DOKK

DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

2835 szerző 37423 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben

Bejelentkezés

KIEMELT AJÁNLATUNK

Szokolay Zoltán

Z

Új maradandokkok

Tóth János Janus: alkonyi csend

Tálos Barbara: Folyók

Szakállas Zsolt: izzó pecsét marasztal

Bártfai Attila Márk: COVID-19

Vajdics Anikó: A Vajdics Anikó-menet/Being Vajdics Anikó

Csapó Angéla: Világszép

Sági Ferenc Dénes: a vágyról

Vajdics Anikó: Így se, úgy se

Vezsenyi Ildikó: (hat perc)

Kiss-Teleki Rita: Egyensúly

FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 1 órája

Ötvös Németh Edit 4 órája

DOKK_FAQ 1 napja

Tóth János Janus 1 napja

Nagyító 1 napja

Tálos Barbara 1 napja

Konta Ildikó 2 napja

Karaffa Gyula 2 napja

Valyon László 3 napja

Seres Sándor 3 napja

Kiss Anna Mária 3 napja

Kiss-Teleki Rita 4 napja

Vezsenyi Ildikó 4 napja

Albert Zsolt 5 napja

Bártfai Attila Márk 8 napja

Varga Árpád 8 napja

Józsi Gyöngyi 8 napja

Szakállas Zsolt 8 napja

Oláh Imre 9 napja

Pálóczi Antal 10 napja

FRISS NAPLÓK

az utolsó alma 4 órája

Hetedíziglen 6 órája

mix 11 órája

EXTITXU-UXTITXE 20 órája

Baltazar 21 órája

Zúzmara 22 órája

Bátai Tibor 1 napja

Vendég 1 napja

PIMP 1 napja

A VERS LEGYEN VELETEK 1 napja

Gyurcsi 1 napja

Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja

nélküled 1 napja

az univerzum szélén 2 napja

Ötvös Németh Edit naplója 3 napja

MÉGTÖBB NAPLÓ

BECENÉV LEFOGLALÁSA

VERSKERESő

SZERZőKERESő

FÓRUMKERESő

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2020-12-03 20:12 Összes olvasás: 19334

400.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák 5	2020-11-12 23:50
81 lépcsőszöveg 3 és minden célban önmagát kereste fiatal volt és azt hitte üzen benne valami mélyen átkozott mélyen elfekvő sötétség amiből felhozhatja álmát – mélyebben belegondolni sosem mert – amiben szimpla hülyeség a mindennapok koncán rágódni ma már hol itt hol ott csap át álmain az a valószerűtlen félelem hogy amit gyűlölt volna láttatni az lett a valóság 201103 82 ___van úgy, hogy néha nem tudok (gyűlölök) verset írni (évente úgy ilyentájt), most megviccelem magam, és ebben az „öngyűlölös” világlátásomban áthordom ide a máshol már rég elfelejtettjeim egyikét-másikát (2009-ből) http://dokkpalyazat.blogspot.com/.../czekmany-sandor... befejezhetetlen mondatok a humanizmusról _ avagy miért nem tudok politikai verset írni tételezzük fel itt, a nagy semmi öblében, az egyetlen létező akaratot. a feltételezés céltalan. itt elsősorban értelmezhetőségünk határa érdekelne. az idő mint egy nyíló-csukódó fodrozódás. a semmibe dobott anyag semmibe dobott anyagként viselkedik. ott is, ahol lakom. figyeli az egyetlen létező akarat jeleit. a bogarak neszezésébe figyel. és mert most ősz van, a falevelek színváltásaiba is. az éppen eldübörgő kamion remegtette kék üvegpalackokban nem érti ugyan a kék kékjét, ahogy soha nem értette meg a falra akasztott kard nyelébe karcolt kétésfél keresztet sem. próbálja magát beletágítani a semmibe. határokat vés ki belőle. ezek a határok úgy viselkednek, mint ő. sövényeket telepítenek maguk köré. gondosan nyírva, borotválva az átláthatóságot. a távoli háborúk most pontosan olyanok, mint a közeliek. térben-időben összefolyó semmitmondások. nagyapám neve egy kopott márványlapon. sok kopott név fölött: hőseink. kiknek a nevei. kiknek a hősei. félálomban nézzük már harmadszor ugyanazt a robbantást. kihunyt tekintetek a kamerába. kint sötétedik. úgy szivárog át rajta a csend, mintha csak bennünk történne meg a semmi. kezemben könyv. félszemem a tévén. a barmok, mondom. összecsukom a könyvet. leugrom a videotékába egy vígjátékért. öblítsük le az őrületet, mondanám, de látom, hogy te már alszol a kék vibrálással telt szobában. száraz, kihunyt fényű tekintetek. vannak, akik már gyűlölni se tudnak. mert nincs szembekapható kit, és oka fogyottá vált számukra a hogyan is. így csak ezek a zavarodott elpillantásaik maradtak. akciósorozat. műszar közt lecsorgó, nyers gyűlölet. halántékmasszázs. kitapogatott pulzusban vergődő szégyen. globalizációs hablaty. törvényekkel támogatott osztogató fosztogatás. a magyar történelem legtitkosabb feljegyzései. a riporter érezhetően felkészületlen. de az is lehet, csak nem mer felkészültnek mutatkozni. győzike. benkő. ugyanaz, de már viktor. spektrum. éppen sztálin. transzparensek egy másik adón. „meddig tartja magában a magyar nő a szart…” a többit nem látom, de el tudom képzelni. utak hidak nélkül. hidak utak nélkül. „gerinctelen söpredék.” „mocskok.” „hazaárulók.” dunakiliti. valami régi téma. mellette a frissen felmosott padló. cigánygyűlölet. kamerán végigcsorgó köpet. gyűlölöm az altatót. a májamat szétbaszó gyógyszereimet. szeretem az életet. a tejfehér lélegzetek mocorgó rendezgetését. nagydarab fekete férfi ment el ma a kapunk előtt, száján maszk, kenguruban négyhónapos kislány, leállítjuk őket megcsodálni, a férfi igazgatja a kislány napvédő kalapján a csipkéket. esetlen, csodalátó érzés bennem. visszaállítanám a halálbüntetést, hogy legalább a gyerekekre lövöldöző vadászpuskás őrültjeinktől megszabaduljunk. egy idő után belefárad az ember a túlélésbe. gyűlölöm, hogy már nem csak nemzedékeket, nem csak éveket, évszakokat, hónapokat, napokat, hanem lassan órákat, perceket kell túlélnem. gyűlölöm a hazudozó kilátástalanságot, a kilátástalan hazudozást. már nem bízom abban sem, hogy ez másképpen is lehetne. gyűlölöm a bankárokat, gyűlölöm a közhivatalok pofátlan tisztviselőit. gyűlölöm azokat, akik meg akarnak győzni arról, hogy a szegénység önhiba. hogy mindenki hülye, aki nem gazdag. gyűlölöm a felelőtlen országvezetést, mert felzabáltatták velünk unokáink kenyerét. eutanáziára kötelezném a nyugdíjasokat. a gyógyíthatatlan betegeket. kemoterápiát rendelnék el napalmmal, atommal. igaz, az utóbbi már nem kemo, de legalább annyira hatásos eszköz a túlburjánzó én-sejtek likvidálására. xanax-szal tompítom le magam. gyűlölöm azokat, akik gyűlöletes gondolatokra kényszerítenek. gyűlölöm az öngyilkos merénylőket. nem hiszek a hősiességükben. gyűlölöm a mulasztásos törvénysértést. a kiskapugyártó képviselőket. gyűlölöm magam azért, mert ostobán korruptnak tartom a törvényhozóinkat, holott tudom, ez nem az a kategória, amibe egy politikust be lehetne sorolni, azt is tudom, hogy nem mind tisztességtelen, de azt is, aki nem az, már rég nincs ott, vagy úgy ül önmagát süppesztő gyűlöletében, mint én most a monitor előtt. gyűlöleteim szárnyatlanok és pontosan arra alkalmasak, amire látszódnak. háborúra. totális önpusztításra. bársonyos őszi fény a kerten. a konyha felől zene. wieniawski. felszűrődő sültszalonna- és kávéillat. 201105 83 az írás bizonytalan igazságáról néha olyan távolságokba kerülök magamtól hogy eszembe sem jut még így a dögvész híreit olvasva sem hogy bármikor is véget érhet az életem rendben rendben reggel betoltam fél xanaxot ami való igaz hogy át szokott segíteni a holt- pontjaimon de ez most nem az az állapot amiben kerülgetem a tisztánlátást hogy egy alkalmas pillanatban elvágjam a torkát és nem is az amiben vért izzadva próbálom az írásomból kioperálni a véletlen rímeket a csetlő-botló összecsengések többnyire zavarnak most – legalább is most így érzem – még ez a nyomatékosító ismétlés sem zavar annyira hogy visszaolvasva töröljek illesszek és szentségeljek a figyelmetlenség miatt egyszerűen elfogadom azt ami egy időtlen időben is elfogadható engedékenység hogy olyan vagyok amilyen voltam hetven évvel ezelőtt is csak éppen az az egyszerű különbség hogy most – hangsúlyozom most – időnként megpróbálom nem elfelejteni hogy lélegzetet is kell vennem 201106 84 improvizált szövegkörnyezet mi történne veled ha belépnél egy a megszokottól teljesen eltérő világba mondjuk elképzeled hogy arra ébredsz mától te vagy az egyesült államok elnöke na nem az amerikaira gondolok annyira ökör még álmomban sem lennék hogy ezután áhítozzak (ébredés után meg aztán végképp) hanem olyan igazi álombeli valóság lenne amiben minden nemzet egyetlen államközösség egyenrangú tagja és ezen egy pillanatig sem álmélkodnál még annyira sem mint azon hogy Isten úgy teremtette meg a világot hogy véletlenül se jöhessen létre benne két tökéletesen azonos lény amit úgy is ki lehet fejezni hogy az Örök Állandó létrehozta magában az Örök Változót ezzel kitolva a Végtelenbe saját létezésének megteremtődését vagy valami ilyesmi lenne ez az államközösség is aminek ébredés után te lennél az elnöke és most éppen azon töröd a fejed hogy te vagy-e te vagy a feleséged vagy a szomszédban csaholó kutya vagy éppen ez a rohadt szúnyog ami a döngicsélésével felébresztett 201107 85 kapcsolat már nem ismeri fel a szavak jelentését mégis úgy teszi eléd őket mintha mindenegyes szónak ő adott volna életet bármelyiket használod úgy viselkedik benned mintha forgóajtóban körözve menekülnél a kidobás elől réseket keresel a megállítás a kitámasztás módját keresed hogy ki tudjanak fortyogni belőled vagy te fordulj ki belőlük szinte már mindegy is hogy milyen áron csak kikerülj ebből a szorongató szorongó körözésből aztán feladja talán mert megsejti hogy nincs igaza ahogy azt is megszokhatta már rég hogy a szorongásaid mögé szórt szavak számodra csak annyit jelenthetnek mint egy képpé formált hallgatás a palackposta kitapogatott üregében 201109 86 vizit meg kellene mutatni magamnak merre vannak azok a poros utak amiken járni akarok poros eperfák szegélyezte utak amiken végighaladva alig-alig képződnének gondolatok házak is csak messziről sejtődnének és azokon túl talán már nem is lenne semmi egy-két elfelejtett harangkonduláson kívül rég találkoztak a nyavalyáim orvossal egyrészt mert minden moccanásomban ott lapul a félelem hogy ha nem is ebbe de abba a másikba biztosan beledöglök és másoktól raboltam megint időt egy-két zavaros illúzió kedvéért persze szívesen hitetném el magammal hogy azért van ennél több értékesebb távolság is de kínszenvedés most együtt látni az igent és a nemet 201111 87 születésnapközeli meredély rongyosra hirdetjük a magunk igazságait mert rendszerint többet is tartunk kéznél hogy ha letépnék az egyiket – mert mért ne tépnék az ilyen-olyan másmilyen igazságlátások – ne tűnjön csupaszon felmeredő kezünk megadónak tétova sehova se tartozó bizalmatlanságnak a másik kéz persze ilyenkor is folyamatosan mérlegel az ütőéren a mindennapi halál kockázatát figyeli és ha a várttól eltérőt tapasztal leállítja a lélegzést nehogy feltűnjön a kezelő személyzetnek hogy eddig sem működött a lélegeztető funkció csak akkor még élt bennünk a hit hogy hihetünk a létezésünkben 201112

