlen motyogás
de a vele villantott tekintet célirányosan beállított
gépágyútűzként használt gúny és megvetés a kérdező felé
az ilyenre általában nem szoktak de nem is kell reagálni semmit
még ha tudna is bárki
a visszaszúrás gesztusa a visszaszúrás pillanatában válna céltalanná
a terjedési sebesség okán
mert mire itt kimondják ott abban a pillanatban
(figyelem ellentmondás következik)
folyamatosan értelmét veszti a replikáció

210512




174
ez politika


mondta több mint negyven évvel ezelőtt a főkakadu
amikor rákérdeztem az egyik általam értelmezhetetlen intézkedésére
és innentől
a köznapi ember agya
(az enyém ilyen)
leáll és ácsorog napokig néha évekig évtizedekig mire moccan
és
– de még akkor is csak úgy magában magának – érdeklődni mer
hogy ugyan már mit is takarhat ez a
időtlen idők óta bűbájosra csiszolt szó a valóságban
és rádöbben hogy semmit
az égvilágon semmit
nyersen fogalmazva pusztán optimalizáljuk vele
a rendelkezésünkre bocsátott emberi erőforrás kisajátítását
az egyéb – főleg az anyagi – erőforrások magánfelhasználásához
(legyünk nagylelkűek a meghatározásban:
olykor – de lehet ez véletlen – „is”)

210513

408. [tulajdonos]: fészbuk-poémák132021-04-14 20:31

149
körbe zárt kívánság
(fészbuk-monológ)


elnémuló írásaim mindegyike
– mint minden elnémuló –
már azzal sem törődik – de lehet
mert reménye nincs rá –
hogy feltartott kézzel vonuljon biztonságosabb helyre
pedig szeretne megállni röpke időre
mindegy mikor
és mindegy hogy hol
csak kerítés ne legyen körülötte
álljon ott valahol a semmivel sem jelzett határvonalak között
várjon
talán rábukkan egy ajtó
amin átjuthat majd hozzád akkor is
ha eddig sem
de ezután már soha nem találkozhatunk

210323



150
egy mondat falán


úgy vagyok vele hogy már nyolcvanöt éve
nem hiszem el hogy léteznek csodák
azt sem hogy voltak
nyers törvényeket látok érvényesülni minden véletlenben

ma reggel a rideg tavaszi fényben
a kerítéstalp betontömbjén csokornyi ibolya
levél nincs
az alig látható hajszálnyi résből
hullámzó zöldesszürke szálakon
sziromtömeg
az enyhe bíborba futó árnyalat fölött
fehér erek közt patakzó
kék

hogy honnan és mikor és mért pont itt és most
mindegy
a mocskos-szürke beton testen átbújt
egy élet

210324



151
ha most


úgy éreznéd
hogy végképp eleged lett mindenből ami magadhoz kötött
és úgy döntenél hogy ennyi volt
és hagynád befejezhetetlenül a befejezhetetlent
hogy bárhol ahol jártál
változatlanul mindig mindenhol az ígéret földjét jártad
a sehová sem tartozás révületével lépve át
kiismerhetetlenségig ismerős gondolataid törmelékein

amikor így éreznéd
ne keresd tovább a titkot
most zárd le magadban azzal hogy nincs
vannak kiismerhetetlen próbálkozások kiismerhetetlen próbálkozókkal
zárt
a végén végzetesen lezárt utakkal egy végtelenként elhíresült ponton
amin át akkor sem jutsz amikor rádöbbensz
hogy te voltál ez a pont megsemmisülésed pillanatában

210328



152
tökéletesre csiszolt változat


mit lehetne még mondanom neked
ebben a süvöltözve kifakult világban
erről a süvöltözve kifakult világról
van egy olyan érzésem hogy bármit is mondanék most
sem fogadnád el
legfeljebb – de csakis akkor ha a magam érzéseit félretolom –
újra és újra elhitetnéd velem
hogy mindig is naiv voltam az elképzeléseidet abban a valóságteremtő
közegében látni amit ha megteremt
megvalósulhat benne az univerzális önépítés
százszázalékig saját anyagból olyan színvonalon
hogy többet eszedbe sem jutna más források és más megvalósulások felé irigykedni
így mindenki a maga méltó helyére kerülve
csodálhatná a tökéletes világban betöltött helyét
azt a zavartalan önzetlenséget amiben mindenki számíthat mindenki
csillogó tekintetében saját nagyságának
elfoglalt pozíciójának fel- és elismerésére

