leállósáv: fészbukpoémák

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2837 szerző 38146 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Szakács Eszter
  Ébredések
Új maradandokkok

Debreczeny György: mintha valakinek mondanám :
Tóth Gabriella: sóhaj
Egry Artúr: kilenc dal a gát utcából
Tóth János Janus: Tó-part-fény (reflexvers)
Bátai Tibor: Fülszöveg [E/2-ben]
Kiss-Teleki Rita: De jó is lehetne
Zsolt Szakállas: NEM BAJLÓDOM ÉN
Tóth János Janus: Maga ellen (reflexvers)
Bara Anna: ámítás
Kiss-Teleki Rita: A kert is
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 18 perce
Bátai Tibor 2 órája
Albert Zsolt 8 órája
Kiss-Teleki Rita 17 órája
Tóth János Janus 21 órája
Francesco de Orellana 2 napja
Kosztolányi Mária 2 napja
Dudás Sándor 2 napja
Markovics Anita 2 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Egry Artúr 4 napja
Valyon László 7 napja
Ötvös Németh Edit 7 napja
Bara Anna 7 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Gyors & Gyilkos 9 napja
Szilasi Katalin 11 napja
Konta Ildikó 13 napja
Busznyák Imre 14 napja
Tóth Gabriella 14 napja
FRISS NAPLÓK

 N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 11 órája
Hetedíziglen 13 órája
Etzel Mark Bartfelder 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
mix 1 napja
Gyurcsi 2 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 2 napja
nélküled 2 napja
K.Mária 3 napja
törmelék 3 napja
Janus naplója 4 napja
A vádlottak padján 4 napja
Baltazar 5 napja
Conquistadores 5 napja
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 6 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2022-05-25 09:10 Összes olvasás: 23657

Korábbi hozzászólások:  
419. [tulajdonos]: fészbukpoémák2021-12-07 22:55
278
a látogató jelentésváltozatai



___________________improvizáció egy Vajdics-vers leszakított sorai elé


megpróbálja összekötni magában a város útjait úgy
hogy kerüljön bárhova
pillanatok alatt meg tudja határozni helyzetét
a ki- és átjutás lehetőségeinek időrabló mérlegelése nélkül

semmi más nem kötötte ide
csak egy térkép a városról
és ez a három perc amit itt és így
miközben behálózza lépéseinek láthatatlan nyomaival az utak burkolatát

titkokat sejtett magában és az útjaik eddig vezették
folyamatosan képződtek és – indulásának pillanatáig –
jöttek utána és most megpróbál eljutni rajtuk
hogy megtalálja tagadásuk vesztőhelyét

vagy ki tudja
talán újabb álmokkal ritkaszép felébredésekkel fog találkozni rajtuk
a ráérzések pillanataiból valóságok lesznek
hosszú távra is becsomagolható útravalók más utakra más helyszínekre

ami zavarja hogy falak vannak mindenütt
ajtók nélküli falak a kőtömbökbe hasogatott utak mentén
sehol egy repedés sehol egy félrerugdosható homokszem néha
betűk tűnnek fel de mielőtt megfejtődnének felszívódnak szürkeségükben

tökéletes a látvány tökéletes az aláfestő zenében az aleatorikus kombináció
ettől aztán úgy érzed hogy ott vagy ahova igyekeztél
„ahol több ezer kilométerre
önmagadtól egyedül maradtál”

211120




279
"kapaszkodás árnyékágon"


primitív mottó egy primitív írásomhoz
"higgyétek el hogy minden úgy jó ahogy kitalálom
higgyétek el hogy ti csak akkor létezhettek
ha én elhiszlek benneteket"
______________Gyurcsi - Zalán György
______________”hát ez kiráj" című versére