399.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák 4	2020-11-02 23:22
69 hitvitáinkat úgy viseljük mintha valaha is lekerülhetne rólunk az álarc széles látómezők garmadáiba helyezzük magunkat vele és büszkék vagyunk őseink képlékenységére anélkül hogy mérlegelnénk mik lettünk és mivé válhatunk még maszklétük mögött ha komolyan vesszük képzeletünk öröklét utáni sóvárgását valóságunk jobb teljesebb átélésének reményét a túlsó parton aminek ideát csak a másolatait próbálgathattuk egyre valószerűtlenebb színpadokon fuldokolva kísérleteink kudarcaiban 201019 70 az ennyi volt lehetetlenségének megpillantása nincs idő a megváltásra egyre hűvösebbek az éjszakák de a hajnalok köde miután felkíséri a Napot foszlik is szét mint egy valaha volt élet pillanatai a durván hanyatló emberi emlékezetben a távolsághoz vezető út megrepedt ki tudja mióta de csak most érzékeled most belekapaszkodva a megsemmisülés közelségébe nem tudom nem tudom érdemes-e visszaszámlálni a lemaradó perceket ha már elkezdődött a visszaszámlálás tétova kilátás minden egyes másodpercben a múltra és ha azt hiszed hogy megúszod ennyivel összeszorult torokkal kételkedni kezdesz megmaradt utolsó hitedben 201020 71 a létezés apró ellentmondásai valószerűtlen ez a túlfokozott rémület ahogy a hatalom hétköznapi megnyilvánulásait fogadjuk próbáljuk nem elhinni úgy érezzük a hatalmi megnyilvánulás következményeivel is csak az a dolgunk mint a pszichedelikus élményeinkkel tudjuk hogy benne vagyunk nyakig valós jelenségként érzékeljük a velünk zajló változásokat de csak annyira amennyire egy történelmi szakdolgozatban lapozgatva újrateremtenénk azt a világot ami már nemhogy elmúlt de feltehetően közel sem volt olyan mint amilyennek a történész a maga érdek- és értékrendjében átforgatva mutogatja persze ez semmit sem változtat a lényegen hogy a jelenlegi túlfokozott rémületünk jogos és nagy valószínűséggel nem is tehetünk mást mint a hatalom hétköznapi megnyilvánulásaiban elfogadni a tehetetlenségünket és próbáljuk meg nemes egyszerűséggel leszarni 201023 72 a népfolyamok változékony törvényeiből képzeletben próbálom létrehozni azt az egységet amit alighanem elmulasztottunk tegnap képzeletben próbálom megrajzolni magamban azt a távolságot ami kivétel nélkül mindannyiunk között ott feszült és bármennyire is szerettük volna folyamatosan megtagadta számunkra az egymáshoz közeledés méltóságát együtt vonult a múlt a jelen és a jövő kisemmizettjeinek pár ezer képviselője minden lépésük alatt szakadék a szakadékokba azonosságok zuhogtak a számonkérés legkisebb jele nélkül hogy hogyan kik és miért lehet talán mert nincs is itt a számonkérés ideje talán nem is lehet számonkérni soha senkin semmit mert mindig rettegünk valamitől ami bizonytalanná tesz bennünket megítéléseinkben és inkább rábízzuk magunkat másokra felvállalva a kockázatát annak is hogy bizalmunkkal mint most is és mindig – valamilyen népüdvözítő eszme „papjaiként” – visszaélnek 201024 73 időhurokban hajnali háromról vissza kettőre ma éjjel egy órával tovább alszom amennyiben alvásnak nevezhető az a félálomszerű valami amiben izzadtra vergődőm az ébrenlétet kérdések hangzanak el és ezekre kapásból kell válaszolnom ha késlekedek könyörtelen pontossággal jön az újabb kérdés és van úgy hogy féltucat kérdés áll sorban egyetlen válaszért hülye játék ráadásul a kérdéstolulásoknál rendszerint felébredek és így kellene választ adnom olyan kérdésekre amikre álmomban sem tudtam vagy ha tudtam is ébredéskor azonnal el is felejtettem így csak a kérdések izzó gyötrése marad a válaszadás lehetőségének legkisebb esélye nélkül 201024 74 selaginella lepidophylla mint egy vasúti sín melletti levágott fej még álomittas tekintete nyílik rám a honnan és hová egybegyúrt tanácstalansága marjuk itt egymást győzködünk az egyre teljesebb egyre letisztultabb érzés tulajdonjogáért és közben ki-ki hisz abban amiben tud a komposztlét valóságától a szellem világának örök és örökölhető létezésében érintve a fizikai feltámasztás ma már nem is annyira elképzelhetetlen támasztékait is (kijavított újracsiszolt továbbadható génkészlettel) ez megint nem az ami miatt érdemes a billentyűzetet koptatnom eredeti szándékom az volt hogy nézve ezt a kis összegubancolódott száraz izét amit köpetnyi vízzel szinte pillanatok alatt visszatámaszthatnék mutatva magamnak mekkora csoda is amit életnek hiszek és a mellé biggyesztett megváltó szándék mennyire kicsinyes ostobaság amikor keverem a járvány keserű riadalmát az életre döbbenés csodájával 201026 75 gyémánttá izzított füst ez már a zarándoklét folyton folyvást menetelés a teljes kiéheztetés útvonalán krétával körberajzolt üres képkeretek az üres falakon ennyi ami látszódik és a monogám dölyf köpetnyomai megérkezés- és távozássorozatok élükre állított padokon üveg- és műanyagpalackokkal betemetett papírfecnik néha fellángol róluk egy-egy szó bizonytalan körvonalaik még sokáig ott füstölögnek a lámpabúrákon időnként megpróbálva a lehetetlent visszaszivárogni a Napba hogy beállítsák frissen mosott arcukhoz a világítást 201027 76 archetipikus ellentmondások a tekinteted már megint fénytelen de lehet hogy mindig is az volt csak én látok bele a régi képeiden annyit ami valószínűvé teszi utólag is a múltad szinte hihetetlen de ez a nap már az a mai nap amiről csak álmodoztam harminc évvel ezelőtt zárt tükörfoszlányok tükörképeire aggatott jelentéseket arról amit majd elkövetek és amiket soha nem követtem el még akkor sem amikor megtörténtek és úgy szöktem el a szembesítések elől mintha bármikor visszatérhetnék jóvátenni mindent ami örök időkre jóvátehetetlenül megtörtént nem tudom kire és mit foghatnék magamra is hogy igazam legyen abban amiben azt hittem ma sem lesz igazam fények zuhannak ki a csukott alagútból és nem látszik bennük semmi más csak az alagutak zárt sötétsége a hiten túl és a hiten innen élők kiszolgáltatottsága a mindenkori hatalom ezüst pénzeivel álcázott rabszolgaság judásainak önmagunknak lassan elfogynának a kérdéseink is de már rég elfogytak már jelzéseik sincsenek megválaszolhatatlanság-keselyük jelzik azt a helyet ahol valaha létezhettek 201028 77 a monitorra felfeszített téveszméimből ül a gép előtt és nézi a semmi monitorát küldtek valahonnan egy halom ilyen-olyan változtatási ajánlatot de nem mer hozzájuk nyúlni nehogy elbaltázza megint a beállításait mint tette ezt már annyiszor amikor még azt hitte fel tudja ismerni a számára kedvezőt és meg tudja állni hogy merő kíváncsiskodásból belebirizgáljon másba is amivel feldobhatná a magába vetett hitet mármint hogy nem annyira vén még mint amilyennek nyikorgó tekervényei éreztetik jól jönne ilyenkor ha az ember topra készen ismerné az agyát – ha már az egyéb testrészei látványosan kizárják magukat az együttműködésből – hogy számíthat-e még rá némi koffein-beöntés után vagy hagyja már őt is békésen szunyókálni az agyzugi fotelek valamelyikében egyszóval bénázás sorozatokkal ütöm el a még hátralévő értékesnek szánt időm lehívok a kínálatból aztán „jézusmária” anyám kedvenc jajveszékelésével próbálok visszamenekülni de már valami törlődött amit meg kellene keresnem ahhoz hogy újrakezdhessem a kalandozást persze nem megy hideg veríték önt el most megint fel kell hívnom a kisebbik fiam hogy ugyan már kerüljön felénk hazafelé menet ettől meg a lányom fog kiborulni az esti telefonban hogy már megint? hogy be is ment?! legalább a cipőjét levetette? rajta volt a maszk? és rajtad? és most már legalább tudod hogy mit tökítettél el? de hányszor megbeszéltük! stb stb a fiam szokás szerint az első tizedmásodpercben orvosolta az elállítást a második tizedmásodpercben megkérdezte hogy értem-e a harmadikban megismételtette velem a műveletet a negyedikben már ott sem volt az ötödikben meg úgy felejtettem el mindent mintha meg sem mutatta volna így kezdhettem az öngyalázást elölről és ráment az egész estém hogy egy tetves meggondolatlan döntés után pontosan ott álljak ahol az első leütést megtettem eltakarítom a használhatatlanná tett idegsejtjeimet leteszem a főesküt hogy soha többet próbálom megnyugtatni a feleségem hogy már újra normális vagyok gondolatban kétszer falhozvágom a számítógépet szintén gondolatban egy célzott rúgással elküldöm édesanyja irányába a távoktatóm remegő gyomorral leülök a gép elé és már csak ilyeneket merek beírni mint ez 201030 78 a jövő pazar látványáról ami mostanában épül – vagy akar épülni – egyre nagyobb egyre magasabb egyre látványosabb lesz ami majd továbbépül a gépek önszorgalmából és ha addigra eltanulják az emberi gondolkodásmódot olyan marhák lesznek hogy még akkor is folytatják a pazarnál pazarabb építgetést amikor lángvágóval kényszerülnek szétszabdalni egymás seggét hogy – ha a fene fenét eszik is – mindenáron felépüljön az a lehetetlen valami amire valamikor valakinek valamiért nagy szüksége volt de melyik program fog majd emlékezni az egymásra acsarkodó bájtok éhségdühében hogy miért 201031 79 lépcsőszöveg 1 valahol mindig felnégyelnek lefejeznek valakit valahol mindig összeomlik egy gyönyörűre összerakott világkép hogy átadja helyét a guberáló többség emlékroncsutánzatainak a tegnap faragott vitrinben valahol ahol csak helikopteren megközelíthető magánszigetek léteznek géppuskák célkeresztjeiben elárvult hajóroncs és futókörök egy önmagától megszabadított város zsibbadt talapzatán vénemberek fiatalságuk ígéretével vonszolják magukkal utódaikra festett arcukat és amikor már minden olyan lesz mint egy tájjellegű település közgyűjteményében a kiterített múlt fellélegzünk 201101 80 lépcsőszöveg 2 már megint este szinte kúszva érkezett és figyeli ahogy próbálgatom még magamban visszafogni az elmúlt napból a fény az emlék a képzelet összeillő változatait soha nem tudom hogy miért hogy mért teszem még nehezebbé a távozást hiszen már minden maradék életmozzanat mást sugall és én szembe vele mint hátára döntött szarvasbogár miért próbálkozom homokba túrt fejjel talpra állni a vers a belső ritmus még életre utal talán szándék is van benne kevés erőlködés ahogy az életösztön bejelentkezik ilyenkor a gépzúgás is csak múló idegenség ha nagyon figyelek néha hallom is benne a jövőt a kiborg álmokat a vacogó Istent ahogy az Idő belém fagyasztva magába képzeli 201102