210330



153
permanens mutációk az agyműködésemben


megpróbálok úgy beszélni mintha érteném is amit mondok
időnként leállok majd gondolkodni és senkit nem fogok elküldeni
a francba csak azért mert türelmesen végighallgatja
a fene sem tudja már hogy milyen indíttatású okfejtésemet
egy olyan témáról aminek akkor sem lenne oka
ha történetesen nálam nagyobb eszmebajnok vinné köztudatba
és hagyná is ott megoldatlanul
bízva abban
hogy bármi is lesz a kifejtés végkimenetele
úgy belemosódik a mindennapok locsogásába
mint a szabad akarat tiszteletbentartása
ami ugye
mint azt a bibliából is tudjuk
Istentől adományozott jog
emberi lény ha meg is változtatja
nem lesz rajta áldás akkor sem ha azt mondják az okosok
hogy debizony a permanens mutációk elkerülése érdekében
jól cselekedne a földi hatalom ha semmibevéve az égi adományt
különböző trükkökkel rákényszerítené az ódzkodókat
az oltakozásra
ami nálunk már csak azért sem történhet meg
mert köztudottan szabadságszeretők vagyunk
mindenki úgy dönt a saját sorsának alakulásáról és ehhez gránitkőbe
vésett (s.k. SzJ) alkotmányos joga van
mintha nem is társadalomban élne ahol saját biztonsága mellett
és érdekében
– bizonyos helyzetekben –
mások biztonságát is szem előtt illene tartani

210402



154
ünnepi pillanatkép


még csak megsaccolni sem tudom hogy meddig tart ez az állapot
az emberek ki-kinéznek a mindennapjaikból
és időnként belesóvárogják magukat egy-egy távolságba
ami talán mindegyis hogy milyen csak egyáltalán ne hasonlítson ahhoz
amiben élnek
vagy ha már úgyis mindegy
megélni szeretnék a veszélyt
elmennének akár a campónai bikafuttatásba is
valószínűleg esetlen lenne a repülés íve és a csontjaim is megsínylenék
de lényeg hogy egy pillanatra hősnek érezhetném magam
aki akár egy forradalmat is képes lenne levezényelni az oltásellenesség
szent hevületében
szóval iszonyatos vadmarha tudnék lenni ebben az állapotomban
írtam a fentieket és ki tudja mivé kerekítettem volna ki
ha nem csönget ránk a szomszédasszony
egy tálka tejszínes és fahéjjal megszórt finomsággal
természetesen nem jött be a lakásba
ahogy előtte a nagyobbik fiam sem a középső fiával
aki az új párját hozta bemutatni
és hogy húsvétot köszöntsenek
és hogy meglepődjünk a dédunokák karácsonyi ajándékain
amíg lányom a legkisebb unokám (tizenkét éves) mesekönyv-legó-stb
bedobozolt gyűjteményét hordta ki számukra
hátha ők még találnak fantáziát bennük

210403



155
az én országomban


vannak titkos helyek ahova akármikor elbújhatok
akár magam elől is
titokzatos szigetek a nagy semmittevés-óceánban
elérhetetlen közelségben az éppen aktuális valóságpartszakasz
gyatrán működő világítótornyai körül
elsüllyedt hajók zátonyain folyamatosan ütköző és süllyedő érkezésekkel
szürkülő naplemente

ja
és ágyúdörrenések
hogy valójában vannak-e ágyúk az még titok
de kis napóleonok állnak minden zsákutca nyitott végén
lobogó fáklyáikkal képesek lennének beindítani akár parancsszó nélkül is
titkos kartácstüzeiket
hogy a lázadó csürhét visszasöpörjék otthontalanságaikba

DOKK-marad 210405
210208



156
körbefordulás


vannak régi fényképeink a múltunkból de alig érdekel bárkit is
pontosabban senkit
dobozban – óriási méretű dobozban – porosodnak
egy végtelen méretűnek tűnő szekrény tetején
ahova felmászni még csak-csak
de
a dobozzal úgy lejönni hogy mindannyiunk épsége biztosítható legyen
ahhoz kevés lenne az erőlködés
így inkább nem is tesszük szóvá a látogatóban hozzánk tévedőnek
hogy van
hogy nagyon érdekes múltunk van
és erről dokumentumaink is vannak
besűrítve tartjuk őket egy óriási dobozban
feltettük valamikor – amikor még bírtuk erővel –
a nagy szekrény tetejére
és hisszük magunkban hogy minden ami ott dokumentálva van
az valamikor a valóságunk volt
néha szeretnénk ugyan újra látni és megmutatni másoknak is
de látogatóink olyan beleéléssel nézegetik körülöttünk
a másodperceinket fércelgető jelent
hogy olyankor inkább eszünkbe sem jut