félek
többnyire tudom hogy mitől és egy idő után megnyugszom
de ez a félelem most ismeretlen
pontatlan
széteső
mintha egy hídomlás pillanatában lennél
és nem tudod eldönteni érint-e téged
lehet hogy már megúsztad
de még ott lebeg a pillanatban
a te teljes megsemmisülésed lehetősége is
félek
nem személyre szabott félelem ez
a magam sorsa rendezett egész
se kifelé se befelé nincs már semmiféle elszámolni valóm
amiket esetleg még annak éreznék az már illúzió
az oxigénhiányos agysejtek káprázatában
egy-egy tápászkodási pont
vagy hasonló
jelentősége már csak annyi mint a kiöregedett én
személyes ambíciójában egy huszonéves önzése
félek
hogy ami most itt van nem pünkösdi királyság
a cehhét a népétől egy kiügyeskedett hatalmi vákuumban
a hatályosra formált jogszabályok szerint szedi be
és visszajuttat belőle mindenkor mindenkinek annyit
amennyi a mozgató zsinór működtetéséhez szükséges
van akiknél alig kétezer forint de van akiknél
kétszázezer milliárd
a kétezer természetesen alamizsna
a kétszázezer milliárd tömbösített hatalom
amiből már igazi királyságot is ki lehet ügyeskedni
félek
és benne a keserűség hogy mint egyszerű állampolgárt
folyamatosan szívatnak
mert gondolj bele itt van ez a rezsi
jó-jó elfogadod
a kispénzhez is jól jön az a kis pénz
a sokpénzhez meg a még több
de az arcom leszakadna a szégyentől
ha hatalomban csak ennyit tudnék a népemért tenni

211121




280
keretbe zárt utak

_____ mottó: „viga vendel: a halacska bocsánatos élete”


esik.
nincs semmi kedvem hozzá, de mégis kimegyek.
muszáj,
fel kell adnom egy halom határidős csekket.
lejárt hatáidősek persze.
mint én is,
és mindenki, akit ismerek a környékünkön.
rég lefagyott terep ez,
a maga,
nehezen ugyan, de mégis beazonosítható,
hiányosságaival.
írhattam volna elveszettségnek is,
de miért túloznék, ha a valóságban inkább
holtág.
ittrekedt halak, sűrűsödő iszapban.
megszokta a túlélést az, aki még
be tudja fizetni a csekkjeit
a szinte semmire, a szinte semmiből.
nem bosszankodom.
amennyire lehet, behúzódom a mellettem elvonuló falakba,
mert miért is lógnék ki belőlük.
járművek, járókelők, én meg csak a magány
védettségében,
és ha eljutok a postáig,
elő kell majd szednem a laza, minden
akadályt könnyed mosollyal kikerülő
plakátarcom,
addig marad ez az enervált borotválatlan rutin,
az éppen sehová sem tartozni akarás
pillanatfelvételében.
mert tökmindegy, hogy pont most kiről mit
gondolok,
hogy gondolok-e egyáltalán bárkiről bármit is,
amikor a kényszerteendőim kizavarnak
az utcára,
kiszolgáltatva ezzel a lépésről lépésre változó
hangulatáramlatnak.
nem szívesen figyelem meg az embereket,
mert folyton kifelé haladnak belőlem, ahogy
én is kifelé haladok belőlük.
látható az is
-- magam látom benne –
hogy tisztában vagyok a fikció valószerűtlenségével.
tekintetterelő kirakatüvegek pásztázzák
az elém mosott utat.
okafogyott kérdések bukdácsolnak rajtuk,
mintha még mindig válaszokat gyűjtenének
elhibázott céljaim értelmezéséhez,
bármennyire nem hagyom, hogy elhatalmasodjon
rajtam a
mindenhiába orvosolhatatlan kábasága.
pedig terelhetőnek kellene lennem ma is.
forgatható, rugalmas világnézet
a homokos árokparton sínylődő gazon.
higgadt fel- és leszámolásokkal.
kisakkozva, hogy ki van kivel,
és alkalmazkodni megint az erősebb kutya teszthez:
figyelni a tisztbábok mozgását,
és figyelmen kívül hagyni a parasztbábok
stratégiai,
véletlenszerűen ismétlődő
mozaikrendeződéseit.
ilyenkor nem dühönghetsz,
nem káromkodhatsz, még félned sem szabad.
kiszámítod a teszthelyzet felületeit,
a behelyettesítés innentől már annyira könnyű, hogy
indokolatlan
az agresszivitás.
sőt.
önkárosító
lenne a
hiánytalan próbálkozások felületein napoztatott
joghézagok,
a kinekmiközehozzáhanekemjó alapelv átgondolása
az érvényesítési lehetőségek személyre szabott
korlátozási rendszerében,
mert arra a kérdésre,
hogy miért látom rossznak azt,
ami másoknak annyira jó, hogy nekem már nem számít,
nem érdemes válaszolni.
talán nincs is rá helyes válasz.
árkok vannak helyette,
és a munkarendbe állított buldózerek
kontúrjai
a kipufogógázzal telített világképben.
2018