398.	[tulajdonos]: a facebookról 3. rész	2020-10-18 23:19
51 a számtalanok egyike az én országomban a nép szépséges mint Isten köntösén a hímzés és okos is erejét a képzeletében hordja hisz a győztesek mindenkori legendájában számára magától értetődő a háború minden változata a retteneteivel együtt a háborúk óhatatlan veszteségeit óhatatlan veszteségként értelmezi aminek igazságtalansága csak látszólagos mivel jóvátételét személyesen a jóIsten garantálja az „igenis-értettem” világában silány tesze-tosza viselkedés lenne a kukacoskodó önmagyarázgatás az én országomban az én népemnek mesebeli képzelőereje van és annak hisz – kizárólag – aki el tudja hitetni vele hogy a hit valóság főleg ha igazságként jelenik meg a márgásodott történelmi tudatban lelkesedik a szobrok lenyomatain pontosabban per pillanat úgy tesz mintha lelkesedne és árgus szemekkel figyeli merre-hol képződik a nagy falatozók körül konc amire mint magánember és nemzeti hős – természetesen egy személyben – lecsaphatna az én országomban természetesen a nép nem ilyen ócska firkászok mutogatják így kihasználva az össze-vissza repedezett foncsorhiányos valóságban mutatkozó eredendően is szálkeresztes kettőslátást a maradvány és az új változatlanul – és ez úgy tűnik hogy változtathatatlan – pengeélen táncoltatja az ügyeskedő szólamvezetők beintéseiben bohóckodó igazságot ami köztudott hogy abszurd fogalomként is csak a háborúk végén tud – szinte mérhetetlenül rövid időre – őszintén megvillanni a mindenkori győztes oldalán 200922 52 a letisztult álmok labirintusából fűti a vágy bár már azt sem tudja hogy a vágynak miféle maradéka ez de azért kutatja keresi benne önmaga lényegét és képtelen – a szó szoros értelmében nincs képe róla – felfogni hogy ami volt az számára örökre bevégeztetett ami meg van nos – legyünk hozzá őszinték – még kegyelemdöfésnek is silány minden nap arra ébred hogy másokban kereste magát tegnap mégis úgy fog belepusztulni az újabb éjszakájába hogy hitszegő módon ma is csak magával találkozik a mások – az égbolt kékjében remegő sivatagi város szökőkútjában felvillanó Nap – délibábként ugyan de még így is elviselhetetlenül valóságos köztem és köztük a feloldhatatlan távolság amin már akkor sem tudnék segíteni ha elhinném hogy lehet csak tiszta szívvel ésszel kellene szeretnem hozzá a rájuk záródó lehetetlent 200924 53 pár szó valamiről ami talán nincs is de van keresem a nagy szembenézést a közéletben pontosabban a nagy tükörbenézés jeleit hogy kiken és mikor jelenik meg először a szégyenkezés pírja lennének tippjeim de egyikre sem mernék mérget inni ahogy arra sem hogy nincs nem is volt soha és nem is lesz koronavírusom nehéz veszettül nehéz optimistának lenni ott ahol hazugságok képeznek új és új népcsoportokat akiktől rettegnem kellene és silányabb perceimben rettegek is mert védtelennek érzem magam mert nem bízom védőim tisztességében akik elsősorban és egyre nyíltabban csak az alattvalót szeretnék látni bennem sekélyes tudatú vénembert akinek csak egyetlen feladatot szántak engedelmességből példát mutatni a generációk halmazának élőben elrettegni hogy mi lenne itt és mi lesz ha anarchizmussá züllene a hártyavékony szabadság és beroppantaná fénytelenre dermedt szavaikkal minden áldott és minden áldatlan napon tükörfényesre csiszolt biztonságunkat 200925 54 egy múló őszi nap egész éjjel hallgattam az esőt tompán morzsolódott a tetőn és most talán először mióta itt lakunk hálás voltam a háznak rajta keresztül magamnak is hogy itt ülhetek minden nyomasztó érzés nélkül és hallgathatom az esőbe burkolózó csendet ősz van a majd egy hónapra itt felejtett száraz forróság után szinte megfeledkezek magamról és hagyom hogy ez a későn jött felfrissülés átmossa a lélegzetembe csavarodott fák lombját 200926 55 fájdalmas kiszakadás néha mintha bennem és velem születnének újra a színek és mutatnák azt ami biztos hogy nem én vagyok de mindig velem volt és sejtéseiben ott van a valahol a valamikor bármi megtörténhet minden esélye és soha nem kéri magát számon rajtam persze hangulataim hullámzásában szabad prédaként viselkedek megérzi hogy máig nem sikerült felnőnöm és sérülni is még mindig csak gyerekként tudok például amikor a kék minden átmenet nélkül zöldre mosódik előttem szélein pocsolyaárnyalatokkal az ég pedig párolgó obszidiánban fel-felszakadó türkizként lebeg a briliánscsiszolatú látóhatár élein és a menekülésében folyton visszatérő kék – lehetetlenül és felelőtlenül – úgy halad át rajtam mintha mindig együtt akart volna újjászületni velem 200927 56 egy-két szó a „csapatmunkáról” ____________________________https://qubit.hu/2020/09/28/a-cia-antiterrorista-szimulacioja-fejtette-meg-a-sikeres-csapatmunka-titkat?_ga=2.208338513.2111727031.1600373566-1164994007.1598558442 nem mintha különösebben értenék hozzá sőt a kompromisszumkészségemről amire annyira büszke voltam (magamban persze mert másokban inkább a dühöngő vadbaromkép ragadhatott meg ami szintén én voltam mert míg pofán nem csapták látványosan tette a maga dolgát) később – az időskori magányos utóelemzések során – inkább az látszik bizonyítottnak hogy az időnkénti kitörés- kísérleteim inkább voltak a gyávasággal vegyes tehetetlenség tünetei mint a tökös harcosé mellesleg kicsit bonyolultabb és önérzetileg is fájdalmas módja az önfegyelmezésnek mások tűrésküszöbét rugdosva keresgélni a saját határainkat (vannak kivételek hogyne de a hálószövögetős aprómunka talán a tőlünk kapott hatalmukkal visszaélőkkel szemben is kifizetődőbb talán mert ebben azért nem vagyok annyira biztos könnyebb kiszámítani galaxisunk következő évezredének hőingadozását mint a hatalom árnyékában csintalankodók viselkedésmintázatait) félretéve a magam sajgásait (vagy éppen azért mert soha nem lehet félretenni őket) ajánlom átszőni magunkon a tanulmányszerzők megfigyeléseit még akkor is ha néha és néhol biztosan használhatatlanok 200928 57 a távozás tétovaságáról miféle bolondság újra és újra elhinni hogy még mindig hajlandó lennék új életet kezdeni céltalan eszmefuttatásokkal céltalan kalandokkal fűszerezni a mindenkori önfeladás hiányosságait széttúrt fények körülöttem és a múlt dagonyázó emléknyomai és mégis még mindig bízom a bennem pislákoló élet boldogsághozadékaiban még akkor is ha ezek már nem az enyéim de míg képes vagyok lángra lobbanni mások tüzétől és roncsolódni mások sebein... persze tudom hogyne tudnám hogy ez már csak laza érzéstörmelék túl sok az idegen arc benne és túl sok a csend lassan de biztosan olyan idegenné válok majd amilyen idegen voltam számomra eddig is akkor meg minek keresni hogy kikössem magam bármilyen talált árbochoz és elfelejteni hogy volt valaha saját hangom is 201001 58 részletek a jelentéktelenségből kiterjedése mint a gyöngyvirágmező gyökértömbjei pontosabban három négyzetméter egyetlen gyöngyvirághalmaz sárga-rozsdás levéltömege ural agyat-szemet a tavaszi friss zöld hajtások már csak az emlékezetben és a jövő elképzeléseiben léteznének ha nem töltené be helyüket a félelem hogy az ősz haldoklásfolyamatának képzeletkristályai örökre megmaradnak a gyöngyvirágmezőre öntött betonlemez alatt 201002 59 elvetélt szándék __________________”jogállam-e amiben vagyunk” meg lehet-e győzni bárkit is hogy higgyen abban amiben én hiszek viccnek tűnik a kérdés bennem biztosan mert szinte felsorakoztatva látom a meggyőzés eszközeit amiket az emberiség története során különféle hitek meggyőző elemeiként használtak különféle hitvallók különféle hatékonysággal persze le kellene merülni a meder aljáig ahol a víz sodrása sokkal egyértelműbben jelezné a különbséget valóság és hit között ahogy gránáttűzben is másképp hangzana egy okoskodás a gránáttüzek technikai fejlődéséről mint amikor egy előadói pulpitus szikár közönye elmélkedik hatékonyságuk változatairól arról meg amit itt követek el akár ne is beszéljünk kevés a fényem ahhoz hogy érzékeltetni tudjam vele mekkora a sötét áthatolhatatlan szódzsungelek követik egymást a szövedékes szódzsungelek szósivatagaiban (nem nem képzavar! bár nem tanácsolnám senkinek hogy utánagondoljon – magamnak se – főleg nem a politikai jogviták útvesztőinek útvesztőiben) 201003 60 kínjában most hogy megszűnőben a halál utáni sóvárgás és minden belső didergés az életéért vonyít hősként hanggal döngeti a falakat amiket maga köré épített úgy hogy nem is akart tudni a létezésükről néha még most is tagadja ugyan de a szégyen feledékenysége nagylelkűvé tette és hisz magunkban tény hogy az áldozat – akit mi másképp látunk mint amilyen mások előtt – apró tévedés valójában – és a valónkon kívül – szabad független – talán még önmagától is – pásztor aki megszokta hogy neki ugyan senki ne pofázzon bele hogy mikor mit és hogyan mert híja lesz így az egyezkedésnek de nagyon ha nem értik meg másaink hogy a mi igazságunk a legfőbb a mindenek fölött való és ez az igazság a régi büszkeség a szent gőg amit apáink teremtettek ránk és úgy örökítettek meg hogy kétség nem lehet benne bárhogy is próbálgatja a spekuláns fajta kikezdeni ebbeli méltóságunkat hogy nélküle füttyszóra kotródjunk lábhoz és ne feltartott fejjel éljük a magunk életét a szabadfajta népek emberes tartása ez ki nem tűri ha istránggal rángatják és ostorcserdítéssel nógatják jóval arrébb onnan ahol van mi amiből azért joggal járna amúgy vissza is a nagy kifosztás után valamennyi és nem „pofa súlyba!” „coki teee!” förmedéssel terelgetnének vele együtt gyepűink közé hol igazságunk hitként megmaradhat még akárhány ideig mint kitörölt valóság és magunkat olykor nagy-nagy nekibuzdulásainkban marcangolhatjuk majd mint bedobott cupákot 201006 61 de csak a szokásos kassza- és kaszasuhogás nem tudom ha minden ismeretet összeszedek ami rendelkezésemre állt régebbről is és összevetem a legújabbakkal akkor sem tudom hogy ez elég-e ahhoz hogy ítéletet mondhassak saját magam felett ami azért is könyörtelen felismerés mert feleslegesnek mutatja az ismereteim felhalmozását semmit sem javít a közérzetemen ez a felismerés pedig az volt a célom hogy alapos számvetés után mérlegelem a tanulságokat és valamennyit mintegy mankóként továbbadom az utánam botladozóknak de addig halogattam a műveletet hogy az összeszedni szándékozottakat olyan mértékben felejtettem el ami lehetetlenné teszi az elképzelt végrehajtást na mindegy mondom most a tehetetlenség legyintésében és körülnézek az információk hömpölygő áradatában hátha sikerül kikapnom egy méretes hangulatváltást amit kicsit átfűszerezve felmutathatok a nagyérdemű érdektelenségnek ebben a könyörtelenül egyszólamú koronára hangolt csörömpölésben de semmi csak a szokásos kényszeresen egyoldalú ütésimitációk itt is ott is ja és ősz 201007 62 amiben még mindig valahogy meg kellene oldanom hogy ne álmodozzak folyton érdekes feladat mert egyáltalán nem álmodozom ugyanis nincs miről de folyamatosan úgy érzem hogy mégis és erről kellene valahogy leszoktatni magam keresem a módszert de eddig csak egyetlen biztos pontot találtam amivel elkezdhetném a leszoktatásomat szerettem és még mindig szeretek élni különösebb okom nincs rá ugyan néha jól érzem magam a bőrömben (na annyira nem mint ez a kis medve lentebb a hatalmas üstben) néha meg cefetül ilyenkor kezdem el az álmodozást mint kamasz koromban olyan múltszínesítő baromságokkal amik már soha nem is történhetnének meg velem és körülöttem de amik valamikor megtörténhettek volna de soha nem történtek meg vagy megtörténtek de nem úgy ahogy meg kellett volna történniük és igénylik azokat az apró – néha nem is annyira apró – kiegészítéseket amikkel már csak álmodozó-üzemmódban lehet büntetlenül és tetszőleges irányba módosulni hogy mi is lenne az a leszoktató módszer? csak pergetném magamban a hülyébbnél hülyébb lehetőségeket például a közösségi rossz beidegződések megváltoztatásáról olyan múltszínesítő baromságokkal amik megtörténtek és folyamatosan újra és újra megtörténnek újra és újra megtörténnek de nem úgy ahogy meg kellene történniük és eszük ágában sincs igényelni azokat az apró – néha nem is annyira apró – kiegészítéseket amikkel már csak álmodozó-üzemmódban lehetne büntetlenül és tetszőleges irányba módosulni 201008 63 eltévedt ima arcunk mint az eltévedt emberek arca az eltévedt maradottaké önemésztő tétovaságunknak az öregedés előre kiszámítható görbületeit méregető tekintetünknek néha már nem is válaszol a tükör vagy csak annyit ez itt a tiéd te építetted magadnak te változtattad olyanná amilyen és ha azt szeretnéd hogy másmilyen legyen képzeld el másmilyennek és keresd meg a másmilyenséghez vezető utat magadban és tegyél róla hogy ez a másmilyenség mások számára is elfogadható legyen ne hagyd hogy leszíjazzanak a hazugságaid hogy sötétséget álmodj oda is ahova Isten – ha van egyáltalán – veled álmodta meg a világosságot és adta át törékeny gondolataidnak hogy talán így benned és rajtad keresztül végre érzékelhesse igazi jelenlétét ne hagyd hogy eltévedjen hogy szétmorzsolódjon önfelismerése önző gyengeséged megalkuvásaiban 201010 64 éjféli merevség ilyenkor a körülmények semmibevétele a legjobb megoldás sokat tesz a hangulat megszelídítésének ha ezt nem magunkban négy fal között mantrázzuk de az is megoldás ha mesebeli futócipőt húzva körbefutjuk a „négyszögletű kerek erdőt” és beleröhögünk a savanyúpofájúbb világ képébe és máris egy árnyalattal jobban fogjuk érezni magunkat de ha mégsem egy vigyorgó halálfejes maszkkal megpróbálhatjuk nemlétező szintünkre emelni magunkat nemlétező parkok nemlétező buja emlékű padjain fújva ki az utolsó adag még beszívhatónak tűnő oxigénmentes levegőt nem szeretnék senkit elkeseríteni – magamat meg aztán végképp nem – de a fentieknek semmi köze a jóérzéseinket kikezdő probléma megoldásához az csak van mint börtönlakónak a rács fogolytábornak a magasfeszültséggel telített kerítés vénemberek otthontartására a koronavírus csörömpölő üveghang a tehetetlen magunkcipelésében amikor rádöbbenünk hogy a tetű tükrünk lehazudja hozzánk az eget is amikor nincs rá szükségünk de azonnal pofánkba tolja a valóságot ha kicsit szépíteni szeretne rajtunk a lappangó – néha nem is annyira lappangó – életéhség 201012 65 szürreális hozadék (omlásképletek) 1 mi történhet akkor ha fellázadok és vak kutyákat uszítok magamra akiket valamikor egy elhibázott álomfejtés közben én vakítottam meg keresem a rejtvény megoldását ehhez egy másik álomra is szükségem lenne napok óta keresem lommá szaporodott önképemben nincs ott hasonló sincs csak a kínos érzés hogy keressem keressem tovább mert ott kell hogy legyen 2 néha úgy vagyok ezekben mintha nem is lennék elhúzódik a test utat engedve valami másnak ami valójában ugyanaz a fekete porral megfestett élethalmaz amire bosszankodva gondolsz ha nem találod olyannak amilyennek keresés közben megismerted közösen kerestétek a helyet egymásban ahol időnként találkozhatott – mintha véletlen lenne – egy-egy észrevehetetlen tömeggel zsúfolt villamos a buszok folyamatosan halkuló csendje a vonaton mindig eleredő eső hogy aztán elsápadjon bennetek a kibontakozásnak mindig van ára még akkor is ha soha nem kérnek érte semmit 201013 66 actus fidei mielőtt felgyújtanám magam szeretnék tisztán látni őrületem ketrecében nagyon nehéz eldönteni hogy ki miben és miért felelős ott ahol lassan már senki nem felelős a döntéshozók közül semmiért ez így persze nem igaz mert a nagyobb balhék időszakában mindig akad egy-egy kvázi bűnbak a választott készletben akit minimálisra redukált kockázattal ki lehet kergetni a sivatagba látványosan megdöglesztő szándékkal de azért többnyire – „senkit sem hagyunk az út szélén” – szórunk egy kis kaját utána pusztán a keresztényi könyörület nevében verset akartam írni de már most látom hogy ebből is politikai pamflet lesz kihegyezve a csúcsvezető felelősségére de ott is csak egy megsötétedett képmást látok aki miután talált egy rést a történelem futóhomokjában egy szál gyufával próbál rájönni hogy lerobbantható-e az agyagig ha valaki ismeri a magyarság múltján keresztül a nem éppen rózsás jelenét és annyira hülye hogy erről beszél is nos hát erre szolgált a nem éppen metaforikus bevezető megelőlegezve magam számára egy képzeletbeli jólmegérdemelt kínhalált valamelyik elfekvő lélegeztetőgépen 201014 67 szemléletjáték túl az utolsó gondolatomon már nem látom át hova vezet a színjáték pillanatnyilag kétségtelen hogy tud járni a vízen de mi lesz ha kihúzzák alóla a cölöpöket mint ahogy most ő próbálgatja szegény színészpalánták alatt elmocsarasítani a járdát vigyorogva várva – „csak azt a vigyort csak azt tudnám feledni” – hogy mikor borulnak a saját ürülékükbe szabadságkínjukban színészembernek persze tiszta haszon ha megszenvedtetik palántaként ami talán gyümölcsöt is érlelhetne ha nem akarnák beterelni rabszolgának egy düledező gondolatraktárba 201015 68 a csillagok tágulása lehetetlen volt követnem azt a mozdulatot ami megpróbálta átírni gondolataimmal az érzéseimet eredetileg semmi közöm nem volt ott semmihez idegen helyzetek idegen szereplők fülemben többnyire idegen szavak amiknek csak a hangsúlyából érezhettem ki hogy gyakorlatilag ellentmondást nem tűrő parancsszavakkal keveredő suttogások lehetnek számomra idegen következtetések sejtetéseivel mégis beálltam a sorba egyrészt mert kíváncsivá tett a helyzet komolysága másrészt éreztem valami bizonytalan vonzalmat is meg nem tudom mondani most hogy akkor abban a szédítően szélsőséges helyzetben mihez de kétségtelen tény hogy úgy álltam be a sorba mintha oda a rámpa előtt fegyelmezetten sorban állok ismeretlenségéhez tartoznék az időnként földre helyezett batyukhoz amik rándulásszerűen előre mozdultak egy-egy ismerősnek tűnő vezényszóra velem együtt anyám rángatott ki közülük forró kezén éreztem és máig érzem riadalma jegességét 201018