210405



157
kiemelés a vonatkozó részletekből


túlérzékeny vagyok ma minden tudnivalóra
nem tudom megállapítani
hogy honnan és meddig terjed
és hogy tavasz-e egyáltalán az amit most annak érzek
vagy csak a rácsom újabb színezete
az én
végletekig leegyszerűsített élethalmazának túlkompenzáló
véletlenében
amin túl meseszerűen elrendezett valamik teszik úgy a dolgukat
hogy meseszerű valaminek tűnjön
a változások magyarázataiban a legmegdöbbentőbb állandóság is
minden élő élni akar és szaporodni
még akkor is
ha terjeszkedésével felszámolja szaporodási környezetét

210408




158
mert szép az élet


milyen már ez az áprilisi hóvihar is
amikor erőlködve próbálja mindenki lábon tartani magát
a téli szürkeség után
irigyelve a hideg árnyékok napsütéseit
fel-felnéz
hátha
hátha jön egy új egy kedvező fordulata az életnek
amit nem tudok mert nem is lehet kitalálni
úgy jön majd ahogy ez a hóesés is jött
mintha lepedőt zuhogtatott volna a szél a konyhaablak előtt
nagy sehova se tartó lobogással vonultak a hatalmas hópelyhek
a kitalálhatatlan maradás irányába
és aztán mégis eltűntek
egy pillanat volt
és egy pillanat volt az eltűnés is a zöldesszürke állandóságba
nem mozdulok
olyan ez most mint a reggel merevségén át
szivárgó ébredés
irigykedve figyeli a kert hideg árnyékainak szikrázó napsütéseiben
magát
ahogy elsüvít a hóvihar után

210409



159
a történelem csorba tükrében


szeretem nézni ahogy mutálódik egy társadalom
főleg a tömegviszonyok érdekelnek
pontosabban a tömeghatáson megnyilvánuló egyéni módosulat
az
ami igazán lázba tud hozni
a ki mire hogyan szemléletbeli különbségein
a megismételhetetlennek tűnő hibák
amikben
magam is felismerhető vagyok
anélkül persze hogy el kellene hinnem a
bennem is lejátszódó össztársadalmi változás dogmatikus kényszereit
például
most éppen este van
és mert semmi más nem jut eszembe
mint egyik származékom születésnapi ajándéka
(konzervatívan öröklődő genetikai markerek feltérképezése)
amiből kiderült a fiam genomjaiból
hogy a kárpátmedencében cca háromezer éve megfordult
bárki lehet valamelyik ősének az őse
beleértve a vikingeket is
de mivel édesanyja csaba királyfiig erdélyi ősökkel rendelkezik
a viking ős valószínűleg az én egyik ősanyámmal pajzánkodhatott
ha ötven-ötven százalékot veszek alapul
vagy nem tudom
a hiba lehetősége minden ponton adott
és korrekciómentes mint általában a zuhanás

némi tájékoztatást ezen a linken el lehet ugyan érni

https://mek.oszk.hu/01200/01267/html/04kotet/04r03f05.htm

de sok biztosat ezekből sem tudhat meg az ember
csak azt hogy az érkezésünkig – mármint magyarilag –
eléggé cifra lenne a nemzetazonosítóm


160
a szakadás záróigéi

talán az enyém volt talán a másé is
ki tudná eldönteni most mikor senkié
vagy mindenkié egykézbe összefogva
mi királyi kegyként osztogat kétes
érdemek csatolt díjaként
mondom talán de ostoba lennék ha elhinném magamnak
ezt a kétes kételkedést mert nagyon is láttatva osztják
kinek miért mikor és cserébe mi jár
ha jár egyáltalán
mert
járandóságként már nem lenne ugyanaz az erő
mint adomány
mint suhanc kutyának az elhajított bot
és
a repülve ugrás
a konc után vetődés nem ugyanaz a játék és a díj sem
hiszen
így enyém a tér a nyitott hatalom a játékból nyert lábhoz szoktatás
-- minden más kényszer és a kényszerben mindig ott a
leintett önérzett-veszély –
a figyelő- a szoktató-
parancs és egyéb eszköz
lazán
ahogy a folyton ébresztett-növelt szenvedély visz és hoz
a gondolati súly nem kötne így
és a távolság is csak alig fegyelmez
szükségtelen a riogató-füttyögő lábhoz intés is
magától oldódik minden ellenállás
az öntetszelgő görcs kiéli magát
másban
vagy ugyanebben
persze attól függ mikor kinek és mennyiért