281
szemle85


leporolta a tavalyi tűleveleket
elővette maradék ágát bogát
az évnek
és megpróbálta velük feldíszíteni

november valahányadikán
legpontosabban huszonötödikén
de még ez sem biztos
rájön
hogy valamikor megszületett

összeszedi minden bátorságát
hogy ami eddig
azt kidobja az ablakon
abban a reményben
hogy ami ezután
az már Isten kezéből sarjadzó új lesz
gondolta futólag
mert nagyon elmerülni ebbe a témába sem mert
így hát kiköpött az ablakon
a nagy magyar rög valóságába
mert hiába szereti már évezred óta
kibaszottul nem tud tőle meghatódni
megpróbál távolabbra tekinteni mint amennyire ellát
butaságnak tekinti részleges vakságát így aztán
csak annyit foglalkozik vele mintha pontosan látná
mit hordott ki belőle az idő és mi az amit otthagyott
láb alatt
hogy legyen min bosszankodni amikor éppen
szemlét akar tartani rendezett és rendezetlen
dolgai felett és ezt
úgy nagyjából rendjén valónak is érzi
egyedül a térszűkülettel nem tud kibékülni mert
mindaz amit maga mögött hagyott az idő során
feltorlódni látszik
jobbról is balról is jelezve
hogy ő maga soha egy jottányit se került előbbre
de verseiben megpróbált néha – ha bénán is --
őszintén hazudni

211125




282
egyzetek a hatalomról (átírás)


ha a tényleges hatalom bármiféle önmeghatározásával találkozol
a menthetetlenül képződő hit elfogadása előtt az első lépés
megnézni a hatalmat képviselők csúcsvezetőjének aláírását
és következtess ki belőle bármit
kezdj el kételkedni ítélőképességed józanságában
kivetített agyi torzulásod tükörképét látod
amihez igazodnod kell
képződjenek azok bárhol bármikor bármilyen helyzetben
fogadd el és ne Platon államelméleti szerepjátékait keresd
elfuserált agyad tengermély sötétségében
a jachton napfürdőző őfőméltóságok magánéletében se kutakodj
ez van
nem tehetsz róla hogy a demokráciába vetett hited
eljátszottad egy tudatalatti örvényben
az biztos hogy a demokrácia nem tökéletes és időnként felszínre
löttyenti azt is amiről jó lett volna nem tudomást vennünk például
hogy még mindig létezik és piszkosul kötetlen eszközrendszerével
piszkosul hatékonyan tudja hullámoztatni
egy nem pontosan meghatározható közösség talapzatait
tulajdonképpen ez is egy társadalmi folyamat
termék ez is
morális értéke nincs bár miért ne állíthatnám azt hogy van
van morális értéke hogy a faszba ne lenne
ha úgy veszem hogy a moralitás alapja a többszörös önérdek

211202




283
átváltozás

káros szenvedély az esti fény
ha megrajzolom már nem adható másnak
rendjeim csendjében nincs más
csak csend
szabadon kígyózó láncban nyílva és csukódva
nem kezdődik benne semmi és így vége sem lesz
maguktól csordogáló érzéseim
hol itt hol ott süppednek bele az omló tetőzet
üszkös maradványaiba
úgy rendezve el magukat körülöttem
mintha bármikor is közöm lett volna hozzájuk
a silány emberi tulajdonságok között
képtelen pazarlásnak tűnik még így is
a minden pórusomba betolakodó isteni
önimádat

összegyűjtött gondolataimat fiókba tettem
egytől egyig sugárzó fény volt
tegnap becsuktam
ma újra kinyitottam
semmit nem találtam benne

211202




284
korfoglalat

____________________egy volt baráthoz



legyen hát, mert másképp úgysem lesz,
közönyös csend.
nincs kereszt. nincs semmi különös
azóta sem,
csak bolygó árnyalak
egy-két mellékes percben, és hamis
vagy hamisnak hitt szenvedés, amin
el-elkérődzik. látomásokat
próbál büfögni, de látod, megfagyott
ez is, mint annyi minden mit
közel éreztünk. pedig
épp ragyogó napsütés, talán
az utolsó napom utolsó fénye, hogy
most verset írok.
csendes, létező
apróság, mint mézes viszkivel
bélelt sör, hogy lásd,
mennyire hitvány
ízlésem lett azóta.
korral jár.
ez is.
lapos pillantás jobbra, aztán balra fel,
és ha azt hiszed, megúsztad,
felröhögsz,
mert látod középen sem jobb
a helyzeted.
pedig
„ragyog a nap az égen”
de te változatlanul
árnyékos oldalad bukdácsolod.
szünetjeled nincs.
így aztán nem lehet
„lenni vagy nem lenni”
ha sehol se vagy.
ha voltál is.
a helyzet ilyen egyszerű.
zuhanó csended elnyelik
volt látomásaid.
kevés
a józan ész.
a vers is,
és fölötte az ég is oly sivár.