397.	[tulajdonos]: a jelentéktelenség részlete	2020-10-02 22:43
kiterjedése mint a gyöngyvirágmező gyökértömbje pontosabban három négyzetméter egyetlen gyöngyvirághalmaz sárga-rozsdás levéltömege ural agyat-szemet a tavaszi friss zöld hajtások már csak az emlékezetben és a jövő elképzeléseiben léteznének ha nem töltené be helyüket a félelem hogy az ősz haldoklásfolyamatának képzeletkristályai örökre megmaradnak a gyöngyvirágmezőre öntött betonlemez alatt

396.	[tulajdonos]: a távozás tétovaságáról	2020-10-01 14:45
miféle bolondság újra és újra elhinni hogy még mindig hajlandó lennék új életet kezdeni céltalan eszmefuttatásokkal céltalan kalandokkal fűszerezni a mindenkori önfeladás hiányosságait széttúrt fények körülöttem és a múlt dagonyázó emléknyomai és mégis még mindig bízom a bennem pislákoló élet boldogsághozadékaiban még akkor is ha ezek már nem az enyéim de míg képes vagyok lángra lobbanni mások tüzétől és roncsolódni mások sebein... persze tudom hogyne tudnám hogy ez már csak laza érzéstörmelék túl sok az idegen arc benne és túl sok a csend lassan de biztosan olyan idegenné válok majd amilyen idegen voltam számomra eddig is akkor meg minek keresni hogy kikössem magam bármilyen talált árbochoz és elfelejteni hogy volt valaha saját hangom is

395.	[tulajdonos]: egy tanulmány ajánlása	2020-09-28 20:35
egy-két szó a „csapatmunkáról” ____________________________https://qubit.hu/2020/09/28/a-cia-antiterrorista-szimulacioja-fejtette-meg-a-sikeres-csapatmunka-titkat?_ga=2.208338513.2111727031.1600373566-1164994007.1598558442 nem mintha különösebben értenék hozzá sőt a kompromisszumkészségemről amire annyira büszke voltam (magamban persze mert másokban inkább a dühöngő vadbaromkép ragadhatott meg ami szintén én voltam mert míg pofán nem csapták látványosan tette a maga dolgát) később – az időskori magányos utóelemzések során – inkább az látszik bizonyítottnak hogy az időnkénti kitörés- kísérleteim inkább voltak a gyávasággal vegyes tehetetlenség tünetei mint a tökös harcosé mellesleg kicsit bonyolultabb és önérzetileg is fájdalmas módja az önfegyelmezésnek mások tűrésküszöbét rugdosva keresgélni a saját határainkat (vannak kivételek hogyne de a hálószövögetős aprómunka talán a tőlünk kapott hatalmukkal visszaélőkkel szemben is kifizetődőbb talán mert ebben azért nem vagyok annyira biztos könnyebb kiszámítani galaxisunk következő évezredének hőingadozását mint a hatalom árnyékában csintalankodók viselkedésmintázatait) félretéve a magam sajgásait (vagy éppen azért mert soha nem lehet félretenni őket) ajánlom átszőni magunkon a tanulmányszerzők megfigyeléseit még akkor is ha néha és néhol biztosan használhatatlanok