210114

407. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 122021-03-20 23:11

137
a tudat szélén


vannak
– főleg amikor álomvergődéseimben lerúgom magamról a paplant
és reggelig didergek megfejthetetlennek tűnő tévútjaimon –
nehéz
ólomnehézre szilárdult éjszakáim
amikben útjaim és céltalanságaim úgy tömörödnek mint
elhibázott semmiségekben a reménytelenség
hogy egyszer talán kiszámítható pályára lehet állítani őket is
aminek végén értelmet kaphat a küldetés
a nem tudni kitől hova küldött üzenetnek súlya lesz
amibe beleroppan az éppen mindent kitöltő valóság
kettéreped a sötétség
és meglátod azt hogy voltál valahol
ahová visszajutni csak akkor tudnál ha még mindig ott élnél

210302



138
láthatatlan járat


ritkán látom a felkelő napot
de ma sikerült pont abban a pillanatban amikor a látóhatár kettémetszette
nem kell laposföld hívőnek lennem
hogy azt képzeljem
valaki a Nap túlsó felét ugyanabban a pillanatban
éppen lemenő napként érzékelte

és talán ezzel búcsúzott az életétől

azt hiszem a mostani hangulatom egy olyan pilótáé
aki villanásszerű gyorsulásaival követni tudta a Nap útját
szikrázó fényekkel feljött és máris belehanyatlik az éjszakába

210303



139
egy parabola a fiskális logikáról


aztán csak ez
az együvé- és a különválás misztériumában az önazonosság
egy lépés lenne
de mielőtt meggondolnád
azt hallod hogy még mindig zenét sugároz a rádió
hallod a szavakat is
értelmes különálló szavak
de nincs kép ami jelentést adhatna nekik
és mire elhangzik a következő szó
nyomban el is feledkezel az előzőről
gyorsan – még mielőtt észrevennéd hogy ez már nem az
amire eredetileg gondolhattál
és kizárólag csakis azért hogy a folytonosság meglegyen –
hazudsz valamit amiről biztosan tudod hogy csak annyi köze van
az előzőleg hangsúlyozott igazsághoz
amennyiről még el tudod hitetni magaddal hogy rajtad kívül
mindenki más elhiszi
nem változott ettől szemernyit sem az első szó valóságtartalma

210305



140
dogma és hit


nézi ahogy sodródik a víz és ahogy a sodródás formálgatja gondolatait
lent a kavics a homok és fölöttük a folyamatos változás
dermesztő közelségbe hozza a meder változatlanságából azt
amit magában figyelve folyamatosan fordítva érzékel
kavicsnak érzi magát
pontosan úgy
ahogy és amilyennek nyolcvan évvel ezelőtt
amikor a parton hasalva bámulta a kavics fodrozódásának mintázatait

210306



141
utcajáték 85


türelmes a város velem
sőt
talán néha még kedveli is a lesajnáló rálegyintéseimet
csikorogva fékezi lépéseim nyomában a port
szereti ha tisztán átlátszódik rajta a bicegésem
és ami mostanában a leglényeg hogy elhallgattatja
körülöttem a kutyákat
amerre járok mindenképpen
hálósan reped mellettem az autók hangja is
alig érzékelhető bennük a csend
sőt
annyira nem
hogy magam is csak sejtem a körforgalom patinás zűrzavarában
állandóan áramló ottfelejtésem

210307



142
a belső tér extenzív terjedéséről


kicsit elbambultam a magam világvége hangulatán
arra eszméltem tegnap
– de lehet hogy tegnapelőtt mert emlékem szerint akkor kezdtek
összeszürkülni a napok
de az ok akkor még nem
az ok csak tegnap sejtődött először –
hogy lehet baj is belőle ha mégsem oltanak be másodjára
olyan érzésem támadt mint akit már egyszer halálra ítéltek
mint aki nem kért ugyan semmiféle kegyelemfélét de mégis kapott
és most kiderül hogy viccnek szánták valamiféle vicces kísérletnek
hogyha a végén mégis igen
akkor mit kezdek az ingyen kapott többletélettel
tudok-e még kezdeni valamit azzal a gondolati ravasszal
amit ha megpöckölök
ezredmásodpercnyi ideje sem maradna a semmibe szívódó világnak
hogy elbúcsúzzon tőlem

