leállósáv: fészbukpoémák

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 12:57 Összes olvasás: 26306

422.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2022-03-09 23:14
299 pályaív ahogy mint most is elszakadtam jó pát napja nem írtam semmit nem volt nem volt mit menni visszamenni hova gondolataim béna csapkodások se levegő az erő is semmi és amit látok az úgyse látszik az egész annyira észrevétlen mint részleteiben a nincs hova nincs mit a miértek puszták délibábok a nem lehet mert minek is nincs mit vergődött bennem szakadatlan nem volt ami összeálljon és ha összeállt máris elszakadt kezeden kék és lila foltok mint vérered mind mind csak szakad sorozatokban szakad és reméled hogy egyszer talán összeáll mi eddig össze nem tudott állni csak rajtad kívül látszódott minden amit láttál de ez is az is elszakad 220210 210 létezéspillanatok nem emlékszem másra (de az is lehet rosszul tartott meg emlékezetem) mint a suttogásnyi csendekre szükségtelen elhallgatásaink végtelen türelmére hogy még vagy és vagyunk egymásnak akkor is amikor néha már úgy érezzük soha nem voltunk már az elején elvesztettük egymást és most is csak keresgélünk valahol valamit amiről biztosan tudjuk hogy létezett annak ellenére hogy soha nem találkoztunk vele annak ellenére hogy bármikor is felkutattuk volna hogy meggyőződjünk egymást idéző pillanataink létezéséről 220211 211 télvégi anziksz jeges kupola az ég napok óta ez a lélekdermesztő ridegség felhő mintha soha nem is létezett volna betonmaszk a város a szelídíthetetlenül vicsorgó csendben magam is olyan vagyok mint az égbolt alatt tömörödő tekintetek legtöbbje most kurvára nem érdekel hogy ki hogyan miért bóklászik irány nélkül ebben a kipufogó gázok nélküli rémképben a befagyott időn vonagló tekintetek és a végső pusztulás sejtéseibe karcolt ágak körül enyhén szivárgó ködfoltként én 220213 212 mottó „talán ők is rájöttek hogy nem lenne hova menekülni” csak most ebben a végtelennek tűnő rettegésben jöttem rá hogy nem félek semmi bajom a halálommal ha itt lesz hát szó nélkül megyek legfeljebb rákáromkodok egyet hogy hol a picsába volt eddig a francért hagyott szenvedni de különben rég várt vendégként fogadom megtiszteltetésnek érzem majd hogy saját halálom lesz és nem az ostoba hatalomtechnika egyik értelmetlen áldozata azért sem magam miatt dühöngenék de féltem rettegtem ezt a pár napot hogy egy hatalommániás balfasz pusztán csak azért mert megteheti elindítja a föld totális felperzselését féltettem azokat akik hozzám tartoznak és azokat is akik nem féltettem őket hogy nem élhetik végig a saját csodájukat minden nyűgével és szépségével (még akkor is ha néha értelmetlen szenvedésnek tűnik és szinte kibírhatatlannak a cinikus önzés érzéketlenségében) 220215 213 hullámverés még nem tudom hogy lesz-e háború tulajdonképpen bárki mondaná ki a határozott igent logikus érvekkel tudnám megcáfolni most nem sorolom mert összességükben szánalmas vénember ábrándozásnak tűnik valamennyi például elábrándozok most azon hogy minden ember egy külön-külön lakatlan sziget rázsúfolva mindaz ami egy lakatlan szigethez illik örök várakozásban tűrjük egymást tengernélküliségünk ugyan kiszívta belőlünk a hitet hogy a partjaink körül recsegő hajóroncsok bármelyikének célja lenne kikötni mellettünk és elhitetni hogy tenger van alatta sűrű sodrású élettel az újrakezdéshez 220217 214 óda a gyűlölethez hiány ez is mint mindenem hóra lapátolt szürkeség megbújni nincs hova az út egyenes tiszta bár göröngy bőven akadt és akad még mindig ahány lépés annyi fájdalom hogy elhiggyem időm még van elég tanulni mást is mint magán kínlódásomban a végzetet hallgatni hogy ropog a csont a mélyen beásott hallgatás mögött nyíltszíni szenvedés bennem eltévedt golyó ütötte seb megint hova kinek és miért ha tudnám vállalnék minden bűnt egész lelkem adnám el ha félig is elhinném neki mit félig! morzsányi hit is elég lenne a boldog halálhoz ha bíznék benne létezik a sok mocsok alatt még tiszta emberszerető tiszta ész 220222 215 kísértethalmozás nem áll nekem jól a rettegés a ki tudja még milyen politikai döntések következményeitől gyakorlati emberismeretem nagynéha rákényszerít hogy kisakkozzam milyen következményekkel jár ha hideg számításból kockára kerül pár millió ember sorsa de nem hiszi el – nem akarja elhinni – hogy van olyan ember aki lazán „óhatatlan veszteség”-ként írja le magában a háború sújtotta területek óhatatlan veszteségeit beleszámítva a halottak mellett a megmaradtak kiüresedett életét is dühít a tehetetlenségem és a legszívesebben főbe lőném