leállósáv: fészbukpoémák

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-12-04 09:57 Összes olvasás: 27127

413.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2021-08-20 23:03
209 HV-nek egy régi barátság szeretetével bár néha üresnek érzem az errefelé járást azért még – érzéseim szerint – vannak megtett távolságaim séta közben gurul alattam a föld jobbra is balra is mintha az emberi valóság szemléletét játszatnák velem a lábaim hol jobbra billegek hol balra van úgy egy-egy kaptatónál hogy hátra szeretne zuhanni a test de a lélegzetembe kapaszkodva még talpon tudom tartani magam a kavicsok született ellenségeimmé váltak és haladás közben a házak sodrása mint a viharzónák ütközéseibe zárt villámok úgy záródik rájuk is a felhők ki-kicsattanó homálya hogy néha még a dörgések hullámvonalait is látom szóval elvagyok a magam élet-szülte nyavalyáival nem panaszkodom ami néha zavar – de az kurvára – a jövő a hátrahagyott rémiszt a jelen mitugrászainak akrobatikája ahogy bolhacirkuszt játszatnak velünk nézőként és szereplőként egyaránt ugráltatnak bennünket és magukat is kétségbeesett akarnokságaikban hááát ennyit magamról hogy változtam-e a közel négy év alatt bármennyit is a felskiccelt pillanatfelvételem alapján úgy hiszem nem sokat de hogy tetszenek-e még az írásaim noshát azt magadnak kell – nélkülem – eldöntened 210802 210 egy fiktív dráma fiktív margójára ___„aki engem szolgál bármivé lehet, de semmivé, ha ellenemre számít” volt egy álmom a franc se tudja már hogy mikor és hol keveredtem bele és mikor és hol ki lassan felejtésbe került az is hogy egyáltalán létezett-e vagy csak szenilitásra hajlamos képzeletem kever össze egymástól illetlenül eltérő dolgokat az egymáshoz nagyon is illőkkel a lényeg a belőle áramló drámai hatás ami megfelelő képesség hiányában kóborolt bennem jóideig (volt talán másfél óra is tehát jóval tovább mint az eddigiek) tette-vette magát mint akinek fontos és halaszthatatlan dolga akadt a kert méhlegelővé alakításán kívül és omlott is össze látványos gazként az emlékezett kaszagépének suhintásaiban szóval megint elmaradt a valóság egy drámai (mondhatnám tökös) megjelenítése és csak a mindenható véletlenen múlik ezután hogy felbukkan-e mégegyszer vagy végzetesen alámerült a mindennapok legyintgetős és sűrűn szentségelős váltakozásaiban a „mi a fasznak írni olyasmiről ami anélkül is van hogy lenne” a lényeg hogy már visszazuhantam a sokkal valószínűbb álom valószínütlen valóságába 210804 ** 211 a hitről csendesen megakadok néha és némán figyelem a beszorult szavak kínlódásait nem nem akarok segíteni nekik mit tudnának még elhitetni velem abból amitől megkövesedtek a ráncaim amitől foszladozik bennem a hit a bizonytalan jelenben szégyenkezem miattuk szégyenkezve fogadom el hogy ez az egyetlen módja a fennmaradásnak ezt láttatják velünk azt amit el szerettünk volna felejteni amiről azt hittük már lehetetlen visszahozni azt ami eddig már csak a nagyon öregek emlékezetében létezett 210808 212 próbatétel mi köt még mindig magamhoz már rég nagyon rég feladtam minden védekezésem időnként mégis lázadásra kényszerít a lehetetlen és kiemelem magam a belém zuhanó mélységből megpróbálom elhinni hogy az élet nem ez ami ha van is nincs csak kirajzolódó valami amivel eljátszhat a képzelet mielőtt lemondana rólam bár lehet már le is mondott de makacsságom nem hajlandó észrevenni vastag útjelző póznákkal vesz körbe mindegyikük más-más irányba mutatja a nem létező utat elhitetve velem hogy elindulhatok még bármelyiken próbára tenni ösztöneim maradékát