210308



143
a napok mintha
most is mint mindig magamhoz beszélek
persze felmerül bennem is időnként a kérdés hogy miért
minek kell folyton folyvást elsziszegni azt
amit önmagad előtt is nyugodtan elhallgathatnál hiszen
értéke pontosan annyi mint a noteszod lapjaira folyamatosan felírt
napi feladatgyűjtemény
amit naponta kitépsz eldobsz
van amikor egy-egy fontosabb elintéznivalót
átvezetsz a következő oldalra
egyrészt hogy mégse tűnjön az egész napod kiábrándítóan üresnek
másrészt így sokkal egyszerűbb elhinned hogy létezésed
még létezésre alkalmas
a kopogó vízcsap – őt nem írom fel – is reményt ad a holnapnak
az elromlott ablakzárat viszont fel kell írnom mert halaszthatatlanul
sürgős és egyáltalán hogy néz ki az a rozsdás
ólajtókallantyú amit zárhelyettesítőként applikáltam
naponta elhitetem magammal hogy jó az úgy
mintha
aztán mégis felírom hogy mégse

210309




144
amikor magamhoz beszélek többnyire értem


például
tudod de nem hiszed hogy igazad van
az meg még legvadabb álmodban sem merül fel benned
hogy az igazság – így akár a tiéd is – nincs történelmi időhöz kötve
amiben
dogmává szentelt hazugságok vívják örök harcukat dogmává
merevedett hazugságaikkal
de ha mégis
ha már-már úgy hiszed
hogy ebben a gatyakorcos okoskodásban van némi igazság
tehát ha
mármint ha és amennyiben
akkor ez már a cáfolata is a létező igazságba vetett őszinte hitednek

210310



145
megunt árulás


nehéz eldöntenem hogy kinek és meddig tartozom hűséggel
főleg mióta megszűnt magammal minden kapcsolat
(már csak élni járok a megszokott terepre)
a múltból ugyan még van némi készletem
lejárt szavatosságú kóklerség valamennyi
te is restelled mikor velük vernek át
bár az ellentételezést nem értve mérlegelsz
persze kulcs már nincs – magadhoz leginkább –
de ha már visszarúgtak
megragadsz megint
a deszkapalánkkal védett rétegen

210313



146
adalék a közhelygyűjteménybe


félek hogy ennek ami most történik
ezzel a történéssel vége lesz
gyors módosulatok színezeteibe kapaszkodhatunk még
ideig-óráig
hihetjük
sőt
ha még belefér önérzetünk utószínezésébe
azt is hihetjük hogy birtokon belül vagyunk
és különben is
saját életünk saját álmában bármi megtörténhet
ragaszkodásunk értelemszerűnek is tűnhet
kínossá többnyire csak akkor válhat ha másoktól is elvárjuk
hogy képzeletünkbe álmodva tagadják meg saját valóságukat

210315



147
ajándék versidézet magamnak


ne szállj buszra ne szállj fel semmire se
csak sétálj
maszkod hagyd el és ha rákérdeznek
ne szólj csak mosolyogj
aztán hagyd el azt is
és ne hagyja hogy utánad vigyék
mondd neki hogy tegyen úgy mint a maszkod
lopja be magát valakinek a pillantásába
vitesse körbe magát a városon
látogasson meg minden házat
Istent keresve látogassa meg „a fák hegyét” (KS)
és amikor már azt hiszi hogy mindenhol volt
keressék meg egymást
és engem is
és vigyenek magukkal az útszéli pocsolyák felszínén megvillanó
árnyékokban

210317



148
színtiszta irigységből egy kossuth-díj margójára


elkezdhetjük megint a szavak játékával
és folytathatjuk ott ahol többen abbahagyták
döntetlenre véve már az elején
hogy látszódjon
ennek
legkevésbé lényege a harc
a részletek ami
és ahogy
formálódik előttünk a kékvér
a korhatár nélküli játszótér unalma
kereng földön vízen levegőben űrben
egymás mellett fölött és alatt
kurva rossz színpadi rendezés
félbe hajtott térképre rajzolt változatán hogy mit
megőrizni és mit azonnal elfelejteni
amiben látszódhatna minden maradás és talán az eltűnés is
az érdek és az érték tökéletes összhangjában
mindannyiunk homloka mögött a szívósan terjeszkedő semmi

210319







406. [tulajdonos]: fészbuk-poémák112021-02-28 22:22
129
előmászott elfelejtés


ma megkaptuk az első oltást. állítólag
pillanatnyilag ő a legjobb. mostantól a vírus
lenyúzott „bőre” provokálja szervezetem védekező funkcióit és
így már hatékony ellenanyagok várnak a betolakodóra.