211203




285
félig eljátszott gondolati dráma


fekete vonalakat rajzolok a fehér lapra
a vonalak vezetése véletlenszerű
itt-ott találkoznak
itt-ott belecsurrannak
--- mert tubusból nyomom ki őket ---
a köztes térbe
ahova még
eldöntetlen hogy milyen színek kerülnek
a fekete vonalak és fekete csorgások közé
a színeket is tubusból öntöm majd
itt-ott
megfolynak ők is
megszaggatva a vonalak kusza egyhangúságát

folyamatosan kifelé vezetem magam közülük
és folyamatosan visszacsöppenek
egy idő után
sodrásként azonosítom magam
a kétdimenziós térben

a lehetséges kép képtelen elírása a merülésnek amiben
elmosódva látsz meg ezt azt
védekezésed most is – mint mindig –
hogy maga a sodrás volt a cél de ez
annyira de annyira lényegtelen hogy megállsz
és vársz arra
amit minden porcikád szikrázva jelzett
de máig nem tudtad meg hogy
mire

amikor visszaadom magam állítólagos teremtőmnek
úgy állok majd hogy ne látszódjam
érzem a létezés tényében azt a hazugságot
ami miatt szeretném ha ő látszódna
akkor is
ha tudom hogy csak neki
hogy kizárólag csak neki felelhetek majd magam előtt
kizárólag magam előtt
érte is

211204




286
dőlt betűk ürügyén (tavalyi tűlevelek)


nem szeretem magam körül a csendet
iszapossá válok tőle
körbeölelhetetlen nyiladékokkal a világra
amiken keresztül
úgy szüremlenek vissza a múlt történései
mintha mindig is csak zavaros gondolatok lettek volna
kitapintható érzések nélküli mocorgásai
az érzéki toporgásnak
nem szeretem amikor csak én vagyok én
élmények nélküli vak
a mindenki számára látható világomban
a dermedten figyelő tekintet
nem tudja mi az amit lát
de már rég kitalálta
hogy ott ahol bármit is lát majd
nincs is semmi
a kínos
a szimmetriába rendezett gondolatkísérleteken kívül
és mivel így csakis rajtuk keresztül láthatja magát
vita nélkül elfogadja hogy már
megint idegenné vált számára egy arc
ami enyém kellett volna hogy legyen
közhelyes kérdéseim még lennének ugyan számára
de nem teszem fel őket
hiszen így is úgy is „fekete hollóvá változik bennük a nap”

***
miért is beszélnénk rólad rólunk
amikor gyakorlatilag nem is ismertük egymást
bár az is lehet hogy igen
csak közben mindkettőnket elhagytak az emlékek
pedig jó és szép volt együtt
sétálgathatnék közöttük válogatnék
ahogy egy régiségboltban is teszi az ember
nem is annyira a gyűjtőszenvedély vinne rá
hiszen minden darabról tudom hogy mennyit ér
és azt is
bármelyiket választanám ki
már túl késő ahhoz hogy magaménak érezzem
elég lenne számomra most is
a pillanat rácsodálkozása
hogy mennyire nem illünk össze mégis milyen jól
állnánk egymásnak

***
átszállás és a visszatérés szándéka nélkül
készülök
aprólékosan kidolgozott terv szerint csomagolom be
útipoggyászomba mindazt
ami számomra nélkülözhetetlen
címeket elsősorban
soha vissza nem hívott ismerőseim címeit
és azokét is
akik soha nem hívtak ugyan
de nekem folyton szándékomban állt felhívni őket

***
figyeli a sodrás irányát erősségét
az örvények jelzik ugyan a kettéhasított eget
amiről érezhetően nem akar tudomást venni
a nap üres csónakként sodródik beszakadt hegyei fölött
ő pedig elmondhatja majd hogy járt itt is
ott is
de hogy mi az amit látott nem tudja
barlang-e vagy templom
egy pillanatig fordított piramis valószínűsíti
hogy délibáb játszik vele
és temploma is olyan
hogy belül sivatag
teles tele eldobált kőtáblákkal
a templom körül romváros
és a hideg kapualjak alatt el-elcsukló lélegzetek
hasogatják az egymásba gyűrődő falakat