394.	[tulajdonos]: a facebookról2	2020-09-20 23:41
40 kérdés-felelet játék kérdés-felelet nélkül szerinted most is el kellene fogadni magunkat olyannak amilyenek voltunk mennyit is mondtál tíz százalék liberalizmus nyolcvan százalék szocializmus és a maradék tíz százalék az a képlékeny massza ami bármikor bármi után úgy számolja fel a következményeket mint egy kivégzőosztag mondanám még most is de már sejtelmem sincs ebben a ködös valóságban hogy merre mit és főleg hogyan alakítgatna a miértek pengeéles sétányain – bármennyire is légiesnek tűnik – nehezen tudna tömegeket mozgatni legfeljebb már csak arra lenne jó hogy a szocializmusnak nevezett posvány- óceán túlélőszigetein megint egy új formátumú kannibalizmus szelektálja régivé a jövőt ehh pengetem itt még mindig a már rég csorbára pengetett penge-agyam két hét bámulatosan terméketlen köldöknézés után ott tartok még mindig ahol zátonyra futottam (öntelt képzavar feltételezem benne a vízenjárás képességét) pedig azóta már megsajnáltam egy diktátort is aki némi véres huzakodás után most éppen könnyes szemmel próbálja elhitetni kételkedő alattvalóival hogy vissza fogják még sírni a rendszerét 200819 41 megkésett anziksz az emberfajhoz tartozom regisztrált állampolgára vagyok egy országnak ahol most délután van és pont nemzeti ünnep ebben a délutánban keresgélek magamnak híreket de annyira nincs semmi újszerű a kedvenc hírportáljaimon hogy az már számomra előrevetít egy kisebb kommunikációs katasztrófát keresem az ünnepi hangulatokat bennük másképp fogalmazva béna vagyok az ünnepi hangulatok spontán előállításában tudom hogy az egyik hanem a legfontosabb közösségi ünnepünkről van szó és viszolyogva figyelem újra meg újra hogy mit sikerül most is – mint szinte minden alkalommal – elbasznunk megint most szinte semmi lájtos fegyvercsörgetés és egyéb zajképzés mint mindig természetesen a szokásos melldüllesztő stílusban előadva adottságaink sérülékenységének tudata enyhe rémülettel figyeli bennem hogy most vajon kiket akarunk belebolondítani valami kivont karddal előre káprázatba de közben meg is nyugtatom magam csupán szerződési kötelezettség némi operett betétszöveggel előadva hazáról nemzetről ki- és berekesztésről olyasmikről amik alig voltak eddig is igazak de minden alkalommal keserű igazsággá vált mindegyikük amikor megpróbáltunk tűzzel-vassal érvényt szerezni számukra vagy nézzük talán a párhuzamos vakság kilátásait a tisztázatlan térben szabad-e baráti luxusjachton nyaralni kormányzati tisztviselőnek leüvölti-e a fejét a főnöke vagy csak maradjunk annyiban hogy le lehetett volna lövetni a gumicsónakos paparazzikat ahogy azt egy „biztonsági szakértő”olyan magától értetődő módon fejtette ki mintha ez a parlamenti demokráciák természetes velejárója lenne 200821 42 sajnálom Péter az írásain keresztül figyelve a személyiségét nagyon sajnálom hogy őt sem ismerhettem meg személyesen persze sokszor találkozhattunk volna ha veszi a fáradtságot és elballag hozzám bár lehetséges és most ebben a pillanatban el is hiszem hogy itt járt talán többször is csak éppen én nem voltam itthon keresett a lakásomban tűvé tett mindent hogy itt találjon csak én akkor mindig mint mindig máshol jártam az is lehet pont nála hogy pont otthon kerestem őt igen csakis így fordulhatott elő hogy az életben nem találkozhattunk de odaát talán ez nem fordulhat elő és hívás nélkül is megtaláljuk majd egymást és megköszönhetem hogy a hülyeségeim ellenére is megtartottál portálod szerzői és szerkesztőid között 200823 43 betűk beszéde körbesétáltatja tekintetét a szürkületben a tujasor felett húzódó íven az utcalámpák szivárgó fehér derengésében a mars bukkan fel elsőnek nem nagy kunszt gondolja sietség nélkül idézi fel a mars-szondák felvételein morzsolódó tengerfenék rozsdavörös kőhullámait az emlékezetében lentebb a fenetudjamianeve bokor sötét kontúrjaiba ágyazott japán juhar bíbor cakkjai őshazájában vaskos erdőalkotó de itt nálam szelíd egymásba kucorodása színnek csendnek amit még a fenyő ágai közé hazasurranó citromsármányok sem tudnak megbénítani szótöredékek a kert egyre sötétedő zugaiban valamikor teljes szavak voltak kifeszítve a jelentés elkülönítő pillanatain mára ez maradt ez a minden eresztékeiben recsegő-csorgó hétköznapok görcseibe idézett ünnepi hallgatás 200826 44 hajnali didergés és még mindig a hajnalok amikor már lehetne de még nem tudok mit kezdeni az ébredéssel szilánkokra töri körülöttem az időt formálódó veszteségeimben ott van mindenki akik valaha is megpróbálták kitaláltatni velem a titkaikat szavak születnek és halnak el bennük míg olyan közel nem kerülök magamhoz hogy felismerhetetlenné válnak számomra óriásplakátokkal teleszórt igazságaik és mégis bármennyire el szeretném kerülni lassan elkerülhetetlenné válik a felismerés hogy ma még elkerülhetetlenül felébredtem 200829 45 na hogy mi is a költészet van amikor azt hiszem hogy az írásnak semmi értelme a beszédnek talán van de ebben sem vagyok biztos a pillanat hangulata határozza meg úgyis – nálam biztosan – hogy mikor mit fogadok el illetve kitől mit van olyan is amikor senkitől semmit mert mindenki gyanús aki adni akar mert hátha akar érte valamit valami olyat amim nincs és utálom ha úgy köteleznek le hogy még mozdulni sem tudok és nézni sem és gondolni sem másra csak arra hogy minél messzebb onnan ahol fogva tartanak ahol elvárnak tőlem valamit amim ha lenne máris odaadnám csakhogy szabaduljak a pillanat hangulatából amibe valahogy valamiért belegabalyodtam pedig csak szavak voltak ügyesen csomózott kilátástalanságokban a remény villanásai hogy ezek nélkül is érthetnénk egymás adományait akkor is ha bennünk maradva féltve őrzött titokként figyelnénk egymás féltve őrzött titkait akkor is ha már rég nincsenek és talán nem is voltak soha de mégis úgy szórtuk őket szerteszét magunkban mintha valós értékek lennének tisztatüzű fényesre csiszolt gondolatimitációk az érthetőség ingoványában 200830 46 „az ember az anyag és a szellem egysége” belefáradtam ebbe a kilátástalannak tűnő értelmezésbe az ember az önmagában önmagával folyamatosan viaskodó ember semmit sem tud a fájdalomról amíg nem találkozik vele akkor persze elkezdődik benne Isten és vele a reménykedés hogy mégiscsak volt van és lesz valahol valamikor értelme mindennek az igazságnak és az igazságtalanságnak is 200902 47 elvétett tévedés ahhoz hogy kitaláljam mi is a nagy magyar igazság ki kellene találnom a nagy magyar igazságot vergődés ahogy végig vergődtetem magam a vergődők listáján akik már mind kitalálták és most azt próbálják kitalálni hogy mind kitalálták-e vagy csak egyikük találta ki aki talán nem is tud róla – vagy csak ugyanúgy hiszi hogy igen mint bármelyike a kitalálóknak akik közül sokan annyi igazságot találtak már ki hogy hiába is kérdeznéd tőlük valójában melyik is lenne az a sok közül csak néznének rád nagy tudományos tekintettel belenéznének az üres tenyeredbe és megpróbálnák rajta elhelyezni a világ igazságait csak úgy a maguk zavarbaejtő meztelenségében ahogy születésükkor a szavak lehorzsolták róluk a gondolatokat és rád bíznák hogy mit adsz rájuk és hogyan hogy adsz-e egyáltalán rájuk bármit is vagy hagyod őket úgy ahogy kaptad a maguk döbbenetes ürességét templomtornyot játszani az ingoványszéli ördöglángban aminek mozgásában ott van az összes többi még akkor is amikor már rég nincs semmi a kezedben egy ócska egylövetű karabély sincs még az sem hogy érvényt szerezz annak ami netán megmaradt volna tenyered redőiben 200906 48 a nemesérés változataiból senki nem tudja mi lesz még belőle homokvárakat építünk rá de ezeknek a váraknak nincs kijárata tökéletes biztonságban érezhetnénk magunkat ha nem védene meg minket folyamatosan a vár percenként leomló tornyaival harangjaik közben győzelmet kongatnak a folyamatos éljenzéstől beszakadnak a háztetők éa ha a király kiadná a tűzparancsot a főtisztek kardjukba dőlnének példát mutatva a követő mozgásérzékelők pásztázó elektronhullámaiban önmagát keresgélő embertömegnek mindenkiből lehet hős villogják az újra és folyamatosan önújratöltő útszéli reklámtáblák és a király elégedett nagyobb és érthetőbb lett így számára a tér az idő meg úgyis csak létezésmutáció egy kozmikus viccben ki nem szarja le 200908 49 a láthatatlanság domborzatai elhatároztam hogy többé nem határozok el semmit elhatározásaimat eddig is csak többnyire üdítő színfoltoknak szántam tunyaságom na meg gyávaságom áramlás nélküli sodrásában inkább tűntek befejezhetetlen töprengésnek időnként a megtett járdaszakaszokon csillogó hullámtörőkként játszadoztak együtt és külön-külön is attól függően melyik irányból nézte őket a szemlélő az innenső oldalon még csak-csak látott valamit mert általában reménykeltő nagy szelet csapott mindegyikük főleg az indulás pillanatában hogy a következőben megjuhászodva latolgassa a mesebeliség hátrányait és belesimuljon a felejtésbe a túlsó oldalon pedig valahogy úgy jelentkeztek be mindig hogy amikor a megalkuvások kacskaringói már nagyon untattak határvonalakat húztam a semmibe és eltöprengtem színváltásaik gazdagságán amikből többnyire falak épültek pengékkel teleaggatott kerítések ilyenkor kapkodva magamra rángatott álmaim próbálták elhitetni velem hogy ilyesmi akkor sincs ha már végképp van 200918 50 Dokk-lét ma néha elképzelem hogy költő vagyok valahol egy lakott bolygó alig lakott zugában és verset írok valami többmilliárd x a többmilliárdon sorszámú bolygócska bennem (csak bennem) létező életjelenségeiről amikből természetesen nem kellene nagy feneket keríteni és beletemetni az én-képzelgéseit szóval elvagyok így néha magammal különösebb segítségre még ahhoz sincs szükségem hogy undorodjak az írásaimtól amikor éppen olyasmit forgat ki magamból amit helyből rühellek hogy van (vagy voltak vagy mit tudom én már) annyira sekélyes ez a viaskodás bennem mintha több pártra szakadva ugyanazt szajkóznám mint az ellenfeleim de hangsúlyoznám benne az előítéleteim előjelnélküliségét mint egy hitvallásnélküli köztársaságban ehh olyan ez is itt mint minden éjfélközeli öngyulladásom füstölgök magamban magamnak pár percre még talán el is hiszem hogy nemes trágya érik a sok szemét között aztán legyintek egy idegen kóvályog magamban és keresi hogy hol mikor lettünk egymás számára ennyire idegenek 200920