kicsit ódzkodtam. hajlamos vagyok túlreagálni minden támadást.
még akkor is ütök amikor már nincs kit. gyerekkorom
verekedéseinek visszatérő élménye hogy még akkor is öklöztem
a falhoz lökött áldozat helyét amikor a hátam mögött röhögött.

feleségemnek pillanatnyilag semmi baja. az én vérnyomásom plafonon
a pulzusom mint egy félrevert harangnyelv jelzi a veszélyt
de most mára elegem volt a kísérleti megfigyeléseimből. betolok
a vérnyomásgyógyszer mellé egy leszarom-tablettát. alszom ha tudok.

210220



130
elhibázott semmiség


nyújtózkodsz és mint akit felnégyeltek
nem tudod hány részre szakadt és fog még szakadni a világ
körülötted szakad még rendesen minden amivel
érzékelhető viszonyban vagy felaprított érzékszerveiden keresztül
ezek búbánatos hangulati túlzások ugyan
elszakadva a valóság diktálta szükséghelyzetektől
de mivel semmi konkrét okom panaszra
még a létezőnek hitt létezhetetlent sem hibáztathatom semmiért
ebben a
nélkülem is normalitását vesztett közegben
amiről csak így mint most is
egyetlen érvénytelenített mondatban foglalom össze kikezdhetetlen
véleményem
nincs ajtó ezen a végtelenített folyosón
se jobbra se balra
illúzióid lehetnek persze
jobbról is balról is
de a kijáratnál – függetlenül a hátrahagyott képed méretétől – ugyanaz
a semmi fog megtörténni

210221



131
lefekszel felkelsz


az ismétlődés újra és újrarajzolja magát arcvonásaidon
és bármennyire is próbálod emlékezetedben tartani
húszéveskori metszéspontjait
lágyan és reménytelenül maszatos lesz
akár a hegyi pataké az elmocsarasodott völgyben
kanyargó zsombékcsomók között folyamatos felejtésnyomok
a bukdácsoló csillogás alatt

210223



132
mai könyörület

untat a fizikai tehetetlenségem a kert ahogy szemrehányóan szemléli
a le-fel sétáimat az egyméterszer tizenötméteres járólapon
najó van benne egy kuka alakította szűkület is
ahol csak oldalazva fér el tömegem alsóbb
– hálistennek vékonyabb – része
ez kicsit javít a majdmindennapi sétarutin hangulatán
nem irritálja a képzelőerőt ő sem
de a madarak röptét izgalmasabb szögből mutatja
az idén csak átrepülőkkel találkoztam pedig
– főleg a rigóim –ilyenkor már lépésnyire tőlem szokták lazítani a földet
most sehol
az átrepülők is inkább sármányok csízek
veréb fecske évek óta nem kerül a szemem elé
mintha szándékosan magányosodna körülöttem az élet
ne fájjak annyi mindennek és ők se fájjanak nekem
amikor lassan – még mindig remélem hogy nagyon lassan – itt
kell hagynom őket
a madárbirs lehullott levelei között ma reggelre kinyílt egy krókusz és
mellett ott van rendre már mind a három
– ki tudja honnan jöttek és mikor –
szaporodásra képtelen hóvirág lehetetlenül sérülékeny látványa

210224



133
könyörtelen könyörület


könyörtelen könyörület
hinni Istenben
(teljesen mindegy melyikben
amennyiben létezik úgyis csak az az egy létezhet)
legalább annyira abszurd mint hinni a könyvekben leírt igazságoknak
az kétségtelen hogy könnyebb elviselni a magán- és közéleti
faszságokat ha hiszünk valamiféle spirituális rendezőelv
valóságteremtő erejében
de ez is csak akkor következne be ha az elénk tálalt elveknek
hajlandóságuk lenne a tények elfogadására
és nem egy lázrózsás álomból csöppennek le úgy
hogy az esedékes választási lehetőséget is csak valamiféle túlvilági
rendszerhez kötve fogadunk el
ehh!
vénségemre káosszá csírásodott agyammal még az olyan egyszerű
kapcsolódás megértésére is képtelen vagyok
például hogy a mában úgy szeretnénk találkozni a holnappal
ahogy az tegnap megtörtént