***
utoljára hagyja a kertjét
a visszafelé létezés sorrendjében ássa fel macskái
sírját
egyedüllétük súlya megkapaszkodik a rég kivágott fűz gyökerein
mire észreveszi fölöslegessé vált hiányukat
belezuhan saját egyedüllétébe
már régóta kételkedik ugyan kételkedéseiben
de most úgy érzi magát
mint
a macskák közös sírjára szánt fehér szikladarab
időmart üregébe kapaszkodó fűcsomó










278
a látogató jelentésváltozatai



___________________improvizáció egy Vajdics-vers leszakított sorai elé


megpróbálja összekötni magában a város útjait úgy
hogy kerüljön bárhova
pillanatok alatt meg tudja határozni helyzetét
a ki- és átjutás lehetőségeinek időrabló mérlegelése nélkül

semmi más nem kötötte ide
csak egy térkép a városról
és ez a három perc amit itt és így
miközben behálózza lépéseinek láthatatlan nyomaival az utak burkolatát

titkokat sejtett magában és az útjaik eddig vezették
folyamatosan képződtek és – indulásának pillanatáig –
jöttek utána és most megpróbál eljutni rajtuk
hogy megtalálja tagadásuk vesztőhelyét

vagy ki tudja
talán újabb álmokkal ritkaszép felébredésekkel fog találkozni rajtuk
a ráérzések pillanataiból valóságok lesznek
hosszú távra is becsomagolható útravalók más utakra más helyszínekre

ami zavarja hogy falak vannak mindenütt
ajtók nélküli falak a kőtömbökbe hasogatott utak mentén
sehol egy repedés sehol egy félrerugdosható homokszem néha
betűk tűnnek fel de mielőtt megfejtődnének felszívódnak szürkeségükben

tökéletes a látvány tökéletes az aláfestő zenében az aleatorikus kombináció
ettől aztán úgy érzed hogy ott vagy ahova igyekeztél
„ahol több ezer kilométerre
önmagadtól egyedül maradtál”

211120




279
"kapaszkodás árnyékágon"


primitív mottó egy primitív írásomhoz
"higgyétek el hogy minden úgy jó ahogy kitalálom
higgyétek el hogy ti csak akkor létezhettek
ha én elhiszlek benneteket"
______________Gyurcsi - Zalán György
______________”hát ez kiráj" című versére


félek
többnyire tudom hogy mitől és egy idő után megnyugszom
de ez a félelem most ismeretlen
pontatlan
széteső
mintha egy hídomlás pillanatában lennél
és nem tudod eldönteni érint-e téged
lehet hogy már megúsztad
de még ott lebeg a pillanatban
a te teljes megsemmisülésed lehetősége is
félek
nem személyre szabott félelem ez
a magam sorsa rendezett egész
se kifelé se befelé nincs már semmiféle elszámolni valóm
amiket esetleg még annak éreznék az már illúzió
az oxigénhiányos agysejtek káprázatában
egy-egy tápászkodási pont
vagy hasonló
jelentősége már csak annyi mint a kiöregedett én
személyes ambíciójában egy huszonéves önzése
félek
hogy ami most itt van nem pünkösdi királyság
a cehhét a népétől egy kiügyeskedett hatalmi vákuumban
a hatályosra formált jogszabályok szerint szedi be
és visszajuttat belőle mindenkor mindenkinek annyit
amennyi a mozgató zsinór működtetéséhez szükséges
van akiknél alig kétezer forint de van akiknél
kétszázezer milliárd
a kétezer természetesen alamizsna
a kétszázezer milliárd tömbösített hatalom
amiből már igazi királyságot is ki lehet ügyeskedni
félek
és benne a keserűség hogy mint egyszerű állampolgárt
folyamatosan szívatnak
mert gondolj bele itt van ez a rezsi
jó-jó elfogadod
a kispénzhez is jól jön az a kis pénz
a sokpénzhez meg a még több
de az arcom leszakadna a szégyentől
ha hatalomban csak ennyit tudnék a népemért tenni