393.	[tulajdonos]: a facebookról	2020-08-04 16:01
1 kérdezetlen kérdés csavar nélkül hihetetlen természeti képződmény az ember az életszövet mesteri terméke önmagát is képes szétszaggatni pusztán csak azért hogy kitöltse zuhanásával a hozzá semmivel sem köthető tér legtávolabbi sarkát is ereje valótlanságok halmaza acélszál amiben Isten elnézően figyeli saját nagyravágyásának megtestesült burjánzásait felkavart iszapként állandósult hitbéli táj árnyékok villanásaival a megismert én felszíne alatt ahol támaszték és sárrá dagonyázott görcsös tenniakarás a mindent betöltő megfeleléstan amiben a jogállamiság kínevezett őre hibának nevez egy jogalkotói kiskaput 200520 2 valamelyik hajnalban miután kedvenc macskám felriasztott jöttek a kemény elhatározások egyik jobban vetette a szikrát mint a másik néha már félő volt hogy kigyullad tőlük a pajta a pajta melletti istálló az istálló melletti szénaboglya a szalmakazal a budi a budi köré telepített de mára kiirtott akácos csenevész bokrai képzeletemben már láttam hogy köröskörül lángol minden és a látóhatár mögötti irdatlan távolságokba is sodorja lobogtatja amiben van még élet és azt is amiben nincs a hamu alatt vékony ágacskák dideregnek a rájuk zuhanó forróság alatt és várják a megmenekülés utolsó lehetőségét a szelet amin úgy viharzik majd át a tűz mint az álmatlan éjszakák hajnalán az újjászületésnek hitt ébredés megreped majd a föld a mélység minden ereje kifelé gyűri magából azt a pillanatot ami arannyal tölti fel az elpárolgó tengervizek gödreit egyenlővé téve a hegycsúcsokat az iszapos ürülékkel telített patkányjáratokkal és aztán minden lecsillapodik Isten is felébred egy pillanatra a végtelen idők egyikében hosszú hosszú magyarázkodásba kezd a genezis természetéről majd elnyom egy ásítást küszködik még kicsit a rátapadt álmossággal és újra átadja magát a mindenen áthatoló önbeteljesítés álomképeinek 200521 3 pontosan úgy ahogy szeretném valahol van egy pillantás amire még mindig minden körülmények között igényt tartok nem tudom merre hol találhatom így el sem indulok megkeresni még gondolatban sem annyira utálom az üres tépelődéseimet hogy még gondolatban sem próbálkozom a lehetetlennel nézek magam elé fókuszba kuszált tekintettel átsiklom észrevétlenül a számomra semmitmondó pillantásokon és várom hogy szembe jöjjön az az egy hogy eldönthessem végre mennyire volt igaz ez a várakozás tartoztam-e vele magamnak vagy ő tartozott nekem azzal a pillantással amiről még csak nem is sejthette hogy egyszer majd egy arra alkalmas pillanatban mindenképpen el kell juttatnia hozzám 200522 4 a nyeretlenség rejtelmei néha vannak az embernek megérzései hogy mire megy velük az már más kérdés de tagadhatatlan az az időnkénti belső késztetés ami szembe megy a józan következtetésekkel és olyan döntés meghozatalára akar kényszeríteni amilyenre észokaid többnyire felrobbannának hogy szilánkjaikkal még zavarosabbá tegyék a helyzeted például éppen döntéskényszerben vagy nézegeted a kirakott lapjaidat ötszáztizenhatodjára számolod ki az esélyed és mindig ugyanazt az eredményt kapod és döntened kell és döntesz és elveszíted a játszmát és mert elemző típus vagy megpróbálod ismételten végigkövetni az előbb már gondolatban ötszáztizenhatszor végigjátszott lehetséges kapcsolatot ami alapján feltétlenül nyerned kellett volna a végén és nem találod a hibát de bejön a feleséged két másodperc múlva kicserél két lapot pontosan azt a két lapot amiknél ötszáztizenhatszor pár másodpercre le kellett állnod valamiféle bizonytalan sejtés miatt amiben a te logikai érvelésed minden változtatást butasággá nyilvánított de most az ő kezében összeállt a hibátlan logikai rend homlokcsapásszerűen ismered fel a tanulságot és felejted is el rögtön mert a te gyakorlatodban csak annyit érne a jövőben hogy a rendszered egy másik pontján vennéd hülyére magad 200523 5 a menthetetlenül bekövetkező kiüresedés parabolája bosszant a mozdulatlansága tudom hogy erre életbevágó szükséglet kényszeríti és mozdulatlansága a felcsévélt rugóé azt is tudom hogy amikor eljön az idő – és ő dönti el hogy ez az idő mikor van itt – pontosan úgy fejezné be ahogy ezt zsigerein keresztül évezredeken át táplálta ebbe a szinte észrevehetetlen pillanatba ami éppúgy avathatja hőssé mint megtűrt páriává ilyenkor a legszívesebben belerúgnék figyelném az ívbe hajló test előtt sűrűsödő levegőben mikor és hol válik újra mozdulatlanná magányossá sebezhetetlenségét mikor emészti fel a zuhanás és szeretném követni abban az állapotában is amikor lakatlan tájra vetődve végre észrevenné hogy a megfigyelt zsákmány már rég felperzselődött mohó tekintetének kereszttüzében 200524 6 nyújtózkodó üresség azt nem tudom hogy meddig fog tartani de lélegzem és változatlanul sok még az ismeretlen magamban érdeklődésem – gondoljak mondjak tegyek bármit – érzékelhetően a szívdobbanások ritkulásához igazodik levezényli a maga külön igazodását a világ – néha számára is túl bonyolult – dolgaihoz ott állsz ahova mindig is szántad a magad számára is alig értelmezhető különállásod és egyre gyakrabban érzed úgy hogy elmozdult valami alattad valami amihez nem lenne szabad ragaszkodni nyújtózkodsz de nyújtózkodásod kényszeres kapaszkodás mint a laposföldhívők képzeletében az ellentmondásnélküli ellentmondás ízt illatokat érzek még és ha tompábban is de érdekel a színek villódzásaiban fel-felbukkanó színtelenség a nyers idő hordalékai ezek kutatom bennük maradék sivatagaimat vihart látni űrbe kupolásodó homokvihart embermaradványokkal 200525 7 csendes májusvégi délután amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak és beledőlsz egy csendes május végi délutánba és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot nem nem rosszullét csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni hogy elhidd valóban léteztél hogy valódi távolságok vettek körül valódi mélységekkel és hogy a rettegés benned csak üres korsó amit bármikor következmények nélkül összetörhetsz nem kell tekintettel lenned az ígéreteidre nem az elvárásaid is ugyanolyan szemfényvesztések voltak mint a hatalomba kapaszkodók felségjelei * hazám vagyok összezavarodva erőt mutatok és rettenetesen gyenge erőtlenség keserít fel lehetne-e emelkednem addig ahonnan láthatnám magam és azt hogy mi mire való a pazarlás az erő őrült kapkodásában hol és milyen utakon fog majd mindez megtisztulni és hányszor kell majd határt becsületet cserélni a puszta életbenmaradáshoz fényre lenne szükségem hogy lássam hova vezet az eltakart folyó mit borít majd be az éjszakai álom a szemérmetlenre vetkőztetett hit hogy hazám vagyok és úgy halok meg mintha élnék 200527 8 minden este megfogadom hogy többet soha egyetlen sort sem szélesen kanyarog az út túl szélesen az én méreteihez a peremek alig vagy csak nagyon messziről sejtődnek még azt sem tudom eldönteni hogy löszvájatban bandukolok-e vagy dombok hegyek ölelésében vezet ez a tántorgó üresség mintha egy lapjaiba ragasztott könyv lenne az életem feltépve olvashatatlan * kivert kutya kóborol bennem összekeveredve az égtájak alig azonosítható moccanásaival néha fel-felvillan előttük az a falszerű képződmény ami akár én is lehetnék ha nem tartanának vissza félelmeim a gondolkodás úgyis minden mindegy tervszerűen építkező ostobaságában a meddig és hogyan képződések csendjében építkezek még nem tudom mit de nincsenek illúzióim * ahogy az álmodozások leszoktak rólam én is leszoktam álmodozásaimról célom döbbenetesen célszerű a valóság tényeit mérlegelve ez a célzott képmutatás még inkább kiemeli gyávaságom kedvetlenül ugyan de mégis rábízom magam a nyomorult csendre ahogy egy állampolgárhoz illik is nem zavarni az építkezést épüljön bármi úgyis gaz nő majd egyszer valamikor a romjain a korhadó falakon kereszt emlékeztet a ráfeszített emberre 200530 9 remélem nem coronaláz úgy tűnik mintha oda lennék szögezve a semmihez pontosabban én vagyok az a valami ami a semmihez szögezve viszonyítási értéket kap mit tettél te eddig az asztalra kérdezi a semmi véreres szemeit rám mereszti a tükörből amíg a válaszomra vár üvölt belőle a szándék hogy menten megtagadja velem a szögközösséget amennyiben nem a szerinte megfelelő választ adom jött egy olyan érzés hogy amit kapásból válaszolni tudnék attól csak vérszemet kapna így hát szelíden (kormányszóvivői szinten) félrenéztem olyan arccal mint aki tudja hogy mit kellene mondani de undorodik a provokatív kérdésekre adott átgondolatlan válaszoktól és helyette inkább eldudorássza a tankcsapda legutolsó zenei merényletét (remélve ez a legutolsó de azért az is látszódjon rajtam még nem vagyok annyira hülye hogy ezt el is higgyem) kicsit arrébb már nem is érdekel annyira hogy mi történt az imént köztem és a semmi között hintaszéket képzelek magam alá és megpróbálok arra gondolni mi lenne ha szép szelíden kijelenteném én leszek Magyarország (így rendhagyóan nagybetűvel adva meg hazámnak a tiszteletet) következő királya valószínűleg kivárnám míg csendesre züllene a közröhej és kicsit megszeppenve figyelném milyen jól összefér bennem a lehetetlen és a semmi 200603 10 amikor éppen amikor éppen semmihez semmi kedved fészbukos-poémák gyártásával szórakoztatod magad birizgálod a klaviatúrát (normál kézírásomnak régóta kampó egy ideig még létezett ugyan a családi bevásárlólistákon amíg én vásároltam be nem is volt vele semmi gond de fiam a bolti eladók rémévé vált a szerintük is megfejthetetlen írásjelek megfejthetővé tételének igényével) várod hogy maguk alá teperjenek a szavak birkózó szőnyeggé vált agysejtjeiden amikor éppen semmihez semmi kedved megengeded magadnak hogy jelentéshordozó szavak jelentéshordozó szöveggé gyűrjék össze magukat a szemed előtt kivéve amikor nem de ezeket boldogan hagyod érvényesülni a költészeti hatás érdekében ami egyesek szerint gyakorta (mindig) úgy van jelen hogy hiányként tűnik fel politikailag próbálok semleges maradni de azért azt kifejezetten rühellem ha gondolataim miatt saját hazám politikai vezetője ellenségének tart és csak a „lehetőségre vár hogy megöljön” amikor éppen semmihez semmi kedvem reménykedem hogy a fenti szakasz befejező traktusa csak süketelés és a csúcsgazdag kapcsolatépítési gyakorlat sem az én bőrömre megy illetve adómra mert bár nyugdíjas élősködő aki vagyok (agyilag és fizikailag bőven leépülőfélben) de adót életfenntartási ösztönből azért bőven fizetek és még szeretnék is (reményeim szerint nem belátható ideig) a konzultációs ívet pedig ahogy megkapom azonnal kitöltöm és remélem el is méltóztatik olvasni 200605 11 „sziszifusz visszanéz” néha azt képzeli hogy több millió éve létezik több millió éves rétegek préselődnek össze benne az idő mindenfajta valós és képzelt zárványai mindenfajta valós és képzelt utak hitek tényszerű állítások kötik és válasszák szét őket a mindenfajta tőlük független és tőlük is függő kapcsolatrendszerek barlangjaiban és amikor elé kerül a csupaszra merevített valóság nem hajlandó keresztre feszíttetni magát csak nézi az elképzelt változásokat a változatlanban már rég beazonosította felmérte hiszékenységének korlátait hiába is bont ki számukra új és mégújabb korszakokat a régieket soha nem tudja velük eltemetni 200606 12 nem egészen úgy de ugyanaz egy új korszak vette kezdetét mondod és közben – nem vagyok gondolatolvasó de szinte biztosra veszem – ugyanarra az elmúlt korszakra gondolsz ami tulajdonképpen mindig is volt (maradt) velünk tornyot rakunk mi is mondod és most is mint mindig próbálsz meggyőzni hogy nagyon magas lesz Istenhez is közelebb kerülsz kenyeret adsz vele a rászorulóknak kalácsot a nem éppen rászorulónak és látványnak sem utolsó sőt ha elfogulatlanul szemléled az építkezést már most is láthatod ahogy kiemelkedve környezetéből már most is büszkék lehetünk rá mert már most is irigylésre méltóan magas irigylik is irigyeink veszettül ahogy ebben a veszett helyzetben is helyt tudtunk állni és tovább építkezni az alapot ugyan nem tudni ki hogyan mikor rakta le az is bizonytalan hogy egyáltalán létezik mert a helyét éppen felveri a gaz de mindent megoldunk 200608 13 hiánypótlás néha úgy beszélgetek magammal mintha nem is léteznék spontán képződött látványokat kerítek körbe némelyikük mellé még állványt is építek és amikor úgy érzem a további megértésem már szükségtelen ledöntöm előfordul hogy magával sodor de a beteljesedett zűrzavarban úgy teszek mintha semmi okom nem lenne – néha valóban nincs is – leplezni a szándékosságot többnyire öröklétet remélek bennük számukra (bár mindegy) infantilis játszadozás az életadta lehetőséggel míg rá nem döbbenek hogy az amivel játszom nem egyfajta istenvezérelt foglalkoztató játék hanem maga az élet aminek felelős tartozéka vagyok és ez lesz az a pont ahonnan bénultan figyelem hogyan omlanak éjszakáimra a belém épült falak pedig szikrákat szórva szerettem volna megszabadulni tőlük a tüzek mintáját játszva de nem tudtam hogyan húzhatnám át őket a pusztulás nehéz bűzén úgy hogy ne száradjon ki a tenger hogy soha ne legyen igaz bennük a csend labirintusa még akkor sem ha az örök idő fogalmát esélytelenül mérlegelve tovább keresném rajtuk a kijáratot 200609 14 halálom élveboncolása sejtelmem sincs hogy most ebben a pillanatban mi a fészkes fenét tudnék kezdeni magammal több minden is jár egyszerre az agyamban és képtelen vagyok rangsorolni a rengeteg mindent állapotommal megegyező hangulatom meglehetősen válogatós őszintébb pillanatomban döntésképtelennek nevezném mert kifejezetten arra irányul hogy egyetlen mindent se tudjak komolyan venni főleg azt nem amiben szeretnek és amiben elhiszem hogy én is szeretem őket a mindenek hangulatirányítottsága régóta bosszant legalább annyira mint az időjáráselőrejelzés megbízhatatlansága hogy egyéb megbízhatatlan eseti előrejelzésekkel ne is példálózzak nem kívánom drámai mód befejezni az életem de azért valamit tennem kellene hogy ne szóródjak némán porított állapotban az anyaföldbe barátaim és kvázi ellenségeim sem olyan léptékű gondolkodók hogy harakirit várjak el tőlük döntő lépésem tiszteletadásaként így marad onán híres trükkje kipörgetem magom a semmi ölébe azaz némasági fogadalmam három napig tartott három kínkeserves hallgatás után ennyire jutottam a hülye dzsungelként idétlenkedő kertemben közben tombolt a nyár ripacskodó madártömeg mozárti magaslatokban tolja a süket életigenlést én meg itt nyafogok mint aki hosszú élete alatt elfelejtett élni pedig lenne dolgom bőséges és az én tiszteletemre mindenképpen méltó dolgom csak ne feledkeznék el lépten-nyomon róla 200612 15 kicsit még elvagyok álmaimban megszokásból színes kavicsokat keresek veled a dunaparton soha nem jártunk arra (együtt soha) de mindig ott voltál velem amikor színes kavicsokat kerestünk a dunaparton és próbáltuk kitalálni melyikük honnan jutott el idáig és tart-e valahova vagy csak rábízva magát a véletlenre itt várakozik már az idő kezdete óta ránk hogy megcsodáljuk nem nem nyúltunk soha egyikhez sem néha egyikhez-másikhoz leguggoltunk néztük az opálos tükröződés fel-felszikrázó színeit és beszéltünk hozzá becéző szavakat használtam és éreztem ahogy a kavics színei átborzonganak a leheleteden és hogy soha nem fognak elfelejteni bennünket 200613 16 néma napszakok valahol kószálsz még az emlékeimben látni már nem látom hogy ott vagy de tökéletesen érzem a jelenléted naponta többször is néha betűnként összeállva próbálod elterelni a gondolataimat magadról de még így is fel tudom mérni hogy pillanatonként változó hangulataid ikertestvére vagyok bár együtt figyelve bennünket néha észreveszem hogy idegenként vagyok ott veled például ma is amikor tájfunszerű szélben zúdult át rajtunk a vihar alig jelentkeztem könnycseppeket láttam csillogni egy-egy könnycseppet ahogy elmossák a szem színét kicsit úgy mintha most oldanák fel benne nélkülünk a végtelent 200614 17 rémhír a tűzijátékról a drake-formula újraértelmezése szerint a civilizációnknak még további legalább 6120 évig fenn kellene maradnia hogy kétirányú kommunikáció alakulhasson ki köztünk és egy másik hasonló szintű létforma között a tejútrendszerben a könnyebb érthetőség kedvéért idemásolom a formula feltételrendszereit (technikai fejlettségemre jellemző hogy vért izzadtam mire sikerült) R* a csillagok keletkezésének gyorsasága (db/év) a Tejútrendszerben fp a bolygórendszerrel rendelkező csillagok aránya ne a lakható bolygók átlagos száma egy bolygórendszerben fl az élet kialakulásának valószínűsége fi értelmes lények kialakulásának valószínűsége fc technikai civilizáció kialakulásának valószínűsége L a technikai civilizáció várható élettartama (a kommunikációnak kétirányúnak kell lennie) ehhez képest lényegesen nehezebb felfogni – már a dolgok természetéből adódóan is – azt a rendkívül közeli jelenséget ami folyó év augusztus 20. napjának estéjén várható az egymilliárdforintnyi puskapor elropogtatása bazd meg öcsi! nem csak rajtad múlik tudom de ha csak ennyire vesszük komolyan a jövőnket 20 évre se „fussa” a plusz 6100 meg egyenesen rémálom lehet mármint a Földnek 200616 18 kísértés néha azon mérgelődöm hogy úgy ahogy van gazosan a túlburjánzott bokrokon átnőve felmagzott vadvirágainak slampos iróniájával az esőtől rothadó fűcsomók közé ékelt vakondtúrásait