210225



134
az önzés képei (színesen és elmosódva)


volt amikor a rendelkezésemre álló idő nagy részét
olvasással töltöttem
mindenféle olvasással
a mindenféle olvasásának semmi oka nem volt
azonkívül hogy szerettem volna másokban is találkozni magammal
mindegy lett volna hogy mikor hol és milyen állapotban bukkanok fel
talán még az utolsó pillanatom átélését is elfogadtam volna
ha tudom hogy én haldoklom ott
ahol éppen leírva (nagyon mutatósan és átélhetően) haldoklott valaki
de az utolsó pillanatig is csak részvétet éreztem
önsajnálatot soha

210226



135
rokon vonásaidban

megdermedt az idő
ügyesen lavírozod át magad a másodpercek zátonyain
de úgy látszik az óráid nem mozdulnak
ugyanazt mutatják itt is és teheted bárhová magad
a benned lévők makacs ragaszkodásával már nem tudsz mit kezdeni
és bágyadt türelemmel tűröd a szétesés lehetetlenségét még akkor is
amikor valójában már csak a hangod létezik

210227



136
lázroham (zenepalota)


kifelé kellett menned valahonnan
de folyton úgy érezted hogy befelé haladsz
a szavak amikkel csillapítani próbáltad az idegenséged
glédában álltak körülötted
és bármennyire is úgy érezted hogy muszáj
egyetlen egyet se sikerült letaszítanod arról a magaslatról
ahová – bár semmi de semmi keresnivalójuk nem volt ott –
olyan indulattal növesztették gyökereiket egymásba fonódva
hogy inkább megvártad míg körbezárnak
és magukba olvasztják értelmezéseidet

innen nézve elmosódott a látóhatár
amennyiben látóhatárnak nevezhető az a tébolyult önszorgalom
amivel megpróbálták kitakarni egymás valóságából a tisztánlátást
hangokká álltak össze
zenei hangoknak éppen nem nevezhető zűrzavarrá
bár ki tudja hogy ebben is mit dönt
a jövő egyik direkt erre a célra kinevezett kormánybiztosa
és ezek is bekerülnek majd valamiféle reprezentációs célt szolgáló
időkapszulába
mutogatva egy hajdanvolt társadalom frissen feltárt fekélyeit

bár most kétlem
– ebben az állapotomban mindenben hajlamos vagyok kételkedni
még abban is hogy éppen kételkedem –
csak nézem a köldököm felívelő végén
a valahonnan valahová tartozás misztériumán keresztül bukdácsolva
hogy mi mindenre vagyok és mi mindenre lehetnék még büszke
nemzeti útjaink itt-ott elszórt nyomain
ha nem látnám bennük a gőgös nyomorúság szemfényvesztő trükkjeit
de a legszomorúbb talán hogy a szir-szar monstrumok között
csak ezt az egyet érzem szerethetőnek

210228




405. [tulajdonos]: fészbukpoémák 102021-02-13 14:25


122
komplementerképzés alapfokon


ez is olyan mint ingoványra lépni
keresi minden idegszálad a múlt tapasztalataiból mindazt ami kiment
vagy nem
de mindenképp segít megtalálni szennyes háborúid
minden valamirevaló szennyesét
hogy kimosd mielőtt szembetalálnád magad a Nagy Számonkérő
visszamutogatásra hajlamos hagyománytiszteletével

hogy

már megint
se okod se képességed hozzá de azért vakot mímelve lépsz és szidod
a nálad jobb helyzetben lévők
jobb helyzetét
mintha bénaságodról mindenki más aki éppen nincs
melletted
most erőszakolná meg igazságérzeted rég elkurvult igazságérzetét

210130



123
ki- és belélegzem de nem vagyok itt


még sosem jártam azon a vidéken
ahol éppen élek
huszon
mennyi is
az idén lesz huszonkét éve
de olyan idegen még mindig mintha ideszülettem volna
mesélni nem tudnék róla semmit
hogy kitaláljak róla olyan történeteket amik csak a képzeletben léteznek
ahhoz szeretnem kellene
például van benne lassú folyású folyó
illendő mocsaras partszakasz az ilyesmihez tartozó élővilággal
és az elmaradhatatlan pusztulás-pusztítás nyomairól felvett jegyzőkönyvek
helyreállítási határozatok
de lélek az nincs
nem tud belém lelket lehelni ez a szemgödörnyi létezés
ami pillanatnyilag rám vár hogy végre helyet adjon otthontalanságomnak