211121




280
keretbe zárt utak

_____ mottó: „viga vendel: a halacska bocsánatos élete”


esik.
nincs semmi kedvem hozzá, de mégis kimegyek.
muszáj,
fel kell adnom egy halom határidős csekket.
lejárt hatáidősek persze.
mint én is,
és mindenki, akit ismerek a környékünkön.
rég lefagyott terep ez,
a maga,
nehezen ugyan, de mégis beazonosítható,
hiányosságaival.
írhattam volna elveszettségnek is,
de miért túloznék, ha a valóságban inkább
holtág.
ittrekedt halak, sűrűsödő iszapban.
megszokta a túlélést az, aki még
be tudja fizetni a csekkjeit
a szinte semmire, a szinte semmiből.
nem bosszankodom.
amennyire lehet, behúzódom a mellettem elvonuló falakba,
mert miért is lógnék ki belőlük.
járművek, járókelők, én meg csak a magány
védettségében,
és ha eljutok a postáig,
elő kell majd szednem a laza, minden
akadályt könnyed mosollyal kikerülő
plakátarcom,
addig marad ez az enervált borotválatlan rutin,
az éppen sehová sem tartozni akarás
pillanatfelvételében.
mert tökmindegy, hogy pont most kiről mit
gondolok,
hogy gondolok-e egyáltalán bárkiről bármit is,
amikor a kényszerteendőim kizavarnak
az utcára,
kiszolgáltatva ezzel a lépésről lépésre változó
hangulatáramlatnak.
nem szívesen figyelem meg az embereket,
mert folyton kifelé haladnak belőlem, ahogy
én is kifelé haladok belőlük.
látható az is
-- magam látom benne –
hogy tisztában vagyok a fikció valószerűtlenségével.
tekintetterelő kirakatüvegek pásztázzák
az elém mosott utat.
okafogyott kérdések bukdácsolnak rajtuk,
mintha még mindig válaszokat gyűjtenének
elhibázott céljaim értelmezéséhez,
bármennyire nem hagyom, hogy elhatalmasodjon
rajtam a
mindenhiába orvosolhatatlan kábasága.
pedig terelhetőnek kellene lennem ma is.
forgatható, rugalmas világnézet
a homokos árokparton sínylődő gazon.
higgadt fel- és leszámolásokkal.
kisakkozva, hogy ki van kivel,
és alkalmazkodni megint az erősebb kutya teszthez:
figyelni a tisztbábok mozgását,
és figyelmen kívül hagyni a parasztbábok
stratégiai,
véletlenszerűen ismétlődő
mozaikrendeződéseit.
ilyenkor nem dühönghetsz,
nem káromkodhatsz, még félned sem szabad.
kiszámítod a teszthelyzet felületeit,
a behelyettesítés innentől már annyira könnyű, hogy
indokolatlan
az agresszivitás.
sőt.
önkárosító
lenne a
hiánytalan próbálkozások felületein napoztatott
joghézagok,
a kinekmiközehozzáhanekemjó alapelv átgondolása
az érvényesítési lehetőségek személyre szabott
korlátozási rendszerében,
mert arra a kérdésre,
hogy miért látom rossznak azt,
ami másoknak annyira jó, hogy nekem már nem számít,
nem érdemes válaszolni.
talán nincs is rá helyes válasz.
árkok vannak helyette,
és a munkarendbe állított buldózerek
kontúrjai
a kipufogógázzal telített világképben.
2018




281
szemle85


leporolta a tavalyi tűleveleket
elővette maradék ágát bogát
az évnek
és megpróbálta velük feldíszíteni

november valahányadikán
legpontosabban huszonötödikén
de még ez sem biztos
rájön
hogy valamikor megszületett

összeszedi minden bátorságát
hogy ami eddig
azt kidobja az ablakon
abban a reményben
hogy ami ezután
az már Isten kezéből sarjadzó új lesz
gondolta futólag
mert nagyon elmerülni ebbe a témába sem mert
így hát kiköpött az ablakon
a nagy magyar rög valóságába
mert hiába szereti már évezred óta
kibaszottul nem tud tőle meghatódni
megpróbál távolabbra tekinteni mint amennyire ellát
butaságnak tekinti részleges vakságát így aztán
csak annyit foglalkozik vele mintha pontosan látná
mit hordott ki belőle az idő és mi az amit otthagyott
láb alatt
hogy legyen min bosszankodni amikor éppen
szemlét akar tartani rendezett és rendezetlen
dolgai felett és ezt
úgy nagyjából rendjén valónak is érzi
egyedül a térszűkülettel nem tud kibékülni mert
mindaz amit maga mögött hagyott az idő során
feltorlódni látszik
jobbról is balról is jelezve
hogy ő maga soha egy jottányit se került előbbre
de verseiben megpróbált néha – ha bénán is --
őszintén hazudni