mutogatva beköltözött agyamba a kert persze nem kellene hogy ebből gond legyen fényesebb pillanataimban rá is fogom hogy ez költészet a részleteket úgy tologatom magamban komponált egésszé hogy feltételezésem szerint bármelyik erre alkalmas ítész szó nélkül elfogadná a kertet valamiféle kertnek azzal a laza megkötéssel hogy azért nem ártana kiírnom a műfaji megjelölést ha már költészetté nyilvánítom ezzel sincs gond persze képződött bennem az utóbbi időben annyi politikai érzék hogy simán átverem magam – függetlenül attól a lehangoló ténytől hogy egyetlen „karantén”-kötetbe sem válogattak be – és ráfogom hogy zárkaelégia amiről még nem tudom hogy mi de töröm magam hogy kitörjek belőle 200617 19 a kitörlés technikái tudod néha rettenetesen sajnálod hogy elrepült az életed most is közben kezedbe kerül a nyugdíjasoknak szánt laminált magazin belenézel és úgy érzed tökönrúgnak életed érzelmi hullámvasútja pár perc alatt egy végzetesen beszűkült lefolyón keresztül oda kerül ahol eddig is volt de nemigen akartad észrevenni csámborogtál a magad jól felfogottnak hitt életében és most a magazin lapozgatása alatt döbbentél rá arra amit eddig is tudtál de leszartad mert nem érezted át – persze miért is akarna az ember túl mélyen belegondolni abba hogy már nincs amikor még van – tehát jól jött ez a kis érzelmi segítség jól van fiú köszönöm ezt a fantasztikus mókát imádom amikor hülyébbnek néznek mint amilyennek én látom magam 200618 20 lassan éjfél és ébren vagyok éppen annyira amennyire elhiszem hogy még élek persze megbecsülöm az életem ma is megtettem minden óvintézkedést hogy ne vesszek össze senkivel még magammal sem „nyitottam vitát” igaz nem is volt miről bárhova mentem csak a szokásos tessék-lássék csörték dögunalom csapdahelyzetekbe besétáló pillanatokkal tényleg teljesen olyan ez a mesterséges forrongás mintha mindenki az áldozat szerepét próbálná felvállalni de ez -- amennyire mostanában meg tudom ítélni – még a látszat szerint is esetlenre sikerül úgy teszek benne mintha érdekelne hogy ki mit ír mit mond de elég gyorsan átlátok a szándékaimon és inkább az esőfelhők vonulását figyelem az időkép radarkövetésén a mintha-érzés viszont jött velem és továbbkattintva elálmosodom a fán alvó oroszlánokról készült primitív drónfelvételeken 200620 21 most éppen tele vagyok csenddel tizenvalahány éves lehettem amikor összetákoltam magamnak az első használható világképemet ideig-óráig működött is bizonyos fenntartások mellett hajlandó volt elhitetni velem hogy megfelelek az átlagelvárásoknak ez viszonylag könnyen ment mert az általam ismert környezetből tizenvalahányéves koromig semmiféle elvárásjelet nem tapasztaltam működött mondom ami kicsit túlzás mert folyamatosan igazgatnom kellett a magam folyamatosan változó látásmódjához voltak nullszaldós pillanatok amikor úgy találtam elveszett időtöltésnek hogy legszívesebben befejeztem volna az építkezésem rábízva az akkor még bennem lévő Istenre a befejezést (nem vagyok nyelvész de vénségemre szerelmes lettem a szavakba ez a szó is hogy „befejez” akadémiai székfoglalót lehetne rá írni) szóval síkszerű csömör a ritka felhorgadások viharos szentségelései között de soha eszembe nem jutott hogy keverjem a burzsoázia előnyeit a kommunizmuséval és a primitív fasizmus eszközrendszereit a demokratikus diktatúra ponyvaregény szövegű néphülyítéseivel pedighát – ha kicsit vonakodva is – lássuk be működik nézem a dzsungellé nemesedett kertem és próbálom eldönteni ha újra kezdhetném hol mit aprítanék rajta hogy én is látszódjam 200622 22 nézem a hidat rozsdásodó múlttal tákolt jelen ez is leláncolt jelképe repülésnek gőgnek hallgatásnak és dulakodó semmittevésnek ha átmennék rajta talán már vissza sem tudnék jönni de hát hova is ha mégis és miért? kivárni az utolsó lélegzetem hogy emlékeimbe süppedve végigszáguldja vele a partokat? minek? kérdéshalmazok vetített árnyékai keresnek és találnak rám az okafogyott fájdalomban és összebújunk mintha omlanánk 200623 23 egy rejtély titka nézem azt a követ amiben ott vagy és amiből már soha nem foglak kibontani pedig látni szeretnélek most is ugyanúgy ahogy mindig is látni szerettelek volna amiről mindig is tudtam hogy csak akkor és addig lehetsz az enyém amíg ebben a kőben tartalak néha könnyesre csiszolt tekintettel átnézünk egymás felett én és a tenyérben tartott kő fedetlen tisztasága és hisszük egymásnak hogy ez is lehet igaz pedig meg sem történik 200625 24 éjszakai menetelés ma reggelre bekerített a valóság – sejtelmem sem volt eddig a létezéséről – még most sem tudom milyen irányból tört rám csak a folyamatos menetelés dobogását hallottam és hallom tulajdonképpen most is ilyen helyzetben teljesen rendjén való lenne ha feladom egy kettétört kard túl drámai jelölése lenne a kialakult tehetetlenségnek ahogy a kardba dőlés nemes hagyománya is a harakirit ne is említsem és az is tény hogy soha nem voltak hadi eszközeim így az önpusztítás is csak az üres locsogás szintjén valósulhatna meg ha egyáltalán fontolgatnám de nem olyan erővel tör rám az önsajnálat hogy máris becsomagolom a téli ruházatom és elviszem a tisztítóba látszódjon a reménytelen helyzet ellenére sem lehet szó megadásról 200626 25 megúszott délelőtt agyam kezd úgy viselkedni mint a diktatórikus rendszerek jól iskolázott társadalmi emlékezete ha már úgyis ott szöszögsz hozz fel a pincéből cólát ásványvizet almát és egy üveg lekvárt hangzik a kertben szöszmötölő én felé és félóra múlva felbotladozom a lekvárral -- parányi büszkeség hogy nem felejtettem el – agyam ösztönösen spórolja a még meglévő kapacitását többnyire a legutolsó adatot tartja meg az összes többivel szelektíven bánik vagy úgy ejti kútba hogy még a csobbanás visszhangját sem érzékeli tökéletesen igaza van de mért nem teszi ezt a felejtés után sóvárgó kínos emléknyomokkal is egy csapásra üres stadionban érezhetném magam persze jobb így a megtartott információk között cikázó gondolatokkal csak baj lenne -- főleg ha üres térben játszatnám őket – egyébként is pontosan olyan hülye ez a hasonlat amilyennek magam érzem ebben a pillanatban de lényeg hogy a lekvár már fent van a többiért meg majd – ha még lesz rá időm és főleg ha nekem is kellenek – leballagok 200627 26 a földről nézve a páracsepphalmazok cseppjeiből kilépő színrétegződésnek csak azt az ívét láthatod aminek az antiszoláris pontja 42 fok alatt van repülőgépről ez az ív teljes körré alakul – középen a repülőgép árnyékával – a szürke függönyre faragott színek átforrósítják a levegőt és a levegőt beszippantó képzelőerőt ma már pontosan ismerjük a jelenség fizikai feltételrendszereinek változatosságát de mégis beleborzongunk a látvány valószerűtlen szépségébe találkozzunk vele bárhol bármilyen formában leállunk és kicsit kezdünk hinni a túlélés misztériumában bármi is történik velünk pont akkor amikor szemrevételezzük a jelenséget apró reménysugárként érzékeljük hogy talán Isten mégsem gondolhatta komolyan mikor kipusztulásra ítélt bennünket a szabadakarattal 200630 27 beszürkült a folyékony idő pedig hajdan barlangok haladtak át rajta és sivatagok nappalain forrósodott didergető éjszakák békés öregkor mondja és végtelenített gyűrődésein molyolgat szavak nélkül persze a felvillanások sorrendjében lyukak képződnek a sötétségen meztelen jégcsapok a téli strand padjain tüzes kavicsok a talp alatt hirtelen szédülésként egy-egy emlékmaradvány és amikor már úgy érzi sokszor volt boldog sokkal többször mint ahányszor megérdemelte volna rádöbben hogy nem tud már nem mer elmenekülni a rá váró megpróbáltatás elől rábízza hát egy – csak kételkedéseiben ismert – idegen tudatra borostyáncseppbe zárt érzéseit 200705 28 a végfelszámoló megjelent ültem az estében és elborzadva figyeltem hogy eltűntem magamból és aki helyettem maradt annak már érezhetően semmi köze nem maradt hozzám nem tudott semmit rólam kérdezhettem tőle bármi számomra fontos múltat tekintetével csak forgácsolta a szobát aztán órákig keresgélt a forgácsok között és amikor megtalált elhitette velem hogy ő már nem én vagyok szerinte – ha akarom – ezentúl lehetnék akár láthatatlan is mert ő annak lát és amit akar mind felróhatja bár a számlám már rég betelt és talán az Isten sem tudja hogy mit mire de mindegyis mert ezentúl magam semmiképp csak kizárólag általa létezem 200707 29 ajtók a járdán ismeretlen botorkálások megfigyelője az átbukdácsolt háztetők meredező kéményredőin túli égbolt és a vakolatomladékok ismerős – túlontúl ismerős – hányadék és üzekedésszaga az éles emlékezésben ahogy tekintetemmel végigaraszolok az új házak fellegvárszerű tömbjein befordulok egy romos ház irányította sarkon még elkísér pár lépésnyire a kopott járda is – a maga rothadó csikkmaradványaival a kitört szélkövek gödreiben – és aztán a hirtelenre színezett fény zene emberáramlatok nyugodt csobogása a nyeregcipelő színészszobor talapzatán 200708 30 idő nélküli változat nem tudom hányadik próbálkozásra de az átsétált falon csak annyi nyom maradt mint egy lepkesóhaj a járdán vihar képződik felette zárt titokként sikló hamuszín álmok rombolók hadrendbe tévedt ellenrombolók kevés napfény és még kevesebb ember és madarak madarak igen de talán tévedek a látvány sebnek is tűnhet igen seb a lebukó napra loccsantott kéz csorgó lecsorgó fekete iszapban 200709 31 leszámlázom aztán eldobom a kívülállás zárt mint egy üvöltés írásjelek nélküli kamaszsercintés a túlpörgetett világra hazudjak? kinek? és vajon miért is kellene mást mint ami igaz legalábbis annak tűnik – ha nem is az utolsó de néha utolsónak tűnő – ebben a pillanatban aztán meg hát ami módosulhat benne se oda se vissza nem oszt nem szoroz magánügy lett mint annyi minden másunk magán mint minden más is amiről azt hiszed nincs közöd kivéve talán a hithez való jog ami – hogy mégis legyen valamihez jogod napersze – kínos szerényen nyelvedre tapadt és mondod serényen mint bekötött szemű zakkant lázadó az utolsó imát pedig iszonyatos mázlid van ember hogy most és még élsz a művészi harcok élvezőjeként hogy láthatod kereted ki-kitört szélein a jelenné avasodott múltad 200711 32 ismerlek mondom de nem létezel tudom hogy nem tudom hogy alig ismer valaki és még azt is tudom hogy mások is így vannak ezzel a felröppentett hit egy ideig aztán csak a mielőbbi felejtés kényszere amiről tudod hogy lehetetlen és most ott vagyunk azon a ponton aminek nincs kiterjedése valójában nem is létezik mégis úgy viselkedik veled mintha befogadtad volna mintha ismernéd minden trükkjét és várnád hogy leleplez a mélybarlangok trükkje ez nem történik bennük semmi elfogadják tényként a tagadásod de azt is hogy ez nem fog soha kiderülni kövek morzsolódnak a tenyered alá és amikor felszippantod belőlük a sötétséget rádöbbensz hogy az élet csak valaminek a kezdete ami úgy van hogy még nincs véletlen szárnycsapások vannak amikkel eddig sem de ezután sem tudsz mit kezdeni hasadék lettél az égen ha égnek lehet nevezni azt az iszonyatosan tömör sötétséget ami körbevesz és összezárul benned 200712 33 feloldozás időnként rátör a sötétség és amikor felriad belőle idegennek érzi magát a jelenlét elevenségében szerelmes lepkepár tánca a napraforgó virágtányérja előtt a látáson kívül minden érzékszervétől megfosztva figyeli és boldogan szabadul meg bűneitől mikor rátalál a kétségbeesés 200715 34 konzultációk vannak fel nem bontható csomagjaim velük valószínűleg akkor sem tudnék mit kezdeni ha felbontanám őket kaptam innen-onnan egyiket-másikat én állítottam össze valakinek az is előfordult hogy magamnak de vagy nem mertem elküldeni vagy felbontás nélkül visszakerült hozzám illetve nem voltam hajlandó tudomást venni róla és azóta is várja hogy szembesüljek rég elfelejtett tartalmaimmal másoknak szánt igazságaim hittételei is itt kallódnak valahol néha érzem a kopogtatási szándékot valószínűleg választ szeretne pedig legtöbbjük jól tudja hogy még a kérdésfeltevésre sincs bátorságom nehogy megidézzem velük a józan ész józan észre jellemző kérdéseit így aztán nincs is kialakult kép bennem a hatalmi játékok túlsó oldaláról de feltételezem hogy ugyanazt a megalomán pöffeszkedést látnám ott is mint az innensőn amennyiben ha politikusnak mentem volna és nem tudnám vagy nem merném vagy nem akarnám elszámoltatni magam felé az ellentmondásaimat 200719 35 szavakkal rajzolt világ megpróbálok minden helyzetben őszinte lenni természetesen még egyetlen egyszer sem sikerült mondataim célirányosak ugyan pontosan követik az adott pillanat felismeréseit de képtelenek a te és az én formátumai között különbséget tenni soha nem tudják pontosan felmérni hogy mit teszek és miért valójában azt sem hogy ki vagyok hogy honnan kapom elképzeléseikhez az ötleteket a megvalósításukhoz szükséges határozottságot azt az egyensúlyérzéket a talpam alá ami miatt még nem borult rám a föld és nem szakadt le az ég amikor alagutat ások mindkettőbe rábízva megtartásukat a közéjük dúcolt szavakra mondataim mint a tetteimre szerkesztett valóság – először majdnem szabott-ként határoztam meg de miután rájöttem a jelentéskülönbözetre úgy éreztem hogy méltatlan lenne hozzám és alkotóim elképzeléseihez az ilyen primitív állandó – kicsit még elmélázgatok a szavak erején mielőtt döntésre szánnám magam úgy szeretném bemutatni ezt a társadalmi együttélésnek nevezett bolhacirkuszt amilyennek én látom férfiasan őszintén PC mentesen és bár néha úgy néz ki mintha én ülnék a hintában és mindenki más közönségként bámulná azt a teljesítményt ami szinte emberfelettinek tűnik de egy frászt kedves barátaim pont fordítva igaz 200722 36 bombaépítés kipárologtam az űrbe és az űrből vissza az űr kitölthetetlen titkaival véletlenre bízott gondolataim körbejárták a lehetetlent távolléteikben végtelenné sűrűsödött az idő és úgy vesztek el mint egy soha meg nem történt találkozás nem tudom mire gondoljak akkor ha az éppen aktuális hatalom látványosan megpróbál engem mint hatalomra segítő állampolgárát elzárni azoktól a lehetőségektől amiken keresztül rálátást kaphatnék sáfárkodására (tudom: „épülünk, szépülünk”) amikor tapasztalok valami számomra nehezen felfogható jelenséget olyan érzések keringtetnek magamban amiket az első szakaszban vázoltam ma temettek el azt az embert aki személyében példát mutatott a hatalomnak hogy megmentse számunkra a jövőt 200724 37 lopott szavakkal ______________köszönet T. Á.-nak nos hát semerre sem merek nézni mert mindenütt én vagyok ott is ahol nem kellene és persze ahol én vagyok ott többnyire te is ott vagy ma reggel például egy szétmorzsolt levél illatában futottunk össze ezek természetesen csak emléksejtések az erősen roncsolt változatból éppen a hihetőség határán amikor már magam is kételkedek az idősödő agy által előkotort képek valódiságában csupa régi dolgok a lomtalanítás útvesztőiben nézed de minden kézbe vett darabja úgy viselkedik mintha valamikor valaki máshoz tartozott volna és most ő nézné a mulandóság jeleit rajtad ha ilyenkor megkérdeznéd hogysmint vagyok a fenesetudja válaszolnám úgy vagyok szinte mindennel ahogy az előbb szétmorzsolt illat teszi velem kicsit meghat a vanmég ahogy a társadalom egyre inkább nem szeretne tudomást venni rólam úgy ragaszkodom egyre inkább az életbentartás apró gesztusaihoz ilyenkor a még működésben lévő érzékeim többnyire emlékváltozatokat mutatnak fel így tetszés szerint dőzsölhetek a hazugságnélküliségben az időnként „felhorzsolt illat”-ok „zokog”-ásában 200729 38 villanó sötét kitépett könyvlapokként szerettem volna eladni magamból valamennyit abból amiről azt hittem hogy bármennyi is lehet aztán mert egy sem lett úgy gondoltam ha naponta lerajzolom a nap fekete-fehér változataiból azt amihez legjobban szeretnék hasonlítani akkor csak idő kérdése hogy egyre inkább hasonlítsak hozzám pontosabban ahhoz a tulajdonságomhoz ami még nincs meg ugyan de egyre nagyobb a valószínűsége hogy amikor így vagy úgy de megszűnök virtuálisan is létezni egy töredék pillanatra mindenki úgy fog tenni mintha már látott volna valahol valamikor és pontosan hinné azt is hogy mi célt szolgált a fekete-fehér némaságon a fekete-fehér változatlanság amiben a fekete valószínűleg valaminek az árnyéka de sejtése se lesz hogy milyenek lehettek – ha voltak egyáltalán – a színeim 200731 39 négy és félezer éves emlék aztán feladtam a gondolati háttér nem adott számomra biztonságos támpontot úgy éreztem magam az elveszettek között mintha nekem kellene megtalálnom mindannyiunkat hogy aztán egyesével el is felejtsem őket mielőtt újra elvesznénk a háborítatlan éjszakában fénytelen arcuk – mint kormozott üvegen át nézve a nap – pár másodpercre kiterítette érzéseiket tudtam merről jöttek és titkaik azt is elárulták hogy már rég nem tartanak sehova áramlásuk bizonytalanságaiban fel-felörvénylettek a múlt és a jövőjük közötti szakadék alján párolgott még ugyan róluk a remény hogy apró erecskékben kanyarogva csorogjon vissza lábuk elé az évezredekcsiszolta falakról mindennek ellenére még éltek mikor utoljára találkoztam velük tánccal ünnepelték ősi rigmusokra – szédülésig követett ritmustalanságukban billegve – az utolsó az éppen aktuálisan utolsó túlélésüket megható látvány volt ahogy forgásuk közben belepte őket a sötétség és a tornyaikról lezúduló szirénahang 200801