magam csakhogy megszabaduljak az emberiség legsilányabb folyton fel-felbukkanó rémképeitől 220223 216 egy régi (heveny) önmérgezés amikor kifeszítesz egy gondolatot mert képet szeretnél ráfesteni először szemrevételezed a méretet és lazán mintegy körömpiszoknyi méretű eszmecsonkkal elkezded megrajzolni a vonalakat bízva hogy a gondolat maszatosságával együtt nő az esélye önképed megjelenésének ami eddig csak sejtődni tudott benned de az is lehetséges hogy a festett képen hiába lesz ott a piros labdán a mancsod gyanakodva figyelsz és menthetetlenül rájössz (főleg ha macska vagy) hogy megint majdnem átbasztad magad és leszarod 220224 217 megnemírt levél amikben leírhattam volna hogy így is szerettelek benneteket rég vagy soha nem látott származékaim de mint akin most szántott át az Isten végtelenül kiürült pánikrohamában a ki mikor miért és hogyan kérdéseire keresve a választ tükör nélkül nézi magán a sorsot és megdöbben hogy a tér kivert kutyaként jár vele mert nem tudja hova és ki elől menekül csak haza soha soha ne találjon ahol sírógörcs lenne az utolsó sóhaja 220225 218 fényidejű jelen figyelem ahogy szétmállanak az álmok a megszokás még lüktet bennük és hallom ahogy csendjük hallgatja csendem hallgatását még jelen vagyok ugyan benne de torkolattüzek villannak át a bedeszkázott ablak résein kint úgy megyek át egy gránát robbanásán mintha én akarnám megrajzolni fel-felszisszenő szilánkjait nyolc éves vagyok a távolság iszonyatos közelségében kivehetetlen pontokban látom a magam valóságát és nem merek belesírni a rám rám szakadó csendekbe nincs annyi erő bennem hogy megtörjem csendjüket 220302 219 óhatatlan hátrálás megint már csak pillanataimban élek tompul bennem a belső figyelés a számomra már idegen világra lehet hogy jobb és biztosan gazdagabb de alig vonz már benne valami és taszít nagyon taszít abban is az örökös háború magammal hogy békében figyeljem ami talán szép még 220303 220 illúziórés bárhol is vagy bárhova mennél úgy lennél ott is egyedül mintha odaszülettél volna magányra örök kitörni vágyás kötött és köt még mindig kelepcéd mint a mókusok bóklászó-gyorsuló futása az alig-reményben élvezet lesz minden botlásod és a máshogy látásból font tömérdek ugyanaz köti meg benned ugyanazt 220304 221 látatlan remény gondolataimat megpróbálom átpallérozni hogy koromnak megfelelő képet mutasson ezüstös fűszálak a kert ébredésében az őszben szárazságtűrő réti magokat szórtam be a ritkás bozótosokba abban a reményben hogy az erdei tisztások virágai az idén ligetesen fogják majd pettyezni a homokos kertemben megszokott dzsuvát már most március elején látom hogy az ötlet nemigen fog bejönni az őshonos gaz alól feltüremkedő új hajtások mindenre hasonlítanak csak azokra a virágokra nem amiket a magjaikat tartalmazó zacskókon láttam persze ne legyek türelmetlen de belül őrjöngök legszívesebben lángszóróval esnék neki hogy új – számomra új értelmet kapjon a kert legalábbis az elképzelthez hasonlót – de egyelőre türelmesen várok hátha idővel – lehet hogy nem érem meg – de mégiscsak lesz belőlük valamikor valami az elképzeléseimből 220305 222 szavak szavakhoz kapcsolódó események és események a szavakon kívül szakadatlan az egymásra utaltságuk az egymásrautaltság tagadásában hit kellene most ami erősebb az enyémnél és össze tudná gyűjteni szavainkban megválthatatlan szenvedésünk titkát 220306 223 különkiadás lehetne kérni hogy legyen béke egy elfuserált naprakész álomban a lövegtornyokon poszterek hirdetnék mi itt nem is létezünk voltunk talán de ez úgy múlt el hogy feltámadásainkra esélyt sem kaptunk csak képzett látszatainkat működtethettük egy mesekönyv kinyithatatlannak tűnő oldalain rendezett sorokban várakoztunk hogy hátha mégis visszaálmodik még bennünket valaki egy olyan valóságba ami nélkülünk besűrűsödött csendjével soha nem is létezhetett volna 220307 224 létérzéstelenítés a háború úgy gondolja marad még kicsit lecsiszolni a kiélezett vonalakat megtalálni az igazság fonalát hogy rákösse tátongó borzalmait Isten hagyatékára 220308 225 agyhasadás végigpergetem magamban a nap történéseit nem volt benne semmi különös állapítom meg és el is hiszem nyomban nem hallgattam rádiót tévét se néztem és az internet híranyagát is kihagytam mára különbékét kötöttem magammal és emlékroncsaimmal – mániákusan gyűjtögetett kacatok amikről azt hittem hogy már semmire sem jók – próbáltam megszabadulni a mostanában minden híranyagban rám villogó jövő – pár hete még hihetetlennek tűnő – valóságától 220309

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!