211125




282
egyzetek a hatalomról (átírás)


ha a tényleges hatalom bármiféle önmeghatározásával találkozol
a menthetetlenül képződő hit elfogadása előtt az első lépés
megnézni a hatalmat képviselők csúcsvezetőjének aláírását
és következtess ki belőle bármit
kezdj el kételkedni ítélőképességed józanságában
kivetített agyi torzulásod tükörképét látod
amihez igazodnod kell
képződjenek azok bárhol bármikor bármilyen helyzetben
fogadd el és ne Platon államelméleti szerepjátékait keresd
elfuserált agyad tengermély sötétségében
a jachton napfürdőző őfőméltóságok magánéletében se kutakodj
ez van
nem tehetsz róla hogy a demokráciába vetett hited
eljátszottad egy tudatalatti örvényben
az biztos hogy a demokrácia nem tökéletes és időnként felszínre
löttyenti azt is amiről jó lett volna nem tudomást vennünk például
hogy még mindig létezik és piszkosul kötetlen eszközrendszerével
piszkosul hatékonyan tudja hullámoztatni
egy nem pontosan meghatározható közösség talapzatait
tulajdonképpen ez is egy társadalmi folyamat
termék ez is
morális értéke nincs bár miért ne állíthatnám azt hogy van
van morális értéke hogy a faszba ne lenne
ha úgy veszem hogy a moralitás alapja a többszörös önérdek

211202




283
átváltozás

káros szenvedély az esti fény
ha megrajzolom már nem adható másnak
rendjeim csendjében nincs más
csak csend
szabadon kígyózó láncban nyílva és csukódva
nem kezdődik benne semmi és így vége sem lesz
maguktól csordogáló érzéseim
hol itt hol ott süppednek bele az omló tetőzet
üszkös maradványaiba
úgy rendezve el magukat körülöttem
mintha bármikor is közöm lett volna hozzájuk
a silány emberi tulajdonságok között
képtelen pazarlásnak tűnik még így is
a minden pórusomba betolakodó isteni
önimádat

összegyűjtött gondolataimat fiókba tettem
egytől egyig sugárzó fény volt
tegnap becsuktam
ma újra kinyitottam
semmit nem találtam benne

211202




284
korfoglalat

____________________egy volt baráthoz



legyen hát, mert másképp úgysem lesz,
közönyös csend.
nincs kereszt. nincs semmi különös
azóta sem,
csak bolygó árnyalak
egy-két mellékes percben, és hamis
vagy hamisnak hitt szenvedés, amin
el-elkérődzik. látomásokat
próbál büfögni, de látod, megfagyott
ez is, mint annyi minden mit
közel éreztünk. pedig
épp ragyogó napsütés, talán
az utolsó napom utolsó fénye, hogy
most verset írok.
csendes, létező
apróság, mint mézes viszkivel
bélelt sör, hogy lásd,
mennyire hitvány
ízlésem lett azóta.
korral jár.
ez is.
lapos pillantás jobbra, aztán balra fel,
és ha azt hiszed, megúsztad,
felröhögsz,
mert látod középen sem jobb
a helyzeted.
pedig
„ragyog a nap az égen”
de te változatlanul
árnyékos oldalad bukdácsolod.
szünetjeled nincs.
így aztán nem lehet
„lenni vagy nem lenni”
ha sehol se vagy.
ha voltál is.
a helyzet ilyen egyszerű.
zuhanó csended elnyelik
volt látomásaid.
kevés
a józan ész.
a vers is,
és fölötte az ég is oly sivár.

211203




285
félig eljátszott gondolati dráma


fekete vonalakat rajzolok a fehér lapra
a vonalak vezetése véletlenszerű
itt-ott találkoznak
itt-ott belecsurrannak
--- mert tubusból nyomom ki őket ---
a köztes térbe
ahova még
eldöntetlen hogy milyen színek kerülnek
a fekete vonalak és fekete csorgások közé
a színeket is tubusból öntöm majd
itt-ott
megfolynak ők is
megszaggatva a vonalak kusza egyhangúságát

folyamatosan kifelé vezetem magam közülük
és folyamatosan visszacsöppenek
egy idő után
sodrásként azonosítom magam
a kétdimenziós térben

a lehetséges kép képtelen elírása a merülésnek amiben
elmosódva látsz meg ezt azt
védekezésed most is – mint mindig –
hogy maga a sodrás volt a cél de ez
annyira de annyira lényegtelen hogy megállsz
és vársz arra
amit minden porcikád szikrázva jelzett
de máig nem tudtad meg hogy
mire

amikor visszaadom magam állítólagos teremtőmnek
úgy állok majd hogy ne látszódjam
érzem a létezés tényében azt a hazugságot
ami miatt szeretném ha ő látszódna
akkor is
ha tudom hogy csak neki
hogy kizárólag csak neki felelhetek majd magam előtt
kizárólag magam előtt
érte is