392.	[tulajdonos]: elfelejtett	2020-05-19 23:27
változat Istenre Halálra ____________________enyhén módosított naplózárás borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadba nem tudod merre meddig haladhattál és hogy egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben amiről tudtad ugyan hogy mérhető de máig nem jöttél rá mi az amit tükörcsillámaiban látsz magad vagy-e azokban is vagy csak a téged követő csend mozdulatlan volt ez az egész rohanás nem alig elvétve nagyon homályosan emlékszel a részleteire a kövek magánya lehet ilyen istened feltételezett tudatában a karantén magány zárva tart és te úgy teszel mintha meg tudna védeni magadtól saját félelmed labirintusában kutatod szabadulásod lehetőségét és egyre erősebben hiszed hogy már nem is létezel

391.	[tulajdonos]: elfelejtett	2020-05-13 11:03
változat Istenre Halálra borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadra nem tudod merre meddig haladhattál és hogy egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben amiről tudtad hogy mérhető de máig nem jöttél rá hogy tükörcsillámjaiban mit látsz magad-e vagy csak a téged követő csendet mozdulatlan volt ez az egész rohanás nem vagy alig elvétve nagyon homályosan emlékszel a részletekre a kövek magánya lehet ilyen istened feltételezett tudatában érzed a napjaidat karantén magányban zárva minden külső veszedelem elől saját félelmeid labirintusaiban kutatod szabadulásaid lehetőségeit egyre erősebb hittel hogy már nem is létezel

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!

Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.

Mások kedvenc versei

2020-11-27 16:47

Kedvenc verseim
2020-11-26 09:17

lista
2020-09-25 22:55

furim
2019-11-21 14:36

nélküled
2019-11-01 10:46

Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21

Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11

paricska
2018-12-07 20:19

u.a.
2018-12-07 14:21

szép
2018-11-14 11:19

ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-12-03 19:56

új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-12-03 16:56

Napló: az utolsó alma
2020-12-03 16:51

Napló: Hetedíziglen
2020-12-03 16:16

új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2020-12-03 16:08

ÚJ bírálandokk-VERS: Tóth Gabriella dicsértessék
2020-12-03 12:30

Napló: az utolsó alma
2020-12-03 10:31

Napló: Hetedíziglen
2020-12-03 10:31

Napló: Hetedíziglen
2020-12-03 10:31

Napló: Hetedíziglen
2020-12-03 10:31

Napló: Hetedíziglen