a mindenkori valóságok változataiban amikhez már és még semmi de semmi közöm mégis folyamatosan attól rettegek hogy van 210809 213 oldás a kötésben szétmállik bennem a jövő (sose hittem hogy ennyire messze eljutok) és most itt a leárnyékolt égő súlya alatt méregetem a visszatérés távolságait persze nincs lehetőség hogy beváltsam a magamnak tett ígéreteket mégis rakosgatom a darabjait hátha hátha egyszer eljutok odáig hogy mégis megmarad egy őszintén önző pillanat például csak annyi hogy a szembeszomszéd rohadék kutyája megint szétüvölti az agysejtjeimben képződő semmit aminek felületén megszülethet egy mégis élni akarok elhatározás megrendelem a rég halogatott kutyakussoltatót hogy újra megajándékozhassam magam az estéim csendesebb rémületeivel 210810 214 távolságbecslés kedvelem a kormányzati beszámolókat (főleg ahol kérdezni is lehet) de nemcsak egyet kettőt az összest a hangok megformálásakor szinte beleég mindegyikbe valami földönkívüli – hogy az milyen lehet nem tudom de ilyennek képzelem el – igyekezet a vitán felül meggyőzőnek ható nyilvánvaló mellébeszélés a megfelelési kényszer kínosan kimoshatatlan lenyomatán kívül némi agresszivitás (mint a jól dresszírozott bunyós aki még akkor is vívóállásban amikor az ellenfél még sehol vagy már sehol) a teli van a gatyám de értsétek meg ez a dolgom ábrázat a pusztán csak azért mert kérdezni merészeltél beletaposnálak a földbe te tetű a miattad kell itt állnom és majmot csinálni magamból a te képtelen vagy felfogni hogy nekem jár a tisztelet a kurvára szeretnélek meggyőzni olyasmiről ami akkor is hülyeség lenne ha te mondanád a stb a rengeteg változat lényege a markáns beismerés: igen, és?! 210811 215 a valóság cilinderében rutinos hazugságaink hol ezt hol azt juttatják eszünkbe csak tévedéseinkkel nem számolunk de miért is számolnánk ha ragályos feledékenységünk úgysem ismeri fel tévedéseinket a hazugságok útvesztőiben megértem és velem együtt sokan hogy elviselhetőbb lenne a mindennapi gond ha biztosnak tűnő kilátás mutatná merre könnyebb és megéri arra menni még akkor is ha tudjuk hogy az a kilátás illúzió megtévedt szemünket lehunyjuk ilyenkor és belegyalogolunk a sötétségbe és próbáljuk elhinni hogy mire kinyitjuk megtörténik a csoda mert olyan nincs hogy ne történjen meg mert valahol mindig megtörténik és egyszer talán végre valahára el fogjuk hinni hogy velünk is megtörtént érezzük a bőrünk zizzenésén látni nem látjuk de felszikrázó képzeletünk mégis mutatja szemkápráztató valóságainkat 210813 216 a leírt szavak hatékonyságáról ________________Bán Zsófia Bugócsiga c. írására kifelé haladok a szavak vonzásából a történet mint egy éles kés belemetszi magát az elfelejtett valóságba nincs értelme az időzítésnek zavartan keresem magamban az összefüggést a ma és a régmúlt emlékroncsai között és felteszem a kérdést a keletkezés szándékairól és feszülten figyelek a válaszokra de túl nagy a némaság bennem ahhoz hogy ha voltak is legalább egyet fel tudjak idézni közülük 210814 217 a tűznyelő a magamra ismerő csonka magány átlép a gondosan telepített küszöbön nincs kedvem – de azt hiszem nem is lehetséges – új életet kezdeni vele egy újság mellékleteiben nézegettem a különféle hatalmi rendeződések egyre rettenetesebb fegyverzeteit a három nagy kötögeti a gatyája korcát rendesen a sok kicsi – kiki a maga módján – ijedt vagy ijesztő arcot vág a látványon és méregeti végtelenített terepasztalain a maga kis lehetőségeit végtelen idők óta végtelenné fagyott reményeiben cikázó tűzzel játszik egyik másik saját álmait mintázva egyre