210208



124
portré egy vánszorgó pillanatról


nehéz túlélni az éjszakai felriadások kínzókamráit
az ittfájottfáj törésvonalak mentén percekig próbálgatom az összerakást
néha reggelig eltart mire sikerül elhitetni magammal
hogy ez csak a semmi szórakoztató vígjátéka bennem
meg a hülye ágyé meg a paplan is
a korszerű „egészség”párnáról már nem is mondok semmit
a mennyezet hajszálrepedéseit figyelteti
míg a tisztuló tudatom rá nem jön hogy azok a szememben vannak
és ott voltak tegnap is
és menjek már a francba a hülye képzelgéseimmel
a pohár felkészített vízében hangyák
de mindegy
úgyis le kell vánszorognom a mosdóba
villany nélkül persze nehogy felriadjon B.
használom a falfelőli korlátot is
önundorral ugyan a tehetetlenségem okán
de visszafelé simogató érintésekkel mert milyen jó hogy van

210209



125
a politika


ideiglenesnek mondható önábrázolás ideiglenesen esetleges
vonalakkal
amik egyszer talán majd működés közben értelmet kapnak
de ha mégsem
akkor volt egy kalandos túra amiben időnként lehetőséget kaptak
az egyébként önmaguktól és egymástól is függetlenül létező
értelmetlen vonalak saját megnyilvánulásaik önálló képviseletére
– anélkül hogy meg kellene tagadniuk megjelenésük elveit –
olyan érdekközösségekben mint a magas hágók bicikliútja
ami úgy kínálja a kivételt
hogy alkalmazása csak nagyon indokolt helyzetben kötelező

210210



126
pillanatkép egy B. A. (Holdkatlan-górcső) vers margójára


ezt már úgyis csak gondolom
megyek mert úgysincs sehova
az utak lezárva hallgatás
köröz

sietek
kilincsre ráfagyott a dér
és némi törmelék hó talán
az emberek talpáról morzsált nyomon

haladok tovább nincs egész
és nincsenek benne részletek
tévedésből felizzó napkorong
a föld

rám ugat
nagyon kölyök még labdát dobál és táncra hív
és én akár egy aknazár
az útra dermedő havon

210211



127
tudatlépcsőztetés


az ébredéseimben kicsit mindig bajban vagyok
többnyire majdnem egyidőben
– és manapság egyre gyakrabban –
három pontról kell egyesíteni magam
az első feladat a hol vagyok meghatározása
ez többnyire pillanatok alatt megtörténik – kivétel műtét után
amikoris különféleszínű aurafelhőbe csomagolja az agyam azokat
akik fölém hajolnak
és szinte szándékosan késlelteti a felismerést –
ezután jön az időérzék de az hogy ki vagyok
és hogy hogyan sodródtam ide
nos
erre néha perceket kell várnom mire azonosítani tudom
az álom-
maradék esemény- és személyfaktorait
hogy el tudjam dönteni
kik is ébredtek fel bennem valójában
és mi is a következő dolguk a megfelelő szétszálazás
és újraegyesítés után

210212



128
magaslati les


van valami mélységesen elszomorító benne
ha egy átlagon felüli értelmes társadalmilag magasan jegyzett ember
hülyének akarja láttatni magát
bízva mások alulinformáltságában
– vagy urambocsá! a mások tőle való félelmében –
maga előtt tolva beosztásának erős tekintély-páncélját
(félreértelmezve kapcsolatrendszerének érinthetetlenségét)
és simán tagad
a szavak megfelelő módosításával
mellőzve a nyilvánvaló tényeket
minden rendelkezésére álló eszközön – rendelkezésére áll
jónéhány –
rágalomhadjárat áldozataként tünteti fel magát
és elégtételért siránkozik
és mivel valóban nem történt bűncselekmény
a legtöbb ember ilyenkor restelkedve félrenéz
mert általában eszköztelenek érzi magát a gátlástalansággal szemben
főleg ha az a gátlástalanság hatalommal párosul
nos
ezen az erkölcsi magaslaton valóban hülyének hihető mindenki
aki őt hülyének látja

210213


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2021-03-14 07:31 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-09-28 08:56   Napló: Hetedíziglen
2021-09-28 02:06   új fórumbejegyzés: Nagy Zsuzsanna
2021-09-28 00:25   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2021-09-27 20:47       ÚJ bírálandokk-VERS: Farkas György Valaminek a peremén
2021-09-27 20:40   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2021-09-27 20:37   Napló: Conquistadores
2021-09-27 20:11       ÚJ bírálandokk-VERS: Bara Anna Ha kellett
2021-09-27 19:41   Napló: Minimal Planet
2021-09-27 18:42   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-09-27 18:39       ÚJ bírálandokk-VERS: Kránicz Szilvia hosszú menekülés után