211204




286
dőlt betűk ürügyén (tavalyi tűlevelek)


nem szeretem magam körül a csendet
iszapossá válok tőle
körbeölelhetetlen nyiladékokkal a világra
amiken keresztül
úgy szüremlenek vissza a múlt történései
mintha mindig is csak zavaros gondolatok lettek volna
kitapintható érzések nélküli mocorgásai
az érzéki toporgásnak
nem szeretem amikor csak én vagyok én
élmények nélküli vak
a mindenki számára látható világomban
a dermedten figyelő tekintet
nem tudja mi az amit lát
de már rég kitalálta
hogy ott ahol bármit is lát majd
nincs is semmi
a kínos
a szimmetriába rendezett gondolatkísérleteken kívül
és mivel így csakis rajtuk keresztül láthatja magát
vita nélkül elfogadja hogy már
megint idegenné vált számára egy arc
ami enyém kellett volna hogy legyen
közhelyes kérdéseim még lennének ugyan számára
de nem teszem fel őket
hiszen így is úgy is „fekete hollóvá változik bennük a nap”

***
miért is beszélnénk rólad rólunk
amikor gyakorlatilag nem is ismertük egymást
bár az is lehet hogy igen
csak közben mindkettőnket elhagytak az emlékek
pedig jó és szép volt együtt
sétálgathatnék közöttük válogatnék
ahogy egy régiségboltban is teszi az ember
nem is annyira a gyűjtőszenvedély vinne rá
hiszen minden darabról tudom hogy mennyit ér
és azt is
bármelyiket választanám ki
már túl késő ahhoz hogy magaménak érezzem
elég lenne számomra most is
a pillanat rácsodálkozása
hogy mennyire nem illünk össze mégis milyen jól
állnánk egymásnak

***
átszállás és a visszatérés szándéka nélkül
készülök
aprólékosan kidolgozott terv szerint csomagolom be
útipoggyászomba mindazt
ami számomra nélkülözhetetlen
címeket elsősorban
soha vissza nem hívott ismerőseim címeit
és azokét is
akik soha nem hívtak ugyan
de nekem folyton szándékomban állt felhívni őket

***
figyeli a sodrás irányát erősségét
az örvények jelzik ugyan a kettéhasított eget
amiről érezhetően nem akar tudomást venni
a nap üres csónakként sodródik beszakadt hegyei fölött
ő pedig elmondhatja majd hogy járt itt is
ott is
de hogy mi az amit látott nem tudja
barlang-e vagy templom
egy pillanatig fordított piramis valószínűsíti
hogy délibáb játszik vele
és temploma is olyan
hogy belül sivatag
teles tele eldobált kőtáblákkal
a templom körül romváros
és a hideg kapualjak alatt el-elcsukló lélegzetek
hasogatják az egymásba gyűrődő falakat

***
utoljára hagyja a kertjét
a visszafelé létezés sorrendjében ássa fel macskái
sírját
egyedüllétük súlya megkapaszkodik a rég kivágott fűz gyökerein
mire észreveszi fölöslegessé vált hiányukat
belezuhan saját egyedüllétébe
már régóta kételkedik ugyan kételkedéseiben
de most úgy érzi magát
mint
a macskák közös sírjára szánt fehér szikladarab
időmart üregébe kapaszkodó fűcsomó















Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2022-05-25 09:25   NAGYÍTÓ /Mórotz Krisztina:--másképp, máshogy--/
2022-05-25 09:13   NAGYÍTÓ /univerzum:*/
2022-05-25 08:22   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:KORR - KONKLÚZIÓ/
2022-05-25 08:11   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:AZ IGAZI KONKLÚZIÓ/
2022-05-25 07:10   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2022-05-25 01:08   új fórumbejegyzés: Albert Zsolt
2022-05-25 01:03   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2022-05-24 23:26   NAGYÍTÓ /b.a.m.:konklúzió/
2022-05-24 22:41   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:LILI/
2022-05-24 22:01   Napló: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)