elkötelezettebbnek tűnő elszántsággal lebénított népe látóterébe 210816 218 pillanatkép jövővel van amikor elmegyünk sétálni a kapuig visszafelé újabban csak vonszoljuk magunkat egymást még nem kell de ez is valami előfordul hogy a kapu torkából még kinézelődünk na nem túl feltűnően csak annyira hogy diszkrét időseknek tűnjünk a szembeházat végre megvásárolta valaki eddig csak bérlői voltak szinte félévente váltakozva és mindegyik hagyott maga után valamit ezek a ház befejezetlen első részében lehettek feltornyozva a beépítetlen tetőig ezt onnan tudom hogy a kiköltözésünk előtti (húsz valahány éve) szemlében őt is megnéztük idős hölgy lakta úgy ahogy rendbetett egyetlen szobában a többi rész meg a nagy ásítozó üresség itt-ott pallókkal és létrákkal megtámasztva aztán meghalt és onnantól csak a számtalan bérlő akik innen próbáltak visszavergődni a valós életükbe és most ez a fiatal pár hetek óta hordja-hordatja konténerekben a ház elmúlt húsz évében bevégzett és bevégzetlen életnyomait hogy helye legyen a fiatalasszonyon már jól látható jövőnek 210817 219 egy kis mellébeszélés még eddig nem találkoztam igazán boldog emberrel az is igaz hogy nincs stabil mércém amivel úgy konkrétan a maga teljes valóságában fel tudnám ismerni józsef attilánk definiálta ugyan a boldogságot de hogy ez alkalmazható-e az emberre hát ezt jópofasága okán is erősen kétlem a „vályú- elmélet” szerint igen de ez eddig még sehol nem jött be sőt minél több jó falat akad a vályúban annál nagyobb a lökdösődés és eszeveszettebb a turkálás így aztán a vályú tartalmának egy jelentős része pocsékba megy hogy mit jelent a pocsék azt most nem firtatnám de ha leírom „audemars piguet” talán sejtődni fog 210818 220 csak mert fene tudja miért és kinek ritkán szoktam meghatódni magamtól egy kis túlzással azt is mondhatnám hogy soha világnézetemet tekintve inkább kételkedő vagyok és a jótékonykodás jórészt ellenérzést vált ki belőlem még akkor is ha a történésben feltüntetett cél nemesnek tűnik és haszna belőle az elkövetőnek semmi talán a gyerekkor ma már esetlennek tűnő traumája az ok: múlt század negyvenkettőben napszámba jártunk pontosabban anyám de mindig vele mentem mert féltem és féltettem az egyik nap végén odadobott a gazda még egy pengőt a járandóság mellé „a gyerek miatt” és anyám kezet csókolt érte és azóta mindig süllyedek amikor hasonló gesztusokat látok akár az állam részéről is de ma olvasom hogy egy lengyel sportoló kislány jótékony célra elárverezte az oimpiai ezüstjét és én meghatódtam azon hogy meg tudtam hatódni a történeten 210818 221 csendes esti füstölgés nem tudom ki hogyan és miért távozik belőlem mert minden elhasznált nap csak engem mutat – akkor is ha semmi közöm hozzá – el akarja hitetni velem hogy miattam zúdul majd felénk a rettegés hogy ma este világgá szaladtak a pánikrohamok szétfeszítették a szűk utcákat és amikor gazdájuk előkerült a leszakadt semmiből szétmarcangolták benne a megtalálás pillanatát nem hiszek az emlékek tisztogatásában olyan mint az éjszakai falak lámpanélküli sötétsége akkor is szutykosnak látod a zuhanásukat ha soha egy ujjal sem érintetted őket nem hiszek a nagyon gazdagok becsületességében legalább annyira nem amennyire bizonyára ők sem mint ahogy abban sem hogy a szegények csak szegényeket a lázadások kizárólag felesleges áldozatokat szülnek nem hiszek a háborúkban de vannak és amikor tudatodba fogadod létezésük okait kételkedni kezdesz annak létezésében akinek létezésed szeretnéd megköszönni 210820

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!